Amit a válságról tudni kell
Ilyen értelemben a kormány helyesen jár(t) el, amikor a forint stabilitását tűzte ki elsődleges céljának. Mindent ez alá rendelt. A kérdés csak az, vajon a legjobb, leghatásosabb módszert alkalmazta, vetette be.
A jegybanki alapkamat drasztikus emelése (8,5 %-ról 11.5 %-ra ) ugyanis nemcsak a hiteleket drágítja meg, hanem a pénzintézetek számára a betétek utáni kifizetéseket is. Persze ezek a pénzügyi műveletek mind hazai pénznemben kötődnek és bonyolítódnak, és nem érintik a devizahiteleket. A külföldi befektetőket ez a kamatemelés egyáltalán nem fogta vissza a forinttól való meneküléstől. A pénzkivonásnak ugyanis valóban világméretű háttere és mozgató ereje van, az a bizonyos „trend”. A befektetők eggyel tisztában vannak: Amerika már keresi a kiutat a maga teremtette válságból. A dominó elv alapján, a világon végig söprő pénzügyi válság, azonban a földkerekség többi pontján még nem mutatja a „gyógyír” megtalálásának jeleit. Az EU leszerepelt. Ellentétben az ötven szövetségi államot magába tömörítő USA-val, a 27 tagállamos EU-nak nincs közös és egybehangzó pénzügyi politikája. A franciák (a soros elnök Sarkozy-val az élen) valami közös megoldáson, ill. megoldásban gondolkoztak. A németek ezt az első perctől ellenezték, és a „mindenki maga oldja meg” elvet vallják. Valószínűleg az NDK „megsegítéséből” tanultak, és nem hajlandók egyik tagállam segítségére sem sietni. Ki tudja, hány tagállam szorul(na) segítségre a 27 közül, különösen az újonnan csatlakozott 12 ország közül.
Érdekes, Gyurcsány miniszterelnök az „IMF-csomag” ismertetésekor többször is hangsúlyozta, hogy „Magyarország független ország”. Valószínűleg ezzel próbálta megnyugtatni nemcsak politikai ellenfeleit, de az ország népét is, hogy az IMF-csomag elfogadásával, megkötésével Magyarország nem került gazdasági függőségbe. Viszont kijelentése felveti az EU felelősségét.
Valóban. A pénzügyi világban Magyarország nem, mint EU tagállam szerepel, hanem, mint „feltörekvő ország”, az „emerging market” tagja, része. Ezen országokból, pedig most mindenki megpróbálja kivonni a helyi valutában tartott pénzét. Hiszen nem tudni mit hoz a jövő, az USA-ból kiindult hullám milyen és mekkora hatással lesz a feltörekvő piac országaira, gazdaságaira. Mennyire gyengül a helyi fizetőeszköz, mennyire sínylik meg a zuhanó nyersanyag árakat, az export és a beszállítók elmaradását stb. ? Manapság mindenki az USA dollár felé fordul. Ott biztosabb helyen van a pénz, mint bárhol máshol a világban. Ezt a gondolkodást igazolja a dollár jelentős megerősödése. És erről a gondolkozásról nem beszélnek Magyarországon.
Pedig, ha egy kicsit odafigyelünk az utóbbi napok történéseire, ez kristálytisztán követhető. A nemzetközi (spekuláns?) pénzügyi befektetések „átcsoportosítása” pillanatok alatt legyengítette a forintot. Az állam (kormány) rögtön garanciát vállalt (kizárólag és csakis) a banki betétekért, mely lépéssel megakadályozta az esetleges pánikot, a pénzek tömeges kivételét a bankokból. A devizahiánnyal küszködő bankokat, pénzintézeteket is (elvben) „megtámogatták” az EU által beígért 5 milliárd eurós „biztosíték”-kal. Ez nem effektív segítség, hanem csak „közérzetjavító” intézkedés volt: a bankok egynapos(!) kölcsönt kap(hat)nak, napi devizaforgalmuk zökkenőmentes biztosítására.
Kisvártatva megjelent a nemzetközi színen a pénzvilág mumusa, a Valutaalap (IMF) és felajánlotta segítségét a bajbajutott vagy afelé tartó országok részére. Ennek a szervezetnek nagyon rossz híre van a világban. Elsősorban, mert segítsége fejében nagyon szigorú gazdasági előírásokat, diktátumokat követel meg. Ezek a feltételek nem mindig segítik ki a bajbajutottakat, lásd Argentína esetét, ahol a mai nap is az IMF-et vádolják az államcsődért.
A magyarországi befektetőket is megrémiszthette, hogy ez a szervezet felajánlotta segítségét. Valami nagy baj lehet, ha egy EU-s tagországnak egy ilyen „segélyszervezet”-hez kell fordulnia. A híradások Izland, Ukrajna, Pakisztán, Fehéroroszország (Belorusz) társaságában emlegették Magyarországot. A helyzetet csak súlyosbította, hogy míg világszerte kamatcsökkentést jelentenek a jegybankok, addig Izlandon és Magyarországon kamatemeléssel próbálják védeni a helyi fizetőeszközt. Naná, hogy megijedtek a külföldi befektetők, hiszen (jelenleg) hazánk az egyetlen EU tagország a megsegítendők listáján! A magyar lakosságot, pedig nem tájékoztatták, hogy vajon miért is húzódnak el a megbeszélések, tárgyalások, ill. azok nyilvánosságra hozatalát miért halogatta a miniszterelnök. A nyugati hírügynökségek, gazdasági szakértők viszont jelezték: az IMF-vel való megállapodást meg kellett beszélni, tárgyalni az EU többi (vezető) tagállamával, illetve azok vezetőivel! A most nyilvánosságra hozott megállapodás feltételeinek kidolgozásában, és elfogadásában, jelentős szerepet játszott az EU. Tehát, Brüsszel mégsem hagyta (teljesen) cserben Budapestet. Az IMF diktátumaitól – valószínűleg – megszabadultunk. A még előttünk álló válság kivédésére való felkészülés ezáltal színtiszta belügy lett. A „vészforgatókönyv” összeállítása és levezénylése nemzeti érdek, ezért a parlamenti pártok közös felelősségét kell(ene) szorgalmazni. Szem előtt tartva és megfogadva a költő szavait:
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
(Kölcsey Ferenc: Huszt)
Az IMF is aggódik (?) (a 2005-ös költségvetés kapcsán)
Monday, August 13, 2007
Egy ország megvezetve (elsőként léptünk be az IMF-be)
Monday, February 23, 2009
Baj van, nagy baj van (?)
Miért hagytuk, hogy így legyen?
Labels: IMF