Beigazolódott, amit (szinte) első perctől hajtogatok: a Zentai ügyet a magyarok szúrták el. Miközben az ausztrálok mindvégig betartották a törvény betűit, annak szellemében jártak el.
A magyar fél vagy nem ismeri a nemzetközi jogot, vagy azt hiszi, hogy a hazai törvények megfelelnek a nemzetközi jognak, jogrendnek, azaz a nyugati, demokratikus jogállam mindennapos gyakorlatának. Most (is) bebizonyosodott, hogy még mindig "gumitörvény"-eink vannak, amiket 1945 óta a hatalomnak, ill. annak érdekének megfelelően lehet (és kell) csűrni-csavarni, alkalmazni. Ez kellene, hogy legyen a Zentai ügy valódi hazai, magyar tanulsága.
Ha az ausztrál-magyar (államközi) kiadatási szerződésben foglaltak szerint jártak volna el Budapesten, és nem "háborus bűnös"-ként kezelik, hanem "csak" gyilkosságban való tettestársként gyanúsítják Zentait, talán már rég túllennénk az egész (kiadatási) ügyön. Habár a vád, ill. a gyanú sok kétséget von maga után. A gyilkosság elkövetésének nincs élő tanúja. A történtek nincsenek alaposan dokumentálva, csak a népbírósági jegyzőkönyvek maradtak fenn, amikben a tanúvallomások hitelessége megkérdőjelezhető. Hiszen felmerül(het) a kényszer alatti vallomástétel esete, lehetősége, valamint az akkori általános (politikai) hangulatnak megfelelő irányitott, koncepciós per jelleg. Már a magyar kiadatási kérelem megküldésekor az ausztrálok jelezték: az ausztrál jogrend szerint szinte esélytelen vádat emelni egy olyan ügyben, ami ennyire nincs (jogilag és szakmailag) megfelelően dokumentálva.
Persze, látva a Csatáry ügy kezelését, valószínűleg Zentai esetében ís csak a kiadatás után kezdték volna el a bizonyítékok felkutatását, ami már önmagában a jogállam megcsúfolása lett volna, hiszen ha Zentait kikérik, és az ausztrálok kiadják, majd a magyar hatóságok közlik, hogy most kezdik csak el az adatgyüjtést, akkor az ausztrálok vajon milyen alapon adták (volna) ki? Szóval, minden szempontból (magyar részről) komolytalan az egész kiadatási eljárás.
A Zentai ügy másik tanulsága: bebizonyosodott, hogy a náci-vadász Zuroff túlbuzgó volt, és túl rámenős, no meg naív. Azt hitte, hogy a magyar jogrend és törvények megfelelnek a nemzetközi jognak és joggyakorlatnak. Ezzel szemben a hazai igazságszolgáltatás immel-ámmal (nemzetközi "zsidó" nyomásra) összetákolt valami kiadatási kérvény félét, hogy mutassák a világnak: ők aztán üldözik a "háborús bűnösöket".
Zentai kiadatási ügyének rövid története.
2004-ben a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója, Efraim Zuroff, Balázs Péter édesapja hagyatéka alapján kikényszerítette a magyar hatóságoktól Charles Zentai (Steiner) Károly elleni nemzetközi elfogató parancs kiadását, valamint az ausztráliai kiadatási kérelmet.
2005-ben megérkezett Ausztráliába a magyar kiadatási kérelem, és ekkor letartóztatták Zentai Károlyt, akinek azonnal bevonták útlevelét, megtiltották, hogy 500 méterre megközelítsen bármely (ausztrál) nemzetközi repülőteret, majd idős korára tekintettel AUD 50.000.- óvadék megfizetése fejében hazaengedték.
Több éves jogi huzavona kezdődött..A vádat az ausztrál jogrendnek megfelelően, Magyarország nevében az ausztrál kormány képviselte. A védelem az ausztrál jogrend minden jogi lehetőségét kihasználva, valamennyi fellebbezési lehetőséggel élt. Sikertelenül.
2008-ban az ausztrál kormány ill. annak belügyminisztere aláírta a kiadatási kérelmet. Ez ellen is fellebbezéssel élhetett Zentai, épp úgy, mint ilyen esetben (választott) hazájának minden állampolgára. A Szövetségi Bíróság helyt adott a védelem kérésének.
2011-ben a Szövetségi Bíróság felülbírálta az ausztrál kormány kiadatási döntését, azzal az indokkal, hogy a belügyminiszter sok mindent nem vett figyelembe, például a kiadandó saját állampolgár egészségi állapotát, „szállíthatóságát”, valamint a magyar kiadatási indokok alaposságát, azaz Zentai valóban háborús bűntettet követett-e el. Ekkor a belügyminiszter beosztottjaitól kapott hiányos tájékoztatására hívatkozva élt fellebbezési jogával, és az ausztrál Legfelsőbb Bírósághoz fordult, azt ígérve, hogy bebizonyítja, Zentai háborús bűntettet követett el.
2012. augusztus 15-én az ausztrál Legfelsőbb Bíróság elutasította a belügyminiszter érveit, és ezzel megakadályozta Charles Zentai (Steiner) Károly kiadatását Magyarországnak. Az indoklásban az áll, hogy Magyarország nem a két ország közti kiadatási szerződésnek megfelelően járt el. Egyrészt az 1997-ben Vastagh Pál (MSZP) igazságügyi miniiszter kézjegyével ellátott kiadatási szerződésben nincs (külön) utalás a háborús bűnökre, bűnösökre, másrészt a gyilkosság nem meríti ki a háborús bűn fogalmát, már csak azért sem, mert az elkövetés időpontjában ilyen törvény nem volt Magyarországon. Egy 1945-ben hozott törvényt akartak visszamenőleg alkalmazni. Ez pedig az ausztrál jogrend szerint nem lehetséges.
A kiadatás ausztrál hívei csalódottan vették tudomásul a Legfelsőbb Bíróság döntését,. Egyik szószólójuk a melbourne-i Michael Danby, parlamenti képviselő, állítólag már felvette a kapcsolatot a canberra-i magyar nagykövettel, arra kérve, hogy a magyar kormány küldjön újabb kiadatási kérelmet, amelyben már az ausztrál jognak is megfelelően a Zentai elleni vád a harmadmagával elkövetett „egyszerű” gyilkosság lenne.
Mindent összevetve, győzött a jogállam, az ausztrál igazságszolgáltatás, az ausztrál jogrend, mely állampolgárának messzemenően minden lehetőséget megad a védekezésre. Ugyanakkor megint csak cudar nagy pofont kapott a magyar igazságszolgáltatás és a hazai (kaotikus) jogrend, mely képtelen egy tisztességes eljárást lefolytatni, és az ahhoz szükséges szakmai anyagot összeállítani. Hiába volt rá 60-70 év.
