Ukrajna

 

 

 

Most érte el az első világháború befejezése Európát, pontosabban Kelet-Európa „területi rendezését”. A versailles-i békeszerződés, a francia békediktátum kihagyta Oroszországot, mivel Szovjet-Oroszországot Nyugat-Európa (és világ) bojkottálta, mintha a cári Oroszország nem is vett volna részt az Entente oldlán a Nagy Háborúban (1914-1918). A győztes franciák csak azzal voltak elfoglalva, hogy revansot vegyenek Németországon az 1871-es porosz-francia háborúban elszenvedett csúfos vereség miatt, amikor a körbezárt és kiéheztetett Párizsban „kommün” néven éhséglázadás tört ki, a szomszédos Versailles-ban pedig a porosz királyt császárrá koronázva létrejött a Német Birodalom. Ennek ismeretében úgy osztották fel Európát, hogy a németek többé ne tudjanak háborúzni. Nem véletlen, hogy a háború befejezését, a kegyetlen ultimátum szerű békeszerződéseket, a vesztesekkel, élükön a németekkel, Versailles-ban íratták alá.

A franciáknak kapóra jött az amerikai „progresszív mozgalom” vezére, az Egyesült Államok 28. elnöke, Woodrow Wilson is, aki a háború kitörésekor 1914-ben, még az USA semlegességét hirdette, majd a demokrata párt azzal lépett be a háborúba 1917 áprilisában, hogy a „világot biztonságosabbá teszik a demokrácia számára”. Ismerős? Azóta is ezt szajkózza az amerikai demokrata párt, lásd Trump elleni össztüze. A demokrata Wilson elnök másik kedvelt témája a népek önrendelkezési jogának hirdetése volt. Ez a franciáknak is tetszett, hiszen alátámasztotta a francia elképzelést, hogy sok kis államot hozzanak létre a sok nemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia területén. Az újonnan létrehozott nemzetállamok valójában ütköző zónát alkottak az akkor már bolsevik Oroszország és Európa nyugati fele között. Ráadásul sakkban lehetett velük tartani Németországot. A breszt-litovszki békével (1918. március) Lenin hatalmas cári területeket adott fel, hogy meg tudja nyerni az akkor már folyó orosz polgárháborút. Hamar rájött, hogy vesztésre áll, hiszen a gyéren iparosított cári Oroszországban a parasztság (muzsikok) jelentős többségben volt a szervezett munkássággal (szovjet) szemben. Tehát a klasszikus, marxi munkáshatalom nem állt a szovjet (tanács) köztársaság mögött. A szovjet forradalmár  a fővárost is áttette (Szent) Pétervárról, Moszkvába. A polgárháború megnyerése reményében Lenin a tengelyhatalmak kezére játszotta az addigi cári területeket (Lengyelország, Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia és a Transzkaukázusi Demokratikus Szövetségi Köztársaság (mely magába foglalta: Grúziát, Örményországot, Azerbajdzsánt, Hegyi-Karabahot, Abháziát, és Dél-Oszétiág) melyek, mint független országok kerültek német protektorátus alá, valamint egy új független állam, aminek Ukrajna lett a neve.

A világháború végén (1918 november) a vesztes tengelyhatalmaktól a volt cári területek, mint önálló államok kerültek az ott élő lakosság irányítása alá.  

A hadisarccal és területvesztéssel büntetett Németország hamar megtalálta a kapcsolatot Európa gazdasági életéből kizárt bolsevikokkal, mivel Szovjet-Oroszországot senki sem ismerte el a világon. Nem véletlen, hogy az idén százéves rapallói egyezmény (1922), a német és szovjet állam közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét jelentette, valamint a kereskedelmi–gazdasági kapcsolatok helyreállítását, és – nem utolsó sorban -  a győztes nyugat-európai nagyhatalmak által rájuk kényszerített politikai karanténból való kitörést célozta meg.

Az igazi sorsfordulót a Molotov-Ribbentrop paktum hozta meg Sztálinnak, aki e szerződéssel visszaszerezte a Leninék által (taktikai okokból feladott és) elveszített cári területek nagy részét, gyakorlatilag visszaállították a német császári és orosz cári birodalmat.

1939. szeptember elsején támadott Hitler Lengyelországra. A britek és franciák garanciát vállaltak Lengyelországért, ha azt náci Németország meg meri támadni. Megmerte. A nyugat-európai szövetségesek ígéretük ellenére nem tettek semmit. A történészek szerint 20 évvel az első világégést követően senki sem akart háborúzni. A Brit Birodalomnak három nap kellett a mozgósításra és a hadüzenetre, ami szeptember 3-án meg is történt. Sztálin kivárt, hiszen a britek és a franciák azt ígérték, hogy két héten (14 nap) belül katonai segítséget nyújtanak Varsónak (lásd furcsa háború). Ezalatt az idő alatt nem történt semmi, így 1939. szeptember 17-én (3+14) a szovjet csapatok megindultak keleti irányból, magyarán hátba támadták Lengyelországot. A nyilvánosság előtt Sztálin azzal védekezett, hogy a náci terjeszkedés megfékezése érdekében vonult be Nyugat-Belorussziába és Nyugat-Ukrajnába, azaz az egykori Galíciába. Ez a két („nyugati”) terület sohasem tartozott cári Oroszországhoz. Viszont Sztálin biztosítani akarta ezeket a területeket a Szovjetunió részére. A szovjet diktátor sohasem vonult vissza az 1939. szeptemberi 17 előtti határok mögé. Sőt, 1945-ben az ENSZ-be, mint szavazattal rendelkező alapító tagokat és független országokat felvetette a („megnagyobbított”) Ukrajnát és Belorussziát. 

 

Nem értem, erről manapság miért nincs szó, erről miért hallgat a világ, az állítólagos „független” média. Erről ne tudna Putyin és Zelenszkij? Ehelyett, mit erőlködnek a NATO-val, meg az EU-val?

Emlékeztetőül: Ukrajna (és Belorusszia) alapító tagja az ENSZ-nek. Igaz, akkor a Szovjetunió tagállama volt mindkét ország, és mint „szovjet szocialista köztársaság” írta alá az ENSZ Alapokmányát, majd 1991-ben, a Szovjetunió megszűnése után, mint független Ukrajna megtartotta 1945 óta fennálló tagságát a Világszervezetben. 2017 és 2019 között negyedszer volt az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja a Kelet-Európai Csoportban. (előzőleg 1947-48, 1984-85 és 2000-01)   

 

Emlékeztetném az olvasót Magyarország felvételére mindkét szervezetbe (NATO, EU). Akkoriban nagy propaganda hadjárat folyt, azzal a szöveggel, hogy előbb a NATO-ba kell magunkat „beszavaztatni”, mert az a belépő az EU-ban, igaz akkor még Gazdasági Közösség volt a neve.

A felvételünket nem mi kértük, hanem felajánlották (nép)szavazásra! Elsőre (1999) három volt Varsói Szerződés országot vettek fel: Lengyelország, Csehország és Magyarország. Ennek története: a NATO megalapításának célja a Vasfüggöny idején (1949): „Az USA bent tartása, a SZU távoltartása, Németország kordában tartása”
Ergo, a SZU megszűnése, és Németország újraegyesítése után logikusnak tűnt, hogy a Németországgal határos két keleti országot (lengyel, cseh) vegyék fel. A harmadik, Magyarország felvétele magyarázatra szorult, hiszen nem határos se Németországgal, se NATO országgal. A magyarázat: a soknemzetiségű jugoszláv/délszláv háború után úgy nézett ki, hogy a következő (háborús) „gócpont” Magyarország lehet, hiszen a határai túloldalán saját nemzeti kisebbség él. Viszont (amerikai) NATO parancsnokság alatt se a magyar, se a környező országok nem tudnak egymás ellen hadba lépni.  

Az EU-ba való felvétel ugyancsak politikai döntés volt. A kelet-európai (egykori KGST) országok sohasem érték volna el a Közös Piac minimális felvételi kritériumait. Viszont, félő volt, ha nem tesznek érdekükben semmit, és valamiféle visszarendeződés történik az egykori Szovjetunióban, az katasztrofális lenne ezekre az országokra és népeikre nézve, ezért nyolc országot (egyszerre!) a minimális kritériumok teljesítése nélkül vették fel. Hosszú „egyeztető tárgyalások” kezdődtek, az un. „kosarak” betartására, amikre ígéretet tettek, hogy hét éven belül teljesítik, ehhez sok pénzt kaptak az EU-tól, főleg az infrastruktúra és a környezetvédelem (kutak, ivóvizek, stb.) terén. Ezzel egy időben, a német szociáldemokrata kormány a szakszervezetekkel egyetértésben hét éves moratóriumot rendelt el a külföldi (EU-s) munkavállalókra. Miközben a Schengen-i egyezménnyel biztosították a szabad mozgást, a helyváltoztatást. A britek mindenkit azonnal beengedtek, és engedélyezték a munkavállalást, majd a Brexit idején arra hivatkoztak, hogy az EU (elhibázott) előírásai miatt a lakosság hátat fordított kontinentális Európának. Már abban az első hét évben (2004-2011) látszott, hogy a volt szoc. országok képtelenek betartani a koppenhágai ígéreteiket, ezért az euró bevezetéséről lemondtak, illetve a határidőt meghatározatlan időre "kitolták".  

„Elérkezett Európa órája”, mondta a luxemburgi külügyminiszter 1992 júniusában, amikor kitört a délszláv háború, amit a jugoszláv köztársaság megszűnéséhez vezetett. Már akkor csődöt mondott az európai diplomácia. A semleges Ausztria volt az első, ami a monarchia idejéből jó kapcsolatot tartott, latin betűkkel író, katolikus horvátokat elismerte, mint önálló államot. Végül három évet kellett várni, hogy az USA bombázzon Bosznia-Hercegovinában és véget vessen az etnikai népirtásnak.

Az EU megalapítása óta egyik tagállam se fordított figyelmet (és pénzt) hadereje fejlesztésére. A nyugat-európaiak, pedig még a Vasfüggöny idején megszokták, hogy csak gazdaságukat fejlesszék, a védelmet az atlanti szövetségre bízták, azaz az USA látta el. Erre volt jó a NATO. Trump amerikai elnök volt az első, aki visszavonulót fújt azzal, hogy „Amerika újból nagy lesz”, nem lesz többé a világ csendőre. Itt az ideje megszüntetni a kb. 70 éve elfogadott feltételeket, hogy az egykori legyőzötteknek (Németország, Japán) megtiltották a fegyverkezést. Talán a mostanra kialakult nemzetközi helyzet végre észhez téríti nemcsak a tagállamokat, de magát az EU-t is, hogy önvédelemre szorul, és nem lehet tovább közös európai hadsereg nélkül. Gazdaságát, és gazdagságát meg kell védenie az „állandó béke” biztosítására. Nem lehet, mi több, nem szabad az USA-ra hagyni egy kontinens biztonságát. Az „atlanti szövetség” teljes félreértése egy külső (idegen) hatalomra bízni egy gazdag földrész katonai biztonságát.

Lásd a putyini koncepciót, a helyi konfliktusokat, amiket az EU elnézett. Putyin a szomszédos országokból (Csecsenföld, Grúzia, Ukrajna) le-le csipkedett kis darabokat, katonáit pedig Szíriában és Líbiában képezte ki. Az EU pedig csak rosszallóan „ejnye-benyé”-zett”. Az egész világ tűrte és (el)nézte a ”helyi háborút”, a több mint 16.000 halottat követelő donbasszi „összetűzéseket”.  

A gazdasági szankciók, vészesen emlékeztetnek a leningrádi blokádra, a lakosság kiéheztetésére. A gazdagok ebből keveset fognak érezni. Lehet tapsikolni, hogy egyesek elvesztik csalással, lopással szerzett vagyonukat, viszont a jónép mindennapjait keseríti meg az áru és pénzhiány, valamint az infláció és az általános drágulás.

Már jelzik, hogy a SWIFT átutalási rendszer blokkolása az EU tagállamokra is visszaüt. Hiszen nem tudják fizetni az orosz gáz és kőolaj szállításokat, no meg az emelkedő árakat.  A német kormány vezette be a kiskeresetűek villany és gázszámláinak támogatását. Tessék figyelni! Ez nem „rezsicsökkentés”, azaz nem mindenkinek „jár”, ezt Németországban csak a rászorulók kapják, ill. igényelhetik.

 

 

.