Tankokkal az emberarcú szocializmus ellen

 

50 évvel ezelőtt, a tűzijátékos augusztus 20.-i ünnepség után, 1968. augusztus 21-én, ugyanolyan sokkra ébredt az ország, mint 10 évvel korábban, 1958. június 17-én, amikor a Népszabadságban rövid hír jelezte Nagy Imre és társai előző napi kivégzését. Tíz évvel később, 1968-ban, az volt a sokkoló, hogy „baráti segélynyújtás" címén bevonultunk a szomszédos, baráti, testvéri stb. szocialista országba. Volt, akiknek a 30 évvel korábbi (1938-as) bécsi döntést követő (felvidéki) bevonulás jutott az eszébe. Nekünk, akik két évvel korábban (1966) szereltünk le, mint bármikor ismét behívható tartalékosok, igencsak megindult a fantáziánk. Vajon, mi lesz most? Éles tölténnyel teherautóra szállni, és folyókon, patakokon átkelni, kicsit másabb, mint a vaktöltényes pontonos-hidász hadgyakorlatok. Sok minden járt a fejünkben.

A történések ugyan sokkolók voltak, de nem értek váratlanul. Hiszen 1968 nyarán már sejteni lehetett, hogy a Szovjetunió nem fogja hagyni a Dubcek nevével fémjelzett emberarcú szocializmus megvalósulását, pláne annak esetleges térhódítását, mely elsősorban sajtószabadságot hirdetett, no meg a pártvezetéstől független szakszervezeteket, de mindenekelőtt kulturális szabadságot. Azzal a szándékkal, hogy a kommunista párt "védőszárnya” alatt a lakosság többségét bevonják a helyi és országos politikába. Szó sem volt a társadalmi tulajdonviszonyok megváltoztatásáról, a privatizálásról, azaz a gyárak és tsz-ek magánosításáról, vagy a többpártrendszer bevezetéséről! Ellentétben az ’56-os magyar forradalommal, a csehszlovák kommunista párt vezető szerepét senki sem kérdőjelezte meg! A hasonlóság talán abban volt, hogy mindkét ország vezetése, vezetői tapasztalt kommunisták voltak, ismerték a (sztálini) szovjetrendszert, azon kívántak változtatni, jobbítani.

Magyarországon felkelés tört ki. 1956-ban az első napokban felkelőkről szóltak a tudósítások. Később forradalmárokról, majd a november negyediki szovjet támadás után szabadságharcosokról írt a világsajtó. 1968-ban Csehszlovákiában senki sem akarata megváltoztatni a fennálló rendet, pláne fegyverrel nem. Mégis, volt némi hasonlóság ’56-tal. Hiszen mindkét országban oroszul jól beszélő, a Szovjetunióban sokáig élt kommunisták álltak az ország élén. Mindkét szovjet beavatkozást úgy próbálta beállítani Moszkva a nemzetközi közvélemény előtt, hogy „testvéri segélynyújtásról” van szó, amit az adott ország kért. Ilyen volt Nagy Imrével szemben Kádár János, és Alexander Dubcekkel szemben Vasil Bilak. A bevonuló szovjet csapatok elsőként a Rádió épületét szállták meg, majd szedték össze és katonai repülőgéppel Moszkvába szállították a csehszlovák államvezetés 26 tagját. Pedig Prágában senki sem akarta megdönteni a fennálló rendszert, így a népharag egyértelműen a fegyveres betolakodók ellen fordult. Ezt azonnal észlelte a csehszlovák pártvezetés, ezért már szerda (augusztus 21.) hajnalban tízpercenkét felszólította a lakosságot, és utasította a fegyveres erőket (katonaság, határőrség, rendőrség stb.), hogy ne tanúsítsanak ellenállást a betolakodókkal szemben. Minden áron el akarták kerülni a (felesleges) vérontást, és megmutatni a világnak a moszkovita barbárságot.  Svejk népe azért csak tett néhány fricskát a 6.000 tankkal és 200.000 katonával érkező  szovjet vezette hadseregnek, amikor más irányba fordították vagy egyszerűen leszerelték az útjelző táblákat.

Nem volt véletlen, hogy elsőre a prágai Rádió épületét foglalták el a „szövetséges” csapatok, azaz a hírközlést azonnal moszkvai irányítás alá vonták. Az egyetlen megbízható, egész napos hírforrás a Szabad Európa Rádió maradt, melynek csehszlovák osztálya azonnal áttért a napi 24 órás híradásra.  A magyar osztály ’56-os hibáiból tanulva, az amerikai vezetés kizárólag (megbízható forrásokból származó) ellenőrzött, valódi híreket, érzelmektől mentes kommentárokat, helyzetjelentéseket közvetített. Ez a SZER valamennyi nyelvi osztályára vonatkozott.  Azokban a napokban Magyarországon is csak a SZER adása volt az egyetlen (egész napos) hiteles, megbízható hírforrás.

Dubcek feltűnése óta (1968. január 5-én választották meg a párt főtitkárává) egyre érdekesebb hírek érkeztek Prágából. A párizsi diáklázadás, a német-francia fenegyerekek, valamint az új gazdasági mechanizmus mellett hamarosan fogalommá vált a „Prágai Tavasz”, az "emberarcú szocializmus". Nyárra egyre feszültebb lett a helyzet. Meglepetés volt, hogy (a nagy) Brezsnyev elment egy "koszos határ menti faluba", vasútállomásra, hogy "tárgyaljon" a csehszlovák pártvezetőkkel. Aztán Kádár is találkozott Dubcekkel, amiből arra lehetett következtetni, hogy figyelmeztetni akarja csehszlovák kollegáját, hogy "közeleg az '56-os tragédia megismétlődése”. A Varsói Szerződés szokatlanul nagy nyári hadgyakorlatot jelentett be. A magyar lakosság ekkor érezhette testközelben, hogy "valami nem stimmel". Az augusztus 17-18 hétvégén a lakosság előzetes tájékoztatása nélkül sorra zárták le a fő közlekedési utakat (pl. Budapest-Pécs) és az autósoknak órákat kellett várniuk a nyári melegben, miközben tankok sokasága ment át előttük. Ilyet, addig nem tapasztalt az ország lakossága. Általában hétköznap, és főleg éjszaka voltak „csapatmozgások”, mert nagyon ügyeltek arra, hogy ne akadályozzák a polgári lakosság mindennapi életét. Kedden este tűzijátékkal tért nyugovóra az ország. Szerda reggel a munkahelyeken pedig már mesélték, hogy augusztus 20-án a vállalati üdülők környékén kiskatonák jelentek meg, vizet kértek, és mondták, hogy Csehszlovákiába mennek (hadgyakorlatra).

A bevonulás magyar részvétele sokkoló hatású volt. Mi, akik 1966 augusztusában szereltünk le, azon izgultunk, hogy ne hívjanak be újra. Elvégre a katonakönyvbe az volt beírva, hogy tartalékos állományba helyeztek, de bármikor behívhatnak. Az első behívást az egyetem elvégzése utánra helyezték kilátásba.


 

 

A genovai Morandi-híd tragédiája

„Tíz éven belül össze fog dőlni a Morandi-híd ….. és emlékezni fogunk azok nevére, akik „nem”-et mondtak” (az elkerülő útra) – idézik sokan Giovanni Calvini a genovai gyáriparosok (Confindustria) elnökét, aki 2012. decemberében az Il Secolo helyi lapban számolt be frusztrációiról, mivel szerinte a  genovai hatóságok szabotálják a reformokat és a befektetők által javasolt infrastruktúrális fejlesztéseket. Különösen egy projekt állt hozzá közel: a francia határ (Riviéra) felé a városon áthaladó Morandi-híd, ill. annak állapota. Calvini szerint elkerülő utat kell építeni a Morandi-híd forgalmának enyhítésére, amit Gronda-nak neveztek el.

A 1,1 kilométeres vasbeton hidat Riccardo Morandi olasz építőmérnök tervezte a 60-as években, de már akkor is sok kritikát kapott. Mivel hozzá szokatlanul sok betont használtak fel, és fedték be a vas (acél) kábeleket, amitől a korrodálás jeleit nem lehetett észrevenni. Diego Zoppi genovai építész az ANSA hírügynökséget emlékeztette, hogy „...Ötven évvel ezelőtt határtalan bizalom volt a vasbetonban. Úgy gondolták örökéletű. Arról megfeledkeztek, hogy az állandóan növekvő forgalomtól a vibráció egyre folyamatosabb lett, a beton megrepedezett és ezen keresztül levegő (és víz) került a szerkezetbe, ami elérte a belső fémszerkezetet, és ettől elkezdett oxidálódni…”

Kb. ez a tragédia műszaki háttere, amiről eddig is tudtak. A karbantartás mellett a felújítást és a "mentesítő", elkerülő út megépítését hanyagolták, amibe a politika rendesen belejátszott. Jellemzően a jelenlegi populista kormány azonnal közölte, hogy a felelősöket megnevezik, és példásan megbüntetik. Persze ez sem lesz olyan egyszerű, mint első pillanatra látszik. A sors iróniája, vagy fintora, hogy Calvini hat évvel ezelőtti jóslatára (tíz éven belül összedől a híd) azon nyomban válaszolt egy helyi honatya, tanácstag („önkormányzati képviselő”) bizonyos Paolo Putti, aki egyúttal az „Ötcsillag” nevű „bohócpárt” helyi vezetője.  2012-ben ezt válaszolta Calvininek: „..Ez a híd 10 év múlva is állni fog, és az emberek azon fognak csodálkozni, hogy miért költöttünk 5 milliárd eurót egy kerülőútra. Ez a híd 100 év múlva is itt lesz. Ezrek ellenzik az elkerülő utat, ezért mi vagyunk az erősek, Calvini és társai, pedig gyengék...”

A genovai M5S (Ötcsillagos Mozgalom) következetesen ellenezte a Gronda elkerülő megépítését, mivel az szerintük hasztalan, káros és szükségtelen. 2013 áprilisában a párt „No Gronda” bizottsága a web-oldalukon egy közleményt tett közzé, miszerint „a Morandi-híd összedőlése egy mese, „favolette”. Érdekes, ez a közlemény kedd óta nem található a párt hivatalos web-oldalán.

Nem mellesleg az olasz kormány infrastruktúráért felelős minisztere, Toninelli, az Ötcsillag Mozgalom képviselője.

A jelenlegi kormány 12 százalékkal kevesebbet költött útkarbantartásra az idei év első öt hónapjában, mint az előző kormányok. Ehhez tudni kell, hogy az olasz útépítés szintje az egyik legalacsonyabb egész Európában, és a probléma sokkal régebbi, mint a jelenlegi kormány teljesítménye.

2017 végére körülbelül 5000 kilométer vidéki utat zártak le, vagy vált használhatatlanná – a Corriere Della Sera szerint, és az ország úthálózatának több, mint a felén sebességkorlátozást kellett bevezetni az útfelület rossz állapota, veszélyessége miatt. Sok helyütt nem tudták lezárni a veszélyes útszakaszokat, vagy sebességkorlátozást bevezetni, mert nincs pénz az útjelző táblákra!

A Morandi-híd beszakadása után Toninelli miniszter felszólította a karbantartásért felelős magáncég, az Autostrade per L’Italia, vezetőségét, hogy mondjanak le, ellenkező esetben megbírságolja a vállalatot és megvonja a működési engedélyüket. Mire a vállalat igazgatója Stefano Marigliani azt válaszolta, hogy mindent az állammal kötött szerződés szerint csináltak, sőt , épp a beszakadás előtt végezték az előírt, kötelező munkát, ahogy azt addig is rendszeresen tették.

Az euroszkeptikus belügyminiszter, Matteo Salvini, messzebbre mutat, szerinte az EU akadályozza az olaszokat, hogy többet költsenek az utakra, azok biztonságára.  Ebben van némi igazság, annak ellenére, hogy a Gronda elkerülő út finanszírozást több évi vita után csak néhány hónapja fogadták el.

Való igaz, az EU az euró-övezet országaiban megszigorította a költekezést azzal, hogy stabilitási programot kell kidolgozni, mely összhangba hozza a költekezést a költségvetéssel. Az euró-zóna válsága óta fennálló szabályozás alapján, idén májusban az Európa Bizottság (az EU kormánya) elfogadta az olasz reform programot azzal, hogy 2018-ban az állami kiadásokat csökkenteni kell, legalább a GDP 0.2 százalékával.

Ezzel egy időben az EU több infrastrukturális kiadást javasolt, (és nem kevesebbet!).

A Corrieere Della Serra egyik elemzése szerint az EU-nak lehet felróni az extra-nehéz és nagyméretű kamionok megjelenését az olasz utakon. Ennek oka, pl. a diesel olaj árának növekedése, valamint az az EU szabály (törvény), mely korlátozza a kamionvezetők munkaidejét. Következmény: a kis olasz szállítmányozási cégek kiszorultak a piacról a nagy és nehéz nemzetközi vállalatok kamionjai miatt. Ráadásul ezeket a baromi nagy kamionokat lengyelek vezetik, akiknek a fizetése az olasz bérek egyharmada.  Ezért (sokak szerint) a helyi hatóságoknak meg kellett volna tiltaniuk ezeknek a kamionoknak az olasz utakon való megjelenését.

A Morandi-híd tragédiáját az időjárás, a fizika és a kémia törvényei, valamint az évtizedes hibák, ill. azok elnézése okozta.