Szemléletváltást !
Az elmúlt évek, évtizedek példája azt mutatja, hogy Magyarországnak nincs határozott külpolitikája, de még elképzelése sem. Honnan is lenne, amikor vagy negyven évig Moszkvából jöttek az utasítások. Azóta meg a „bal vs. jobb” oldal nevű népi játék uralkodik a hazai politikai élet szinte minden terén. Igaz, időnként felülkerekedik a nemzeti (ön)tudat, de tudat alatt még mindig ott motoszkál az általánosítás: a jobboldal nacionalista, a baloldal, pedig internacionalista. A jobboldal általában politikai célokra, szavazatszerzésre használja ki a nemzeti ütőkártyát. A baloldalt megtestesítő MSZP viszont még mindig az „útkeresés” stádiumában van. Nyilvánvaló, hogy a nemzeti érdekeket szem előtt kell tartani, de politikai, pláne ideológiai okokból nem lenne szabad (túlfűtött) érzelmekre váltani.
Az MSZP is érzi és tudja, hogy politikájának egyik sarkalatos pontja a határon túli magyarokhoz való viszonya, ami az 1920-as Versailles (béke) Szerződés (Trianon) következményeire alapul. A szovjet típusú diktatúra évei alatt erről nem sok szó esett, de a környező országok közül legfőként Csehszlovákiával volt jó a kapcsolat. A béketáboron belül elsőként Csehszlovákiába lehetett útlevél nélkül utazni; - a személyi igazolványhoz csak egy (rózsaszín) „betétlap”-ot kellett kérni, igényelni. Ezt a viszonylagos jó kapcsolatot az 1968-as „csehszlovákiai bevonulás” sem zavarta meg, habár a magyarlakta területeken egy ideig a magyar rendszámú kocsik kerekeit előszeretettel szúrták ki és az üzletekben nem akartak magyarul megszólalni. Ekkor érezhették saját bőrükön hazánkfiai a „testvéri nagypolitikát kicsiben”. Az utóbbi 160 évben a pillanatnyi politikai hangulat sokszor egymás ellen hangolta, ugratta az amúgy évszázadok óta békésen egymás mellett élő embereket. Kár, hogy ebből mai politikusaink nem tanultak.
Az Orbán (Fidesz)-kormány idején bevezetett magyar igazolvány, majd a kettős állampolgárság intézményesítésére 2004. nyarán a Fidesz által felkarolt, és támogatott népszavazási kezdeményezés, a jelenlegi kormánypártot arra késztette, hogy új alapokra helyezze a határon túli magyarokhoz, magyar szervezetekhez való viszonyát. Úgy tűnik ennek reszortja Szili Katalinra hárult, aki 2004. kora őszén életre hívta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumá-t (KMKF) A fórum érdekessége, hogy a benne tevékenykedők, a szomszédos országok parlamentjében működő magyar pártok tagjai szinte kivétel nélkül az Európai Parlament néppárti csoportjában dolgoznak. Amiből az következik, hogy a környező államok magyar kisebbségei politikai szempontból a jobboldalhoz tartoznak. Ennek a társaságnak, pardon képviseletnek a fővédnöke Szili Katalin, ill. az MSZP.
Mindezek ismeretében, lehet, hogy a szlovák kormány viselkedése, megnyilvánulásai ellenszenvesek, mégis, a párbeszéd mindkét fél számára igen fontos lenne. Egyelőre úgy néz ki, mintha a magyar fél, Gyurcsány miniszterelnök durcáskodna, elvi, politikai presztízskérdést csinálna ideológiai nézetkülönbségük miatt, és ezért kerülné a személyes találkozást szlovák partnerével. Másrészt úgy tűnik, mintha irigyelné a szlovák sikereket (az egykulcsos adórendszert és az euró bevezetését), különösen annak a nagyképű, lenéző kijelentése fényében, miszerint, „akinek Magyarországon nem tetszik, az menjen Szlovákiába adózni”. Gondolom, a magyar miniszterelnök már ezerszer megbánta ezt, az azóta is állandóan felhánytorgatott, elhamarkodott megjegyzését.
A magyar politikusok – élükön az országgyűlés és a köztársaság elnökével (Szili Katalin és Sólyom László) – rendszeresen „magánlátogatás”-ra járnak szomszédainkhoz, ahol ugyancsak „magánjellegű” megjegyzéseket tesznek, amelytől visszhangzik a magyar média. Mikor veszi már észre a hazai vezetés és közvélemény, hogy a fiatal – idén mindössze 15 éves - Szlovák Köztársaság igen érzékeny történelmi múltjára, miközben borzasztóan büszke gazdasági eredményeire?
Mint azt már blogomban (Göncz Kinga megvezetve) jeleztem, a „Felvidék 1938-as visszacsatolásá”-nak 70. évfordulója (november 02.) a határ mindkét oldalán indulatokat fog gerjeszteni. A dunaszerdahelyi „focibotrány” előrelátható volt, mi több, a szélsőségek tudatosan készültek rá. Gondoljunk csak bele: van egy NB-1-es rangadó két hazai (szlovák) csapat: a pozsonyi „Fradi” és a dunaszerdahelyi „Újpest” között. Erre – mint derült égből a villámcsapás - Magyarország minden részéről drukkerek érkeznek a meccsre, élükön a budapesti Fradi „keménymag”-gal, hogy a vendéglátó, helyi csapatnak „szurkoljanak”. Érdekes, vajon eddig miért nem jutott ennek a gárdának az eszébe, hogy átruccanjanak ennek a szlovákiai magyar csapatnak drukkolni? Ezt a kérdést miért nem meri feltenni egyetlen magyar riporter, újságíró és megválaszolni egyetlen hazai „illetékes”? Pedig azonnal kibújna a szög a zsákból: a felvidéki bevonulás 70. évfordulójára jöttek (át) egy kicsit balhézni a fiúk. (vajon lányokat miért nem vittek magukkal?)
Ezek ismeretében megdöbbentőek a magyar kormány(párt) megnyilvánulásai. Diplomáciai jegyzékeket gyártanak, küldözgetnek. A miniszterelnök még a parlamentben is szóvá tette a történteket. Ezzel hihetetlen baklövést követett el: védelmébe vette azokat a „futball huligánokat”, akik az elmúlt két évben rendszeres utcai csatákat vívtak, provokáltak Budapesten. Valóban, nem veszi észre Gyurcsány Ferenc, hogy a hazai média – a jobboldal baromi ügyes taktikázása révén - a politikai indíttatású utcai rendbontásokat - (a TV székház 2006. szeptemberi ostromától kezdve napjainkig) - mindig a futball huligánok számlájára írja? Ennyire meg lehet vezetni a miniszterelnököt és a magyar közvéleményt, ha bedobják a „nemzeti színű dumát”? A szemlélő csak ámul, ahogy Gyurcsány miniszterelnök – állami szinten ! - most épp úgy védelmébe vette ugyanazokat a futball huligánokat, akiket Morvai Krisztina szokott védelmébe venni, …… a parlamenten kívül.
Magyarországon sokszor emlegetik a németeket, hogy „ők aztán tudják az ilyen esetek kezelését”. Valóban! Példát is vehetünk tőlük. 1999. februárjában Magyarországon szétvert a hazai rendőrség egy neonáci összejövetelt. A brutálisan megvert neonácik egy kocsmában szórakoztak, amikor rájuk támadtak. A letartóztatottak között volt néhány német (állampolgár) is. Gyorsított eljárásban elítélték, majd kiutasították őket az országból. A német parlamentben senki sem szólalt fel a magyar hatóságok brutalitása ellen. Tiltakozó jegyzéket sem váltottak. Viszont a budapesti német nagykövetség konzuli segítséget (pl. tolmácsot) biztosított bajbajutott honfitársaiknak. Elvégre a neonáci is ember, akinek állampolgári jogait és érdekeit a német állam védi. A magyar futball huligánokkal is így kellett volna tennie a Göncz Kinga vezette külügy alá tartozó pozsonyi nagykövetségnek, ill. konzulátusnak.
1938 testközelben
A „visszacsatolás” 70. évfordulója jó alkalom, hogy beleképzeljük magunkat egy felvidéki magyar helyzetébe, akiről (később) az a vicc járta, hogy életében több országban is lakott, anélkül, hogy kitette volna a lábát a falujából. (Itt jegyzem meg, hogy ezt az anekdotát először a (nyugat-)német televízióban hallottam, mint (kárpátaljai, ruténföldi) „zsidó viccet”). Amikor területek el- és visszacsatolásáról beszélünk, érdemes szemügyre venni ennek hétköznapi lefolyását, ahogy az ott lakók élik át, hiszen a határok mozgásával (elsősorban) az állami közigazgatás „mozog”, változik: (nemcsak nyelvismeret hiánya miatt,) kirúgják az addigi „megbízható” embereket (polgármester, jegyző, hivatalnok, postás, rendőr, vasutas stb.) és helyükbe az új hatalom embereit ültetik. Ez elméletben természetes, és jogos. A gyakorlatban azonban igen sok (kis)ember életét és családját teszi tönkre, vagy éppen emeli fel ugyanabban a kis közösségben. Mindez, persze nézőpont, (nemzeti) hovatartozás vagy éppenséggel pártállás kérdése. Ehhez még hozzájön a sok mindent meghatározó és eldöntő állampolgárság kérdése is.
Képzeletbeli magyarunk családjával együtt évszázadok óta ugyanazon a vidéken él. Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása, felbomlása utáni napokban (1918. november, őszirózsás forradalom) a független Magyar (Nép)Köztársaság polgáraként örül, ünnepel. Kisvártatva azonban már Csehszlovákia területén találja magát, ahol hamarosan bevezetik a cseh-szlovák államigazgatást, és ezzel együtt lecserélik a hivatali apparátust. Másfél év (1918 november – 1920 július) politikai és nemzetiségi csatározások után sorsa (Trianon-ban) megpecsételődik: ezentúl csehszlovák állampolgár lesz. A Népszövetség egy évet adott mindenkinek, hogy eldöntse: vállalja új állampolgárságát és marad, vagy elhagyja szülőföldjét. A „beneši” Csehszlovákia relatív jólétet teremtett és biztosított, hiszen Edvard Beneš a soknemzetiségű „Kelet Svájcát” szerette volna megvalósítani. Magyar részről is voltak hasonló elképzelések a Monarchia felbomlásakor, de azt a magyarországi nemzetiségek eleve elvetették. A csehszlovák történelemírás szerint a felvidéki magyarok vezetői nacionalisták (és irredenták) voltak, de nem államellenesek. Elvégre mind szellemi, mind gazdasági téren, azaz anyagilag valójában jobban éltek, mint a Horthy-korszak magyarjai.
A jövő azonban kiszámíthatatlan, és a történelmi változások, politikai erőviszonyok úgy hozták, hogy képzeletbeli magyarunk lakhelye ismét a Magyar Királyság közigazgatása alá került. 1938-ban úgy tűnt az európai győztes nagyhatalmak (Egyesült Királyság, Fraciaország) is rájöttek: a versailles-i békeszerződés elhibázott volt. A náci német diktatúrát a szovjettel azonosnak tekintették, és úgy ítélték meg, hogy „határkiigazítás”-okkal levezethetők az 1929-es gazdasági világválságot követett európai társadalmi feszültségek. Képzeletbeli magyarunkra azonban újabb megpróbáltatás várt: látnia kellett, hogy a magyar közigazgatás bevezetését épp oly „atrocitások” kísérik, mint húsz évvel azelőtt a csehszlovákot. Sőt! Nemcsak magyarországi hivatalnokok, orvosok, vasutasok stb. érkeztek, hanem az egykori háztulajdonosok, földbirtokosok is, akik magukkal hozták a Csehszlovákiában akkor már ismeretlen „gentry”-szellemet. Ennek legszemléletesebb példája volt, hogy amíg Csehszlovákiában mindenki „urazta” egymást, addig a „visszacsatolt” területeken ismét bevezették a „nagyságos”, méltóságos”, tekintetes” stb. megszólítási formákat.
1938/39 telén hányan sejtették, sejthették, hogy egy év múlva kitör a világháború és magyarunk hat év múlva (1945 tavasza) a vesztes oldalán találja majd magát? 1938/39 telén, amikor Csehszlovákia eltűnt Európa térképéről, és területén Németország és Magyarország „osztozott”, miközben az „egyensúly (vagy történelmi igazság?) kedvéért” a nácik engedélyezték a világtörténelem első önálló szlovák államának megalakítását, akkoriban a felvidéki magyarság hogyan látta a jövőt? Képzeletbeli magyarunk vajon (pillanatnyi örömében) ismét felvette a magyar állampolgárságot, vagy eljutott hozzá a Londonba menekült Beneš-kormány felhívása: Csehszlovákia nem szűnt meg, és a háború után mindenkit kiutasítanak, aki együtt működött a megszállókkal, különös tekintettel azokra a kollaboránsokra, akik felvették a megszállók állampolgárságát. Ez, pedig azt jelentette, hogy ha magyarunk 1938-ban vagy az elkövetkező években felvette a magyar állampolgárságot, akkor azzal egyúttal megváltotta vonatjegyét arra a marhavagonra, mely 1946-ban „lakossági csere” címén Magyarországra vitte, hozta. Vajon, hányan gondolhatták 70 évvel ezelőtt, hogy „pillanatnyi örömükért” nyolc év múlva majd el kell hagyniuk szülőföldjüket?
Szemléletváltást!
Mikor fogják már végre észrevenni az illetékesek, és az iskolában tanítani, hogy Trianon nem egyszerű „területelvétel”, „csonkítás”, ne adj isten „területrablás” volt, hanem egy többnemzetiségű ország, állam felbomlása, amelynek határait vitaható módon húzták meg, amin azonban változtatni nem lehet! Az viszont vitathatatlan, hogy a Nagy-Magyarország területén élt népeknek is joguk volt saját államot alapítani. Ezt nehéz megemészteni. No, meg azt a tragédiát, hogy a terület magyar „tulajdon” volt, viszont egyes vidékein a rajta élők többsége nem volt magyar.
Talán a gyarmatok, és az anyaország viszonyával lehetne tragédiánkat összehasonlítani, és talán az egykori gyarmattartók jelenlegi viszonyát kellene jobban szemügyre venni. Mire is gondolok? Ha körbenézünk Európában, akkor szembetűnik, hogy az egykori gyarmatosítók különleges viszonyban, kapcsolatban állnak valamikori tengerentúli területeikkel. Ezek az újonnan alakult, teljesen független államok mégis kiváló kapcsolatot tartanak fenn az anyaországgal, sőt ki is használják a hazájukban élő egykori gyarmatosítók („határon túliak”), és leszármazottjaik nyújtotta kapcsolatokat. Gondoljunk csak Spanyolországra vagy Franciaországra, mely különleges vízummal látja el és engedik be a Schengen-i övezetbe az egykori gyarmatokról érkező turistáikat.
A helyzetet jól szemlélteti egy megtörtént eset. Egy vietnami ismerősöm Olaszország világhírű műemlékeit kívánta megnézni, de a budapesti olasz nagykövetség szigorú feltételekhez szabta az EU-vízumot (részletes és pontos időpont- és útvonal megjelölés, szállás, szállodák címe, előre kifizetett számlák stb.). Amikor ezt elmesélte, rögtön átfutott az agyamon, hogy Vietnam (Indochina) valamikor francia gyarmat volt (Ho Shi Min is Párizsban élt és tanult), tehát valószínűleg a franciák „engedékenyebbek” lennének vele. És valóban, a budapesti francia nagykövetség minden feltétel nélkül, egy nap alatt megadta az EU-s beutazási vízumot.
Vajon Magyarországnak miért nincs ilyen bensőséges, baráti, segítőkész viszonya „egykori gyarmatai”-val? Talán ez a „gyarmati szemlélet" hozzásegítené szomszédjaink jobb megértését (is).
.
.
Fejlemény
Duna parti duma parti (Sunday, November 16, 2008)
.
Előzmények, kapcsolódó anyagok
Hol van Mlynky? (Wednesday, June 06, 2007)
Mire jó ez elvtársak? (Friday, October 05, 2007)
1938 (Friday, September 26, 2008)
Göncz Kinga megvezetve (Tuesday, October 07, 2008)
.
Trianon cseh-szlovák szemmel (Tuesday, November 25, 2008)
.
posted by Pocakos at 7:52 PM
10 Comments:
A Nol.hu kommentjei közt olvastam ezt a linket, s rengeteg dolgogban egyetértek veled. Bár természetesen van néhány apróság, amiben mást gondolok, ugyanakkor alapjában véve úgy vélem igazad van. A politika (bármely pártról is van szó) kihasználja a nemzeti törekvéseket, szavazatgyűjtés szempontjából. És eszt nem csak azért mondom, hogy a politikát pocskondiázzam a divat szerint, hanem valóban azt lehet tapasztalni, hogy hosszútávú érdekeinket figyelmen kívül hagyja (leginkábba két nagypárt, hisz róla hallani a legtöbbet). Csak azért, hogy szabadutat engedve a "nemzeti" érzelmeknek, szimpatizánsokat szerezzenek. Persze nem hinném, hogy csak a politika hibás, hisz ha az emberek ezt beveszik, akkor inkább magunkat magyarokat kéne hibáztatni. Ha továbbrra is annak hiszünk, aki azt mondja, amit hallani akarunk, akkor nem csodálom, hogy itt vagyunk, ahol vagyunk. A politikusokat sem hibáztatom, hisz ők is ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk, akit az utcán látsz, akik személyes érdekeiket fontosabbnak tartják. Véleményem szerint a legnagyobb baj, hogy kitermeljük saját aljaságunkat. Rossz emberek --> rossz politikusok --> rossz politika -- > rossz emberek. Ha a rossz helyett nacionalistát mondok, ugyanazt kapom.
Atilla
Kedves Atilla, köszönöm a hozzászólást!
Kedves Pocakos!
Én is sokmindenben egyetértek veled, de sokmindenben nem. Nézd. A szlovák-magyar kapcsolatok azért nem jók, mert gyakorlatilag elmebetegek vezetik Szlovákiát. (Mit lehet olyan emberekről mondani, akik azt állítják, hogy nem verték meg Malina Hedviget.) Végre elkezdett mocorogni valamit a külpolitikai vezetésünk, de véleményem szerint még ez is nagyon kevés. Magyar betegség, hogy mindíg azzal jövünk, hogy vegyük figyelembe más nemzetek érzékenységét. Ez rendben van akkor, ha ők is figyelembe veszik a miénket. A szlovákok nagyívben tesznek az érzékenységünkre. Részben megértem őket, mert megpróbálnak maguknak valami történelmi múltat kreálni és ez eléggé kellemetlen, csakhogy a lehető legsötétebb módon teszik ezt az egészet. Nézzük azért meg, hogy mitől romlott meg a szlovák-magyar viszony. Egyértelműen ők generálták ezt az egészet. És ha visszatekintünk a múltba, szánalmas azt állítaniuk, hogy mi elnyomtuk őket. Európában egyedülállóan liberálisan viszonyultunk a kissebségekhez. Az, hogy számonkérnek olyan jogokat, amik a huszadik század végén merültek fel egyenesen szánalmas. Mindent az adott korba belehelyezkedve kell vizsgálni. Ha egy külpolitika az ország és a nemzet érdekeit képviseli szükségképpen konfrontálódhat egy olyan nemzettel, amelyik az adott ország és nemzet ellenében cselekszik. Nyugodtan fel lehet (és kell) venni a kesztyűt, különben feloszlathatjuk a külügyminisztériumot. Mindennek van határa, és nálam már betelt a pohár. A 21. század elején a harmincas évek hangjait halljuk Szlovákiából. Az hogy nálunk is van ilyen? Igen van, de nem a kormány szintjén. Szélsőségesek mindenhol vannak és lesznek. Akkor van baj, ha ez az állami politika szintjére emelkedik. Egyébként a szlovákok hihetetlen primitíven csinálják, hiszen minél jobban bántanak egy kisebbséghez tartozó személyt egy országban, annál ellenségesebben fog viseltetni a kisebbség az adott állammal szemben. Ez vezet szeparatizmushoz. Szerintem egy jogállamban a rendőrök nem verhetnek agyon senkit csak azért, mert nem tetszik az illető politikai nézete. Azért ne legyünk szemforgatóak. A szlovákok tudatosan és élvezetből csinálták, amit csináltak, hogy borsot törjenek az orrunk alá. Ez azért fordulhat elő, mert gyenge a külpolitikánk. Mindíg azt rúgják, akit lehet. Most mennem kell. Elnézést a helyesírási hibákért, de most sietnem kellett.
Minden jót.
Kedves Névtelen (Anonymous),
jobban örültem volna, ha az előbbi hozzászólóhoz (Atilla) hasonlóan legalább utónevedet elárultad volna, vagy eleve nicknévvel jelentkezel. Ettől függetlenül, véleményed értékes adalék a hazai gondolkodáshoz, melynek felülvizsgálására cikkem címében is utalok. Kérlek, gondolkozz el kijelentéseiden:
1. "....gyakorlatilag elmebetegek vezetik Szlovákiát...."
- azért nem olyan rosszul, ha két hónap múlva bevezetik ez eurót, és közben az anyaországi magyarok ott alapítanak cégeket, és ott állítják forgalomba gépkocsijukat.
2. "....Európában egyedülállóan liberálisan viszonyultunk a kissebségekhez...."
- akkor 1848-ban vajon miért álltak Bécs, azaz a Habsburgok mellé? Segítek: azt remélték, hogy így (békés úton) elnyerhetik függetlenségüket! Ha pedig annyira liberális volt a magyar kisebbségi politika, miért került sor a "kényszer névmagyarosításokra" a múlt századforduló környékén, majd a 20-as évektől? Ha annyira liberális volt a magyar kisebbségi politika, akkor 1918-ban, miért fordított hátat a magyar koronához 700 évig hűséges Horvátország?
3. "....a harmincas évek hangjait halljuk Szlovákiából..."
- a nacionalista, irredenta magyar hangokra gondolsz? Ugyanis a harmincas évek Csehszlovákiája a szociáldemokrácia (egyik) példaképe volt Európában.
4. "...Szerintem egy jogállamban a rendőrök nem verhetnek agyon senkit csak azért, mert nem tetszik az illető politikai nézete.."
- tökéletesen igazad van! Mondd, kit vertek agyon politikai nézetei miatt (napjainkban) a szlovák rendőrök? Malina Hedviget sem a (szlovák) rendőrök verték meg! Csak zárójelben: malina magyarul málnát jelent. ;-)
Talán ennyi "példabeszéd" elég ahhoz, hogy Te is elgondolkozz, hogy itt valóban szemléletváltás kell!
Sajnos semmiről nem győztél meg. Röviden válaszolok, mert az előző hosszú okfejtésem úgy ahogy van, elveszett. 1848-ban a szlovákok többsége a magyarok mellett állt, és rengetegen beálltak a honvédalakulatokba. A horvátokkal, szerbekkel, románokkal volt gond. A horvátok már 1526-ban jól felfogott érdekükben a Habsburgok pártján álltak. Malina Hedviget nem rendőrök verték meg, de a veréssel kapcsolatban nem is erre gondoltam. A szurkolókat verték meg. Ha egy rendőrnek nem tetszik egy ember politikai nézete (mégha sértő is) nem apríthatja fel viperával. Maximum akkot ha konkrét bűncselekményt követ el. A harmincas évek hangjaival kapcsolatban természetesen az 1938-ban létrejött Szlovákiára gondoltam, ahol nagy lelkesedéssel deportálták pl. a zsidókat is. (Egyébként történelemre nem kell oktatni, mert történész vagyok, és az MTA-ban dolgozom. Nem büfésként.) Tökéletesen tisztában vagyok a saját hibáinkkal. Ez nem jogosítja fel a szlovákokat semmire. Azért mert vannak több, mint száz éves sérelmeik, nem gyalázhatnak minket, és nekünk nem is kell meghunyászkodnunk. Nekünk azóta is van rengeteg sérelmünk. Akkor ezk szerint, ha idejönnek kurjongatni a szlovák focidrukkerek és sértő szavakat skandálnak, akkor viperával nyugodtan össze lehet törni az álkapcsukat, hiszen vannak történelmi sérelmeink nekünk is. Még csak annyit, hogy nem egyszerűen a nemzzetiségek ellen elkövetett bűneink miatt hullott szét az ország. A modern nacionalizmus létrejöttével szükségszerü folyamat volt. Akkor is megtörtént volna, ha körbenyaljuk őket, hiiszen előtérbe került az etnikai hovatartozás és ezzel együtt a nemzeti függetlenség kérdése és persze igénye. Nem kell mindenért hamut szornunk a fejünkre, csak ha jogos. Most ennyi.
Zsolt
Egyébként nem kell bemutatni a 30-as évek Csehszlovákiáját, ugyanis anyai ágról a Felvidékről származom. Nagyanyámtól is tudom, hogy milyen békében éltek egymással a magyarok és a szlovákok. A mai Szlovákia köszönőviszonyban sincs az akkori Csehszlovákiával. Most gondold el. Elolvasná Slota, hogy mit írsz, hogy Szlovákia egyfajta gyarmat lenne, simán leövetne. Hiszen Svatopluk is szlovák volt. :-D Csak annyit, hogy én szívesen élnék békében a szlovákokkal, csakhogy úgy tűnik a vezetésük nem így gondolja. Én nem szeretnék olyan barátokat, akik szerint a turul papagáj, Szent István pedig lovas bohóc. Most normális dolog Göncz Kingát nácinak nevezni? Sajnos úgy tűnik, hogy Szlovákia egyre inkább úgy keresi az identitását, hogy a magyarokat kiáltja ki ősellenségnek. Sajnos. Ha a véleményemért nácinak tartasz, akkor jó úton járok, mert jobbos körökben hazaáruló vagyok. :-D
Üdv: Zsolt
K. Péter
Hello pocakos. Malina Hedviget valóban nem a rendőrök verték meg. Csak sajnos a szlovákrendőrség, ügyészség, politikai vezeztés a a magyarverők cinkosai. Egyrészt a folyamatos uszítások miatt, másrészt, hogy azon dolgoztak, hogy eltusolják az ügyet. :-( Sőt! Malina Hedvig saját magát verte meg! :-D
Kedves Zsolt,
nincs (és nem is volt) szándékomban meggyőzni, - ezt nem tudom, honnan vetted, - csak arra kértelek, hogy gondolkozz el. Viszont elszomorít történelmi ismereted, ill. annak hiánya. Ajánlom, "munkahelyeden" olvass bele egy-két tudományos műbe. Addig is útmutatónak:
1. "....1848-ban a szlovákok többsége a magyarok mellett állt..."
- érdemes elolvasni az 1848/49-es "Szlovák felkelés" történetét és Ľudovít Štúr életét, akiről Párkány kapta szlovák nevét (Sturovo).
2. "...1938-ban létrejött Szlovákiára gondoltam, ahol nagy lelkesedéssel deportálták pl. a zsidókat is...."
- "zsidókat is" – még kiket?
Csak megjegyzem, Szlovákia "függetlenségét" - náci nyomásra - 1939. március 14-én kiáltották ki. Az új államot náci Németország mellett, többek között elismerte: Magyarország, Horvátország, Olaszország, Japán, Spanyolország, Szovjetunió, Svájc, és a Vatikán is.
Ami utóbbi (kiegészítő) hozzászólásodat illeti. Sajnálatosnak tartom, hogy egy szélsőséges politikus megnyilvánulásai alapján ítéled meg (és el) északi szomszédainkat. Ebben persze segítségedre/segítségünkre van minkét ország médiája (is).
Őszinte szavaidat köszönöm.
üdv
Pocakos
:-D
Méghogy hiányos a történelmi ismeretem... Ez eléggé erős megjegyzés, főleg, hogy évfolyamelsőként végeztem az egyetemen. Szerinted Görgey a felvidéken mennyi szlovák származású katonát toborzott? Miért neked mi a munkád, hogy ennyire tájékozottnak hiszed magad. Én mint történész teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy hiányosak a történelmi ismereteim, mert ha megkérdezel valódi, akár neves történészeket is, mind ezt fogják mondani. Te nem ezt gondolod magadról, tehát gyanítom, hogy nem vagy történész, hiszen tájékozottnak tartod magad. Az hogy volt egyfajta szlovák "felkelés" nem jelenti azt, hogy tömegesen a magyarok ellen harcoltak volna. Természetesen tudok Stúr Hodza vezetett mozgalomról. A helyzet az, hogy ebben a tekintetben élesen szemben áll a magyar és szlovák történetírás. Csakhogy a valódi szlovák nemzeti harc eléggé elszigetelt jelenség maradt, persze a szlovák interpretáció más. Sajnálatos módon úgy tűnik, hogy sokkal több szlovák harcolt magyar oldalon, mint a másikon. Ráadásul a szlovák "felkelők" aztán már egymással sem tudtak kiegyezni. Északi szomszédaim politikai vezetését kénytelen vagyok megnyilvánulásaik alapján megítélni. Hogy kiket még. Természetesen a homoszexuálisokat, kommunistákat stb. Nem értem, hogy mit akarsz azzal bizonyítani, hogy német nyomásra kiáltották ki a Szlovák Köztársaságot, és hogy hányan elismerték. Tök lényegtelen. A szlovákok között is rengetegen kiszolgálták a nácikat, csak Szlovákiának ezt elfelejtették. A hiányos történelmi ismereteket meg hagyjuk. Soha nem szerettem, ha valaki példálozik egy két szakirodalommal. Én is mondok neked 20 könyvet, amit biztosan nem olvastál. A történésznek komplexitásában kell látnia a dolgokat, nem egy két könyvet olvasnia egy témáról. Tudok mikor beszélhetnék nyugodt szívvel erről a 48-as témáról? Ha mindketten ismernénk a teljes szakirodalmat szlovák és magyar részről. Gyanítom, hogy ezt sem te, sem én nem ismerem. De én nem vádoltalak meg hiányos történelmi ismeretekkel, mert mihez képest hiányos valakinek az ilyen irányú ismerete? Szemmel láthatólag téged érdekel a téma és olvasol is utána. Valamilyen szinten tájékozott vagy, de ne hidd azt, hogy olyan tudás birtokában vagy, hogy másokról ilyeneket jelents ki. Főleg rólam. Sokmindent lehet rólam mondani (rosszat is), de hogy hiányos a történelmi ismeretem azt nem. Bár inkább csak mosojgok rajta. Szerintem értelmetlenné vált a vitánk.
Zsolt
"...Szerintem értelmetlenné vált a vitánk..."
Örülök, hogy Te is így látod.
Post a Comment
<< Home