Miért hagytuk, hogy így legyen?

Csak, amolyan emlékeztetőként írom le azokat az eseményeket, tényeket, amelyekről a hazai média és az elemzők hada nem igazán szól, miközben az egész történet és történés tálalását abszolút bulvárosra vették. Futótűzként terjedt az országban, hogy „Gyurcsány lemondott”. A jobboldal (elektronikus) sajtója úgy érezte, itt az idő a 2006-os választási vereség, majd pedig az öszödi beszéd óta skandált kívánság felerősítésére: Gyurcsány távozásának, ill. az előrehozott parlamenti választások követelése. A baloldal (elektronikus) sajtójában, pedig pillanatok alatt megszaporodtak a Gyurcsányt támadó, kritizáló írások, elemzések, olyan emberektől is, akik eddig inkább csöndben voltak. Aztán, amikor a párt bizalmat szavazott vezérének, miközben az maga ellen konstruktív bizalmatlansági indítványt készül benyújtani másik funkciója (miniszterelnök) és teljesítménye ellen, a Gyurcsányt bíráló megnyilvánulások hirtelen elvesztették élüket.

Ami a hazai tájékoztatásban háttérbeszorult, az a Reuters tegnapi (március 21.) Budapestről küldött jelentésében már benne volt:

"....If Gyurcsany formally resigns, the government's mandate ends. If a new prime minister nominated by President Laszlo Solyom is not approved by parliament within 40 days, Solyom has the right to call new elections....."

magyarul:

".......HA Gyurcsány (formálisan) lemond(ana), akkor megszűnik a kormány (mandátuma). HA Sólyom ajánl egy új miniszterelnököt, és azt a parlament 40 napon belül nem fogadja el, akkor Sólyomnak joga van új választást kiírni...."

Első olvasásra, első reakcióm: sok a HA ! - és jól mutatja, hogy messze vagyunk még a "kormányválság"-tól. Úgy érzem, itt rengeteg taktikázásra van (és lesz még) lehetőség. Hiszen a kormányfő nem a lemondását jelentette be, hanem a szándékot, amit akkor tesz majd meg, ha már megtalálták utódját. Ravasz! Az persze biztos, hogy új ember kell, aki az országra váró sok sz@rt (szükséges megszorításokat) bevezeti és lenyeleti a néppel - és akit majd lehet szidni, mint a bokro(s)t.

Úgy tűnik továbbra is a fekete-fehér, a jobb és bal, a Gyurcsány vagy Orbán nevével fémjelzett kétpólusú (párt)rendszerben gondolkodnak az emberek, ezt sugallja az utca hangulata, de ezt közvetíti a média is. Ha nem így lenne, akkor most Orbán Viktor újra előjöhetne a 2006-os választás idejei, majd az öszödi beszéd utáni véleményével, miszerint bárki legyen, csak Gyurcsány ne a miniszterelnök.

A miniszterelnök keresés is érdekes módon jelenik meg a magyar gondolkozásban, hiszen az esetleges jelöltek szinte kivétel nélkül pénzügyi múlttal rendelkező szakemberek, „bankárok”. Pedig véleményem szerint a kormányfőnek egy közigazgatásban jártas személynek kellene lennie, hiszen a nyugati világban erre a posztra általában polgármesteri (vagy kormányzói) múlttal rendelkezőket választanak. Elvégre ha szűkebb hazájában már bizonyított, akkor egy ország vezetését is rá lehet bízni. (lásd Adenauer, Brandt, Schröder, Sarkozy, Reagan, Clinton, Bush stb.)

Ezzel szemben az elmúlt 20 év magyar kormányfői valamennyien közigazgatási (vezetési, "menedzseri") tapasztalat nélküliek voltak, akik pártvonalon jutottak erre a felelős posztra. Akár Gyurcsányt, akár Orbánt nézzük, lehet, hogy pártszervezésben kiválóak, közigazgatásban azonban járatlanok. Csakis tanácsadóik megbízható kutatásaira, információra, javaslataira támaszkodhatnak, amik közül a legmegfelelőbbet kell kiválasztaniuk, azaz meghozni a felelős döntést. Ez azonban – sajnos – nem mindig sikerül, amit csak nehezít, hogy a demokratikus államvezetést, és irányítást minden közigazgatási előismeret, gyakorlat és tapasztalat nélkül gyakorolják.

Ebből a megfontolásból kiindulva, olyan embert kell keresni Gyurcsánynak és pártjának a miniszterelnöki posztra, aki nevét adja a baloldali gazdaságpolitikai elképzelésekhez, és mint „szakértő” elviszi a balhét, az elkerülhetetlen gazdasági megszorítások végrehajtását.

Ezekben a napokban kevés szó esik magáról a gazdaságról, az ország valódi állapotáról - pártoktól függetlenül! A bajok nem új keletűek, azok már jóval a nemzetközi (hitel)válság előtt velünk éltek. Gondoljunk csak a körbetartozásokra, vagy egy egyszerű autóvásárlásra, amikor a kereskedő készpénzért nem akart kocsit eladni, csak (deviza)hitelre, törlesztésre, - mert azután százalékot kapott! Majd megjelent a bepalizás következő foka: a hihetetlenül alacsony havi törlesztést kínáló 120 hónapos azaz 10 éves futamidejű gépkocsihitelek, amiket még akkor is fizetni kell, amikor autónk már rég a roncstelepen lesz. Szóval, a pénzügyi válság kiváltó okai, és jelei sokkal előbb már itt voltak kishazánkban, mint az a tengerentúlon kirobbant volna. Körülbelül arra az időre lehet(ne) visszadatálni, amikor a forint alapú hiteleknek nemcsak a kamata volt jelentősen magasabb, de a „hitelkonstrukció” feltételei is sokkal rosszabbak voltak, mint a devizáé! Megjegyzem, megbízható, hivatalos helyen még most sem árulják el, hogy mi az az árfolyamhatár, amikor már nem éri meg devizában felvenni a hitelt?

Érdekes, az ellenzék soha, egyetlenegyszer sem emelte fel a szavát a devizahitelek miatt, ellen........- az elmúlt 5-10 évben! Csak azt hangoztatták, hogy a kormány túlköltekezik, "kiárulja az országot", a hiányok pótlására (állami) hiteleket vesz fel, de arról valamennyi ellenzéki párt hallgat (és hallgatott), hogy mára a lakosság 85 %-ának, a vállalkozások 60 %-ának, az önkormányzatok pedig 30 %-ának van devizahitele. Magyarán, az egész ország külföldi hitelekben van eladósodva. Az elmúlt évek, ha nem évtized során az ellenzék miért nem emelte fel a szavát a választóik, a kisemberek nevében, védelmében, érdekében? - pl. a devizahitelek befagyasztását, vagy korlátozását javasolva. A magyar termékek védelméhez hasonlóan a nemzeti érzelmű jobboldal miért nem indított kampányt a forint alapú hitelek hazafias népszerűsítéséért? A legnagyobb jobboldali párt miért nem javasolta, mi több követelte a bankrendszer reformját, pl. a kezelési költségek és egyéb hitelfelvételi kiadások mértékének szabályozását? Egyetlenegy politikus, parlamenti képviselő sem emelte fel a szavát a bankok és hitelintézetek félrevezető reklámjai ellen. Vannak olyan országok, ahol a betéti és hitel kamatláb közti különbség mértékét is szabályozzák. Valószínűleg ez a titka a devizahitelek népszerűségének is.

A hazai helyzet súlyosságával a nagynyilvánosság akkor szembesült igazán, amikor tavaly ősszel bejelentették: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) „megkereste” Magyarországot, hogy „segítséget nyújtson”. Felettébb cinikus megfogalmazás ez a hazai média (és a kormányzati propaganda) részéről. Érdekes módon a hazai közvélemény (az ellenzékkel együtt), abból a megfontolásból, hogy „mégis csak segítenek rajtunk”, pozitívnak ítélte meg ezt a „mentőövet”. Senki sem emlékeztetett vagy figyelmeztetett az IMF nemzetközi megítélésére, hogy ez a pénzintézet a világ mumusa: mindenkin „segít”, de (hogy pénzét biztos vissza tudja szerezni) cserében szigorú feltételeket szab, és ezzel valójában beleavatkozik az ország gazdasági életébe. Igaz, nem közvetlenül, azaz nem diktál, de megkövetel bizonyos „mutatók” elérését, betartását. Ezt már megtapasztalta Magyarország, amikor az IMF diktátumának megfelelően dolgozta ki az ország csődtől való megmenekülését az akkori pénzügyminiszterről elnevezett, vagy inkább elhíresült mentőcsomag.

A tavaly őszre kialakult helyzet annyira hirtelen cselekvésre késztette a kormányzatot, hogy még a Valutaalappal való megállapodásra sem volt felkészülve. Hiszen az 1995-ös segítséghez képest most (már) egy EU-tag Magyarország fordult a gazdasági nehézségekkel küzdő országok utolsó mentsvárához, az IMF-hez. A megállapodás aláírása a bejelentést követő második napon történt. A hivatalos (hazai) magyarázat szerint meg kellett várni az IMF képviselőjének Magyarországra érkezését. A valóságban azonban ez idő alatt a magyar kormány (maga Gyurcsány Ferenc) kereste meg és fel az EU gazdasági nagyjait (Berlin, Párizs, Róma, Madrid), hogy engedélyezzék egy EU-tagállam ilyen formájú megsegítését. Itt jegyzendő meg: Magyarország mellett azóta Lettország is kapott IMF segítséget az EU jóváhagyásával, miközben az euró-zóna országai nyilatkozatban jelentették be, hogy tagjai, nem fordul(hat)nak az IMF-hez!

A Valutaalap képviselőjének legutóbbi (múlt havi) magyarországi látogatása viszont már jelezte, hogy a tavaly október végi mentőöv nem elég, az ország gazdasági helyzete sokkal rosszabb, súlyosabb. Ezt támasztotta alá a miniszterelnök február 16-i megnyilatkozása, amikor kb. nyolc órán belül háromszor megjelent a képernyőn. Először a parlamentben elmondott beszédével (és intézkedési csomag bejelentésével), majd a kora esti órákban közvetlenül a lakossághoz szólt, végül az állami televízió Este című műsorában magyarázta el ismételten a várható megszorító intézkedéseket. Az események ettől kezdtek felgyorsulni, amit a hazai politika és képviselői (a média segítségével) megpróbáltak „elméleti síkra” terelni. A parlamenti ellenzék a február 16-i miniszterelnöki beszéd idején is rutinszerűen kivonult a teremből, majd az MDF a vészharag megkongatásaként bedobta Bokros nevét a köztudatba. Ezzel azonban nem a súlyosbodó gazdasági helyzetre terelődött a figyelem, hanem a kicsinyes pártharcokra.

Bokros Lajos nevének ismételt felbukkanása és „aktivizálása”, a köztudatban komoly figyelmeztetésként kellett volna megjelennie. Hiszen személyéhez fűződik a kapitalista gazdasági rendszerre való áttérés egyik legfájóbb, de szükséges szakasza. Talán ezért is van zavarban az MSZP, és nem tudná elviselni e gazdasági szakember irányítását, mivel félő, hogy ez is további népszerűségvesztéshez vezetne. Kérdés azonban, hogy a népszerűség vagy az ország érdekei a fontosabbak. Ez persze nem jelenti azt, hogy - pártállástól függetlenül - kormányfőnek („állammenedzsernek”) egy gazdasági szaktekintély lenne a legjobb választás.

.

Kapcsoldó anyagok (előzmények időrendi sorrendben)

Wednesday, June 29, 2005
Az IMF is aggódik (?) (a 2005-ös költségvetés kapcsán)

Monday, August 13, 2007
Egy ország megvezetve (elsőként léptünk be az IMF-be)

Wednesday, October 29, 2008
Amit a válságról tudni kell

Monday, February 23, 2009
Baj van, nagy baj van (?)