Orbán Indiában

A magyar miniszterelnök négy napot töltött Indiában, amiről a hazai média is terjedelmesen beszámolt. Legtöbbet az olcsó energiaárral kapcsolatos kijelentésével foglalkozott a sajtó, élén az ellenzékkel. Orbán Viktor ugyanis azt jósolta, hogy az EU-ban 4-5 év múlva Magyarországon lesz a legolcsóbb az energia. A bulvár sajtó pedig egy “kézcsók gyanús” pillanatot kapott fel, mely a helyi szokások szerint egyenesen udvariatlanság. Mindezek után – hála az internetnek – megnéztem, hogy az indiai sajtó hogyan számolt be miniszterelnökünk látogatásáról. Íme.

A magyar miniszterelnök számos fontos megállapodást írt alá a szorosabb együttműködés érdekében, köztük hat szándéknyilatkozatot. (Memorandum of Understanding – MoU – Letter of Intent) Ezek:

Együttműködési megállapodás (MoU) az indiai és magyar (hon)védelmiminisztérium között a mikrobiológiai, radiológiai és vegyi fegyverek észleléséről és az ellenük való védelemről.

Együttműködési megállapodás (MoU) az indiai egészségügyi és családjóléti minisztérium és a magyar emberi erőforrás minisztérium között a hagyományos (indiai) gyógyászati rendszer terjesztéséről.

Együttműködési megállapodás (MoU) a kormányok között a légiközlekedés terén. (Budapest – Bombai/Mumbai közvetlen járat)

Együttműködési megállapodás (MoU) az indiai ifjúsági és sport minisztérium és a magyar emberi erőforrás minisztérium között a sport területén.

Szándéknyilatkozat (Letter of Intent) az Indo-Magyar Stratégiai Kutatási Alap létrehozására az indiai tudományos és technológiai osztály és a magyar Nemzeti Innovációs Hivatal között.

Megállapodás született egy kulturális programról, melynek keretében mindkét ország vállalja, hogy évente kétmillió eurót befizet az Indo-Magyar Stratégiai Kutatási Alap működtetésére. A feladatok között szerepel kétoldalú tervek kidolgozása és tudományos tanácskozások megrendezése is.

Érdekes, hogy valamennyi angol nyelvű híradásban Republic of India (Indiai Köztársaság) és Hungary (Magyarország) szerepel. Korrekt. Mégis furcsa, és feltűnő.

Az angol nyelvű jelentések szerint Magyarországon jelenleg közel 9.000 indiai dolgozik és olyan nagyvállalatok is komoly mértékben jelen vannak ebben a közép-európai országban, mint a Tata és a CG Electric.
(Nearly 9,000 Indians are working in Hungary today and companies like Tata Consultancy and CG Electric have major presence in the central European country.)

Máshol ugyanerről a témáról az olvasható, hogy az indiai cégek eddig 1,5 milliárd (amerikai) dollárt fektettek be Magyarországon, és közben közel 9.000 (új) munkahelyet teremtettek.
(Domestic companies have already invested $1.5 billion in Hungary, providing employment to about 9,000 people.)

Az atomenergia békés felhasználásával kapcsolatban Orbán megjegyezte, hogy az USA-ban az energiaárak egyharmaddal olcsóbbak, mint Európában. Ha az európaiak nem találják meg az energiaárak csökkentési módját, mindenekelőtt a háztartások számára és az üzleti szektorban, akkor semmi sanszunk a gazdasági verseny terén, különösen az autóiparban – mondta a magyar miniszterelnök. Majd hozzátette: Magyarország sikerét az autógyártásban a jó helyi mérnökök és az alacsony munkabérek eredményezték, de a jövőben az ipari energiaár lesz a versenyképesség egyik legfontosabb feltétele.
(Hungary’s success in vehicle manifacturing resulted from good local engineers and low labour costs but the companies’ energy costs will be in the future one of the most important conditions of competitiveness.).
Érdekes megfogalmazás ez az "autógyártás", hiszen csak összeszerelés folyik Magyarországon, a német autóipar számára. (megjegyzés, tőlem P.)

A Business Today emlékeztet, hogy még májusban megszakadtak az EU és India közti kereskedelmi és befektetési tárgyalások, elsősorban az IT szektorban, ahol az igen kritikus biztosítási és adatbiztonsági ügyekben nem tudtak megegyezni. Ezen a téren is sokat várnak Orbántól, mint a 27 európai tagország egyikétől. Ebbeni reményét Manmohan Singh indiai miniszterelnök sajtótájékoztatóján is kifejtette. Megjegyezve: Magyarország fejlett technológiával rendelkezik a hadiipar sajátos területein és megbízható partnernek tűnik védelmünk modernizációban tett erőfeszítéseinkhez.
("Hungary possesses advanced technology in niche areas of defence industry and can become a reliable partner in our efforts for defence modernization,")

Singh ugyancsak örömmel fogadta, hogy Magyarország támogatja Indiát abban, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja legyen. Erről ugyanis évek óta folyik a huza-vona. Az öt alapító tagnak - USA, Nagy-Britannia, Franciország, Szovjetunió (Oroszország), Tajvan (Kína) – vétójoga van. Az ENSZ megalakulásának 70. évfordulójára (2015) meg kívánják reformálni az egyre fajsúlytalanabb Világszervezetet. Ennek érdekében a Biztonsági Tanács állandó tagjainak számát geopolitikai megfontolásból szeretnék megnövelni. A négy jelölt: Brazilia, India, (és a két, II. vh. vesztes, gazdasági nagyhatalom) Japán és Németország.

Ezenkivül az indiai miniszterelnök reméli, Orbán támogatja India igyekezetét, hogy a Nukleáris Szállítók Csoportja (NSG, Nuclear Supplier Group) teljesjogú tagja lehessen, amelynek Magyarország 1978 óta tagja!

Manmohan Singh nagyra értékelte a magyar tudósok munkásságát, amit az indologia terén fejtettek ki, és ahogy az európai kulturában ápolják az indiai hagyományokat, és kulturális örökségeket. Külön kiemelte, hogy magyar egyetemen 1873 óta tanítják a szanszkrit nyelvet. Megemlékezett az első ázsiai irodalmi Nobel-díjas Gurudev Rabindranath Tagore-ről, aki sok magyar tudóst hívott meg magához Indiába, és akinek emlékét Magyarországon örzik, Balatonfüreden egy csodálatos sétányt is elneveztek róla. Az indiai miniszterelnök ugyancsak megemlékezett az idén 100 éve született festő művésznőről Amrita Sher-Gil-ről, akinek a mamája Baktay Ervin leánytestvére volt.

Singh miniszterelnök sajtótájékoztatója végén ismét utalt arra a megállapodásra, amit a magyar biológiai, radiológiai és vegyi fegyverek “know how”-jának átadásáról kötöttek.
("facilitate transfer of know how, experience and technical information in the areas of biological, radiological and chemical warfare").



 

Forgószínpad - a hangos bulvár

 

Szinte percre pontosan, kétszáz évvel a francia forradalom után (1789-1989) Kelet-Európában kitört a szabadság, mely (elvben!) meghozta a sajtószabadságot (is). Az igazi szenzáció a sokat szidott és lenézett „bulvár” megjelenése volt. Ezt a fenomént azóta sem tudja hova tenni, sem a magyar újságíró szakma, sem a hazai olvasótábor (az egykori szovjetrendszerben felnőtt nemzedékkel az élen).

 

Pedig a „bulvár” létezett az „átkosban” is. Szinte minden magyarhoz eljutott, csak épp nem tudta, hogy azt kapja. Történt ugyanis valamikor a hatvanas évek elején, hogy Borbély László (Kőbányai Péter) azzal állt elő a Szabad Európa Rádió (SZER) magyar adásának szerkesztőségében, hogy pótolni kellene egy nagy hiányt: Magyarországon nem létezik bulvársajtó. A röviden, egyszerű nyelven megfogalmazott „színes” hírekre biztos lenne hallgatói igény. Ez a háború előtti Magyarországon létezett, és a háború utáni Európában, (Nyugat-)Németországban is igen népszerű volt. Ma is az. Bármennyire is szidják és lenézik – épp a nyelvi egyszerűsége (Umgangsprache) miatt – a Bild-Zeitung - a legnagyobb példányszámban megjelenő és legolvasottabb német napilap. Ebből a „bulvár”-ötletből született meg a SZER évtizedeken át legnépszerűbb, leghallgatottabb (magazin)műsora: a Forgószínpad. Ennek a műsornak lettem – Borbély Laci felkérésére – Ekecs Géza (Cseke László) mellett a szerkesztője. Sokat köszönhetek mind az ötletgazda, műsoralapító, vérbeli újságíró „Áci”-nek (Borbély beceneve), mind pedig Gézának, aki az idén töltötte be 86. életévét. E két kiválóság mellett tanultam meg, hogy jelzők és politikai állásfoglalás nélkül is lehet bulvárt csinálni, úgy, hogy közben Mari néni is megértse, hogy pl. mi a „hamburger” vagy a „walkman”, amikor ezek még ismeretlen fogalmak voltak otthon, Magyarországon. Pletyka (ki, kivel hál, kitől terhes, kit csal(t) meg stb.) szóba sem jöhetett! Ez nemcsak a műsort, de a Rádió hitelességét is rontotta volna. Küldetésünk nem „népnevelés” volt, nem politikai agymosás, hanem tájékoztatás. Röviden, könnyedén, (köz)érthetően.

 

A témák kiválasztásában (is) szabad kezünk volt, a napi értekezleten csak egyeztetés folyt, hogy ne ütközzön a „nagypolitikával”, ill. azt alkalomadtán kiegészítse. Reggel azzal kezdődött a nap, hogy végigolvastam az asztalomra tett aznapi német és angol nyelvű napilapokat, a több kilónyi „budget”-nek nevezett hírügynökségi jelentéseket, amik az éjszaka folyamán jöttek telexen, valamint a magyarországi rádióadások gépelt anyagát (monitoring). Majd kiválasztottam azokat az érdekes témákat, amelyekről az otthoni média nem számolt be. Talán ide vezethető vissza, hogy – hála az Internetnek! - még most is naponta keresem, kutatom azokat a híreket, eseményeket, amelyekről a hazai média hallgat, vagy félretájékoztat. Ezért (is) született meg ez a blogom, a „Gondolatok”. (http://pocakosgondok.blogspot.hu)

 

Ugyanakkor, továbbra is a „komoly” cikkek hiányától szenved a történésekre fogékony hazai olvasótábor. Az elmúlt húsz esztendő arról szól(t), hogy az aktuális hírek különféle formában (és „szájíznek” megfelelően) mindenképpen eljussanak a lakossághoz. A "továbbgondolkodóknak" a valódi többletet (Nyugaton) a lapok belső oldalán megjelenő, hosszabb lélegzetvételű „komoly”, elemző cikkek adják, amelyekkel (műfajuk miatt) sem a rádió, sem a televízió nem tud konkurálni. A „bulvár” viszont eleve arra hivatott, hogy röviden, könnyedén, (köz)érthetően tájékoztassa a nagyközönséget.

Ebben járt élen a Forgószínpad.

 

 

 

Megjegyzés

Az oly jellegzetes szignál eredetije 1929-ben íródott, majd 1932-ben lett F.D. Roosevelt demokrata párti kampányindulója, és a párt nem hivatalos himnusza. Roosevelt törölte el az alkohol tilalmat! ;-) - többek szerint erről is szól a nóta:
"Happy days are here again" (újra itt vannak a boldog napok). 
Géza ötlete volt. Talán az is volt benne, hogy egyszer odahaza is eltörlik a tilalmakat........

Az alább jelölt videórészlet címe téves, ill. nem pontos, mert ez a Forgószínpad szignálja. "Forgószínpad" - mondta a női hang, majd jött a zene, majd "a Szabad Európa Rádió színes riportműsora", majd ismét a zene..... Aztán a végén ugyanez.

Ez a videórészlet egy RFE-t reklámozó filmből való. A képen látható srác Erdei Péter (Záboji Péter), akinek minden pénteken volt külön jazz-műsora. ..........

 
Itt pedig úgy hallható (kattints rá!), ahogy a magyarországi vételi viszonyok megengedték.


 

Osztálytalálkozó

 

A „Szabad Európa Rádió Napja” címmel idén október 31-én egész napos megemlékezést tartanak az Országos Széchenyi Könyvtárban a SZER (RFE) magyar adása beszüntetésének 20. évfordulója alkalmából. Amire mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

A Magyar Osztály 1993-as bezárása utáni első nagy összejövetelt 2001-ben, a magyar nyelvű adás elindításának (1951. október 06.) 50. évfordulója alkalmából rendezték Budapesten, (ugyancsak a Várban). A résztvevők között üdvözölhettük az (egykori) amerikai vezetés tagjait, akik közül többen még aktívak voltak és Prágából látogattak el Budapestre. A kétnapos konferencián remek előadásokat és kiváló előadókat hallhattunk. Az idő múlása (8 év) láthatólag még nem érződött a volt kollegákon. Örültünk egymásnak, és büszkék voltunk, hogy részesei lehettünk egy új Magyarország létrejöttének. Pontosabban a szovjet féle diktatúra megszűnésének.

 

A következő nagy megemlékezés tíz esztendővel később, 2011-ben, a magyar adás megindításának 60. évfordulója volt. Ez már nem sikerült olyan jól, mint az 50. Itt már az aktuálpolitika rendesen közrejátszott. Az amerikaiak májusban a müncheni egyetemen (LMU) rendeztek egy megemlékezést  a csehszlovák adás megindulása (1951. május 01.) alkalmából, amire hivatalosan csak néhány kollegát hívtak meg az egykori Magyar Osztályról. Budapest semmit sem tett. Nem jelezték a volt munkatársak felé, hogy majd ősszel (október 06-án) a magyar adás megindítása napján, az 50. évfordulóhoz hasonló megemlékezést rendeznének (ismét a budai Várban). Helyette a müncheni magyar konzulátus próbált valamit szervezni.

 

2011 tavaszán a “Stammtisch”-nél (törzsasztal egy müncheni olasz étteremben) havonta összejövő egykori kollegákat látogatásával megtisztelte a müncheni magyar főkonzul. Ekkor, mint helyszín, szóba jött a müncheni egyetem (LMU) is, mondván a rendezvény anyagi feltételét a LMU és a Konzulátus közösen biztosítja. Szó volt a Rádió (Englischer Garten-i) épülete előtti emléktábla megkoszorúzásáról is. Majd Budapest jelezte, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is tiszteletét kívánja tenni az egykori rádiós kollegák körében, viszont érkezése csak egy nappal későbbre, október 7-ére várható. Végül a főkonzul fáradozásainak eredményeként a konzulátus épületében lett egy szerény megemlékezés, melyre még Magyarországról is jöttek (többségében saját költségükön) egykori kollegák. Közben jött a hír, hogy előző nap – azaz a magyar adás megindulásának évfordulóján - Bécsben is tartottak egy megemlékezést, amelyről a müncheniek nem tudtak, arra hivatalosan senki sem kapott meghívást. Kivéve néhány Budapesten élő volt munkatárs, akik aktívan résztvettek a bécsi rendezvényen. A müncheni megemlékezés középpontjába nem a kollegák, a munkatársak és a Rádió jelentősége került, hanem egy videó összeállítás az '56-os forradalomról. Ráadásul a hazai médiában a miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt bajorországi látogatása lett a vezető hír, melynek egyik programpontjává minősült le a konzulátusi megemlékezés. Oly mértékben, hogy az ünnepség idején Semjén legújabb könyvét (is) dedikálta. Ergo, a hivatalos Magyarországon a SZER (RFE) és munkatársai a “futottak még” kategóriába kerültek.

 

Be kell látni, a SZER Magyarországon közel sem kapott akkora elismerést, mint például a lengyeleknél vagy a cseheknél. A lengyel osztály igazgatójának (Jan Nowak) szobra van Varsóban. Igaz, ő összekötő volt a londoni emigráns kormány és a Honi Hadsereg között. Mind Lengyelországban, mind Csehszlovákiában a lakosság körében a Rádió képviselte a nácik elől Londonban menekült kormányok jogfolytonosságát és a (polgári) demokráciát. Teljesen jogosan, hiszen a BBC csak egyórás (hír)adást közvetített a kelet-európai (rab) népek számára, ellentétben a SZER egésznapos műsorával. Talán az sem véletlen, hogy a kelet-európai rendszerváltások után Münchenből Prágába helyezték át a Szabad Európa és Szabadság (RFE/RL) Rádió központját. Ebben nagy szerepe volt Csehszlovákia utolsó és egyben Csehország első államelnökének, Václav Havel-nek. Havel mindig hálával beszélt a Rádióról, amelynek sokat köszönhetett, hogy gondolatai eljuthattak a csehszlovák néphez. Havelhez hasonlóan az elismerés hangján szólt a SZER-ről a Nobel-békedíjas Lech Wałęsa is, akinek népszerűsítésében a Rádió igencsak kivette részét.

 

A magyar adás bármennyire is segített a hazai viszonyok könnyítésében, különösen a kádári idők tabujának, az 1956-os forradalom részleteinek és Nagy Imre perének és kivégzésének körülményeinek nyilvánosságra hozásában, a rendszerváltás után (egy-két egyéni állami kitüntetéstől eltekintve) a SZER nem kapta meg azt az elismerést, amit megérdemelt volna. Pedig korosztályok nőttek fel ezen a Rádión, amit pontos, gyors, de mindenekelőtt megbízható hírforrásként ismert (és szeretett) meg egy ország, és melynek hallgatói lassan kihalnak, de legalább is nyugdíjas korban vannak. A mai huszonévesek már – talán – nem is tudnak róla. Ha tudnak is a Rádió egykori létezéséről és feladatáról, már nem érdekli őket. Nyugtázzák, hogy a hidegháború részeként volt egy ilyen is, és kész. Tényleg, mi is volt az a hidegháború? Teszik fel esetleg magukban a kérdést.

 

A műsorok, különösen a hírek, hallgatását negyven éven át tiltotta a hazai állam- és pártvezetés. Sőt, annyira, hogy zavarták az adások vételét (ez is nehezen érthető és fogható fel a mai ifjúságnak). Különben ez a tiltás is sokat segített műsoraink népszerűsítéséhez, hiszen minden kíváncsivá teszi az embert, amit tiltanak. Tehát, a hivatalos (“szocialista”) Magyarország ellenségnek tekintett minket. (Megjegyzem jogosan, hiszen célunk a fennállt (diktatórikus) társadalmi rend és rendszer megszüntetése volt.). Ugyanakkor a hírektől és információktól elzárt lakosság részére csak ez az egyetlen szavahihető hírforrás volt a nap 24 órájában (pontosabban csak 19, reggel 5:00-től éjfélig).

 

A rendszerváltás, a szólásszabadság, megváltoztatta a hazai médiaviszonyokat. A Rádió jelentősége rohamosan csökkent. Addigi hallgatottsága mellett politikai jelentősége is hanyatlani kezdett. A budapesti iroda megnyitása megosztotta a müncheni szerkesztőséget. “Menni vagy nem menni” (mármint haza, Magyarországra) - volt a shakespeare-i kérdés. Közben (feltartózhatatlanul) közeledett a vég. Az adásidő-csökkentés már egyértelművé tette a vég közeledtét. Ugyanakkor senki sem mert arra gondolni, hogy (végleg és örökre) megszűnik a rádióadás és ezzel az állása. Habár láthatólag a vezetőség is Magyarország felé kezdett “kacsintani” (vezető televíziós pozicíóikról, nagyköveti állásokról, stb. terjedtek a pletykát). A többség nem mozdult, csak nyugtalankodott, idegeskedett. Pedig köztudott volt, hogy ez egy amerikai rádióállomás, melyet a hidegháború idején hoztak létre és üzemeltettek az amerikai adófizetők pénzén! Ergo, ha vége a hidegháborúnak (és a Vasfüggöny lebontása erre utalt), akkor a SZER is feleslegessé válik, hiszen küldetését teljesítette.

 

Soha sem vetődött fel az alapvető kérdés: ha nincs Amerika, (aki, ami fizeti a fenntartását), akkor hogyan fog a SZER tovább élni, működni? (Magyarországon) Idáig el sem jutott az általános gondolkodás, mivel Budapest nemes egyszerűséggel a “frekvencia moratórium” elrendelésével a Rádió ügyét és sorsát jó időre “megoldotta”. A rossznyelvek szerint Antall József miniszterelnök sem támogatta a SZER magyarországi továbbműködését, mert az, kritikai hangvétele miatt, nehezítette volna a kormányzást. A kormányzópárt (és koalíció) nem a segítőkészséget, az “építő” jelleget vette észre, ami a demokrácia megerősítését szolgálta volna, hanem attól tartott, hogy a Rádió könnyen az ellenzék szócsövévé válhat. Ez a szemlélet mindmáig fennáll. (Itt érzem igazán és valójában a nyugati demokrácia hiányát). A hazai gondolkodás képtelen megbékélni azzal, hogy az adófizetők pénzéből egy olyan rádióállomást (médiát) tartsanak fenn, amely kritikus (is) lehet a mindenkori kormánnyal szemben. (lásd a különféle véleményeket közvetítő BBC-t, vagy Németországot, ahol a két állami tv-csatorna jól megfér egymás mellett, és kiegészítik egymást – nem csak politikailag!).

 

Napjainkban még erősebb ez a rendszerváltás óta szűnni nem akaró felfogás. Amit csak fokoz a jelenlegi kormány által a parlamenttel elfogadtatott médiatörvény bel- és külföldi bírálata. Ráadásul az ellenzék épp a SZER hiányát szokta szóvá tenni, mint a médiaegyensúly egyik alapvető példáját. Ezt a gondolatot amerikai kormánykörökhöz közelálló magyar származású személyek is rendszeresen szóvá teszik a világsajtóban. Sőt, a müncheni szerkesztőség azon tagjai is, akik az egykori ellenzéket aktívan segítették, mára úgy érzik, hogy “hálátlan” a mostani vezetés. Ez pedig ugyancsak irritálja a jelenlegi kormányzást.

 

Mindezek ismeretében, beleértve a volt magyar osztályon belüli személyes ellentéteket is, kevés az esély, hogy az idei, október 31-i rendezvényhez minimális állami támogatást is kapjanak a jószándékú és lelkes szervezők. Ezért külön elismerést érdemelnek a megemlékezés ötletgazdái és rendezői, a Történelmi Interjúk Tára munkatársai.

 

Húsz év távlatából, érdekes visszapillantani, hogy a hazai (állami) hírközlőszervek, különösen a Magyar Rádió nem kapkodott a szabadeurópás kollegák után, tapasztalataikra nem tartott ígényt, a műsorszerkezet átvételére sem gondoltak. 1993. október végén a müncheni Magyar Osztály (belső) munkatársait szélnek eresztették. Már csak ezért is érdekes lesz ez a húsz éves osztálytalálkozó, fenn a budai Várban, a Széchenyi Könyvtárban.

Miért október 06. .....?

..... miért Pesten és Aradon egy időben?

Mert egy évvel korábban, 1848. október 06-án lincselte meg a bécsi nép Gróf Theodor Baillet von Latour osztrák hadügyminisztert.

Előzmény: a magyarországi „események” (márc. 15-től) kapóra jött a horvát elszakadási kísérletnek. Zágráb úgy gondolta, itt az ideje és a lehetőség megszabadulni a magyar koronától. Jelačić ezért (Bécs hozzájárulása nélkül!) betört Magyarországra. A Pákozdi csata előtt még teljes kavarodás volt a (katonai) fejekben, hiszen a frontvonal mindkét oldalán császári és királyi tisztek, parancsnokok álltak. Sorra mondták le a magyar „oldal” vezetését. Végül, megalakult az a honvéd sereg, amiből később a Magyar Honvédség lett. Egy érdekesség: a honvéd = Heimwehr – a német tükörfordítása.

Tehát, Pákozd  (1848. szeptember 29.) után, Jelačić csapatával Bécs felé vette az irányt, annak reményében, hogy segítséget kap a horvát elszakadási mozgalomhoz. Az osztrák hadügyminiszter, von Latour, is úgy gondolta, hogy a „magyar ügyet” Jelačić -ékkal meg lehet oldani, ezért egy bécsi zászlóajt bocsátott a horvát bán rendelkezésére. Csakhogy közben erről tudomást szereztek a magyarokkal szimpatizáló bécsiek, és megrohamozták a hadügyminisztériumot, a minisztert elfogták és meglincselték, majd egy lámpavasra (Strassenlaterne) felhúzták. Ekkor született meg az a (bécsi) német kifejezés és ige, hogy „laternisieren“, ami azóta átment a magyar nyelvbe is, mint a „lámpavasra felhúzni“ fogalom.

Ugyanezen a napon, 1848. október 06-án hagyta el Bécset a császári udvar, és kezdődött el a Bécsi Októberi Felkelés.