Zentai pechje - vagy szerencséje ?

Tegnap (május 19.) voltam egy Radnóti esten, pontosabban Bálint András előadóestjén. Fantasztikus egyórás műsorban volt részem. Sikerült egy kicsit közelebb kerülnöm Radnóti "lelkivilágához", és ahhoz a korhoz (vagy inkább kórhoz), amiben élt.

Egy részletre nagyon felkaptam a fejem: felesége (Fanni) naplójában beszámol egy Aréna-úti "epizód"-ról, ami vészesen hasonlít a "Zentai vs. Balázs Péter ügy"-höz, illetve alátámasztja sejtésemet: Zentai pechje, hogy túl jól sikerült a 18 éves („zsidó”) fiú megleckéztetése....................

Mit is ír(t) Radnótiné naplójában?

Radnóti Miklósné, Gyarmati Fanni naplójából
1943. március 16.

Készülök haza. Megelőz Miklós telefonálása: sürget, hogy jöjjek. Rohanok izgulva, bejövök és ott ül a lámpa alatt, magába esve, felöltözve, bőrbekecsben, sapkásan. Feltekint, leveszi a sapkáját, és látom, egészen kopaszra nyírták és rettenetesen elgyötört arccal mondja, hogy megkínozták. De kik és hogyan? –tör ki belőlem. Átszállt az Aréna út sarkán, éppen olvasott a megállónál, mikor hátbavágja egy baka, hogy miért nem szalutál? Nem láttam –feleli, és mutatni akarja a szolgálati jegyét, amivel kiengedték a fogorvoshoz. Jöjjön csak velem - mondja az, és cipeli magával a szemközti Albrecht laktanyába, ahol már zászlós, hadnagy, hadapród őrmester meg más katonák fogadják, rárivallnak: na, koszos zsidó, majd megtanítunk. Vigyétek a zárkába. Ahol csak pár percig marad, de előzőleg mindent elvettek tőle, holmiját, cipőfűzőt, nadrágtartót stb. Aztán kiviszik onnan egy másik szobába, ahol egy borbéllyal kopaszra nyíratják, mondván, hogy tetves zsidó, úgy kell neked. Guggolva kell tűrnie a műveletet, aztán saját magának kell eltakarítani a levágott hajat, sőt még 60 fillért is kell fizetnie a borbélynak. Aztán kivezénylik az udvarra, hátulról fejbe verik, és jó óra hosszat a legszörnyűbb gyakorlatoztatást csinálják, főleg bukfencezést a puszta poros, piszkos földön, aztán hasoncsúszást, feküdj-öt, mikor már nem bírja, akkor megrugdossák. A tiszt urak kommentálják a kínzást, hogy: ne félj, koszos zsidó, nem az oroszok fognak győzni, hanem a németek, és mi (vagyis ők) még húsz éve múlva is itt leszünk. Végül Miklóst megnézik a lámpa alatt, aztán megfenyegetve kijelentik, hogy „tisztelgési gyakorlat" volt, megértette? Vagyis hiába tesz feljelentést, semmit sem ér, mert nem bizonyítja az esetet. Miklós eljön, összetörve, koromfeketén, mocskosan, porig alázva.


Ez egy 1943-as naplójegyzet, ami egyértelműen alátámasztja, hogy Balázs Péter másfél évvel későbbi (1944. november 7.) tragikus halálát valószínűleg tényleg (véletlen) „túlkapás”-nak lehet(ne) tekinteni az akkori törvények és állapotok ismeretében. Hiszen - úgy tűnik - ez akkoriban mindennapos, bevett gyakorlat volt. És nem lehet - kizárólag - a náci megszállás vagy a nyilas uralom és terror számlájára írni.

A Radnóti-est teljes szövege – hála az Internetnek! - ITT (kattints rá!) olvasható. Nagyon tanulságos!

A Zentai story - kronológia


.

Egy kanadai újságcikk a magyar "baloldal" szemével

Olvasom a Népszabadság washingtoni tudósítójának sajtószemléjét, pontosabban beszámolóját egy kanadai napilapban megjelent magyar vonatkozású cikkről. Szőcs László, vagy tán a Népszabadság szerkesztősége, emígyen vezeti be, ill. fel a múlt szombaton (május 09.) a kanadai The Globe and Mail-ben megjelent cikket:

Több ponton is a nácizmus előszelét látja a mai magyarországi romaellenességben, és a holokauszt megismétlődésének eshetőségét is latolgatja Kanada első számú napilapja, a The Globe and Mail Fasizmus: az új nemzedék című, nagy terjedelmű tatárszentgyörgyi riportjának szerzője.

A Népszabadság online változata a hitelesség kedvéért még az eredeti cikkre mutató linkkel is bizonyítani akarja „korrektségét”. A probléma csak az, hogy a hálószem nem a nagy terjedelmű riportra mutat, hanem egy – két nappal később (május 11) publikált - olvasói levélre. Igaz, a levélíró alátámasztja a szerzőnő, Anna Porter, részletes és terjedelmes riportját, mely szerint olyan rossz benyomásai voltak legutóbbi magyarországi látogatásakor, hogy egyhamar nem kíván oda visszatérni.

Az eredeti cikk különben – hál’ Istennek! – megtalálható a világhálón, így nem vagyok rászorulva a Népszabadság sajátos „mazsolázására”, mely igencsak magán viseli az indokrináció, vagy inkább manipuláció(?) jeleit. Például a cikket és szerzőjét egyszerűen egy országos lappal azonosítja, ami példányszámát illetően a napilapok között valójában csak a második (a Toronto Star mögött). Megjegyzem, a könyvkiadó (Szigethy) Anna Porter korrekt képet ad a magyarországi helyzetről, amiből aztán kénye-kedve (és politikai álláspontja) szerint válogat, „interpretál”, „tudósít” a hazai sajtó, élén a Népszabadsággal.

Az én olvasatomban Anna Porter valójában a 20-30-as évek Európájához, azon belül is Németországhoz hasonlítja az egykori szocialista országokban uralkodó jelenlegi állapotokat, különös tekintettel Magyarországra, melynek nyelvét, múltját jól ismeri a szerzőnő. Ami a mai helyzetben valójában aggasztó, az nem a szélsőjobb léte, hanem az azzal való hallgatólagos „összekacsintás”. Ez (lenne) Anna Porter üzenete is, hiszen Hitler hatalomjutásában is az általános elégedetlenség játszotta a legfőbb szerepet. A Népszabadság (és a Klubrádió) a helyszíni tudósításból csak azt emeli ki (és fordítja le magyarral), ami pártállásának és ebből kifolyólag a jelenlegi hatalomnak (is) kedvező. Pedig több olyan része van a beszámolónak, ami komoly kritikája a jelenlegi magyarországi helyzetnek, és vészesen hasonlít a 30-as évek elejei Németországra. Akkoriban a weimari köztársaságban a közigazgatás meglehetősen részrehajló volt. Sok múlott a helyi hivatalnokok, közszolgák érzelmein, politikai és „hazafias” beállítottságán. Mai szóval korrupciónak nevezhetnénk azt, ahogy akkoriban munkához, (jó) pozícióhoz juttatták a pártok elvbarátaikat.

Vegyük Hitler Adolf esetét. A weimari köztársaság ellen 1923. novemberében szervezett sikertelen müncheni sörpuccsot követően Hitlert 1924 áprilisában hazaárulás vádjával 5 év börtönre ítélték. Egy jó ügyvéd és egy szimpatizáns elvbarát bíró segítségével elérte, hogy hat hónap múlva – 1924 decemberében – azzal a feltétellel helyezték szabadlábra, hogy cserében, mint osztrák állampolgárt, örökre kiutasítják a köztársaság területéről. Nem sokkal ezután, Hitler Linzben beadta kérelmét a helyi hatóságoknál, hogy bocsássák el az osztrák állampolgárság kötelékéből. Mikor ez megtörtént, Hitler, mint hontalan ismét visszatért Németországba, és folytatta pártja sikeres építését. 1924 és 1928 között a náci pártra szavazók száma jóval egymillió alatt volt, a gazdasági világválságot követő évben (1930) tartott parlamenti választáson azonban pártja már közel 6,5 millió szavazatot kapott, és ezzel több mint 100 képviselője lett a Reichstagban, miközben Hitler még mindig hontalanként irányította pártját. 1932-ben elhatározta, hogy Hindenburg ellen indul az államelnök választáson, ehhez viszont meg kellett szereznie a német állampolgárságot. Elvbarátai segítségével ezt el is érte. Braunschweig tartomány náci vezetői kreáltak számára egy közalkalmazotti állást, melynek betöltéséhez elengedhetetlen volt a német állampolgárság. Mivel a tartományoknak joguk volt állampolgárságot adni, így Hitler német állampolgár lett, anélkül hogy egyetlen napot is dolgozott volna a számára biztosított állami hivatali poszton.

Ugyancsak ezekben az időkben – elsősorban az 1929-es gazdasági világválság következtében – országszerte felerősödött az antiszemitizmus, és oly mértéket öltött, hogy elszaporodtak a zsidó származású vagy vallású polgárok elleni atrocitások: utcai támadások, üzletek kirakatainak betörése, ütlegelések stb. Ezek többségét Hitler magánhadseregének, az SA-nak (Sturm Abteilung) emberei, a (hírhedt) barnaingesek, hajtották végre. Az egyenruhás szervezetet még 1921-ben hozták létre azzal a céllal, hogy megzavarják a politikai ellenfelek gyűléseit, és megvédjék Hitlert az esetleges megtorlásoktól, visszavágásoktól. A 30-as évek elején a német belpolitikai helyzet és közhangulat annyira megváltozott, hogy a weimari köztársaság rendőrei „egyéni elbírálás” alapján védték meg, vagy vették védelmükbe a segítségre szoruló polgárokat. Ha ismert volt a segélykérő származása, vallási hovatartozása, akkor az intézkedő rendőr vagy őrsparancsnok személyes beállítottságán múlott a sértettel szembeni viselkedés, bánásmód, "védelem".

Ez az egykori weimari köztársaságbeli közhangulat vészesen hasonlít a mai magyar helyzetre. Igazából erről szól Anna Porter riport-cikke. Csakhogy erről mélyen és kínosan hallgat a magyar média. Néhány magyarra le nem fordított, meg nem említett bekezdés, mondat a "Fascism, the next generation" című cikkből (magyarul):

"…….(a tatárszentgyörgyi) Csorba úr odavezetett, ahol fia és unokája meghalt, mindössze néhány lépésre a bejárati ajtótól. „Még lélegzett, amikor rátaláltam, de már nagyon csöndes volt. Az ujjaimmal éreztem a golyó okozta sebeket. Próbált beszélni, de a golyók szétroncsolták a tüdejét”.

A rendőrség kb. félóra múlva érkezett meg. Megálltak az úton, majd leballagtak ide a házhoz, mintha misem történt volna. Félórával később megérkeztek a mentők is. Mondtam nekik, hogy a fiamat azonnal vigyék a kórházba, mert ismerem az ólom(golyó) hatását. A fiam túlélhette volna, de senki sem hitt nekünk. A mentősök megpróbálták éleszteni, miközben Csorba úr, aki volt katona, elkezdte tisztítani a sebeket. „Nem sokat értek az orvostudományhoz, de az ólom halálos, ha nem távolítják el azonnal.” – mondja az idősebb Csorba. A hatóságok nem osztották a lövöldözés tényét. A rendőrök és a mentősök is állították, hogy robbanás történt. A tűzoltók rövidzárlatra gyanakodtak. Senki sem vizsgálta a falon lévő golyó ütötte nyomokat vagy hallgatott volna Csorba úrra, aki mondta, hogy lövéseket hallott. ….”

(….)

"…Horváth (Aladár) úr, aki nem hajlandó elfogadni, hogy a romák nem érdemelnek jobb életet, életkörülményt, biztosított (engem – A.P.), hogy a budapesti bűnügyi központ küldött egy egységet a faluba. De, mire odaértek már csak néhány csizmanyomot találtak, és senki sem hitt a kis Biankának (a támadást túl élt másik gyermeknek), aki egy nagy fekete autót látott a közelben….”

(…)

"..….Az idegesség érthető – elég csak a mintegy másfélmillió európai romára gondolni, akik Hitler „végső megoldásá”-nak áldozatai lettek – és látni a mai országos lapokban rájuk kihegyezett bírálatokat és hallani az aránylag új keletű cigánybűnözés kifejezést, ahogy a rádióműsorokban a betelefonálók arról panaszkodnak, hogy romák lepik el a környéküket. ….”

(…)

".......Akárcsak a nagy világválságot követően, amikor a nácik hatalomra kerültek, a nehéz időknek tulajdonítják a szélsőjobb jelenlegi előretörését (Magyarországon). Egyesek szerint ennek magját 2006. október 15-én vetették el, amikor Szögi Lajost, a 44 éves tanárt agyonverték két lánya szemeláttára, amiért autója elsodort egy 11 éves roma kislányt. Senkit sem gyanúsítottak még meg, de a média már elkönyvelte, hogy romák voltak a gyilkosok, és oly felfokozottan tálalták az esetet, hogy az egyik újságíró azt javasolta: ha valaki szerencsétlenségére pont egy roma gyereket üt el, akkor az megállás nélkül azonnal hajtson el a helyszínről. („csak nyomja a gázt”) ….”

(…)

".........“A politikai megoldásban szoktam hinni. ” - mondja nekem Horváth Aladár. „De ma már nem hiszek benne. Annyi a hazugság, és rengeteg a színjáték. Úgy tenni, mintha gondoskodnál, nem jelenti azt, hogy (valóban) gondoskodsz is. A rendszer maga kompromittált”. ……”

- . -

Többek között ilyen és ehhez hasonló meglátások, észrevételek olvashatók Anna Porter magyarországi tudósításában a The Globe and Mail-ben, ami amolyan pillanatképnek, (első) benyomásoknak tűnik egy szülőföldjét és annak nyelvét jól ismerő külföldi szemével és tollából.

Ugyanakkor nem találtam, nem olvastam Anna Porter cikkében a The Globe and Mail-ben, a Népszabadság washingtoni tudósítójának a magyarországi napilapban megjelent következő sorait, szavait:

..........Anna Porter fontosnak tartja leszögezni: a romákkal szemben, "akik azóta üldöztetést szenvednek, hogy őseik a XIV. században megérkeztek Indiából", nyugat-európai államok is ellenségesek, különösen "az őket táborban tartó, ujjlenyomatvételre kötelező" Olaszország. Friss jelentések szerint eközben január-februárban tetőzött a cseh romák által beadott menedékkérelmek száma Kanadában, tavaly pedig csak a mexikóiak, a haitiak és a kolumbiaiak adtak be több ilyen kérelmet náluk.

Mindennek kapcsán a torontói lap felveti az ottawai kormány felelősségét is: "Nem különösebben látják itt szívesen őket (ti. a romákat). Harper (miniszterelnök) "aggodalomra okot adóként" írta le a helyzetet, Jason Kenney bevándorlási miniszter pedig júliusban, Prágában várhatóan megpróbálja leállítani az áramlást." (Népszabadság - Szőcs László Washington - 2009-05-12)

Vajon, ez a sajátos lapszembe, cikkismertetés valójában mi célt szolgál(t)? Lejáratni Anna Portert? Vagy a tekintélyes kanadai napilapot, a The Globe and Mail -t ? Hiszen olyan dolgokat állít Szőcs László, amik nem szerepelnek a szerző amúgy korrekt írásában. Ugyanakkor a Népszabadság miért hallgatja el a cikk és a szerzőnő objektivitásra való törekvését? Ehelyett a magyar változat miért szinte kizárólag egy (szélsőjobboldali) EU parlamenti képviselőjelöltre koncentrál? Mire jó az emberek ilyenfajta heccelése? Mire jó az olvasó félrevezetése, az amúgy is mérgezett és feszült (bel)politikai légkör fokozása, egy ilyen sajtószemlének álcázott manipulált híradással? Erre a rosszízű hangulatkeltésre aztán még rátett egy lapáttal a Klubrádió riportere, kinek a szerzőnővel készített (telefon) interjújából egyértelműen kiderül(t), hogy Anna Porter nem tudja (talán még most sem tudja) mit csináltak írásából, mire használta fel azt az állítólagos „baloldal”? Szerintem Anna Porter is a hazai politikai játszmák áldozata lett.