Orbán a német bulvársajtóban

 

Szokatlan, hogy egy ország kormányfője egy külföldi bulvárlapnak nyilatkozzék. A Bild Zeitung ugyanis a legnagyobb példányszámú német napilap, melynek nyelvezete (Umgangsprache) meglehetősen egyszerű, sok színes (meztelen) képpel van teli, és küldetéséhez híven: röviden, de velősen tájékoztatja (egyszerű) olvasóit a világ és környezetünk eseményeiről. Kormányfők, ha már külföldi felkérést kapnak, tekintélyes (“értelmiségi”) napilapoknak vagy folyóiratoknak szoktak nyilatkozatni. Úgy tűnik, Orbán nem talált ilyen sajtó-orgánumot széles e világban, amivel viszont egyértelművé tette a jelenlegi magyar miniszterelnök helyét (és gondolkozását) Európában. Persze, a hazai közönséghez ebből semmi sem jut el, miközben pártállástól függetlenül a teljes magyar sajtó beszámolt a kétrészes Orbán-interjúról. Csak zárójelben: elképzelhető, hogy Orbán és “kommunikációs stábja” jelentkezett a Bild-nél? Sőt az sem kizárt, hogy fizetett hirdetésről van szó, de ez már rosszmájúság. Bocs Viktor.

 

Az időzítés viszont nem véletlen, és sok mindent elárul. Hiszen komoly jelzésértéke van annak, hogy, amíg a tekintélyes német lapok, mint. pl. a Süddeutsche Zeitung, június 16-ról, Nagy Imre és társai kivégzéséről, illetve a 25 évvel ezelőtti (újra)temetésről emlékezett meg, addig a német bulvár éllovasa, a Bild Zeitung, Orbán Viktorral közölt interjút, melyben a Fidesz alapító tagot és mára betöltött szerepét helyezi a középpontba. Mintha Orbán Viktor akkori beszédével egymaga győzte volna le a Szovjetuniót és kergette volna el a szovjet megszállókat, közben csinált egy 20 évig elhúzódó forradalmat, ami aztán 2010-ben teljesült ki vagy be a szavazófülkékben.

 

Őszintén, máig nem tisztázott június 16. helye és szerepe a köztudatban: október 6.-hoz hasonlóan (nemzeti) gyásznap az 1956-os forradalom vezetőinek, köztük az akkori miniszterelnök (Nagy Imre) kivégzése, vagy emlékezés egy "rendezvényre", egy (újra)temetésre, melytől a rendszerváltást, az ország (újbóli) függetlenné válásának (szimbólikus) kezdetét számítjuk? Az idei, 25. évforduló azonban, mintha új irányt vett volna, és nem a történelmi esemény, hanem a jelenlegi miniszterelnök személye (és kultusza) került volna a középpontba. És ez aggasztó. Különösen a városi legendák tükrében, mely történelemhamisítást sejtet.

 

A Bild-ben megjelent Orbán-interjúban kétszer is szerepel, hogy a jelenlegi magyar miniszterelnök 25 évvel ezelőtt követelte a szovjet csapatok kivonását Magyarországról. Az igazsághoz tartozik, hogy a német bulvárlap írta le tényként ezt a “követelést”, és nem Orbán Viktor hivatkozott rá. Nagyon helyesen, mert 1989 nyarán ilyet nem mondott, nem követelt az akkori politikai viszonyokhoz képest bátor beszédében a fiatal Orbán Viktor.

 

Idézet az MTI-től a most június 16-án megjelent Bild-Zeitungból

 

"......Orbán Viktor nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy volt-e benne félelem, amikor a még az egész keleti blokkot megszállva tartó szovjet csapatok kivonulását követelte a kommunisták által meggyilkolt Nagy Imre koporsójánál......"

 

Nos, ez az orbáni "követelés" csak a fantáziákban él, de elég elterjedt, hiszen egy német bulvárlap is így tudja (és terjeszti). A valóságban (film, videó- felvétellel igazolható!) azonban Orbán beszédében nem követelt semmit. Ellenben valóban elhangzott egy egyetlen mondat, melyben feltételes módban írt, ill. mondott utalás van rá:

 

“.......Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről......”

 

Hol itt a követelés? A politikusnak készülő ifjú Orbán már akkor tudta, hogyan kell szédíteni és saját oldalára állítani a tömegeket. Jól megtanulta. Hiszen ez volt a Kádár-korszak érvényesülési lételeme.

 

Egy szubjektív gondolatébresztő a 25 évvel ezelőtti nevezetes naphoz. Szerintem az egy tisztességes temetés volt, egy látványos ravatallal. Nempedig újratemetés, hiszen az akkori hatalom 30 év elteltével (1988) engedélyezte, hogy adják ki a kivégzettek holttestét a családtagoknak! A hozzátartozók döntöttek úgy, hogy az emberhez méltó temetést a kivégzés évfordulóján tartsák meg.

 

A hatodik koporsó és Orbán beszéde valójában nem a mártírok földi maradványainak örök nyugalomra helyezéséhez tartozott, hanem politikai megfontolású tiltakozás volt a fennálló rendszer és hatalom (és bűnei) ellen.

 

E kis kitérő után, lássuk a Bild-ben megjelent Orbán-interjút és annak hivatalos magyar (MTI) ismertetése közti néhány “ellentmondást”

 

Egyúttal zavarban vagyok, mert nem ismerem Orbán Viktor eredeti szavait, gondolatait, amit a BILD Zeitung-nak adott interjúban (magyarul) mondott. Ezért kicsit Karinthy-s a helyzet, hiszen a miniszterelnök németre lefordított szavait kell most “visszaültetni” magyarra.

 

Ennyi bevezető után, nézzük mi is olvasható a legnagyobb példányszámú német bulvárlapban a magyar miniszterelnöktől.

 

A szerzők: Kai Diekmann, Dora Varro, Hans-Jörg Vehlewald és D. Biskup (fotó)

Van kép a cikk alján, mely a Parlamentben készült, amint a három Bild-riporter kérdezi Orbán Viktort. Van egy bekeretezett kép is a cikk felsőközepén, mely az ifjú, 25 évvel ezelőtti, Orbán Viktort ábrázolja. Rajta nagybetűkkel: 16. Juni 1989 Diese Rede machte Orbán berühmt (ez a beszéd tette Orbánt híressé) majd alatta: Történelmi beszéd volt. Ma 25 évvel ezelőtt a budapesti Hősök terén követelt Orbán Viktor szabad választásokat a szocialista Magyarországon és az orosz csapatok kivonását. Orbán néhány hónappal korábban alapította ellenzéki mozgalmát a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz) Beszédét a kommunisták által kivégzett reformer Nagy Imre (62) rehabilitása és az Újköztemető-beli újratemetése alkalmából tartotta.

 

Ajánlom, előbb megismerkedni az MTI által kiadott (hivatalos) közleménnyel, mely a Bild Zeitung-ban megjelent Orbán-interjút ismerteti magyarul.   (első rész, második rész)

 

Az alábbiakban a magyar ismeretéstől eltérő vagy le nem fordított, de szerintem figyelemreméltó részeket gyűjtöttem össze, a Bild kérdéseit és az arra adott orbáni válaszokat követve, ahogy az a német bulvárlapban olvasható.

 

A harmadik Bild-kérdésre, hogy volt-e benne félelem, amikor a szovjet csapatok kivonását követelte, Orbán sokkal hosszabban válaszolt, mint azt, az MTI ídézte. Ezenkivül a Bild által feltett kérdésben “orosz csapatok” szerepelnek, és nem “szovjet”, mint az, az MTI-nél olvasható.

 

Tehát, a miniszterelnök válasza szerint, nem volt benne félelem, amit azzal magyarázott és egészített ki, hogy

 

“.....Különben, az 1956-os felkelés utáni történelmünk megmutatta: a bátorság megérte! A szovjetek elleni ellenállásunk különösen radikális volt, ezért Moszkva a legtöbb engedményt nekünk adta. Azért kaptuk meg a mi “gulyáskommunizmusunkat”, mert elsőnek fogtunk ellenük fegyvert!....”

 

Arra a felvetésre, hogy Orbán nem tudhatta biztosan, miként reagál Moszkva (a beszédére), a miniszterelnök így kezdte válaszát:

 

“.....Nem, de számomra világos volt: Lengyelországban és Magyarországon ekkor már oly sok ember volt a szabdságért az utcán. A szovjetnek százezreket kellett volna letartóztatni és internálni, ha ezt fel akarták volna tartóztatni.....”

 

Arra kérdésre, hogy mikor tudta, hogy az 1989-es forradalom győzött, Orbán kifejtette:

 

“... a németországi fordulat jelezte, hogy a Kelet-Nyugat közti határ el fog tűnni. Addig egyfajta Senkiföldjén éltünk: a szovjet katonáit még nálunk állomásoztatta, de a területet többé már nem Moszkvából irányították. Többé már nem tartoztunk a Kelethez, de a Nyugathoz sem. (..) Annyiban teljes bizonytalanságban éltem, hogy a németek az egység  gyors vagy lassú lépéseit (megoldását) választják. Csak arra gondoltunk: eszüknél vannak? Azonnali újraegyesítést, máskülönben semmi sem megy. Végülis mindannyiunk sorsa ettől a döntéstől függ.....”

 

Az alábbi Bild-kérdés és reá Orbán válasza a magyar ismertetőkből teljesen kimaradt.

 

Bild: 1989 későnyarán a Magyarországon tartozkodó NDK-polgárok ezrei reménykedtek a Nyugatra szökés lehetőségében. Tudta Ön (OV) akkoriban, hogy Németország és Magyarország titkos tárgyalásokat folytatott kiutazásukról?

 

Orbán válasza: “Akkoriban sok minden kiszivárgott, de pontosat nem tudtunk. Csak azt lehetett érezni: valami megmozdult.”

 

Valószínűleg ez a kérdés és válasz azért maradt ki az interjú hivatalos (MTI) magyar nyelvű ismertetőjéből, mert ez egyértelmű célzás, hogy Orbán akkor még “kisfiú volt”, azaz “nagyon messze volt a tűztől.” Valamint kiderülne, hogy június 16.-i merész beszéde ellenére mégsem volt az akkori események középpontjában.

 

A következő kérdés valójában ennek a kérdésnek a továbbfeszegetése, de a magyar változat ügyesen megoldotta, mintha a Horn-féle Vasfüggöny átvágás szimbolumára (“gesztusára”) vonatkozna, ami Orbán szerint (is) “nagyszerű tett volt”. Tehát, “A németek kellőképpen méltányolták-e ezt?" - kérdezi a Bild. Az “ezt” azonban nem a szögesdrót-átvágásra, hanem a titkos (államközi) tárgyalásokra vonatkozott, amire aztán Orbán végre “csacsoghatott”, beleszőve, hogy “...a 10 milliós Magyarország segített a 80 milliós Németországnak....”

 

Az utolsó kérdést és a reá adott választ (azt hiszem) érdemes szó szerint ídézni.

 

Bild: A románok agyonlőtték a diktátor Nicolae Ceausescut, az NDK államfő Erich Honecker börtönbe került – a magyarok miért bocsátottak meg olyan nagylelkűen kommunistáiknak?

 

OV: Ez egy fájó pont a történelmünkben. Mivel a magyar kommunisták és ellenfeleik közötti harc seholsem tartott olyan sokáig, mint Magyarországon. 20 évig tartott, mert a hatalmi összefonódások a kommunista időket túlélték. Ezzel szemben mi azt akartuk, hogy a teljesitmény és a versenyképesség döntsön, ne pedig a bennfentes kapcsolatokhoz való tartozás (viszony). El kell ismernem: ellenfeleinknek meg volt a tehetségük a hatalom megtartásához. Jó harcosok voltak. Életem 20 évébe került mire legyőztük őket, és mire 2011-re Magyarország részére, mint utolsó posztkommunista állam Európában, végre egy új alkotmányt fogadtattunk el.

 

Nem tudom Orbán valóban használta-e az alkotmány (Verfassung) szót, mint az a Bild-ben németül szerepel, mert az alaptörvényre is van szép német szó: Grundgesetz.

 

“Megígértem választóimnak, hogy Juncker útját állom”

ezzel a címmel jelent meg a Bild Zeitung-ban az Orbán Viktor interjú második része. (az MTI magyar nyelvű ismertetője itt olvasható)

 

A cikkhez egy kép is tartozik, amelyen két nagyméretű nemzeti színű zászló előtt a magyar miniszterelnök zsebredugott kézzel mosolyog. Felirat: “Farmerben a hivatalban – az nem megy” - Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor (51) irodája előtt a budapesti Parlamentben.

 

Az MTI az első Bild-kérdést nem idézi pontosan (Vannak-e tanulságai 1989-nek, amik a 2014-es európai krizisévben ismét aktuálisak?), majd a miniszterelnök válaszszavai is kissé másként hangzanak németül. Az MTI szerint Orbán azt mondta: “....Nem szabad hagyni, hogy Európa sorsát ismét Moszkva és Washington határozza meg, ...”

Ezzel szemben Orbán a Bildnek ezt mondta: “....Európa sorsát nem szabad, hogy már megint Moszkva és Washington döntse el!....” Kicsi a különbség, de van, és egy miniszterelnök megérdemli, hogy pontosan ídézzék. Különben is a dönteni igen és szó, nem a meghatározni szinonimája. Pláne, ha sorsról van szó!

 

Ilyen apró eltérésektől eltekintve, az MTI hűen adja vissza a Bild-ben megjelent interjú második részét. Egy kivétellel: az utolsó kérdés és a hozzátartozó válasz lemaradt. Most pótoljuk:

 

Bild: Fiatal éveiben azt akarta, hogy párttársai, pártja politikusai “egyszerű polgárok legyenek, akik a zöldségesnél beállnak a sorba, megisznak egy sört a pultnál és van humoruk.” Hogyan változott meg az akkori ember, Orbán Viktor?

 

OV: Hát, igen, megprobálom fiataságomat és normalitásomat (egyszerűségemet) megtartani. Farmernadrágom van, nem furikázom limuzinnal, futballmeccsekre járok, a családommal kirándulok. Egyet azonban megtanultam: az én állásomban keveset számít, amit én akarok, sokkal többet, amit az emberek elvárnak tőlem. És a magyarok nem akceptálnák, ha én, mint az ország képviselője, farmerben és kockásingben jelennék meg Merkel asszony oldalán. Belátom: ezen a ponton polgártársaimnak egyértelműen igazuk van.

 

 

 

PS.

Kaptam egy (jogos) bírálatot. Vajon a Bild cikkére, cikkeire miért nem mutat link? Így ugyanis úgy tűnhet, részrehajló vagyok, és nem engedem, hogy olvasóim eredetiben (is) hozzáférjenek az általam ismertetett anyaghoz.
Nos, ennek a hiánynak egyszerű oka és magyarázata van. A Bild bizonyos cikkei fizetősek. Ilyen a kétrészes Orbán interjú is. EUR 0.99-t kér az oldal, ill. cikk elérhetőségért a bulvárlap. Aki tehát, az eredeti cikket szeretné látni, olvasni, annak itt a (fizetős) hozzáférési lehetőség.

“Es war eine Revolution der Herzen” 

 (első rész – 16.06.2014)

“Ich habe meinen Wählern versprochen, Juncker zu verhindern” 
 (második rész 17.06.2014)  


Mindkét cím azért van idézőjelben, mert ezek Orbán Viktor szavai.

Tisza István, aki 100 éve indította el az első világháborút

Hallgattam, majd olvastam a miniszterelnök szoboravató ünnepi beszédét és fenntartásaim vannak történelmi ismereteiről. Mivel Tisza István helye és szerepe a magyar és nemzetközi történelemben valahol (egészen) másutt van. Amit a történelemkönyvek nélkül is tud, ismer a magyar földi halandó. Tisza volt a kényszermagyarosítás éllovasa. Azt hitte, mi több vallotta, hogy ha a hadseregben és az államigazgatásban csak magyar nevű, hangzású személyek vállalnak tisztséget, akkor statisztikailag bizonyítható, hogy Magyarország lakosságának (nagy) többsége (ős)magyar. Ez a gondolkodás vezetett erőszakos halála után a fajvédelem terjedéséhez, mely végülis az antiszemitizmussal párosulva igencsak rossz irányba vitte a XX. század első felének magyar történelmét. Nem véletlen, hogy az első Tisza-szobor felállítását Gömbös Gyula szorgalmazta, aki a 20-as évek végére belátta, hogy a “zsidó nagytőke” nélkül az ország el van veszve. Ezért a szoborállítás jó apropónak tűnt Tisza tragikus halálát mártírságnak, a gyilkosságot pedig a “judeo-bolsevizmus” bűnének beállítani. Különben Orbán is erre építette fel pünkösdhétfői beszédét. Csak arról feledkezett meg jelenlegi miniszterelnökünk, hogy az első világháborút megelőző 50 esztendő, a Kiegyezést követő békeidőszak, Magyarország aranykora volt, amit még Tisza István sem tudott elrontani.

Tisza, mint a munkásmozgalmak egyik legnagyobb ellensége vonult be a történelembe. Nem a “baloldaliság”, hanem a munkásmozgalmak elnyomója. Híres, hírhedt cselekedetei közé tartozik, amikor a MÁV alkalmazottak, dolgozók (mintegy 40 ezer ember) sztrájkját úgy verte le, hogy vezetőit letartóztatta, majd valamennyi MÁV alkalmazottat behívta katonának, mondván a MÁV állami vállalat, és a kormány szavatolja a zavartalan tömegközlekedést és áruszállítást. A katonaköteles korú vasutasoknak így a munkamegtagadás szóba sem jöhetett. Mindez 1904. áprilisában, Tisza belügyminisztersége idején történt, amikor bosnyák katonákat is vezényelt Budapestre a vasutasok ellen. Az országos vasutassztrájkot támogatták a nemzetiségek is. Zágrábban a horvát szimpátia-tüntetés leverésének halálos áldozata is volt. Aradon román és magyar parasztok tüntettek a sztrájkolók mellett. Bécsben pedig már az a hír járta, hogy forradalom van Pesten. A sztrájk különben veszélyeztette II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazaszállítását. 1912-ben pedig belelővetett a Váci úti munkások tömegébe, akik általános sztrájkot hírdettek és tömegtüntetést szerveztek Tisza István és a parlamenti erőszak ellen, valamint az általános válaszójogért. Ez volt a híres, hírhedt május 23-i “vérvörös csütörtök” (4 halott és közel 160 sebesült).

Az általános választást is ellenezte, sőt olyan törvényt hozott, mely alapján az ellenzéket ki lehetett tiltani az országgyűlésből. Az egyik ellenzéki képviselő (Kovács Gyula) az újságírói karzatról ugrott le és háromszor rálőtt az akkor épp házelnöki tisztet betöltő Tisza Istvánra. Nem találta el, a golyók nyomai ma is látszanak. Tisza párbajozott több képviselővel, többek között Károlyi Mihállyal is.

Erőszakos halála szinte természetes következménye lett politikájának. Ő volt az, aki valójában elindította az első világháborút. A trónörökös Ferenc Ferdinánd a Monarchia modernizálást szorgalmazta, és a dualizmust (osztrák-magyar) trializmussá kívánta átalakítani, azaz a cseheknek is a magyarokhoz hasonló jogokat adni. Emlékeztetőül: a gyűlőlt (katolikus) Habsburg-ház fejét, I. Ferenc Józsefet, a csehek sohasem koronázták meg királyuknak. Ellentében a magyarokkal, akik a Kiegyezés alkujában elfogadták azt az embert Magyarország királyának, aki 18 évvel korábban (1849, október 6.) kivégeztette az első felelős magyar miniszterelnököt.

Tisza látta és tudta, hogy Magyarország szét fog esni, hiszen az ország lakosságának csak a fele vallotta magát magyarnak. (lásd 1910-es népszámlálás). Ha a Monarchián belül a csehek is ugyanazt a jogokat fogják élvezni, mint a magyarok, ráadásul Bosznia-Hercegovina mellé Szerbia is (erőszakos úton, de) a Monarchia része lesz, a magyarok aránya jelentősen rosszabb, kisebb lesz. Ezért terjesztette a hazai propaganda (a mai orbánival egyetemben), hogy Ferenc Ferdinánd “nem szerette a magyarokat”. Érdekes, amikor 1914-ben Bécsbe érkezett a trónörökös elleni szarajevói halálos merénylet híre, többen Tiszát vélték gyanítani felbújtónak. Talán ez is közrejátszott, hogy a magyar miniszterelnök végül rábólintott a Szerbia elleni háborúra. Tisza belátta, a Monarchia nélkül (Nagy-)Magyarországon nem lehet a magyar dominanciát fenntartani.

Ugyanazok végeztek vele, akiket a magyar miniszterelnök előzőleg a halálba küldte. Azok a frontszolgálatosok, akiknek elegük volt a háborúból, a királyért és császárért való esztelen öldöklésből. Minden gyilkosság és önbíráskodás elítélendő, így Tisza erőszakos halála is, amiből aztán előnyt próbált kovácsolni a feudális magyar elit. A népszerűtlen miniszterelnök halála, aki háborúba vitte az országot, aki elnyomta a munkásmozgalmakat, aki nem adta meg az általános választójogot, aki hallani sem akart a földreformról, azaz az ország modernizálásáról, egycsapásra a háborút vesztett, levítézlett arisztokrácia szimbóluma, és egyúttal mártírja lett.  Tragikus halála és emléke nagyon jól jött a félfeudális Magyarország fenntartásához, amihez a  kor szellemének megfelelően a Hitler által megfogalmazott “judeo-bolsevista” veszély rémképe ugyancsak jól passzolt. Sajnos, ez a “vörös veszély”, a “komcsizás” kezdi uralni a jelenlegi hazai politikát is, és Orbán cselekedetei vészesen kezdenek hasonlítani Tisza cselekedeteire. Tessék elolvasni Tisza István életrajzát, mondjuk a német nyelvű wikipedia-ban, ahol külföldi szemmel értékelik az egykori magyar miniszterelnök tettei, politikáját. Különösen a magyarországi szlovákok és svábok elleni fellépését, elnyomó intézkedéseit, kényszermagyarosítási kísérleteit.

A maga korában Tisza István közel sem volt olyan “pozitív hős”, mint ahogyan azt a magyar történelemben igencsak járatlan jelenlegi miniszterelnök újraavató beszédében állította. A nagyvilág szemében az első világháborút az Osztrák-Magyar Monarchia robbantotta ki, pont 100 esztendővel ezelőtt, amikor Tisza István volt Magyarország nemigazán népszerű miniszterelnöke.


Megjegyzés  (2014.06.11. 10:25)

Egy olyan embernek állít emléket (és dicsér!) a jelenlegi kormány és annak vezetője, Orbán Viktor, valamint hívei, aki százezrek (ha nem milliók!) értelmetlen haláláért felelős! Ezt azért kívánom külön megjegyezni, mert kaptam magánban emlékeztetőt, hogy Tisza István volt az egyetlen, aki ellenezte a háborút a Koronatanács ülésén. Ez igaz. Csakhogy nem a pacifizmusa vezette a "jóembert", hanem az eszeveszett nacionalizmusa! Attól tartott, hogy (a harmatgyenge) Szerbia legyőzésével a magyarok rovására megnő a szlávok száma a Monarchián belül, és könnyen megvalósulhat a Tisza által gyűlőlt trónörökös, Ferenc Ferdinánd, álma, aki az osztrák–magyar dualizmust, germán(osztrák)-magyar-szláv trializmussá kívánta átalakítani. No, meg tartott attól is, hogy ha a szerbek segítségére sietnek az oroszok, abból sok jó nem sül ki. Valójában Tisza világosan látta Trianont, Magyarország területi felbomlását. De nem egy kompromisszumra törekedő államférfi volt (mint azt később Gömbös, most meg Orbán próbálja beállítani), hanem egy fafejű nacionalista, aki mindenáron meg akarta tartani (és elnyomni!) a Kárpát-medence sok nemzetiségű (Nagy-)Magyarországát. Végül, 1914. július 14-én (a Koronatanácson) "beadta a derekát" miután a németek jelezték, hogy feltétel nélkül támogatják a Monarchiát a "szlávok ellen". Erről már nem szólt a reklamáló ismerősöm, akinek megjegyzése oly tipikus a jelenlegi hazai mentalitásra és mélymagyar gondolkodásra. Igen, a rengeteg ember (katona) halálát, majd pedig az ország megszállását, és végül Trianont Tisza Istvánnak köszönhetjük.

A Horthy korszakot is megszégyenítő jelenlegi orbáni antikommunista kurzus propagandája nem riad vissza a történelemhamisítással is felérő tények elhallgatásától.

Véletlenek

Az interneten, pontosabban a Facebook-on figyeltem fel egy “vitára”. Habár nyilvános volt, beszállni nem akartam, mert az oldal tulajdonosa már megjegyezte, hogy “nem ismer”. Ezért hozzászólásomat itt a saját blogomban teszem meg.

Történt ugyanis, hogy az egyik fizetett blog-portál (Örülünk, Vincent?) meglehetősen gusztustalanul (személyeskedően) neki ment a Heti Válasz egyik újságírójának. Erre várt magyarázatot, vagy inkább valamiféle reakciót facebook oldalán Eörsi Mátyás. Miután elolvastam Stumpf András (eredeti) cikkét, majd az azt támadó “jótündér” álnéven jegyzett személyeskedő bírálatot, elhatároztam, mégis csak megszólalok. A “jótündér”-rel nem érdemes foglalkozni, viszont a Heti Válaszban megjelent cikkel annál inkább.

Már a blikkfangos cím megadja a alaptónust és hangulatot, amit manapság kishazánkban “benyalás”-nak szoktak nevezni.

Orbánék Washingtonban építenek világszintű Terror Házát

A cikk persze nem erről szól, habár a lényeg még is csak ehhez kapcsolódik: Magyarország, pontosabban a jelenlegi kormány, egymillió US dollárral akarja megtámogatni azt a kezdeményezést, hogy épüljön fel a “Kommunizmus áldozatainak Múzeuma” az Egyesült Államokban. Ez az összeg 220 millió kemény magyar forintnak felel meg, ami valamivel kevesebb, mint a Szabadság téren épülő vitatott műalkotás. Mint amerikai forrásokból megtudtam, a tervezett múzeum 100 millió US dollárba fog kerülni, tehát egy százalékos lesz a magyar adófizetők hozzájárulása.

Most pedig lássuk a Heti Válasz-ban megjelent cikket! (Itt eredetiben) Pontosabban, azt a néhány mondatot, mely oly jellemző a hazai újságírásra, tájékoztatásra.

“.....Tavaly ősszel éppen Washingtonban jártam és a tervezett program mellett, szinte véletlenül vetődtem el Alexandriába. A helyi Tea Party rendezvénye volt ott, arról, milyen is a kommunizmus.

(…)

…...egy szál budapesti magyarként viszont jól kihúzhattam magam. Elég neves előadók is voltak, Lee Edwards történészprofesszor például, a Heritage Foundation-től, de Ileana Johnson Romániáról, apja sorsáról olyan előadást tartott, amely közben Szapáry György magyar nagykövet távozott is.....”

“véletlenül” , “egy szál budapesti magyarként”, “magyar nagykövet távozott”

Milyen véletlen, hogy az egy szál magyar betévedt egy Tea Party rendezvényre, ahol ugyebár már a fenti idézetből is kiderül, legalább két szál magyar volt Budapestről. Például a nagykövet, aki ugyancsak véletlenül tévedt be, mert épp arra volt dolga a Washingtontól 11 kilométerre levő Alexandriában. A rendezvényről 2013. szeptember 10-én beszámoló amerikai források viszont tudni vélik, hogy magyar előadó is volt. Vajon, ki? És miért feledkezett meg róla a véletlenül arra járó kiküldött budapesti tudósító? Ugyanakkor a cikket jegyző Stumpf András rendesen elmarasztalta az egyik amerikai felszólalót, a már fentebb említett Ileana Johnsont, aki édesapja romániai meghurcoltatásáról és haláláról számolt be. Stumpf szerint:

“.....A konklúzió ráadásul az volt, hogy az amerikai Demokrata Párt is kommunista. Ilyet nyilván nem hallgathat végig egy nagykövet.  Szerintem ezért távozott sietve. ….”

Megjegyzem, az összejövetel címe: “A kommunizmus túlélőinek csúcstalálkozója” volt (Survivors of Communism Summit). Az alexandriai Tea Party által sponzorált rendezvényen előadást tartottak egykori disszidensek Magyarországról, Romániából, (egykori) Csehszlovákiából, Vietnamból és Ukrajnából. Mint erről több amerikai újság és hírportál is beszámolt.

“....The event, sponsored by the Alexandria Tea Party, featured dissidents from Hungary, Romania, Czechoslovakia, Vietnam, and Ukraine, each telling their stories of the horrors of communism and warning America not to repeat them....”

Nem kellett sokáig kutakodnom, hogy megtudjam a titokzatos magyar disszidens személyét.

Micsoda irónia! Ezt épp a romániai születésű Mrs. Johnson írásából és beszámolójából sikerült megtudom, aki felsorolta az előadók nevét, melyből kiderült: Szapáry nagykövet volt a titokzatos magyar disszidens, akiről a Heti Válasz tudósítója megfeledkezett. Szapáry azon disszidensek közé tartozik, akik 18 évesen 1956-ban hagyták el Magyarországot. Tehát, csak a Rákosi éráról van közvetlen, személyes tapasztalata.

A felszólalók között alig volt, akinek személyes tapasztalata lett volna a kommunista rendszerről. A legnevesebb előadó, a történész és életrajzíró, Lee Edwards volt, akinek a wikipedia szerint már a szülei is anti-kommunisták voltak (Amerikában). Edwards különben a Virginia állambeli Alexandria-ban él. Mily véletlen. Akárcsak a Heti Válasz tudósítójának váratlan felbukkanása.