1938
Olvasva a magyar lapokat, a történelmi eseménynaptárok alapján, a hazai politika és publicisztika számára mintha idén kizárólag 1968 lenne a „kerek szám”. Abból is kiemelve a csehszlovákiai „bevonulást”, valamint a nyugati „diákmegmozdulásokat”, és úgy mellékesen a „új gazdasági mechanizmus”-t. Pedig ez utóbbi igen nagy jelentőségű volt, nem csak a Kádár-korszak számára, a „gulyáskommunizmus” létrehozásában, hanem a szovjet blokkon belül a piacgazdaság (a kapitalizmus) kialakulásában.
Ugyanakkor az év elején – vagy tán még tavaly – az osztrák sajtó kiemelt helyen foglalkozott 2008-cal, mely az évfordulók éve (lesz) Ausztriában. 90 éve, 1918-ban ért véget az I. világháború, bomlott fel a Monarchia és kiáltották ki az Osztrák Köztársaságot. 70 éve, 1938-ban szűnt meg ez az első köztársaság, és lett (az Anscluss-szal náci) Németország része. 40 éve, 1968-ban pedig Ausztria ismét menekülteket fogadott be.
München most (idén) ünnepli a városalapítás 850. évfordulóját, és ennek keretében nem feledkeznek meg a 70 évvel ezelőtti eseményről sem, az 1938-ban kötött „müncheni egyezmény”-ről. Megjegyzem, csodálkozom, hogy a magyar média (élén a Népszabadság németországi tudósítójával) eddig nem igazán foglalkozott ezzel a témával, pedig szeptember elején kétnapos „nyíltnapot” rendeztek a bajor fővárosban a náci időszak emlékeiről. Ugyanis jövőre nyitja meg kapuját a „nemzetiszocializmus dokumentációs központ”. A kétnapos esemény-sorozaton jómagam is részt vettem. Mint kiderült, a „mozgalom fővárosában” (München) a bombázások ellenére szinte érintetlenek maradtak a náci idők főépületei. Ennek oka, hogy a szövetségesek elsősorban a katonailag fontos közlekedési és ipari pontokat, csomópontokat semmisítették meg, no meg a lakosság „demoralizálása” érdekében a lakóépületeket. A megmaradt egykori „főhadiszállások” (pártház, Führer-ház, Gestapo, stb.) jól jöttek a megszálló (amerikai) csapatoknak saját központjaik kialakítására.
A nyitott nap keretében rendezett előadásokra már csak azért is elmentem, mert valami „asszociációt”, amolyan ellenpontot véltem felfedezni a Holocaust dokumentum központ(ok) és a jövőre megnyíló müncheni intézmény között. Az előadók, München város vezetői, szaktekintélyei, épp a 850 éves évforduló részeként gondolták úgy, hogy itt az ideje bemutatni a bajor főváros legsötétebb korszakát. Ez, amolyan szembenézés a múlttal, és rámutatni, hogy maguk a müncheniek is mennyit szenvedtek a barnaingesektől. No, meg egy kicsit a város (történelmi) jó hírét is helyreállítani, hiszen a történelemkönyvekben – és az emberek tudatában - világszerte ott van a „Müncheni Egyezmény” kifejezés(?), fogalom.
Egy lokálpatrióta meg is kérdezte: miért Münchenben tanácskozott az egykori (európai) négy nagyhatalom (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és a vendéglátó Németország), miért nem a Harmadik Birodalom fővárosában, Berlinben? Egyértelmű választ a rendezők sem tudtak adni, csak magyarázatot, miszerint Hitler ezzel is „örök emléket” akart állítani München-nek, a (náci) „mozgalom” központjának, hiszen a nagynémet nép szempontjából jelentős esemény volt a mintegy 3 milliós németajkú Szudéta-vidék elcsatolása Csehszlovákiától, és „visszatérése” az alakuló (harmadik) Német Birodalomhoz. München távolságilag is közelebb volt Olaszországhoz és Franciaországhoz, mint Berlin, no meg Prágához, annak ellenére, hogy a csehszlovák vezetőket, kormányt nem hívták meg erre a fontos döntéshozatalra. Magyarul az érintettek feje fölött döntöttek európai akkori vezető államai.
Ezzel kapcsolatban egy másik résztvevő meg is említette, hogy akkortájt (30-as évek) már az első világháború győztesei is érezték, hogy a Versailles-i békediktátum (nekünk Trianon) nem hozta meg a várt eredményt: az új nemzetállamok létrehozásával az első világháború kirobbantásáért felelős országok megbüntetését, és ezzel az (európai) "örök békét". Londonban (és Párizsban) akkoriban a közbeszédben és közhangulatban az járta, hogy nem alaptalanok a német (náci) követelések a nemzetállam(ok) szempontjából. Az első ilyen irányú lépést 1935-ben tette meg a Népszövetség, amikor népszavazás által engedélyezte Saar-vidék visszatérését (náci) Németországhoz. Majd 1938 tavaszán (március 12.) osztrák „kérésre” Ausztriát Németországhoz „kapcsolták” (Anschluss) – nem egyesítették, „összekapcsolták” (Zusammenschluss), hanem „hozzácsatolták”.
Itt érdemes megjegyezni, hogy az Anschluss miatt Csehszlovákiában – a határmentén - mozgósították a hadsereget. Ugyanez magyar részről nem történt meg! A budapesti kormány nem gondolta, hogy veszély fenyegetné az országot a nyugati határon, náci Németország felől. Sőt, arról is mintha megfeledkeztek volna, hogy az Anschluss-szal az 1920-ban elcsatolt Burgenland (Várvidék) is „örökre elveszett”. A magyar kormányt jobban izgatta a Felvidék visszaszerzésének reménye…….
Így aztán 1938 ősze igencsak mozgalmas volt Európában.
Szeptember 29.-én megszületett a „Müncheni Egyezmény”, mely diplomáciai úton, - az érintett fél (Csehszlovákia) megkérdezése, bevonása nélkül – átrajzolta Európa térképét.
Ugyanakkor az év elején – vagy tán még tavaly – az osztrák sajtó kiemelt helyen foglalkozott 2008-cal, mely az évfordulók éve (lesz) Ausztriában. 90 éve, 1918-ban ért véget az I. világháború, bomlott fel a Monarchia és kiáltották ki az Osztrák Köztársaságot. 70 éve, 1938-ban szűnt meg ez az első köztársaság, és lett (az Anscluss-szal náci) Németország része. 40 éve, 1968-ban pedig Ausztria ismét menekülteket fogadott be.
München most (idén) ünnepli a városalapítás 850. évfordulóját, és ennek keretében nem feledkeznek meg a 70 évvel ezelőtti eseményről sem, az 1938-ban kötött „müncheni egyezmény”-ről. Megjegyzem, csodálkozom, hogy a magyar média (élén a Népszabadság németországi tudósítójával) eddig nem igazán foglalkozott ezzel a témával, pedig szeptember elején kétnapos „nyíltnapot” rendeztek a bajor fővárosban a náci időszak emlékeiről. Ugyanis jövőre nyitja meg kapuját a „nemzetiszocializmus dokumentációs központ”. A kétnapos esemény-sorozaton jómagam is részt vettem. Mint kiderült, a „mozgalom fővárosában” (München) a bombázások ellenére szinte érintetlenek maradtak a náci idők főépületei. Ennek oka, hogy a szövetségesek elsősorban a katonailag fontos közlekedési és ipari pontokat, csomópontokat semmisítették meg, no meg a lakosság „demoralizálása” érdekében a lakóépületeket. A megmaradt egykori „főhadiszállások” (pártház, Führer-ház, Gestapo, stb.) jól jöttek a megszálló (amerikai) csapatoknak saját központjaik kialakítására.
A nyitott nap keretében rendezett előadásokra már csak azért is elmentem, mert valami „asszociációt”, amolyan ellenpontot véltem felfedezni a Holocaust dokumentum központ(ok) és a jövőre megnyíló müncheni intézmény között. Az előadók, München város vezetői, szaktekintélyei, épp a 850 éves évforduló részeként gondolták úgy, hogy itt az ideje bemutatni a bajor főváros legsötétebb korszakát. Ez, amolyan szembenézés a múlttal, és rámutatni, hogy maguk a müncheniek is mennyit szenvedtek a barnaingesektől. No, meg egy kicsit a város (történelmi) jó hírét is helyreállítani, hiszen a történelemkönyvekben – és az emberek tudatában - világszerte ott van a „Müncheni Egyezmény” kifejezés(?), fogalom.
Egy lokálpatrióta meg is kérdezte: miért Münchenben tanácskozott az egykori (európai) négy nagyhatalom (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és a vendéglátó Németország), miért nem a Harmadik Birodalom fővárosában, Berlinben? Egyértelmű választ a rendezők sem tudtak adni, csak magyarázatot, miszerint Hitler ezzel is „örök emléket” akart állítani München-nek, a (náci) „mozgalom” központjának, hiszen a nagynémet nép szempontjából jelentős esemény volt a mintegy 3 milliós németajkú Szudéta-vidék elcsatolása Csehszlovákiától, és „visszatérése” az alakuló (harmadik) Német Birodalomhoz. München távolságilag is közelebb volt Olaszországhoz és Franciaországhoz, mint Berlin, no meg Prágához, annak ellenére, hogy a csehszlovák vezetőket, kormányt nem hívták meg erre a fontos döntéshozatalra. Magyarul az érintettek feje fölött döntöttek európai akkori vezető államai.
Ezzel kapcsolatban egy másik résztvevő meg is említette, hogy akkortájt (30-as évek) már az első világháború győztesei is érezték, hogy a Versailles-i békediktátum (nekünk Trianon) nem hozta meg a várt eredményt: az új nemzetállamok létrehozásával az első világháború kirobbantásáért felelős országok megbüntetését, és ezzel az (európai) "örök békét". Londonban (és Párizsban) akkoriban a közbeszédben és közhangulatban az járta, hogy nem alaptalanok a német (náci) követelések a nemzetállam(ok) szempontjából. Az első ilyen irányú lépést 1935-ben tette meg a Népszövetség, amikor népszavazás által engedélyezte Saar-vidék visszatérését (náci) Németországhoz. Majd 1938 tavaszán (március 12.) osztrák „kérésre” Ausztriát Németországhoz „kapcsolták” (Anschluss) – nem egyesítették, „összekapcsolták” (Zusammenschluss), hanem „hozzácsatolták”.
Itt érdemes megjegyezni, hogy az Anschluss miatt Csehszlovákiában – a határmentén - mozgósították a hadsereget. Ugyanez magyar részről nem történt meg! A budapesti kormány nem gondolta, hogy veszély fenyegetné az országot a nyugati határon, náci Németország felől. Sőt, arról is mintha megfeledkeztek volna, hogy az Anschluss-szal az 1920-ban elcsatolt Burgenland (Várvidék) is „örökre elveszett”. A magyar kormányt jobban izgatta a Felvidék visszaszerzésének reménye…….
Így aztán 1938 ősze igencsak mozgalmas volt Európában.
Szeptember 29.-én megszületett a „Müncheni Egyezmény”, mely diplomáciai úton, - az érintett fél (Csehszlovákia) megkérdezése, bevonása nélkül – átrajzolta Európa térképét.
Október 1-én a náci hadsereg bevonul az addig Csehszlovákiához tartozott Szudéta-vidékre.
Október 5.-én a müncheni egyezmény hatására a magyar kormány is vérszemet kapott és szabadcsapatokat („rongyos gárda”) dobott át a határon szabotázs akciók véghezvitelére a csehszlovák hadsereg ellen.
Október 9.-én megkezdődnek a (cseh-)szlovák – magyar (terület) egyeztető tárgyalások, nem sok eredménnyel.
November 2.-án megszületik a(z első) bécsi döntés, ahol Cseh-Szlovákia és Magyarország területi vitája felett (náci) Németország és Olaszország tölti be a döntőbíró szerepet.
November 5.-én a magyar honvédség bevonul a Felvidék és Kárpátalja déli részeire.
November 9.-én a „sör-puccs” 15. évfordulójára rendezett müncheni ünnepségen kapja a hírt Hitler, hogy a párizsi nagykövetség ellen – egy Németországban élő lengyel zsidó fiú által - elkövetett merényletben meghalt a másodtitkár, ezért még az éjjel progrom jellegű akciókra kerül sor országszerte. A zsidó üzletek és zsinagógák elleni támadást (a betört ablakok, kirakatok üvegszilánkjairól) a nácik – cinikusan – Kristályéjszakának (Kristallnacht) nevezik el.
Vajon a 70 éve történt események közül miről fog megemlékezni a magyar média (és hogyan)?
.
Fejlemény
Göncz Kinga megvezetve (Tuesday, October 07, 2008)
Mi történt Prágában? (Sunday, November 11, 2007)
.
.
posted by Pocakos at 4:08 PM
1 Comments:
Nagyon tetszik a blogod. Csak így tovább.
Post a Comment
<< Home