Hol van Kéthly? Hol van Carnegie? Hol a józan ész?

Hol vannak a szocdemek? És, hol van a Monarchia szelleme? Abból is a Magyar Királyság liberális szelleme? Azé a királyságé, mely a teljesítményt, a tudást tartotta szem előtt. Hová tűnt az, az Aranykor (1867-1914/18), amire a hihetetlen fejlődés, gyarapodás volt a jellemző, és aminek gyakorlatilag a rossz nemzetiségi politika és a szociális elégedetlenség vetett véget. Amibe aztán rendesen besegített a háború elvesztése és a győztes hatalmak diktátuma (Trianon). A szovjet típusú kommünt (1919) követő trianoni sokk (1920) pedig hamar elfelejtette a lakossággal, hogy egy király nélküli királyságban él, amely politikailag képtelen visszatérni, ill. visszahozni a boldog békeidőket, az első világháborút megelőző Aranykort. De nemcsak a Horthy-korszak, az időtartamában hasonló Kádár-korszak sem volt képes visszahozni, azt a demokratikus, liberális gondolkodásmódot, ami a Monarchiára oly jellemző volt.

Mindez a napokban felröppent hír kapcsán jutott az eszembe, miszerint vannak, akik úgy vélik, az 1904-ben létrehozott Fővárosi Könyvtárat 1911-től haláláig (1918. szeptember 29.) irányító igazgatója, Szabó Ervin, nem méltó arra, hogy az intézmény a nevét viselje. Indoklásként „szélsőbalos kommunista ideológus”-nak titulálják egyesek, köztük olyan „történész”, aki szerint: "....... ha Szabó nem halt volna meg egy hónappal az őszirózsás forradalom előtt, „egészen bizonyos”, hogy az 1919-es Tanácsköztársaságban népbiztos vált volna belőle ........."

Ez komoly, elfogadható érv? Egy történésztől? A Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány kuratóriumi elnökétől, aki nem a tényekre alapozza állítását, „kutatásait”, hanem a „mi lett volna” álom- és mesevilág szórakoztató elmélkedéseire, társasjátékaira. Igaz, az alapítvány neve sem a történelemkutatásra utal, hanem a történetkutatásra, amik ugye kitalált vagy elképzelt történetek is lehetnek. Baráti összejövetelek időtöltésére, társasjátékának kiválóan alkalmas, mondhatni: ideális. Komolyan venni, azonban nem lehet.

Érdekes, hogy a közkönyvtárak magyarországi megszervezőjével, Szabó Ervinnel, szinte egy időben élt és munkálkodott a tengerentúlon egy dúsgazdag ember, akiről – úgy tűnik – ez a hazai nemzeti gittegylet még nem hallott.

A közkönyvtár (public library) ötlete ugyanis amerikai, méghozzá egy skót származású amerikaié, egy bizonyos Andrew Carnegie-é, akiről koncerttermet neveztek el nemcsak New York-ban (Carnegie Hall), de szülővárosában a skóciai Dunfermline-ben is, és – érdekes módon - a brit Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány (ha van ilyen) mégsem követeli, hogy Nagy-Britanniában a róla elnevezett intézmények (elsősorban közkönyvtárak és egyetemek) nevét meg kell változtatni, mert Mr. Carnegie köztársaságpárti volt, a szó legszorosabb értelmében. Olyannyira, hogy könyvet írt „Győzedelmes demokrácia” (Triumphant Democracy) címmel, amelyben választott hazáját, Amerikát (USA), a demokrácia fellegvárának tartotta, szemben a brit alkotmányos monarchiával. Különösen a királyi családdal szemben volt ellenséges. Ugyanakkor az amerikai külpolitikát is keményen bírálta. Lévén Rockefeller után a világ második leggazdagabb embere, 1898-ban 20 millió dollárt ajánlott fel a Fülöp-szigetieknek, hogy vásárolják vissza hazájuk függetlenségét, mivel ennyit fizetett az Egyesült Államok a csendes-óceáni szigetországért Spanyolországnak a spanyol-amerikai háború befejezésekor. Carnegie ugyanis ellenezte hazája (USA) imperialista törekvéseit. Hasonló okokból ellenezte Kuba bekebelezését, sőt több konzervatív társával létrehozott egy antiimperialista ligát, melynek többek között Mark Twain is tagja volt.

De, ez még nem minden! Carnegie támogatta a tudományt, különösen a népművelést. Ingyenes közkönyvtárak alapításával tette nevét világhírűvé (a róla elnevezett new yorki koncertterem mellett). Több mint 3000 közkönyvtár viseli nevét világszerte, legtöbbje az Egyesült Államokban, miközben az első alapkőletétele szülővárosában a skóciai Dunfermline-ban volt 1883-ban. Carnegie az angol nyelv ápolását tűzte ki céljául, és ehhez elengedhetetlen volt a közkönyvtárak létesítése.

Ugyanezt a feladatot tűzte ki maga elé a kontinentális Európában, annak is a keleti felén, egy magyar szociológus, azzal a különbséggel, hogy ő ehhez a támogatást nem „felülről”, a hazai Aranykor valamelyik gazdag mecénásától várta, hanem „alulról”, a kétkezi munkából élőket összefogó ugyancsak köztársaságpárti, szakszervezeti mozgalomtól, a Szociáldemokrata Párttól. Nemcsak Szabó Ervin, de a főváros szerencséje is volt, hogy akkoriban (1906-1918) Budapestnek egy felettébb aktív, liberális polgármestere volt, Bárczy István személyében. Nevéhez fűződik a fővárosi gáz-, és elektromos művek, valamint a villamosvasút köztulajdonba vétele („államosítása”), ebbe a koncepcióba jól beleillett Szabó Ervin elképzelése, a budapesti közkönyvtárak megszervezése. Bárczy polgármestersége alatt számos iskola, lakás, szociális és kulturális intézmény épült. Emléktáblák még ma is hirdetik munkásságát, szervezőkészségét, pl. a Zeneakadémia, vagy a Dózsa György út – Lehel út sarki iskola, illetve a mellette lévő hatalmas bérház. Neve, mint miniszterelnök is felmerült, a harmadik Wekerle-kormány lemondásakor (1918. október 30.).

Mindezek ismeretében, és a jelenlegi magyar viszonyok figyelembevételével, talán a legmegdöbbentőbb a magukat szociáldemokratáknak nevező baloldali csoportosulások hallgatása Szabó Ervin ügyében. Különösen meglepett a Kéthly Anna társaság hallgatása, mi több elhatárolódása a párt egykori oszlopos tagjától, a Népszava állandó munkatársától, az évenként kiadott Népszava Naptár szerkesztőjétől. Amikor a társaság vezetőjét e-mail-ben megkeresetem, azzal utasított el, hogy „…..A "baloldal" elszúrta. Ennek megisszák a levét olyan tisztességes és kulturált baloldaliak is, mint Szabó Ervin volt…..” Annus néni, ahogy ismertem, biztos felemelné a szavát egykori harcostársa mellett. Épp úgy, ahogy nem hagyta volna szó nélkül József Attila nevétől megfosztani a szegedi tudományegyetemet sem. Megjegyzem, az is az Orbán-kormány idején történt, 2000-ben, amikor egy ügyes húzással egyesítették a szegedi egyetemet a hódmezővásárhelyi felsőoktatási intézményekkel. Úgy látszik, ma már nincs szükség ilyen trükközésre.

Még egy dolog, amiről mélyen hallgat a hazai média, de ami a levegőben van: Szabó Ervin származása. Ugyanis Schlesinger Sámuel Ármin néven látta meg a napvilágot egy ma már nem létező felvidéki faluban, Szlanicán. A Tiso-féle Szlovákia 1941-ben vízduzzasztót tervezett az Árva-folyóra, ami 1950-re készült el, melynek következtében a falu eltűnt, nemcsak a térképről. Szabó még tizenéves korában változtatott nevet, magyarosított és tért át a református vallásra. Később azonban egyik valláshoz (judaizmus, kálvinista, protestáns) tartozónak sem tartotta magát. Valószínűleg ez is közrejátszik a magát finoman „konzervatív”-nak nevező néhány napja alakult társaság, ill. annak vezetői javaslatában..

A Szabó Ervin ügyről ugyanaz a jereváni rádiós vicc jut az eszembe, ami öt évvel ezelőtt, a Teleki szobor-ügy kapcsán, vitájakor.

Betelefonáló: Igaz-e, hogy Shakespeare buzi volt?
Válasz: Igaz, de nem arról híres.

.

Képzelt levél a miniszterelnökhöz

Tisztelt Miniszterelnök Úr,

szomorúan és döbbenettel tapasztalom, hogy Önt átverték, divatos szóval: megvezették. De használhatom még a lejáratás szót, kifejezést is, vagy a nevével való visszaélés fogalmát, amely viszont már büntető törvénybe ütköző cselekmény. Mindezt a napokban a magyar polgárok levelesládájában talált szórólapok alapján merem állítani. Nehezen tudom elképzelni, hogy erről az akcióról Önnek tudomása lett volna, vagy ha igen, akkor annak ilyen formájú kivitelezésével Ön egyetértett volna, és azt jóváhagyta volna.

Rengeteg problémát vett fel ennek az ország valamennyi nyugdíjasához címzett levelének kezelése. Már az is megalázó, hogy az Ön levelét (képével, kormányfői aláírásával) egy szórólapra nyomtatták. Majd mellékeltek hozzá egy visszaküldendő kérdőívet, amihez semmi féle használati utasítás, magyarázat nincs arra, hogy hogyan kell azt visszajuttatni – állítólag – Önhöz, Magyarország miniszterelnökéhez. A megadott postai cím nem az Öné, hanem egy párté! Igaz, e pártnak Ön az elnöke. Mégis. Levelét, mint miniszterelnök írta, az ország valamennyi nyugdíjasának, pártállástól függetlenül. Ezért feltételezem, hogy a szórólap megálmodói csúnyán visszaéltek az Ön nevével és személyével, és ezzel (szándékosan) félrevezették az ország lakosságát. Nem csak a nyugdíjasakat! A feltett és megválaszolandó kérdések többsége köszönő viszonyban sincs a 62 év feletti korosztály valós problémáival. Néhány példa: a politikusok létszámának csökkentése, a bankok megadóztatása, adócsökkentés, állami vezetők végkielégítése, munkahelyteremtés, az egészségügy megmentése(!?), bérek emelése, fiatalok lehetőségeinek javítása, utak építése, oktatás színvonalának emelése stb. Ráadásul a válaszokat egy pártszékházba, annak címére kell eljuttatni. Még a koalíciós partner (KDNP) címe sincs megadva, - legalább alternatívának!

De ez még, nem minden! Az Ön nevével visszaélő szórólap szerkesztői idős embereknek, nagyítóval is nehezen olvasható apró betűkkel odaírták, hogy

„Alulírott, fenti aláírásommal hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség (1062 Budapest, Lendvay utca 28) kezelje, és azokat felhasználhassa jövőbeni kapcsolattartás, választási és egyéb tájékoztatás, véleménykérés, adomány gyűjtés céljából, postai levélben, emailben vagy egyéb módon, időbeli korlátozás nélkül. Tudomásul veszem azt a tájékoztatást, hogy adataimat és az adatkezeléshez való hozzájárulásomat az adatkezelőnél bármikor írásban módosíthatom, visszavonhatom.”

Tisztelt Miniszterelnök Úr,

vajon milyen párttársai vannak, akik az idős honfitársaktól begyűjtött címlistát adománygyűjtésre kívánják a jövőben felhasználni? Olyan emberek körét kívánják megcélozni pártfinanszírozásra, akikhez a magyar miniszterelnök levelében ezt írta:

"Tudom, hogy mi örökre adósai vagyunk Önöknek, akik hosszú évtizedeken dolgoztak és küzdöttek azért, hogy nekünk már jobb életünk lehessen és hazánkat nem egyszer építették újjá romjaiból."

Ez a szórólapos eljárás pártállástól függetlenül sokat árt miniszterelnöki megítélésének.


Végezetül, emlékeztető az Európai Néppárt egyik alelnökének.
Ha Obama elnök, vagy Merkel kancellár levelet ír országa nyugdíjasainak, akkor a válaszleveleket nem az amerikai Demokrata Párt vagy a német CDU címére fogja kérni, - hanem egy kormányhivatal címére.

Tisztelettel


.

Kapcsolódó anyag, előzmény

Egy ország megvezetve?

.

Egy ország megvezetve?

Egy 2010. szeptember 8-i MTI hír szerint, amit a Fidesz honlapján olvastam, a miniszterelnök szóvivője (Szijjártó Péter) egy budapesti sajtótájékoztatón többek között ezeket mondotta:

"......Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti konzultáció keretében levelet küld minden nyugdíjasnak arra kérve őket, hogy egy válaszlevélben osszák meg vele gondjaikat, és írják meg

(…)
……..a kérdőíves levelet 1,7 millió nyugdíjas háztartásba küldik el, a levél költségeit pedig a Fidesz fizeti, így a párt rendelte meg a levelek legyártását és a postai kézbesítést is.
Hozzátette, nagyjából tíz forintba kerül egy küldemény elkészítése.
(…)
…….a visszaküldött válaszokat értékelni fogják, és ezek alapján fogják alakítani a szociális biztonságot és a nyugdíjasok életkörülményeit befolyásoló intézkedéseket.

Tájékoztatása szerint szeretnék, ha az idősek világnapjáig, október 1-jéig visszaérkezne annyi levél, amelyből kiderülhetne: hogyan látják a nyugdíjasok a kormány tevékenységét, saját élethelyzetüket, és mit várnak el még a kormánytól…..”


A hírt eleve fenntartással fogadtam, és a levélküldési akciót valamiféle reklámfogásnak éreztem. Első gondolatom azt volt, hogy vajon a miniszterelnök – mondjuk például - miért nem a tévében intéz beszédet, üzenetet a nyugdíjasokhoz? Biztos olcsóbb lenne. Meg aztán, az hallgatja meg, aki akarja, akit érdekel. Ezenkívül a kormányfői üzenetet többször, más-más időpontban, is le lehet adni (például helyi, kereskedelmi rádiókban is), hogy valóban mindenkihez eljusson. Hiszen a levelet akár elolvasás nélkül is a szemétbe dobhatják (bármilyen okból), tehát a 1,7 millió kérdőíves levélnek csak egy töredéke éri el célját, azt, hogy elolvassák, és még kevesebb, hogy választ is küldjenek vissza a feladónak.

Aztán, itt van Szijjártó kormányfői szóvivő meglehetősen sajátos megfogalmazása: a „nyugdíjas háztartás”. Ez mi a szősz? Azt honnan tudja bárki is, hogy ebben az országban hány „nyugdíjas háztartás” van? Szerintem a KSH-nak sincs ilyen kimutatása. A nyugdíjasok száma ismert, de, hogy hányan vezetnek saját háztartást? Még hozzávetőlegesen sem lehet megállapítani. Ebből kifolyólag, vajon hogyan és kiknek fogják kiküldeni? Ez volt a következő gondolatom. Az egyetlen lehetőség a Nyugdíjfolyósító megkeresése, és ott kikérni a címlistát. Igen ám, de ehhez – adatvédelmi okokból – nincs joga még egy miniszterelnöknek sem. Ezt a problémát úgy lehetne áthidalni, ha a Nyugdíjfolyósító írna minden ügyfelének egy levelet, amelyben közvetíti a kormányfő gondolatait, kérését. Így korrekt módon, mindenegyes magyar nyugdíjashoz valóban el lehetne juttatni a kormányfői üzenetet.

Ezek fényben és reményében kíváncsian vártam Orbán Viktor miniszterelnök levelét.

Megjött. Kettő is! Nem névre, nem címre, hanem csak „úgy”, ahogyan a reklámanyagokat szokták bedobni. „Tisztelt lakó” vagy „Tisztelt előfizető” stb. megszólítással. Ez "Tisztelt Nyugdíjas!" címzettnek szól. Az sem biztos, sőt biztos nem, hogy a Magyar Posta kézbesítette, mivel nincs rajta bélyeg, (postai) bélyegző, a feladás dátuma stb. Egyszerű szórólap.

Olvasom a miniszterelnök sorait, és már az első mondatnál megakadok: „….úgy gondolom, hogy az idős emberek……” Tudom, tág fogalom, hogy ki, kit tekint „idős”-nek. A jelenlegi nyugdíjkorhatár 62 év, és ez azt jelenti, hogy a most nyugdíjba menők már mind a háború után születtek. Persze a nyugdíj Magyarországon nem csak korhoz, hanem egészségi állapothoz is kötött, így nem tudom, hogy a kormányfő által megszólítottaknak valójában hány százaléka „idős”.

Ettől függetlenül, a szöveg már csak azért sem tudott igazán megfogni, mert zavarónak találtam az egyes és a többes szám váltakozó használatát, mely elvette a közvetlen, személyhez szóló hangvétel élményét, érzését. Nem éreztem, hogy valóban (személy szerint) nekem szól. Nem azért írt, szólított meg, mert tényleg érdekli a sorsom, és a véleményem, hanem azért, mert egy olyan (kor)csoport tagja vagyok, amelyik – épp most - őt érdekli, akikre számít. Nem az én egyéni véleményemre, „nyomoromra” kíváncsi, hanem egy csoportéra. Óriási különbség! Tisztelt pártpropagandisták, PR és reklám szakemberek.

De, nézzük a lényeget, a levágandó, visszaküldendő kérdőívet! Ami rögtön feltűnik: nincs válaszboríték, nincs feltűntetve, egyértelműen elmagyarázva, hogy mit is kell vele csinálni kitöltés után. Csak így bedobni egy postaládába? Vagy nekem kell még vennem egy borítékot, rá bélyeget és elmenni vele a postára, de legalább a legközelebbi postaládáig. Miért ad nekem ennyi (plusz)munkát a miniszterelnök? Akinek eleve tudnia kéne, hogy mit kell tennie a nyugdíjasok érdekében, hiszen azért szavaztak rá, mert bíznak benne, hogy jobban csinálja, mint az ország eddigi, előző vezetése. Nem értem. De komolyan. Szóval, mit kell csinálnom ezzel a papírdarabbal?

Most pedig, lássuk a kérdéseket!

1. Hogyan ítélem meg a saját helyzetemet?

A három lehetséges válasz: megfelelő, közepes és nehéz.
Nagy dilemma eldönteni, hogy megfelelő vagy közepes, hiszen a megfelelő minimális elégedettséget jelent, a közepes ugyanakkor viszonyításra utal: mihez képest közepes?

2. A kormány (eddigi) intézkedéseit kell értékelni, pontosabban megjelölni, amivel egyetértek. (mint nyugdíjas).

A bibi ott van, hogy a felsorolt intézkedések többsége csak terv, elképzelés, gyakorlatilag egyik sem valósult még meg, és nemcsak a nyugdíjasok, de az ország lakossága sem érez belőlük semmit! (politikusok létszámának csökkentése, bankok megadóztatása, adócsökkentés, kilakoltatási tilalom, állami vezetők végkielégítése) – talán valamelyest reménykeltő az energiaárak befagyasztása és a rendőrség létszámának növelése. De ez sem történt még meg! Láthatóan, érezhetően.

3. Az idős emberek legfőbb gondjai felől érdeklődik a miniszterelnök.

8 probléma van felvetve, felsorolva, amik közül csak hármat kell, szabad(?) bejelölni.

A kérdéskörök, témák inkább helyi jellegűek és egyedi, szociális problémák, mintsem országosak, amiben egy kormányfő állami szinten intézkedni tudna. (pl. élelmiszerek, gyógyszerek beszerzése, egyedüllét, a mindennapi teendőkhöz a segítség hiánya stb.)

4. Mi lenne a kormány legfontosabb teendője?

16 lehetőség közül megint csak hármat lehet, szabad(?) bejelölni.

Köztük nem egynek semmi köze a nyugdíjasokhoz, pl. munkahelyteremtés, az egészségügy megmentése(!?), bérek emelése, fiatalok lehetőségeinek javítása, utak építése, oktatás színvonalának emelése stb.

5. Végre egy személyes, személyre szabott kérdés: milyen intézkedés javítana leginkább helyzetemen?

Itt három javaslatom lehet, de a kérdésből nem derül ki, hogy milyen intézkedésre kell(ene) javaslatot tennem? Állami, kormány szintű, helyi, önkormányzati stb.? Egyáltalán a lakosság hány százaléka van tisztában, hogy milyen (szintű) intézkedésre gondolt Orbán Viktor, amikor ez a kérdés megfogalmazódott benne, vagy tanácsadóiban?

Végül egy elegáns fordulattal Orbán Viktor és csapata tudni szeretné a nyugdíjas válaszadó elérhetőségét, de nem azért, hogy bejelölt panaszaira választ kapjon, hanem azért, hogy értesítést kapjon, kaphasson a Fidesz híreiről, eseményeiről. Tehát nem a miniszterelnök, az ország kormányfője gyűjti be, és értékeli véleményemet, használja fel az ország és a haza érdekében, kormányzása hathatósabbá és hatékonyabbá tételéhez, hanem egy párt. Ez pedig azt sejteti, hogy valójában tagság-, de minimum szimpatizánstoborzásról van szó. Ezt támasztja alá a megadott postacím is! Hiszen, míg a feladó, a levél küldője az ország kormányfője, azaz mindnyájunk miniszterelnöke, addig a postai cím egy pártszékház címe! Ergo, nem Magyarország miniszterelnöke kíváncsi a véleményemre, hanem egy párt. Ilyen pedig már volt életem során, szinte mindvégig az elmúlt több mint 60 évben.

Kapcsolódó anyag

Képzelt levél a miniszterelnökhöz

.

Sok kicsi, sokra megy

Szenes Iván (1924 - 2010)

Apámmal együtt dolgozott a Székes-, majd csak Fővárosi Tanácsnál (a háború utáni időkben - ugyancsak -, mint köztisztviselő)

Valamikor a 60-as években Apám megkérdezte tőlem: - Tudod ki Magyarország leggazdagabb embere? Nem – válaszoltam. Mire azt mondta, hogy egy volt kollegája, a Szenes (Iván), aki a szerzői jogdíjakból gazdagodott meg. Ez már a beat korszak (kezdete) volt, és akkoriban lett beszédtéma, amikor a beat együttesek (szinte) "ölték" egymást, hogy kiadják a lemezeiket. Persze a hírnév volt a fontos, no meg a mindenben, minden mögött a „nyugati fellazító taktikát” sejtő párt és államvezetéssel szembeni küzdelem. Ezért kevés szó esett a szerzői jogdíjról, amiből igen jól meg lehetett élni (élete végéig) (lásd Szenes és a kor többi slágerzeneszerzői). Egy-egy szám lejátszása a rádióban, tv-ben, rendezvényeken, sarki kocsmában, plusz a lemezeladások rendesen hoztak a szerzői konyhára. Mindenegyes lejátszás után fizetett a jogvédő iroda, különösen a lemezeladások után kb. 20 fillér volt a zeneszerzőnek, szövegírónak - és talán az együttesnek is járó jogdíj. Egy-egy jó nevű, sikeres szerzőnek élete végéig "dőlt a pénz" - ha nemcsak sikeres, de termékeny is volt. Nos, ekkoriban mondta az Apám, hogy a Szenes milliomos. Annyit egyetlen beat együttes, ill. szerző-író páros sem fog keresni, mint amennyit egyedül a Szenes...... (a háború óta eladott slágerei után kapott és kap még)


Ezt csak a személyes "érintettség" miatt írtam, közlöm. Mivel (kb. 22 évesen) köztisztviselőként kezdte pályafutását, és eleinte csak "mellékkeresetként" írta a dalszövegeket. Persze tehetséges (is) volt, de azért „gógyija” is volt! ;-))


Nyugodjék békében!


PS.
Érdekes, és feltűnő, hogy Hannához fűződő rokoni kapcsolatára szinte még utalás sincs a hazai sajtóban, médiában.

Lajos utca 163

Olvasom a meghívóból

"......Szeretettel várjuk (...) Budapest *legrégebbi* zsinagógájának felszentelési szertatásán, illetve az új Tóratekercs avatóján. ..."

- Ha a legrégebbi, akkor *orthodox*, és nincs benne orgona.

".....a közösség erejéből felújítva, visszanyeri eredeti funkcióját...."

- Hol van ennyi/annyi orthodox, hogy “a közösség erejéből” (összedobott pénzéből) fel lehessen újítani?

"......A Magyar Kormányt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Martonyi János *külügyminiszter* képviseli.......

- Fülemnek rosszul hangzik a *külügyminiszter*, ez miért nem “belügy”, esetleg “(vallás és) oktatásügy”?

Utólagos megjegyzés: az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem tudott eleget tenni a meghívásnak (pedig sajtóhírek szerint hivatalos volt az ünnepségre) megmagyarázható, viszont hiányolom, hiányoltam Suchmann Tamást, vajon neki milyen más irányú teendője volt? Az MSZP részéről, ha jól tudom, Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter jelent meg.

Tartózkodás

Meghívót hozott a FACEBOOK drótpostája, amelyben közlik, hogy "..az Amnesty International Magyarország (is) részt vesz a romák franciaországi kilakoltatása ellen rendezett tüntetésen szeptember 4-én, szombaton 14:00 órától a budapesti Francia Nagykövetség előtt...."

Érdekes megfogalmazás: "... a kilakoltatás ellen....", tehát nem a (csoportos, tömeges) kitoloncolás ellen!

A téma régóta foglalkoztat - a romáktól függetlenül: egy EU tagország állampolgára milyen feltétellel tartozkódhat egy másik EU tagállam területén? Milyen alapon lehet tőle a beutazást megtagadni, ill. kiutasítani, kitoloncolni? Ez foglalkoztat igazán, hiszen ez mindenkire, minden EU-s (állam)polgárra egyformán vonatkozik. Ha ettől az általános szabálytól eltérően jártak el bárkivel szemben, pláne tömegesen, akkor lehet diszkriminációról beszélni, addig nem. Tehát, azt próbáltam kutatni az Internet segítségével, hogy például egy magyar, vagy egy német állampolgár milyen feltételekkel tartózkodhat egy másik EU tagállamban, ill. milyen alapon toloncolhatják ki, “küldhetik haza”?

Sajnos, a magyar külügyminisztérium web-oldalán erre semmilyen konkrét tájékoztatást nem találtam. Csak az általános alapelv, de inkább irányelv, ismertetését, amiből gyakorlatilag semmit sem tudhatunk meg. Legfeljebb azt, hogy három hónapnál hosszabb tartózkodás esetén köteles az adott ország hatóságainál (be)jelentkezni, ahol kérhetik az “EU-külföldi”-től (EU-Ausländer) annak igazolását, hogy van-e elég pénze "életvitel szerű" ottléte fedezésére, és van-e megfelelő betegbiztosítása. Arról már nem szól a hazai tájékoztatás, hogy mi van, mi történik hazánkfiával, -lányával, ha ennek a két feltételnek nem felel meg, és felszólítás ellenére sem hajlandó elhagyni az országot? Azaz, pl. mikor tolocolhatják ki, ill. küldhetik haza – amennyiben önként nem távozik, - és ki fizeti a “hazatérés” költségeit? Ez a téma a magyar nyelvű ismeretterjesztő anyagokban – egyáltalán – nem szerepel! Van egy olyan pont: “Ha baj történne”, de ez csak kimondottan utazási tanácsadó, pl. mi a teendő, ha elveszítjük (vagy ellopják) az útiokmányainkat. Az igazi BAJ-ról egy szó sincs! (még arra sincs utalás, hogy mi a teendő halálos közlekedési baleset okozása esetén).

Ugyanakkor megnéztem a német külügyminisztérium web-oldalait, ahol konkrét eseteket ismertetnek, és egyúttal felhívják a figyelmet a felmerülő problémák esetleges elkerülhetőségére.

Külön pontok foglalkoznak a Franciaországban hosszabb ideig tartózkodni, de dolgozni nem akaró németekkel, ezenbeül a német nyugdíjasokkal. Mindkét esetben már az első három hónapban ajánlatos a hatóságoknál jelentkezni, és jelezni, hogy három hónapnál tovább kivánunk maradni. Ehhez egy olyan kérvényt kell kitölteni, amin rá van írva: „communauté européenne“ (Aufenthaltserlaubnis-EG) – azaz EU-s tartózkodási engedély. Vajon ilyen (alapos és figyelmes) tájékoztatás miért nem olvasható a magyar külügyminisztérium web-oldalán?
A tartózkodási engedélyen jelezni kell a tartózkodás célját, azaz például nem kíván dolgozni. Ez esetben a hatóságok kérhetik, annak bizonyítását, hogy a francia minimálbérnek megfelelő legalább egy évre elegendő összeg birtokában van-e, azaz franciaországi ottléte biztosított, és nem fog semmilyen állami támogatásban, társadalmi biztosításban részesülni. Nyugdíjasoknál ez valamivel egyszerűbb. Viszont minden esetben be kell mutatni a külföldre is érvényes “otthoni” betegbiztosítás létezését.

Ugyanakkor valamennyi német tájékoztató megemlíti a “kiutasítás” lehetőségét. Igaz, ezt csak az EU általános irányvonalaként közlik.

"......Die Ausweisung eines Unionsbürgers ist nur unter bestimmten engen Voraussetzungen möglich. Nach dem EU-Vertrag kann die Freizügigkeit von Unionsbürgern eingeschränkt werden, wenn dies aus Gründen der öffentlichen Ordnung, Sicherheit und Gesundheit gerechtfertigt ist. ....." (Ausweisung von EU-Ausländern)

magyarul:

".....Egy EU-polgár kiutasítása csak nagyon behatárolt feltételek között lehetséges. Az EU (alap)szerződés szerint az uniós polgárt szabadmozgásában csak akkor lehet korlátozni, ha tette a közrend, a közbiztonság és a közegészség (veszélyeztetése) alapján jogos, igazolt...."

Vajon ezt az EU alapszerződésben szereplő előírást, hol lehet magyarul olvasni? Szívesen látnám, például a közintézményekben való kifüggesztését (is). Miközben az eddig leírtak, valamint a franciaországi események ismeretében, nem tartom (annyira) diszkriminatívnak azon EU-külföldiek (EU-Ausländer) távozásra kényszerítését, akik illegális helyen, illegálisan “építkeztek”, veszélyeztették a közrendet, a közbiztonságot és a közegészséget. Ha jómagam is hasonló körülmények között “táboroznék” bárhol (Nyugat-)Európában, akkor rövid úton engem is távozásra szólítanának fel, - jogosan.

Mint egykori disszidens, Magyarország elhagyásakor eszembe nem jutott a befogadó ország törvényei, törvényes rendje ellen bármit is tegyek, cselekedjek, arra hivatkozva, hogy szülőföldem nem tett semmit (politikai és/vagy gazdasági) integrációmért. Igaz, azóta nagyot változott a világ, a magyar Parlament előtt is lehet(ett) hónapokig táborozni, sőt még mozgó WC-ket is felállítottak az “alapvető emberi jogok” hazai védelmezői.


Megjegyzés

Sarkozy igazi szerencséje, hogy az EU előírásai szerint a két 2007-ben csatlakozott új tagállam (Románia és Bulgária) hét éves ugynevezett “átmeneti” időszakát tölti, így állampolgárai “kitoloncolása” most még elfogadható. Habár az alapszerződés szerint ez a későbbiekben is lehetséges lesz (lásd fentebb). Megjegyzem Magyarország felvételétől (2004) számított “átmeneti” időszak jövőre – az EU elnökség idején – jár majd le. Ekkora kell(ene) megszűnnie az összes korlátozásnak, amit a felvételkor (7 évre) az egyes tagországok pl. a munkavállalásra vagy a földvásárlásra bevezettek.