Sunday, May 28, 2006

Küzdelmem

A hazai média, különösen a baloldali, elég sokáig foglalkozott Orbán Viktor pártelnök zártkörű rendezvényen elhangzott idézetével. A kiszivárgott, vagy kiszivárgatott hírek szerint Hitler Mein Kampf című könyvének egy mondatát olvasta fel. Ezt később Szijjártó Péter is megerősítette, igaz azzal, hogy egy napilapban megjelent írásból vette át a pártelnök az inkriminált mondatot. Közben a Hírszerző nevű hírportál kinyomozta(?) és megállapította, hogy „……a Hírszerző által fellelt magyar és német nyelvű változatokban egyelőre nem leljük az idézett mondatot……” Az „üggyel” természetesen több blogger is foglakozott, többek között a Blogtér egyik írója is. Ehhez szóltam hozzá (kilencedikként).

"...........Pizsama: azt írod "betiltott könyv", aztán a Hírszerzőnél megvan magyarul is, meg németül is. Tudod, ott a kispolcon, csak le kell venni. Nem hosszú, elég vékony, és olvasmányos, - nincsenek benne nehéz, összetett, filozofikus mondatok (meg gondolatok). Könnyű olvasmány. Megjegyzem, német nyelvterületen NEM lehet kapni. Nagy botrány volt, amikor kiderült, hogy az amerikai laktanyákban a bookshop-ban szabadon árulták (angolul). Szóval, a Hírszerzőnek remek szerkesztőségi könyvtára lehet, ha mindkét változat (német, magyar) megvan, ill. (azonnal) kéznél van. De, miután a net-en sem elérhető az ominózus mondat, ezért lehet, hogy a dakota mondások között kell(ene) keresni....."

Szellemesnek szánt bejegyzésemre aztán jelentkezett egy fiatalember (bizonyos escobar), aki meglehetősen sajátos elméletekkel állt elő. Eszerint

"........pocakos! "Megjegyzem, német nyelvterületen NEM lehet kapni. " De nem ám, csak éppen minden középiskolai könyvtárban ott van. hmmm. ezt csúnyán elnézted. (44)....."

Majd hitetlenkedésemre így folytatta:

"......Nos 1991-ben Rothenburg ob der Tauber nevű városkában voltunk a testvériskolánkban csereüdülésen. Az iskola nevére nem emlékszem, (remélem nem adolf hitler), de az biztos, hogy a könyvtárban ott volt a jelzett mű. Lehet, hogy Te a volt NDK- ra gondolsz, ott lehet, hogy tiltott volt. Hozzáfűzöm, könyvesboltban is meglehetett kapni. (57)......"

Ez a határozott hazugság, vagy nevezzük félretájékozottságnak, adta az ötletet ennek a bejegyzésnek a megírására. Ugyanis, felettébb veszélyesnek tartom „escobar” megnyilatkozását, hiszen olyat állít, ami Németországra egyszerűen nem igaz, különösen Bajorországra nem, ahol a 70-es évektől éltem.

Kezdjük ott, hogy Németországban - elvileg - nincs betiltva a Mein Kampf, azaz nincs tiltólistán, mert (demokráciában) nincs ilyen. Viszont ! 1945-ben (a nagyhatalmaktól) Bajorország kapta meg a "szerzői jogot", melynek értelmében a szerző halálától számított 70 évig a "jogörökös" a bajor állam (Freistaat Bayern). A bajor állam pedig, mint tulajdonos, nem engedélyezi e műnek az újrakiadását, másolatának terjesztését, eladását, kereskedését stb. Sőt, a fordítását sem. Tehát, gyakorlatilag mégis csak be van tiltva.

Ami megengedett: bárki otthon tarthatja vagy eladhatja az eredeti példányt - ezt nem büntetik. Az eredeti ("antik", azaz 1945 előtt kiadott) példányról készült másolatok, és azokkal való "üzletelés" azonban már (maximum) három évig terjedő börtönnel büntetendő cselekedet, hiszen az már náci propaganda terjesztésének számít.

Mégis, hogyan lehetséges, hogy a magyar cserediák „escobar” oly határozottan állíthatja és (szerencsétlen módon terjesztheti), hogy egy bajor középiskola könyvtárában a polcon látta Hitler hírhedt művét? A megoldás pofon egyszerű. A könyv, amit „escobar” látott, nem az eredeti Mein Kampf volt! Ugyanis oktatási, tudományos céllal, megjegyzésekkel, magyarázatokkal ellátva engedélyezett a könyv (részbeni) megjelentetése. Ezeknek a munkáknak az a "bajuk", hogy nem komplettek, nem a teljes hitleri anyagot dolgozzák fel, hanem csak részleteket. Különösen az antiszemita részeket tilos szó szerint idézni. Tehát, az a könyv, vagy könyvek, amit, vagy amiket akár a könyvtárban, akár a könyvesboltban „escobar” lát(hat)ott, nem az eredeti mű, az csak a Mein Kampf-ról szól, és (kizárólagos) szerzője biztos nem Adolf Hitler.

Az igazi problémát és fejtörést azonban az Internet, ill. az Internet adta lehetőség okozza a német (és osztrák) hatóságoknak. Hiszen a világhálón – külföldi szervereken – igen sok helyen fellelhető az eredeti mű. Kérdés azonban, hogy valóban az eredeti szöveg olvasható-e? A német állam a copyright-ra hivatkozva próbálkozhat a külföldi szerverekről eltávolítani az elsőszámú náci propagandaanyagot. Nem nagy sikerrel. Sokan vitatják, hogy a tiltásnak még napjainkban is van-e értelme, és nemcsak a neonácik, de a szólásszabadság jegyében a liberálisok is a tilalom feloldása mellett kardoskodnak. Talán mindez megoldódik 2016-ra, hiszen a 70 éves szerzői jog 20015. december 31-én (automatikusan) megszűnik.

.
PS
Hogy beírásomnak miért a „Küzdelmem” címet adtam? Azért, mert a mű ismeretében, véleményem szerint a „Kampf” ebben az esetben nem „harc” (fight), hanem „küzdelem” (struggle), hiszen Hitler a landsbergi börtönben addigi életét írta le, és elképzeléseit egy felsőbbrendű társadalomról.

Monday, May 08, 2006

Jobb euró nélkül (?)

Felettébb érdekes gondolatokat vett fel a Bloomberg publicistája Matthew Lynn. Bevallom, írásait kedvelem, mert más szemmel nézi, látja a dolgokat, mint az európaiak. A Global Business News-ban megjelent Lynn cikk címe: „Ideje Kelet-Európát megszabadítani az euró-tól

Senki sem állíthatja, hogy az euró nagy siker” – kezdi írását, majd kifejti, hogy a jó öreg kontinens a közös pénz bevezetése óta recesszió közeli állapotban van, amiből nem tud kilábolni. A munkanélküliség ugyanolyan magas maradt, mint azelőtt volt. A tagországok gazdaságai nem akaródznak összeállni, egymással konvergálni. Nincs sok jele annak, hogy a tagállamok közti kereskedelem növekedett volna.

Mindezek ellenére a pénzügyi unió támogatói egy dologgal tudják magukat vigasztalni: függetlenül az euró hatásától, ők a közös pénz kiterjesztését szorgalmazzák. Mind a tíz új tagot belépésükkor kötelezték a közös pénzhez való csatlakozásra (is). Úgy volt, hogy Észtország, Litvánia és Szlovénia – nyolc hónappal a belépés után, - már most, idén januárban csatlakozik az euróhoz.

Mára azonban úgy tűnik ez csak álom marad. Mégpedig azért, mert a kelet-európai országok rájöttek: az euró (gyors) bevezetése nem használ nekik, mert lelassítja a gazdasági növekedést. Azt a növekedést, amely pont elősegíti a lemaradás ledolgozását, azaz a felzárkózást a gazdag Nyugat-Európához. És teljesen igazuk van.

Az észt kormány nagyon udvariasan közölte, hogy ami az egészet illeti, nem hiszi, hogy jövőre már képes lenne a célt elérni, talán 2008-ra. Az inflációt nevezték meg a halasztás okának, annak ellenére, hogy az idén 4,1 % és jövőre 3 %-ot jósolnak. Ugyan az észt infláció nem tűnik magasnak, a kormány még sem meri megkockáztatni az egykulcsos adó (flat tax) megváltoztatását, ami az idén több mint 11 %-os gazdasági növekedést eredményezett, miközben a munkanélküliség 2,5 %. Valószínűleg az átlag észtnek nem tűnik valami csábítónak mondjuk az eurót használó Portugália, ahol a gazdasági növekedés nem éri el az 1 %-ot, és a munkanélküliség több mint 8 %.

A lengyeleknél hatalomra került jobboldali vezetés is az euró bevezetésének késleltetését tekintette (és tekinti) politikájának egyik főpontjának. A magyar választások előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is tett egy olyan kijelentést, hogy egyetlenegy autópálya kilométert sem áldoz fel a költségvetés érdekében, amit az euró bevezetése megkövetelne. A cseheknél, pedig a nemzeti bank alelnöke, Miroslav Singer jelentette ki, hogy nem látja, országának mi jó származna, ha bevezetnék az eurót. Ez a kijelentés nem meglepő egy olyan országban, ahol a lakosságnak mindössze 31 % akarja a közös pénz bevezetését.

A kelet-európai országok eredményei nagyon jók, ha a gazdasági növekedési adatokat nézzük. A legjobban teljesítő észtektől (11 %), a leggyengébb lengyelekig (4.2%). Az egyetlen Írország kivételével ezek a növekedési számok magasan verik az euró-övezet valamennyi tagjának eredményeit.

Ebből, pedig az következik, hogy az euró-tagság kritériumai totálisan rosszak a fejlődő országok részére, különösen a „költségvetési hiánynak nem szabad meghaladnia a hazai össztermelés (GDP) 3 %-át.” Ez a kritérium tökéletes egy nagy és fejlett gazdaságnak, ahol a kormány azért vesz fel hitelt, hogy abból finanszírozza a csőd szélén álló jóléti rendszert. De ez abszolút nem jó a fejlődő országoknak, ahol utakat kell építeni, hogy az új gyárakból kikerülő termékeket el lehessen juttatni rendeltetési helyükre. Biztos, hogy nem a legjobb, ha a kormány infrastruktúrafejlesztésre vesz fel hitelt, de a 11 %-os növekedéshez erre szükség van!

Hasonlóképpen az euró bevezetése alacsony inflációt ír elő, és ez a nemzeti kamatok és árfolyamok feladását jelenti a központi bank (EKB = ECB) javára. Miközben nem lehet pl. a 4 %-os infláció „veszélyes” egy olyan ország számára, ahol a növekedés több mint 10 %. Miért áldozzon fel egy ország néhány százalékot a növekedéséből, csakhogy az inflációt csökkentse, amikor az árak emelkedése összefügg a lendületes gazdasági növekedéssel?

Úgy tűnik a kelet-európai országok maguktól jöttek rá, hogy saját kezükbe tudják venni az irányítást, tartani tudják a hiányzó célokat és határozatlan időre elhalasztani az euró-zónához való csatlakozást. A svédekhez hasonlóan népszavazással próbálhatják elódázni az EU-ba történt belépéskor kötött szerződés ezen kötelezettségét. Vagy újra tárgyalhatják a (belépési) szerződést.

Az egykulcsos adó, a minimális szabályozás a kis országoknál úgy látszik jól működik. Jobban, mintha áttérnének egy másik rendszerre: a centralizált pénzügyi unióra.
.