Merkel a nagykoalíció összetartó ereje
Angela Merkel nincs akkora bajban, mint azt sok magyar
olvasó szeretné. A kormányválság tünetei látszanak, mintha a nagykoalíció felbomlásával ijesztgetnék a kancellár asszonyt. Szinte pont egy éve (2017. szeptember 24) volt a német parlamenti választás,
mely a Német Szövetségi Köztársaság 1949-es megalapítása óta a demokratikus
parlamenti pártok legrosszabb eredményét hozta. A legnagyobb meglepetést a
néhány hónappal korábban párttá alakult migráns-ellenes mozgalom, az
Alternatíva Németországért (AfD) bejutása a berlini parlamentbe (Bundestag)
volt, méghozzá 12,6 százalékos eredménnyel. Az első reakciók: valójában nem a
többi pártoktól csábították el a szavazókat, hanem olyan szavazók jelentek meg,
akik eddig nem vettek részt a választásokon.
A parlamentáris pártok már a 2017-es választás előtt
jelezték, hogy nem hajlandók ezzel a szélsőséges alakulattal koalícióra lépni.
Épp úgy elzárkóztak a kormányzási együttműködéstől, mint a kommunista (NDK) utódpártnak
tartott Baloldaltól (die Linke). Ez tavaly ősszel nehéz helyzetbe hozta a
kormányzásra engedélyt kapott addigi kancellár asszonyt, Angela Merkelt (CDU).
Félévig tartott, míg egyezségre tudott jutni a csúfos vereséget szenvedett
szociáldemokratákkal (SPD), amiben segítségére volt addigi külügyminisztere, a
jelenlegi államelnök, Frank-Walter Steinmeier (SPD). A megegyezés, a
nagykoalíció megalakulása, borítékolható volt, mert a német választók szerint a
német gazdaság nem engedhet meg egy újabb választást, hiszen az nemcsak
rengeteg (felesleges) pénzkidobást jelent, de az újabb kampány vagy másfél
hónappal meghosszabbítja a kilátástalan tétlenséget, azaz a cégek, vállalatok
nem tudnak tervezni, hiszen nincs költségvetés, hiányoznak az adótörvények, a
kedvezmények, a szigorítások, azaz a gazdasági élet mozgató elemei.
Végül, Merkelnek idén (2018) márciusra sikerült fedél alá
hozni a klasszikus (CDU/CSU + SPD) nagykoalíciót. A kancellár asszony eddig
nagyon ügyesen kormányzott, vagy inkább lavírozott a koalíciós partnerek
között. Napjainkra azonban nem csak a baloldallal, a szociáldemokratákkal (SPD),
kell megküzdenie, hanem a testvérpárttal, a keresztényszociálisokkal (CSU) is.
Horst Seehofer a bajor testvérpárt elnöke, és egyben a Merkel kormány
belügyminisztere. Történelmi tény: a konzervatív, katolikus bajorok mindig is
külön utas politikát és gondolkodást képviseltek. Furcsa nyelvjárásuk
(akcentusuk) biztosítja, hogy sohasem lesz bajor kancellárja Németországnak.
Ezt megpróbálta a Szövetségi Köztársaság legnagyobb bajorja, a keresztényszociális
Franz-Josef Strauss (FJS) is, akinek be kellett látnia, hogy csak
Bajorországban tud érvényesülni, de ott nagyon. Az NSZK többi része (különösen
az északiak) képtelen elfogadni egy „déli” vezetést. Így állami, szövetségi
szinten Seehofer is esélytelen.
Merkelnek, pedig nincs alternatívája. Még nem született
meg. Vagy, ha igen, még nem lépett a színre. Az első komoly kihívót a hamarosan
esedékes bajor és hesseni tartományi választások hozhatják. Már rebesgetnek
neveket, sőt Berlinben már azt is kérdezik, hogy „ezt (a merkeli politikát)
meddig lehet még csinálni?” A válasz egyértelmű: rövidtávon senki sem tervezi a
kancellár asszony megbuktatását. Viszont az „uniós pártok” (CDU/CSU) veresége
új helyzetet teremtene. Olyannyira, hogy sokan kizártnak tartják Merkel
újraválasztását a CDU következő kongresszusán. A kancellár asszony párton
belüli ellenfelei kivárnak, ill. várják a megfelelő pillanatot, ami csak a két
őszi tartományi választás után esedékes, ill. következhet be. Ergo, a
nagykoalíció továbbra is fenn fog állni, maradni.
Habár a legutóbbi közvéleménykutatás szerint a
megkérdezettek 58 százaléka elégedetlen a nagykoalícióval, 54 százalék pedig
Angela Merkellel. A közhangulatra jellemző, hogy a megkérdezettek 56 százaléka
nem bízik a jelenlegi kormányzás fennmaradásában a parlamenti ciklus végéig.
Ilyen rossz eredményt csak Trump amerikai elnöknél tapasztalt eddig a Szabadvilág. Ez azért is érdekes, mert jelenleg mindkét
ország (USA, Németország) gazdasága szárnyal.
Politikai (szélső)„jobbra” tolódás Németországban szinte
kizárt dolog, mivel a parlamenti pártok (legalábbis eddig) nem hajlandók a
szélsőségesekkel (die Linke, AfD) koalícióra lépni. Ez a nagykoalíció igazi
összetartó (merkeli) ereje.