Baj van, nagy baj van (?)
Olvasom az MTI-re hivatkozó index.hu beszámolót a kelet-európai gazdaság helyzetéről, ahogy azt a brit The Economist látja. Már a magyar cím is bizonyos optimizmust sugall: „Talán elkerülhető a kelet-európai katasztrófa”. Ez valahol összecseng a múlt hétfői eseményekkel, a magyar miniszterelnök „szuperaktivitásával”, legalábbis, ami és ahogy a médián keresztül érezhető és látható volt: délután beszéd a Parlamentben, koraeste televíziós beszéd a néphez, majd beszélgetés a köztévé Este című műsorában. Mindez egy nap, alig nyolc óra alatt.
Lehet, hogy ez Gyurcsány tanácsadói (PR szakemberei) szerint „jó húzás” volt, bennem pont az ellenkezőjét váltotta ki. Itt valami nagy baj lehet, ha a miniszterelnök ennyire „nyomul”, és szokatlanul aktívan próbálja magyarázni a megszorító intézkedéseket. A kívülálló helyzetértékelését negatívan befolyásolta a Gyurcsány beszéd parlamenti fogadtatása is. Olyan kritikus helyzetben, amiről az Economist a régióról, annak gazdasági helyzetéről ír, az ellenzéknek nem a meghallgatás elleni tiltakozással, látványos kivonulással kellett volna reagálnia, hanem a külső- és belső körülmények komolyságára tekintettel a megoldáskeresés ötletgazdag vitájával. Szánalmas volt nézni és hallgatni az ellenzéki pártok vezérszónokainak formális, semmitmondó „hozzászólásait”. Mintha valami amatőr, mi több dilettáns színjáték részesei lettek volna a képernyők előtt ülők. A Gyurcsány beszéd szövegét – állítólag – nem osztották szét előzőleg a parlamenti pártok (vezetői) között, sőt, mintha azon az utolsó percekben is változtatott volna a miniszterelnök. Ennek fényében és tudatában megdöbbentő volt látni (és hallani) az előre megírt, papírról felolvasott formális hozzászólásokat, amelyeknek nem sok közük volt a kormányjavaslathoz, annak bírálatához. A Fidesz szónoka „történelmi áttekintés” keretében olvasta a kormány és a miniszterelnök fejére eddigi tevékenységét. Az MDF elnöke, pedig Hemingway testvérétől(?) származó idézettel indított. Az SZDSZ is inkább csak a ráolvasás módszerével élt. Egyedül a KDNP szónoka tűnt konstruktívnak az élelmiszerek ÁFÁ-jának csökkentésére, differenciálására tett javaslatával. Ebből sem alakult ki „parázs vita”, mivel a miniszterelnök válaszában komolytalan érvekkel állt elő. Például, az igazságosság, a „szociális esélyegyenlőség” alapján vajon melyik kenyér ÁFÁ-ját csökkentsék: a fehérét vagy a barnáét? - a legolcsóbbét vagy azokét is, amiket „a gazdagok (is) vesznek?” Ez volt számomra az a pont, amikor éreztem, hogy ennek az országnak a „politikai elit’-je nem érzi át a kialakult (gazdasági) helyzet súlyosságát.
Ugyanezt a mentalitást tükrözi a hazai médiában „copy-paste”val átvett és terjesztett Economist cikk magyar változata, mely néhány (lényeges) dolgot, megállapítást elhallgat.
Már az eredeti cím is sokkal lesújtóbb, mint a magyar: „Argentína a Dunánál?" Aki egy picit is ismeri, vagy még emlékszik az elmúlt évtizedek világgazdasági eseményeire, annak rögtön beugrik, hogy a dél-amerikai ország államcsődjére utal a brit gazdasági lap blikkfangos címe. Sőt egyes közgazdászok szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) diktátuma juttatta tönk szélére Argentínát, ill. az argentin gazdaságot. A vészjósló cím alatti kezdőmondatban feltett kérdés sem valami szívderítő: Ha összekeverjük az 1997-es kelet-ázsiai válságot a 2001-es dél-amerikaival, akkor a 2009-es kelet-európait kapjuk?
A cikk a legnagyobb problémát a bankrendszerben látja. A nyugat-európai (EU) bankokat maguk mögött tudó kelet-európai bankok, leányvállalatok a nagy nyereség (profit) reményében az elmúlt években könnyedén adtak hitelt a térségben, ráadásul külföldi fizetőeszközben, devizában (svájci frankban és euróban). A helyi bankok pénzügyi problémáit azonban a (nyugati) anyavállalatok nem tudják (egymaguk) megoldani, mivel hazájukban ők is bajba kerültek. A görög kormány például felszólította bankjait, hogy fejezzék be (hitelezői) tevékenységüket a Balkánon. A Kelet-Európának nyújtott osztrák kölcsönök mértéke, pedig az osztrák GDP 80 %-ának felel meg!
A helyzetet csak súlyosbítja, hogy az egész Európát sújtó gazdasági válság miatt a Nyugat-Európába irányuló kelet-európai export iránti kereslet csökkent, ráadásul a nyugat-európai üzemek, gyárak termelésének lelassulása, csökkenése elbocsátásokkal (is) jár, és ez elsősorban a „vendégmunkásokat” érinti, akiket hazájukba visszatérve a munkanélküliség (és az adósság) vár. A kelet-európai államok, kormányok helyzetét elemző rész kiemeli Magyarországot, mint „extra problémás” esetet, ahol különösen magas a külföldi államadóság, esetünkben ez megközelíti az ország teljes (100 %-os) GDP-jét!
Erről vajon miért nem számolt be az MTI? – vagy a magyar blog-világ?
Lehet, hogy ez Gyurcsány tanácsadói (PR szakemberei) szerint „jó húzás” volt, bennem pont az ellenkezőjét váltotta ki. Itt valami nagy baj lehet, ha a miniszterelnök ennyire „nyomul”, és szokatlanul aktívan próbálja magyarázni a megszorító intézkedéseket. A kívülálló helyzetértékelését negatívan befolyásolta a Gyurcsány beszéd parlamenti fogadtatása is. Olyan kritikus helyzetben, amiről az Economist a régióról, annak gazdasági helyzetéről ír, az ellenzéknek nem a meghallgatás elleni tiltakozással, látványos kivonulással kellett volna reagálnia, hanem a külső- és belső körülmények komolyságára tekintettel a megoldáskeresés ötletgazdag vitájával. Szánalmas volt nézni és hallgatni az ellenzéki pártok vezérszónokainak formális, semmitmondó „hozzászólásait”. Mintha valami amatőr, mi több dilettáns színjáték részesei lettek volna a képernyők előtt ülők. A Gyurcsány beszéd szövegét – állítólag – nem osztották szét előzőleg a parlamenti pártok (vezetői) között, sőt, mintha azon az utolsó percekben is változtatott volna a miniszterelnök. Ennek fényében és tudatában megdöbbentő volt látni (és hallani) az előre megírt, papírról felolvasott formális hozzászólásokat, amelyeknek nem sok közük volt a kormányjavaslathoz, annak bírálatához. A Fidesz szónoka „történelmi áttekintés” keretében olvasta a kormány és a miniszterelnök fejére eddigi tevékenységét. Az MDF elnöke, pedig Hemingway testvérétől(?) származó idézettel indított. Az SZDSZ is inkább csak a ráolvasás módszerével élt. Egyedül a KDNP szónoka tűnt konstruktívnak az élelmiszerek ÁFÁ-jának csökkentésére, differenciálására tett javaslatával. Ebből sem alakult ki „parázs vita”, mivel a miniszterelnök válaszában komolytalan érvekkel állt elő. Például, az igazságosság, a „szociális esélyegyenlőség” alapján vajon melyik kenyér ÁFÁ-ját csökkentsék: a fehérét vagy a barnáét? - a legolcsóbbét vagy azokét is, amiket „a gazdagok (is) vesznek?” Ez volt számomra az a pont, amikor éreztem, hogy ennek az országnak a „politikai elit’-je nem érzi át a kialakult (gazdasági) helyzet súlyosságát.
Ugyanezt a mentalitást tükrözi a hazai médiában „copy-paste”val átvett és terjesztett Economist cikk magyar változata, mely néhány (lényeges) dolgot, megállapítást elhallgat.
Már az eredeti cím is sokkal lesújtóbb, mint a magyar: „Argentína a Dunánál?" Aki egy picit is ismeri, vagy még emlékszik az elmúlt évtizedek világgazdasági eseményeire, annak rögtön beugrik, hogy a dél-amerikai ország államcsődjére utal a brit gazdasági lap blikkfangos címe. Sőt egyes közgazdászok szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) diktátuma juttatta tönk szélére Argentínát, ill. az argentin gazdaságot. A vészjósló cím alatti kezdőmondatban feltett kérdés sem valami szívderítő: Ha összekeverjük az 1997-es kelet-ázsiai válságot a 2001-es dél-amerikaival, akkor a 2009-es kelet-európait kapjuk?
A cikk a legnagyobb problémát a bankrendszerben látja. A nyugat-európai (EU) bankokat maguk mögött tudó kelet-európai bankok, leányvállalatok a nagy nyereség (profit) reményében az elmúlt években könnyedén adtak hitelt a térségben, ráadásul külföldi fizetőeszközben, devizában (svájci frankban és euróban). A helyi bankok pénzügyi problémáit azonban a (nyugati) anyavállalatok nem tudják (egymaguk) megoldani, mivel hazájukban ők is bajba kerültek. A görög kormány például felszólította bankjait, hogy fejezzék be (hitelezői) tevékenységüket a Balkánon. A Kelet-Európának nyújtott osztrák kölcsönök mértéke, pedig az osztrák GDP 80 %-ának felel meg!
A helyzetet csak súlyosbítja, hogy az egész Európát sújtó gazdasági válság miatt a Nyugat-Európába irányuló kelet-európai export iránti kereslet csökkent, ráadásul a nyugat-európai üzemek, gyárak termelésének lelassulása, csökkenése elbocsátásokkal (is) jár, és ez elsősorban a „vendégmunkásokat” érinti, akiket hazájukba visszatérve a munkanélküliség (és az adósság) vár. A kelet-európai államok, kormányok helyzetét elemző rész kiemeli Magyarországot, mint „extra problémás” esetet, ahol különösen magas a külföldi államadóság, esetünkben ez megközelíti az ország teljes (100 %-os) GDP-jét!
Erről vajon miért nem számolt be az MTI? – vagy a magyar blog-világ?
.
.
.
Kapcsolódó anyagok (időrendi sorrendben)
Wednesday, June 29, 2005
Az IMF is aggódik (?) (a 2005-ös költségvetés kapcsán)
Az IMF is aggódik (?) (a 2005-ös költségvetés kapcsán)
Monday, March 23, 2009
.
posted by Pocakos at 11:19 AM
0 Comments:
Post a Comment
<< Home