Együttérzés

Rengeteg gondolat kavarog bennem, miközben olvasom az Interneten megjelent sorokat Szabó Istvánról, a világon – talán egyetlen élő és - elismert magyar filmrendezőről. Az ÉS-ben megjelent írás szerint „ügynök” volt. A Népszabadságban megjelent saját vallomása szerint „büszkén és dalolva” tette, és vállalja. Az MTV esti műsorában már – kissé megtörve – elismerte, hogy „saját magát mentette”.

Nem szeretek összeesküvés-elméleteket gyártani. Sokkal inkább szeretek összefüggéseket keresni az események, történések között az „ok és okozat” örökérvényű törvénye alapján. Megpróbálom kissé távolabbról nézni a „Szabó story”-t.

Van egy tehetséges és sikeres magyar filmrendező. Amennyire pályáját követtem, (szinte) mindig az emberi kapcsolatok álltak művei középpontjában, méghozzá a XX. század (kis)embere, akinek meg kell küzdenie a „korral”, amiben él(t). Ilyen volt az Apa, az Álmodozások kora és a Tűzoltó utca 25, amit még Magyarországon láttam. Aztán valami mintha történt volna, és mintha mellőzték volna hazájában. Majd a 80-as évek elején megjelentek az osztrák-német koprodukciók (Mephisto, Riedl ezredes, Hanussen), melyek aztán meghozták számára a világhírnevet: az Oscar-díjat.

A világhír és a siker azonban hazájában nem tette igazán ünnepelt filmrendezővé. Abban az időben több tv-filmet készített, mint játékfilmet. A rendszerváltás után meg mintha csakis külföldi produkciókban öregbítette volna a magyar filmesek jó hírét. (A napfény íze, Szembesítés, Csodálatos Júlia). Az idei, mostani Filmszemlére készítette el „színmagyar” filmjét a Rokonok-at.

Aztán a Filmszemle előtt néhány nappal jött a nagy „leleplezés”: az egyetlen (élő és hazáját képviselő) Oscar-díjas magyar filmrendező közel ötven évvel ezelőtt együttműködött az akkori pártállam hatóságaival.

A hír számomra nem volt „sokkoló”, de még meglepő sem. Sokkal inkább a közlés módja és időzítése. Hiszen a „kutató”, „leleplező” Gervai András, vajon miért nem lépett kapcsolatba a „vádlottal”? Miért nem kérdezett rá, hogy „Pista (vagy Szabó úr) ez igaz? És ha igaz, akkor nem lenne jó rendezni ez az ügyet? - mert én bizony nyilvánosságra hozom!” Feltételezhetjük, hogy csupán a véletlenek összejátszásáról van szó? Az ÉS-nél - a szerkesztőségben - senki sem vette észre, hogy a cikk a Filmszemle előtt fog megjelenni? Hol volt például Báron Gyuri barátom? Hogyan történhetett meg egy olyan lapnál, ahol igen sok egyeztetés kell ahhoz, hogy bármi is megjelenhessen? Sőt, szerkesztőségi előszó, magyarázat is kisérte az írás megjelentetését.

Az esemény láthatólag nagyon megviselte Szabó Istvánt. Nagyon meg tudom érteni és együttérzek vele, mert ismerem a „művészlelkeket”, - épp az ő műveiből, mint a Mephisto, a Hanussen vagy a Csodálatos Júlia. Szeretik a rivaldafényt, az életüket teszik fel a sikerért. És akkor jön egy „kutató” igazságmondó és lerombol mindent. A szenzációéhes sajtó, pedig világgá kürtöli: az Oscar-díjas magyar filmrendező informátor volt a kommunista időkben.

Hogy az időzítés nem véletlen, arra talán Varnus Xaver életrajzi részlete világít rá, amikor saját bőrén tapasztalva a hazai „művészvilágot” így jellemezte:

"......Természetesen örültem magyarországi sikereimnek, de volt ennek árnyoldala is. Itthon kellett megtanulnom azt, amitől a nagyvilág oly sokáig megkímélt: a művész legnagyobb földi jutalma a kollégák irigysége. Több muzsikustársam, kit addig barátomnak neveztem, a siker láttán nem érintkezett vélem többé. ....."

A legszomorúbb, hogy olyanok próbálnak pálcát törni egy életmű felett, akik nemhogy nem ismerik azt a kort, amikor a "beszervezés" történt, de még nem is éltek akkor! Az „ötvenhatosok”, elsősorban azok, akik nem menekültek el, elkerülték a megtorlást, de átélték azokat az éveket, biztos megértik a Szabó-story-t. Ők nem is szólalnak meg, vagy ha igen, akkor a világhírű rendező védelmében.

Egy dologról ne feledkezzünk meg! Szabó István story-ja nem azonos és nem hasonlítható a 70-es évek „Vári” és „Krakus” féle beszervezéseihez, de még a D-209-eshez sem!

Európa messze van

Nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem le véleményemet a Financial Times üggyel kapcsolatban. Különös tekintettel Deutsch Tamás minap közzétett levele apropójából.


Kezdjük ott, hogy a tekintélyes (nyugati) lapok mellékletükben időnként bemutatnak egy-egy országot. Ebbe a cikkeket az újság szakértői és specialistái írják, olyanok, akiknek szakterülete a kérdéses ország (ott éltek vagy élnek, onnan tudósítottak vagy tudósítanak, vagy a térség jó ismerői). Ugyanakkor lehetőség van, ill. nyílik olyan (elsősorban az ott tevékenykedő céges) hirdetések közlésére is, amelyekben a bemutatott országot népszerűsítik.

Bevallom olyan mellékletet (pláne egy gazdasági szaklapban) nem láttam még, amely „ellenséges” lett volna a bemutatott országgal. Ezek a világlapok nem politikai, pláne nem ellenzéki szempontból bírálják az országot, hanem bemutatják azt! A FT melléklete nem kormányt és pártokat lejárató kampány szórólap, mint a Magyar Vizsla meg a hozzá hasonló „országimázsos” propaganda kiadványok, hanem egy ország bemutatása. Ezt olyan nehéz felfogni? Különben állati ökör az ellenzék, ha nem arra törekszik, hogy az országról jó képe és véleménye legyen a világnak, - és képes volt belemenni ebbe az ócska, buta „hecckampányos” játékba, nem számolva azzal, hogy ezzel nemcsak magát, de az országot is lejáratja.

Saját csapdájába esett a Fidesz vezette jobboldal. Regnálásuk alatt azért állított össze „feketelistát” a jobboldal, és vezérük - Orbán pártelnök - olvasta azt fel a Parlamentben, mert véleményük szerint az ellenzék („baloldal”) sötétre festi az ország helyzetét külföldön. Most pedig ugyanez a „jobboldali” társaság, azért szapulja a hatalmon lévő „baloldalt”, mert túl pozitív képet festett az országról – külföldön. Erre mondják a Besenyő családban: „Normális?”

Mint kívülállónak, felettébb viccesnek (de inkább szánalmasnak és szomorúnak) tűnik, hogy egy külföldi újságban megjelent mondat miatt („sohasem ment ilyen jól a magyaroknak” vagy valami hasonló) parlamenti vitát kezdeményez a magát „jobboldalinak” nevező ellenzék, és megvádolja a kormányt, hogy az adófizetők pénzén az ország jóhírét terjeszti külföldön! Ezen csak mosolyogni lehet, már akinek van kedve. A legnagyobb magyar ellenzéki párt azonban ezen is túltett a választásra készülődés hevében, és nemcsak a kormányt, de a világ egyik vezető napilapját is „korrupt”-nak nevezte azzal, hogy - a Fidesz állítása szerint - az egész FT mellékletet a magyar kormány rendelte meg saját maga „fényezésére” (be szép újmagyar kifejezés!) az adófizetők pénzéből. És ettől kezdve már valóban nem vicces az „ügy”. Pláne, hogy a Fidesz hirdetési kampányba kezdett, ami többet ártott a nemzetközi megítélésnek, mindenekelőtt a Financial Times korrupcióval való meggyanúsításával, mint a „baloldali” magyar kormánynak.

A brit napilap ezen mellékletéért felelős szerkesztője (Hugh Carnegy) ezért levélben felkérte a „feleket”, hogy hagyják már ki a „belviszályból” a FT-t, mely cikkeiben a pártatlanságra törekszik, és rendesen körbejárja az egyes témákat, amelyek a napilapban megjelennek. (Ez a levél itt - pdf formában- olvasható (angolul) - itt pedig html formában) Erre a december 21-én kelt FT szerkesztői levélre most (január 06-án) válaszolt az egykori Fidesz kormány sportminisztere, aki csak akkor foglalhatta el a neki kreált minisztérium bársonyszékét, amikor Deutsch Tamás megkapta jogi diplomáját. Nos, ez a jogvégzett politikus megírta levelét…… a FT szerkesztőjének.

Már ránézésre is elpirul tőle a „nyugati” ember. Nem tudom: sírjak vagy nevessek? - azon a buta, gentry mentalitáson, ami ebből a levélből sugárzik. Kezdjük ott, hogy a levélíró használja a végzettségét jelző (megtévesztő) titulusát („doktor”), ami politikusoknál nem szokás, mégha orvos lenne, akkor sem! Ha már „hencegünk”, akkor beosztásunkkal, tevékenységünkkel pl. milyen szervezetnek vagyunk (még) tagja, vezetője, hogy mindenki lássa, tudja mennyire „fontos” ember a szerző – függetlenül a végzettségétől. Hány olyan nyilvánosságra hozott levelet lehet olvasni a világban, ahol aláírásakor Clinton, Bush, Kohl vagy Schröder az egyetemi végzettségét jelöli meg? Ugyanez vonatkozik a levélben említett Orbán Viktorra is, ami még viccesebbé teszi az írást, hiszen Deutsch, Orbán nevében levelez!

Ráadásul – nyugati, angolszász értelemben - ez nem levél ! Ez egy – nyakatekert (jogi?) magyarsággal megírt – pamflet. Lehet, hogy ezt újságban jó olvasni, de ez nem egy politikushoz méltó rövid, tömör, velős, célratörő – egyértelmű – válasz. Aztán a még nyakatekertebb „lényeg”:

"......Kérem, hogy válaszomat elfogadva tekintsük mindkét fél részéről megnyugvással lezártnak a kérdésben a Financial Times és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség között folytatott levelezést. Egyúttal engedje meg, hogy amennyiben a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség politikusainak nyilatkozatai, a párt által feladott hirdetések Önökben szándékaink ellenére azt a benyomást alakították ki, hogy a Fidesz a Financial Times személyiségi jogait, jóhírnévhez fűződő jogát megsértette volna, ezért őszinte sajnálatomat fejezzem ki....." (Deutsch levél)

Tehát, „doktor” Deutsch Tamás „országgyűlési képviselő” saját nevében sajnálkozik, az „Elnök úr” (OV pártelnök) megbízásából (sicc!), miközben a Fidesz több magyarországi fizetett hirdetésben is úgy állította be a történteket, mintha a FT megvesztegethető lenne.

Csak pironkodom ezen. Európa (és a nyugati, szabad világ) valóban ilyen messze lenne?