Ami a magyar életrajzból kimaradt

Érdeklődéssel olvastam A főspion című írást a 168óra legutóbbi számában, de mire a végére értem, egyre több lett bennem a kétely és az értetlenség. Az egész cikkből egy bizonyos „áporodottság”, a 60-as, 70-es évek magyarországi szelleme érződik ki. Egyoldalúan, minden kritika (és új elem) nélkül dicsér fel egy szovjet hírszerzőtisztet, aki mellesleg magyar. Radó Sándor története nem hagyott nyugodni, és hála az Internet-nek, sikerült kinyomoznom a szerző néhány kusza, zavaros megállapítását, melyekre, mint a magyar újságírás hiányosságaira szeretnék rámutatni. Tudom, „darázsfészek”-be nyúlok, és sokan „félre fogják érteni” soraimat, pedig csak az igazságot, a pontos tájékoztatást kívánom elősegíteni.

.

Aki egy picit is tud a sorok között olvasni, annak már az első mondatok is feltűnnek:

„…….Szülei a 19–20. század eleji konjunktúrának köszönhetően kiverekedték magukat a nyomorból…… (…)……..Az iskolán kívül német, francia és angol nyelvórákra jár. Zongorázik, hegedül, labdarúgócsapatot szervez……” (168óra)

Magyarán, „az Osztrák-Magyar Monarchiában, a Kiegyezést követő (kapitalista) gazdasági fellendülés idején lett jómódú zsidó családba született” 1899-ben.

Aztán a szokásos, már-már viccnek számító életrajzi adat, esemény: az „ő még látta Lenint!”, Sőt! „…….Akkor még rosszul beszélt oroszul, a hadügyi népbiztos nem értette, mit akar. A folyosón maga Lenin ajánlkozott tolmácsnak……” (168óra) (Eszerint Lenin tudott magyarul. ;-))) – szerk. P.)

Majd az életút állomásai, amik számomra – első olvasásra - meglehetősen nehezen voltak követhetők a történelmi események ismeretében, tükrében. Tehát, a cikk szerinti kronológia:

1919 A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe megy, ott él, majd a Komintern (1921) után feleségével, Lené-vel, Moszkva és Berlin között ingáznak. Hogy pontosan mikor, nem derül ki a cikkből, csak arra lehet következtetni, hogy 1921 és 1933 (Hitler hatalomra jutása) között.
1933 Párizsba teszi át székhelyét. Itt „…..hozta létre a világ első térképügynökségét, amely Párizsban Pressgeo, majd Genfben Geopress néven működött … (….)…..Gyakorta utazik Moszkvába, (….)... Itt kéri fel hírszerzőnek Szemjon Petrovics Urickij, a szovjet kémszolgálat vezetője….." (168óra)
Majd időmegjelölés nélkül „….A történet Genfben folytatódik. Radó hamarosan létrehozza a svájci csoport fedőszervét, a Geopresst. Kitör a spanyol polgárháború…..” (168óra). Tehát már 1936-ban járunk. „…..’38-ban Kolja, a párizsi összekötő hozza a hírt: Radót nevezte ki a Központ a svájci csoport főnökének... (….) 1940 januárjára állandó rádió-összeköttetést hoztak létre Moszkvával…….”(168óra)
Majd az öntömjénezés:
„……Dóra a világ összes hírszerzői közül elsőként és a legpontosabban határozta meg a náci támadás időpontját……” (168óra), ami 1941 nyarára datálható.
Aztán dátum nélkül

az (1943 júliusi) kurszki csata megjóslása. „….A nácik persze megindították a hajszát a szovjet hírszerzők ellen. A Gestapo hamarosan megismerte Radó Sándor nevét. Az elfogott rejtjeles táviratokból kiderült: az informátorok a Wehrmacht magas parancsnoki állásaiból küldik Svájcba a legtitkosabb adatokat. A lebukást követően Dóra és Lene Franciaországba szökik….” (168óra)
Tehát 1943 nyárvégén már elhagyja Svájcot. Hogy miért? Nem derül ki.
Egy év múlva,

„…….’44 szeptemberében érkeznek a náciktól kiürített szabad Párizsba. Radó Sándor itt tudja meg a hírt: minden rokonát meggyilkolták Auschwitzban….” (168óra) Ez aztán a főspion! , - ha hinni lehet a 168 órának – aki még ezt is előre tudta. Elnézést minden jóérzésű olvasótól, de itt a cikkíró jobban tette volna, ha a „haláltáborba hurcolás” vagy a „biztos halálba küldés” kifejezést használja. De erről később.
A kaland itt nem ér véget. Újabb fordulatot kap, amit a szerző sommásan így foglal össze:
„……’45-ben Moszkvába rendelik. Gondolta: átadják neki a korábban odaítélt Lenin-rendet. Útközben azonban rájön, Sztálin valami egész mással várja. Óraüvegével felvágja csuklóereit, de megmentik. Ljubljanka börtönébe kerül. Az ellenséges fogadtatást a történészek többféleképpen magyarázzák. Az egyik ok az lehet, hogy Berija még a háború idején Svájcba küldte fiát……” (168óra)

Most pedig, néhány szót arról a Radó Sándorról, akit és ahogy a „Nyugat” ismert meg, és bárki utánanézhet, olvashat az Internet-en.

A nyugati források, mint II. világháborús szovjet katonai hírszerzőtisztet jegyzik, aki mellékesen magyar (származású) volt. A náci hírszerzés „Vörös zenekar”-nak (Rote Kapelle) nevezte azt a szerteágazó kémhálózatot, mely a Szovjetunió javára dolgozott. Egyes források szerint, mintegy 30.000 szovjet kém, kommunista, szimpatizáns, majd később antifasiszta és ellenálló tevékenykedett Nyugat-Európában a Komintern (1921) óta. A kapcsolattartásuk, hírközlésük rádióadó-vevőn keresztül történt. Ezeket figyelte a náci titkosszolgálat, és nevezte el a nemzetközi szakzsargon „Vörös zenekar”-nak, ami később pozitív értelembe ment át a köztudatba. Az adások többsége Párizs, Brüsszel, Berlin háromszögre összpontosult. Itt voltak a főszervezők, akik az információkat épp úgy rádión keresztül kapták, vették, mint ahogy azokat Moszkvának továbbították.

Nagy-Britanniában már 1928-ban lecsaptak rájuk, mint ahogy Peter Wright 1987-ben megjelent Spycatcher című könyvében írja. A „nagy illegálisok” között találjuk Radó Sándor nevét is, mint akik csak névleg voltak szovjet állampolgárok, és bolsevista meggyőződésből vállalták a jelentéstételt a világ bármely pontjáról, ahol híveket próbáltak toborozni a nagy ügy érdekében. A brit csoport az „Ötök” (Ring Five), a nácik által megszállt Európában működők a „Vörös zenekar” (Rote Kapelle), a svájci csoport, pedig a „Vörös Három” (Rote Drei) nevet kapta. Ennek volt a genfi vezetője Radó. A Japánban és Kínában működő szovjet kémhálózat vezetője Richard Sorge volt. Valamennyien ismerték egymást.

Annak ellenére, hogy családi fényképet is közöl 168óra, a cikk mélyen hallgat Radó (első) felesége és két fia további sorsáról. Helene nem követte férjét Moszkvába, amikor azt a „párt hazarendelte”. Gyermekeivel Párizsban maradt. Tovább akart menni Angliába a nőtestvéréhez, de a britek nem engedték be. Később férjéhez Budapestre jött, ahol 1959-ben elhunyt. Radó két fia Franciaország halt meg 1965-ben, ill. 1980-ban.

A „hazarendelés” sem volt olyan egyszerű, mint ahogy azt a 168órában a cikk szerzője jelzi. Radó tudta, ismerte a háború után kialakult új (politikai) helyzetet, és félt a háború alatti tevékenysége következményeitől, különös tekintettel Sztálin paranoiás bizalmatlanságától. Nagyon is tisztában volt, hogy mi vár rá, mint „nyugatot” megjárt emberre. Az árulás vádja sokakat utolért. Gondoljunk csak a sokkal későbbi Rajk-perre. Vagy a náci haláltáborokat túlélt (egykori) szovjet hadifoglyokra, akiket már a puszta életben maradásuk is gyanússá tette őket hazaérkezésük után. Lásd Szolzsenyicin sorsa.

Szóval, Radót 1945 januárjában szólították fel a moszkvai hazatérésre. Mivel akkor még folytak a harcok, repülőgépe Észak-Afrikán keresztül vitte a szovjet fővárosba. Kairóba érkezésükkor megszökött, és a brit konzulátuson politikai menedéket kért. A brit titkosszolgálat azonban, az ugyancsak a szovjetnek dolgozó Kim Philby utasítására, a kérvényt elutasította, és Radót átadta az egyiptomi hatóságoknak, aki ekkor öngyilkossági kísérletet hajtott végre. Amikor szállítható állapotba került, az egyiptomiak feltették az egyik Moszkvába induló gépre.

És, itt újabb fordulatot vett kutakodásom az Internet-en. Ellentétben a Berija fiú halálára kihegyezett történettel, a nyugati források csak a sikkasztás vádját emlegetik Radó svájci „bűnei” között. A legtöbb helyen a hűtlenkezelés vádját említik, mint Sztálin és a Szovjetunió bosszúját. Tehát, valójában Radó a pénzzel, a háború alatt kapott és felhasznált pénzzel nem tudott elszámolni. Hogy ez valóban a Berija gyerek bűne, és Radó csak ennek lett az áldozata lenne, egy nemrég napvilágot látott dokumentum cáfolja. Meglehetősen nyomós indokokkal.

Történt ugyanis, hogy a svájci bankokban lévő un. „alvószámlák”-at nemrég felszabadították. És ekkor jelentkezett Radó Sándor unokaöccse, (azaz Radó lánytestvére fia), mint Holocaust túlélő és a svájci bankokban tartott családi vagyon egyetlen örököse. Erről hiteles dokumentum olvasható az alvószámlákkal foglalkozó nemzetközi szervezet (Claims Resolution Tribunal) honlapján.

Eszerint az örökös, aki kérte, hogy nevét a bizottság ne hozza nyilvánosságra, beadványában közli, nagybátyja (Alexander Radó Sándor) és felesége Helene, valamint a Genfben bejegyzett Geopress S.A. jelentős vagyont tartott svájci bankokban. A bankszámlákat még Radó bécsi(?) lakcímén nyitották 1933-ban. Az 1922-es születésű unokaöcs közölte, hogy édesapja Mauthausenben tűnt el, édesanyját (Radó lánytestvérét) pedig Auschwitzba vitték, majd Bergen-Belsen érte a felszabadulás 1945-ben. A nagybácsi, pedig zsidó származású magyar állampolgár, aki a szovjetnek dolgozott, mint hírszerző. Elmondása szerint Radó, 1955-ben tájékoztatta őt, a vagyon a kérvényező szüleit illeti meg, de ahhoz nem lehet hozzáférni. Ugyanis a svájci katonai hírszerzés 1943-ban mindent lefoglalt. Majd kémtevékenysége miatt 1947-ben távollétében három évre ítélte, és 15 évre kitiltotta Svájcból. Az alvószámlára benyújtott igényt a svájci bankszövetség elfogadta, és 2003. áprilisában 250.000.- svájci frankot ítélt Radó Sándor Budapesten élő unokaöccsének.