Szabad-e szóba állni a Jobbikkal?

A Független Hírügynökség nevű internetes hírportál felhívással fordult olvasóihoz: „ Szabad-e szóba állni a Jobbikkal? ” címmel, melynek apropója, hogy beszélgetésre hívták az egykori (1944) gettó területén lévő kávézóba (Spinoza) Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Az alkalmat, ill. az aktualitást a közelgő (jövő – 2018 – tavaszi) parlamenti választás adja, adta.

A „szabad-e szóba állni” kérdésre válaszom egyértelmű: igen. Elvégre demokráciában élünk, ezért mindenkinek a véleményét meg kell hallgatni. Sőt, ha a vitavezető felkészült, akkor még talán az is kiderül, mi Vona, ill. pártja (valódi!) álláspontja a jövőt illetően.  Erről különben egyetlen magyar (parlamenti) párt, ill. vezetője sem nyilatkozott eddig. Csak annyit tudunk, hogy demokráciában élünk. Arra azonban már nem térnek ki a demokratikus pártok és vezetői, szószólói, hogy mit értenek demokrácia alatt?

A (magyar) demokrácia hívei sokszor mutogatnak Hitlerre, ill. a náci párt hatalomra jutására. Csak arról feledkeznek meg, hogy mindaz demokratikus úton következett be.  Tengerentúli szellemi vetélkedőkben gyakori beugrató kérdés: ki volt a weimari köztársaság utolsó kancellárja? A helyes válasz: Adolf Hitler. Valóban, a náci vezér 1933. január 30-án kapott felhatalmazását (megbízást) kormányalakításra, melyben csak 3, azaz három náci párttag volt. Aztán (két nap múlva) 1933. február elsején Hitler bejelentette, hogy nem sikerült a Centrumpárttal (Zentrumpartei) kötött koalíció, és ezért új parlamenti választásokat kell kiírni. Az 1933.március 5.-i parlamenti választást már fölényesen megnyerték a nácik, miután a baloldal (szociáldemokraták, kommunisták) vezetőit bebörtönözték, ill. egy február 4.-i államelnöki rendelet értelmében, a német nép védelmében a gyülekezéseket és publikációkat be lehetett tiltani.

A „nincs új a Nap alatt” szólás talán néhányakban némi párhuzamot ébreszt a jelenlegi hazai politikával. Mely egyúttal magyarázatot is ad a hatalmon lévők népszerűségére. Elvégre a nacionalizmus örök. Az egyetlen „elv” („izmus”), amire a nép, népek ugranak, és kapva kapnak, és amit nagyon könnyen gyűlöletkeltésre lehet fel-, ill. kihasználni.

Viszont napjainkban, a kommunikáció, a tájékoztatás iszonyatos felgyorsulásával ezek az információk hamar eljutnak az emberekhez, az átlagemberhez, attól függetlenül, hogy reá hatással van-e, vagy sem. Ha bármilyen ideológiát, véleményt tiltunk, azzal csak felkeltjük irányába az érdeklődést. Ez vonatkozik Vona Gáborra és formációjára is.

Ez persze nem jelenti azt, hogy koalícióra kell vele lépni.  Lásd Németország.  2015. augusztusában várható volt, hogy egy migrációellenes (szélsőjobbos) mozgalom életre fog kelni. Arra azonban senki sem számított, hogy pillanatok alatt párttá szerveződik, és a parlamenti választásokon (2017) a szavazatok 13 százalékát szerzi meg. Németországban tömegpártnak (Volkspartei) számít minden olyan formáció, mely a parlamenti választásokon a szavazatoknak legalább(!) a 30 %-át megszerzi. Ez eddig két pártnak sikerült (CDU/CSU, SPD), általában 40 % körüli eredménnyel, amihez egy kisebb párt (8-10 %) adta koalíció kellett a kormányzáshoz. A legutóbbi választáson a CDU/CSU (továbbra is!) megtartotta a 30 % feletti küszöbszintet. A baloldal (SPD) leszerepelt (21 %), amire az volt az „elegáns” magyarázat, hogy felmondta a Merkel vezette jobboldallal a koalíciót. Merkel asszonynak most politikai „szövetségeseket” kell találnia a jövőbeli kormányzáshoz. Persze, új választásokat is ki lehetne írni, de ezt a német gondolkodás ("spórolás") nem enged(het)i meg. Ott, ugyanis olyan drágának tartják egy újbóli választás kiírását, amit a német gazdaság nem tud elviselni, hiszen az hetekre "megbénítaná" a gazdasági életet. Különben is ennek elkerülésére van a „koalíció” kitalálva.  A szélsőjobbos AfD-vel való kormányzási „összefogás” (koalíció) elképzelhetetlen a Merkel vezetette Németországban. Különben is ott van néhány 10 % körüli, kormányzásra alkalmas parlamenti párt, pl. a Zöldek és a Szabaddemokraták (FDP). A szabaddemokraták amolyan „jolly joker”-ek, hiszen már kormányoztak a baloldallal (SPD) éppúgy, mint a jobboldallal (CDU/CSU).  Merkel és hívei két formációval nem hajlandók koalícióra lépni: az NDK utódpártjának tartott Baloldal (Linke) és az migránsellenes AfD-vel.

Ennek ellenére, a német tv-ben, vitaműsorokban rendszeresen szerepel(t) az AfD, melynek nyilatkozói jól mutatják és képviselik azt a réteget, akik a múltban sohasem jutottak szóhoz, mert nem érdekelte őket a (napi) politika, a választásokon sem szoktak részt venni. Most azonban "migráns" kérdésben hallatják szavukat.

Ergo, ezeknek az embereknek a véleményét, elképzeléseit meg kell hallgatni! Mihez tartás végett. Merkel is belátta, hogy a testvérpárttal (CSU) meg kell egyeznie.  A bajor miniszterelnök (Seehofer) maximum évi 200.000 főben kívánta meghatározni a bevándorlók létszámát. Tehát, nem a menekültek, ill. a menekült státusz kérők számát! Mintha erről a "nüánsznyi" különbségről a magyar média nem akarna tudomást venni.

Ezzel szemben Magyarországon más a helyzet. Az 1989 utáni egész hazai politika másként alakult, mint az (újra)egyesült Németországban. A pártállam megszűnése után nagy reményekkel indultak a demokratikus alakulatok: a baloldalon a piacgazdaságot hirdető (szovjetrendszer ellenes) SZDSZ, a jobboldalon pedig a nép-nemzeti (Horthy-időkre emlékeztető Antall József vezette) MDF.  A kormányalakító első párt (MDF) soraiban még a ciklus vége előtt (1993) a bomlás jelei mutatkoztak. Kilépett a „radikális”-nak titulált Csurka István, akire jobban illett az antiszemita jelző, mint a „radikális”. Pártja, a MIÉP, lassan Mórickára emlékeztetett, hiszen a pártnak szinte mindenről a „zsidó” jutott az eszébe. Először 1998-ban kerültek be a parlamentbe. Tehát, az antiszemiták nyolc évvel a rendszerváltás után már a demokratikus magyar politikai rendszer elfogadott részesei lettek. Németországban 1945 óta egyetlenegyszer sem került a parlamentbe sem (neo)náci, sem antiszemita párt. A mostani választáson bekerült AfD-t a német média „migránsellenes” (anti-migráns) jelzővel illeti, nem pedig (neo)nácinak.

A magyar politikai életben nincs ilyen „finom” megkülönböztetés, mint a németben. Sőt, napjainkra már hasonló (migránsellenes) elveket vall az ország vezető pártja, a Fidesz, is. Egyes (külföldi) vélemények szerint mintha a Fidesz jobbról előzné a Jobbikot. Ezért is érdemes meghívni Vonát ilyen beszélgetésekre: hadd tudjuk meg, hogyan képzeli el a „radikális jobboldal” a demokratikus magyar jövőt? Milyen államformát képzel el Vona? Ha választást nyernének, mi lenne az első (és legfontosabb) intézkedésük? Hogyan képzelik az ország berendezkedését? Hadsereg, rendőrség, igazságszolgáltatás (ügyészség, bíróság) működését, irányítását? Hogyan képzelik el a korrupció elleni küzdelmet?  (Zárójelben: hatalomra jutásuk előtt a Fidesz is nyilatkozott már olyat, hogy „levágják” az elkövetők kezét. Aztán…….)

Szerintem, sok mindent megtudhatnánk erről a formációról, ha felkészült kérdezőink lennének. Ne feledjük! A választok kb. 20 százaléka szimpatizál ezzel a párttal. Nem lehet lebecsülni létezését. A merkeli Németország is tudomásul vette, hogy vannak „elégedetlenkedők”, akiknek táborát nem szabad lebecsülni, ill. figyelmen kívül hagyni. Persze, ez nem jelenti azt, hogy valaha is koalíciós partnernek fogják tekinteni. Ellenkezőleg, az a cél, hogy az AfD szavazóit átcsábítsák a CDU/CSU táborába.