A könyvügynök

Egy müncheni kávéházban futottam össze régi ismerősömmel még a múlt héten, aki arról érdeklődött, hogy hallottam-e a készülő botrányról? Mondtam, nem tudom miről beszél, miről van szó. Mire mesélte, hogy Frankfurtban lesz egy pódium-beszélgetés melynek témája Magyarország, az ottani helyzet, és ahova csak baloldali (“Gyurcsány barát”) előadókat hívtak meg, többek között Paul Lendvait is. Majd kifejtette, hogy mindezt német rádiós körökből tudja, mivel a műsort a HR (Hessischer Rundfunk) rendezi, valamint tudni véli, hogy a “kinti” magyarok nagyon fel vannak háborodva a rendezvény egyoldalúsága miatt. Ebből óriási botrány lesz! - mondta búcsúzóul.

Később (most hétfőn, november 22-én) e-mail-ben elküldte a német nyelvű értesítőt az alábbi részvevők nevével:

Paul Lendvai
Journalist und Publizist, Wien
György Dalos
Schriftsteller, Berlin
János Can Togay
Direktor des Collegium Hungaricum Berlin

Moderation:
Florian Schwinn
hr2 kultur, Frankfurt a. M.
Termin:
Mittwoch, 24. November 2010, 19.00 Uhr

Ezek után rákérdeztem, hogy hol lesz és ki szervezi? Mert gyanúm szerint ez a diskurzus valójában Lendvai új könyvének, “Az eltékozolt országom” (Mein verspieltes Land) bemutatója lesz. Nem sokára jött a válasz: Ha igaz, akkor a Goethe Institut (Intézet) szervezi. További részleteket nem tud, csak azt, amit a nekem továbbküldött e-mail-ben van, és amelyet különben egy itteni (München) magyartól kapott.

Ekkor elkezdtem keresgélni a net-en, és lassan fény derült az egészre. Nem a Goethe Institut rendezi, hanem a Heinrich-Böll-Stiftung (Alapitvány) “Aktuál politika“ (Politik Aktuell) című előadássorozatának keretében tartják a frankfurti Goethe-Universität (Egyetem) egyik termében. Ez aztán sok mindent megmagyarázott. A Heinrich-Böll-Stiftung/Alapítvány a németországi Zöldek (die Grüne) kulturális intézete, a helyszín pedig egy egyetemi (előadó)terem. (Goethe-Universität, Campus Westend, Casinogebäude, Raum 1.802).

Hogy ez a rendezvény hogyan jutott Lendvai (és könyvének) ellenzői tudomására, nem tudom. Nagy valószínűséggel az Interneten találtak rá, majd küldték szét kör-e-mail formájában. Mivel hozzám a kísérő szöveg nem jutott el, így ugyancsak feltételezni tudom, hogy a Lendvai szembeni ellenszenv, valamint a beszélgetés “kiegyensúlyozatlansága” miatti tiltakozás vezette az Interneten való terjesztést. Én ebből a “botrányszagot” nem éreztem. Habár hamarosan hozzám is eljutott a Heti Válasz (szenzációhajhász) “leleplező” cikke, ami egy marhaság!

A magyar külügy titkos levelezéséből, jelentéséből erőltetetten kreált "ügy"-ről van szó, hiszen azokat nem Paul Lendvai írta, hanem róla írták! Lendvai nem jelentett! A vele folytatott beszélgetésekről készített feljegyzéseket, és írt jelentést a magyar államvédelem bécsi embere és küldte meg Budapestnek! Ezt próbálja néhány ifjonc eladni és beadni az ilyen gyenge “bizonyítékokra” abszolút nem fogékony külföldnek. Hazai fogyasztásra viszont valószínűleg jó. De csak átmenetileg. A német nyelven írt, ill. megjelentetett könyv a hírek szerint Orbán-ellenes szövegeket, részeket (is) tartalmaz, amit a jelenlegi hazai vezetés nehezen visel el, pláne, hogy az egy világnyelven kerül közel 100 milliós (németnyelvű) olvasó közönség elé. Ilyen megfontolásból (szinte) egyértelmű, hogy a könyv miatt kreálták Budapesten ezt az abszolút átlátszó lejárató kampányt, amibe a "kinti" magyarok is beszálltak..... és amihez nagyban hozzájárulhatott a Nemzeti Jogvédő Szolgálat nevű szervezet nyilatkozata, melyet november 21-én közölt az MTI Országos Sajtószolgálata.

Lendvai könyvének most szerdára (nov.24.) meghírdetett németországi bemutatójára, meglehetősen fura körülmények között került sor. A Zöld párt kulturális intézetének rendezésében, egy egyetemi előadóteremben, ráadásul egy pódium-beszélgetésnek álcázva. Ez szerda délelőttig számomra kifejezetten fura és valahol érthetetlen volt. Csak, amikor az előadás elmaradásáról jött a hír, kezdtem megérteni, hogy valójában mi történt, történhetett. A Heinrich-Böll-Stiftung/Alapítvány honlapján jelezték az előadás elmaradását, pontosabban annak lemondását. Az oldalon megjelent hirdetmény pillanatok alatt elterjedt a világháló magyar oldalain, minden kommentár nélkül, a “lemondást” (abgesagt) vastag betűtipussal szedve “.....Diskussionsveranstaltung abgesagt! abgesagt! abgesagt! Abgesagt!

.

Miközben Lendvai ellenzői fellélegezhettek, ellenségei pedig a bajszuk alatt mosolyoghattak, (“az ávós, besugó, vén zsidó” kudarcán), addig a világban beindult egyféle ellenkampány. Igen, nevezhetjük ellenkampánynak, méghozzá a budapesti kormány elleni kampánynak, amit egyértelműen a Heti Válasz cikke indított el láncreakcióként, és lavinaszerűen. Különben számomra az is furcsa (volt), hogy nem tudjuk valójában hogyan, mivel, no és kik fenyegették meg az osztrák állami televizió nagy tekintélyű, nyugalmazott kelet-európai szakértőjét. Csak annyit tudunk a frankfurti Heinrich-Böll-Stiftung/alapítvány rendezvényt lemondó nyilatkozatából, hogy a közel múltban (nov. 09.-én) Zürichben is volt Lendvai ellenes (magyar) tüntetés az ottani könyvbemutató alkalmából. A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy tudja, hogy a rendezők hiába kérték először a rendőrség, majd egy őrző-védő cég segítségét, egyikük sem vállalta az idős (81 éves) író 100 százalékos személyi biztonságát.

Blog-bejegyzésemet azzal akartam zárni, hogy a történtek sokkal többet ártanak a hazai vezetésnek, mint amekkorát a Fidesz közeli hetilap (Heti Válasz) próbált ütni a kényelmetlen könyv szerzőjén. Sőt, egyértelmű öngól ez Magyarországnak, a hazai vezetésnek, hiszen ennél nagyobb reklámot “Az eltékozolt országom” nem is kaphatott volna. A jövő év eleji magyar nyelvű kiadás budapesti sikere garantált! Ha Lendvai nem is megy el szülőföldjére a könyvbemutatóra, akkoris - véleményem szerint – műve pillanatok alatt el fog kelni.

Közben megjelent a következő Lendvait froclizó cikk a Heti Válaszban, melynek már a címe is jelzi Orbán Viktor és körének rosszalását, mi több, valamiféle bosszúját, egy könyv megjelenése miatt.

Itt a válasz: Orbán Viktor birodalma visszavág
Paul Lendvai bagatellizálja a Kádár-rendszerrel fenntartott viszonyát

Ablonczy Bálint cikkéből az derül ki, hogy gyakorlatilag elmaradt a szenzáció. Nemhogy Lendvai, de a világ sem tartja sokra “felfedezését” az egykori magyar újságíró bécsi éveivel, munkásságával kapcsolatban. A megszólaltatottak nem erősítik meg a cikkírót, nem kompromittálják Lendvait, sőt az egyetlen valóban érintett, Konrád György is fenntartással fogadja Ablonczy állítását, és Orbán Viktor körének támadását, vádját Lendvai ellen. Hiszen a neves író feltételes módba helyezi véleményét: “Ha ez így volt, nagyon szomorú”. Az európai gondolkodású hazai megszólalók is tisztában vannak Lendvai elismertségével a nyugat-európai köztudatban, közvéleményben, Ausztria első számú kelet-európai szakértőjének munkásságával.

Sőt, ilyen formában és értelemben a magyar vezetésről állít ki szegénységi bizonyitványt ez a hajánál fogva előrángatott “ügy”. Már csak azért is, mert egy olyan könyv miatt támadja a Heti Válasz a szerzőt, amelyet a hazai közönség még meg sem ismerhetett! Hiszen eddig csak németül jelent meg (október 21. Salzburg). Hogy a könyvben mi a sértő, különösen Orbán Viktorra nézve, arról Ablonczy röviden emígy számol be nov. 24.-i cikkében:

“.....Lendvai ma is féltően óv - immár a populizmustól, radikalizmustól, antiszemitizmustól. Például németül frissen megjelent, Mein verspieltes Land (Eljátszott országom) című kötetében, melyben a 2011-ben az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Magyarországért aggódik, ahol a "rasszizmus, és a sovinizmus vidáman ünneplik ébredésüket". Hasonló szellemiségű a nemrég a Kurier című osztrák lapnak Anton Pelinkával, a budapesti Közép-európai Egyetem professzorával közösen adott interjúja, melyben Lendvai a Fideszre utalva vészjóslóan jegyzi meg: egy gyűjtőpárt már volt a harmincas években.....”

Ennek fényében és ismeretében még jobban kiérezhető az, a már a címben is jelzett bosszú (“visszavágás”), ami a szabadvilágban, egy parlamentáris demokráciában ismeretlen és elképzelhetetlen. Gondoljunk csak egy, az Egyesült Államokon vagy Németországon kivül, külföldön megjelenő könyvre, ami az utóbbi 20 évvel foglalkozik, és amiben kritikusan szólnak Obama elnökről és pártjáról, vagy Merkel kancellárról és pártjáról. Vajon emiatt állami szinten bárki vagy bármely kormányhoz közeli médium - "visszavágás" gyanánt - elkezdené feszegetni a kritikus szerző múltját? A válasz - ellentétben a hazai gyakorlattal - egyértelmű NEM.

.
Ugyancsak feltűnő, hogy Ablonczy legutóbbi (november 25-én írt, majd 26-án módosított) cikkében egy szót sem szól a zürichi (nov. 09.), majd a frankfurti (nov. 24.) incidensekről, ahogy irománya nyomán a megtévesztett szélsőjobb rátámadt, mi több, életveszélyesen megfenyegette Lendvait. Azt ugye senki sem gondolja, vagy hiszi el, hogy a fenyegetések Magyarország iránt érdeklődő svájci vagy német körökből jöttek. Osztrákról nem is beszélve!

Megjegyzem, ez a buta, suta boszorkányüldözésre emlékeztető (provinciális) vádaskodás csak a könyv szerzőjének malmára hajtja a vízet (meg az eurót). Persze, az is elképzelhető, hogy ez mind csak álca, és valójában Lendvai titkos megbízottjaival állunk szembe, akik így próbálják felhívni a hazai közvélemény figyelmét a jövőre magyarul (is) megjelenő Lendvai könyvre, “Az eltékozolt országom”-ra.

A köztársaság védelmébe

Andrassew Iván blogjában láttam meg először azt a képet, amely a Jobbik szervezte tűntetésen készült idén november 16-án gróf Károlyi Mihály, az első Magyar (Nép)Köztársaság miniszterelnöke ellen.

Az időpont megválasztás nem volt véletlen, hiszen 1918. november 16-án kiáltották ki az (első) Magyar (Nép)Köztársaságot, ami ekkor még nem “szocialista köztársaságot” jelentett, hanem csupán a „nép” előtaggal kívánták nyomatékosítani az új berendezkedés és az addigi „úri” Magyarország közti különbséget. Emiatt az 1918. november 16-tól 1919. március 21-éig tartó időszakot Első Magyar Köztársaság néven szokás számon tartani a magyar történelemben. (Korabeli fényképek tanúsága szerint egyes transzparenseken a „Magyar Köztársaság” felirat is szerepelt.) A (Nép)Köztársaság elnöki székét (1919. január 11.-tól) Károlyi foglalhatta el. (wikipédia)

Ez az elém táruló fénykép baromira megrázott. Elsőre 1956 ugrott be, ott is a háttérben mosolygós emberek......,, aztán a sábesz dekli tette be a kaput.

Majd elkezdtem filózni: milyen egy ország, és milyen tagok (képviselők!!!) vannak ott a Parlamentben, akik ilyen szarságra, ganéságra képesek??? Azt, hogy utálják gróf Károlyit, OK. Megértem, hiszen a demostráció szervezői a magyar szélsőjobb képviselői, akik (akárcsak a kommunisták) mindenben és mindenkiben az ellenséget látják, ha tőlük eltérő nézeteket vallanak. Azt, hogy a tüntetők és a szervezők szerint mindenért gróf Károlyi a felelős, ugyancsak OK, elvégre szívük joga egy ember nyakába varrni a múlt összes baját, nyavajáját. Ebben sincs semmi új, sőt manapság reneszánszát éljük ennek a felfogásnak.

Csakhogy a képhez tartozó szöveg tanúsága szerint, nem erről van szó! Nem a 92 évvel ezelőtt a Monarchiából kilépő, és a királyság helyett a Petőfi által is megénekelt és megjövendőlt Respublikát (köztársaság) képviselő gróf Károlyi ellen tüntettek, hanem valami más miatt.

A fenti kép, a látvány egyértelmű: az első köztársaság miniszterelnöke szobránál, irredenta, antiszemita lincselési hangulat uralkodott. Egyesek szerint “szoborgyalázás” történt. Nos, itt – sajnos - többről, sokkal többről van szó! Egy szoborral, pláne egy köztéri szoborral, sok mindent lehet csinálni. Például megcsonkítani, vagy elvinni a nemesfémgyűjtőbe és eladni. Persze politikai töltet is lehet adni, amikor például az éj leple alatt megrongálják, leöntik festékkel vagy bekenik szarral. Most nem ez történt! Most parlamenti képviselők szervezték és asszisztálták végig ezt a gusztustalan megmozdulást. Mondom, parlamenti képviselők! A Magyar Köztársaság szabadon választott parlamentjének tagjai. Ilyen még a Horthy-korszakban sem fordult elő! Bármekkora antiszemiták, irredenták is voltak akkori politikusaink. Ekkora taplóságot egyik sem engedett meg magának (és pártjának!), hogy egy köztéri szobrot körül ugráljanak, és a meggyalázást éljenezzék. Ez abszolút idegen a magyar lélektől, az oly sokszor elkárhoztatott, és legalább annyiszor, ha nem többször, visszasírt „úri” Magyarország képviselőitől, Parlamenten belül és kivül. Ezt kellene felfognia 2010-ben az egész parlamenti bagázsnak.

Sőt, továbbmegyek! Ha megnézzük a hasonló náci képeket, ahol a köz- és nép“ellenség” nyakába táblát akasztottak és úgy kötötték fel, lincselték meg, azokon sehol sem látható, sohasem volt jelen valami (hivatalos) "fontos" ember. Ilyen képeken nem látható pl. Hitler, Himmler vagy bármely náci pártvezető, (esetleg) parlamenti képviselő! A könyvégetésnél sem voltak jelen! - kvázi jelezve, hogy ezt a "nép csinálja, akarja, és ráadásul spontán" (az más kérdés, hogy ők hagyták jóvá, ők szervezték meg! - no meg helyeselték)

Itt viszont, Bpesten, 2010. november 16-án országgyülési képviselők (!!!) ugráltak és éljeneztek egy szimbólikus, de nagyon is kézzel fogható lincselést !!!! Brrrrrrrrrr.....

Erre reagált valaki a parlamentben ülők közül? - volt a következő kérdésem, gondolatom a kép láttán. Tudtommal NEM ! Pedig a Parlamentben kellett volna ezt "elintézni" !!! Hol van Bajcsy? Hol van Kéthly? (és utódai, követői). A napirend előtti felszólalások sem tettek róla említést. Hol van, ill. hol volt az ellenzék? A “baloldal”. És hol vannak a köztársaság pártiak? - beleértve a Fideszt is! És, hol van, hol volt a köztársasági elnök? Akinek titulusában is benne van a szó, a fogalom, az ország államformája! Őneki sincs egy szava a köztársaság védelmébe? Ráadásul egy olyan rendezvény(?) kapcsán, amit egy parlamenti párt kezdeményezett!

Mindezen gondolatok kavarogtak bennem, amikor megláttam erről a szégyenletes eseményről a Fideszhez közelálló hetilapban, a Heti Válasz-ban, megjelent tudósítást, helyszíni beszámolót.

Most már sokkal több információm lett, mint az a baloldali Andrassew blogjában az egymondatos képaláírásából megtudható.

Már a tudósítás címe is sokat elárul (Zúgott a “Viktor takarodj!”), de számomra az aktualitás, az évforduló, az esemény sokkal fontosabb, ami a Heti Válasz cikkének első mondatából rögtön kiviláglik:

"......Károlyi Mihály szobrát pár éve vörös festékkel öntötték le, a ma este összegyűlt tömeg pedig hasonló fordulatokra számított a Horthy Miklós Budapestre vonulásának évfordulójára szervezett tüntetésen......"

Tehát, nem is gróf Károlyira és a köztársaság kikiáltására emlékeztek derék mélymagyarjaink, hanem az egy esztendővel későbbi történelmi eseményre: Horthy Miklós budapesti bevonulására. Csak akkor miért gróf Károlyi szobrához vonultak és szervezték ezt a "megemlékezést"? Úgy látszik hiányos a történelmi ismerete a lakosság jó részének, de különösen egy parlamenti párt tagjainak, országgyűlési képviselőinek.

Emlékeztetőül e nevezetes nap (1919. november 16.) előzményeire.

Az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnését már az első világháború idején, sőt azt megelőzően is szorgalmazó (németellenes) Franciaországgal eleinte szimpatizált a köztársaság párti gróf Károlyi Mihály, annak reményében, hogy “a legyőzött engedelmességével” Magyarország természetes határait meg tudja őrizni. Hamarosan azonban be kellett látnia, hogy sem miniszterelnöki, sem pedig köztársaság elnöki poziciójában az egyre nagyobb Entente követeléseknek nem tud megfelelni, ezért 1919. március 20-án lemondott, és ezzel szabad kezet adott a szovjetrendszert bevezető kommunistáknak. Az 1917 óta fennálló szovjet-orosz “proletár diktatúra” megjelenése magyar földön félelemmel töltötte el a győztes hatalmakat, ezért elhatározták Magyarország megszállását, amihez az ujonnan alakult nemzetállamokat, ill. azok hadeseregét használták fel. Északon a cseh-szlovák alakulatok ellen sikerrel vette fel a harcot a csupa önkétesekből álló Vörös Hadsereg, miközben a franciák szövetségest kerestek a magyarok között is nemcsak a bolsevizmus megakadályozására, és leverésére, hanem a Habsburg Birodalom akkor már rég eldöntött felszámolásának sikeres véghezviteléhez is. Ezért a francia megszállás alatt álló Szegeden ellenkormányt hoztak létre, illetve engedélyezték a vörös terror elől elmenekültek köréből egy ellenforradalmi kormány felállítását. Horthy Miklós altengernagy, az osztrák–magyar hadiflotta volt parancsnoka, 1919. június 6-ától töltötte be ebben a (Károlyi Mihály unokatestvére) gróf Károlyi Gyula vezette ellenforradalmi kormányban a honvédelmi (hadügyminiszteri) tisztséget. A Tisza-parti város ez időben gyülekezőhelye volt nagyszámú tisztnek, akik a tanácsköztársaság, valamint a román, csehszlovák és szerb megszállók által uralt területekről menekültek ide.

A Horthy által szervezett Nemzeti Hadsereg gyakorlatilag kis katonai csoportokból, un. különítményekből állt, akik sohasem vették fel a harcot a Vörös Hadsereg ellen, csak a hátországban (elsősorban a Balatontól délre) hajtották fel a kommün vélt vagy valós tagjait, akiket pogrom szerűen, minden tárgyalás nélkül, helyben felakasztottak. Az anti-kommunista Károlyi Mihály 1919. július 4-én hagyta el Magyarországot, Prágában keresve menedéket. A Tisza vonalán álló román csapatok ellen a Vörös Hadsereg július 20-án indított támadást, amit a románok visszavertek, sőt ellentámadásba lendültek és július 28-án átkeltek a Tiszán, meg sem álltak Budapestig. Gyakorlatilag a román hadsereg buktatta meg, és verte le a Magyar Tanácsköztársaságot, amikor a Vörös Hadsereg augusztus 3-án kapitulált, és a magyar főváros román kézre került. 1919. augusztus 4-én román katonai díszszemlét tartottak Budapesten. A román alakulatok Győr – Veszprém vonaláig jutottak el, amire az 1989 utáni román történetírás igen büszke.

Az Entente október 9-én adta ki a parancsot a román csapatok fokozatos kivonására, és a megszállt területek átadását a Horthy vezette kommunista-ellenes csapatoknak. Budapest esetében ez 1919. november 16-án történt meg, ekkor vonult be előre megtervezett koreográfia és forgatókönyv alapján Horthy Miklós és vezérkara, mint a győztes nagyhatalmak által elismert állam vezetése.

Valójában, Horthy-t és ezáltal a magyar népet orránál fogva vezették a franciák. A király nélküli Királyság létrehozásáért cserében Horthyék – román segédlettel - felszámolták a bolsevista kisérletet, majd aláíratták velük a versaillesi diktátumot.

Mindezek ismeretében érthetetlen a jelenlegi magyar állam, a Magyar Köztársaság parlamenti pártjainak és képviselőinek viselkedése, néma hallgatása a köztársaságot ért súlyos atrocitással szemben. Már csak azért is, mert a tudatlan, de tudatosan félrevezett gyűlölködők a jelenlegi miniszterelnök távozást (is) kórusban követelték.

Nem értem ezt a mély hallgatást, ezt az iszonyú csendet. Miközben ezen morfondiroztam, e-mail érkezett a Demokratikus Charta honlapjáról, amelyben egy tiltakozó gyűlésre hívnak a Károlyi szoborhoz most vasárnap (nov. 21.). A szónokok:
dr. Feldmájer Péter, a MAZSIHISZ elnöke
Márton László, író
Tamás Gáspár Miklós, filozófus

Normális? Volt az első reakcióm, és leplezetlen dűhöm. Milyen őrültség ez? Kinek az ötlete volt ebből az össztársadalmi ügyből egy perifériás „zsidó ügyet” kreálni? Emberek fogjátok már fel!!! Ez NEM "zsidó téma" !!! Jelen esetben a magyar köztársaságot gyalázták meg! Azzal tetézve, hogy a Károlyi szobor fejére rátettek egy sábesz-deklit. Feldmájer meg NE tiltakozzék, még egy aláírással sem a "zsidók nevében", hiszen ez - mint mondtam - a többségi társadalom ügye!!! A köztársaság híveinek kellene legjobban "kiabálni" (nem pedig néhány "zsidó"-nak). TGM is csak egy kis szűk szélsőbalos csoportot (Zöld Baloldal) képvisel. Szóval, hol itt az össztársadalmi összefogás? A köztársaságban élő nemzet, a magyar nép összefogása, és tiltakozása az államformát képviselő és jelképező első miniszterelnök, majd köztársasági elnök szobrának meggyalázása ellen. Mindezt a Charta nevében, égisze alatt csinálják. Megáll az ész! Hova jutott az ország, és annak magát köztársaság pártinak valló többsége?

.

PS.

Most olvasom, (ugyancsak Andrassewnél), hogy csütörtökön is összegyűlnek páran, egy másik, hasonló kiscsoportos összejövetelre, amolyan baráti “bús összeborulásra”. Csak az ország, a köztársaság vezetői, a választott képviselőink, a Parlament tagjai nem állnak fel és ki az ország Házában a köztársaságot ért bornirt támadás ellen. Szégyen. A demokrácia szégyene.