A hidegháború visszatér (?)

Tíz nappal ezelőtt írtam Grúziáról, pontosabban arról a Kaukázusban kialakult geopolitikai helyzetről, ami vészesen hasonlít a tíz évvel ezelőtti balkáni helyzethez. Rengeteg analógia fedezhető fel a Milosevics-féle Kis-Jugoszlávia és a Saakashvili vezette Grúzia között. Az alapállás ugyanaz: külső erők próbálnak igazságot szolgáltatni, védelmet nyújtani egy országon, egy szuverén államon belüli kisebbségi problémák (elszakadási törekvések) megoldására. Az ezzel kapcsolatos véleményemet, meglátásaimat már ismertettem (Grúzia: Szerbia hasonmása - aug.15.), és feltettem a kérdést: vajon miben különbözik Milosevics Sakaashvili-től és a kisebbségek védelmezőjeként fellépő „művelt Nyugat” (NATO) Oroszországtól? Nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni senki a magyar írott és elektronikus sajtóban, vagy annak nyilatkozva, hogy a két történet (szinte) egy és ugyanaz? Mint valami shakespeare-i vagy brecht-i dráma (vagy inkább tragédia) zajlana szemünk előtt, ahol a szemlélőnek kell eldöntenie: a történetben – most éppen – ki a jó és ki a rossz. Ráadásul a II. világháború óta a válsághelyzetekben a döntőbíró és békéltető szerepet betölteni hivatott Világszervezetet (ENSZ) mindkét esetben ignorálták, nem vették figyelembe, egyenesen mellőzték.

A felállás, a motiváció ugyanaz: van egy szuverén ország (Kis-Jugoszlávia, Grúzia), melynek fennhatósága alatt, területén, államhatárán belül olyan népek (albánok, montenegróiak, oszétek, abházok stb.) élnek, amelyek, akik önállóságra (elszakadásra) törekszenek. A Balkánon helyesnek és jónak ítélte meg a „művelt Nyugat” (elsősorban Nyugat-Európa, a frissen alakult EU, valamint a kisebbségek védelmében tetszelgő demokrata párti (Clinton) vezetésű USA) a „postkommunistá”-nak kikiáltott és megbélyegzett nacionalista Milosevics elleni katonai fellépést (amiben az Orbán Viktor vezette Magyarország is kivette részét). Ugyanez a „társaság” most elítéli Oroszország hasonló módszerrel és elvek alapján véghez vitt „akcióját”. Előző bejegyzésemet azzal zártam, hogy hiába tűnt el – vagy húsz éve - a Vasfüggöny, a „régi beidegződés” (a hideg háborús gondolkodás, a „kétpólusú világ”) még mindig velünk van, bennünk él.

Ezt erősítette meg számomra az index.hu-nak a napokban nyilatkozó Makk László, a NATO moszkvai összekötő képviseletének vezetője. Így a prágai tavasz leverésének 40. évfordulója táján a vezérőrnagy szövege, stílusa vészesen emlékeztet az akkori Varsói Szerződés katonai vezetőinek nyilatkozataira. Néhány kiragadott példa a hidegháborús időket idéző gondolkodásmódra:

„….A világon jelenleg számos ponton folyik a nagyhatalmak befolyási övezetelosztása….” (index.hu - Makk László vezérőrnagy)

Tudtommal, jelenleg egyetlen – számottevő – (katonai és gazdasági) nagyhatalom van a világon, és ez az USA. Nem tudom, Makk vezérőrnagy mely államokat tekinti (még) nagyhatalomnak, amelyek jelenleg „befolyási övezetek elosztásával” bíbelődnek. Az EU nem nagyhatalom, Kína, India, Japán stb. ugyancsak inkább „gazdasági tényező”, akárcsak Oroszország, mely utóbbitól különösen az európai energia ellátás függ.

„…..a Lengyelország tengeri szakasztól és a Baltikumtól a Kaukázusig tartó övezet, amelynek egyik kulcspontja Ukrajna. Ez az úgynevezett puffer- vagy szürkezóna.
Ebben az övezetben Makk László szerint 10-15 éven belül eldől, hogy ki hova tartozik: a NATO-hoz vagy Oroszországhoz. Egy-két évtized múlva a két hatalmat már csak az éles határ választja el, és a határ két oldalán ott sorakozik fel a két óriási fegyverarzenál. A két fél itt valószínűleg megáll. Nagy háború nem várható, mert az senkinek sem érdeke. …..” (index.hu)

Megdöbbentő szavak, gondolatok! A vezérőrnagy hidegháborús víziójában egy katonai szövetség (a NATO) lép elő (nagy)hatalommá, mellyel szemben ott egy hatalmas (területű) ország, Oroszország. Még a Vasfüggöny rémét is előrevetíti Makk vezérőrnagy, amikor „éles elválasztó határ”-ról profetizál. No, meg „puffer- vagy szürkezóná”-ról, amit annak idején a Szovjetunió „szatellit” államainak neveztünk. Ha a magyar NATO-tisztnek és gondolatainak hinni lehet, akkor mi értelme volt 1989-nek, a Vasfüggöny elbontásának, ha néhány száz kilométerre arrébb újra felépítik, felépítjük?

A nyilatkozatnak van még egy figyelemreméltó kitétele:

„…….Az oroszok egy új módszert alkalmaznak: kijátsszák az állampolgársági kártyát.
A módszer lényege nagyon nagy vonalakban: az érintett övezetekben például orosz útlevél vagy állampolgárság jár……” (index.hu - Makk László vezérőrnagy)

Vajon hányan értették meg a vezérőrnagy érvét és magyarázatát Magyarországon? Hiszen ugyanarra a következtetésre jut, mint amire a kettősállampolgárság ellenzői. Lehet, hogy ezzel akart üzenni a jövő Magyarországának és EU-jának?

Eszerint a kaukázusi grúz helyzet nemcsak a Balkánnal és Kis-Jugoszláviával analóg?

.

Előzmény

Grúzia: Szerbia hasonmása (Friday, August 15, 2008)

.

Grúzia: Szerbia hasonmása

map from csmonitor

Meglehetősen szőrmentén tájékoztat a magyar média Grúzia ügyében. Ez valószínűleg annak (is) köszönhető, hogy nincs kialakult magyar álláspont. Igaz, az EU is tétova, az USA pedig – úgy tűnik – öngólt lőtt a szabadság, függetlenség, testvériség(?) jelszava és elve alatt.

A grúz helyzet vészesen hasonlít a koszovóihoz. Sőt, mi több, az egész balkáni háborúhoz, annak is utolsó szakaszához: Szerbia „felosztáshoz”, amiben a „civilizált” Nyugat – élén az USA-val – játszott főszerepet. A hazai tájékoztatásból nem lehet megtudni, hogy kinek is kell(ene) drukkolnunk. Kinek az oldalán állunk? A Népszabadság is épp úgy ködösít, mint a kormány, azaz a hivatalos magyar (kül)politika. Aczél Endre „helyzetelemzése” magát a grúz elnököt állítja be a hivatalos rossznak, aki „nyugat-barátságával” haragította magára és országára Oroszországot. Ugyanebben a lapban Orbán Viktor, pedig 56 említésével és párhuzamával az „örök gonosz” képében látatja Oroszországot. Mindkettő tipikus. Aczél, a baloldali „szovjet-szimpatizáns”, Orbán, pedig a (még) mindig mindenben a szovjetet látó, sejtő (új és magyar) jobboldali, aki nem tud szabadulni ettől a „mumus”-tól. Ami, számomra legfájóbb: egyetlen cikk vagy kommentár sem ismerteti (térkép segítségével) a valós helyzetet.

Grúzia tökéletes mása Kis Jugoszláviának, mely (nemrég még) állt egy szerb és egy montenegroi államszövetségből valamint két autonóm tartományból: Vajdaság és Koszovó. Koszovó függetlenségét elsősorban az USA erőltette, annak ellenére, hogy az rossz példával szolgálhat Európa több országában, ahol felerősödhetnek a kisebbségek elszakadási törekvései.

Grúziában szinte megismétlődött, megismétlődik a balkáni tragédia. Vészesen hasonló a történelmi, politikai és kisebbségi helyzet. Abházia jogi viszonya hasonló Montenegroéhez, annak leválása, elszakadása akár békés úton is megtörténhet. Dél-Oszétia viszont – akárcsak Szerbiának Koszovó - Grúzia része, és épp úgy, mint Koszovóban az albánok, Dél-Oszétiában is „egy kisebbség van többségben”.

Az Amerikai-barát Saakashvili államelnök – úgy tűnik – elérkezettnek látta az időt, hogy felszámolja országa területén az oszét szeparatista mozgalmat, a Dél-Oszétia függetlenségéért küzdőket. Az idő és a politikai helyzet is sürgethette, hiszen egy amerikai „balra tolódás” (a demokrata Obama hatalomra kerülése) nem biztos, hogy Grúzia, és benne az elnök, politikáját, törekvéseit továbbra is támogatja. A forgatókönyv szinte megegyezik Milosevics elképzelésével, aki mindenáron meg akarta tartani a többségében albánok lakta tartományt. Milosevics egyedül Oroszországot érezhette maga mögött, elsősorban, mint a szlávok és ortodoxok támogatóját, mely emellett mindenfajta elszakadási törekvéseket ellenez. Ez, pedig a több évszázados cári Oroszország történetébe gyökeredző szovjet terjeszkedési politika része.

Milosevicset a „civilzált” Nyugat-Európa kiáltotta ki agresszornak, és NATO elkötelezettségre hivatkozva rávette az Egyesült Államokat (Clinton elnököt), hogy az ENSZ-et megkerülve bombázzák Kis Jugoszláviát. Ebben a balkáni kalandban Magyarország is kivette részét. Épp Orbán Viktor miniszterelnöksége idején, hiszen hazánk, mint friss NATO tagállam, minden feltétel nélkül átengedte légiterét és reptereit az amerikai légierőnek. Annak ellenére, hogy a bombázások magyarlakta területek ellen is irányultak, és lehetősége lett volna megtagadni a katonai együttműködést. Lásd az ugyancsak NATO-tag, (és többségében ortodox) Görögország. Ezért meglehetősen képmutató, populista okfejtés és párhuzam az 56-os forradalom felemlegetése a volt miniszterelnök részéről.

Saakashvili augusztus elejei akcióját, a dél-oszét főváros (Tskhinval) elleni katonai fellépését, támadását el lehet, sőt, el kell ítélni! Mint minden erőszakos cselekedetet, ami a polgári lakosság körében szedheti áldozatát. Csakhogy, akárcsak Milosevics, Saakashvili Grúzia határain belül cselekedett, az országhatáron belül követte el „bűnét”, azaz nem sértette senki (szomszédai) szuverenitását, ahogy a westfáliai béke óta Európában bevett szokás. Ezt a több évszázados „szokásjogot” sértette meg először – 1999-ben - az EU, majd most Oroszország, amikor a béke bajnokaként bevonult Dél-Oszétiába, és azt „felszabadította”. Ha Saakashvilli provokátor, akkor a Medvegyev és Putyin vezette Oroszország – egyértelműen – agresszor. Oroszország ugyanis átlépte Grúzia államhatárát, és mélyen behatolt egy független államba, elfoglalta annak mintegy egyharmadát. Különösen fonák, vagy tán jelzésértékű, hogy Dél-Oszétia (tartomány) határától délre, mélyen grúz területen, Sztálin (Dzsugasvili) szülővárosát, Gori-t is bevette az orosz hadsereg.

Moszkva érvelése tökéletes mása a Jugoszlávia elleni NATO bombázás jogosságát magyarázó európai (és amerikai) indoklásnak: a „beavatkozás humanitárius alapon és érdekből történt”. Csak, miután Saakashvili „nyugat-barát”, ezért nem biztos, hogy Milosevics sorsára fog jutni, pedig pont az történik most Grúziában, mint ami Szerbiában történt. Az oroszok nagyon ügyesen vágtak vissza Szerbia és Koszovó miatt Európának és az USA-nak.

Ami az egész konfliktusban a legszembetűnőbb: Európa és az EU sehol sincs. Ez (ismét) Washington és Moszkva „vitája” kezd lenni. Mintha semmi sem változott volna az elmúlt 20 évben. Hiába tűnt el a Vasfüggöny, továbbra is mindenhol a „régi beidegződések”.

map from The Economist

Fejlemény

A hidegháború visszatér (?) (Tuesday, August 26, 2008)

.

.