EP választás után
Európát távolról, kívülről nézve, figyelmeztetőnek, mi
több sokkolónak tűnt a vasárnapi (26.05.2019.) választás eredménye. A jó
öreg kontinensen ugyanis valami (nagyon) megváltozott. Véget ért a hagyományos
jobb- és baloldal megszokott, kiegyenlítő vezető szerepe, az, amit
Németországban és Ausztriában „nagy koalíció” néven emlegetnek, amikor a két
vezető politikai tömegpárt közös kormányzással irányítja az országot, a jóléti államot,
és aminek meghatározását (tömegpárt), az állandó, biztos 30% feletti szavazat jelenti.
Igaz, már jó ideje „jóléti társadalom”-ról, nem pedig államról beszélnek,
amikor a jólétet nem kizárólag az állami elosztás, hanem a társadalom biztosítja.
Ez a kérdés, vagy probléma, az első világháború óta intenzíven foglalkoztatja a kapitalizmus bírálóit, élükön Engels gondolataival, amik a köztudatban, mint a politikai gazdaságtan marxi tanai váltak ismertté. Az alapötletet szocializmusnak nevezték el, mely 1848 óta foglalkoztatja a jobb, igazságosabb elosztásra, és az abból fakadó magasabb életszínvonalra áhítókat, akik a megvalósítást a szakszervezeti mozgalomban látták. Az 1915-ös zimmerwaldi konferenciáig csak szociáldemokrata pártok léteztek, melyek a szakszervezetek támogatását élvezve, mint „munkáspártok” voltak jelen a világ parlamentjeiben. Lenin vált ki ebből a hagyományos munkásmozgalmi idillből, és radikalizálta a mozgalom balszárnyát, minek eredményként 1918 óta jelentek meg a „kommunista” pártok, a tanács (szovjet) rendszerek, és „proletárdiktatúra” néven tették tönkre a kapitalista gazdaságot bíráló egész marxi-engelsi eszmevilágot, gondolatrendszert.
A problematikát az egyház is felismerte, és a 19. század vége felétől a híveknek is támpontot kívántak nyújtani az életkörülmény javítására. A 20. század második felében, különösen Dél-Amerikában, lett erős ez a mozgalom, ahol a „kispapok” híveikkel együtt élték át a társadalmi problémákat, nehézségeket, és tenni akartak a megtapasztalt nyomor és egyenlőtlenség ellen. Nem véletlen, hogy az első jezsuita egyházfő (Jorge Mario Bergoglio), mint a szegények és elesettek védelmezője vette fel assisi Szent Ferenc nevét. Ő az első pápa az amerikai kontinensről és egyben a déli féltekéről, ráadásul az első nem európai pápa a szíriai születésű III. Gergely óta.
Ez a kérdés, vagy probléma, az első világháború óta intenzíven foglalkoztatja a kapitalizmus bírálóit, élükön Engels gondolataival, amik a köztudatban, mint a politikai gazdaságtan marxi tanai váltak ismertté. Az alapötletet szocializmusnak nevezték el, mely 1848 óta foglalkoztatja a jobb, igazságosabb elosztásra, és az abból fakadó magasabb életszínvonalra áhítókat, akik a megvalósítást a szakszervezeti mozgalomban látták. Az 1915-ös zimmerwaldi konferenciáig csak szociáldemokrata pártok léteztek, melyek a szakszervezetek támogatását élvezve, mint „munkáspártok” voltak jelen a világ parlamentjeiben. Lenin vált ki ebből a hagyományos munkásmozgalmi idillből, és radikalizálta a mozgalom balszárnyát, minek eredményként 1918 óta jelentek meg a „kommunista” pártok, a tanács (szovjet) rendszerek, és „proletárdiktatúra” néven tették tönkre a kapitalista gazdaságot bíráló egész marxi-engelsi eszmevilágot, gondolatrendszert.
A problematikát az egyház is felismerte, és a 19. század vége felétől a híveknek is támpontot kívántak nyújtani az életkörülmény javítására. A 20. század második felében, különösen Dél-Amerikában, lett erős ez a mozgalom, ahol a „kispapok” híveikkel együtt élték át a társadalmi problémákat, nehézségeket, és tenni akartak a megtapasztalt nyomor és egyenlőtlenség ellen. Nem véletlen, hogy az első jezsuita egyházfő (Jorge Mario Bergoglio), mint a szegények és elesettek védelmezője vette fel assisi Szent Ferenc nevét. Ő az első pápa az amerikai kontinensről és egyben a déli féltekéről, ráadásul az első nem európai pápa a szíriai születésű III. Gergely óta.
Erre csak az önmagukat a „európai kereszténység védelmezőinek” kikiáltókat kívánom emlékeztetni, elsősorban az ötös számú Fidesz párttagkönyv tulajdonosát és egykori kollégista társát és barátját, a jelenlegi párt- és miniszterelnököt.
Figyelemre méltó, hogy a nyertes populisták
(Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Lengyelország) között nem
szerepel Magyarország! Ennek egyszerű az oka: a magyarországi Fidesz a Néppárt
frakció (EPP) tagja. Éppúgy, mint az EPP-ben külön pártként regisztrált, és
számon tartott KDNP, amire nem vonatkozik a felfüggesztés, és amiről mintha
megfeledkezne a hazai média, különösen az ellenzéki. A frakción
belüli felfüggesztés ellenére a Fidesz az európai parlamenti választáson (2019.május 26.) a Néppárt (EPP) tagjaként indult, és vett részt. Gyakorlatilag a Fidesz további sorsát a
parlamenti választás utánra hagyták, és a pártcsalád
tagjainak döntésére bízták.
A 28 tagországból mindösszesen a fentebb említett négyben
szereztek többséget a populisták, azon belül is a nacionalista,
szélsőjobboldali, „euro-szkeptikusok”. Tehát, az az áttörés, amiről Orbán (és
Trump volt tanácsadója, Steve Bannon) álmodozott, elmaradt. Sőt, még az sem
biztos, hogy az észak-olasz Matteo Salvini álma, egy „új Európát” képviselő parlamenti
frakció létrejön-e, hiszen annak alapfeltétele minimum 25 parlamenti képviselő,
legalább 7, azaz hét tagállamból. Ez a hét tagállamból érkező képviselő-csoport
kérdéses.
A szélsőjobboldali veszély elmúlt, ill. négy EU tagállamra
szűkült. Az „euro-szkeptikusok” leszerepeltek. Persze, jelenlétükkel továbbra
is számolni kell, elsősorban a nacionalizmus feléledése miatt, mely az EU végét
jelentheti, azaz a kontinens nyugati felének több mint 70 éves kemény munkáját
teheti tönkre. A Vasfüggönnyel elzárt Kelet-Európának, a volt „szocialista”
országoknak, viszont az elmúlt 30 év alatt sem sikerült felzárkózniuk, sem gazdaságilag,
sem politikailag, mivel nem értették meg, hogy az elosztás, az egymásrautaltságon alapuló
gazdasági együttműködés kontinensünk jólétének és békéjének titka. A
nacionalista gondolat, a „nemzetállam”, mint olyan, már a múlt században
bebizonyította, hogy Európát pusztulásba dönti. Ennek hazai jelei épp most, a
magyarországi választáskor mutatkoztak be, méghozzá az ellenzék részéről.
Hiszen tudatalatti volt az a „riasztás”, ahogy az ellenzék (felháborodva)
jelezte, „megnyitották az ukrán-magyar határt” a várható nagy helyi forgalom
előtt. Magyarokról, „testvéreinkről”, „véreinkről”, nemzettársainkról egy szó
sem esett a hazai médiában. Mégis jól érzékelhető volt az az ellenszenv, amit
intézkedéseivel a nacionalista magyar kormány gerjesztett.
Európa (az EU) választási kampány nagy hiánya, hogy
abszolút helyi problémákra koncentráltak és nem tudatosították, hogy a mintegy
félmilliárdnyi lakosság öt évre dönti el, hogyan tovább, mi lesz az EU, a
földrész, a 28 ország sorsa, jövője. Hogyan fogja felvenni (elsősorban a
gazdasági) versenyt az Egyesült Államokkal és Kínával? Érdekes Oroszországot
nem tartják „ellenfélnek”, azt csak valami mumusként kezelik, ami mindenbe
megpróbál beleszólni, és technikai fejlettségével a történéseket gátolni,
befolyásolni. Arra még senki sem
gondolt, hogy ha annyira kell tartani az orosz cyber-bűnözéstől (hackerektől),
akkor ott nagyon fejlett a computeres technika? Habár szakértők szerint nem a
technika, hanem az emberi tényező, a kémkedés van igen magas szinten. A mai
fejlettségi fokon a biztonsági kódok (szinte) feltörhetetlenek, viszont azok elárulása,
illetéktelen kézbe juttatása sorsdöntő lehet. Lásd WikiLeaks, ahol az
amerikai katonai elhárítás belső embere („lelkiismereti okokból”) juttatta el a
szükséges infókat (kódot) egy magát oknyomozó, feltáró újságírónak képzelő
fiatalemberhez, aki úgy érezte manapság már nincsenek (állam)titkok, és
mindenkinek jogában áll ismerni a valóságot. Ez a szemlélet különben
világszerte terjed, miközben a közösségi médiát egyre inkább befolyásolják a
fake news gyártó politikai bűnözők. A manipuláció világjelenség lett.
Most, hogy túlvagyunk a választáson, és a következő öt évre
próbálják megtalálni a megfelelő vezetőket, a provinciális Magyarországon
szinte minden gondolat Orbán körül forog. Orbán személyét és szerepét
borzasztóan feljátssza a hazai ellenzék (is). Miniszterelnökünknek közel sincs
akkora szerepe és jelentősége, mint az a hazai médiából kitűnik. Arról nem is
beszélve, mi lesz, ha a Néppárt (frakció) elhagyására szólítják fel? Biztos
sokan örülnek majd ennek, de vajon ennek milyen következménye lesz az ország,
Magyarország és népe számára? Az EU-t nem fogja elhagyni. Azzal Orbán is
tisztában van, hogy rendszere, különösen az ország önellátó gazdasága,
életképtelen. Magyarország nem Nagy-Britannia, tehát a Brexit magyar
megfelelője szóba sem jöhet. Ezért, ha a magyar miniszterelnök bármely más („futottak
még” kategóriájú) frakcióba ül át, politikai tekintélye és súlya európai
szinten lenullázódik. Oda a jelenlegi politikai „fenegyerek” szerep. Marad a
nacionalizmus, aminek viszont nincs helye a Néppártban.
Amiről ugyancsak megfeledkezik a hazai tájékoztatás: a négy
populista győztes (francia, olasz, brit és lengyel) közül egyik sem tekinti
magát néppártinak, és egyikük sem tagja az Európa Parlament néppárti
frakciójának (EPP – EVP).
Az is világos, hogy az Európai Unió legmagasabb rangú nem
közvetlenül választott tisztségviselőjének, az Európai Bizottság elnökének
személye nem Orbántól függ, különösen nem, hogy pártját az Európai Parlament
(néppárti) frakciójában felfüggesztették.
A néppárti csúcsjelölt (Manfred Weber) körül kialakult vita
úgy van beállítva a hazai médiában, mintha Orbánon múlva a csúcsjelölt sorsa,
megnevezése és elfogadása. Olyan (bulváros, pletykás) butaságok, mint Weber
vérig sértette Orbánt és rajta keresztül a magyar népet, és ezért Orbán nem
javasolja a bajor CSU-s politikust a legmagasabb EU-s tisztségre. Meg, hogy
Macron francia csúcsjelöltet akar egy némettel szemben, és azért ebédelt
Orbánnal, hogy Weberről tárgyaljnak, azaz Orbán kezében van az EU sorsa. Valójában Weber „problémás ember” lett. Az
eddigi gyakorlattal ellentétben Weber sohasem volt politikai vezető, pl. egy
tagország miniszterelnöke (kancellárja), tehát hiányos a vezetési gyakorlata.
Viszont ennél sokkal komolyabb probléma Weber választások előtti
kijelentése, amit egy lengyel újságnak adott. Ebben rákérdeztek,
megválasztása esetén mi lesz az épülő Északi Áramlat II. földgázvezetékkel,
mely közvetlen ellátást biztosít Oroszország és Németország között. Weber azt
mondta: azonnal leállítja, mert ő nem
Németországot, hanem az EU-t, annak 28 országát, képviseli. Ez elsősorban a
lengyelek és a baltiak fülének volt kedves. Ezért hívta meg Macron a V4 kormányfőit
egy beszélgetésre, amire természetesen Orbán is hivatalos volt. Hogy a magyar
miniszterelnök melyik álláspontot képviselte, nem tudni. Mindenesetre a földgáz
egy fontos (stratégiai) téma Európában, no meg a Trump vezette USA-ban, ahol az
amerikai elnök a folyékonygáz eladását szorgalmazza Európának, mondván az
megszünteti az orosz gazdasági függőséget, viszont drágább az orosz földgáznál.
Csak zárójelben, Ukrajna az egyik legjelentősebb folyékonygáz (shale gas)
lelőhely Európában. Nem véletlen, hogy a demokratapárti Obama-Clinton vezetés
elsők között támogatta Ukrajna elszakadását az orosz érdekszférától. Meg az sem
véletlen, hogy az akkori alelnök Joe Biden fia, Hunter Biden igazgatósági tag a
legnagyobb nem állami ukrán földgáz- és olajvállalatban, a Burisma Holdings-ban, melynek központja (székhelye) az adóparadicsomnak ismert Cipruson
található.
Minden taktikázás nélkül 28 európai ország félmilliárd
szavazója a 751 üléses Parlamentbe 506 képviselőt juttatott be a szocialisták,
zöldek, liberálisok és konzervatívok táborából. Azaz valójában az EU-t
szétverni akaró euro-szkeptikusok továbbra is kisebbségben vannak. Tehát, az
orbáni „nemzetállami” gondolat, és a kacérkodás a szélsőjobbal kudarcot
vallott. A magyarországi 52 %-os Fidesz győzelem ugyancsak a demokratikus
konzervatív Néppárt eredményeit erősíti. Függetlenül attól, hogy mi lesz az
Orbán vezette Fidesz további sorsa, és hol lesz a helye az Európai Parlamenti
patkóban. Nem tudni, a Fidesz szavazó tábora mennyire fogta fel, hogy
szavazatuk nem a bevándorlás-elleneseket támogatja a választáson, ahogy azt Orbán
három héttel korábban híveitől kérte.
Emlékeztetőül, 20 nappal az EP választás előtt (2019. május
6.) Orbán, az osztrák alkancellárral, közös nemzetközi sajtótájékoztatón szó
szerint azt mondta:
„…A magyar kormány és
vezetője nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy olyan embert támogat európai
bizottsági elnöknek, aki eleve bejelenti, hogy nem tart igényt a magyarok
szavazataira...”, majd hozzátette: „…a Fidesz már nem támogatja a néppárti
Manfred Weber európai bizottsági elnöki jelöltségét….”
Rendben, de akkor kit, és melyik pártot támogatta a Fidesz és elnöke Orbán Viktor? Ezzel adós maradt a magyar miniszterelnök. Viszont a Fideszre szavazók – beleértve Orbán Viktor és párttársai – „sértettsége” hová tűnt május 26-án, és mire gondoltak a szavazófülkében, kit, mit támogatnak a leadott voksok?
Rendben, de akkor kit, és melyik pártot támogatta a Fidesz és elnöke Orbán Viktor? Ezzel adós maradt a magyar miniszterelnök. Viszont a Fideszre szavazók – beleértve Orbán Viktor és párttársai – „sértettsége” hová tűnt május 26-án, és mire gondoltak a szavazófülkében, kit, mit támogatnak a leadott voksok?