Kísértet járja be Európát........
....……a kommunizmus kísértete” – ezekkel a szavakkal kezdődik az a kiáltvány, mely gyökeresen megváltoztatta a munkaadók és munkavállalók viszonyát és világát az elmúlt 160 évben. Érdekes, valahogy erről nem igazán emlékezett meg a magyar média, ill. közvélemény. Pedig az 1848-ban, Európán keresztül söprő márciusi forradalmak előestéjén (február 21-én) Londonban publikált manifesztumban foglaltak napjaink gondolkodására is kihatással vannak. Különösen az európaira. Ez jutott az eszembe, miközben hallgattam a Kovács László EU-biztossal készült tv-interjút szerdán (április 09), és olvastam az (EU-tag) osztrákokat „fenyegető” nyilatkozatát néhány nappal korábban.
Kovács EU-biztos szavai felidézték bennem a 70-es évek elejét, amikor kissé meglepődve vettem tudomásul, hogy a tengerentúlról nézve Európa „kommunista” volt. Nem, nem Kelet-Európa, ahogy én is akkoriban gondoltam, hittem, hanem a Szabadvilágnak tekintett Nyugat-Európa, az akkor még Gazdasági Közösségnek nevezett jóléti államok. Különösen a Svédországban élő disszidensek magyarázták büszkén, hogy az „igazi kommunizmus” náluk (Svédországban) van, nem pedig a Vasfüggöny mögött.
Az államilag biztosított szociális juttatások finanszírozása, akkorra már a fejlődés kerékkötőjének kezdett bizonyulni. Első kézzelfogható jelét a híres filmrendező, (a svéd) Ingmar Bergman önkéntes száműzetése adta, aki akkoriban települt át Münchenbe. Állítása szerint olyan magasak (voltak) a svéd adók, hogy azok már nemcsak alkotói szabadságát és munkásságát, de megélhetését is veszélyeztették, mivel filmjei magas költségei miatt 105 % adót kellett fizetnie. Bergman-t egy színházi próbáról vitték el a svéd nyomozók, és tartoztatták le adócsalás vádjával. A neves filmrendezőnek ugyanis volt egy svájci vállalata, amelyen keresztül fizette a külföldi színészeket. A vádat később ejtették, a letartóztatás körülményeit, pedig azzal magyarázták, hogy senkivel sem lehet, szabad kivételt tenni. A történtek annyira megviselték Bergman-t, hogy elhatározta: örökre búcsút mond hazájának.
Szinte Bergman Münchenbe érkezésével egy időben kapott svájci állampolgárságot Gunter Sachs, a dúsgazdag (nyugat-)német playboy, Brigitte Bardot egykori férje, aki jobbnak látta, ha ezentúl az alpesi országból irányítja (nyugat-)németországi vállalatait. Köztudott, hogy nem könnyű a svájci állampolgárság megszerzése, különös tekintettel, hogy mindenről a helybélieknek kell szavazniuk, így a „befogadásról” is. A fáma szerint Sachs, hogy megkönnyítse lakhelye polgárainak döntését, építetett egy új templomot.
Visszatérve Kovács László EU-biztos nyilatkozatához, érdemes kicsit áttekinteni az EU bank- és adórendszerét, és a magyar média által használt fogalmakat.
Kovács EU-biztos szavai felidézték bennem a 70-es évek elejét, amikor kissé meglepődve vettem tudomásul, hogy a tengerentúlról nézve Európa „kommunista” volt. Nem, nem Kelet-Európa, ahogy én is akkoriban gondoltam, hittem, hanem a Szabadvilágnak tekintett Nyugat-Európa, az akkor még Gazdasági Közösségnek nevezett jóléti államok. Különösen a Svédországban élő disszidensek magyarázták büszkén, hogy az „igazi kommunizmus” náluk (Svédországban) van, nem pedig a Vasfüggöny mögött.
Az államilag biztosított szociális juttatások finanszírozása, akkorra már a fejlődés kerékkötőjének kezdett bizonyulni. Első kézzelfogható jelét a híres filmrendező, (a svéd) Ingmar Bergman önkéntes száműzetése adta, aki akkoriban települt át Münchenbe. Állítása szerint olyan magasak (voltak) a svéd adók, hogy azok már nemcsak alkotói szabadságát és munkásságát, de megélhetését is veszélyeztették, mivel filmjei magas költségei miatt 105 % adót kellett fizetnie. Bergman-t egy színházi próbáról vitték el a svéd nyomozók, és tartoztatták le adócsalás vádjával. A neves filmrendezőnek ugyanis volt egy svájci vállalata, amelyen keresztül fizette a külföldi színészeket. A vádat később ejtették, a letartóztatás körülményeit, pedig azzal magyarázták, hogy senkivel sem lehet, szabad kivételt tenni. A történtek annyira megviselték Bergman-t, hogy elhatározta: örökre búcsút mond hazájának.
Szinte Bergman Münchenbe érkezésével egy időben kapott svájci állampolgárságot Gunter Sachs, a dúsgazdag (nyugat-)német playboy, Brigitte Bardot egykori férje, aki jobbnak látta, ha ezentúl az alpesi országból irányítja (nyugat-)németországi vállalatait. Köztudott, hogy nem könnyű a svájci állampolgárság megszerzése, különös tekintettel, hogy mindenről a helybélieknek kell szavazniuk, így a „befogadásról” is. A fáma szerint Sachs, hogy megkönnyítse lakhelye polgárainak döntését, építetett egy új templomot.
Visszatérve Kovács László EU-biztos nyilatkozatához, érdemes kicsit áttekinteni az EU bank- és adórendszerét, és a magyar média által használt fogalmakat.
Hazánkban szinte nincs olyan hét vagy hónap, hogy ne olvasnánk „áfa-csalás”-ról. Ugyanakkor a nyugati világban ez a fogalom majdhogynem ismeretlen. Ott időnként az „adóelkerülés”, „elmulasztás”, „az adózás alóli kibújás” (Steuerhinterziehung, tax evasion) miatt vonnak felelősségre hirtelen gazdagodókat. A „nyugati” elkövetők gyakorlatilag a pénzükért megdolgoznak, csak az adóköteles részt „felejtik el” befizetni, megfizetni. Tehát, mulasztás vétke áll fenn. Ezzel szemben a magyar „vállalkozók” az áfa-csalással egyértelmű lopást követnek el, hiszen olyan pénzt igényelnek vissza az államtól, amiért soha nem dolgoztak meg! És ez óriási különbség! Ezt a hazai gyakorlatot a többi volt szoc. országokkal karöltve mára már az egész EU-ra kiterjesztették. Ennek próbál gátat vetni Brüsszel.
Adórendszer
Az adózás lényege: az állampolgárok bevételük (fizetésük, keresetük) egy részét befizetik a nagy közös kasszába, hogy abból elsősorban az állam működését (honvédelem, közbiztonság, közigazgatás, katasztrófavédelem stb.), másodsorban a lakosság (minél jobb) életkörülményét (nyugdíj, egészségügy, oktatás, környezetvédelem stb.) biztosítsák. Ilyen értelemben „a kapitalizmus fellegvára”, az USA, mint állam, szegény, hiszen a szociális kiadásokra alig költ, azt az állampolgároknak maguknak kell előteremteniük igényeiknek és lehetőségeiknek megfelelően. Ez a szabadság (ára). A szociális támogatások nagy részét jótékonysági alapon a gazdagok biztosítják, akik viszont adományaikat leírhatják vállalkozásaik adójából.
Hasonló meggondolásból, „a kommunizmus fellegvára”, a Szovjetunió, mint állam, igen gazdag volt, hiszen a magántulajdon gyakorlatilag megszűnt, és helyette a központi irányítás és a tervgazdálkodás volt hivatott biztosítani az állampolgárok jólétét. Ez az elv azonban ott bukott meg, hogy a központi hatalom a közösség (az állam és politikája) érdekét az egyéni érdek fölé helyezte, és azt próbálta elhitetni, hogy minden a lakosság érdekében történik, az állam mindenről gondoskodik.
E két véglet között lavírozott Nyugat-Európa, ahol nem vonták kétségbe a magántulajdon, azaz a kapitalizmus létezését, viszont az állam szociális gondoskodását igen fontosnak tartották mindkét (politikai) oldalon (keresztény szociálisok vs. szociáldemokraták). Az egyéni érdek szem előtt tartása mellett az állam - adó formájában - nagyon sokat vont el polgáraitól, viszont ennek fejében létbiztonságot adott, mely megteremtette a jóléti államot.
Kamatadó
Az egyik ilyen adóforma a kamatadó (Quellensteuer, withholding tax, savings interest taxation), azaz a megtakarításokból származó (extra) jövedelem megadóztatása. Ezt az adóformát egyes országok (pl. USA, Nagy-Britannia) az állandó lakhellyel nem rendelkező külföldiekre nem alkalmazzák, hogy ezzel is segítsék bankjaik pénzforgalmát, a tőke(be)áramlást. Az EU-tagállamokra is jellemző volt ez a szemlélet és gyakorlat, ami feszültséget és „nem kívánatos” pénzmozgást eredményezett. Ekkor találták ki az „EU-külföldi” (EU-Ausländer) elnevezést, és a közösség állampolgárainak az EU-n belüli országokban nyitott és vezetett betéteinek figyelését. Ma már törvény írja elő, hogy az „idegenben” jóváírt kamatokról, nyereségekről értesíteni kell azt a tagországot, amelynek állampolgára az „EU-külföldi”. Így például a német bankok kötelesek értesíteni a magyar állampolgárok náluk elhelyezett pénzeinek nyereségéről a szövetségi pénzügyminisztériumot (Bundesfinanzamt), mely aztán az adatokat továbbküldi a magyar adóhatóságoknak (APEH).
Ez a rendszer és gyakorlat természetesen fordítva is működik. A magyarországi bankokban elhelyezett EU-külföldiek (éves) nyereségéről is értesítik az illetékes tagállam adóhatóságát. Ennek ellenére a kamatadó mértéke és alkalmazása nem egységes! Például Magyarországon a bankok sehol sem tűntetik fel reklámjaikban a valódi (nettó) kamatlábértéket, mely 20 %-kal kevesebb, mint amit (megtévesztően) hirdetnek, ill. ígérnek. Ugyancsak nem alkalmazzák azt a német gyakorlatot, hogy a betéti hozamok, mint bevétel jelennek meg az éves adóbevallásban. Pontosabban, egyedülálló esetében az évi 750 eurót (családosok esetében pedig az 1500 eurót) meg nem haladó összes nyereséget, hozamot, (ez kb. egy autó árának (EUR 16.000.- / EUR 32.000.-) megfelelő összeg 4,5 %-os éves kamata) vissza lehet igényelni, ill. kérni lehet, hogy annak levonásától tekintsenek el, azaz a bank (utólag!) írja jóvá. A magyar kamatadórendszer ilyenfajta differenciálást, támogatást nem ismer.
Kovács László EU-biztos az osztrák lapoknak adott nyilatkozatában említést tesz a német-lichtensteini „adókonfliktusról”, amit a magyar média nemes egyszerűséggel „adócsalás”-nak titulált. Pedig nem az! Legalábbis nem az, amit magyarul „adócsaláson” értünk. A szóban forgó jómódú németek a már leadózott pénzüket vitték külföldre, hogy elkerüljék a kamatadót. Mivel sok pénzről van szó (eurók millióiról), a fentebb ismertetett német kamatadó „kedvezmény” ezekre az esetekre nem érvényes. Itt már 1-2 % is jelentős hasznot eredményez szemben a 30 %-os állami sáppal. Az „adókonfliktus” inkább erkölcsi problémát vetett fel a német lakosság körében, mintsem a törvény kijátszásának tényét, amit különben bárki megtehet Németországban, csak éppen az összeg nagysága miatt nem biztos, hogy megéri (kockáztatni). A felháborodás a kapzsiságnak szólt. Miért bújik ki a törvény alól az, akinek amúgy is van mit a tejbe aprítania? Akiknek épp a magas keresetük és állásuk miatt (top menedzserek) életvitelükkel példát kellene mutatniuk.
Ugyanakkor a német hatóságok is súlyos erkölcsi hibát vétettek azzal, hogy egy kirúgott lichtensteini bankalkalmazott által ellopott ügyféllista alapján „göngyölítették fel” az „adócsalókat”. Mi több, a lopott adatokért több mint 4 millió eurót fizetett az adófizetők pénzéből a német APEH. Az illető, a lichtensteini hercegi család bankjában, mint az ügyfelek adatait a számítógépes rendszerbe bevivő dolgozott, majd 2002-ben elbocsátották. Bosszúból lemásolta az adatokat és a cd-t felajánlotta a német hírszerzésnek. Erkölcsileg ez a módszer is igencsak vitatható.
Különben Németországban „nemzeti sport” az ilyen jellegű „adócsökkentés”. Aki csak teheti az alpesi országokban (Svájc, Lichtenstein, Ausztria) tartja megtakarítását. Elég csak egy hétvégi síelésre átugrani. A nagymenők viszont ott is laknak: Franz Beckenbauer Ausztriában (Kitzbühel), Michael Schumacher pedig Svájcban (Vufflens-le-Château), - ezzel legalizálva az „egyszerűsített” adózást.
Kovács EU-biztos végül annak a reményének adott hangot, hogy „…a külföldi bankokban tartott betétek forrásadójának beütemezett emelkedésével néhány éven belül megszűnhet a banktitok az EU összes tagországában….” (április 4-i nyilatkozat)
Nos, ez az, ami a „kommunizmus kísértetét” vagy annak árnyékát vetíti Európára, az Európai Unióra.
Banktitok
Az európai kis országok (Svájc, Ausztria, Belgium, Luxemburg,) és törpeállamok (Monaco, Lichtenstein, Andorra, stb.) épp a szigorú banktitok miatt váltak a világ legtekintélyesebb és legmegbízhatóbb országaivá. Az „adóparadicsom” mást jelent! Ezt is előszeretettel keveri a hazai média. Az adóparadicsomok kimondottan vállalatalapítási (offshore) és könyvelési bravúrokra alapozzák létüket, ahol az ország társadalmi és politikai stabilitása másodlagos. Ezzel szemben (például) Svájc több évszázados semlegessége és társadalmi, politikai stabilitása a biztosíték, ahova nem a kamatláb, a magas hozam, reményében viszik a pénzüket az emberek, hanem a névtelenség miatt. Az abszolút diszkréció miatt itt biztonságban érezheti vagyonát minden földi halandó. A jól elrejtett (alacsony kamatú) pénzt, pedig nagy haszonnal forgatják meg a svájci bankok, amit aztán hazájuk felvirágoztatására fordítanak. Talán nem véletlen, hogy az aránylag alacsony kamatú magyarországi hitelek jórésze is svájci frank alapú! Hasonló elvek alapján működik a mintegy 30 ezer lakosú lichtensteini nagyhercegség, ill. a hercegi családhoz tartozó bankok is. Érdekes, az utóbbi időben egyre több lichtensteini (FL) rendszámú kocsit lehet látni Budapest utcáin.
Természetesen küzdeni kell a bűnözés ellen. Különösen a szervezett bűnözés, mint a terrorizmus, a kábítószer és emberkereskedelem finanszírozása vagy a pénzmosás ellen, de a banktitok általános feloldása, megszűntetése, épp olyan veszélyes, mint a magántulajdon felszámolására tett kísérlet. Megjegyzem, a múltszázad 30-as-40-es éveiben a vagyonosabb üldözöttek Európa szerte is csak a svájci banktitokban bízhattak a túlélés reménye mellett. Elég csak emlékezni az 1944-es magyarországi rendeletekre, amikor az izraelita vallásúakat felszólították, hogy pénzüket kötelesek a Pénzintézeti Központban vezetett bankszámlán tartani, ill. nemesfém ékszereiket, műtárgyaikat, óráikat stb. „letétbe adni”. A bankszámlákat később a magyar hatóságok zárolták, ahhoz tulajdonosaik soha többé nem férhettek hozzá.
Adórendszer
Az adózás lényege: az állampolgárok bevételük (fizetésük, keresetük) egy részét befizetik a nagy közös kasszába, hogy abból elsősorban az állam működését (honvédelem, közbiztonság, közigazgatás, katasztrófavédelem stb.), másodsorban a lakosság (minél jobb) életkörülményét (nyugdíj, egészségügy, oktatás, környezetvédelem stb.) biztosítsák. Ilyen értelemben „a kapitalizmus fellegvára”, az USA, mint állam, szegény, hiszen a szociális kiadásokra alig költ, azt az állampolgároknak maguknak kell előteremteniük igényeiknek és lehetőségeiknek megfelelően. Ez a szabadság (ára). A szociális támogatások nagy részét jótékonysági alapon a gazdagok biztosítják, akik viszont adományaikat leírhatják vállalkozásaik adójából.
Hasonló meggondolásból, „a kommunizmus fellegvára”, a Szovjetunió, mint állam, igen gazdag volt, hiszen a magántulajdon gyakorlatilag megszűnt, és helyette a központi irányítás és a tervgazdálkodás volt hivatott biztosítani az állampolgárok jólétét. Ez az elv azonban ott bukott meg, hogy a központi hatalom a közösség (az állam és politikája) érdekét az egyéni érdek fölé helyezte, és azt próbálta elhitetni, hogy minden a lakosság érdekében történik, az állam mindenről gondoskodik.
E két véglet között lavírozott Nyugat-Európa, ahol nem vonták kétségbe a magántulajdon, azaz a kapitalizmus létezését, viszont az állam szociális gondoskodását igen fontosnak tartották mindkét (politikai) oldalon (keresztény szociálisok vs. szociáldemokraták). Az egyéni érdek szem előtt tartása mellett az állam - adó formájában - nagyon sokat vont el polgáraitól, viszont ennek fejében létbiztonságot adott, mely megteremtette a jóléti államot.
Kamatadó
Az egyik ilyen adóforma a kamatadó (Quellensteuer, withholding tax, savings interest taxation), azaz a megtakarításokból származó (extra) jövedelem megadóztatása. Ezt az adóformát egyes országok (pl. USA, Nagy-Britannia) az állandó lakhellyel nem rendelkező külföldiekre nem alkalmazzák, hogy ezzel is segítsék bankjaik pénzforgalmát, a tőke(be)áramlást. Az EU-tagállamokra is jellemző volt ez a szemlélet és gyakorlat, ami feszültséget és „nem kívánatos” pénzmozgást eredményezett. Ekkor találták ki az „EU-külföldi” (EU-Ausländer) elnevezést, és a közösség állampolgárainak az EU-n belüli országokban nyitott és vezetett betéteinek figyelését. Ma már törvény írja elő, hogy az „idegenben” jóváírt kamatokról, nyereségekről értesíteni kell azt a tagországot, amelynek állampolgára az „EU-külföldi”. Így például a német bankok kötelesek értesíteni a magyar állampolgárok náluk elhelyezett pénzeinek nyereségéről a szövetségi pénzügyminisztériumot (Bundesfinanzamt), mely aztán az adatokat továbbküldi a magyar adóhatóságoknak (APEH).
Ez a rendszer és gyakorlat természetesen fordítva is működik. A magyarországi bankokban elhelyezett EU-külföldiek (éves) nyereségéről is értesítik az illetékes tagállam adóhatóságát. Ennek ellenére a kamatadó mértéke és alkalmazása nem egységes! Például Magyarországon a bankok sehol sem tűntetik fel reklámjaikban a valódi (nettó) kamatlábértéket, mely 20 %-kal kevesebb, mint amit (megtévesztően) hirdetnek, ill. ígérnek. Ugyancsak nem alkalmazzák azt a német gyakorlatot, hogy a betéti hozamok, mint bevétel jelennek meg az éves adóbevallásban. Pontosabban, egyedülálló esetében az évi 750 eurót (családosok esetében pedig az 1500 eurót) meg nem haladó összes nyereséget, hozamot, (ez kb. egy autó árának (EUR 16.000.- / EUR 32.000.-) megfelelő összeg 4,5 %-os éves kamata) vissza lehet igényelni, ill. kérni lehet, hogy annak levonásától tekintsenek el, azaz a bank (utólag!) írja jóvá. A magyar kamatadórendszer ilyenfajta differenciálást, támogatást nem ismer.
Kovács László EU-biztos az osztrák lapoknak adott nyilatkozatában említést tesz a német-lichtensteini „adókonfliktusról”, amit a magyar média nemes egyszerűséggel „adócsalás”-nak titulált. Pedig nem az! Legalábbis nem az, amit magyarul „adócsaláson” értünk. A szóban forgó jómódú németek a már leadózott pénzüket vitték külföldre, hogy elkerüljék a kamatadót. Mivel sok pénzről van szó (eurók millióiról), a fentebb ismertetett német kamatadó „kedvezmény” ezekre az esetekre nem érvényes. Itt már 1-2 % is jelentős hasznot eredményez szemben a 30 %-os állami sáppal. Az „adókonfliktus” inkább erkölcsi problémát vetett fel a német lakosság körében, mintsem a törvény kijátszásának tényét, amit különben bárki megtehet Németországban, csak éppen az összeg nagysága miatt nem biztos, hogy megéri (kockáztatni). A felháborodás a kapzsiságnak szólt. Miért bújik ki a törvény alól az, akinek amúgy is van mit a tejbe aprítania? Akiknek épp a magas keresetük és állásuk miatt (top menedzserek) életvitelükkel példát kellene mutatniuk.
Ugyanakkor a német hatóságok is súlyos erkölcsi hibát vétettek azzal, hogy egy kirúgott lichtensteini bankalkalmazott által ellopott ügyféllista alapján „göngyölítették fel” az „adócsalókat”. Mi több, a lopott adatokért több mint 4 millió eurót fizetett az adófizetők pénzéből a német APEH. Az illető, a lichtensteini hercegi család bankjában, mint az ügyfelek adatait a számítógépes rendszerbe bevivő dolgozott, majd 2002-ben elbocsátották. Bosszúból lemásolta az adatokat és a cd-t felajánlotta a német hírszerzésnek. Erkölcsileg ez a módszer is igencsak vitatható.
Különben Németországban „nemzeti sport” az ilyen jellegű „adócsökkentés”. Aki csak teheti az alpesi országokban (Svájc, Lichtenstein, Ausztria) tartja megtakarítását. Elég csak egy hétvégi síelésre átugrani. A nagymenők viszont ott is laknak: Franz Beckenbauer Ausztriában (Kitzbühel), Michael Schumacher pedig Svájcban (Vufflens-le-Château), - ezzel legalizálva az „egyszerűsített” adózást.
Kovács EU-biztos végül annak a reményének adott hangot, hogy „…a külföldi bankokban tartott betétek forrásadójának beütemezett emelkedésével néhány éven belül megszűnhet a banktitok az EU összes tagországában….” (április 4-i nyilatkozat)
Nos, ez az, ami a „kommunizmus kísértetét” vagy annak árnyékát vetíti Európára, az Európai Unióra.
Banktitok
Az európai kis országok (Svájc, Ausztria, Belgium, Luxemburg,) és törpeállamok (Monaco, Lichtenstein, Andorra, stb.) épp a szigorú banktitok miatt váltak a világ legtekintélyesebb és legmegbízhatóbb országaivá. Az „adóparadicsom” mást jelent! Ezt is előszeretettel keveri a hazai média. Az adóparadicsomok kimondottan vállalatalapítási (offshore) és könyvelési bravúrokra alapozzák létüket, ahol az ország társadalmi és politikai stabilitása másodlagos. Ezzel szemben (például) Svájc több évszázados semlegessége és társadalmi, politikai stabilitása a biztosíték, ahova nem a kamatláb, a magas hozam, reményében viszik a pénzüket az emberek, hanem a névtelenség miatt. Az abszolút diszkréció miatt itt biztonságban érezheti vagyonát minden földi halandó. A jól elrejtett (alacsony kamatú) pénzt, pedig nagy haszonnal forgatják meg a svájci bankok, amit aztán hazájuk felvirágoztatására fordítanak. Talán nem véletlen, hogy az aránylag alacsony kamatú magyarországi hitelek jórésze is svájci frank alapú! Hasonló elvek alapján működik a mintegy 30 ezer lakosú lichtensteini nagyhercegség, ill. a hercegi családhoz tartozó bankok is. Érdekes, az utóbbi időben egyre több lichtensteini (FL) rendszámú kocsit lehet látni Budapest utcáin.
Természetesen küzdeni kell a bűnözés ellen. Különösen a szervezett bűnözés, mint a terrorizmus, a kábítószer és emberkereskedelem finanszírozása vagy a pénzmosás ellen, de a banktitok általános feloldása, megszűntetése, épp olyan veszélyes, mint a magántulajdon felszámolására tett kísérlet. Megjegyzem, a múltszázad 30-as-40-es éveiben a vagyonosabb üldözöttek Európa szerte is csak a svájci banktitokban bízhattak a túlélés reménye mellett. Elég csak emlékezni az 1944-es magyarországi rendeletekre, amikor az izraelita vallásúakat felszólították, hogy pénzüket kötelesek a Pénzintézeti Központban vezetett bankszámlán tartani, ill. nemesfém ékszereiket, műtárgyaikat, óráikat stb. „letétbe adni”. A bankszámlákat később a magyar hatóságok zárolták, ahhoz tulajdonosaik soha többé nem férhettek hozzá.
Ugyanakkor a banktitok hátulütője, hogy a számlatulajdonos halála esetén a pénzhez és a széfben örzőtt vagyontárgyakhoz nagyon nehéz hozzájutni, az legtöbb esetben „a bankra száll”. Ez történt a második világháború halálos áldozatainak svájci bankszámláival is. Mégis, a banktitok megszűnése, megszűntetése borzasztó kiszolgáltatottá tenné a kisembert. Orwell-i méreteket öltene, a magántulajdon ily mérvű kontrollja, állami ellenőrzése.
Végezetül, úgy tűnik Kovács László nem ismeri az emberi lelket, amikor ezeket írja, mondja:
"...........Ausztriában a hazai ügyfelek 25 százalékos adót fizetnek a kamathozamok után. Ha az osztrák pénzügyi kormányzat a banktitok megőrzése mellett dönt, 2011. júliustól a hazai ügyfelek számára is 35 százalékra kell emelnie az adókulcsot, mert különben az EU-állampolgárok megkülönböztetése miatt bizottsági eljárást von a fejére. Kovács László szerint az emelés biztosra vehetően tiltakozást és ellenkezést váltana ki a hazai ügyfelekből......" (április 4-i nyilatkozat)
Az EU biztos Kovács László téved, nagyot téved. Az EU-tag osztrákok már most is tisztában vannak, hogy mit jelent a banktitok. A 35 %-os kamatadó, pedig bakfitty ahhoz képest, amennyi pénz fog ömleni Ausztriába az EU tagállamaiból, melynek polgárai, függetlenül a hozamtól, biztonságban kívánják érezni legféltettebb kincseiket, családi és személyes vagyonukat. Miközben az osztrák bankok rendesen megforgathatják majd az ott tartott euró milliárdokat hazájuk felvirágoztatására, állampolgáraik jóléte biztosítására.
Végezetül, úgy tűnik Kovács László nem ismeri az emberi lelket, amikor ezeket írja, mondja:
"...........Ausztriában a hazai ügyfelek 25 százalékos adót fizetnek a kamathozamok után. Ha az osztrák pénzügyi kormányzat a banktitok megőrzése mellett dönt, 2011. júliustól a hazai ügyfelek számára is 35 százalékra kell emelnie az adókulcsot, mert különben az EU-állampolgárok megkülönböztetése miatt bizottsági eljárást von a fejére. Kovács László szerint az emelés biztosra vehetően tiltakozást és ellenkezést váltana ki a hazai ügyfelekből......" (április 4-i nyilatkozat)
Az EU biztos Kovács László téved, nagyot téved. Az EU-tag osztrákok már most is tisztában vannak, hogy mit jelent a banktitok. A 35 %-os kamatadó, pedig bakfitty ahhoz képest, amennyi pénz fog ömleni Ausztriába az EU tagállamaiból, melynek polgárai, függetlenül a hozamtól, biztonságban kívánják érezni legféltettebb kincseiket, családi és személyes vagyonukat. Miközben az osztrák bankok rendesen megforgathatják majd az ott tartott euró milliárdokat hazájuk felvirágoztatására, állampolgáraik jóléte biztosítására.
.
Kovács László nyilatkozatára az osztrák pénzügyi vezetők igen frappánsan válaszoltak, amikor kijelentették: "Az állam ne legyen kiváncsi a (pénzügyi) hálószobatitkokra" (Az osztrák reakciók a der Standard-ban)
.
Fejlemény
Kommissar Kovacs (Friday, May 16, 2008)
.
.
posted by Pocakos at 11:30 AM
1 Comments:
Nagyon jó írás, teljesen egyet is értek. Viszont a svájci bankok kamatai nem biztos, hogy olyan alacsonyak, sőt. Ez függ az összeg nagyságától, meg hogy milyen betétet/befektetést/életbiztosítást választ a nép. Beleírtam az egyik cikkembe a financiális fasizmus kifejezést, erre jó, hogy nem harapták le a fejemet, ami csak azt bizonyítja, hogy mégiscsak abba az irányba haladunk. Engem különösen az bosszant, hogy uraink azért harcolnak az "adóoptimalizáció" ellen, mert ma már mindenki hozzáfér, nemcsak ők. Vajon Kovács úr itthon miért nem reklámozza, hogy mekkora eredményeket ért el Svájc, Luxemburg stb térdre kényszerítésével? (persze nem egyedül érte el a TIEA-k aláírását) Csak nem azért, mert esetleg kiderülne, hogy neki is van/volt néhány offshore jellegű számlája vagy cége? Mindegy, minket arra ítéltek, hogy otthon maradjunk, pofa befog, sápot kifizet.
Post a Comment
<< Home