A megszállottak emlékműve

Nem tudom kitől származik a “Megszállási emlékmű” ötlete. Sejtéseim vannak, a koncepció érthető: relativizálni kell, pontosabban egyenlőség jelet kell tenni a XX. század két borzalmas diktatúrája (a szovjet és náci) közé. Ezt a célt szolgálta a Terror Házát létrehozó szemlélet is. Már ott is látszott, érződött, hogy a téma bemutatásából ki kell hagyni a “zsidókat”. Nekik külön múzeumot jelölt ki az akkori államvezetés, az első Orbán kormány. Akkoriban csak nagyon kevesen vették észre, és tették szóvá ezt a “megkülönböztetést”. Akkor még nem volt Jobbik. Az csak Orbán bukása után (2002) az elégedetlen polgári körösök táborából jött létre. Méghozzá abból, amelynek megalakulása óta tagja volt Orbán Viktor és Vona Gábor is.

 

Orbán kiválóan ismeri a magyar lelket. Ennek legjobb bizonyítéka, hogy 2002-es bukása óta követőinek tábora szinte ugyanakkora. Már a választásvesztés másnapján, az első megnyilvánulásaiból (“a haza nem lehet ellenzékben”) jól látható volt, hogy sem ő, sem hívei nem demokraták, úgy, ahogy az ország közgondolkodása sem! Mitől is lenne az, amikor 40 év diktatúrában (relative) egészen jól élt az ország lakossága. Szellemi, intellektuális elnyomás volt, de éhező tömegekről nem lehet beszélni. Hála a kádári politikának. "Jani bá"-t ha Moszkvában felelősségre vonták, védekezésként, no meg magyarázatként, rendszeresen használta a “nemzeti sajátosság” kifejezést, amire aztán főnökei legtöbbször rábólintottak. Ezt a kádári trükköt használja manapság külföldön és belföldön egyaránt szeretett miniszterelnökünk is.

 

Ez a “nemzeti sajátosság” itatja át Orbán minden megnyilatkozását. Tudja, hogy a nacionalizmus élteti és táplálja a hatalmon maradását. A tömeg pedig önként és dalolva tapsol, hiszen a náciktól vett alapgondolattal (merjünk nagyok lenni!) lelket lehet önteni a csüggedőkbe.

 

A miniszterelnök és egyben pártelnök nagyon jól tudja, hogy a “komcsizás” hívószó és jól hangzik egy olyan országban, ahol  a kommunista párttagok száma megközelítette az egymilliót. A teljes honvédség, rendőrség, munkásőrség, plusz vezető beosztásúak vállalati szintig mind párttag volt. Ráadásul az MSZP-t ma is (sokan) utódpártnak tartják. Ezt próbálta Gyurcsány egyik napról a másikra szociáldemokratának “átfesteni”, és demokratikusan vezetni, kormányozni. Orbán, aki jól ismeri az “inkább a szomszéd tehene is dögöljön meg” mentalitást, ott tett keresztbe, ahol csak tudott. Nem az ország érdeke vezette, hanem személyes ambiciói és a vetélytárssal szembeni gyűlölete. Meg is lett az eredménye: nyolc év szívós munkával 2010-re szétverte az egész “baloldalt”, miközbe fejébe vette, hogy aki magát “baloldalinak” vallja, az, mind “komcsi”. Az alaphangot a Fidesz ötös számú pártkönyvének tulajdonosa adta meg, aki rendszerint felemlíti az első világháborút követő zűrzavaros időket. Lásd a derék fehér terroristák, akik (így utólag) helyesen cselekedtek, de gyengén teljesítettek az orgoványi erdőben.

 

Tehát, a “komcsizást” már évek óta terjeszti az Orbán csapat, amit a választások közeledte (hivatalból!) csak fokozott. Orbán elővette a "Der ewige Jude" (az örök zsidó) című náci (és antiszemita) propagandafilm egyik jelenetét is, amelyben pajeszos, szakállas, kaftános zsidókat mutatnak, majd ugyanezek a férfiak frissen megborotválva, frissen vasalt ingben és (polgári, “üzletemberi”) öltönyben mosolyognak a kamerába. Ugyanebben a szellemben jelentette ki Orbán a Fidesz legutóbbi kongresszusán, hogy a (komcsi) pufajkások öltönyt húztak, de ez senkit se tévesszen meg. Igen, az orbáni üzenet egyértelmű: a kommunisták köztünk élnek, ébernek kell lennünk. Mintha csak a legsötétebb nyilas korszak köszönne vissza, amikor a köztünk élő “zsidóktól” óvott a hatalom.

 

Orbán kommunista ellensége ugyanolyan, mint az antiszemita zsidó, aki származását próbálja így önmagával is felejtetni. Pedig a Rajk-kollégium diákjainak többsége jó káder családokból származott, hiszen ebben az intézményben képezték ki a jövő kommunista elit tagjait. Az orbáni vezetés ezért úgy próbálja a múltat átírni, hogy egyenlőségjelet tesz a nácik és a szovjet közé, miközben magát és híveit az igazság és demokrácia egyedüli (“jobboldali”) letéteményesének tűnteti fel. Erre igen jó alaphangot ad a Terror Háza koncepciója. Ennek szellemében született meg a Szabadság téri emlékmű ötlete is, mely gondolatba sok minden belefér. Először is ott van a téren egy szovjet katonai emlékmű, amit nem sikerült eltávolítani. A mostani összeborulás Putyinnal pedig még inkább megerősíti e hősi emlékmű létjogosultságát. Ellenpontként a térre kivánkozik egy náci emlékmű is, mellyel igazolni lehet(ne), hogy a két eszmerendszer egy és ugyanaz volt. Különben is a tér mentén található egy Horthy-szobor is, ami ugyancsak beleillik a Trianon utáni történelmi koncepcióba.

 

Az egyetlen probléma, amivel – úgy tűnik - Orbánék nem számoltak: az a “zsidók”. Sőt, remek alkalomnak tartották az emlékmű kiagyalói az abszolút nem “kerekszámú” (70) évforduló megülését. Érdekes, az elmúlt 70 évben egyetlenegy kormánynak sem jutott eszébe erről országosan és hivatalosan megemlékezni. Könnyen (át)látható iszonyatos cinizmus Orbán és kormánya részéről azért pénzelni egy Holocaust emlékévet, hogy a kommunizmust egy szintre lehessen tenni a nácizmussal. Úgy tűnik, Orbán (kommunista) Gyurcsány gyűlölete mindenen túltesz.

 

Különben már a Terror Háza megálmodásánál (jól) látszott, hogy a Holocaust nem része az orbáni ideológiai eszmevilágnak. Itt egyértelműen a két diktatúrának az összemosásáról van szó. A Terror Háza honlapján világosan, és érthetően olvasható:

 

“......A kiállítás tematikája időrendi sorrendben követi a magyarországi totális diktatúrák berendezkedését. Az első terem, amely az egész állandó kiállításhoz mintegy bevezetésként szolgál, a Kettős megszállás terme. Itt Magyarország náci és szovjet megszállását mutatjuk be. Pontosan meg is jelöljük azt a napot, amelyen a kiállítás fő témájához, a totális diktatúrák létrehozásához a hátteret egy idegen nagyhatalom megteremtette: 1944. március 19-e, a náci megszállás napja, a nemzeti függetlenség elvesztése......”

 

A "totális diktatúrák magyarországi berendezkedése". Elég sajátos megfogalmazás. Főleg a “berendezkedés”, hiszen erre csak a szovjetnek volt lehetősége! (és ideje), a nácinak, nem.  Kár ezen rágódni. Sokkal izgalmasabb a másik fogalom: a "megszállás" és annak történelmi háttere. A nácik nem bíztak fegyvertársukban, a magyarokban, akik a szövetségi hűség elárulására készültek. Ezért Hitlerék katonai, stratégiai okokból voltak kénytelenek “megvédeni” Magyarországot, mint a keleti front hátországát. Ezzel szemben, a szovjet mint ellenség lépett magyar földre, majd mint győztes kényszerítette rá a Magyarország lakosságától idegen új világrendet.

 

Tehát, a két megszállás között óriási különbség van. Egyben viszont megegyezik a hazai közgondolkodás (és hivatalos történetírás): a két diktatúra közé egyenlőségjelet tesz, és közben mellőzi a Holocaust-ot. Csak zárójelben: a szovjet nem a “zsidók” felszabadítása miatt jött Magyarországra. Az csak velejárója volt a nácik elleni harcnak. Sztálin azt fejezte be, amit Kutuzov elkezdett. A híres orosz tábornok az országába betört ellenséget (Napoelon) csak a Berezina folyóig kergette, verte vissza. Sztálin (a nyugati szövetségesek segítségével) az ellenség fővárosáig űzte a gyilkos betolakodókat. Hogy közben megsemmisítő táborokra bukkantak, puszta véletlen (és szerencse) volt.

 

A náci megszállás stratégiai (védelmi) okokból következett be, mivel a magyar államvezetés hitszegő módon hátat akart fordítani addigi szövetségesének. Ugyanakkor a tengelyhatalmak és csatlósai felé jó oknak bizonyult a közel egy millió magyar zsidó deportálására való hivatkozás. Berlinben tisztán látták, hogy a német-náci barátság addig jó volt, amíg Hitler “kikaparta a gesztenyét” és erőszakkal szerezte vissza a versailles-i szerződésben elveszített német területeket (beleértve Lengyelország nyugati felét). Ebben partner volt a másik nagy vesztes, a cári Oroszország jogutódja, a Szovjetunió is (1939 – Molotov-Ribbentrop paktum). Ugyanakkor 1938-tól a magyar vezetés, mint saját eredményt és dicsőséget állította be az ország népe előtt a terület-visszacsatolásokat. Pedig, a német-náci szövetség nélkül ez nem ment volna. Amikor e nagyvonalú náci segítség viszonzására került sor, az ország lelkiismeretének tekinthető gr. Teleki Pál öngyilkossága – 1941-ben – már jelezte, hogy nincs visszaút abból az erkölcstelenségből, amibe az ország akkori vezetése belekergette hazánkat. A két (náci, szovjet) megszálláshoz, majd a (szovjet) diktatúrához vezető út pontos dátuma: 1941. április 03. - Teleki halála.

 

A “hullarablók” ugyanis csak a pillanatnyi előnyöket szokták észrevenni, a jövőbeni következményeket már nem. Ez napjainkra is érvényes. Igen, az ország közgondolkodása nem tanul a múlt hibáiból. Csak a dicsőséges szép napokra hajlandó és képes visszaemlékezni.

 

Érdekes, az ország déli részén, Pécs, Baja lakossága ma is emlékszik az 1918-1921-es időkre, és a közbeszédben használja a “'szerb megszállás” kifejezést és fogalmat. Viszont a "román megszállás"-ról senki sem beszél. Mondjuk a budapestiek közül. Ehelyett volt egy (Tanácsköztársaság) bukás és egy (Horthy) bevonulás. Így tanítják manapság Budapest történetét.

 

Apropos, Baja. 1921. november elsején itt szállt hajóra és hagyta el Magyarországot IV. Károly utolsó magyar apostoli király, hogy örök száműzetésbe vonuljon. Érdemes lenne búcsú szavait felvésni erre a készülő emlékműre:

 

Magyarok! Tanuljátok meg jobban szeretni a hazát, mint ahogy egymást gyűlölitek.

 

Ez a tervezett emlékmű ugyanis a megszállás helyett az oly népszerű és aktuális nemzeti összefogás jelképe lehetne ott a Szabadság terén. De úgy tűnik a jelenlegi vezetéshez jobban illik a Megszállottak emlékműve elnevezés.

 

Végül egy megjegyzés a Terror Házához, ahol eddig még nem rendeztek kiállítást az épület névadójáról, a terrorról. Ha már a huszadik század két totalitárius diktatúráját hasonlitják össze a Ház létrehozói, akkor vajon az ahhoz vezetett (magyarországi) útat miért mellőzik? Hiszen a fehér és vörös terror határozta meg és indította el kishazánkban a diktatúrákhoz vezető útat. Tudjuk, ők voltak a szélsőségek. Tetteik elhallgatásának azonban nyomós oka van. Ugyanis ebből a terror témából nem lehet kihagyni a “zsidókat”, ez pedig már előre vetítené a Holocaust-ot, amiről a jelenlegi Magyarország – még 70 év távlatából – sem akar beszélni. Ebből pedig az következik, hogy az Orbán kormány szerint a “zsidó” téma, mint azt  a Páva utcai emlékközpont példája is mutatja, nem része, nincs köze a magyar történelem XX. századi legsötétebb korszakaihoz.