Évértékelő

Marhaság. Csak azt lehet értékelni, ami már megtörtént. Januárban vagy februárban nem lehet az évet (még és előre) értékelni. Az elkövetkező idő, pláne húsz év, történéseit előre megjósolni sem lehet. Az évértékelést általában évvégén szokás megejteni, aminek szép magyar neve van: zárszámadás, számvetés.

Sokak amerikai példára hivatkoznak, a „State of the Union” nevű elnöki beszámolóra. Csakhogy az nem „évértékelés”, hanem beszámoló, az ország állapotáról, helyzetéről (State = státusz), és az elnök elképzeléseiről az elkövetkező időre, évekre, hogy mit és hogyan szeretne csinálni, változtatni. Ja, és mindezt a képviselők előtt a Parlamentben (Congress) mondja el. Ez különben az amerikai alkotmányban is szerepel, mint javasolt előírás. A hagyomány szerint ez az elnöki beszámoló mindig január vége és február eleje között történik, amit a tv- és rádió állomások is közvetítenek, azaz az egész ország lakossága egyenesben, élőben követhet.

Obamával ellentétben az Orbán beszéd amolyan választási (kampány)előzetesnek tűnt, amely  a határozottság és az őszinteség látszatát keltette. Úgy, ahogy azt már a Kádár-rendszerben megszoktuk, ahol minden gyűlésen és értekezleten ugyanez a klisé jellemezte a szónok mondandóját, és annak lényegét: „Tudjuk, hogy vannak még hibák, elvtársak, de most nézzük az eredményeket! A problémák megoldására pedig majd az elkövetkező ötéves tervek adják meg a választ, amiknek eredményeit talán már unokáink is élvezni fogják.”

Igazából nem értem e beszéd körüli hűhót, mit kell azon rágódni, dicsérni vagy szidni, amit egy miniszterelnök hívei körében mond? Mint jeleztem, ez nem az amerikai helyzetértékelés, amikor az elnök a választott képviselők előtt beszámol az ország állapotáról és saját terveiről. Ezt Gyurcsány és Bajnai próbálta bevezetni, amikor ugyanezekről a témákról és problémákról a Parlamentben szóltak. Orbán, viszont 15 évvel ezelőtt eleve kivonult az Országházból, és a Vigadóban beszélt hívei körében. Sőt, Balog Zoltán miniszter (mint valami hoppmester) célzást is tett erre, amikor a Magyar Polgári Együttműködési Egyesületet, mint az összejövetel házigazdáját említette. Tehát, ez a beszéd nem az ország népének, hanem Orbán (közeli) híveknek szólt. Olyannyira, hogy még a koalíciós partner vezetőjét (Semjén Zsolt) sem láttam, ami persze nem jelent semmit. Viszont, sem Balog, sem Orbán nem köszöntötte a KDNP-seket a megjelentek között. Ehelyett a lemondásra kényszerült egykori államelnököt üdvözölte. No meg (annak feleségét) Katalin asszonyt.

A „belterjességre” utal a szónoki emelvény mögötti 20 db magyar zászló is, pontosabban az EU-zászló teljes hiánya. Az Unió többi tagországában elképzelhetetlen lenne egy országos jelentőségű miniszterelnöki beszéd díszleténél az európaiságot jelképező zászló hiánya. Vagy tán épp ennek hiánya akarta jelezni, hogy ez a beszéd nem is olyan fontos. Ez csakis Orbán Viktor híveinek szól. Akkor viszont miért foglalkozik vele annyira a hazai média és a politológus megmondó emberek hada?

Furcsa volt hallani a miniszterelnöki évértékelőt felvezető Balog Zoltán szavait. A házigazda szerepét (is) betöltő miniszter, mint egyesületi elnök a magyar polgári keresztény kultúráról beszélt és kijelentette: "a hivatásos hisztériakeltőktől el kell venni a kenyerüket." Nem tudom, ez a kijelentés mennyire keresztényi, és mennyire egyeztethető össze a szeretet és a megbocsátás krisztusi tanításával? Már a „magyar polgári keresztény kultúra” említése is igencsak kirekesztő a XXI. századi Európában, ahol a keresztényen kívül más kultúrák és felekezethez tartozók is megtalálhatók. Mindezen csak azért gondolkodtam el, mert Balog Zoltán valamikor református lelkészként is gyakorolta vallását, sőt a Bonni Egyetem Ökumenikus Intézetének is munkatársa volt. Aztán jött a következő nagy meglepetés: az ugyancsak református (hírében álló) miniszterelnök értekezését ezekkel a szavakkal kezdte: „Miniszter után beszélni könnyű, pap után beszélni nehéz.” Vajon egy protestáns miniszterelnök az ugyancsak protestáns miniszterét, aki ráadásul lelkész (is), hogyan nevezheti „pap”-nak, ami köztudottan katolikus kifejezés?

Különben jó néhány baki(?), tévedés volt az előre megírt beszédben. Márai és Ottlik felcserélése akár a hazai „magyar polgári keresztény kultúra” állapotát is jelképezheti. Hiszen a miniszterelnök a „magunkfajtái” között beszélt. Számomra mégis a legsúlyosabb Reagan elnök szavainak meghamisítása volt.

Orbán szerint: „…..Egyszer azt jegyezték fel, hogy Ronald Reagan első kormányülésén azt mondta, két dolgot utálok, az inflációt és a kommunizmust, ezekkel kezdjenek valamit….”

Ez egyszerűen nem igaz!

Ehhez tudni kell, hogy a neoliberális gazdaságpolitika elsőszámú amerikai képviselőjeként számon tartott antikommunista Ronald Reagan azzal az ígérettel nyerte meg az elnökválasztást 1980-ban, hogy rendbe teszi az amerikai gazdaságot. Mivel elődje, a demokrata Jimmy Carter, (azaz az amerikai „baloldal”) kormányzása alatt keletkezett óriási infláció mellett és miatt az irányadó kamat(láb) 14 %-ra emelkedett, és ez akkoriban igen sok amerikai család és vállalkozás csődjét eredményezte. Hiszen nem tudták fizetni a kölcsönöket, hiteleket, ami a kapitalista gazdaság, gazdálkodás egyik alapja. 

Ezért első kormányülésén Reagan, az új amerikai elnök, kifejtette, mi a célja, mit szeretne elérni hivatali ideje alatt, és ennek érdekében minisztereivel közölte:  "Uraim, utálom az inflációt, utálom az adót és utálom a szovjetet. Tegyenek ezért valamit." ***- majd elhagyta a termet. 

***  ("Gentlemen, I hate inflation, I hate taxes and I hate the Soviets. Do something about it." )

Közben a net-en megtaláltam az első Orbán-kormány megalakulása utáni első évértékelést. Érdekes, nem a házigazda Magyar Polgári Együttműködési Egyesület honlapján leltem rá, ahol - véleményem szerint - valamennyi évértekelő Orbán beszédnek meg kellene lenni, és mindenki számára hozzáférhetővé tenni. Ettől függetlenül, érdemes beleolvasni, pardon idézni belőle:

„……A polgári koalíció kormánya 1998 júniusában gyökeresen új gazdaságpolitikát hirdetett meg, melynek középpontjában a gazdasági növekedés áll. S bár a közgazdászok elemzései, tanulmányai a magunkfajta laikusok számára nem mindig érthetőek, annyit mindenképpen mondhatunk, hogy a gazdaság fő mutatói 1999-ben rendkívül kedvezően alakulnak. Magyarország gazdasági növekedése az Európai Unióénak kétszerese. Az előző évhez képest tíz százalékkal nő a várhatóan versenyképes magyar áruk kivitel.

A fiatal magyar demokrácia első kilenc éve után először 1999-ben csökken az ország által egy év alatt megtermelt javak értékének 60 százaléka alá az államadósság. Ezzel elérjük a legfejlettebb európai államok ajánlott adósságmutatóját. A keresetek vásárlóértéke 1999-ben 3,6 százalékkal, a nyugdíjaké több mint négy százalékkal emelkedik. Ebben az évben az inflációt, a pénzromlás ütemét egy számjegyűre zsugorítjuk.

A kedvező gazdasági mutatók mellett 1999-ben javul a költségvetés egyensúlyi helyzete is. Javul annak ellenére, hogy a rendkívül pazarló társadalombiztosítási rendszer, a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank állapotának rendezése összesen 240 milliárd forintjába került az adófizetőknek.

(…)

A polgári koalíció kormányának az a meggyőződése, hogy a legszegényebbek helyzetének tartós javulását csak akkor érhetjük el, ha azokat a családokat is megerősítjük, amelyeknek a tagjai dolgoznak, akik a vállukon viszik az ország gondját, és akik magukra vállalják a gyereknevelés örömteli terheit is.

Az ország tudja, meggyőződésünk szerint, a saját nehezebb sorsú polgárait segíteni, ahol az ott élők túlnyomó többsége tisztes megélhetési lehetőségekkel bír. A kormányt ez a meggyőződés vezette, amikor meghozta társadalompolitikai döntéseit. Így a következőképpen döntöttünk: igyekszünk segítséget nyújtani a szükséget szenvedőknek. (…)

Ezért:
Először: 1999-ben már nem kell tandíjat fizetni.

Másodszor: 1999-ben az adók és a járulékok alacsonyabbak lesznek.

Harmadszor: minden gyermek után adókedvezmény jár. Ha az egyik szülő nem tudja a teljes kedvezményt kihasználni, a másik szülő is felhasználhatja azt.

Negyedszer: akik lakást építenek, az áfa egy részét visszaigényelhetik.

Ötödször: 1999-ben minden gyermek után alanyi jogon jár a családi pótlék. Alanyi jogon jár, de elvárjuk, hogy a támogatást kapó szülők eleget tegyenek törvényi kötelezettségüknek és iskoláskorú gyermekeiket valóban járassák iskolába. Iskoláskorú gyermekek esetében ugyanis csak ekkor kapják meg a támogatást. ……………”

Szegény Wallenberg, szegény Magyarország

 

A facebookon értesültem a Terror Háza igazgató asszonyának, Schmidt Máriának bécsi szerepléséről. Méghozzá néhány „bal-liberás“ (?) megjegyzése alapján, akik Ara-Kovács Attila egyik mondatát terjesztették nagy helyeslés közepette. A mondat így hangzik:

 

„....Bizony, a rasszizmus az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz.....“

 

Lassan, de összeállt a kép. Schmidt Mária, történész, a Terror Háza igazgatója, Orbán Viktor tanácsadója, részt vett és előadást tartott Bécsben Raoul Wallenberg 100. születésnapja tiszteletére tartott tudományos konferencián. Amiről a hazai média nem igazán számolt be. Legalábbis én nem olvastam róla addig, amíg a facebookon meg nem jelent a fentebb említett magánvélemény (blogbejegyzés) egyetlen mondata. Ezt követően elolvastam Ara-Kovács blogbejegyzését, amiből megtudtam, hogy ő is egy bécsi folyóirat (Wina) helyszíni tudosításából vette az információit.

 

Kissé elcsodálkoztam. Vajon más média nem számolt be erről az eseményről? Ha igen, akkor miért pont ettől a kis példányszámú (alternatív) „városi magazin“-tól (Stadtmagazin) kell ídézni? Ha pedig, csak ez a folyóirat számolt be a bécsi Wallenberg konferenciáról, akkor az is (egy picit) „gyanús“. Hiszen hol vannak, voltak a nagy hírügynökségek, a tekintélyes és vezető osztrák és nemzetközi lapok? Kis kutakodás a net-en, és máris kiderül, hogy ez a tudományos konferencia tavaly, 2012. november 14-én volt Bécsben. A bécsi Wina cikke viszont idén, 2013. január 17-én jelent meg. A köztes időben, két hónap alatt, senkinek sem jutott az eszébe a történész Schmidt Máriát szembesíteni előadásával? Fura.

 

Megjegyzem, a Wina cikkéhez is csak idén februárban szóltak hozzá – ketten. Azaz, - feltételezem – a Magyar Narancs és Ara-Kovács Attila blogbejegyzése nyomán, hatására. Érdekes, Ara-Kovács sem vette észre, hogy egy két hónappal korábbi eseményről ír, különben blogbejegyzésében nem ezt írta volna:

„......Egyébként közel egy időben azzal, hogy Bécsben Schmidt kifejtette véleményét az amerikai ügynök Wallenbergről és az általa megmentett „kettős identitású” zsidókról, Navracsics Tibor miniszter Washingtonban, a Kongresszus épületében megkoszorúzta Raoul Wallenberg szobrát......“

 

Nos, a washingtoni koszorúzás idén, 2013. január 28-án, hétfőn volt, a Schmidt féle előadás pedig, 2012. november 14-én. Különben a bécsi konferencia időpontja a budapesti Holokauszt Központ honlapján is megtalálható Viszont ugyanitt (utólag) az eseményről semmilyen beszámolót nem találtam. Megint csak fura. Ugyanakkor az osztrák szervezők a konferencián részt vevő és felszólalt, előadást tartottak listája alá képeket is feltettek az eseményről. Mindezek után és ismeretében találtam rá Schmidt Mária (német nyelvű) előadására, a történészasszony honlapján.

 

Hát. Valóban kilóg a bécsi konferencia címe és témája sorából a történészasszony értekezése. „Wallenberg nyomában“ (Auf den Spuren Wallenbergs) volt a témaadó cím. Schmidt Mária előadásában pedig csak érintőlegesen van szó Wallenbergről. Gyakorlatilag néhány mondat, és – uram bocsáss! - közhely. Ezt egy középiskolás tanuló is tudja, ismeri Magyarországon. Wallenberg bátor volt, zsidókat mentett, stb. Az előadás nagy része, amolyan Karinthy-s: „magyarázom a bizonyítványom“. És valóban, van egy olyan olvasata, hogy a történelmi előzményeket próbálja bemutatni, ecsetelni, azzal a kicsengéssel, hogy mindenért a nácik (és a nyilasok) a felelősek.

 

Az egész úgy van beállítva, - és Wallenbergre kihegyezve -, hogy a náci megszállás (1944. márc. 19.) után kezdődtek el a deportálások, a zsidó lakosság összeszedése, bevagonírozása és halálba küldése. Erről zsidó szervezeteken keresztül tudomást szerzett az amerikai vezetés és mentési feladattal Budapestre küldték Wallenberget. Valóban hézagos és (könnyen) félreérthető, félremagyarázható Schmidt koncepciója. Márcsak azért is, mert a jelenlévők, - gondolom – épp elsőkézből, azaz magyar szempontból lettek volna kiváncsiak Wallenberg tevékenységére, annak legapróbb részleteire. Elvégre, Budapesten „játszódott“ a svéd fiatalember mentési akciója. Erről sajnos, semmit nem lehet az előadásában hallani, a szövegben olvasni. Sőt, inkább az életmentő tevékenységének kisebbítése érződik ki. Olyan dokumentumokat (terveket, tervezeteket, elképzeléseket, stb.)  mutat be Schmidt Mária, amikből nem lett semmi. Pl. máshol, külföldön, szövetséges fennhatóság alatti területeken élő magyarok között keresték a feladatra megfelelő embert, mielőtt Wallenberg mellett döntöttek volna.

 

Vagy például egy cionista vezető (Komoly Otto) 1943. július 2-án az akkori magyar kir. belügyminiszternek címzett leveléből ídéz. Naná, hogy egy miniszternek írt hivatalos levélben megválogatjai a szavait egy amúgyis jogfosztott ember. Arról nem is beszélve, hogy mindez 1943 nyarán íródott, azaz a doni áttörés után, ahol a magyar értelmiség legjobbjai pusztultak el. Nem az ellenségtől (Vörös Hadsereg) hanem a saját bajtársaiktól, a magyar hadvezetéstől, azok kegyetlenkedésétől. Csak az ismertebbek: Rejtő Jenő, Petschauer Attila. Valahogy ez kimaradt a történészasszony gondolatmenetéből. Különben az egész munkaszolgálat sem került bele az előadásba, pedig az igazán magyar „találmány“, hiszen a nácik nem vittek ki a frontra megbízhatatlan elemeket. Sőt, a hitleri hadseregnek nem is voltak ilyen fegyvertelen büntető („zsidó“) alakulatai!

 

Rengeteg kifogást lehetne még sorolni az előadás tárgyában, de nem érdemes, hiszen ezek nem Wallenbergről szólnak! Épp ezért itt érzi, érezheti az ember, a hallgató és olvasó, hogy az értekezéssel valami nincs rendben. Nem arról szól, ami a tárgykör, a konferencia címe: „Wallenberg nyomában“. Valóban, mintha aktuálpolitikai megrendelésre készült volna. Erre tett rá egy lapáttal a Wina tudósítója, aki láthatóan (szuper)érzékenyen reagált az elhangzottakra, különösen a jelenlegi magyar politikai helyzet fényében. Csodálom, hogy Schmidt Mária bement ebbe az utcába. Hiszen tudnia kellene, hogy Bécsben nagyon jól ismerik a magyarországi viszonyokat, pláne a történelmi (közös) múltat. A Monarchia felbomlását, az Ausztriát is súlyosan éríntő versailles-i szerződéseket, azok körülményeit. A „vörös“ Bécs történetét, mely befogadta (majd tovább engedte Moszkvába) a 1919-es kommün tagjait, résztvevőit. Ugyancsak a Magyar Királyság (Horthy) volt az, mely fegyveres csatába bocsátkozott a törvényes magyar király (IV. Károly) ellen, akire még, mint haditengerész esküdött fel a későbbi kormányzó. Ezért Schmidt Mária előadásán biztos jót mosolyogtak a vendéglátók, miközben nem ért(h)ették mindennek miköze van Wallenberghez, és a svéd diplomata magyarországi tevékenységéhez?

 

Számomra a legnagyobb tanulság: amíg a bécsi („zsidó“) folyóírat és szerzője ellen semmilyen lépést nem szándékozik tenni a történészasszony, addig a magyar birálókat(?) (Ara-Kovács, Andrassew), mintha megfenyegette volna, akik aztán, mintha visszakoztak volna, hiszen elismerték, hogy „hibáztak“. Nem voltak ott az előadáson (mint a Wina tudósítója), „másodkézből“ szerezték infóikat, stb., ezért elhamarkodottan ítélkeztek. A történet ezen része számomra sokkal „izgalmasabb“. Hiszen a történészasszony írt, mondott valamit, amin lehet vitatkozni, egyetérteni vagy ellenkezni. Viszont a hazai média és újságírás helyzetére mindenképpen jellemző: az információk hiánya, a zsigeri reakciók (természetesen pártos alapon), majd a kijelentések magyarázata........... 

Ezért is ragadtam billentyűzetet.

 

 

Képzelt találkozás Bajnaival

Az a megtiszteltetés ért, hogy én vezethetem a beszélgetést Bajnai Gordonnal.

Kérem, hogy mindenki, akinek van kérdése hozzá, küldje el nekem andrassewivan@gmail.com címre.

 

 

Ezt az üzenetet, felhívást olvastam a facebookon. Mivel nem tudok ott lenni, (meg nem is biztos, hogy elmennék), gondoltam lejegyzem, mit is kérdeznék az egykori magyar miniszterelnöktől.

 

Miniszterelnök úr!

Ha már a magyar szokásjog szerint, ez a megszólítás jár Önnek, minden jelző nélkül, amely arra utalna, hogy Ön már nincs hivatalban (2009. ápr. 14. - 2010. május 29.), engedje meg, hogy polgári nevén szólítsam

 

 

Tisztelt Bajnai úr,

 

meglehetősen furcsa módon, körülmények között lett miniszterelnök. A szocialista kormány képtelen volt kezelni a hirtelen jött gazdasági világválságot, no meg a belpolitikai helyzetet. Gyurcsány Ferenc (MSZP) miniszterlenök lemondott. Majd a nyugati demokráciákban szokatlan kéthetes “miniszterelnököt keresünk” népijáték következett Magyarországon. A potenciális jelöltek sorra visszamondták a felkérést, végül Ön elfogadta, azzal a kikötéssel, hogy csak a következő választásig vállalja. Mi motíválta? Mi és hogyan zajlott a háttérben? Készült rá? Várta, hogy már (végre) “sorra kerüljön”. Vagy spontán döntött úgy, hogy a “hazáért, a népért, a pártért” elvállalom. Habár nem is párttag, pontosabban pártonkivüli. Különben kormánya tagjainak is több mint a fele pártonkivüli volt.

 

Kormányzása alatt az ország sikeresen elkerülte az államcsődöt. A kormányprogram bevált. Talán az egyik legnagyobb elismerés, hogy a görög miniszterelnök is meglátogatta Budapesten, a “magyar csoda” tanulmányozására. Akkoriban (2010. febr.) a New York Times is hosszú, elismerő cikkben ismertette a magyar helyzetet. Gazdasági téren kiváló eredményt ért el, olyannyira, hogy még a “nyócévet” állandóan felemlegető, és napjainkban az autóbuszokon Önt lejárató kampányt folytató Fidesz elnöke, - igaz áttételesen, és az Ön nevének említése nélkül – de külföldön elismerően, mi több, dicsekvően nyilatkozott a “magyarok teljesítményéről”, ahogy az ország elkerülte az államcsődöt. ("A külföldnek kalapot kellene emelnie..." - FAZ, 2010.nov.10.)

 

Viszont nem bizonyult jó taktikusnak, hiszen hivatali idejében “lepleződtek le” a szocialista-liberális koalíció korrupciós machinációi. (pl. BKV végkielégítési és kifizetési ügyei, a cég vezetőinek és Hagyó Miklós letartóztatása, a Hunvald-ügy, a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a jegybankelnök (állítólagos) offshore ügyei, a Honvédelmi Minisztérium több vezetőjének, plusz a ZMKE rektorának korrupciós ügyei, Zugschlag per, stb.) El is gondolkoztam akkoriban, nem értettem: ezeket az ügyeket miért pont most, egy választás előtt kell előhozni. Szép, és nemes dolog a híbákra rámutatni, főleg a gazdaság fejlődését akadályozó ügyekre. Az őszinteség, a hibák feltárása ugyancsak tiszteletet érdemel, főleg a lakosság tájékoztatása szempontjából. De ez könnyen visszájára fordulhat, és az ellendrukkerek malmára hajthatja a vízet. Ahogy be is igazolódott: a hibák feltárása a “fülkeforradalmárokat” segítette hatalomba.

 

Mi változott azóta? Mi motíválja, hogy újra “aktivízálja” magát? A baloldal szétesett. Annak vezető pártja nemcsak összezsugorodott, de “osztódott” is. Az Ön miniszterelnöki elődje, akivel manapság szeretik azonosítani, ill. összemosni, ismét aktív, és ez nem biztos, hogy a baloldal javára szolgál. Én személy szerint csalódtam benne, épp olyan szélhámosnak tartom, mint riválisát Orbán Viktort. Ameddig Orbán azt állítja magáról, hogy ő “jobboldali”, addig Gyurcsány azt állította magáról (és pártjáról!), hogy szociáldemokrata. Köztudott, hogy az Orbán által képviselt jobboldal, nem azonos Adenauer, Thatcher, Reagan, Merkel vagy Cameron jobboldaliságával. Gyurcsány sem azonos Brandt, Palme, vagy éppen Tony Blair baloldaliságával. Sőt, ma már nem is tartja magát szocdemnek! Hiszen lepaktált a két rendszerváltó párttal, ill. azok egykori tagjaival, szószólóival (MDF, SZDSZ). Ezért, szerintem ma Magyarországon – sajnos - nincs (nyugati értelemben vett) baloldal. Nincs komoly baloldali erő. Nincsenek a hozzátartozó és nélkülözhetetlen támogatók, mindenekelőtt a szakszervezetek. Nincs munkásság és nincs parasztság.

 

Bajnai úr, mit szeretne csinálni? Orbán megbuktatása nem lehet a cél. Az csak a kezdet, valami újnak, másnak a kezdete. Sajnos nem látok igazi alternatívát az egész magyar politikai palettán, amire az ember azt mondhatná: igen, ez kell, ez lenne jó! Őszintén, nagyon unom, hogy az ellenzék megelégszik Orbán és pártja szidásával. Az ellenzéki média (különösen az internet világában) mástól sem zeng, mint az Orbán-kormány hibáinak kivetítésétől, felnagyításától. Azt hiszik ettől nőni fog a szavazó táboruk, és az elégedetlenek távozásra kényszerítik majd a jelenlegi kurzust. Szerintem ez hiú remény. Két fontos dologról megfeledkeznek. Az egyik: az ellenzékhez tartozik a Jobbik is (közel annyi szavazóval, mint az MSZP), tehát a szavazásra jogosultak csak kb. 30%-a tekinthető “baloldali” választónak. A másik: Orbán erős ütőkártyája a nacionalizmus: az “aki magyar velünk tart” mentalitás. Sajnos a nép, az istenadta nép nem tanult a múltjából, a történelméből. Orbán viszont baromi jól ismeri a magyar lelket, és állati ügyesen használja ki (saját hatalmi érdekében).

 

Végül, egy kérdés.

Kormányzása idején ez volt az ars poetica-ja:

”Nem gondolom magam politikusnak. Politikus az, aki hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy a közhatalmat megszerezze és megtartsa. Én soha nem akartam sem megszerezni, sem megtartani a hatalmat. Nem vagyok párttag. A válságkezelésből fakadó sajátos attitűddel viseltem átmenetileg az ország egyik legfőbb politikai tisztségét."

 

Az ország lakói, különösen a focista Orbán hívei, felé pedig volt egy másik kijelentése is:
“Kapus vagyok, nem fogok cselezni, nem török csatár szerepre. Védeni fogok.”

 

Ma is így gondolja?

 

Köszönöm, hogy meghallgatott.

 

 

 

 

 

Elgondolkodtató

Az interneten (facebook) kering és terjed egy nagyon elgondolkodtató írás Bächer Iván tollából, amit – bevallom - többszöri elolvasás után sem értek. Pontosabban, a szerző célját nem értem. Ő valószínűleg a „baloldal” ostorozása céljából írta le gondolatait, abból kiindulva, hogy 2009-ben a miskolci rendőrkapitányt rasszista nyilatkozata miatt leváltották, majd egy nappal később visszahelyezték állásába. Mindez a szocialista kormány és városvezetés idején történt. Csak azt tudnám, miért pont most kellett előjönni ezzel a három évvel ezelőtti történettel, amiért bocsánatkérést követel? A hozzám eljutott „balliberális” vélemények szerint „…… Bächernek nagyon igaza van, a miskolci szocik rasszisták…..”

Lássunk néhány kiragadott mondatot Bächer „Miskolci hagyomány” című írásából!

".......a miskolci kommunisták, szocialisták, baloldaliak mindig is vezető szerepet játszottak mindenféle helyi pogromban, üldözésben, rablásban, ölésben és aztán mindezek gyors felejtésében, elhallgatásban........"

".....A város lakosságának a két háború között épp úgy körülbelül 13-15%-a volt zsidó, mint ahogy ma cigány....."

"....csak a zsidókat kellett a cigányokkal behelyettesíteni......"

".......A jobboldal rasszistáit ostorozó balliberális értelmiség megfeledkezik a maga szégyenéről megint......"

".......a magyar szocialistákat és liberálisokat figyelmeztesse: nem olyan régen még Miskolcon egy zászló alatt masíroztak a nyilasokkal. Hozzátehetjük: az elmúlt hetven évben immáron nem először

Amíg erre nem adnak magyarázatot és nem kérnek bocsánatot ezért, addig el az ő kezükkel Bayer Zsolttól! ......"

Kemény szavak! Nem vagyok benne biztos, hogy igazak is.

„…..a miskolci kommunisták, szocialisták, baloldaliak mindig is vezető szerepet játszottak mindenféle helyi pogromban, üldözésben, rablásban, ölésben és aztán mindezek gyors felejtésében, elhallgatásban…..”

Az egyetlen jelentős partizánegység Magyarországon, a MOKÁN csoport, ezen a vidéken működött. Tagjai nemcsak sértésnek, de rágalomnak is tartanák, a fenti sorokat, ha élnének még. Így csak kegyeletsértésnek tekinthető a nácik és nyilasok ellen fegyverrel is küzdő csoport tagjainak emlékének ilyen formájú megalázása. A Kopácsi családot tudnám, mint hiteles kortársat és szemtanút a szerző figyelmébe ajánlani.

".....csak a zsidókat kellett a cigányokkal behelyettesíteni....."

 A zsidó és cigány „probléma” nem ugyanaz! Nem volt az, sem a Vészkorszak idején, sem napjainkban. Számomra csak egy Holocaust van, és ez a zsidó, amikor szisztematikusan, származási alapon öltek le embereket, követtek el népirtást. Ellentétben a romákkal, akik ellen „csak” tömeggyilkosságokat követtek el. Hiszen a cigányokra NEM vonatkozott a numerus clausus. Nem hoztak „cigánytörvényeket”. Munkaszolgálatra ugyancsak nem hívtak be cigányokat. A származás igazolását sem követelték meg. A kutyát sem érdekelte, hogy valakinek a felmenői között, vagy házastársa családjában van-e cigány. NEM volt "cigányüldözés" - úgy, ahogy ezt a zsidókkal szemben alkalmazták. Senki sem dobta ki otthonaikból a cigányokat, hogy aztán a helyükre beköltözzenek, senki sem vette (lopta) el értéktárgyaikat, stb. Ezért nem tudok azonosulni az összehasonlítással, a „behelyettesítéssel”. De ezzel Bächer Ivánnak is tisztában kellene lenni, meg az összes emberi jogvédőnek, az „antifasisztákról” nem is beszélve.

"........A jobboldal rasszistáit ostorozó balliberális értelmiség megfeledkezik a maga szégyenéről megint. a magyar szocialistákat és liberálisokat figyelmeztesse: nem olyan régen még Miskolcon egy zászló alatt masíroztak a nyilasokkal. Hozzátehetjük: az elmúlt hetven évben immáron nem először Amíg erre nem adnak magyarázatot és nem kérnek bocsánatot ezért, addig el az ő kezükkel Bayer Zsolttól! ......."

Ez a megállapítás, és felszólítás a bocsánatkérésre, nagyon is összecseng a jelenlegi kurzus kísérletével, hogy kimondják az MSZMP és az MSZP, jogfolytonosságát. No, meg a nyilas és szovjetrendszer összemosását a baloldali értékek lejáratására, mint azt az önkényuralmi jelképeknél tették demokratáink.

Vajon Bächer Iván számolt-e írásának eme olvasatával?