"Nemzeti álmok" a magyar tévében

Tavaly (2012.szeptember 26.) , a Lendvai-féle (dokumentum)film osztrák tv-ben (ORF2) történt késő esti sugárzását követően írt blogbejegyzésemet ezekkel a szavakkal zártam.

".......Nagyon várom, hogy valamelyik magyarországi tévé csatorna levetítse ezt a vitatott dokumentumfilmet, hogy a nézők maguk döntsék el, a látottakkal egyetértenek vagy sem. Ennek hiányában tényleg a hidegháború évei jutnak az ember eszébe, amikor a hatalom mindentől félt, ami a fennálló kormányzati rendszert bírálta. Különösen a külföldi rádióadók és magyar nyelvű újságok voltak a céltáblák. Ezt a félelmen alapuló gondolkodást támasztotta alá a bécsi magyar nagykövet minapi (szept.28.) „tiltakozó” levele is, miközben a budapesti kormány képtelen észrevenni, hogy a Szabadvilág szemében a magyarországi demokráciát sokkal jobban lejáratja az ilyen fajta hivatalos "tiltakozás", mint maga ez a Lendvai féle dokumentumfilm. ......"   ( "Nemzeti álmok" az osztrák tévében )

Nos, nem tudom mi késztette a magyar állami (kormánypárti, és nem közszolgálati!) televíziót, hogy féléves késéssel mégis csak bemutassa az ország jelenlegi vezetését bíráló filmet, majd utána „stúdióbeszélgetést” tartsanak. Még szerencse, hogy a vetítés után, és nem előtte került erre sor, ahogy azt a szovjetdiktatúrában megszoktuk, mikor Nemeskürty István (későbbi MTV elnök) elmagyarázta, hogyan kell majd a látottakat értelmezni. De, menjünk sorjában.

Számomra furcsa volt viszontlátni egy félévvel ezelőttről ismert (osztrák) filmet magyarul. De talán még furcsább volt a film végén azt hallani, hogy „a magyar változat…..”. Ez a kifejezés, meghatározás ugyanis azt sejteti, hogy nem az eredetit láttuk. Megjegyzem, nem emlékszem, hogy a tavaly vetített osztrák változatban a cím angolul lett volna, mint ebben a „magyar változat”-ban. Furcsa volt a fordítás is. Nem tudom, Váradi Júlia mennyire ismeri a német nyelv rejtelmeit, árnyalati finomságait, de ő következetesen „innere Zensur”-ról (belső cenzúra) beszélt, amit a magyar szöveg, feliratozás „öncenzúra”-nak fordított, pedig a kettő nem ugyanaz! Legalábbis németül. Sőt, az öncezúrának (Selbstzensur) komoly irodalma van, lásd wikipédia. Érdekes módon a magyar nyelvű wikipédia nem ismeri ezt a szót, fogalmat, ill. jelentést.

Szóval, valahogy nem volt kerek a történet. Mintha picit más lett volna a néző benyomása, mint négy hónappal ezelőtt, a film bemutatója idején. Igaz, azóta a hazai politikai életben is történtek változások. Arról nem is beszélve, hogy a felvételek nyári képek voltak. Tehát, a megszólalók – általában – az akkori fájdalmaikat, pillanatnyi helyzetüket és véleményüket mondták el. Talán ez is zavaró volt számomra, az újralátásban. Véleményem nem változott. A riportfilm jól mutatja a hazai helyzetet, az Orbán kormány első két és fél évét. Arról nem is beszélve, hogy a cím témájára (Nemzeti álmok - Magyarország búcsúja Európától?) próbált választ keresni és adni a film. Az valóban hiba (volt), hogy a megszólalók, megszólaltatottak többsége egy akkor alakult minipárt (DK) tagjai, ill. szimpatizánsai voltak. Igaz, nehéz a határt meghúzni, hogy hol kezdődik egy (ellenzéki) pártszimpatizáns és hol egy elégedetlen. Naná, hogy a riportfilmben az elégedetlenek és az elégedetlenség kapott nagyobb teret. Különben egy idegenforgalmi, országimázs (propaganda) reklámfilm lett volna, ami a jelenlegi kurzus vezetőinek és híveinek biztos jobban tetszene. De az élet már csak ilyen. Kritikus tudósítások (is) készülnek.

A film ausztriai bemutatása óta, ill. az arra adott magyar reakciók hallatán, olvasása közben sokszor elgondolkodtam: vajon Obama, Merkel, vagy bármely nyugati politikai vezetőnek milyen apparátust kellene tartania, hogy az országukat, de inkább politikájukat (szinte naponta) érő „támadásokat” (kritikus riportokat, tudósításokat) állami szinten „visszaverjék”, követségeik, sajtóosztályaik tiltakozzanak. Miközben országuk lakosságának elmagyarázzák, hogy a be nem mutatott, sosem látott tudósításokban közöltek nem is úgy vannak. Ebből az analógiából kiindulva, a magyar kormány egyenesen nevetséges, ahogy ezt a (piti) ügyet kezelte és kezeli.

A szánalmas és nevetséges hazai, hivatalos reakció(k)ra csak rátett egy lapáttal a kormánypárti központi tévé, amikor a vetítés után „stúdióbeszélgetést” rendezett. Az Este félórás „vitája” eleve kudarcra volt ítélve. Hiszen várható volt, hogy nem a riportfilmről fognak diskurálni, hanem (pártpolitikai) jó odamondásokkal próbálják a nézőket heccelni, amelyre a nacionalista, „hazaszerető” lakosság nagyon is fogékony.

Már a felállás, a meghívottak is adták ezt a ziccert. A filmet senki sem képviselte. Mármint a készítők részéről. Egy „szereplő” próbálta ugyanazt előadni, amit a riportban is már (el)mondott. Az államhatalom részéről, pedig a kormány szócső (Heti Válasz) oszlopos tagja, az egyik Fidesz alapító fia, a kádári belügyminiszterunoka (hogy személyeskedő stílusát kövessem, aminek különben semmi köze a témához, és munkásságához) Stumpf András firtatta jól értesültségét, mikor két – tehát, nem egy, hanem összesen kettő! – kritikus osztrák cikket is említett. Az egyik, a die Presse-ben megjelent néhány soros előzetes TV Kritika. Tehát, nem politikai kommentár! (Burkhardt Bischof-tól). A „Félszemű pillantás Orbán Magyarországára” (Einäugiger Blick auf Orbáns Ungarn) című kritika és műsor előzetesben olvasható:

".......Orbán Magyarországának állapotáról szóló kritikák újra rágása nem jelenti azt, hogy azok falsak, hamisak lennének. De olyan tapasztalt dokumentumfilmesektől, mint Andrea Morgenthaler, de mindenekelőtt Paul Lendvai, elvárható lenne, hogy mélyebb elemzéseket, eddig kevésbé ismert magyarázatokat keresnének, és új ismereteket adnának...." (teljes cikk)

(......Dass die bekannte Kritik an den Zuständen in Orbáns Ungarn wiedergekäut wird, heißt zwar nicht, dass sie falsch ist. Aber von so erfahrenen Dokumentaristen wie Andrea Morgenthaler und vor allem Paul Lendvai hätte man doch erwartet, dass sie in ihrer Analyse tiefer schürfen, nach bisher weniger beachteten Erklärungen suchen und neue Erkenntnisse zutage fördern. .....)

A másik hivatkozási alap egy politikailag jobbkonzervatív, gazdasági szempontból neoliberális blogger, aki nagyon nem szereti, mi több utálja a szocdemeket (SPÖ), de különösen Lendvait. Stumpf András által idézett blogbejegyzés, igazából nem a dokumentumfilmet bírálja, hanem az osztrák közszolgálatiságot. Cikkének címe szerint az ORF „Birodalmi Hadiadó” (Reichskampfsender ORF) és a Pravdához hasonlítja. Bejegyzéséből kiderül, Unterberger nincs tisztában mi az ORF feladata, miközben arról is megfeledkezik, hogy Ausztriában nagykoalíció van, tehát az ÖVP (azaz a Néppárt) is tiltakozhatna Lendvai filmje ellen - de nem teszi !!!, pedig OV (és a Fidesz) testvérpártja. Unterberger ott is heccel (és hazudik) amikor Lendvait nyugdíjba akarja küldeni, megfeledkezve arról, hogy Lendvai (83 évesen) NEM *alkalmazottja* az ORF-nek (Altersgrenze) ! 

Ennyit a Heti Válasz (és a kormánypárti média) érveléséről.

Majd ezt követően Stumpf mindenről beszélt, főleg arról a „nyócévről”, csak a filmről, ill. annak témájáról nem. A film – ha valaki nem vette volna észre – az Orbán-kormány és maga a miniszterelnök demokrácia felfogását kritizálta, ill. próbált rá választ keresni: merre tart Magyarország? Vajon mennyire nemzeti álmok (és mennyire valóság) Orbán és követőinek elképzelései egy modern (unorthodox) magyar állam megteremtéséhez. Nem véletlen a Heti Válasz „állandó munkatársának” szerepeltetése. Ez a lap indított hecckampányt Paul Lendvai ellen, amikor annak a rendszerváltás utáni húsz évet elemző könyve még csak német nyelvterületen jelent meg, és lehetett kapni. A kormánypárti hetilap (Heti Válasz) alaptalan, lejárató rágalomhadjáratba kezdett a könyv szerzője ellen. Nevetséges belemagyarázásokkal próbálták odahaza hiteltelenné tenni. A kádári külügy által írt bécsi titkos jelentéseket próbálták úgy előadni (és kicsavarni), mintha azokat Lendvai írta volna. Holott róla írták! Nos, ennek az orgánumnak a képviselője beszélt a „vita” folyamán újságírói etikáról. Miközben a filmtől függetlenül arra emlékeztette vitapartnerét, hogy egy gyűlésen, amelyen többek között a bukott miniszterelnök Gyurcsány is felszólalt, Ungváry Rudolf azt találta mondani, hogy "a kurva anyját annak, aki megkérdőjelezi magyarságomat!”

(csak zárójelben, ha Stumpfnak lett volna egy fikarcnyi humora, akkor személyeskedés gyanánt megkérdezhette volna Ungvárytól, hogy van-e másik pulóvere is, vagy csak ez a sárga? :-) )

Ehelyett Stumpf kikelt az ellen is, hogy a filmben nem szólaltatták meg Orbán Viktor miniszterelnököt. Csak azt felejtette el (pedig már százszor látta e filmet és az azt követő Club2 stúdióbeszélgetést), hogy Lendvai a studióbeszélgetésben elárulta, filmjében szerette volna Orbán Viktort is megszólaltatni, azonban a miniszterelnök titkársága még válaszra sem tartotta érdemesnek, pedig, levelet írt, e-mailt küldött és többször telefonált ez ügyben Budapestre. Végül bele kellett törődniük, hogy Orbán régebbi nyilatkozataiból, beszédeiből készítsenek egy összeállítást. Magyarul, visszafelé sült el az a hazai felfogás, mi szerint Lendvai a kormánypárt szerint „hazaáruló”, „ávós”, (lásd Heti Válasz lejárató kampánya) ezért neki a magyar miniszterelnök nem ad interjút.

Ha már „vita”. A műsorvezető eléggé szabadjára engedte az indulatokat. Én felvezetésén lepődtem meg (igazán). Azzal kezdte, hogy mind ő, mind a vitázók „már százszor” látták azt a riportfilmet, amit a hazai tévénézők még soha! Megjegyzése egyértelműen a Kádár korszakot idézte, amikor egyesek kiváltsága volt a tiltott gyümölcsök fogyasztása, miközben a néppel közölték, hogy az bizony szar, nem is olyan jó ízű, ezért ők ebből nem is kapnak. Következő megszólalása ugyancsak egy letűnt kort idézett, amikor kikérte magának, hogy ő nem a kormány híve. Hogy minek a híve, azt nem árulta el, de megjegyzése jól jellemezte a hazai politikai légkört, és az egész „vitaműsort”, melynek szinte semmi köze nem volt az eredeti témához (az orbáni demokrácia valós vagy vélt bemutatásához) , viszont jó alapot adott a két tábor egymás szapulására.

Valószínű ez volt a hatalom érdeke és célja is. Nem hagyni az embereket, hogy maguk döntsék el és alakítsák ki véleményüket a látottakról. Mint a Kádár korszak idején.