Amit az eurókötvényről tudni kell

Mottó: Ha van a bankok (biztosítók, egyéb pénzügyi szolgáltatók) gyakorlatában bírálható elem, az a tájékoztatás hiánya - pontosabban a tájékoztatók tájékozatlansága. Ma félig informált ügynökök adnak el teljesen informálatlan ügyfeleknek pénzügyi termékeket - nem véletlenül érzi magát becsapottnak a többség. (Várkonyi Iván, Népszabadság)


Ez a megállapítás nemcsak a bankokra, hanem a hazai médiára is éppígy igaz: Félig informált újságírók adnak el teljesen informálatlan olvasóknak pénzügyi termékeket. Lásd a most kibocsátott eurókötvény, amit ráadásul – az első jelentések szerint - magyar ember nem vehet! ("....A kötvényt Londonban lehetett jegyezni, belföldi forgalomra egyszerűen nem került miután magyar nyelvű prospektus sem készült hozzá. ....."– Népszabadság) Pedig öt éven át 6,75 %-os kamatú éves hozamot – még a 20 %-os kamatadó mellett is – a megtakarított euróinkra egyetlen hazai pénzintézet sem ajánl.

Ettől függetlenül a hazai média két dolgot emel ki és közvetít a lakosság felé: 1. „szupersiker” és/vagy 2. „súlyos hiba” volt ez az eurókötvénykibocsátás. A „szupersiker”-ről szóló jelentések valójában a külföldi, elsősorban londoni elemzők véleménye, akik ismerik és szinte percről-percre figyelik a magyar gazdaságot és annak pénzügyi mozgásait, fejleményeit. A „súlyos hiba” jelző, pedig a hazai ellenzéktől származik, akik viszont mindenben a hatalmon lévők „ellehetetlenítésében” (be szép szó!), lejáratásában érdekeltek, nem, pedig a realitás megismertetésében. Hiszen, ha valóban a lakosság, a kisember érdekeit képviselnék, akkor nem a hitel „drágaságán” rágódnának, hanem, mint fentebb említettem: a magas kamatú, hosszú (5 éves) futamidejű (euró) államkötvény hazai forgalmazását szorgalmaznák.

Mi is történt Londonban? Mi ez az egész, amiről – figyelve az internetes hozzászólásokat - az átlag magyar alig tud valamit? Pedig a Bloomberg igen érthetően írta meg, méghozzá budapesti jelentések alapján. Tehát, a tények.

Kihasználva a nemzetközi kötvénypiac jelenlegi (kedvező) helyzetét, Magyarország az IMF (Nemzetközi Valutaalap) tavalyi „kisegítése” ("kivásárlása" = bailout) óta most bocsátott ki először külföldi befektetőknek (külföldi fizetőeszközben) államkötvényt egymilliárd euró értékben.

A befektetők 2,9 milliárd euró értékben jelezték, ill. (elő)jegyezték, azaz mutattak érdeklődést a kibocsátásra kerülő magyar államkötvény iránt. Ez csaknem hatszoros „túljelentkezés” az eredetileg 500 millió euróra tervezett kötvénykibocsátásnak. Ezt látva emelte meg a kormány (a pénzügyminisztérium) a kibocsátásra kerülő összeget egymilliárd euróra. Ez a nagyfokú érdeklődés egyértelműen azt mutatta és jelzi, hogy a befektetők bíznak Magyarországban, abban, hogy – jó (magas) éves kamat mellett - öt év múlva 100 %-osan visszakapják (az amúgy államilag garantált) kötvényeik névértékét.

A Bloomberg emlékeztet arra, hogy Magyarország volt az első EU tagállam, amely IMF „segélyt” kapott, miután államkötvénypiaca „befagyott” (a kutya sem vette) és ez a forintot nemcsak meggyengítette, hanem ezen keresztül a külföldi fizetőeszközökben levő kölcsönöket (azok „árát”) is rendesen megemelte. Bajnai miniszterelnök jelezte, hogy két éven belül az állami kiadásokat 1,3 trillió forinttal (6,7 milliárd US dollár) csökkenti, adót emel, miközben államkötvény-kibocsátásokból és a forint erősödéséből származó előnyökből segíti majd a 20 milliárd eurós nemzetközi kölcsön visszafizetését.

„Magyarország visszaszerezte hitelességét” – újongott Oszkó Péter pénzügyminiszter az eurós államkötvény iránti nagy érdeklődés láttán. „Ha a jelenlegi piaci hangulat megmarad, akkor az ország talán képes lesz magát a jövőben finanszírozni, és nem kell az IMF-kölcsönt meghosszabbítani.” – nyilatkozta Oszkó. Itt jegyezendő meg: az IMF-fel kötött megállapodás jövő márciusban jár le.

Az ország eladósodásának mértékét jelző nemzetközi pénzügyi index március óta a felére csökkent (638 pontról 330 pontra). A most kibocsátott magyar államkötvény éves fixkamata (6.75 %) a hasonló futamidejű eurókötvényekénél 3,95 %-kal, a teljesen megegyező időtartamú német államkötvénynél, pedig 4.325 %-kal magasabb.

A tavaly júniusban kibocsátott másfélmilliárd euró értékű (5,75 % fixkamatozású) tíz évre szóló államkötvény értéke 1,36 %-kal csökkent a tegnapi új kötvénykibocsátás hatására. Ehhez tudni kell, hogy tavaly szeptemberben a Lehman Brothers csődbemenésekor Magyarország felfüggesztette valamennyi bel- és külföldi (forint és deviza) kötvényeinek árusítását, forgalmát. Ezzel egy időben fordultak el befektetők az úgynevezett „feltörekvő piacoktól” (emerging market), és a forint mélyrepülésbe kezdett. Rövid időn belül értékének 26 %-át vesztette el az euróval szemben, és államcsőd fenyegette az országot.

Hat hónap kihagyás után idén áprilisban kezdte el újra a forintalapú államkötvények kereskedését a magyar állam. Tegnap 64 milliárd forint államkötvényt adott el az Államadóság Kezelő Központ (ÁKK). Ellentétben a hazai hírközlésekkel, nem Magyarország az első (és egyetlen), amely most visszatért a nemzetközi kötvénypiacra. Júniusban Litvánia bocsátott ki 500 millió eurókötvényt öt évre, 9,375 % fixkamattal. Múlt héten, pedig Lengyelország bocsátott kétmilliárd US dollár értékben államkötvényt. A kedvező feltörekvő kötvénypiaci hangulatra jellemző, hogy Indonézia is a napokban bocsátotta ki tíz éves úgynevezett „szamurai kötvény”-ét 35 milliárd yen értékben.

Az adókockázati besorolással foglalkozó hitelminősítők osztályzata koránt sem olyan rózsás, mint azt a hazai média sugallja. Hiszen a befektetést javasló kategóriák közül a legalsó a „BBB” osztály, osztályzat. Az ennél alacsonyabb besorolások már a kockázatos befektetések csoportjába tartoznak. Ugyanakkor Magyarország dicsérete nem alaptalan, hiszen, amilyen (finoman szóval) nehéz helyzetben volt tavaly ősszel, ma már valóban sokkal kedvezőbbek a kilátások. Erre vonatkozik a külföldi elemzők, megfigyelők „szupersiker” jelzője.

A most kibocsátott eurókötvényt különben a Citigroup Inc. és az ING Groep NV forgalmazza, azaz menedzseli és árusítja a nemzetközi pénzpiacon.

.

Látlelet

„Európa-szerte előretört a jobbközép“ - ez a világsajtó egymondatos konklúziója a múlt heti EU parlamenti választásokról. Jobbközép (centre-right angolul, Volksparteien (néppártok) németül) a pontos megjelőlés, és ebből a nyugati átlagolvasó rögtön tudja, hogy nem a szélsőségekről van szó. Sajnos az elmúlt 50-60 évnek köszönhetően magyar fülnek ez nem annyira egyértelmű, hiszen szinte az anyatejjel együtt szívtuk azt a „szocialista tézist“, miszerint ami „jobbos“ az mind rossz, reakciós, nyilas, náci stb. Egy szóval: anti-kommunista. Az egypárt-rendszeri politikai „továbbképzés“ arra már nem terjedt ki, hogy a szociáldemokrácia, azaz a parlamentáris „baloldal“ is anti-kommunista. Ezért érdemes segítségünkre hívni Marx és Engels örök igazságát, a marxi alaptételt, miszerint az emberiség történelme az osztályharcok története, a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak örökös (és antagonisztikus) harca, ellentéte.

Most sincs másként. Van a "kizsákmányoló" (a vállalkozó, a munkaadó) és a "kizsákmányolt" (a bérből és fizetésből élő, az alkalmazott). Ha e két tábor képviselőit, és érdekeikért harcolókat nézzük, akkor - a parlamentáris viszonyokat tekintve - az előbbi a jobboldal, az utóbbi a baloldal E két érdekközösség feladata az állami bevételek (adók) minél igazságosabb, optimálisabb elosztása. Ha ez sikerül, akkor egy relatív jóléti társadalomról beszélhetünk.

Történt, hogy a munkaadók szarba kerültek, ergo a munkavállalók is. A munkavállalókat képviselő baloldal azonban nem tudta megvédeni a lakosság többségét kitevő bérből és fizetésből élőket. Sőt, az ő adójukból támogatták meg a "kapitalistákat". Paradox helyzet. Mit tud csinálni ilyenkor a "melós"? Csalódni az érte küzdőkben. Ezért aztán, vagy nem megy el szavazni (mert ő büntet!), vagy reménykedik, hogy más jobban csinálja. Szóval, az általános jobbra tolódás - szinte - természetes és logikus folyamat – a világszerte kialakult gazdasági helyzetben.

Ha belegondolunk, valahol "elárulták" a munkásosztályt, hiszen ahhoz, hogy megmaradjon a munkahelyem, az én pénzemből kell a munkaadómat megtámogatni! Őrület !!! De, mégis inkább kapjon a munkaadóm (tőlem is politikai) támogatást, mintsem elveszítsem az állásomat! Logikus? Ebből levezetve (számomra) egyértelmű: a munkavállaló MINDIG ki van szolgáltatva !!! A munkaadó (vállalkozó) pedig mindig kockáztat. (mit és mennyit termeljen, hogy abból nem csak saját maga (és családja), de az alkalmazottjai is meg tudjanak élni.) Kinek jobb? A fene se tudja. Ez az élet............ "Ember küzdj és bízva bízzál!" - milyen igaz és bölcs mondás!

Ennyit a „kereslet-kínálat“ elvén alapuló közgazdasági elméletről, és annak kihatásáról a mindennapok politikájára. De azért, érdmes még egy szóra, gondolatra megállni. Politikai és ideológiai téren ilyenkor megnövekszik eme (nemcsak marxi!) közgazdasági tétel elvetőinek tábora, azaz a kapitalizmus ellenzőinek száma. Az anti-kapitalizmus zászlaja alatt gyülekeznek és találnak egymásra a szélsőségek: a magántulajdont elvető kommunisták épp úgy, mint a nemzeti érdekeket mindenek felé helyező nemzetiszocialisták, a nácik. Elméletük egyszerű (és primitív), logikusnak tűnő, és ezért könnyen követhető.

"Akkor lesz jó, ha megszűnik a kapitalizmus, mely minden bajnak eredete. A kapitalizmus jelképe, és alapja a tőke, ami a nevében is benne van: „kapital(tőke)-izmus“. Bármilyen vállalkozásba kezdek, ahhoz pénz kell, azaz hitel (amiről már Széchenyi is írt!) és, amit kizárólag a bankok adnak. Most viszont nem adnak, hanem arra hivatkoznak, hogy nekik sincs, és ezért a mi adónkból akarják, hogy az állam támogassa, segítse ki őket, - amit meg is kapnak! Vajon miért? Az egész válság Amerikából ered, tehát aki anti-kapitalista, az egyben Amerika-ellenes is. Hiszen az USA a kapitalizmus fellegvára. És kik a bankok tulajdonosai, a bankárok? A „zsidók“. Ezen a ponton válik ketté a kommunista és náci ideológia, - ha elválik. A „nemzeti“ (náci) oldal ezennel megtalálta a bűnbakot: a „zsidók“ személyében, amit aztán anti-izraeli, anti-cionista megnyilvánulásokkal próbál „szalonképessé“ tenni. A „nemzetközi“ (kommunista) oldal ezzel szemben nemre, korra, fajtára, vallásra, származásra való tekintet nélkül eleve mindent elvet, ami magántulajdonon alapszik, azaz kapitalista. Ezért aztán a szélsőbal ideológiában is rendesen keveredik az Amerika- és Izrael-ellenesség, épp úgy, mint a szélsőjobbon a nemzetállam gondoskodása vérei felett."

Nem csoda, hogy napjainkban ezek az eszmék sokakat csábítanak.

Ami a hazai helyzetet illeti. A kormányzó párt nem vette és még most sem veszi észre, hogy valamit, valami alternatívát, kellene felmutatni a népnek, hogy az elkeseredettek ne forduljanak a szélsőségek felé. Talán a közbiztonság javításával, - no meg a "cigánybűnözés" visszaszorításával lehetne a kedélyeket lecsillapítani, mert ezek hiánya előbb-utóbb nemcsak az ordas eszmék tömeges támogatottságát fogja eredményezni, hanem azt - neadjisten! - állami szintre is emelheti. A közhangulatot, az ellenszenvet (ma már) nem lehet szólamokkal, aláírásgyűjtésekkel, meg szimpátia-tüntetésekkel ellensúlyozni, csitítani. Sőt, a tehetetlenség miatt, ezek az (elsősorban az SZDSZ által kezdeményezett) "össznépi megmozdulások" csak ronthatnak az amúgy is lehangoló, elkeserítő állapotokon. Sajnos. A „cigánybűnözés“ szót direkt írtam le, mert attól, hogy Magyarországon értelmiségi körökben ez a kifejezés megvetést von maga után, azért még a bűnelkövetők között szép számmal találunk cigány származásúakat. Nem osztom azt a vélekedést, hogy ez a szó, kifejezés egy egész népcsoportot, „etnikumot“ bélyegezne meg, azzal meg pláne nem értek egyet, hogy egyetlen szó „betiltása“ megoldaná a jelenlegi, igen feszült helyzetet.

Bevallom, előítéleteim vannak! Igen, jobban félek, ha öt cigány fiatal jön velem szemben az utcán, mint öt árpádsávos kopasz. A "nyilasok" - egyelőre - legfeljebb fenyegetőznek, lezsidóznak és - talán - leköpnek. Aztán diadalmasan (és röhögve) továbbmennek. Ha öt cigány jön velem szemben, nem biztos, hogy egy "lezsidózással", vagy "lemagyarozással" - meg egy kis turhával - megúszom! Ott elképzelhető, hogy a nyakláncom, az órám, a pénztárcám stb. is kárát látja a véletlen találkozásnak - és agyamon rögtön átvillanna Szögi Lajos esete, no meg az ismerősöktől, barátoktól nemcsak hallott, de átélt utcai inzultusok, rablások, lopások (rém)története.

Nagyon súlyos és lesújtó a magyarországi helyzet. Az előítélet rohamosan terjed. Ha a híradásokban tömegverekedésről tesznek említést, az ember azonnal megjegyzi: „biztos cigányok voltak“. Ha valakihez betörnek, az első reakció: „biztos cigányok voltak“. Ez rosszabb, mint az antiszemitizmus! Egy „zsidót“ általában irigységből, a „sikerei“ (no meg a pénze) miatt utálnak, gyűlölnek és találnak ki róla hazug történeteket. Egy cigányt viszont rögtön valami közönséges bűncselekménnyel hozzák kapcsolatba, mitöbb asszociálnak vele. És ez ellen semmit sem tesz a társadalom! A mindenkori hatalomnak már rég a közbiztonság javítására és a bűnmegelőzésre kellett volna a hangsúlyt helyeznie. Természetesen az egyetemes emberi jogok messzemenő tiszteletben tartása, betartása, és betartatása mellett! Ez lehetne az első lépés a szélsőségek iránti szimpátia csökkentése érdekébe.

A múlt hétvégi EU választáson a szélsőségek előretörését, elsősorban a gazdasági válsággal hozzák összefüggésbe, és az 1929-es világválságot követő politikai változásokra utalnak. Nem 1933-ra, azaz Hitler hatalomrajutására, hanem az azt megelöző évekre, amikor a náci párt szavazó tábora megerősödött. A szélsőjobb térnyerését Nyugat-Európában viszont nem Hitler és/vagy Mussolini „új világrendje“ motíválja, hanem az idegengyűlölet: a színes bevándorlók és az iszlám terjedése. A British National Party (BNP) tagjai például csakis (keresztény) fehérek lehetnek. Ez a párt két képviselőt küldhet az újonnan választott 736 fős EU parlamentben, mint a 72 fős brit képviselő-csoport tagjai. Ha ezzel a párttal testvéri kapcsolatot ápoló Jobbik eredményét nézzük, akkor a 22 fős magyar képviselő-csoportban 3 szélsőjobboldali tagot találunk. Egy olyan országban, ahol sem a színes bevándorlók száma, sem az iszlám nem játszik szerepet, viszont annál meghatározóbb a cigányság helyzete és a lakosságnak ahhoz való viszonya. Az arányok magukért beszélnek.

Kapcsolódó anyagok, fejlemények

Az EU-választás margójára (Tuesday, June 23, 2009)

Náciveszély (Friday, June 26, 2009)

.