Méregfog

Várható volt. Csodálom, hogy eddig nem bukott ki az a marhaság, pardon veszély, amit a kettős állampolgárság eleve magában hordoz. Már a 2005-es népszavazáskor felhívtam a figyelmet kis eszmefuttatásomban, hogy ennek a nagy vagy mély magyarkodásnak nem lesz jó vége. Az állampolgárságot nem lehet, nem szabad csak úgy (“érzelmi” és/vagy “szimbólikus” alapon) osztogatni. Ha mégis megtesszük, akkor vegyék figyelembe a nemzetközi gyakorlatot, ahol bizonyos állami és nemzetbiztonsági funkcióba nem kerülhet kettős állampolgár. Az USA-ban például az elnök, csak amerikai születésű lehet, a szomszédos Ausztriában pedig kettős állampolgár még egyszerű katona sem lehet. Erre nem tér ki, és ezt nem veszi figyelembe a magyar törvény.

Hogy egy mélymagyar párt országgyűlési képviselőjétől jött a felvetés, szinte természetes. Sőt, talán még az is, hogy egy fóbiás jobban érzékeli a “külső veszélyt”, mint a törvényalkotók többsége. Sajnos, a hazai közvélemény, közgondolkodás nem látja ennek az ominózus országgyűlési felszólalásnak az igazi problematikáját. Mint mindig, most is az érzelmekre hatnak. Mindkét vagy minden oldalról. Az sem újdonság, hogy az “éríntettek” kiáltanak a legjobban, anélkül, hogy a “nem éríntettek” megelőznék őket.

(videon) Nézem a parlamenti “vita” lefolyását. Mint mindig, most sem figyel oda senki. Hát persze, egy szélsőjobbos képviselő szavaira ki figyeljen? Úgyis csak a szokásosat mondja. Különben is egy “baloldali” elvből nem figyel oda, hiszen nem olvas Barikádot vagy Magyar Hírlapot, de még Magyar Nemzetet sem. Egy igazi “jobboldali” pedig nem olvas Népszavát, 168 órát, de még HVG-t vagy Népszabadságot sem. Akkor miért várnánk el, hogy a parlamentben egymást meghallgassák, odafigyeljenek? Majd ha valamelyik pártvezér jelentkezik szólásra, akkor igen. A mezei sameszok hozzászólásait meg figyeli a média, oszt csinál belőle hírt, szenzációt, ami aztán beszédtéma lesz kocsmában, piacon. Ez ennek a (hazai) rendje. Megszoktuk.

Nincs ez másként a napirend előtti felszólalás másik résztvevőjével, a kormányt képviselő állami hivatalnokkal sem. A (külügy)minisztérium illetékese előre megkapta a kérdést, amire volt ideje felkészülni. Ezt meg is tette. A számára összegyűjtőtt anyagok, tények ismeretében elmondta mondókáját. Láthatóan arra nem készült föl (nem készítették fel), hogy esetleg majd “provokálják”, ami egy szélsőséges, pardon radikális párt képviselőjétől (el)várható, főleg a palesztin-izraeli témában. Ha pl. az államtitkár néha beleolvasna a számonkérő képviselő mögött álló közismert internetes hírportál írásaiba, talán másként alakult volna a “vita”.

A történtekre azonnal reagálhatott volna a levezető elnök is, aki a “provokátort” azonnal leintethette volna, ha történetesen nem egyazon párt tagjai lettek volna, mindketten. Így utólag, úgy néz ki, a szerencsétlen véletlenek összejátszásának vagyunk az áldozata, amire mindenki a magamódján reagál. Utólag! A reakciókból egyet ragadnék ki, egy kettős állampolgár megjegyzését: “.....(Izraelnek) nem a palesztinoktól, nem a muszlimoktól kell védenie az országot, hanem a Hamasztól és más terroristáktól....” Kár, hogy ez a kijelentés nem a kormányt, és ezzel Magyarországot, képviselő külügyi államtitkár szájából hangzott el.

Félek, hogy a tegnapi (november 26.) botrány nagy tanulsága el fog sikkadni és maradni. A kettős állampolgárság törvényi szabályozása, mely kimondaná, hogy az államigazgatás (és -védelem) mely területén és milyen beosztást más állampolgársággal nem rendelkező, csak született magyar állampolgár tölthet be. Én ennek a rendezésében látom az igazi probléma megoldását. Ha ez törvénybe lenne foglalva, akkor nem lehetne egyetlen magyar állampolgárt sem "listázni", kirekeszteni, megbélyegezni. Ha a jelenlegi helyzeten, törvényen nem változtatnak, de minél előbb, akkor ez a szégyenteljes téma a jövőben is előjöhet, akár egy szlovák, egy román, vagy bármely más nemzetiségű esetében. Talán a nacionalizmust is vissza lehetne íly módon (egy picit) szorítani.

Csak ki kéne húzni ezt a méregfogat!

De nem fogják.

A kaszinótojásos

 

Elhagyja Magyarországot Dániel Péter

 

Ez volt “A” hír a napokban. Méghozzá nem a bulvársajtóban, hanem a politikaiban. Szakmailag – ha még egyáltalán van ilyen Magyarországon - legalább annyira jelentéktelennek tartom, ezt a “hír”-t, mint két és félévvel ezelőtt a “kaszinótojásos”-at, amelyet ugyancsak rendesen felkapott az akkori napisajtó és politika. Már akkor sem értettem. Hogyan kerülhetett be a main stream-be (főáramlatba) az, hogy valaki összekeni egy állami hivatal büféjében a falra kiakasztott hirdetmény, közlemény üveglapját? Ha én tettem volna, nem hiszem, hogy országos hír kerekedett volna belőle (névvel vagy név nélkül). Valószínűleg megkértek volna, hogy töröljem le. Ha nem teszem, akkor valami eljárás, büntetés lett volna a következmény, de nem újsághír!

 

Aztán jöttek a többi “pörformanszok”, amiket az én időmben happening-nek neveztek, neveztünk, és (az orbánival ellentétben) a (kádári) diktatúrában nem lett belőle újsághír. Még szamizdat sem! Legfeljebb elismerően, jó poénként beszéltünk róluk egymás között. Dániel Péter (rém)tetteiről aztán egyre gyakrabban számolt be az elektronikus (és nyomtatott) média. Eleinte, viccesnek tűntek akciói. Amolyan Orbán-ellenes polgárpukkasztónak, amiken kárörvendően mosolyogtak, és kaccsintottak össze az ellenzékkel szimpatizálók. Például az alaptörvény asztala felállítását követő ketchupos akciója láttán, hallatán. Majd a kezdeti Orbán-ellenesség átcsapott radikális fenegyerekedésbe, amit már az ellenzék (nevezzük “baloldalnak”) sem nézett jó szemmel, és egyre jobban elhatárolódott az ügyvéd úr magánszámaitól, melyek egyre jobban kezdtek hasonlítani a szélsőjobb megnyilvánulásaihoz, módszereihez. (lásd festékkel leöntött emlékműgyalázás). Szinte állandóan kereste a “kihívást”, de inkább a bajt.

 

Egy évvel ezelőtt abszolút alaptalanul és igazságtalanul vádolt meg nyilvánosan egy 56-os elítéltet. Ezzel a tettével nem csak magának, de a vele szimpatizáló Orbán-elleneseknek is sokat ártott, mi több, a hazai zsidóságnak is! Miközben észre sem vette, hogy nagyban hozzájárult az antiszemitizmus felerősödéséhez. Ettől kezdve (politikai) tevékenysége abszolút kontraproduktív lett. Mára már csak abból él, hogy ismert emberekkel fényképezteti magát.

 

Nálam a “búcsú interjú”-ja ütötte ki azt a bizonyos biztosítékot, melyben azt nyilatkozza, hogy nem fél, Magyarországon diktatúra van, és az izraeli hadseregben kíván szolgálni. Nos, ez utóbbi kijelentése mutatja mennyire hőbörgő, heccelő szájhős, és mennyire a hazai (magyar és antiszemita) publikumnak szánja minden megnyilatkozását, “pörformanszát”.

 

Nem egy Izraelbe kivándorolt ellenzéki életútját ismerem, ill. követtem az elmúlt közel 40 évben. Egyik sem azzal érkezett oda, hogy ő a katonaságnál - kisegítőként (sicc!) - szeretné folytatni életpályáját. Főleg túl a negyvenen, és semmilyen katonai múlttal. De ez csak hab a tortán a “kasznótojásos” búcsúnak szánt mélyinterújában, melyből három témakörhöz lenne megjegyzésem.

 

1. Azt nyilatkozza és magyarázza, hogy nem fél. Akkor mi a búbánatért megy el? (és miért csinált annyi baromságot, amivel oly sok embert haragított magára, és amiért egyetlen szervezet sem áll(t) mellé!).

1/a. A Parlament mellett, a Károlyi-szobornál, tartott “rendezvényen” való megjelenése miatt a Népszavában a “legbátrabb magyar”-nak nevezték. Ismerve a hazai viszonyokat, én inkább “Szerencsés Dániel”-nek hívnám. Demokráciákban ugyanis provokációnak számít a tűntetők között ellenvéleményt hangoztatni. Magyarán, az ügyvéd úr maga kereste a bajt. Az már más kérdés, hogy magát a “rendezvényt” (és annak ismert lefolyását) a hatalom miért engedte, és a demokratikus ellenzék miért nem szervezett azzal egy időben ellen(erő)demonstrációt?

2. Azt hangoztatja, hogy Magyarországon diktatúra van. Mégis, saját elmondása szerint kért, kapott (és kap) rendőri védelmet! (Az MTVA székháznál protestálók viszont épp arra panaszkodnak, hogy ők NEM kapnak !!)

3. A két Kertész-hez (Ákos és Imre) hasonlítja magát. De arról megfeledkezik, hogy azok egyike sem ment Izraelbe! Sőt, épp ezzel akarták (és akarják) kifejezni, hogy magyarok!

Úgy látszik, Dániel Péter a “píár”-on kivül semmit sem ért abból, ami Magyarországon történik. Épp úgy, mint a róla “kaszinótojásos” néven beszámoló (hazai) média.

 

Néhány dátum és esemény az elmúlt két és fél esztendőből

 

2010 – július

kaszinótojás

"........Feljelentette a VPOP azt az ügyvédet, aki szerdán reggel szétkente reggelijét a VPOP épületében kifüggesztett Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát. Dr. Dániel Péter a Szociáldemokrata Párt színeiben indul az őszi választásokon......." (Napi Ász)

 

2010 – november

Jobbikos "rendezvény" Károlyi-szobornál

"........A tüntetés kezdete előtt a helyszínen megjelent egy középkorú nő, aki egy gyertyát próbált meggyújtani a Károlyi-szobornál, de a tömeg ezt megakadályozta. Később egy szál virágot próbált elhelyezni a szobornál Dániel Péter, az az ügyvéd, aki kaszinótojással összekent egy Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot. Őt a rendezvény biztonsági őrei vezették ki. A tüntetés résztvevői egy táblát akasztottak a szoborra azzal a szöveggel, hogy „Én felelek Trianonért!”, később pedig egy kipát tettek a fejére. A tüntetést a rendőrség biztosította, rendbontás nem volt......"   (Magyar Hírlap)

 

2011 – január

Utolsó levél a kaszinótojásos ügyvédnek, őrjöngése okán 

"......Nem tudom azt remélted-e nevem elhallgatásától, hogy nem jut el hozzám írásod, vagy azért nem írtad hozzá, mert magad is érzed, annyit ferdítettél a történeten, hogy az már nem is hozzám kötödik......"  (Juhász Péter nyílt levele a Facebook-on)

2011 – szeptember (szept. 1-től kötelező az alaptörvény asztala)

Dániel Péter és ketchup-kommandója akcióban

"........Dániel Péter ügyvéd az V. kerület után a III. kerületi önkormányzatnál is összekente paradicsomszósszal és mustárral a kihelyezett alkotmányt......"  (STOP)

2011 – november

Igaztalan vádak Wittner Mária ellen

"..........Dániel Péter "primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prostinak" nevezte az 1956-os forradalom után halálra ítélt, 1970-ben szabadult fideszes képviselőt.
Szerdán kiderült: a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció is elhatárolódik az ügyvédtől....." (index )

2012 – március

Szolidarítás tüntetés

"..........Dániel Péter rendezői kártyával a nyakában álldogált a backstage-ben, a Facebookon Kálmán László határolódott el a kaszinótojásos ügyvédtől (hozzátéve, hogy "osszátok is meg!") (Képviselő Funky blog)

2012 – május

Horthy-szobor vörös festékkel való leöntése

"......Erről maga az elkövető számolt be a Facebookon, és képeket is közzétett az akcióról...."   (index)

 

 

 

 

 

 

 

 

Szelektív emlékezet (?)

Apám szokta bizalmasan (csak nekem) mondani: "Tudod, ha győzött volna a forradalom, akkor néhány hónap múlva Nagy Imrét (demokratikus, parlamentáris úton) leváltották volna, ill. az első szabad választás elsöpörte volna." Meg azt is mondta, hogy "..ha életben hagyják, már rég elfelejtették volna...." Különben a kivégzés valóban megdöbbentette az embereket, mert akkora már "elfelejtették", és 1958-ban (nyilvánosan) már nem volt közbeszédtéma, épp úgy, mint maga a forradalom sem. Egyetlen dologra figyelt a hatalom, de nagyon, ha már valaki szóbahozza ’56-ot, az akkor „ellenforradalom”-nak nevezze.

Teenager korom apai intelmei, emlékei nagyon bennem maradtak, és szinte vártam, hogy Apám szavai mikor válnak valóra. Vajon megéri-e ő, vagy akár én, hiszen Gorbacsov színre lépéséig halvány remény sem volt az esetleges változásra. Úgy érzem apám jóslatai mára beteljesültek, méghozzá elég aljas módon. Egyre több helyről hallom, olvasom, hogy '56 nem spontán felkelés volt, hanem egy alaposan kitervelt szovjet forgatókönyv, amihez a magyar kommunisták asszisztáltak. Az „ávósok” (értsd alatta kommunisták, mert mára már szinonimaszó lett a kettő) fegyvert adtak a szabadságra vágyó (naiv) magyar nép kezébe, hogy aztán lemészárolják őket, és ezzel példát statuáljanak a többi szoc. országnak, és jelezzék a Nyugat felé, hogy itt bizony Moszkva az úr.

Ez a napjainkban terjedő (gonosz) gondolatmenet is csak alátámasztja, hogy a forradalom vezetői ellen (sunyi) lejárató kampány folyik. Nem véletlen, hogy megvonták az 56-os Intézet állami támogatását, és megszüntették a Nagy Imre emlékdíjat. Igen, egy összehangolt támadás folyik a forradalom (baloldali) szereplői ellen. Mintha csak fegyveres (lövöldöző) felkelők lettek volna. Pedig a megtorlás áldozatai (kivégzettjei és elítéltjei) között többségben voltak a „szocialisták”, elsősorban a munkástanácsok (fegyvertelen!) tagjai, valamint az értelmiség (írók, költők, filozófusok, színészek, stb.), mint a fegyveres harcokban effektíven résztvevők. A fegyveresek között is különbséget illene tenni, a forradalom kivívásában és a szovjet elleni ellenállásban résztvevők között. Úgy, ahogy a megtorlás sem tett különbséget, úgy a mostani politikai irányvonal sem akarja ezt megtenni. Helyette megpróbálják eltusolni, elhallgatni, és összemosni a történelmi tényeket, eseményeket, és kreálni belőlük egy (baloldal nélküli!) történelmietlen, nemzeti színű, megidealizált, de inkább megideológizált szabadságharcot. Látható sikerrel.

A helyzet kicsit hasonlít a 1848-as forradalom és szabadságharc megítéléséhez, amiben az idő és a távolság sok mindent megszépített. Ma már senki sem beszél Lamberg Ferenc Fülöp grófról, aki, mint Magyarország katonai parancsnoka és ideiglenes nádora, érkezett Pest-Budára, hogy Batthyány miniszterelnökkel találkozzék. Az utcán felismerték és a feldühödött tömeg felkoncolta. Az esetet a költő örökítette meg, nem pedig az emlékezet. Ugyanakkor a március 15.-i és október 6-i megemlékezéseken ma is elhangzanak a 48-as forradalom jeles képviselőinek nevei (Petőfi, Kossuth, Batthyány, stb.). Ez adta az ötletet, hogy megvizsgáljam, az idei október 23.-i megemlékezések szónokai megemlítik-e (és hányszor) például Nagy Imre nevét és milyen összefüggésben?

Az eredmény 

(a névre kattintva a beszéd szövege vagy videója jelenik meg)

Orbán Viktor   (FIDESZ)
Nagy Imre = 0

Mesterházy Attila     (MSZP)
Nagy Imre = 3
Nagy Imre emberi és politikusi nagyságát az adja,

Nagy Imre önfeláldozása
Nagy Imre újratemetésekor

Jávor Benedek     (LMP)

Nagy Imre = 2

"......a kommunista párt reformszárnyát vezető Nagy Imre kormányalakítását követelte.

"......Nagy Imre második miniszterelnöki megbízását követően

Pálffy István     (KDNP)

Nagy Imre = 1

"......A hivatalos kádári ellenforradalmi értelmezés után jött a népfelkelés, majd a polgári forradalom, de a kommunisták ellen küzdő magyarok motivációját a baloldal még a mai napig próbálja relativizálni. Szemléletes egyszerűsítéssel: számukra Nagy Imre a mártír, a nemzeti oldalnak pedig a pesti utca hősei.

Vona Gábor     (Jobbik)
Nagy Imre = 0

Gyurcsány Ferenc   (DK)
Nagy Imre = 1

".........nem lehet egyszerre fejet hajtani Nagy Imre szobra előtt és Horthy szobra előtt.

Bajnai Gordon
Nagy Imre = 1

"..........’56 sokféle hőse. Nagy Imre és Mindszenty József, Bibó István és Mansfeld Péter, Maléter Pál és Pongrátz Gergely. Sokfelől jöttek, de egy célban egyesültek:.......

Tarlós István             Budapest főpolgármestere

Nagy Imre = 0

Mindezek láttán felmerül a kérdés: vajon a mai általános és középiskolai tankönyvekben a forradalom szereplői közül kik vannak név szerint megemlítve?

PS.
Ha belegondolok, hogy jelenlegi miniszterelnökünk is N.I.-nek köszönheti fényes karrierjét, de legalábbis ismertségét, és az idei beszédében még csak meg sem említette ?!!!

A szerződésszegő

56 évvel ezelőtt ezen a napon – ugyancsak vasárnap - hajnali 4:00 órakor iszonyatos morajra ébredtünk. Azt hittük ismét földrengés van, mint amilyent már január 12-én átéltünk. Csakhogy ez a rengés nem néhány percre mozgatta meg a csillárt meg a poharakat a vitrinben, hanem egyre erősödő és közeledő zúgás követte, lánctalpasok csattogásával. Aztán az ablakból tankok végtelen sokaságának lámpái, fényei tűntek fel. Apám csak ennyit mondott: "Elindultak." Öregemet látszólag nem lepte meg, hiszen előző nap a rádió többször is bemondta: "Maléter Pál azonnal menjen Tökölre." Mindenegyes alkalommal, amikor bemondták Apám a rádiókészülék mellett, mintha futballmeccset hallgatott volna többször is felkiáltott: Ne menj! Csapda! Ne menj! Csapda!

Vasárnap hajnalban a rádió még nem szólt. Apám felhívta a húgát, a nagynénémet, aki a Keletinél lakott, ő is hasonlókat észlelt. A szovjet tankok kelet felől jöttek, és valamennyi főútvonalon özönlöttek a Belváros (a Parlament) felé: Váci út, Lehel út, Városligeti hídon át a Hősök terén keresztül a Magyar Ifjúság útjára (Andrássy), Ajtósi Dürer sor, Thököly út, Kerepesi út, Üllői út, Soroksári út, stb.

Végre megszólalt a rádió. Nagy Imre beszélt. „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” – majd Egmont-nyitány. Amikor ezt játszották, mindig valami szomorú dolog történt.

Aztán a törvényes magyar kormány miniszterelnöke délután már a jugoszláv követségen volt, ahol a környék utcáit szovjet páncélautók zárták el. Persze mi azt hittük, hogy a diplomata negyedet akarják távol tartani az esetleges (utcai) harcoktól. Elég fura helyzet volt: reggel még helytállás, harcban állás a hívó szó, délutánra pedig menedék. A honvédelmi miniszter (Maléter) már előző nap (szombaton) szovjet fogságba esett, miután elment Tökölre, ahol letartóztatták. Vajon Nagy Imrét mi késztette híres, utolsó rádióbeszédének elmondására?

Igaz, engem a mai napig jobban foglalkoztat, hogy november elsején este – ugyancsak a rádióban – miért kellett bejelentenie, hogy Magyarország (egyoldalúan) felmondja a Varsói Szerződést, és kinyilvánítja az ország semlegességét.

Előző írásomra, mely 1956-tal, annak szellemével, no meg a körülményekkel foglalkozott, bírálatot kaptam egy olyan valakitől, akinek véleményére sokat adok. Egyenesen „szentségtörés”- nek tartotta, hogy „meggondolatlan döntés”-nek neveztem a Varsói Szerződés felmondását, mivel az – szerintem - jó okot adott a szovjet beavatkozásra. Bírálómnak abban igaza van, hogy ezen megjegyzésem (talán) gyengíti az 56-ról kialakult forradalmi képet és csorbítja a szabadság iránti vágyban kifejezett egységet. Viszont a történelmi tények ismeretében meggyőződésem, hogy e döntés bejelentése nélkül is elindult volna, ahogy el is indult, a szovjet hadigépezet.

A probléma ott van és volt, hogy ameddig a szabadság iránti vágyban a sztálinizmus ellen egyesült az ország, addig a többségben ehhez a diktatúrát megtestesítő szovjetellenesség is párosult. Október 23. késő délutántól magyarok voltak a barikád mindkét oldalán.

A Sztálin halála (1953) utáni új vezetés (Hruscsov) és irányvonal 1955-re alakult ki, amely aztán rövid idő alatt világhatalommá tette a Szovjetuniót. 1956-ra vált kétpólusúvá a világ. Jaltában (1945. febr.) még három győztes hatalom volt (USA, UK, SZU). Az azt követő 10 évben aztán egyértelművé vált, hogy a két egykori gyarmati nagyhatalom (brit és francia) örökre elveszítette világpolitika jelentőségét. Ebben nagy szerepet játszott a II. világháború, mely jelentősen meggyengítette a tengerentúli területeikkel a kapcsolattartást. Másoldalról, a függetlenségi mozgalmak ügyesen kihasználták az egykori gyarmatosítóknak a világháború során felmerült hazai (európai) nehézségeit.

1945-ben, a nácizmus feletti győzelmi mámorban a világ mintha megfeledkezett volna a továbbra is antikapitalizmust és világforradalmat hirdető proletárdiktatúráról, a Szovjetunióról. Hat évvel korábban (1939) még Hitler és Sztálin együtt támadták meg Lengyelországot. Majd Hitler párizsi bevonulását (1940), mint a kapitalizmus egyik fellegvárának elfoglalását, üdvözölte dísztáviratában Sztálin. A két antikapitalista diktatúra és eszmerendszer (szovjet és náci) közül végül is Churchill döntött Sztálin mellett 1941 nyarán, amikor Európában már csak Nagy-Britannia küzdött egyedül a nácik ellen, és Hitler megtámadta a kapitalizmus elsőszámú ellenségét, a (proletár) világforradalmat hirdető munkásparadicsomot. Churchill ekkor katonai és gazdasági segítséget kezdeményezett Moszkvának, mert attól tartott, hogy a katonailag harmatgyenge Szovjetunió heteken belül elbukik, és akkor valóban senki sem menti meg Nagy-Britanniát, és vele együtt az európai kontinenst. Ez volt Sztálin és a Szovjetunió szerencséje.

Jaltában (1945. febr.) a háború végét jelentő megszállási öveztek kijelöléséről egyeztettek, nem pedig a megszállás időtartamáról. Annak megszűntetését, a kivonulás pontos menetét a békeszerződések (1947) utáni időkre tervezték. Közben Churchill már híres fulton-i beszédében (1946) jelezte, hogy hosszú távú megszállásra kell számítani, mert Moszkva Vasfüggönyt épít, azaz nincs szándékában Európából visszavonulnia az 1939. szeptember előtti határai mögé.

1953. fontos dátum a 20. század történelmében. Nemcsak Sztálin halála, no meg Nagy Imre első miniszterelnöksége miatt, hanem a szovjet diktátor utódának kiszemelt (ugyancsak grúz) Berija sorsa miatt is. Berijától sokan tartottak, mivel éveken, évtizedeken át Sztálin bizalmasa volt, és mint ilyen a titkosrendőrség (is) hozzátartozott. A sztálini „személyi kultusz”-t elvető új szovjet vezetés (élén Hruscsovval) okot próbált keresni Berija elmozdítására, elnémítására. Berija ugyanis véget akart vetni a hidegháborúnak. Elképzelése szerint egyesíti Németországot, méghozzá úgy, hogy a győztes hatalmakkal közösen kötnek egy semlegességet garantáló államszerződést. Ennek fejében az USA-tól (és Nagy-Britanniától) hatalmas „jóvátételt” követel. Többszörösét annak, amit 1941 nyarától a szövetségesek a Szovjetuniónak folyósítottak (és, amit, azóta sem fizettek vissza). Ezenkívül a balti államoknak a kelet-európai „testvér országokhoz” hasonló státuszt („nemzeti autonómia”) kívánt adni. Egyes vélemények szerint Nagy Imre miniszterelnöksége is Berijának köszönhető.

A 1953-as berlini munkásfelkelés jó alkalomnak tűnt. hogy Berija elképzelését Hruscsov és társai antikommunistának (hazaárulónak) tartsák, és a Szovjetunióra nézve veszélyesnek. Még 1953 nyarán – amolyan kis puccs formájában – Beriját tőrbe csalták, letartóztatták, a hadsereget pedig készenlétbe helyezték attól tartva, hogy Berija hívei megpróbálják majd kiszabadítani. 1953 szeptemberében Hruscsov lett a párt első titkára. A Berija elleni bizonyítékgyűjtés (vádemelés) decemberig tartott, az egynapos tárgyalásra védőügyvédet nem kapott, és fellebbezésre sem adtak lehetőséget. A halálos ítéletet még ugyanaznap végrehajtották.

Berija esetéből is jól látszik a hruscsovi „olvadás” elve és természete: „de-sztalinizálás” igen, rendszerváltás nem, azaz semmi olyan, amely a („magasabb rendű”) szovjetrendszert (proletárdiktatúra, tanácsrendszer, stb.) veszélyeztethetné. Két év múlva (1955) az osztrák államszerződéssel (kicsiben) megvalósították Berija elképzelését, azzal kiegészítve, hogy a Szovjetunió politikai és katonai hatalmát előbb meg kell erősíteni Kelet-Európában, amit egyúttal (puffer)védőzónának is tekintenek, abban az esetben ha nyugatról támadás érné. Ehhez tudni kell, hogy 1954-ben a Szovjetunió kérte felvételét a NATO-ba, amit az 1949-ben alakult védelmi szervezet elutasított. Az 1949-ben megalakult észak-atlanti katonai szövetség első főtitkára a NATO feladatát frappánsan így határozta meg: „Az amerikaiakat belül tartani, az oroszokat kívül, a németeket pedig kordában.” Erre volt válasz a Varsói Szerződés létrehozása 1955-ben. A kelet-európai országokkal addig csak kétoldalú szerződése volt a Szovjetuniónak, az 1955-ös megállapodás viszont az egymás közötti katonai segélynyújtást is biztosította. Tehát, ha valamelyiket külső támadás éri, akkor nemcsak a Szovjetunió, hanem valamennyi szerződő fél a bajbajutott segítségére siet.

A szerződésben csak a csatlakozás lehetősége szerepel, a szerződés felmondása nem! Lehet, hogy játék a szavakkal, de a NATO elnevezésben az „O” (organisation) szervezetet jelent, amihez „tagként” lehet csatlakozni vagy (elvben) kilépni. Franciaország nukleáris haderejét kivonta a közös (amerikai) főparancsnokság alól, de nem lépett ki, a partnerségi feladatokban továbbra is részt vesz. A Varsói Szerződés viszont nem tagokból áll(t), hanem szerződő felekből (contracting parties). Ergo, annak felmondása igen bonyolult lenne, hiszen a szerződő felek valamennyiével egyeztetni kell, és ez nem megy máról holnapra. Arról nem is beszélve, hogy egy védelmi rendszerből való kiválás súlyosan veszélyeztetheti a többi szerződő fél biztonságát, katonai rendszerét, (titkos kódok, támadási és védelmi tervek, stb.) elsősorban persze a Szovjetunióét.

Ha Moszkva bele is egyezett volna hazánk semlegességébe, azt egy nagyon hosszadalmas eljárás előzte volna meg. Arról nem is beszélve, hogy a magyar példának követői lehettek volna a „béketáboron” belül.

Éppen ezért, a szovjet beavatkozás (mai ésszel és történelmi távlatból) elkerülhetetlen volt. Már csak azért is, mert a magát magasabb társadalmi berendezkedésnek hirdető szovjetrendszer elvből NEM engedhette meg, hogy a „béketáborból” bárki is kiváljék. Ez a proletárdiktatúra teljes kudarca lett volna, és ékes bizonyítéka annak, hogy a 1917-ben elkezdődött társadalmi kísérlet nem sikerült. Moszkva azt elismerte, hogy Sztálin sokat „hibázott”, de az államszerkezet (egypártrendszer, tanácsrendszer, stb.) változtatásáról hallani sem akart. Az ugyanis (könnyen) az egész birodalom szétesését, végét eredményezhette volna.

A Nyugat, élén az Egyesült Államokkal, nemzetközi jogilag tehetetlen volt, hiszen a hidegháború éveit éltük. Európában két ellentétes társadalmi berendezkedés nézett egymással farkasszemet. Mindegyik a másikat tartotta gonosznak és Európa népeiben azt az érzést táplálta, hogy a másik akarja megtámadni, lerohanni, azaz a veszély kívülről jön. Ennek a gondolatnak lett a jelképe a NATO és a Varsói Szerződés. A Szovjetunió és Magyarország „konfliktusa” a Vasfüggönyön túl, a béketábor (saját) problémája volt. Természetesen a Szabadvilág aggódva figyelte az eseményeket, de beleszólni nem tudott. Az ENSZ sem tudott hathatos azonnali segítséget nyújtani. Ha azonnal született volna egy határozat, annak végrehajtása is hosszú ideig elhúzódhatott volna, sőt nem egy olyan van, amit már évtizedek óta nem hajtanak végre az érintett felek.

A szovjet beavatkozást egyetlen ponton lehetett és lehet támadni: a Varsói Szerződés szerint a szerződő felek tiszteletben tartják az egyes országok szuverenitását, és csak akkor sietnek egymás megsegítésére, ha valamelyiket külső támadás éri. 1956-ban Magyarországot nem érte a béketáboron kívülről (katonai) támadás, ergo a szovjet beavatkozás jogtalan volt, ellentmond a Varsói Szerződés alapelvével, tehát a Szovjetunió a szerződésszegő.

Előzmény
'56 szelleme ............ Tuesday, October 23, 2012