Wednesday, November 25, 2020

Megőrült a Facebook, vagy tényleg ennyire "odafigyelnek"?

 

 

Valakinek írtam a MÉDOSZ Székház születése körüli bonyodalmakról. Ehhez egy URL-t adtam meg, amit a rendszer, program nem volt hajlandó megjelentetni, azzal a dumával, hogy az az URL "nem felel meg a "community standard"-nak.

Az eredeti szöveg:


You can't post this
This URL goes against our Community Standards on spam:
  • ntf.hu/index.php/2018/07/12/a-nagy-epiteszeti-vita


Rendben, most ide beteszem. Remélem, olvasható lesz. Rá kell kattintani az URL-ra.



Sunday, November 08, 2020

Amerikai elnökválasztás 2020

 

 

Közel egy hete volt az amerikai elnökválasztás. Hivatalos (végleges) eredményhirdetés ma (nov. 08.) még nincs. Utoljára a Fehér Ház sajtó irodája (James S. Brady Press Briefing Room) 2020. november 05-én, helyi idő szerint délután 18:48-kor tette közzé Donald Trump elnök szavait.

https://www.whitehouse.gov/briefings-statements/remarks-president-trump-election/

 

Mindkét tábor (demokrata és republikánus) nagyon óvatos, győztest még nem hirdettek. Csak azt közölték, hogy Joe Biden és alelnöke, Kamala Harris elérték, sőt túlszárnyalták a győzelemhez szükséges elektori szavazatok számát. A baloldalnak tekinthető demokraták bevettek egy újabb szófordulatot: „..az Egyesült Államok történetében még elnök nem kapott ennyi szavazatot..”.  Jól hangzik, de ebből valójában az következik, hogy ilyen nagy létszámú részvétel még nem volt. Hogy minek köszönhető ez a kiugróan magas történelmi részvételi arány, egyelőre biztosan nem tudni. Mindkét oldal a maga javára próbálja fordítani, és a sikeres mozgósítással magyarázni. Abban a mértéktartó és mértékadó hírügynökségek (pl. a BBC) megegyeznek, és elfogadják, hogy Joe Biden elérte, sőt meghaladta a győzelemhez szükséges 270 elektori szavazatot. Baráti (facebook) társaságban már jeleztem, hogy ennek a magas részvételi aránynak, plusz ennek a fej-fej melletti végeredmények az is lehet a következménye, hogy az ország rendesen megosztott (amit Trumpnak lehet köszönni). Nehéz lesz a kormányzás. Erre rájött Biden is, mikor kijelentette, hogy „nem a baloldal (kékek), nem a jobboldal (vörösök) vezetője akar lenni, hanem az Egyesült Államok elnöke, azaz azoké is, akik nem rá szavaztak.

Eddig két tárgyilagos írást, eszmefuttatást olvastam magyarul: egyiket a portfolio.hu-ban

https://www.portfolio.hu/global/20201108/uj-elnoke-lesz-amerikanak-mire-szamitson-magyarorszag-europa-es-a-vilaggazdasag-joe-bidentol-456320

a másikat meg Jávor Benedek tollából. (lásd lejjebb)

 

Mindkettőben utalás van, hogy Bidennek nem lesz könnyű dolga, mivel - úgy tűnik – a Szenátusban továbbra is republikánus többség lesz.

Ami meglepett, mélyen hallgatnak a demokrata párttal szimpatizáló „amerikás magyarok” (pl. Charles Gati, vagy Simonyi András), akik a Szabad Európa újra indítása előtt lelkesen mondták, nyilatkozták, hogy jó kapcsolataik vannak az amerikai külügynél, a State Department-nél.

 

Jávor Benedek írása:

Joe Biden megnyerte. Indokolt az öröm, ugyanakkor fontos, hogy ne higgyük azt, hogy ezzel minden rendbe is jött.  A problémák jó része sokkal mélyebben húzódik az elnök személyénél, és fennmaradnak Biden megválasztása ellenére. Persze van okunk bizakodásra is. Néhány take away az amerikai választás kapcsán.

Pozitívumok:

• Bár sokan és okkal kritizálták a Demokrata Pártot az idős és meglehetősen jellegtelen Biden kiválasztása miatt, a stratégia nem bizonyult teljesen elhibázottnak. Biden épp eléggé semleges, nem-megosztó volt ahhoz, hogy ne csak a szokásos demokrata szavazóbázis sorakozzon fel mögé, hanem olyan új szavazók is mögé álljanak, akik nem feltétlenül lelkes hívei a demokratáknak, de elegük volt Trumpból. Így választották Bident minden idők legmagasabb szavazatmennyiségével az USA 46. elnökévé.

• Az Egyesült Államokon belül Biden meglepően progresszív programja gátat szabhat az egyenlőtlenségek növekedésének és a leszakadó rétegek gyorsuló süllyedésének. Ennek eszköze sokkal inkább a megválasztott elnök adó-, társadalom- és egészségpolitikai elképzelései lehetnek, és kevésbé az identitáspolitikai konfliktusok erősítése. Mindazonáltal észre kell venni, hogy mindaz, amit sokan szeretnek „identitáspolitikaként”, „szélsőséges kisebbségi hisztériaként” aposztrofálni, azok valós és húsbavágó társadalmi konfliktusok. Mint ilyenek, válaszra várnak, és az új elnök sem hagyhatja figyelmen kívül őket, még ha ez sokaknak nem is fog tetszeni.

• Biden győzelme mindenképpen fordulatot hoz Amerika nemzetközi szerepét illetően. Reméljük, az USA visszatér a Párizsi Egyezményhez, és erősebb támasza lesz az elmúlt években erősen megtépázott jog- és szabályalapú multilateralizmusnak. Az az inkább morális, mint gyakorlati támogatás, amit különböző obskúrus rezsimek, köztük az Orbán-rendszer kapott Donald Trumptól, megszűnik, és bár kisebb dolga is nagyobb lesz Bidennek, mint elmélyedni különböző közép-európai konfliktusokban, de ez mindenképp rossz hír Orbánéknak, és jó hír Magyarországnak. Már önmagában az, ha a szégyenteljes és kínos kollaborációnak a korábban David Cornstein fémjelezte időszaka véget ér, Magyarországnak már ennyiért megéri Joe Biden elnöksége.

Amik realitásra intenek:

• Bármilyen mértékben is győzött Biden az elektori testületben, a valóságban Amerika fele négy ilyen év után Trumpra szavazott. A trumpizmus korántsem tűnt el, és egyáltalán nem vált a múlt részévé. Amerika mai valósága továbbra is. És bár Biden folyamatosan igyekszik hűteni a revansvágyat, és egy közös Amerikáról beszélni, ez jórészt illúzió. Az Egyesült Államok végletesen megosztott, konfliktusok sokasága eszkalálódott az elmúlt években, amelyeknek mindkét oldala vagy mi – vagy ti alapon fogja fel ezeket a szembenállásokat. A társadalom bizalmi tőkéjének masszív eróziója bármiféle hatékony közös cselekvést ellehetetleníthet, és a belső konfliktusok kezelése emésztheti fel a kormányzás energiáinak jó részét. Épp ezért jobb, ha nem ringatjuk magunkat illúziókba, hogy mennyire aktívan lesz képes az USA jelen lenni a nemzetközi színtéren. Elég ha Emmanuel Macron francia elnök eddigi elnökségére tekintünk: a belső nyugtalanság és konfliktusok jórészt megakadályozták, hogy eljátssza azt az európai szerepet, amit szánt magának.

• Bár Biden a kampányban egyértelműen üzent Európának, hogy újra kiemelt szerepet szán a transzatlanti viszonynak, ez csak korlátozott mértékben valósulhat meg. Amerikára a nagy konfliktusok a következő években-évtizedekben a Csendes-óceán térségében várnak. A State Department figyelmének Kína felé fordulása nem Trumppal kezdődött, már a 2000 -es években megtörtént. Obama alatt az udvariasság okán ez kevésbé látszódott, ezért az a benyomás támadhatott, hogy ez Trump politikája volt, de nem így van. Összetett okok állnak mögötte, Kína felemelkedésén túl is. Például az amerikai palagáz és palaolaj forradalom, ami az USA-t nettó exportőrré emelte a két energiahordozó esetében, így függetlenítette a közel-keleti olajszállításoktól. Így az Egyesült Államok erősen visszalépett a térség erőviszonyainak alakításából, épp egy intenzív beavatkozásokkal, háborúkkal, megszállásokkal teli korszak csúcspontján – a korábbi viszonyokat szétdúló aktív beavatkozást felváltó, gyorsan kialakuló hatalmi vákuumnak meghatározó szerepe volt a jelenlegi kaotikus viszonyok kialakulásában. Mindez az egész nagytérség, a Földközi-medence, és a közel-keleti stabilitás fenntartásában partnernek tekintett Európa leértékelésével is együtt járt. Ez pedig nem változik meg Biden győzelmével sem.

Hatások Magyarországon

• A magyar kormány számára, és így rövid távon az országnak, kevés jót jelent a kialakuló konfliktus a világ még mindig legfontosabb hatalmával. Orbán gyakorlatilag egyetlenként a nyugati világból egyértelműen odaállt Trump mellé, Szijjártó Péter diplomácia vezércsellel pedig még a hivatalos végeredmény előtt telitalppal beleszállt a megválasztott amerikai elnökbe. Mondhatnánk, hogy Magyarország számára nem meghatározó az USA szerepe, mi, szemben például az erősen Amerika-párti, atlantista lengyelekkel, soha nem ápoltunk megkülönböztetett viszonyt Washingtonnal. Ez igaz, csak közben a magyar kormány sikerrel veszett össze hagyományos szövetségeseink többségével, háborúban áll az Európai Unióval, és bár minduntalan igyekszünk megvásárolni a németek jóindulatát a cégeiknek nyújtott tízmilliárdos támogatásokkal, és a hadiipari beszerzésekkel, de ezzel együtt – pedig hihetetlen pénzbe kerül – sem felhőtlen a magyar-német viszony. A Deutsch Tamás-féle beszólások például Daniel Freund zöldpárti német EP-képviselőnek sem múlnak el nyomtalanul, ezek Németországban általánosságban, pártállástól függetlenül okoznak megütközést. Orbán várt szélsőjobboldali szövetségesei Európában sorra megbuktak. Az egyébként gazdaságilag egyre nagyobb bajban lévő Oroszországgal is voltak összezördülések a közelmúltban, miközben Putyin elnök egészségi állapota miatt a következő években őket az utódlás kötheti le. Gyakorlatilag valamennyi számunkra fontos szereplővel konfliktusossá tette a kormány a kapcsolatot Ritkán sül ki jó egy ilyen helyzetből.

• A legfontosabb megmaradt partnerünk, Lengyelország, határozottan más úton járhat az új amerikai vezetéssel kialakítandó viszonyban. A lengyeleknek Amerika hagyományosan rendkívül fontos, és meglepődnék, ha azon munkálkodnának, hogy elmérgesítsék a kapcsolatokat az új adminisztrációval. Márpedig ha a két meghatározó relációban, Oroszország és az USA felé is teljesen más ösvényen járunk, mint a lengyelek, az hamarosan alááshatja ezt a viszonyt is, és a kölcsönös mosolydiplomácián meg az abortuszkérdéshez hasonló identitáspolitikai konfliktusokon túl teljesen más utakra visz minket szinte minden kézzelfogható ügyben. Magyarország nagyon egyedül marad.

• Bidenék várhatóan rosszallni fogják a jogállamiság megsértését, kicsit piszkálják a kormányt a korrupció miatt, és erőteljesebben megszólalhatnak az Oroszországgal ápolt kapcsolatok miatt. De illúzióink ne legyenek. Az új amerikai adminisztráció éppúgy nem fogja leváltani nekünk a Fideszt, ahogy az Európai Unió sem teszi. Ezt a magyaroknak kell megtenniük 2022-ben.

 

Lezárva 2020. nov. 08. 23.00 - magyar idő szerint

 

 

Saturday, November 07, 2020

Naptár 1917. november 07.

 


A legnagyobb hazugság (történelemhamisítás), hogy a Lenin vezette NOSZF megdöntötte a cárizmust, a cári rendszert. 
 
II. Miklós cár ugyanis már a februári forradalom idején (március 15) lemondott a trónról. Először a fia javára, majd belátva, hogy a (leukémiás) beteg gyermek erre a feladatra (hosszútávon) nem alkalmas, öccsére Mihály nagyhercegre ruházta át a hatalmat, aki viszont nem fogadta el. 
 
Így 1917. március 15-től az ideiglenes kormány gyakorolta a hatalmat. A kormányfő a liberális „Alkotmányos Demokrata Párt”-i Gregory Lvov herceg volt. 
 
Mivel nem kapott elég támogatást, július 21-én lemondott minisztere, a szociálforradalmár (eszer) Alexander Kerenszkij javára. A Kerenszkij kormány szeptember 14-én (öt fős) direktóriummá alakult át és kikiáltotta az Orosz Köztársaságot. 
 
Tehát, 1917. november 7-én a Lenin vezette bolsevik forradalom győzelmével megszűnt az Orosz Köztársaság, és megalakult az Oroszországi Szovjet Szövetségi (Szocialista) Köztársaság.