Friday, February 15, 2019

A kötelezettségek betartatása



Talán sohasem volt annyira megosztott az amerikai politika, benne a két nagy párt (demokrata vs. republikánus), és a köztük feszülő mély ellentét (és ellenségeskedés), mint az Trump elnök megválasztása óta tapasztalható. A mindig liberálisabbnak, megértőbbnek, szociálisan érzékenyebbnek mutatkozó és elkönyvelt demokraták, mintha megváltoztak volna, és mást sem akarnának, mint ellehetetleníteni az elnököt. Erre pedig szinte mindennap találnak valami okot, alkalmat, ellentétben az elmúlt évtizedekkel, amikor csak az elnökválasztás évében (négyévenként) lendültek bele maguk fényezésébe, no meg az ellenfél szapulásába.
A telekommunikáció is megváltozott. A demokraták kisajátították a CNN-t, amit a magyar média csak nem akar észrevenni, hiszen állandóan erre a magán-tv-társaságra hivatkoznak, onnan veszik a Trumpot „bíráló” amerikai híreket.  Emlékeztetőül. A CNN nemzetközi változatát a CNN International-t 1985-ben alapította Ted Turner (Jane Fonda későbbi férje 1991-2001), abból a megfontolásból, hogy a hazáján (USA) kívül élő, utazó, nyaraló, stb. amerikaiakhoz anyanyelvükön naponta jussanak el elsősorban a hazai hírek, sportesemények. Erre a jó minőségű szállodai kábeltévék bizonyultak a legmegfelelőbbnek. Ezért is lett a neve „Kábeltévé Hír Hálózat” (Cable News Network = CNN). 1991-ben az Öböl-háború idején vált világszerte ismertté ez a tévé-csatorna, mely helyszíni adásaival vált valóban népszerűvé. Aztán a világeseményekről elsőként és egyenes adásban jelentkező hírcsatorna lassan elveszítette vonzerejét: a helyszínről jelentkezésben rejlő hitelességet és gyorsaságot. Például napjainkban egyáltalán nem számol be a kelet-ukrajnai állapotokról, az ott folyó harcokról. Helyette Trump elnök megnyilatkozásaira reagál igen behemót módon naponta akár többször is. Egy belpolitikai hír televízió lett, ráadásul a demokrata párt szócsöve.
A konzervatívok (republikánusok) pedig – a szinte csak Amerikában fogható, legnézettebb hírcsatorna, a Fox News Channel, mellett tették le a voksot.  A tv-állomás a jelszavakra koncentrált, amivel nézőit próbálta magához csábítani. Ilyen volt a „Fair and Balanced” (Fair és kiegyensúlyozott), majd a „Most Watched. Most Trusted” (A legtöbbet nézett és legmegbízhatóbb), ill. a „We report. You decide.” (Mi tudósítunk, Ön dönt) szlogen.
Az iraki háború idején, ill. az azt követő elnökválasztások idején a csatorna meglehetősen kritikus volt Bill Clinton-nal és Obama-val szemben, ugyanakkor George W. Bush-t pozitívan állította be. Ma is hasonló a helyzet Donald Trump megítélésével.
Trump elnök egyik legelszántabb politikai bírálója a magyar származású milliárdos George Soros, a közismert filantróp (= emberbarát, aki jótékonykodással segít embertársain) a nemes célok mellett rengeteget költ, és költött a demokrata párti jelöltek támogatására.  2012-ben egymillió dollárt adott a „Super PAC” nevű lobby-csoportnak Obama elnök újraválasztására. 2013-ban 25 ezer dollárral támogatta Hillary Clintont, majd 2015-ben még egymilliót adott a női elnökjelöltnek. A választási hajrában pedig még 8,5 millió dollárral segítette Hillary elnökké választását.
Természetes, hogy ezzel nem lopta be magát az ugyancsak milliárdos jelenlegi amerikai elnök szívébe. Viszont, mindketten amerikaiak, és az amerikai értékeket (a demokrácia alapját, az alkotmányt, a fékek és egyensúlyok elvét, stb.) szem előtt tartva, azt mindketten betartják. Például egy amerikai egyetem elűzése Soros szülőföldjéről, érthetetlen (és megdöbbentő) a tengerentúlról nézve. Mike Pompeo külügyminiszter mostani (kelet-)európai útja új alapokra akarja helyezni azt, amit a demokraták „elrontottak”. Például Obama alatt semmibe vették a szélsőjobboldali, nacionalista magyar miniszterelnököt. Miközben a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője nevetségessé tette azokat a magyar hivatalnokokat, akik megpróbálták eltussolni a már akkor meglévő korrupciós ügyeket, amikről a Magyarországon működő amerikai cégek jelentettek hazájuk nagykövetségének.
Tavaly aztán Trump elnök egy régi barátját, a 80 éves ékszermágnás David Cornstein-t, jelölte ki budapesti nagykövetnek azzal a feladattal, hogy új kapcsolatot építsen ki Orbán Viktorral. Cornstein már bemutatkozásakor közölte, hogy nyilvánosan nem fogja kritizálni a magyar miniszterelnököt.
A Trump kormány azt is jelezte, hogy új megközelítést kíván alkalmazni: az eddigi (demokrata) bírálatok és a helyi politikai vezetés figyelmen kívül hagyása helyett, a kötelezettségek betartásának akar prioritást adni. Különben a budapesti kormánnyal ugyanez a „kötelezettségek be-nem-tartása” a fő problémája az EU-nak is.
Orbán tettei és szavai migráns ügyben, a „keresztény kultúra” elleni fenyegetettség hangoztatása, valamint a kerítés építés az országhatáron, Donald Trump-hoz hasonló retorikát képvisel, amihez az amerikai külügy hozzáteszi (és kiemeli): a kötelezettségek betartása a legfontosabb a térségben növekvő orosz és kínai befolyással szemben.
Nem véletlenül mondta az amerikai külügyminiszter a Szíjjártóval közösen tartott budapesti sajtóértekezletén, hogy „ha nem vagyunk itt, akkor mások fognak megjelenni”
Az USA-t és kormányát, no meg az amerikai külügyet továbbra is Moszkva európai befolyása aggasztja, annak ellenére, hogy Trump elnök állandóan dicséri Putyint. Az EU-tagállam és NATO-tag Magyarország miniszterelnökének baráti kapcsolata az orosz elnökhöz sokak szerint Budapestet kiszolgáltathatja és Moszkva kémkedésre használhatja fel, ami aztán sok minden másban befolyásolhatja Európát.
Washingtonból a Trump kormány ugyancsak értetlenül szemléli, hogy Budapest miért akarja befolyásolni, és nyomást gyakorolni a médiára és ügyészségre. Hogyan lehet azért börtönre ítélni bárkit, mert máson pl. egy (illegális) menekülten, akar segíteni? Pont most, amikor Mike Pompeo külügyminiszter kelet-európai látogatása a Vasfüggöny lebontásának 30. évfordulójával esik egybe. Arra kellene emlékezni, ami a szabadság és a szuverenitás jelképe, amikor a rab népek a nyugati demokráciát választották, amitől 40 éven keresztül aknazárral és szögesdróttal voltak elzárva, és idén 30 éve hirdették meg, hogy csatlakoznak a NATO-hoz és az Európai Unióhoz.  Mindezt annak az amerikai külügyminiszternek a villámlátogatása teszi emlékezetessé, aki a legrégebbi és leghíresebb amerikai katonai akadémián, a West Point-on végzett, és mint az US Army tisztje Nyugat-Németországban szolgált a Vasfüggöny idején.
 

Saturday, February 09, 2019

A zaccos kávé jelenség



A Független Hírügynökség (fuhu.hu) főszerkesztője keresett meg, hogy olvasta blogomat és örülne, ha Horthyról írt (hatrészes) írásomat, blogbejegyzésemet, közreadhatná, mert érdekesnek találja. Sőt, még azt is hozzátette, hogy a függetlenség jegyében direkt kívánatos minél több szempontot ismertetni, bemutatni. Ezzel a megjegyzéssel nem tudtok mit kezdeni, legfeljebb magyarázatként „arts poetica”-mat közreadni. Mesterem Ekecs Géza (Cseke László) volt, akitől megtanultam a jelzők nélküli újságírást, méghozzá olyan köznyelven, amit „Mari néni is megért”. Majd a hallgatóra (olvasóra) bízni annak eldöntését, hogy abból mit tart számára fontosnak, érdekesnek. Még valami! Ne az igazságot (mely szubjektív), hanem a valóságot (ami objektív) közvetítsük, elvégre hírközlők vagyunk.
.
Különben ez volt a SZER (Szabad Európa Rádió = RFE – Radio Free Europe) sikerének titka. Magam részéről ezt még két rádióállomás műsorának figyelésével egészítettem ki: a BBC World News és az AFN (American Forces Network). Az AFN valójában az amerikai fiatalsághoz szólt és szól, hiszen hallgatósága a világ minden táján állomásozó amerikai katonák. (Lásd „Good Morning Vietnam”) A BBC titka viszont a valóban pártatlan hírközlés, amiben nagy gyakorlatuk van. Az egykori birodalom valamennyi (angolul beszélő, értő) tagját el kell érni és tájékoztatni például egy indiai-pakisztáni háború idején, anélkül, hogy bárki is részrehajlást, elfogultságot észlelne. No, erre képtelen a magyar hírszolgáltatás (és a hazai gondolkodás). Lásd Churchill híres beszédét Singapore elestekor 1942-ben, és a magyar híradásokat a szovjet frontról egészen 1945-ig.  Amikor a magyar hírközlők jelentették, hogy „csapataink rendületlenül törnek előre, de taktikai okokból átmenetileg 200 km-t ki kellett üríteni.”  A pártállami propaganda ennél finomabban követte a valóságot, amikor csak féligazságokat közölt, azt, amit az érdeke megkívánt. Lásd Bajcsy Zsilinszky Endre élete, akiből valóságos bátor kommunistát csináltak 1945 után, mivel fegyverrel állt ellen az őt elvinni készülő Gestapo embereinek, majd a nyilasok kivégezték.
Arról már mélyen hallgatott a pártállami propaganda, és a mai „baloldal”, hogy 1910-ben a Békéscsabán élő család nézeteltérésbe keveredett Áchim L. Andrással, a Magyarországi Parasztpártot megalapító politikussal, akit Bajcsy-Zsilinszky Endre és testvére, Zsilinszky Gábor, Áchim lakásába behatolva, egy verekedéssé fajult szóváltás közben két pisztolylövéssel halálosan megsebesített. Az esetet önvédelemnek minősítették, a bíróság felmentette.
Az I. világháború után Bajcsy-Zsilinszky az ellenforradalmi szervezkedések középpontjába került és 1918-ban tevékenyen részt vett a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) megalapításában, emiatt később Bécsbe kényszerült emigrálni. A Tanácsköztársaság idején elfogták, de megszökött és Szegedre menekült. Itt publicisztikáival segítette a keresztény nemzeti gondolatot. Támogatását élvezték a nacionalista erők, valamint a Gömbös Gyula által vezetett néppártiak.
A proletárdiktatúra bukása után Budapesten a Szózat című napilap főmunkatársa, majd főszerkesztője lett.   (wikipedia)
Ugyancsak a wikipédiából

Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt
Utolsó vezető Gömbös Gyula
Alapítva 1924. november 13.
Feloszlatva 1928. szeptember eleje
Pártújság Szózat
 
Ideológia
antikommunizmus, antiliberalizmus, antikapitalizmus
Politikai elhelyezkedés szélsőjobboldal
Parlamenti jelenlét 1926 – 1928
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt (MNFP), vagy rövidebb nevén Fajvédő Párt egy szélsőjobboldali magyarországi párt volt. Önmagát „fajvédő pártként” definiálta és a kortársak is így nevezték.
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt egyik prominens tagja volt az annak ideológiai alapját adó Fajvédő kiáltvány (1924) szövegezője, Bajcsy-Zsilinszky Endre is.
 
Ez jutott eszembe, amikor blogbejegyzésem kiegészítéseként olvastam a fuhu.hu.-n „A korszak arca című „pontosítást”.
Eleve meglepett, hogy a „Horthy korszak 1938-1945 – a Magyar Királyság megszűnése” című hatrészes értekezésemet két, (sokkal előbbi!) 1920-as, történelmi eseménnyel kívánta „pontosítani” a szerző. Arról nem is szólva, hogy írásom a Holocaust 70. évfordulójára készült (1944-2014), amire később még visszatérek.
Lássuk a "pontosításra" kiragadott két példát 1920-ból. A Népszava két bátor újságírójának (Somogyi Béla és Bacsó Béla) brutális meggyilkolása, valamint a numerus clausus elfogadása.
„…..lehet, hogy Horthy maga személyesen nem vett részt a kegyetlenkedésekben, gyilkosságokban. Sőt, biztos: de nem csak tudott róluk, hanem irányította is őket, mint a Somogyi-Bacsó gyilkosság esetében láthattuk is….” – ezek a sorok a féligazságokra alapuló pártállami propagandára emlékeztetnek. Maga a brutális gyilkosság tény. Azt az akkori budapesti rendőrség könnyűszerrel és hamar felderítette. A felháborodás nagy volt, a korabeli lapok szerint Horthy is megdöbbent. És, ez nem képmutatás! Hiszen Ostenburg és társai gaztette (1920. február 17.) veszélybe sodorhatták a 12 nap múlva (március 01.) esedékes kormányzóválasztást. Ezt a körülményt kifelejtette a „pontosító” cikk. Pedig feljegyzések, jegyzőkönyvek vannak arról a kihallgatásról, amire Horthy a különítményeseket hívta felelőtlen tettük miatt.
A pontosítás részeként szívesen olvastam volna a Vízművek területén állott emlékmű, valamint az utcanevek rendszerváltás utáni sorsáról.
 
Apropó, Ostenburg. A pártállami propaganda (és a mai „baloldali” történetírás) elfelejti megemlíteni ennek a különítményesnek későbbi tetteit. Például, hogy személyéhez fűződik a ma is oly büszkén emlegetett és viselt Sopron „a leghűségesebb város” (Civitas fidelissima) elnevezés. A Tanácsköztársaság bukása után Ostenburg lett Sopron csendőrparancsnoka. Trianon (1920. június 04) után egy évvel, 1921. augusztus 28-án, pedig megtagadta Sopron kiürítését, ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy a város végül Magyarország része maradhasson. A csendőrszázadainak segítségével a nyugat-magyarországi felkelés eredményeképp jött létre 1921. november 4-én a rövid életű Lajtabánság. A második királypuccs alkalmával (1921. okt. 20–23.) különítményével Sopronban állomásozott. IV. Károly királyhoz csatlakozott, aki Sopronban ezredessé nevezte ki. A „gárda vadászezred” elnevezést IV. Károly adományozta a csendőrzászlóaljnak 1921. október 21-én. A budaörsi csata után rövid ideig fogságban volt, majd 1921. október 25-én amnesztiában részesült.
Hasonlóan nem teljeskörű a numerus clausus bemutatása. A fejléc illusztrációban is jól olvasható, hogy a diszkrimináló törvény 1920. szeptember 24-én lépett életbe. Megint kimaradt egy (fontos) dátum: 1920. június 04., azaz „Trianon”, melyre szinte azonnali válasz volt a kor szellemére jellemző „szegedi gondolat” megtestesítője: a numerus clausus. 
Egyszerűen nem igaz az az állítás, hogy „…A történelemtudomány Európa első zsidótörvényének nevezi a numerus clausust…”  
Karsai László definíciója sokkal helytállóbb, miszerint „…ez volt az első világháború utáni Európa első antiszemita törvénye…” – (Beszélő  2007. március, Évfolyam 12, Szám 3 » Befejezetlen múlt) majd ugyanott: „…nem Horthy kezdeményezte a numerus clausus törvény beterjesztését, legfeljebb jóváhagyólag tudomásul vette…”


Érdemes megnézni (a neten is megtalálható!): kik szavazták meg a (magyar) numerus clausust? Az országgyűlési jegyzőkönyv szerint a parlamenti vita valóban „zsidózásba” torkollott. A szavazáson azonban pl. nem vett részt Gömbös Gyula, mert a törvény szövegét „gyengének” tartotta, mivel az egyértelműen nem nevezte meg a „zsidókat”. Ugyanakkor a törvényt megszavazók között két képviselőt is találtam (későbbi budapesti főpolgármesterek), akik a szavazás után 25 évvel (1945), mint „zsidómentők” vonultak be a főváros történetébe. Mintegy bizonyíték, hogy a Holocaust nem egyenes következménye a numerus clausus-nak.
Már csak azért sem, mert a 30-as években járhatott egyetemre Radnóti (Szeged) és Ságvári (Debrecen) is. Sőt, Ságvári 1935-ben a Magyar Izraeliták Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének keretében létrehozott Haladó Diákok Pártja (HDP) egyik vezetője lett. 1936-ban az államtudományok doktorává avatták.
Amiről viszont nemcsak a pártállami propaganda, de a magyar történetírás is hallgat, az a hírig. Trianont követően az izraelita vallású diákokat társaik nem engedték vizsgázni, pontosabban agyba-főbe verték a vizsgára várót, és így akadályozták meg tanulmányai befejezését.
Jellemző a velünk élő a pártállami propagandára, hogy az 1942-ben történt újvidéki vérengzés említésekor még ma is elhallgatják, hogy az összes hadviselő fél közül egyedül Magyarország, személy szerint Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke rendelt el saját hadseregének egységei ellen lakossággal szemben elkövetett atrocitások miatt vizsgálatot.

Ugyancsak nem ildomos idézni a Petőfi körben 1956-ban (talán Háy Gyulától származó, és) elhangzott megállapítást, miszerint „Rákosi több kommunistát végeztetett ki, mint Horthy egész kormányzósága alatt”. És nem ildomos emlékezni az 1993. szeptember 04.-i Horthy újratemetésre, ahol (kissé viccesen) azt figyelték, hogy ki vesz részt rajta hivatalosan, és ki magánemberként. Mindenesetre akkor valami konszenzus volt a parlamenti pártok között. (vajon mára hova tűnt?)
 

Az akkori Magyar Hírlap szerint Horthy Miklós újratemetésének előestéjén „a zuhogó eső ellenére több mint ezer ember” vett részt a Vérmezőn a Demokratikus Charta rendezvényén. A szervezők szerint ez nem ellen-újratemetés, csupán végső búcsú a Horthy-korszaktól.
Konrád György író, a szervezet szóvivője így fogalmazott:
"Szabad akaratunkból veszünk búcsút a rendszertől, amely egymillió embert küldött a halálba."
A kenderesi újratemetésen mintegy 50.000 fő vett részt, hány volt közülük a Főkormányzó híve, tisztelője és hány a „kíváncsiskodó”, nem tudni. Mindenesetre az arány 1.000 vs. 50.000 jól mutatja, hogyan érez egy ország, annak népe. Ez mutatkozott meg az 1990-es első szabad választáson is, ahol a piacgazdaságot hirdető és támogató SZDSZ alul maradt a nép-nemzeti MDF-fel szemben, aminek miniszterelnök jelöltje egy horthysta kormánybiztos fia volt (ifj. Antall József).

Mint az elején jeleztem, a Horthy-ról szóló hatrészes értekezésemet a Holocaust 70. évfordulójára (2014) készítettem. Meggyőződésem, hogy az antiszemitizmus borzasztó mélyen itatja át a magyar lelket. A nagyvilágban sehol sem tapasztaltam azt, amit Magyarországon, hogy bármilyen, egyszerű hétköznapi beszélgetés, társalgás közben szóba ne jöjjön valami „zsidó” téma.
 
Elárulom, hogy egy lelkem mélyén szunnyadó történet vezetett ennek a hatrészes blogbejegyzésnek (A Horthy korszak 1938-1945 – a MagyarKirályság megszűnése) megírásához.

Szomszédunk, pontosabban Apámék szomszédja, volt Zámbó Laci, akivel még a háború alatt került barátságba, mert hasonló volt a gondolkozásuk. Pártállásról, párttagságról nem esett szó, annyira nem voltak bizalmas kapcsolatban. Történt, hogy Lacit kinevezték háztömbbizalminak. Így az ő feladata lett a házban élő „zsidók” összeszedése és elkísérése a Józsefvárosi pályaudvarra.
Az „út az ismeretlenbe” nevű csapatjáték résztvevői izgultak, hogy időben odaérjenek, nehogy bajuk legyen. Laci pedig nyugtatta őket, hogy nem lesz semmi baj. Bízzanak benne.  A kis csapat aztán (gyalog) elindult. Kb. délután hatra értek a Józsefvárosi pu.-ra, ahol közölte az ott szolgáló katonával: „Meghoztam a zsidókat.” Mire a katona: „Maga megőrült? A vonat már rég elment”. "Akkor most mit csináljak?" – kérdezte Laci. „Itt ugyan ne hagyja ezeket! Vigye vissza ahonnan hozta, aztán holnap hozza ide időben!” Laci még kért valami igazolást, elvégre ő volt a háztömbbizalmi. A kis csapat tagjai pedig tudták, hogy többé nem mehetnek vissza lakásaikba.
Laci a háború után a kommunista párt segítségével helyezkedett el, borbély lett a Köztársaság téri Pártházban. Az 1956. október 30-án ott történtek nagyon megviselték. A november 04-i szovjet beavatkozást követően a párt felhívására az elsők között jelentkezett fegyveres karhatalmi rendfenntartásra („pufajkás”). Egy ilyen járőrözés közben érte a halálos lövés Csepelen. A golyó hátulról fúródott belé, tehát nem tűzharcban halt meg. Temetéséről a párt gondoskodott, ahol többen éltették (részben illegális) munkásmozgalmi munkásságát, miközben felesége a koporsóra borulva, zokogva kiabálta: „Mindig mondtam, hogy hagyd a francba a zsidókat! Sosem hallgattál rám!”
 
A Holocaust 70. évfordulójára írt hatrészes blogbejegyzésemet ezzel fejeztem be:
Mindezek ismeretében nem lehet, és nem szabad Horthy Miklós kormányzósága utolsó hat évében (1938-44) történtek felelősségét egyetlen személyre hárítani. Persze, így utólag, könnyű okosnak lenni, és megmondani, hogy mit tehetett volna. Itt érzem a történészek felelősségét, ill. felelőtlenségét, akik mai ésszel, és a történelmi anyag teljes ismeretében próbálják elmagyarázni a 70-75 évvel ezelőtti események összefüggéseit, mozgatórugóit. Azzal vádolják Horthyt, hogy nem csinált semmit a náci megszállás és a vidéki deportálások ellen. Ez a vélekedés valójában súlyos önkritika, és egyúttal annak tudatalatti beismerése, hogy a magyar nép „vezér” nélkül, önállótlan, cselekvésképtelen. Ami, valószínűleg a jellegzetes magyar mentalitásból fakad, miszerint mindig kell valaki vagy valami, amire, akire a felelősséget hárítani lehet. Elvégre, mi - alapjában véve - jók vagyunk, a jelen történései, bűnei pedig eleve megbocsátva, hiszen a Himnuszunkban is benne van:
„Megbűnhődte már e nép,
A múltat s jövendőt!”
A Holocaust év keretében, és hetven év távlatából Horthy felelőssége eltörpül amellett, amit a magyarság többsége nem tett honfitársai megmenekülése érdekében, még akkor is, ha a nemzettestből való kitaszítás folyamata a Kormányzó hivatali idejére esik.
Nincs nemzeti bűntudat. Sosem volt.
 
 

 
 
 
 
 
 
 



 
 
 
 


 


 

 



 
 

 

 
 
 




Wednesday, December 19, 2018

Kormányunk jövőképét az ellenzék nem érti

 
 
Egyre világosabb, hogy előrelátó pártunk és kormányunk mindent megtesz a hatalom jövőbeli megtartása érdekében. 2020 kritikus dátum az Orbán-kormány számára. Akkor lesz az EU nagy átalakítása, az eddigi gyakorlat megváltoztatása. Függetlenül, hogy mi lesz a jövő tavaszi (májusi) EP választás eredménye, a jelenlegi gyakorlat tovább nem folytatható. Az EU-tól nem lehet majd olyan könnyen pénzt „igényelni”, mint napjainkban. A populisták megerősödése nem fog több pénzt juttatni az egyes tagállamoknak a felzárkóztatásra, különösen az EU jelenlegi elosztási rendszerét bírálóknak.
Orbán jól látja, tudja és érzi, hogy az elkövetkező másfél év alatt új alapokra kell helyezni a magyar gazdaságot, annak jelenlegi EU-s támogatottságának elmaradása esetére. Az ugyanis könnyen szociális robbanáshoz vezethet. Az a bizonyos húr akkor szakad el, amikor romlik az életszínvonal, és az elégedetlen tömegek vezetőik ellen fordulnak.  Orbán 2013-ben indiai látogatása során megjegyezte, hogy célja a hazai béreket alacsonyan tartani és ezzel vonzóvá tenni Magyarországot a külföldi tőke számára.
"....Magyarország sikerét az autógyártásban a jó helyi mérnökök és az alacsony munkabérek eredményezték, de a jövőben az ipari energiaár lesz a versenyképesség egyik legfontosabb feltétele...."
(Hungary’s success in vehicle manifacturing resulted from good local engineers and low labour costs but the companies’ energy costs will be in the future one of the most important conditions of competitiveness.).
Érdekes megfogalmazás ez az "autógyártás", hiszen csak összeszerelés folyik Magyarországon, a német autóipar számára.
Mindezt öt évvel ezelőtt mondta, és jegyeztem le.
Hogy a bérek miatti esetleges elégedetlenséget (zavargást) megfékezze, és ugyanakkor szociális érzékenységét is kimutassa, kitalálta a rezsicsökkentést. Úgy képzelte, azzal tudja kompenzálni a külföld számára vonzóvá tett alacsony béreket, ha a mindennapi kiadások enyhítéséhez állami hozzájárulást ad. Az erős propaganda ellenére az ötlet nem vált be, nem hozta meg a hozzáfűzött reményeket, hiába kellett például a társasházak hirdetőtábláján kifüggeszteni, hogy pártunk és kormányunk jóvoltából mennyivel olcsóbb a ház havi közvilágítása.
Orbán a hatalom megtartásához kialakított egy függőségi rendszert. Az állami beruházásokból csak baráti vagy családi cégek, vállalkozások részesülhetnek.  Ebben különben nincs semmi új. Már első kormányzása idején a miniszterelnök apja kőbányáiból rendelték a közutak, autópályák építéséhez szükséges alapozó anyagokat. Második kormányzása alatt jött rá, hogy az EU csak a pályázatok tisztaságát ellenőrzi, azaz annak elbírálása pártatlan legyen. Az EU-nak arra már nincs ereje, apparátusa, hogy megvizsgálja a nyertes cég tulajdonosi körét, rokoni, baráti kapcsolatait. Így tudott kialakulni az a hűbéri, feudális viszonyokra emlékeztető államapparátusi rendszer, mely ma Magyarországot jellemzi.
Látva a közelgő veszélyt, az EU-s pénzek elmaradását, új források felé kellett fordulnia. Azzal mindenki tisztában van, hogy a kapitalizmus alapja a tőke szabad áramlása. A tőke pedig odamegy, ahol nagyobb a profit. Ez politikamentes. Az orbáni Magyarország ezt felismerte, és ezen a téren tette vonzóvá az országot. Az EU-ban Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó. Ehhez, most hozzá jött, a túlórák számának megemelése, miközben a kifizetéseket három évvel elhalasztották. Ez közel olyan felháborodást váltott ki a társadalomban, mint anno a tervezett internetadó.
A napokban elfogadott törvény részleteit nem igazán ismerjük. A nyugati világban alapszabály:  szombaton a bér (órabér) másfélszeresének a megfizetése, vasárnap pedig a duplája. Természetesen egyes vállalatok maguk alakítják ki a túlóra bérezését. Például a tömegközlekedési vállalatok, a mentősök, az állandó üzemelést biztosító vállalatok, mint például az energia szektor (áramszolgáltatás).
A magyar Munka Törvénykönyvben eddig ez szerepelt
Teljes napi munkaidő esetén naptári évenként 250 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el.
Ezt emelték most fel törvényileg 400 órára. A törvény érdekes mód meglehetősen „nagyvonalú”, pontosabban nem elég specifikus, a japán előírások szerint például
„a munkaadóknak még azelőtt meg kell állapodniuk a szakszervezeti képviselővel, mielőtt bármit aláírna a munkavállaló. Ebben a megállapodásban bele kell foglalni a munkaórák számát, mennyiségét, ami hetente nem lehet több, mint 15 óra, havonta 45 óra és évente 360 óra.”
(Employers must enter into an overtime agreement with a labour representative prior to any overtime work by employees, and this agreement must stipulate to the maximum number of overtime hours that an employee may work, which may be no more than 15 hours per week, 45 hours per month and 360 hours per year.)
Vajon a magyar előírások mennyire részletesen szabályozzák ezeket a túlórákat? A három éves kifizetésről nem is beszélve, hiszen van infláció, pénzromlás, stb., tehát a három év múlva kifizetésre kerülő túlórabér nem rövidítheti meg a munkavállalót! (aki közben meg is halhat)
Az elégedetlenség utcára vitte az embereket. Miután a Parlament elfogadta a fentebb ismertetett „rabszolgatörvényt”. Az ellenzék megzavarta a szavazást. A balkáni és kaukázusi parlamenti jeleneteknek lehettek tanúi a Facebook használói. Különösen érdekes volt látni a miniszterelnök arcát, tekintetét, melyben ott volt egy kifejezés: „..tiltakozhattok, akkor is megcsinálom! Elvégre többségem van, és az ország érdeke a munkát és megélhetést biztosító multik megjelenése…hiszen ez az ország jövőjének érdeke...". Az orbáni gondolat, világos: alacsony adóval, és a gyenge forint miatt relatív olcsó munkabérrel, valamint a harmat gyenge szakszervezetekkel ide kell csábítani a külföldi tőkét, hogy az ország az EU pénzek nélkül is működni tudjon. Az új, zöldberuházások a feldolgozó és beszállító ágazatokra épülnek, elsősorban a német iparra, azon belül is az autó- és fegyvergyártásra. Ami pozitív: környezetkímélők. Ami negatív: az amúgyis exportra épülő német gazdaság függvénye.
Az MTVA székháznál történtek sok jogi és erkölcsi kérdést hoztak a felszínre. A 13 ellenzéki képviselő viselkedése, cselekedete vitatható. Mivel nem voltam jelen, és a megbízható közszolgálat hiánya miatt csak cyber-világunk vívmányaira, az okostelefonok közvetítésére voltam és vagyok rászorulva. Néha valami Jancsó-filmre emlékeztettek a képsorok, máskor meg valamiféle ördögűzésre, ahol kereszt helyett képviselői igazolvánnyal próbálták a gonoszt elűzni. Nem volt világos a parlamenti (ellenzéki) képviselők célja. Úgy tűnt a székházon kívül és körül tüntető fiatalok mellé állva próbáltak nekik segíteni, hogy a tüntetők ötpontos követelésének nagy nyilvánosságot adjanak. Szép, nemes cél, miközben cselekedetükkel politikai töltet is adtak a tüntetésnek. A parlamenti ellenzék egy kis csoportja (tizenhárman a 63 ellenzéki képviselő közül) élt képviselői jogával és a képviselői igazolvány segítségével bejutottak az MTVA székházba, elvégre jogosultságuk van bármely középületbe, állami, kormányzati intézménybe belépniük.  Hogy bármit beolvashassanak egy hírközlőszervnél, már kétséges. Egy szerkesztőség munkáját nem zavarhatják meg. Pláne élőadást nem zavarhatnak meg. Mondjuk az egész cselekedet fonákja: ha egy köztudottan manipulált, notórius hazudozó hírközlőszervről van szó, akkor miért ott akarnak bármit is beolvasni az igazság bajnokai? Ugyancsak elgondolkoztató, hogy az éjszakázáshoz, virrasztáshoz a többi ellenzéki képviselő nem csatlakozott.
Nagyon nem tetszett, ahogy ezek a képviselők egymás közt beszéltek. Ez a bratyizó, tegeződő, egymást becenéven szólító társaság komolytalanná tette (számomra) fellépésüket. Hogy (régóta) ismerik egymást nem jogosítja fel őket, hogy azt a benyomást keltsék, mintha pártokon és ideológiákon átívelő puszipajtások lennének. Ha viszont így van, akkor meg mekkora színjáték zajlik az ország házában?
A biztonsági őrök viselkedése meglepett. Igaz, ne feledjük az MTVA, akárcsak a MTI, kiemelt fontosságú (állami) intézmény, hírközlőszerv. Az, hogy részrehajló, manipulatív kormánypropaganda szócső lett, nem hatalmaz fel senkit, hogy önkényesen „besétáljon” és világgá kürtölje sérelmét. Ezt sehol sem engedik meg. Viszont, nem igaz, hogy ez a fegyveres őrség nem tudott volna valami más módszert alkalmazni, mint a testi erőszakot, azaz fizikailag és látványosan kidobni bárkit is az utcára. A biztonsági őrök (legalábbis bankokban, bevásárló központokban, üzletekben) a rendbontót feltartóztatják, majd kihívják a rendőrséget és átadják az illetékes hatóságnak. Nem ismerem az MTVA „védőinek” státuszát, jogát, de amit, és ahogyan csináltak az megengedhetetlen.
Mindez a „rabszolgatörvény” elfogadásának és törvénybe iktatásának logikus következménye, aminek magyarázatával a hazai média adós maradt, hiszen az orbáni elképzelés, koncepció saját hatalma megerősítésén túl a lakosság életszínvonalának megóvását is célul tűzte ki. 

 

 

Tuesday, December 11, 2018

Trump és a demokraták

 
 
 
Nehezen szánnom magam (erre) az írásra, mert tudom, hogy Trump nem népszerű Magyarországon, különösen az ellenzék körében. Ugyanakkor úgy látom, nem érzik a magyar megmondó emberek, hogy mekkora szakadék van Amerikában a két nagy párt között (demokrata (D) vs. republikánus (R) )
Egyre jobban kirajzolódik az az iszonyatos ellenszenv, düh, amit a demokraták (nevezzük Clinton clan-nak) művelnek, és amit készpénznek vesz a magyar "baloldal".  A demokrata szócső CNN nézhetetlen, ahogy szinte óráról órára figyeli és adja a fikázó, cikiző Trump ellenes híreket, témákat. Teljesen egyértelmű: nem tudnak belenyugodni, hogy Hillary veszített Donald ellen !!!  Lassan az a gyanúm, hogy ezt az egész Putyin-féle mesterkedést is a demokraták fújták fel, hogy legyen valaki, akire rá lehet fogni a vereséget. Az, hogy Trump populista, és kilóg az eddigi amerikai elnökök sorából, az egyértelmű. Elődei (mindkét oldalon) nagyon jól ismerték az amerikai közigazgatást. Legtöbbjük valamelyik szövetségi tagállam, köztársaság első embere (kormányzó = governor) volt, tehát kisujjában volt a kormányzás. Lásd Clinton (D) = Arkansas, Reagan ( R ) = California, Carter (D) = Georgia, stb. Ilyen szempontból Trump nem egy tapasztalt, sokat átélt politikus. Egy tipikus populista, aki azt mondja, amit a nép hallani akar. Ezért választották meg. Egy (jómódú) üzletember, aki, mint tv műsorvezető lett népszerű. Nem pedig egy rafinált, minden hájjal megkent politikus, aki diplomatikusan próbálja kifejezni magát és hallgatóságát meggyőzni, ami az eddigi elnökökre jellemző volt. Szókimondó, sokszor meggondolatlan, aztán – ahogy az üzleti életben – megpróbálja kimagyarázni magát és a saját oldalára állítani a tárgyalás menetét.
Választási ígéreteit megpróbálja betartani, még akkor is, ha az lehetetlen, hiszen ebből áll populizmusa. A demokraták meg keresik rajta a fogásokat. Nem nehéz! A magyar "baloldal" pedig csak Trump kritikáját harsogja, amikben a CNN és a New York Times jár az élen. Az a New York Times, mely lemondásra kényszerítette a republikánus Nixon elnököt. Érdekes, a magyar médiában mintha a többi amerikai újság nem is létezne. Európában pedig mintha csak a brit Guardian, és a német Spiegel hírei (kommentárai) lennének a mérvadók. Ezek pedig csámcsognak Trump mindenegyes botlásán. Rossz nézni, ahogy az amerikai média "baloldali" pártosságát a magyar „baloldal” felnagyítva közvetíti.
Nyílt titok, hogy az amerikai demokrata párt (D) és hívei szociálisan sokkal érzékenyebbek és liberálisabbak, mint a republikánusok (R). Elnökségük alatt inkább a megbékülésre törekedtek a hidegháború idején is, mintsem a konfrontációra.  Így került a Szent Korona Jimmy Carter (D) elnöksége alatt 1978-ban Magyarországra, annak ellenére, hogy a republikánusok és az amerikai magyarok is tiltakoztak az átadás ellen, mint ahogy 14 évvel korábban (1964) a budapesti amerikai nagykövetségen önkéntes száműzetésben élő Mindszenty bíboros is arra kérte Kennedy, majd Johnson elnököt, hogy „sem a szovjet, sem a magyar bolsevikok kezei közé nem kerülhet, mert az példátlan botrány lenne.…”
A közel múltban elhunyt George H. W. Bush egykori elnök sajtótitkára (Press Secretary Fitzwater) 1992 augusztusában közölte, hogy az elnök kívánsága a külföldre sugárzó amerikai (állami) rádiók és televíziók működésének biztosítása, mert az igazság közvetítése nagyon fontos, hiszen a diktatúrák és az elnyomás Kelet-Európában nem fognak egyik napról a másikra eltűnni, azok továbbra is fenn fognak maradni.

Rá egy évre, 1993 nyarán a demokrata Bill Clinton a hidegháború végeként, mint a szabadság elérkezésének szimbólumaként, elrendelte a SZER (Szabad Európa Rádió = Radio Free Europe) adásainak beszűntetését.
A 20. század legnagyobb és legjobb elnökének tartott F.D. Roosevelt (D) elnök, pont úgy az izoláció híve volt, mint napjainkban Trump (R). Az 1929-es gazdasági világválság után "saját erőből" akarta újjá szervezni Amerikát gazdaságilag éppúgy, mint társadalmilag. A mélyen konzervatív katonaember, McArthur tábornok „kommunistának” tartotta az 1932-ben megválasztott új elnököt (FDR) és inkább leszerelt, mintsem szolgálatában maradjon. Csak 1941-ben, a pearl harbor-i japán támadás után tért vissza az US hadseregbe Roosevelt elnök személyes kérésére.
A New Deal sikerének kulcsa a befelé fordulás volt. Pont akkor, amikor (1933) Európában Hitler jutott hatalomra. FDR Európa problémájának tartotta a feltörekvő jobboldali diktatúrákat, amivel az európainak kell megbirkózniuk. Roosevelt kijelentette, hogy külföldre nem küld amerikai katonát. 1938-ban, habár kezdeményezte az evian-i konferenciát, az üldözött zsidókat nagyszámban nem fogadta be. Hiába ajánlotta fel Hitler luxushajóit, hogy elszállítsák „ezeket a bűnözőket”. Nem egy történet van ezeknek a kivándorlókat szállító hajók visszafordításáról. A demokraták csak anyagi támogatást (kölcsönbérleti szerződés = lend lease) voltak hajlandók adni a konzervatív Churchill-nek. A demokrata Roosevelt csak az (állítólag kikényszerített) japán támadás után volt képes közölni az amerikai néppel, hogy belép a II. világháborúba, hogy Churchill-t, valamint Európát megsegítse.
A demokraták - Hillary Clinton külügyminisztersége idején - álltak az „arab tavasz” mögé, de csak a volt szovjet befolyás alatt álló Földközi-tenger menti országokban tudtak fegyveres felkelést kirobbantani. A kapitalista monarchiákban (Szaúd-Arábia, Jordánia, Marokkó, stb.) nem. Egyes vélemények szerint Kadhafi meggyilkolása indította el a fekete-afrikai emberáradatot Olaszország felé. Közben Ukrajnában is megerősödött az amerikai demokrata párt befolyása. Joe Biden alelnök fia, Hunter, a legnagyobb ukrán gáztermelő magáncég, a Burisma Holding, igazgatótanácsának tagja.
Szóval, a demokraták sem olyan ártatlan bárányok, mint azt Magyarországon képzelik.  Trump, igazi populista, aki azt mondja, ami az eszébe jut, és úgy gondolja hallgatóságának tetszeni fog. Aztán a demokrata párti újságírók pillanatok alatt kiderítik, hogy az „nem egészen úgy van”. Lásd, amikor a médiát a „nép ellenségének” ("the enemy of the people") nevezte.
Vajon hányan emlékeznek arra, hogy a Time Magazine 2016 decemberében az „Év emberének” nevezte a frissen megválasztott Trump-ot. A Forbes pedig ugyanekkor a világ második legbefolyásosabb emberének nevezte Trump-ot, - Putyin után. Nem egy olyan „ügyet” akarnak a nyakában varrni, amihez elnökségének vajmi kevés köze van. Előszeretettel hozzák fel „nő ügyeit”. Csak arról nem szólnak, hogy azok elnökké választása előtti történetek, és azért fizetett, hogy a hölgyek „ne zavarják meg” választási kampányát. A hangoskodó demokraták, mintha elfelejtenék, hogy elnöküknek, Bill Clinton-nak, elnöksége alatt volt nőügye. Ugyancsak a demokraták szedték elő Trump főbíró jelöltjének, Brett Kavanaugh-nak a múltját. Jelentkezett egy hölgy, aki állította, hogy a 17 éves Kavanaugh egy házibulin fogdosta, ezért főbírónak nem való.  A CNN fehér házi tudósítójától Trump meg akarta vonni a sajtóigazolványát, mert (szerinte) tiszteletlenül beszélt sajtófőnökével. Az eset nagy felháborodást váltott ki, a CNN perrel fenyegetett. Az igazolványt visszaadták, mire mindkét oldal (demokrata, republikánus) a sajtószabadság nevében örömmel üdvözölte a Fehér Ház döntését.
Különben, már Trump elnöksége első rendelete is balul sült el. Hat muszlim ország állampolgárait nem engedte be az USA-ba. Az aláírt rendeletet büszkén mutatta a tv kamerák előtt, csak a határőrséggel elfelejtette közölni a hírt. Így az ellenőrző hatóság nem tudta, hogy kit szabad, ill. lehet beengedni. Akinek már rég megvolt a vízuma, és úgy szállt ki a repülőgépből, esetleg „green card”-dal rendelkezett, vagy aki megérkezésekor kért belépő vízumot.
Egy biztos, Trump nagyon gyorsan tud alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Talán még nem volt olyan elnöke az Egyesült Államoknak, aki ennyi „kormányátalakítást” végzett volna. Ilyen rövid idő alatt (két esztendő) ennyi kirúgás, új arc ritkán tapasztalható a tengerentúlon.  Viszont id. Bush elnök temetésén jól látszott az a tipikus női haragtartás, ami a választást elvesztett Hillary arcán kiült két évvel a vesztés után.
Trump megmozgatta a világot. Sikerült a két Korea vezetőit rávenni egy közös (téli) olimpia megrendezésére. Elindított egy folyamatot, mely Tel-Avivból az izraeli fővárosba, Jeruzsálembe, tette át jó néhány ország külképviseletét. Olyan emberről van szó, akinek lánya hozzáment egy vallásos zsidó fiatalemberhez, sőt férje iránti tiszteletből felvette az izraelita vallást. Kevés szó esik, hogy felesége Melania, az első kelet-európai (szlovén) származású First Lady, aki (enyhe) akcentussal beszéli az (amerikai) angolt, és szülei nemrég kapták meg az amerikai állampolgárságot! Kivárták sorukat, mint minden bevándorló, aki gyermeke után igényli az állampolgárságot.

Sokan szidják, hogy felmondta a párizsi éghajlatvédelmi (klíma) szerződést. Csak arról nem beszélnek, hogy a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb környezetvédelme az USA-ban van!  (lásd mekkora botrányt kerekedett a német autógyáraknak a kipufogó gázok manipulált computeres csalásából). Igen, Amerikában minden sokkal jobban ellenőrzött, mint bárhol a világban. „Nálunk a levegő és a víz tiszta” – dicsekedett nemrégiben Trump, és nagyot nem tévedett a populista elnök. Amíg az USA rengeteg pénzt költ a szigorú előírások betartására, addig a többi szerződő fél az aláíráson kívül nem sokat tett és tesz hazája környezete érdekében, lásd pl. India vagy Kína. Miközben légkondicionáló berendezéseikkel elárasztják a világot.
A demokrata pártot hatalmas adományokkal támogató George Soros Györgynek igaza van: a „fékek és egyensúlyok” (hál’ Istennek!) működnek az Egyesült Államokban. A jövőre nézve pedig egy aktuális kérdésfelvetés: vajon a következő (2020) elnökválasztást a nép vagy a média fogja eldönteni?
 
 

Monday, November 26, 2018

A magyar diplomácia lejáratása. A világ szégyene. Példa nélküli embercsempészet állami támogatással.



Macedóniáról, az ott zajló eseményekről, az elmúlt években nem túl sokat közölt a hazai média. Mintha az Orbán Viktorral kapcsolatos eseményekre annyira odafigyelő ellenzéki média és közösségi oldalak elfelejtették időnként tájékoztatni olvasóikat a macedóniai korrupcióról, mely állítólag egy húron pendül az orbánival. A legmeglepőbb számomra a napokban kirobbant szöktetési botrány hazai tálalása volt. Hiteles magyarázatok még mindig akadozva, nagyon lassan érik el az érdeklődőt. Az első hazai jelentések (magyar ellenzéki körök) arról tájékoztattak, hogy „a volt macedón kormányfő egy köztörvényes bűnöző, aki törvénytelenül jutott egy több százezer eurós páncélozott Mercedes-hez, és ezért két év börtönre ítélték, de annak letöltése elől Magyarországra szökött.” Valójában ez a „köztörvényes bűnöző” megbélyegzés gondolkoztatott el. Vajon mekkora lehet Macedóniában a korrupció, ha egy miniszterelnök tíz évi kormányzás alatt („csak”) egy páncélozott Mercit tudott eltulajdonítani? Egyáltalán miért egyenlő az „eltulajdonítás” (a lopás) a korrupcióval? A (magyar) wikipédia szerint:
„… A korrupció (a latin corruptĭo, romlás, rontás szóból) olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, amely során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat. Attól függően, hogy milyen pozícióban van az előnyhöz juttató, beszélhetünk például politikai, közigazgatási, orvosi, rendőri, katonai vagy gazdasági korrupcióról.
A politikai, gazdasági stb. korrupciónak egyöntetűen elfogadott definíciója nincsen, mint ahogy a korruptnak tekintett tevékenység határai is kultúráról kultúrára és korszakról korszakra változnak. Egyes definíciós kísérletek a közérdek vagy a társadalmi feladat fogalmán alapulnak, mások a piaci folyamatok elnyomásán.
Ezzel szemben az egyes államok büntetőjoga ismeri, pontosan meghatározza és büntetni rendeli a korrupciós bűncselekményeket. Igen gyakori eset, hogy a sajtóban politikai korrupciónak nevezett cselekmény jogilag nem minősül korrupciós bűncselekménynek….”
Nem tudom miért, de Magyarországon összemossák a korrupciót a populizmussal. Pontosabban, minden, ami rossz azért Orbán a felelős. A világban szinte ismeretlen ez a magyarországi (nevezhetjük „baloldali”?) felfogás. Egy populista politikus, politikai program azon alapszik, hogy megnyerje a többséget (a népet).  Ezért olyan programot hirdet meg, ami sokaknak tetszik, azaz „népszerű” (populáris), miközben megvalósíthatatlan. A magyar wikipédia szerint:
„……A populizmus a politikai ideológia egyik ága, latin eredetű szó, jelentése: népszerű. A nép többségi akaratával összhangban tett erőfeszítések - esetlegesen a választók bizalmának megszerzéséért, gyakran kivitelezhetetlen ígéretekkel operáló irányzat. A populizmus bizonyos nézetek szerint a népet egy, kizárólag a saját érdekeit szemei előtt tartó (szűk) hatalmi elit elnyomásban tartja, megfosztja a hatalomba való beleszólástól, ennélfogva a populisták elsőszámú célja a gazdasági, politikai és egyéb (köz)intézmények „visszahódítása” az „elittől” a „népnek”. A populizmus politikai fogalom, lényegét tekintve: mesebeszéd. A populizmus megtévesztés, megvalósíthatatlan ígérethalmaz hangoztatása, olyan szöveg, amit szívesen hallanak a választók, de a - többnyire hataloméhes - politikusok nem veszik komolyan, választási kampányfogásnak tekintik. A populizmus árát a félrevezetett választók fizetik meg…..”
Orbán sajátos rendszere is (részben) ezen alapul. Borzasztóan ismeri a magyar néplelket. Minden megnyilvánulása erre utal. Tettei már nem. Azt mondja, amit a nép hallani akar. A nép pedig nem arról híres, hogy (megválasztott) vezetője szavában kételkedjék. Közben elhatározta, hogy a hatalmat nem csak megszerzi, de meg is tartja. Visszagondolva, ez vezeti Orbánt a (Fidesz) pártalapítás óta. A politikában való feltűnése első percétől látható volt, hogy (Gyurcsányhoz hasonlóan) szélhámos. Orbán az önjelölt „jobboldali”, Gyurcsány pedig az önjelölt „szociáldemokrata”. A valóságban egyiknek sincs kapitalista múltja, élettapasztalata, honnan is lenne? Mindketten a Kádár-korszak szülöttei. Úgy, ahogy az ország lakosságának többsége sem élt soha kapitalizmusban, pláne nem demokráciában. Ez az egész hazai helyzet rákfenéje, amitől 30 éve nem sikerült megszabadulni.
Közben Orbán rájött, hogy hatalmát (erőszakmentesen!) csak úgy tudja fenntartani, ha gazdasági függőséget teremt. Ez különben nem új, hiszen ez mozgatta a proletárdiktatúrának nevezett hatalmi rendszert is. Ott az ideológiához való (párt)„hűség” volt a létalap. A párttagság és a velejáró privilégiumok (kiváltságok) adták a nyomorból való kitörés lehetőségét. Ezt váltotta fel a vezetőhöz való hűség, aminek jutalma a „közbeszerzés”. Az állami beruházásokat, azaz az állam (pontosabban az adófizetők) pénzét csak kormány- és párthű személyek, cégek kaphatják.  Valóban, milyen találó (és mosoly fakasztó) ez a „köz-beszerzés” fogalom, jelző.
Vissza Macedóniához! Vajon hányan ismerik Magyarországon ennek a balkáni országnak az újkori történetét, különös tekintettel a hazai „baloldalra”?
A balkáni háborúk (1912-13) valamint az első világháború idején három királyság (görög, bolgár és szerb) osztozott ezen a területen, ami addig az Oszmán Birodalom része volt, és a többségében szláv nyelvű macedónok bolgároknak vallották magukat. Területének északi része 1912-15 között Vardar Macedónia néven a szerb királyság része volt, ahonnan elüldözték a bolgár szerzeteseket és tanítókat, valamint megkezdődött a „szerbesítés” (ahogy ezt a hazai „magyarosítás” korszakából ismerjük)
Közben kialakult egy pro-bolgár jobboldali „forradalmi” mozgalom (IMRO), mely Németország és Olaszország védelme alatt képzelte az ország további sorsát. Ezzel egy idővel létrejött egy baloldali IMRO is, melyben a bolgár kommunista párt is aktív volt, olyannyira, hogy még az első világháború kitörése előtt egy „szovjet Macedónia” megteremtésén gondolkoztak a szerb királyság területén.
Az újabb fordulat 1941-ben következett be, amikor Magyarország, mint náci szövetséges, megszállta az egykori Délvidéket. Bulgária pedig megszállta Macedóniát, Kelet-Szerbiát és Koszovót. Macedónia északnyugati része a fasiszta olasz királyság fennhatósága alá került. A bolgár hadsereget örömmel fogadta a helyi lakosság, miközben megállapodás született, hogy a német, olasz és magyar hatóságok szabadon engedik a mintegy 12.000 macedóniai jugoszláv hadifoglyot.
A második világháború éveinek krónikája igen bonyolult, talán a legjellemzőbb a macedóniai zsidók sorsa. Amíg a történelembe úgy vonult be Bulgária, hogy ellenállt a náciknak, és a megszállt Bolgár Királyság 48.000 zsidó állampolgára közül egyetlenegyet sem engedett deportálni, addig a Bulgária által megszállt Macedóniában szinte valamennyit (7.000) legyilkolták, illetve haláltáborba hurcolták. Ennek oka: a macedón zsidókat nem tekintették bolgár állampolgárnak. (lásd magyar pandanját: Kamjanec-Pogyilszkij (cirill betűkkel Кам’янець-Подільський, lengyelül Kamieniec Podolski, oroszul: Kamenyec-podolszkij)
Macedónia 1945 után a Jugoszláv Köztársaság szövetségi állama lett. 1991-ben Jugoszlávia szétesése idején vált önálló állammá, vette fel a Macedón Köztársaság nevet, melyet elsőnek Bulgária ismert el. 1993-ban elnyerte ENSZ tagságát. Közben az EGK (Európai Gazdasági Közösség) országai is elismerték a macedón államot. Egyedül Görögország nem volt hajlandó erre. Névváltoztatást követelt, és beígérte, hogy ameddig ez nem következik be, addig blokkolni fogja Macedónia felvételét az EU-ba és a NATO-ba egyaránt.
1999-ben (koszovói háború) Macedónia a koszovói albánok ezreit vette fel, mint menekülteket és látta el. 2005-ben az EU-tagság hivatalos jelöltje lett. A 2006-os parlamenti választáson győztek a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták ellenzékbe kényszerültek. A törvényesen megválasztott miniszterelnök Nikola Gruevszki 2016-ig volt kormányon.
Tehát, a 2015-ös menekültválság idején is Nikola Gruevszki irányította az országot, aki (Orbánhoz hasonlóan) nehezen tudott megbirkózni a kialakult helyzettel. A probléma oka Görögország volt, ahol gazdasági nehézségekre (államcsőd) hivatkozva nem voltak hajlandók regisztrálni a Törökország felől, a tengeren, érkező - elsősorban szíriai - menekülteket. Megjegyzendő, hogy néhány kilométer választja el a görög szigeteket a török szárazföldtől. Lásd Lesbos = Ayvalik 36.00 km. 
 

Igazából ez volt az akkor kezdődött menekültválság kirobbantója. Törökország (Erdogán) felismerte, hogy a nála felgyülemlett mintegy 3-4 millió menekültet Görögországon keresztül rá lehet szabadítani az EU-ra, amiért az Unió évtizedek óta nem hajlandó tagjai sorában felvenni Törökországot. Ankara már 1963-ban az EKG tagja akart lenni. 1961 óta csak a németek voltak hajlandók vendégmunkásként befogadni a törököket (a muszlimokat). Mindig találtak valami kifogást, elsősorban az emberi jogok terén, hogy elhalasszák a felvételt. Egyes (német) politikusok meg is jegyezték, hogy 80 millió muszlimra nincs szüksége az Európai Közösségnek. A 2015-ös menekültáradat megfékezésére végül Merkel találta meg a megoldást, EU-török szerződést kötött, melynek értelmében néhány milliárd euró fejében Erdogán leállította a tömeges „elvándorlást”. Orbán belföldre szánt propagandája azonban továbbra is azt harsogja, hogy a határzár tartja távol a tömegeket, elvégre a muszlimokkal való riogatás remekül illeszkedik a külső (liberális) erőkre mutogató gyűlöletkeltésre.
A német sajtó már 2015 őszén jelezte, hogy meg kell szűntetni a „Balkán útvonalat” (Balkanroute), azaz vissza kell küldeni a dél-szláv háború idején elmenekülteket. Hiszen, miközben a szíriai menekültek tömege közeledett Németország felé, a volt Jugoszlávia területe már nem volt háborús övezet. Az elmenekültek visszatérhettek otthonukba. A valódi probléma ekkor kezdődött: hogyan lehet a relatív jóléthez szokott menekültet visszaküldeni a gazdaságilag sokkal gyengébb hazájába? Különben a mai napig nincs megoldva Koszovó helyzete, ahol pl. az euró a hivatalos pénz, és a volt jugoszláv tagköztársaságokból bárki vízum nélkül érkezhet max. 3 hónapi tartózkodásra az EU-ban. Egy müncheni szálloda macedón portása mesélte, hogy mennyire rossz a gazdasági helyzet, hogy 350 euró egy havi bér, a munkanélküli segély 250 euró, ezekből nem lehet megélni. Déli szomszédjuk, a görögök, megzsarolták őket: az egykori jugoszláv tagköztársaságnak a Macedón Köztársaság nevéhez sohasem járulnak hozzá, és megakadályozzák az EU-ba és a NATO-ba való felvételüket. Nagyon szomorú volt, látszott az arcán, hogy az Észak-Macedónia elnevezés nem tetszik neki, de legyen, ha ez a feltétele a gazdasági fellendülésnek, amit Merkel nemrég tett látogatásakor is megerősített. Igaz, a névváltoztatási népszavazás kudarcba fulladt, de nagyon bíznak a németekben, hogy hozzá segítik őket az EU-tagsághoz.
Idén (2018) május 23-án (tehát, ellentétben a magyar médiával, nem most, novemberben!) jelentette a BBC,  hogy egy skopje-i bíróság két év börtönre ítélte a korábbi macedón miniszterelnököt. A BBC jelentése szerint 2012-ben történt a hatalommal való visszaélés, amikor Gruevski egy „közbeszerzési pályázat”-ról (tender) döntő bizottság egyik tagját befolyásolta azzal, hogy egy bizonyos autókereskedőt nevezzenek meg győztesnek, aki a miniszterelnök kívánságának megfelelő gépkocsit (páncélozott Mercedes) szállít majd, és aminek fejében Gruevski pénzt fogadott el a kereskedőtől. A vádhoz az ügyészség egy titokban felvett hanganyagot használt fel, amit a bíróság hitelesnek fogadott le.
Gruevski lemondását 2016-ban egy óriási lehallgatási botrány előzte meg.  Nyilvánosságra került, hogy mintegy 20.000 személyt hallgattak le titokban a miniszterelnök emberei. A botrány utcára vitte az embereket, és állandó tüntetések (összecsapások) voltak Gruevski hívei és ellenfelei között. Kb. egy évvel később a miniszterelnök lemondott, és az előrehozott választáson a jelenlegi miniszterelnök a szociáldemokrata Zoran Zaev győzött.
Az ugyanaznapi (május 23.) Reuters jelentés szerint ez volt az első ítélet Gruevski hat vádpontos korrupciós ügyében. A vádpontokat egy 2015-ös EU megállapodás alapján kinevezett különleges ügyész állította össze. Gruevski lemondása, távozása és új választások kiírása ugyancsak ennek az EU-s megállapodásnak volt a része. Az EU akkor lépett közbe, amikor elszaporodtak a politikai zavargások és az ellenzéki pártok azzal vádolták Gruevskit és a belsőelhárítás főnökét, hogy több mint 20.000 embert hallgattak le.
 
A SZER (RFE/RL) május 23-i, tehát ugyanaznapi, jelentésében azt is megemlíti, hogy Gruevski nem volt jelen a tárgyaláson, ill. az ítélethirdetésen, és (esetleges fellebbezéséig) továbbra is szabadlábon maradhat. A SZER tudósítása megjegyzi, hogy a bíróság hiteles bizonyítéknak fogadta el a megvesztegetésről készült titkos hangfelvételeket, azzal, hogy azok nyilvánosságra hozatala közérdek.
Az új választásokhoz vezető nagyméretű (20 ezer embert érintő) lehallgatási botrányt a Gruevski kormány tagadta, és külföldi ügynökökre fogta.
Vajon ezek az információk (2018. május 23.) mikor jutottak el hazai (ellenzéki) médiához, mikor olvashattunk róluk először?
Úgy látom, a hazai ellenzék sem érti a menekült jog „finomságait”, amit Orbán nagyon ügyesen alkalmazott. A menedékjogot a genfi konvenció, illetve annak aláírása teszi kötelezővé az aláíró országok számára. Tessék csak visszaemlékezni 1989-re! Magyarország csak akkor írta alá, amikor hirtelen megjelentek a falurombolás áldozatai, a Ceaușescu rendszere elől menekülő román állampolgárok, elsősorban magyarok, akiknek befogadását az akkori szovjetrendszer nem engedte meg. Elvégre a szocialista országokban nincs üldözés, pláne politikai üldözés. A keményvaluta éhes magyar vezetés viszont úgy ítélte meg, ha aláírjuk ezt az egyezményt, akkor nemcsak a menekültek befogadásának adunk nemzetközi hátteret, hanem az ENSZ-en keresztül „fejpénzt” (dollármilliókat) is kapunk a menekültek megsegítésére hivatott nemzetközi szervezettől (Az ENSZ mindenegyes menekült után fizet a napi ellátásra.) A genfi konvenció aláírása mindezt biztosította. Nem kellett sok, hogy erről az NDK-s „szamizdatosok” is értesüljenek, hogy a magyar hatóságok nem küldhetik vissza a Balaton mellett campingező keletnémeteket, amennyiben azok hazájukban politikai menekültnek, üldözöttnek tekintik magukat. Ennek megfelelően tárgyaltak a magyarok (Horn külügyminiszter) a nyugatnémetekkel és a keletnémetekkel.
A politikai menedékkérők után az ENSZ nem fizet „fejpénzt”, és annak megadása minden ország és kormány saját hatáskörébe tartozik. Azt fogad be, akit akar, akit szerinte üldöznek, vagy politikai nézetével egyetért, azonosul.  Ezért Orbánt tettéért nem lehet felelősségre vonni. Emlékeztetőül néhány közismert eset, ill. név pl. Bettino Craxi vagy Carles Puigdemont, akinek példája rácáfol a kormánypárti hülyeségre, miszerint Gruevski szabadon közlekedhet a világban, különösen az EU-ban. A magyar igazságügyi miniszter nagyot téved! Aki ellen nemzetközi elfogató parancs van, azt bárhol elkaphatják és kiadhatják. Ez ellen csak a menekültet befogadó ország adhat védelmet.
Viszont, sokkal komolyabb és nagyobb probléma, és nemzetközileg is elítélendő az állami szöktetés. Különös tekintettel ebbe bevonni a külügyet, a magyar diplomáciát. Jó időre elvesztettük a bizalmat, a nemzetközi diplomáciában. Elsőre ’56 jutott az eszembe, amikor mentőautókban szállítottak fegyvereket. Aztán, belegondoltam, hogy a jelenlegi államvezetés ezzel a jogellenes, aljas akciójával ugyanolyan bűnözővé vált, mint a kábítószer, fegyver vagy embercsempész. Tettükkel példanélküli precedenst állítottak, miszerint ellenőrzés nélkül bármit és bárkit országokon keresztül lehet szállítani a diplomácia égisze alatt. Ez pedig a civilizált világban megengedhetetlen! A többi ország tudta nélkül így fel- és kihasználni a diplomáciai védelmet, becstelen dolog! Arról nem is szólva, hogy ezentúl nincs biztonságban senki, akit az orbáni Magyarország el akar fogni, némítani bárhol legyen a világban! Csodálom, hogy ez ellen az akció ellen még senki sem emelte fel a szavát.