Thursday, June 27, 2019

Június 28. Versailles


Június 28.  Emlékezetes nap. 100 évvel ezelőtt (1919-ben) ezen a napon írták alá a 20. század legvitatottabb békeszerződését Németországgal, amit (egy éven belül, 1920 augusztus 20-ig) több hasonló követett, az első világháborút elvesztett központi hatalmak mindegyikével, külön-külön.
Talán nem véletlen, hogy öt évvel korábban (1914. június 28.) ugyanezen a napon ölték meg Szarajevóban az osztrák-magyar trónörököst, Ferenc Ferdinándot és feleségét, amitől a Nagy Háború (I. világháború) kitörését számítják. A száz évvel ezelőtti, 1919. június 28-i, békeszerződéssel kezdődött eseménysorozat gyökeresen megváltoztatta az addigi Európát, megszűntek a napóleoni háborúkat követő 19. századi Európa nagy birodalmai. A Versailles-i szerződések (így, többes számban) alapjában változtatták meg Európa addigi politikai és társadalmi rendjét, életét, történelmét, gondolkodását és jövőjét, mely napjainkra is kihatással van, különösen a kontinens keleti felére.
Az 1919. június 28-i versailles-i szerződés, annak is 232-es cikkelye, kemény feltételeket szabott a kétfrontos háborút vívott, és veszített Németországra. Ráadásul a békeszerződés aláírását nem előzték meg a szokásos „egyeztető” tárgyalások.
az addigi gyakorlat ugyanis az volt:
1.         a felek fegyverszünetet kötnek, azaz beszüntetik a hadi cselekményeket, és az alakulatok általában ott maradnak, ahol beszüntették a harcot.
2.         majd az addig harcban állt felek katonai vezetői, politikusai, tárgyalóasztalhoz ülnek és („kialkudják”) megtárgyalják elsősorban a területi igényeket. Tehát, csapataik (időben és térben) meddig vonulnak vissza, és adják át a területet (az ott lakókkal együtt) a győztes félnek.
3.         ez az egyezkedés hónapokig is eltarthat, melynek végén az úgynevezett „békeszerződés”-sel szentesítik a „kialkudott” (diktált) új katonai és politikai helyzetet.
A II. világháború vége felé használták gyakran a „feltétel nélküli megadás” kifejezést és fogalmat, mely előre jelezte, hogy „nincs apellálás”, minden úgy lesz, ahogy azt a győztesek diktálják.  Ezt 1918-19-ben (még) nem így gondolták a vesztesek (köztük Magyarország sem).  A fegyverletétel, a harcok beszüntetése, hatalmas megkönnyebbülést jelentett a lakosság, de a harcoló katonák részére is. Érdekes, a hazai történelem tanításból mintha hiányozna az a tudat, hogy elveszítettük az 1914-18-as Nagy Háborút, aminek megindítása is (részben) a magyaroknak tudható be. Igaz, 1914 elején úgy látszott a Monarchia „bekebelezi” a harmat gyenge Szerbiát, és rövid időn belül (őszre) a Habsburg birodalom része lesz. Tisza István magyar miniszterelnök ellenezte a Szerbia elleni háborút, mert attól tartott, hogy (a várható, gyors) győzelem esetén még rosszabb lesz a magyarok aránya a Monarchián belül. Háborút csak akkor indíthatott a K.u.K (azaz császári és királyi)  Osztrák-Magyar Monarchia, ha ahhoz mindkét fél (osztrák és magyar – Bécs és Budapest) hozzájárul. Végül is Tiszán múlott a Nagy Háború megindítása. Tisza nagyon bízott az 1871 óta létező Német Birodalomban (császárságban), különösen a technikailag fejlett és vezető Poroszországban (Bismarck). Az elkövetkező négy év (1914-18) alatt a háborút kezdőktől elfordult a hadi szerencse, és a központi hatalmak (Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, Bulgária és az Oszmán Birodalom) elveszítették a Nagy Háborút, amiért a béke első napján Tisza az életével fizetett.
Az 1919. július 28-án aláírt versailles-i békeszerződés 231-es cikkelye szerint Németország elismeri, hogy egyedül felelős az I. világháború kirobbantásáért, valamint szövetségesei felelősök valamennyi veszteségért és kárért, amit a szövetségeseknek és azok állampolgárainak okoztak. A 232-es cikkelyben pedig Németország elismeri, hogy (hatalmas) jóvátételt fizet Franciaországnak, Belgiumnak és Nagy-Britanniának. Egyúttal kötelezi magát egy olyan kis létszámú hadsereg fenntartására, aminek nem lehet támadó fegyvere, például repülőgépe, tengeralattjárója vagy tankjai. Ezenkívül jelentős területekről mond le, amin, Keleten, az új lengyel állam jött létre, Nyugaton pedig Elzász-Lotaringia ismét Franciaország része lett. (a Saar-vidék, pedig 15 évre francia fennhatóság, közigazgatás alá került)
1945 után Európa nyugati fele - külső (amerikai) segítséggel - megpróbált gyógyírt találni a 20. század elei (1919-22) „nagy tévedésre”, hiszen a szövetségesek (Entente = Antant) az 1919-20-as Versailles-i békeszerződésektől remélték az örökbékét hozó „új európai rendet”, mely 20 év múlva, a múltszázad 40-es évei első felére, iszonyatos emberi és anyagi pusztításba és pusztulásba torkollott. A Versailles-ban diktált újrend gyakorlatilag megszüntette a kontinens addigi (nagy) birodalmait: a német (Hohenzollern), az osztrák-magyar (Habsburg), a cári (Romanov) és az ottomán (Oszmán) birodalmat, és helyükre a 19. század második felétől (1848) oly áhított nemzetállamokat, más néven utódállamokat hozták létre. Az Amerikából importált nemes gondolat a „nemzetek önrendelkezési joga” (Woodrow Wilson), azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, különösen az államhatárok térképasztalon történt megrajzolása miatt. A (világ)békét a nemzetek feletti szervezet, az ENSZ elődje, a Népszövetség igyekezett biztosítani. Ezért a Nemzetek Szövetsége (Népszövetség) Egyezségokmányát a párizsi békekonferencia írta elő 1919-től, amelyet aztán beiktattak valamennyi békeszerződésbe.  Érdekességek: az Egyesült Államok sohasem lett tagja a Népszövetségnek. A versailles-i szerződést Németország részéről a (szociáldemokrata) Weimari Köztársaság írta alá azzal, hogy annak igazságtalanságai ellenére az „életnek tovább kell mennie”.
Mivel, 1919-ben a győztesek nem álltak le „alkudozni” a vesztesekkel, így a békeszerződés valójában békediktátum lett. A franciákat a német nyelvterületek feldarabolása vezette. Lásd Dél-Tirol, Szudétaföld, stb. Meggyőződésük volt, hogy ezáltal Németország jó időre képtelen lesz ismét háborút viselni szomszédjai, mindenekelőtt a franciák ellen. Georges Benjamin Clemenceau híres/hírhedt mondása:
„a háború csak előkészület volt, a német nép megsemmisítése csak most kezdődik. 20 millió német túl sok Európában”
Der Krieg war nur die Vorbereitung, die Vernichtung des deutschen Volkes fängt jetzt erst an.“
 „Es gibt zwanzig Millionen Deutsche in Europa zu viel.“
Ez a clemenceau-i mondás Bibónál is megtalálható
„…Bármilyen fényesek voltak is a franciák katonai teljesítményei 1914–1918 között, a győzelem mögött ott állott az a nyugtalanító tapasztalat, hogy Franciaország rettenetes erőfeszítései, szörnyűséges vérvesztesége éppen csak elég volt ahhoz, hogy szövetségeseivel együtt tartani tudja a két fronton harcoló Németország egyik frontját. Ezért mondotta Clemenceau, hogy húszmillióval több német van, mint kellene. A németek ebből a megállapításból csak a szadista németgyűlöletet hallják ki, mely örömét lelné húszmillió német pusztulásában. A lényeget azonban akkor ragadhatjuk meg, ha ezt a megállapítást megfordítva fogalmazzuk meg: Franciaországnak s vele Európának az a baja, hogy húszmillióval kevesebb francia van, mint kellene…..”  (Bibó István: Az európai egyensúlyról és békéről)
Clemenceau, Georges Benjamin (1841–1929) – francia politikus, miniszterelnök. Politikai pályafutását a baloldalon kezdte. A Radikális Párt egyik megalapítója és vezetője. A Dreyfus-perben Zolát támogatta. 1906-tól 1909-ig, majd 1917–20-ig miniszterelnök. A párizsi békekonferencián (1918. nov.–1919. jun.) a francia delegáció vezetőjeként nagy szerepet játszott a háború utáni európai hatalmi berendezkedés kialakításában.
Wilson, Thomas Woodrow (1856–1924) – amerikai demokrata párti politikus, az Egyesült Államok 28. elnöke. 1890-től a princetoni egyetem tanára (jogot és közgazdaságtant adott elő), 1902-től az egyetem elnöke. 1910-től 1912-ig New Jersey állam kormányzója, majd 1912-től 1920-ig az USA elnöke. 1917. ápr. 6-án az Egyesült Államok hadat üzent Németországnak, s az antanthatalmak oldalán belépett a háborúba: 1918. jan. 8-án hozta nyilvánosságra békeprogramját, amely „Wilson 14 pontja”-ként vált ismertté. 1918. dec. 13-tól megszakításokkal Európában tartózkodott, a párizsi békekonferencia egyik meghatározó alakja volt. 1920 decemberében Nobel-békedíjjal tüntették ki.
Tehát, a Nagy Háborúnak 1918 november 11-én lett vége, pontosabban akkor hirdették ki a fegyverszünetet, majd 1919 januártól kezdődtek a Párizs melletti nemzetközi tárgyalások, a párizsi Békekonferencia, egy átfogó békeszerződésről, mely az egész kontinenst jobbá, lakóit boldogabbá akarta tenni. A győztesek részéről a Nagy Négy (Big Four) vagy a Négyek Tanácsa (Der Rat der Vier, auch die Großen Vier) vezette az előkészítő tárgyalásokat:
Woodrow Wilson of the United States,
David Lloyd George of the United Kingdom,
Vittorio Emanuele Orlando of Italy,
Georges Clemenceau of France
A tárgyalási szempontok kidolgozásának alapját két személy és szemlélet határozta meg: az amerikai Wilson, aki a népek önrendelkezési jogának szószólója volt, és úgy látta akkor lesz (örök)béke Európában (és a világon), ha minden nép, nemzet, önálló és független, és ha a nemzetállamok sokasága alakul ki a kontinensen, melyek védelmét a Népszövetség nevű nemzetközi felügyelő szervezet biztosítja, mi több garantálja. A másik elképzelést és szemléletet a francia Clemenceau képviselte, aki szerint akkor jön el az európai béke, ha Németország soha többé nem tud háborút indítani. Hasonló elképzelés és megfontolás vezette a győzteseket a háborút vesztett többi ország (a „központi hatalmak”) békeszerződésénél, diktátumánál is. A sok nyelvű és nemzetiségű (császári és királyi) Osztrák-Magyar Monarchiát eleve különválasztották, külön békeszerződést kötöttek Ausztriával, és külön Magyarországgal.
A versailles-i békeszerződések kronológiai sorrendje:
1919. június 28. Versailles-i szerződés Németországgal,
1919. szeptember 10. St. Germain-i szerződés Ausztriával,
1919. november 27.  Neuilly-i szerződés Bulgáriával,
1920. június 4. Trianon-i szerződés Magyarországgal,
1920. augusztus 20.    Sevres-i szerződés az Ottomán Birodalommal.
A Nagy Háború (első világháború) pusztítására jellemző néhány (összehasonlító) adat: Franciaország négy év (1914-18) alatt a katonakorú (azaz 20-30 éves) férfi lakossága egynegyedét (25%) veszítette el. A briteknek és az olaszoknak 750.000 halottja volt. Összehasonlításképpen: 1914-18 között kétszer annyi halottjuk volt a briteknek, mint a második világháború idején. Az Egyesült Államoknak, mely csak az I. világháború utolsó öt hónapjában vett részt, mindösszesen 114.000 halottja volt, ugyanakkor a második világháború 44 hónapja alatt 400.000 embert veszítettek. Németország 1.8 millió embert veszített, akiknek nagy része harcokban esett el, de jelentős emberáldozatot követeltek a blokádok (és az azt követő éhinség), melyek a polgári lakosság körében szedte áldozatait.
A németek között elterjedt, hogy árulásnak köszönhetik a bukást. A kommunisták, a pacifisták és a zsidók, valamint a gyáva politikai vezetőik, a „novemberi bűnözők”, tették le 1918. november 11-én a „győzelemre álló” Németország fegyvereit a szövetségesek (Antant) előtt. Ennek valóságtartalma, senkit sem érdekelt. A németek nehezen törődtek bele abba a ténybe, hogy a harctereken, a frontokon elvesztették a háborút, miközben a britek blokád alá vették Németországot és ki akarták éheztetni a lakosságot. Szép angol szóval „turnip winter” („répa tél”) nevet kapta 1918 európai tele. Az elkeseredettséget kihasználták a politikai szélsőségek. A szélsőbaloldaliak (kommunisták) forradalomról, tanács-(szovjet) köztársaságról álmodoztak, a szélsőjobboldaliak (lásd Hitler) pedig lelket akartak önteni a népben, hogy „merjenek nagyok lenni”. Ez a mítosz aztán új (politikai) szintre emelte a nacionalizmust, különösen a nemzeti szocializmus keretében.
Ezeket a tényeket ismerve, felvetődik a kérdés: vajon Magyarország, a magyar vezetés nem látta, nem sejtette, hogy mi vár az országra és népére, az egy évvel később (1920. június 04.) aláírásra került (Trianon-i) békeszerződéskor? Pedig ott volt a Monarchia másik államának, Ausztria, példája is, amikor a szociáldemokrata bécsi kormány 1919. szeptember 10-én írta alá a versailles-i „békeszerződést”, melynek keretében elveszítették Dél-Tirolt és a Habsburg Birodalom fejlett iparvidékét, Cseh- és Morvaországot. Mindezek ismeretében a Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a mai napig nincs (megközelítőleg) pontos adat az I. világháború magyar áldozatairól, az összes katonai veszteségről. A hazai köztudatban csak a forradalmak és Trianon jelenti a Nagy Háború végét és annak sajnálatos következményét. A számadatok, a valódi veszteségek sehol sem szerepelnek.

Sunday, June 02, 2019

Hullámsír a Dunában



Ez a hajószerencsétlenség megrázta az ország lakosságát. Mindenki együtt érzett az áldozatokkal, függetlenül, hogy kik voltak. A váratlan halál mindig is sokkolóbb, mint a haldokló emberek kínlódásának szemlélése. A mostani helyzetet csak fokozta, hogy hazájuktól távol, szeretteiktől legalább 12.000 km-re következett be ez a tragédia. Nagyon együtt tudok érezni velük, mint ahogy az Európában halálos balesetet szenvedő ausztrálokkal, főleg fiatalokkal. Most is valami hasonló gondolat és érzés futott át rajtam.
Aztán olvasva a hazai (magyar) sajtót, látva a médiát, mint mindig, most is elszomorodtam, hogy tudat alatt mennyire belekeverik a napi politikát. Pártállástól függetlenül az első oldalon, a főcímben közölték, hogy a (valószínűleg vétkes) luxus-szállodahajó kapitánya ukrán. Őszintén, ennek mi köze a szerencsétlenséghez? Esetleg súlyosbító vagy enyhítő körülmény a baleset kivizsgálása, ill. a kapitány megbüntetése szempontjából? Ha egy normális, európai országban élnénk, ez a sajtó részéről fel sem merülne. A vétkest, a hibázót felelősségre kell vonni, meg kell büntetni, függetlenül, hogy milyen nemzetiségű, vagy állampolgár.
A miniszterelnök is célzott rá, sejtette hallgatóival, hogy példát kell statuálni, amikor közölte: mindenre kiterjedő, szigorú, alapos vizsgálatot kér a hatóságoktól, "pontosan akarjuk tudni, mi és miért történt", a vizsgálat eredményéről pedig a nyilvánosságot is tájékoztatni fogják.
Ugyancsak felkaptam a fejem, amikor az „ellenzéki” sajtó világgá kürtölte, hogy Rogán és az állam mekkora részese, részvényese a balesetet okozó luxus-szállodahajó tulajdonában, a hajózási vállalatban.  Őszintén, ki a francot érdekli ez, egy halálos kimenetelű balesetnél?

Szinte semmit nem tudunk a 7, azaz hét másodperc alatt elsüllyedt hajóról. Általában ezt közölték a hazai lapok, internetes híroldalak:
".....A Hableány turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó május 29-én este 9 óra után ütközött össze a Margit híd közelében. A turistahajó felborult és elsüllyedt fedélzetén 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel. A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek, 21-en eltűntek. …."
Miért nem lehet egy picit reálisabban, pontosabban közölni a történteket? (plusz) 21 ember valószínűleg meghalt, holttestüket keresik. Azt is közölhették volna, hogy a két magyar eleve a halottak között van/volt, vagy azokat is még keresik. Miközben életben létükre semmi esély.
Az első perctől nagyon érdekelt az a sétahajó, ami ilyen rövid idő alatt (hét másodperc !!!) el tud süllyedni. Sejtésem szerint a Hableány nagyon öreg lehetett, hiszen bármilyen ütközés, hozzácsapódás nem küldheti a hullámsírba ilyen rövid idő alatt egy jó állapotban lévő hajót.
Nem kellett sokáig kutakodnom, a számítógép pillanatok alatt kidobta:
1949-??, Szovjetunió, ismeretlen néven, ismeretlen tulajdonban.
1948-1965 között több mint 500 darabos sorozatban gyártott szovjet hajótípus egyik darabja
1992-HABLEÁNY, SZOT Sétahajózás.
2003-HABLEÁNY, Panoráma Deck Kft. Budapesten rendezvényhajóként üzemel.
2019.05.29-én 21:05-kor Budapesten a Margit hídban összeütközött a VIKING SYGIN szállodahajóval és elsüllyedt.

Ehhez még a műszaki adatok:
Besorolás: Projekt 544 (Moszkvics) típusú motoros személyhajó
HABLEÁNY, 2003-, Panoráma Deck Kft, Budapest, HU
Épült 1949, Herszoni Hajóépítő és Hajójavító (Khersonskiy Sudo. Zavod), Herszon, Kherson, UA, (Ukrajna)
Legnagyobb hossz: 27,25 m
Szélesség a főbordán: 4,8 m
Legnagyobb merülés: 0,89 m
Főgép típus: 3D6 
Főgép teljesítmény: 150 LE
Holtvizi sebesség: 19 km/h
Befogadó képesség: 150 fő
Főgépcsere 199? 
Főgép típus: RÁBA 150 
Főgép teljesítmény: 150 LE
Befogadó képesség: 60 fő
 
Ország: UA (Ukrajna)
Város: Kherson (Herszon)
Aktív: 1951-
Ezek az adatok, infók azért már sejtetnek valamit. A közel 70 éves vízi járműről sok mindent elárul. Nem tudni mikor volt legutóbb generáljavításon, felújításon (legalább 20-25 éve Győrben). Ugyancsak meglepő, hogy egy 60 fő szállítására alkalmas városnéző sétahajón mindösszesen két ember teljesít szolgálatot: egy kapitány és egy matróz. Voltam néhány budapesti rendezvényhajón, de ott a személyzet ennél több volt. A kikötést, a kötél kifeszítését is legalább két ember végezte, és nem a kapitány!
Vajon a rossz időjárás, a késői óra, a sötétség, az erős hullámzás, stb. miért nem befolyásolta a kapitányt vagy az üzemeltetőt a kirándulás esetleges lemondására? Persze, utólag könnyű okosnak lenni, de puszta kíváncsiságból: egy ilyen sétahajózást (a szabályok, az előírások szerint) mikor lehet lemondani?
Aztán, mi van a biztosítással? A szállodahajónak (Viking Sigyn) biztos volt/van rendes biztosítása valamelyik jó nevű világcéggel. A HABLEÁNY-nak milyen biztosítása volt? Mire számíthatnak a külföldi turisták? (no meg a magyar alkalmazottak). Hogy komoly per lesz, az már most borítékolható.
A mentők – mint hallom, olvasom – sem voltak a helyzet magaslatán. Tipikus magyar (budapesti) betegség, amikor nem tudni melyik kórház fogadja a betegeket, különösen a sürgőségi osztályok! Remélem, ezeket is alaposan és őszintén kivizsgálják, ahogy azt a miniszterelnök is kérte és ígérte, és arról nemcsak tájékoztatják a nyilvánosságot, de tesznek is érte, hogy soha többé ne forduljon még egyszer elő. Abban reménykedhetünk, hogy ebben segítségünkre lesz Dél-Korea. Legalább ennyi öröm legyen az ürömben.
 

 
 

Thursday, May 30, 2019

EP választás után

 
Európát távolról, kívülről nézve, figyelmeztetőnek, mi több sokkolónak tűnt a vasárnapi (26.05.2019.) választás eredménye. A jó öreg kontinensen ugyanis valami (nagyon) megváltozott. Véget ért a hagyományos jobb- és baloldal megszokott, kiegyenlítő vezető szerepe, az, amit Németországban és Ausztriában „nagy koalíció” néven emlegetnek, amikor a két vezető politikai tömegpárt közös kormányzással irányítja az országot, a jóléti államot, és aminek meghatározását (tömegpárt), az állandó, biztos 30% feletti szavazat jelenti. Igaz, már jó ideje „jóléti társadalom”-ról, nem pedig államról beszélnek, amikor a jólétet nem kizárólag az állami elosztás, hanem a társadalom biztosítja. 

Ez a kérdés, vagy probléma, az első világháború óta intenzíven foglalkoztatja a kapitalizmus bírálóit, élükön Engels gondolataival, amik a köztudatban, mint a politikai gazdaságtan marxi tanai váltak ismertté. Az alapötletet szocializmusnak nevezték el, mely 1848 óta foglalkoztatja a jobb, igazságosabb elosztásra, és az abból fakadó magasabb életszínvonalra áhítókat, akik a megvalósítást a szakszervezeti mozgalomban látták. Az 1915-ös zimmerwaldi konferenciáig csak szociáldemokrata pártok léteztek, melyek a szakszervezetek támogatását élvezve, mint „munkáspártok” voltak jelen a világ parlamentjeiben. Lenin vált ki ebből a hagyományos munkásmozgalmi idillből, és radikalizálta a mozgalom balszárnyát, minek eredményként 1918 óta jelentek meg a „kommunista” pártok, a tanács (szovjet) rendszerek, és „proletárdiktatúra” néven tették tönkre a kapitalista gazdaságot bíráló egész marxi-engelsi eszmevilágot, gondolatrendszert.


A problematikát az egyház is felismerte, és a 19. század vége felétől a híveknek is támpontot kívántak nyújtani az életkörülmény javítására. A 20. század második felében, különösen Dél-Amerikában, lett erős ez a mozgalom, ahol a „kispapok” híveikkel együtt élték át a társadalmi problémákat, nehézségeket, és tenni akartak a megtapasztalt nyomor és egyenlőtlenség ellen. Nem véletlen, hogy az első jezsuita egyházfő (Jorge Mario Bergoglio), mint a szegények és elesettek védelmezője vette fel assisi Szent Ferenc nevét. Ő az első pápa az amerikai kontinensről és egyben a déli féltekéről, ráadásul az első nem európai pápa a szíriai születésű III. Gergely óta.

Erre csak az önmagukat a „európai kereszténység védelmezőinek” kikiáltókat kívánom emlékeztetni, elsősorban az ötös számú Fidesz párttagkönyv tulajdonosát és egykori kollégista társát és barátját, a jelenlegi párt- és miniszterelnököt. 
Figyelemre méltó, hogy a nyertes populisták (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Lengyelország) között nem szerepel Magyarország! Ennek egyszerű az oka: a magyarországi Fidesz a Néppárt frakció (EPP) tagja. Éppúgy, mint az EPP-ben külön pártként regisztrált, és számon tartott KDNP, amire nem vonatkozik a felfüggesztés, és amiről mintha megfeledkezne a hazai média, különösen az ellenzéki. A frakción belüli felfüggesztés ellenére a Fidesz az európai parlamenti választáson (2019.május 26.) a Néppárt (EPP) tagjaként indult, és vett részt. Gyakorlatilag a Fidesz további sorsát a parlamenti választás utánra hagyták, és a pártcsalád tagjainak döntésére bízták.
A 28 tagországból mindösszesen a fentebb említett négyben szereztek többséget a populisták, azon belül is a nacionalista, szélsőjobboldali, „euro-szkeptikusok”. Tehát, az az áttörés, amiről Orbán (és Trump volt tanácsadója, Steve Bannon) álmodozott, elmaradt. Sőt, még az sem biztos, hogy az észak-olasz Matteo Salvini álma, egy „új Európát” képviselő parlamenti frakció létrejön-e, hiszen annak alapfeltétele minimum 25 parlamenti képviselő, legalább 7, azaz hét tagállamból. Ez a hét tagállamból érkező képviselő-csoport kérdéses.
A szélsőjobboldali veszély elmúlt, ill. négy EU tagállamra szűkült. Az „euro-szkeptikusok” leszerepeltek. Persze, jelenlétükkel továbbra is számolni kell, elsősorban a nacionalizmus feléledése miatt, mely az EU végét jelentheti, azaz a kontinens nyugati felének több mint 70 éves kemény munkáját teheti tönkre. A Vasfüggönnyel elzárt Kelet-Európának, a volt „szocialista” országoknak, viszont az elmúlt 30 év alatt sem sikerült felzárkózniuk, sem gazdaságilag, sem politikailag, mivel nem értették meg, hogy az elosztás, az egymásrautaltságon alapuló gazdasági együttműködés kontinensünk jólétének és békéjének titka. A nacionalista gondolat, a „nemzetállam”, mint olyan, már a múlt században bebizonyította, hogy Európát pusztulásba dönti. Ennek hazai jelei épp most, a magyarországi választáskor mutatkoztak be, méghozzá az ellenzék részéről. Hiszen tudatalatti volt az a „riasztás”, ahogy az ellenzék (felháborodva) jelezte, „megnyitották az ukrán-magyar határt” a várható nagy helyi forgalom előtt. Magyarokról, „testvéreinkről”, „véreinkről”, nemzettársainkról egy szó sem esett a hazai médiában. Mégis jól érzékelhető volt az az ellenszenv, amit intézkedéseivel a nacionalista magyar kormány gerjesztett.
Európa (az EU) választási kampány nagy hiánya, hogy abszolút helyi problémákra koncentráltak és nem tudatosították, hogy a mintegy félmilliárdnyi lakosság öt évre dönti el, hogyan tovább, mi lesz az EU, a földrész, a 28 ország sorsa, jövője. Hogyan fogja felvenni (elsősorban a gazdasági) versenyt az Egyesült Államokkal és Kínával? Érdekes Oroszországot nem tartják „ellenfélnek”, azt csak valami mumusként kezelik, ami mindenbe megpróbál beleszólni, és technikai fejlettségével a történéseket gátolni, befolyásolni.  Arra még senki sem gondolt, hogy ha annyira kell tartani az orosz cyber-bűnözéstől (hackerektől), akkor ott nagyon fejlett a computeres technika? Habár szakértők szerint nem a technika, hanem az emberi tényező, a kémkedés van igen magas szinten. A mai fejlettségi fokon a biztonsági kódok (szinte) feltörhetetlenek, viszont azok elárulása, illetéktelen kézbe juttatása sorsdöntő lehet. Lásd WikiLeaks, ahol az amerikai katonai elhárítás belső embere („lelkiismereti okokból”) juttatta el a szükséges infókat (kódot) egy magát oknyomozó, feltáró újságírónak képzelő fiatalemberhez, aki úgy érezte manapság már nincsenek (állam)titkok, és mindenkinek jogában áll ismerni a valóságot. Ez a szemlélet különben világszerte terjed, miközben a közösségi médiát egyre inkább befolyásolják a fake news gyártó politikai bűnözők. A manipuláció világjelenség lett.
Most, hogy túlvagyunk a választáson, és a következő öt évre próbálják megtalálni a megfelelő vezetőket, a provinciális Magyarországon szinte minden gondolat Orbán körül forog. Orbán személyét és szerepét borzasztóan feljátssza a hazai ellenzék (is). Miniszterelnökünknek közel sincs akkora szerepe és jelentősége, mint az a hazai médiából kitűnik. Arról nem is beszélve, mi lesz, ha a Néppárt (frakció) elhagyására szólítják fel? Biztos sokan örülnek majd ennek, de vajon ennek milyen következménye lesz az ország, Magyarország és népe számára? Az EU-t nem fogja elhagyni. Azzal Orbán is tisztában van, hogy rendszere, különösen az ország önellátó gazdasága, életképtelen. Magyarország nem Nagy-Britannia, tehát a Brexit magyar megfelelője szóba sem jöhet. Ezért, ha a magyar miniszterelnök bármely más („futottak még” kategóriájú) frakcióba ül át, politikai tekintélye és súlya európai szinten lenullázódik. Oda a jelenlegi politikai „fenegyerek” szerep. Marad a nacionalizmus, aminek viszont nincs helye a Néppártban.
Amiről ugyancsak megfeledkezik a hazai tájékoztatás: a négy populista győztes (francia, olasz, brit és lengyel) közül egyik sem tekinti magát néppártinak, és egyikük sem tagja az Európa Parlament néppárti frakciójának (EPP – EVP).
Az is világos, hogy az Európai Unió legmagasabb rangú nem közvetlenül választott tisztségviselőjének, az Európai Bizottság elnökének személye nem Orbántól függ, különösen nem, hogy pártját az Európai Parlament (néppárti) frakciójában felfüggesztették.
A néppárti csúcsjelölt (Manfred Weber) körül kialakult vita úgy van beállítva a hazai médiában, mintha Orbánon múlva a csúcsjelölt sorsa, megnevezése és elfogadása. Olyan (bulváros, pletykás) butaságok, mint Weber vérig sértette Orbánt és rajta keresztül a magyar népet, és ezért Orbán nem javasolja a bajor CSU-s politikust a legmagasabb EU-s tisztségre. Meg, hogy Macron francia csúcsjelöltet akar egy némettel szemben, és azért ebédelt Orbánnal, hogy Weberről tárgyaljnak, azaz Orbán kezében van az EU sorsa.  Valójában Weber „problémás ember” lett. Az eddigi gyakorlattal ellentétben Weber sohasem volt politikai vezető, pl. egy tagország miniszterelnöke (kancellárja), tehát hiányos a vezetési gyakorlata. Viszont ennél sokkal komolyabb probléma Weber választások előtti kijelentése, amit egy lengyel újságnak adott. Ebben rákérdeztek, megválasztása esetén mi lesz az épülő Északi Áramlat II. földgázvezetékkel, mely közvetlen ellátást biztosít Oroszország és Németország között. Weber azt mondta: azonnal leállítja, mert ő nem Németországot, hanem az EU-t, annak 28 országát, képviseli. Ez elsősorban a lengyelek és a baltiak fülének volt kedves. Ezért hívta meg Macron a V4 kormányfőit egy beszélgetésre, amire természetesen Orbán is hivatalos volt. Hogy a magyar miniszterelnök melyik álláspontot képviselte, nem tudni. Mindenesetre a földgáz egy fontos (stratégiai) téma Európában, no meg a Trump vezette USA-ban, ahol az amerikai elnök a folyékonygáz eladását szorgalmazza Európának, mondván az megszünteti az orosz gazdasági függőséget, viszont drágább az orosz földgáznál. Csak zárójelben, Ukrajna az egyik legjelentősebb folyékonygáz (shale gas) lelőhely Európában. Nem véletlen, hogy a demokratapárti Obama-Clinton vezetés elsők között támogatta Ukrajna elszakadását az orosz érdekszférától. Meg az sem véletlen, hogy az akkori alelnök Joe Biden fia, Hunter Biden igazgatósági tag a legnagyobb nem állami ukrán földgáz- és olajvállalatban, a Burisma Holdings-ban, melynek központja (székhelye) az adóparadicsomnak ismert Cipruson található.
Minden taktikázás nélkül 28 európai ország félmilliárd szavazója a 751 üléses Parlamentbe 506 képviselőt juttatott be a szocialisták, zöldek, liberálisok és konzervatívok táborából. Azaz valójában az EU-t szétverni akaró euro-szkeptikusok továbbra is kisebbségben vannak. Tehát, az orbáni „nemzetállami” gondolat, és a kacérkodás a szélsőjobbal kudarcot vallott. A magyarországi 52 %-os Fidesz győzelem ugyancsak a demokratikus konzervatív Néppárt eredményeit erősíti. Függetlenül attól, hogy mi lesz az Orbán vezette Fidesz további sorsa, és hol lesz a helye az Európai Parlamenti patkóban. Nem tudni, a Fidesz szavazó tábora mennyire fogta fel, hogy szavazatuk nem a bevándorlás-elleneseket támogatja a választáson, ahogy azt Orbán három héttel korábban híveitől kérte.
Emlékeztetőül, 20 nappal az EP választás előtt (2019. május 6.) Orbán, az osztrák alkancellárral, közös nemzetközi sajtótájékoztatón szó szerint azt mondta:
„…A magyar kormány és vezetője nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy olyan embert támogat európai bizottsági elnöknek, aki eleve bejelenti, hogy nem tart igényt a magyarok szavazataira...”, majd hozzátette:  „…a Fidesz már nem támogatja a néppárti Manfred Weber európai bizottsági elnöki jelöltségét….”

Rendben, de akkor kit, és melyik pártot támogatta a Fidesz és elnöke Orbán Viktor? Ezzel adós maradt a magyar miniszterelnök. Viszont a Fideszre szavazók – beleértve Orbán Viktor és párttársai – „sértettsége” hová tűnt május 26-án, és mire gondoltak a szavazófülkében, kit, mit támogatnak a leadott voksok?  
 
 
 
 
 
 
 
 

Sunday, May 19, 2019

Kormánybuktató videó-csapda Ausztriában

 
 
Még aránylag friss a hír a kormánybuktató ausztriai videó-botrányról. Pénteken (máj.17.) este robbant. Szombaton (máj.18.) dél körül az osztrák koalíció kisebbik pártjának vezetője, Heinz-Christian Strache (FPÖ = Osztrák Szabadság Párt) lemondott pártvezetői posztjáról, és egyúttal alkancellári (kormányfő-helyettesi) pozíciójáról is, ezzel veszélybe sodorta az ország politikai stabilitását. Még aznap este (szombat) Kurz kancellár (kormányfő, miniszterelnök), hogy elkerülje az ország működését megbénítható politikai válságot, benyújtotta kérelmét Alexander Van der Bellen (Grüne = Zöldek) államelnökhöz egy minél korábbi parlamenti választás kiírására.  Az államelnök a kérelmet elfogadta. Dióhéjban ez történt ezen a hétvégén Ausztriában, egy héttel az Európai Parlamenti választások előtt.
Ami meglehetősen furcsa: két német, tehát nem osztrák, („baloldali”) újság hozta nyilvánosságra a kompromittáló hat órás, titokban felvett videót, amit két évvel ezelőtt (2017. július) készítettek egy Ibiza-i villában. Rejtély, hogy miért éppen most, egy héttel az EU parlamenti választások előtt kellett ezt a nagy nyilvánosságnak bemutatni? Készítői, birtokosai miért vártak közel két teljes évet? Ez idő alatt nem akadt egyetlen pillanat, alkalom sem, hogy valóban nagyot szóljon a videóban elhangzottak? Különben Strache volt alkancellár is erre alapozza vádemelési szándékát, hogy megpróbálja tisztára mosni a videón láthatókat és hallhatókat. Első reakciója elég gyengus volt, miszerint „részegen hülyeségeket, pardon butaságokat beszélt”. A kettészakadt, és csak feketén vagy fehéren látó és gondolkodó magyar közvélemény már Orbán bukását (is) vélte felfedezni, mivel a magyar miniszterelnök neve is elhangzik a videóban. A budapesti kormánypárt és sajtója (propagandája) viszont rögtön jelezte, hogy ez „Ausztria belügye”, Magyarországnak semmi köze hozzá. Ebben is van igazság, hiszen a populista orbánizmus lételeme a féligazságok terjesztése.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Az egy dolog, hogy a hazai propaganda a kormánypárti médián keresztül sok mindent el tud érni, amit az átlagember gondolkodás nélkül elhisz, elfogad. Viszont a kormánypárti apparátus valóban olyan sötét, tudatlan, tájékozatlan, mint amilyennek látszik, vagy pedig mindenről jól informált, és csak (az anyagi) függőségi viszony következtében terjeszti a megkívánt „tájékoztatást”.      
Meggyőződésem, hogy pl. Habony Árpád, vagy Kovács Zoltán, sőt maga Orbán Viktor is tisztában van a világban zajló eseményekkel, éppúgy, ahogy ez a pártállami időkben történt (pl. a C újság). amikor csak a megbízható emberekhez juthattak el a tekintélyes külföldi lapokban megjelent írások magyarul. A népet pedig a „nemzeti színű dumákkal” etették. Mintha napjainkban is ez történne. A hazai média a populista, nacionalista „pártvonal” előírásainak megfelelően közvetíti a világ eseményeit a lakosság felé. Viszont való igaz, a nacionalizmus melegágyától, a populizmustól, nagyon fél Európa, pontosabban az EU. Talán nem véletlen, hogy a tekintélyes nyugati, nyugat-európai elemzők szótárába is bekerült az „orbánizmus”, mint az EU-t szétverni akarók egyik szellemi pillére.
A hazai olvasók figyelmébe. Orbán és Strache közé nem lehet és nem szabad egyenlőségjelet tenni. Strache alkancellár, azaz a miniszterelnök helyettese, ami a legjobb indulattal Semjén pozíciójának felel meg. Viszont az osztrák politikai rendszer teljesen más, összehasonlíthatatlan a magyarral! Az osztrák Néppárt (ÖVP) rendes (és oszlopos) tagja az európai Néppártnak, azaz az Európai Parlament néppárti frakciójának (EPP). Németországhoz hasonlóan Ausztriában is gyakori a Nagykoalíció, amikor a két nagy tömegpárt a (jobboldali) Néppárt (ÖVP) és a (baloldali) szociáldemokrata párt (SPÖ) együtt kormányoz. A elmúlt 30 év tanúsága szerint ez Magyarországon elképzelhetetlen. Viszont a Lajtától nyugatra vannak olyan helyzetek, amikor ezt a Nagykoalíciót a vezető pártok nem akarják. Emlékezetes, amikor a 2000-es osztrák parlamenti választás előtt valamennyi parlamentáris párt megfogadta, hogy nem fog koalícióra lépni a Jörg Haider vezette szélsőjobboldali Szabadságpárttal. A választás után, azonban Schüssel, a Néppárt (ÖVP) elnöke, úgy döntött még is koalícióra lép a Szabadságpárttal, azzal a feltétellel, hogy Haider nem vállal szerepet a kormányban, és cserében Schüssel lehet a kancellár. A koalíció „kiütötte a biztosítékot” az EU-ban, és ennek jeléül 14 tagállam a legminimálisabb diplomáciai kapcsolat fenntartására kötelezte magát Ausztriával szemben. Közel 20 évvel később 2017 decemberében Sebastian Kurz (ÖVP) ismét koalíciós kormányt alakított az FPÖ-vel. Tehát, az eddigi legfiatalabb osztrák kancellárnak, a néppárti Sebastian Kurz-nak csak a kormányzáshoz volt szüksége a szélsőjobboldali Strache-re. Ezért a jelenlegi osztrák kormányválságból semmilyen messzemenő következtetést nem szabad levonni különösen a magyarországi helyzetre vagy annak jövőjére.

Vissza a videós botrányhoz. Elsők között az ellenzékben lévő osztrák szociáldemokrata párt (SPÖ) jelentette, már péntek este (május 17.), hogy az ország legutóbbi történetének legnagyobb botrányának vagyunk tanúi.
A müncheni, bajor "Süddeutsche Zeitung“ („SZ“) és a hamburgi, észak-német „Spiegel“ magazin által közreadott, titokban készült videó főszereplői: az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főnöke, egyben alkancellár, Heinz-Christian Strache, és bizalmasa, a párt parlamenti frakcióvezetője, Johann Gudenus, aki kicsit tud oroszul, valamint egy dúsgazdag orosz üzletember állítólagos unokahúga, aki negyedmilliárd(!) euró „fekete” pénzt akar(t) Ausztriában befektetni.
A befektetési lehetőségek megtárgyalása közben jött a remek ötlet, hogy a hölgy (teljesen legálisan) vegye meg a „Kronen Zeitung” felét (50 %), amiért cserében a Szabadságpárt befolyást szerezhet a legnagyobb példányszámú osztrák napilapban. Strache példaként Magyarországot hozta fel, ahol Orbán Viktor hasonló módszerrel tett szert a magyar sajtó befolyásolására. A videón a németen kívül elsősorban oroszul és angolul beszélnek.
A hölgy kilétére nem derült fény, sőt a közreadó két német lap sem tudott erre választ adni.
Majd az ok és okozat találgatása és kutatása közben meglepő fordulatra figyeltek fel. Egy német komikus, vagy inkább szatíraíró (der Satiriker Jan Böhmermann) április közepén, tehát egy hónnappal ezelőtt, az osztrák tv évi díjának, a Romy, kiosztásakor olyanokkal viccelődött, hogy „néhány FPÖ barátjával Red Bull-t ívott egy orosz oligarcha villájában Ibizán, ahol a Kronen Zeitung átadásáról is szó volt, de sajnos, egyelőre többet még nem mondhat.”
Ebből visszamenőleg arra következtetnek, hogy a szatíraíró Böhmermann már hetek óta ismerte a videót. Ezt tegnap (szombat) menedzsere is megerősítette, de határozottan állította, hogy a videó megvételére senki sem ajánlott fel pénzt.
A Süddeutsche Zeitung újságírónője, Leila Al-Serori, is elismerte az osztrák tv-ben, hogy Böhmermann látta a videót, de nem érdekelte. Viszont múlt csütörtökön (tehát a videó közzététele előtti napon) egy műsorban Böhmermann úgy búcsúzott el nézőitől: „….lehet, hogy holnap Ausztria égni fog….” („kann sein, dass morgen Österreich brennt”)
A videón Strache és Gudenus nyíltan mondják, hogy a pártfinanszírozás ezen formája illegális, viszont, ha csinálnak egy egyesületet, amelyhez mindkét fél hozzáférhet, és mint adomány jelenik meg, akkor azt nem kell jelenteni a Számvevőszéknek. (Rechnungshof). Különben arról is beszélnek, hogy több nagy adományozójuk is van.
Időközben a „Falter” nevű osztrák hetilap is jelezte, hogy már tavaly tudtak a videó létezéséről. Pénzt senki sem ajánlott fel vagy kért érte. A videóról tudó újságok egyöntetűen állítják, hogy a videóért nem fizettek. A videó valódiságát az államügyészség vizsgálja. A „SZ” közölte az eredeti videót senkinek sem bocsátja a rendelkezésére.
 
 
Ez a blogbejegyzés elsősorban a Die Welt cikke alapján készült.
 
 
 
 
 

Friday, May 17, 2019

In memoriam Bob Hawke 1929-2019



Elment a legnagyobb ausztrál munkáspárti politikus.
Szerencsésnek tartom magam, hogy a nagy átalakulások éveiben éltem választott hazámban. Furcsa egy világ volt egy Európából érkezőnek. Az ottani szabadság, életforma, gondolkodás abszolút eltért a nyugat-európai, pláne a pártállami szoc. világtól. Nem sokkal megérkezésem előtt rúgta ki a királynő (II. Erzsébet) Gough Whitlam munkáspárti miniszterelnököt. Ez inkább szóbeszéd volt, a valóságban a királynőt képviselő (helyi) főkormányzó hívatta irodájába és távozásra szólította fel, mondván a kialakult helyzetben az ország irányíthatatlanná vált. Ez volt az egyetlen eset Ausztrália történetében, amikor az államfő (a nép nevében és érdekében) élt uralkodói jogával. Majd az ellenzék vezérét (Malcolm Fraser) nevezte ki a főkormányzó miniszterelnöknek. Az érdekesség kedvéért, a két nagy ausztrál parlamenti párt: a „baloldali” Munkáspárt (Labor) és a „jobboldali” Koalíció, mely a liberálisok (Liberal Party) és a nemzetiek (National Party) szövetsége. A Koalíció jobbközépnek tartja magát és ideológiája: a liberális konzervatízmus és a konzervatív liberalizmus. Bocs, ezért a kitérőért, csak azért, hogy megértsük a Lajtától nyugatra (az egész világon) a liberalizmus a jobboldali értékek része és védelmezője.
A Munkáspárt baloldalisága viszont a szakszervezeti mozgalomba gyökeredzik. Ez (ugyancsak) ismeretlen Kelet-Európában. A jelenlegi magyar „baloldal” tagjai között szinte nincs „melós” vagy szakszervezeti múlttal rendelkező vezető. A 89-es „rendszerváltást” sem a szakszervezetek, azaz a munkások (és parasztok) hajtották végre, hanem a fiatal értelmiségiek, köztük a "kollégisták", akik között sokan (mai napig) nem tudják milyen a munkásélet.
Bob Hawke Dél-Ausztrália szövetségi államban született egy protestáns lelkész és egy tanítónő második gyerekeként. Tanulmányait Perth-ben (Nyugat-Ausztrália) végezte, majd Rhodes ösztöndíjasként az angliai Oxford-ban tanult. Oxfordi évei alatt világrekordot állított fel sörívásban. Angol hagyomány, hogy a „gólyák” felavatásának része a sörívás. Bob 1.4 liter sört nyelt le 11 másodperc alatt. Teljesítménye bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. Hazájában pedig megalapozta népszerűségét (a melósok körében). Egész élete alatt a sörívásnak, mint Ausztrália nemzeti italának népszerűsítője volt.
Bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba, majd a Munkáspártban találta meg politikai helyét.  Malcolm Fraser után ő lett az ország miniszterelnöke. Méghozzá egymás után négyszer! (Igaz, akkoriban három évente voltak a választások.)  Szókimondó, szabad szájú ember volt, akit emiatt nem csak a melósok szerettek, kedveltek. Emlékezetes esemény volt, amikor miniszterelnöksége alatt először nyerte meg az America’s Cup jachtversenyt egy külföldi csapat, az ausztrálok! Az Amerikában, a keleti parton tartott versenyt egyenesben közvetítette az ausztrál tv. Az egész ország egész éjjel fenn volt, és élőben drukkolta végig a páratlan eseményt. A tv stáb ott volt Hawke-nál és egyenesben közvetítette az ország vezető emberének reakcióit, hogy mindenki lássa, a munkáspárti miniszterelnök együtt drukkol a népével. Aztán a győzelem után a riporter megkérdezte: : "Miniszterelnök úr, nem lehetne nemzeti ünnepnappá nyilvánítani a mait? Az egész ország drukkolt és fenn volt, mindenki nagyon álmos, így nem lehet munkába menni."
Mire Bob azt válaszolta: "Egy munkaszüneti napot csak a parlament szavazhat meg. Én erre nem vagyok feljogosítva. Viszont, remélem, hogy senkit sem rúgnak ki, aki ma nem megy be a munkahelyére."
A fennmaradt videó szerint szó szerint azt mondta:
„Mondok valamit, az a főnök, aki azért rúg ki valakit, mert ma nem ment be dolgozni, az egy segg(fej).”
I’ll tell you what, any boss who sacks anyone for not turning up today is a bum !
Ez a „bum” (hátsó, a segg-fej szalonképes változata) különben a szavajárása volt, amire még ma is sokan emlékeznek.
A 70-es évek végén kezdődtek a nagy változások, a Brit Nemzetközösségen belüli önállósodás, mint például áttértek a metric (tizes szám) rendszerre, az ausztrál dollár lett a hivatalos pénz, és a (privát) tv-ben, rádiókban elfogadott lett az ausztrál akcentus használata. Addig a „British” (pommy) angol volt a hivatalos nyelv. Különben Bob is mindig „ausztrálul” beszélt. Hawke nevéhez fűződik jó néhány kezdeményezés, mely jelentősen megváltoztatta Ausztráliát. Például az Australia Act (törvény) felszámolta a brit „anyaországhoz” tartozás legapróbb jeleit is. Új himnusza lett az országnak! Miközben bevezette az egészségügyi reformot (Medicare és Landcare), valamint elfogadtatta a „Prices and Incomes Accord”-ot, mely alapján a Hawke-kormány megállapodott a szakszervezetekkel a bérek szabályozásáról, aminek fejében a kormány ígéretet tett az infláció féken tartására. Többet költöttek oktatásra és a jóléti kiadásokra. Főleg a munkások, munkavállalók érdekében tett igen sokat Bob Hawke és kormánya.
Eredményeit politikai ellenfelei is elismerték. Ez a részvétnyilvánításokban is érezhető volt. Egy igazi „fair dinkum” Aussie-t vesztettünk el. Isten nyugosztalja.  R. I. P.
 
 

Monday, May 06, 2019

A washingtoni "munkalátogatás" elé



Nagyon szűkszavú a Trump-Orbán találkozóról szóló magyar média. Inkább csak találgatások, alig van valami konkrétum. A budapesti kormány a megszokott visszafogottsággal foglalkozik a témával, éppúgy, ahogy az egész „Trump jelenséggel”.  Nem tudják hová tenni. A magyar ellenzék pedig az amerikai ellenzék, a demokrata párt, szócsöveként tetszeleg: ott szidják Trump elnököt, ahol csak lehet. Mintha más hírforrás nem is lenne, mint a CNN és a New York Times.  Ezért szinte lehetetlen reális képet kapni Trump-ról és a közelgő orbáni „munkalátogatás”-ról. Mindenesetre az világos, hogy ez nem egy államközi látogatás. Hiszen hiányoznak az ilyenkor szokásos protokolláris formaságok, pl. katonai díszszázad, himnuszok játszása, emlékhelyek előtti fejhajtás, koszorúzás, stb. Ez egyértelművé teszi, hogy Orbán kizárólag hazai propagandáját kívánja erősíteni, főleg az EU választás előtt. Az amerikaiak, az amerikai külügy, tisztában van a magyar helyzettel. Többet tudnak, és pontosabban ismerik a magyar viszonyokat, mint ahogy az a hazai köztudatban él.

Az „illiberalizmus” nem szimpatikus a tengerentúlon (sem), a magyarországi korrupció ugyancsak közismert, és megvetendő. Nem (volt) véletlen annak a hat magyar köztisztviselőnek a beutazási vízum megtagadása. Igen, az amerikai cégek jelentették követségüknek, hogy meg akarták vesztegetni őket. A budapesti nagykövetség pedig csak „finoman” közvetített a magyar kormány felé, akik aztán semmit sem tettek ez ügyben. Ezt nem felejtik el a State Department-ben. Különben is, az amerikai külügy (szinte) függetlenül cselekszik a washingtoni kormánytól, pláne korrupciós ügyekben. Ami látható, és jól érzékelhető: a demokrata (Obama) vezetés „bevágta a durcást” és mellőzte, levegőnek tekintette az illiberális Orbán-kormányt. Orbán hiába próbálkozott, a Fehér Házba nem hívták meg. Olyan trükköt vetett be, mint meghívatta magát egy nemzetközi konferenciára, ahol lehetősége volt egy fotózásra az amerikai elnökkel (Obama).  A Trump adminisztráció változtatott ezen a demokrata párti gyakorlaton, és „békejobbot” nyújtott az EU-taggá vált volt szocialista országoknak. A jelenlegi amerikai vezetés úgy látja „vissza kell szerezni” ezeket a népeket, melyek képtelenek a nyugati felzárkózásra (és gondolkozásra), ezért inkább Oroszország (Putyin) felé fordulnak. No meg Kína felé! Trump nagyon jól látja, hogy itt nagyhatalmi, világgazdasági harcok folynak, melyben jelenleg Európa (EU) meggyengült, mind politikailag, mind gazdaságilag. A Brexit-tel felborult az addigi „gazdasági (világ)rend”. Politikailag, pedig felerősödött a nacionalizmus – és vele együtt az antiszemitizmus, valamint a különféle fóbiák, különösen a kisebbségek irányába. A legkárosabb az orbáni eszme, ami a „nemzetállamok” kifejezésben testesül meg. Szinte már nevetséges az a képzavar, ahogy a föderalizmust, azaz az „Európai Egyesült Államok”-at liberális, „baloldali” „államellenes” gonoszságnak tartja, miközben a föderalizmus fellegvára, az Amerikai Egyesült Államok, elnökének kegyeit keresi. Trump valóban szokatlan jelenség, viselkedésével, modorával kilóg az eddigi elnökök sorából. Ő talán az egyetlen olyan elnök, akinek nincs közigazgatási gyakorlata. Elődjei mind kormányzók voltak valamelyik szövetségi államban, tehát „kicsiben” (helyi szinten) gyakorolták az „elnöki” feladatokat. Szókimondása, következetlen „csapongása”, fenyegetései sokaknak nem tetszik, nincsenek ehhez hozzászokva. Trump egy igazi üzletember, aki alkudozásban kiváló, viszont a diplomáciai tárgyalások nem az erőssége. Ha látja, hogy nem éri el célját, azonnal vált, és egy másik alternatívát próbál sikerre vinni. Mint minden amerikainak, nemcsak elnöknek, az alkotmány, azon belül a „fékek és egyensúlyok” (checks and balances) rendszere szent! Ahhoz nem akar és nem is tud hozzányúlni. A hibáit, akadályait, gátjait hamar felismeri, és azonnal vált. Talán még nem volt ilyen elnöke az USA-nak, aki minisztereitől, tanácsadóitól oly könnyen és gyorsan megvált volna, mint Donald Trump. Ez különben egy valódi üzletemberre jellemző, aki a cél érdekében azonnal lecseréli tárgyaló csapatának tagjait, miközben sokszor blöfföl, fenyeget, zsarol, hogy a tárgyalás végére győztesen kerüljön ki.
Ezt alkalmazza az EU-val szemben is. Védővámokkal fenyeget, amitől aztán – általában – tárgyaló partnerei „megijednek” és kompromisszumot kötnek. Lásd pl. a szójabab európai eladásának megduplázása.  Most az amerikai folyékonygáz eladásának növelésén munkálkodik. Igaz, drágább, mint az orosz földgáz, viszont Európát (és az EU-t) meg tudná szabadítani az orosz gazdasági függéstől. A lengyelek már jelezték „átállási” szándékukat. Sőt, amerikai alakulatok (állandó) lengyelországi állomásoztatásáról is tárgyalnak, amiért Varsó milliárdokat fizet, hogy ezzel növeljék a valós és vélt orosz fenyegetéssel szembeni biztonságérzetüket. Ezek a tények mintha visszacsengenének a magyar külügy által közreadott május 13.-i „munkalátogatás” főbb pontjaiban: az „energiabiztonság és védelmi berendezések vásárlása”. A NATO kiadásokhoz való nagyobb hozzájárulás címszó alá ez belefér. Amiről nem szólnak a jelentések: a NATO égisze (amerikai főparancsnokság) alatt a tagállamok (így Magyarország is!) teljes ellenőrzés alatt vannak. Ez volt az alapelv 70 évvel ezelőtt, a megalakuláskor is. Nem véletlen, hogy csatlakozásunkkor (Lengyelország, Csehország, Magyarország) mi voltuk az egyetlenek, mely nem volt határos NATO tagországgal. Felvételünket az indokolta, hogy Európában Magyarországnak van a legnagyobb lélekszámú határon túli kisebbsége, ezért nagyon fontos azok védelme. Nem keveredhet fegyveres konfliktusba a Kárpát-medence egyetlen országa sem. Erre biztosíték a NATO amerikai főparancsnoksága. A helyzet drasztikusan megváltozhat, ha Trump beváltja fenyegetését, és a tagállamok hozzájárulásainak be nem fizetése miatt, elhagyja a védelmi szervezetet. Ez lehet, hogy a nacionalistáknak, élükön Orbánnal, tetszene, de Európa számára katasztrófa lenne.
Magyarországon kevés szó esik a világgazdaságról, pedig annak része a „nemzetállamok Európája” elképzelés is, ami a kontinens 70 éves gazdasági fejlődését és az azon alapuló békét robbantaná fel. Jelenleg három nagy gazdasági hatalom és érdekszféra ütközését látjuk: USA, Kína, EU. Az USA védővámokkal próbálja vezető szerepét biztosítani. No meg, termékeinek megvételére kényszeríteni kereskedelmi partnereit. Igen, Trump az üzletember, és számára „Amerika az első” (America First), ugyanakkor Kína az elsőszámú gazdasági „ellenség”. Ma már a nyugati, szabadvilág médiában eltűnt a „vörös” és/vagy „kommunista” (megkülönböztető) jelző, ami ugyancsak 70 éve uralta a közbeszédet. Sőt, az ideológusok is mélyen hallgatnak a kínai egypártrendszer gazdasági sikeréről.  Változik a világ, amit valójában nem akarunk, vagy nem tudunk (egyelőre) megérteni. Pedig érdemes (lenne) Trump-ra odafigyelni, ahogy Kínával „egyezkedik”. Most vetett ki egy (25 %-os) külön vámot minden kínai import termékre, amire eddig nullától max. 10% volt az amerikai behozatali vám.  „Mr. Dealmaker”, ahogy Trump-ot gazdasági körökben nevezik, szokásos hazardírozásba kezdett: vagy sikerül a Népköztársaságra (gazdasági) nyomást gyakorolnia, vagy ha, nem, akkor remek bűnbak lesz Kínából.
Ez az „üzleti” gondolkodás, mintha hiányozna Európából, az EU-ból. A magyar média is csak odáig jutott, hogy (kormánypárti oldalról) dicsérik a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítését, pardon felújítását, miközben az ellenzék másról sem regél, mint „már megint Mészáros Lőrinc gazdagodik, hiszen a kormány neki adta a vasútvonal felújítási jogát”. Az világos, hogy a „kommunista” kínaiak igazi kapitalisták, akik hitelt adnak a szállítási vonal kiépítésére, majd azt (hosszútávon) busás haszonnal kéretik visszafizetni. Ezen rágódik már egy ideje a magyar közbeszéd. Azt viszont (Brüsszelen kívül) még senki sem vetette fel, hogy ez az új, modern „selyemút” vajon egy, vagy kétirányú lesz? Azt tudjuk, sejtjük, hogy kínai áruk érkeznek majd Magyarországon keresztül az EU-ba, de cserébe mit fog az EU szállítani Kínába? Különös tekintettel a magyar termékek exportjára! Erről semmi konkrétumot nem hallani az illiberális Orbán Viktortól. Csak azt tudjuk, hogy Washingtoni „munkalátogatása” előtt Kínában járt és aláírt néhány kereskedelmi egyezményt a „kommunistákkal”, akiket továbbra is „testvérek”-nek tekint.
Putyinnal való kapcsolatunk sem egyértelmű, ezt Washingtonban is jól tudják. Lásd annak a két orosz fegyverkereskedőnek az esete, akiket Magyarországon kaptak el, és amerikai kérés ellenére Oroszországnak adtak ki Orbánék. Vagy a Budapestre költözött orosz Nemzetközi Beruházási Bank, mely szokatlanul nagy kedvezményeket kapott az EU-tag magyar államtól, kormánytól: működésébe a magyar fél nem láthat, és nem szólhat bele.
Persze a CEU elüldözéséért sem fogja Trump a magyar kormányfőt megdicsérni, hiszen egy amerikai egyetemről van szó! Az, hogy Sorossal nem szimpatizál Trump, még nem jelenti, hogy az amerikai elnök ne támogasson bármilyen amerikai érdekeltséget! A Sorossal szembeni unszimpátia viszont egyértelmű: a milliárdos amerikai filantróp dollár milliókkal támogatta a demokrata párti elnökjelöltet: Hillary Clintont. A tengerentúlon a patriotizmus felülírja a politikai nézetkülönbségeket. Ott ismeretlen az orbáni magyar(os) gondolkodás: „aki nincs velünk, az mind ellenünk van -  és soha többé nem szabad a hatalomhoz engedni”. Emiatt tartják egyfajta diktatórikus gondolkodás terjesztőjének a magyar miniszterelnököt Washingtonban is.
 
 

Tuesday, April 16, 2019

A nemzetállamok Európája




A magyar média nem igazán számolt be olyan részletesen és pártatlanul a milánói találkozóról, mint az elvárható lett volna a nyugati, elsősorban angol nyelvű tudósítások alapján. Sokkal inkább belterjes, provinciális módon, (és kárörvendően) Orbánt tették az ott történtek középpontjába annak ellenére, hogy a magyar miniszterelnök – sportnyelven - labdába sem rúgott, ezért el sem ment, pedig meghívása volt! Ugyanakkor a találkozónak komoly visszhangja lett a világsajtóban. Az EU választások előtt igenis oda kell figyelni, mi történik a világban, különösen Európában. A nyugati megfigyelők a „szélsőjobb” (far-right) jelzővel illetik azt az új formációt, amely erős frakciót alakíthat a májusi európai parlamenti választások után. Ennek az új EU-s frakciónak az olasz Északi Liga elnökét, jelenlegi kormányfő-helyettest és belügyminisztert, Matteo Salvini-t tekintik a szellemi atyjának. Igen, valamikor szó volt, hogy Orbán is jelentős szerepet kaphat, de a „pávatánc”-ot a nyugat-európai szélsőjobboldaliak sem veszik be. Ha Orbán egy új frakcióban akar vezető pozíciót (mondjuk alelnöki posztot), akkor előbb ki kellene lépnie az EP legnagyobb frakciójából, a néppárti tömörülésből (EPP). Mint ahogy ezt 2000-ben tette, amikor lemondott a Liberális Internacionálé alelnöki tisztjéről, és pártjával (Fidesz) együtt átlépett az Európai Néppártba. Napjainkra eltűnt ez a húsz évvel ezelőtti (politikai) elszántság, helyette populista lett, aki - mint a magyar lélek kiváló ismerője - csak azt fújja, amit hazai hívei hallani szeretnének.
Az EU-s választási kampányban jó partnernek bizonyul a hazai ellenzék is, mely ugyancsak a megszokott Orbán-ellenes szövegeket szajkózza, miközben még csak célzás sincs alternatívára, például a jövőt illetően, mit kellene Magyarországnak tennie. A „maradjunk az EU-ban”, meg „mi európaiak akarunk maradni”, édeskevés. Épp olyan semmit mondó, de jól hangzó (populista) kortes beszédek, mint az EU-s kampánytól független eddigi ellenzéki megszólalások. Sehol egy utalás, magyarázat, figyelemfelkeltés, hogy valójában van-e koncepciója Orbánnak arra, hogy mi legyen Európával, és benne Magyarországgal, ha annyira megerősödne az európai parlamenti szélsőjobb, hogy kormányzási, de legalábbis beleszólási jogot szerezne? A megszokott nacionalista szlogeneken kívül („megvédjük határainkat”, „idegeneket nem engedünk be és nem keveredünk velük”, „a mi hazánkban nekünk senki se dirigáljon külföldről”, stb.) Orbán, eddig semmilyen jövőképet nem vázolt fel. Például, hogyan nézne ki a „nemzetállamok Európája”? Különös tekintettel annak gazdaságára, melynek fel kell majd vennie a harcot az USA-val és Kínával. Ez a legfőbb probléma ma is az EU-ban. Ezt Nyugat-Európában látják, és ha eddig csak szőrmentén jelezték, azért tudvalevő, komoly átalakításokat terveznek a májusi választások után. Ezt jól érzi és látja Orbán is. Nem hiába rémisztgetik, pardon „készítik fel”, miniszterei a lakosságot a közeledő „válságra”. Magyarul, az EU-s pénzek elapadására.  Különben az összes feltörekvő szélsőjobboldali mozgalommal ez az igazi baj: halvány lila elképzelésük sincs a nemzetállamok együttműködéséről, az európai gazdaság működéséről. Ha nem „Brüsszel irányít”, akkor mi lesz a gazdasággal? Ha központilag nem szednek be adókat, mert az a nemzetállamok kezébe kerül, és minden ország maga intézi dolgait, akkor az esetleges pillanatnyi pénzügyi nehézségeiket hogyan fogják egymás közt kisegíteni? Vajon a nemzetállamok például védővámokat fognak bevezetni tartalékaik feltöltésére? Mi lesz a „közös valutával” (euró)? Ismét váltani kell majd a „nemzeti valutákra”, ami igencsak meg fogja nehezíteni a külkereskedelmet, a kezelési költségekről nem is beszélve! Egyáltalán, hogyan képzelik el az európai prosperitást (a gazdasági, üzleti fellendülést), a versenyképességet az USA-val, Kínával szemben?  Ezek nagyon fontos dolgok, egy ország, egy nemzetállam, és azok Európája számára. Ezt hiányolják leginkább a szakértők is az alakuló új európai parlamenti frakció, és jövendő tagjai, elképzeléseiből.
Jelenleg négy európai országban van szélsőjobboldali, populista kormány hatalmon: Olaszország, Magyarország, Ausztria és Lengyelország.  Legalább még két országban (Franciaország és Hollandia) jelentős a szélsőjobb. A milánói összejövetelre 20 országot hívott meg Salvini, amire végül csak négyen jöttek el.  Salvini-n kívül két EP képviselő, Jörg Meduthen, a német AfD-től, és Anders Vistisen, a dán „néppárt”-tól, valamint Olli Kotro, aki nagy reménységű jelölt a nacionalista finneknek az EU-s parlamenti választásra. A most vasárnap (2019. március 14.) tartott finn parlamenti választáson mindösszesen 0,2 %-kal (5.000 szavazattal) maradt alul a győztes szociáldemokratáktól, a Finnek nevű párt, mely igen erős (szélső)jobboldali jelenlétet mutat a finn politikai életben.
Megfigyelők szerint, bármennyire is erősödnek a szélsőjobboldali pártok (saját hazájukban), egy ütős, erős parlamenti frakció létrehozása nem valószínű. Borzasztó nagy elvi ellentéteket kellene félretenniük. Salvini szoros barátságot épített ki a francia Marine Le Pen Nemzeti Gyűlés/Tömörülés nevű pártjával. Ugyanezt az olasz szélsőjobboldali Salvini-nek nem sikerült elérnie a lengyel Jarosław Kaczyński-val, mert bármennyire is azonos a gondolkodásuk a migráció és az „európai kultúra” terén, a lengyelek történelmi orosz-ellenességét senki sem tudja megváltoztatni. Különösen Salvini nem, aki köztudottan Putyin csodálója, és az Oroszország elleni szankciók mielőbbi megszüntetésének szorgalmazója. Megfigyelők szerint a franciákat és a lengyeleket nem lehet közös nevezőre hozni.
Salvini meg akarja törni a jelenlegi Európát (EU) domináló francia-német tengelyt is. Mint látható, Orbántól eltérően, a nyugat-európai szélsőjobbnak van elképzelése egy „új Európa megteremtésére”, kivéve a gazdaság átalakítására, ami nélkül nem lehet prosperáló Európát építeni.  Kicsit hasonló a probléma, mint a szélsőbaloldali eszmék terjedése és uralkodása idején. A kommunista rendszerek is a gazdaságba buktak bele.