Thursday, June 03, 2010

Versailles és Trianon madártávlatból

Már folyt a dél-szláv háború, Magyarországon pedig a NATO népszavazás előkészülete. Nagyon meglepődtem, amikor a hazai propaganda, pardon „választási szlogen”, azt hirdette: „a NATO-n keresztül vezet az út az Európai Unióba”. Nem értettem. Mi köze a kettőnek egymáshoz? Ausztria EU-tag, viszont nem tagja a NATO-nak, hiszen az ellentmondana semlegességének. Hasonló a helyzet Svédországgal is. Ugyanakkor ott van Törökország, ami már évtizedek (1952) óta NATO-tag, és nem tudja elérni, hogy felvegyék az EU-ba.

A népszavazás sikere érdekében az akkori magyar média elhallgatta, hogy NATO-tagságunk már rég eldöntött, annak ellenére, hogy a felvételre kijelölt másik két országgal (Csehország és Lengyelország) ellentétben, hazánk nem volt határos egyetlen NATO országgal sem. Csehország és Lengyelország tagsága geopolitikailag és stratégiailag teljesen logikusnak tűnt, hiszen mindkettő határos (az újraegyesült) Németországgal. A NATO 1949-es megalakulásának ugyanis egyik legfontosabb célja Németország „semlegesítése” volt, hiszen területéről két világháború is kiindult a XX. században. Ha Németország szomszédjai NATO tagok, és az Észak-atlanti Szövetség katonai vezetése (állandóan) amerikai, akkor (Nyugat- és Közép-)Európa békéje biztosított.

Ebbe az „első körnek” is nevezett geopolitikai koncepcióba, vajon hogyan került be az egyetlen NATO országgal sem határos Magyarország? Erre egy francia politikai elemző adott egyértelmű választ a közös francia-német tv-ben, az ARTE-ban. Az elemző a dél-szláv helyzetet ecsetelte, majd kommentárja végén megjegyezte: amíg Nyugat-Európa népei, országai az egyesülésben érdekeltek (lásd EU), addig a (berlini) Fal és a Vasfüggöny lebontása óta Kelet-Európa népei a nemzetállamok kialakításán fáradoznak, lásd Csehszlovákia és a soknemzetiségű Szovjetunió megszűnését. Ebbe a folyamatba nagyon jól beleillik a dél-szláv háború, ahol az egykori Jugoszlávia népei küzdenek önállóságukért. A nemzetiségi harcok következő fázisa, újabb háborús gócpontja, Magyarország lehet, hiszen ennek az országnak van a legnagyobb kisebbsége a határon túl, az összes vele szomszédos országban.

A francia elemző szavai összecsengtek az Észak-atlanti Szövetség stratégai elképzelésével: Magyarországot minél előbb fel kell venni a NATO-ba! Hiszen, ha az ország katonai vezetése Brüsszel alá van rendelve, akkor bármilyen (szélsőséges) kormánya is lesz az országnak, az fegyveres konfliktusba nem tud keveredni szomszédjaival. És ez fordítva is igaz. A szomszédos országok (szélsőségei) sem kísérelhetik meg Magyarország megtámadását, mert akkor a NATO-val találják szembe magukat. Talán, ezért sem mert nemet mondani néhány héttel a NATO-felvétel után Orbán Viktor akkori miniszterelnök, amikor engedélyezte a NATO harci gépek magyarországi légitámaszpontokról való felszállását a magyarlakta jugoszláviai területek bombázására. Pedig, nemet mondhatott volna, épp úgy, mint ahogy azt az ugyancsak NATO-tag Görögország tette, amely nem engedte területéről a (hozzá hasonlóan ortodox) szerb lakosság elleni hadműveleteket, légitámadásokat.

Mindezek ismeretében Magyarország NATO-tagsága a népszavazástól, ill. annak eredményétől függetlenül is biztosított volt. Ugyanakkor, a francia elemző észrevétele jól jellemzi Nyugat-Európa hozzáállását és véleményét a Kárpát-medence geopolitikai helyzetéről, amit a magyarok egy szóval szoktak emlegetni: Trianon.

Érdekes, Európa legtöbb országában szinte ismeretlen fogalom ez a név. Viszont Versailles nevének hallatán azonnal beugrik a „Versailles-i Szerződés” elnevezés, mely valamennyi közép- és kelet-európai nép számára változást hozott az I. világháború után. Francia kezdeményezésre gyakorlatilag átrajzolták az akkori Európa megszokott térképét, minek következtében négy nagy (szárazföldi) birodalom szűnt meg: a Német Császárság, a Habsburg Birodalom, mely 1867 óta Osztrák-Magyar Monarchia, a cári Oroszország és az Oszmán (török) Birodalom.

A Német Birodalom nevet megtartva a császárság szociáldemokrata (weimari) köztársággá alakult át, miközben területe jelentősen lecsökkent. Nyugaton, az 1871 óta Németországhoz tartozó El-Zász - Lotaringia visszakerült Franciaországhoz, és a Saar-vidék is francia megszállás alá került, Keleten pedig Nyugat-Poroszország lett Lengyelország nyugati fele. A cári Oroszország még a világháború idején (1917/18) külön békével (Brest-Litovsk) vált ki a harcokból, és először Szovjet-Oroszország, majd Szovjetunió néven maradt fenn. A „területrendezés” azonban a szovjet-orosz birodalmat sem hagyta ki. Elvesztette az addigi nagyhercegséget, a mai Finnországot, valamint a Baltikumot és a később Nyugat-Ukrajnának és Nyugat-Belorusznak elnevezett területeket, amikből létrejött Lengyelország keleti fele. Az Oszmán Birodalom teljesen visszahúzódott a Balkánon, és helyére az európai mintájú Török Köztársaság lépett. A negyedik, a soknemzetiségű egykori Habsburg Birodalom, az 1867 óta fennállt Osztrák-Magyar Monarchia viszont teljesen megszűnt Európa közepén. Ebben a folyamatban nagy szerepet játszottak az első világháborút követő forradalmak is, melyek Közép- és Kelet-Európában sorra hozták létre a köztársaságokat. A királyság intézménye végül is Magyarországon kívül csak a Balkánon (Románia, Bulgária, Jugoszlávia és Albánia) volt képes fennmaradni. Ráadásul Magyarországon egy király nélküli királyság jött létre, melyben a hatalomra került uralkodó osztály saját magát „ellenforradalminak” nevezte.

Magyarország területvesztésére a válasz azonban nem Trianon. A valódi kulcsszó Versailles, ill. a Versailles-i Szerződés, mely elnevezés és fogalom 1871 óta meghatározó az európai politikában, különösen a francia-német viszonyban. Talán, kevesen tudják, hogy a Versailles-i palota tükör-termében 1871 januárjában nemcsak a francia-német háború befejezését jelentő „előszerződést” írták alá, amely Franciaország kapitulációját jelentette, hanem az egységes Németország megteremtését is. A tükörteremben ismerték el és jelentették be I. Vilmos porosz királyt az egyesült német tartományok császárának, miközben a „vaskancellár” Bismarck aláírta a területszerzéssel (El-Zász - Lotaringia) is járó békeszerződést, helyesebben békediktátumot. Ráadásul hadisarcot is kellett a franciáknak fizetniük.

A megsemmisítő vereség gyakorlatilag kiszorította a franciákat a kontinentális Európából. Franciaország tengerentúli gyarmatokkal rendelkező nagyhatalom maradt, miközben a fiatal német császárság, pontosabban a Német Birodalom, átvette a vezető szerepet Közép-Európában. A franciák feletti győzelem előtt, 1866-ban, a poroszok legyőzték a Habsburgokat, akik kétségbe esésükben tárgyalásokat kezdtek a „keleti tartománnyal”, azaz Magyarországgal, melynek eredménye, egy évvel később, a Kiegyezés lett. Erre nagy szüksége volt a Habsburg Birodalomnak, hiszen Garibaldi ország egyesítő mozgalma miatt Olaszország is elszakadt Bécstől. Az osztrák császárt, mint királyt, csak a magyarok ismerték el, ellentétben a csehekkel, akik sohasem engedték I. Ferenc Józsefet cseh királlyá megkoronázni! A pán-szlávizmust megalapító és hirdető csehek a Habsburg Monarchia égisze alatt várták önállóságuk eljövetelét, mivel tartottak a másik két nagyhatalomtól: a némettől és az orosztól. Annak ellenére, hogy az utóbbival a pánszláv mozgalom testvéri kapcsolatot táplált, az ortodox cári Oroszország eszmevilága távol állt a huszita (protestáns) cseh gondolkodástól.

Bécs az Osztrák-Magyar Monarchia létrehozásával nagy terhet vett le a saját válláról. Gyakorlatilag átengedte a birodalom keleti része feletti uralkodást a magyaroknak. Az új természetes belsőhatár a Lajta lett. Attól keletre, azaz a Lajtán-túl (Trans-Leithanien) volt a soknemzetiségű Magyar Királyság, nyugatra pedig, azaz a Lajtán-innen (Cis-Leithanien), pedig a németajkú Ausztria, valamint Csehország. Az új politikai és jogi, jogállami felállás szabadkezet adott a magyaroknak. Mindenben önállóak lettek, kivéve a hadügyet és a külügyet. Ez elvben közös volt, ennek ellenére a hadügyi tárcát sohasem töltötte be magyar. Ugyancsak újdonságnak számított, hogy a Magyar Királyság „adómentességet” élvezett, azaz nem kellett Bécsnek adóznia. Az, hogy a magyar király és az osztrák császár személye megegyezett, úgy tűnt a magyarokat nem zavarta, azt a Kiegyezés szerves részének tekintették.

Ezért Magyarország az első világháborúban nem a „vesztesek oldalán állt”, hanem maga is vesztes volt, mivel aktívan részt vett annak a láncreakciónak az elindításában, amely négy évig tartó öldöklésbe torkolt. Hiszen a háborút az Osztrák-Magyar Monarchia (Habsburg Birodalom) robbantotta ki azzal, hogy megtámadta az oroszbarát Szerbiát, a szövetséges Német Birodalom (Német Császárság), pedig hadat üzent cári Oroszországnak, majd Franciaország ellen fordult. A központi- vagy tengelyhatalmak (Berlin és Bécs/Budapest) veresége jó alkalmat adott a győztes franciáknak a visszavágásra, aminek következtében az évszázados francia-német ellentét áldozata lettünk.

A franciákat és miniszterelnöküket (Clemenceau) csak egy dolog érdekelte: revánsot venni a németeken 1871-ért, és közben a világgal elhitetni, hogy Európa hosszú távú (örök?) békéjét a német nagyhatalmi törekvések megakadályozásával lehet csak elérni. Ez pedig úgy érhető el, ha Németország keleti oldalán a Balti-tengertől a Boszporuszig független államok sora jön létre, melyek francia-brit (Entente - franciául (diplomáciai) megértést, megegyezést jelent - Antant) befolyás alatt állnak, és egyben „ütköző zónát” is alkotnak az orosz (1917 óta szovjet) birodalom felé. Ezzel kvázi megakadályozva egy (későbbi) orosz-német közeledést is. Ennek az elképzelésnek a megvalósításához meg kellett szüntetni a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchiát, és helyette sok kis (elsősorban szláv) nemzetállamot létrehozni. Tehát, az alapkoncepció - eleve és alapjába véve - NEM "magyarellenes" volt! Sőt, annyira németellenes volt, hogy a megszüntetett Monarchia németajkú lakosságát, az osztrákokat, nem engedték a Német Birodalomhoz csatlakozni. Hiába volt pl. a hovatartozásról népszavazás Salzburgban, ahol a város lakóinak 99 %-a Németországhoz kívánt csatlakozni, a végeredményt megsemmisítették. Viszont Sopron esetében pont a fordítottja történt, ami ugyancsak jól mutatja a győztesek németellenességét. Az viszont, hogy "rosszul húzták meg a nemzetállamok határait" – máig vitatható.




Mindettől függetlenül, nagy árat fizetett az I. világháborút lezáró békeszerződés miatt a világ, hiszen az 1919-20 közötti „területrendezési” döntések már akkor magukban hordozták a 20 évvel későbbi, szinte elkerülhetetlen második világháborút. Sőt, a versailles-i békediktátumoknak volt még egy sajátossága: több évszázados, ha nem örök, szokásjogot rúgtak fel azzal, hogy a győztesek nem ültek tárgyaló asztalhoz a vesztesekkel. Csak a döntés aláírására hívták meg a vesztes félt. Ez a németek ellen alkalmazott francia gyakorlat később általánossá vált. Nemcsak a versailles-i béketárgyalások többi (vesztes) részvevőivel szemben (lásd Trianon), de a müncheni egyezmény idején is (1938), amikor Csehszlovákia felett úgy döntöttek, hogy az érintettet meg sem hívták az „egyeztető” tárgyalásokra. Ezt a gyakorlatot később (1945) megismételték Potsdamban is.

Viszont nem csak vesztesei, hanem kirobbantói is voltunk az első világháborúhoz vezető „konfliktus”-nak 1914-ben, hiszen a cári orosz befolyás alatt álló Szerbia megtámadását az Osztrák-Magyar Monarchia határozta el. Ami még súlyosabb, a közös császárság és királyság (K. u. K.) feladatmegosztása szerint (Kiegyezés -1867), Magyarországé volt a külügyi tárca, Ausztriáé pedig a hadügy. Magyarul: magyar hozzájárulás nélkül a Monarchia nem indíthatott háborút! Tisza István miniszterelnök tisztában volt a Lajtától keletre fekvő államrész (Transleithanien) nemzetiségi problémáival, a kisebbségben lévő magyarságra leselkedő veszéllyel. Nem véletlen a korábbi (1880-1910) erőszakos magyarosítási politika, főleg a szlovák és németajkú lakossággal szemben. Tisza nagyon félt a szlávoktól és az ugyancsak ortodox, „megbízhatatlan” románoktól. Ebből kifolyólag fenntartásai voltak a Szerbia elleni hadjárat következményeivel szemben. Abban biztos volt, hogy a katonailag erős Monarchia gyors győzelmet fog aratni 1914 nyarán. Viszont nagyon tartott attól, hogy Bosznia-Hercegovina 1908-as bekebelezéséhez hasonlóan, egy újabb szláv nemzetiségű területtel és lakossággal fog bővülni a Monarchia, az amúgy is kisebbségben lévő magyarsággal szemben. A Balkánról egyre jobban kiszoruló Oszmán Birodalmat felváltani látszó cári orosz befolyást, amelyet geopolitikai és stratégiai megfontolásból a francia-brit (Entente) érdekszövetség is támogatott, (más-más megfontolásból) a magyarokon kívül az osztrákok, a németek, sőt az olaszok sem nézték jó szemmel. Bécs ezért döntött balkáni határai kiterjesztése mellett, amit csak felgyorsítani látszott a trónörökös (Ferenc Ferdinánd) elleni (szarajevói halálos) merénylet. Végül a központi- vagy tengelyhatalomnak is tekintett Német Birodalom szövetsége meggyőzte Tiszát a háború megindításáról. Annak ellenére, hogy Tisza István mindvégig ellenezte Szerbia annektálását, de mindenekelőtt Magyarországhoz való csatolását a már fentebb említett okok miatt. Ugyanakkor példaképe a németeket egyesítő Bismarck volt, a szociálisan is érzékeny „vaskancellár”, aki elsőként vezette be az (állami) egészségbiztosítást, a baleset- és rokkantbiztosítást, valamint a nyugdíjrendszert.

Tisza aggodalmai a külső szemlélő és a világtörténelem szempontjából részletkérdések, ehelyett általánosan (és sommásan) elfogadott, hogy az első világháborút a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia robbantotta ki, és vesztette el.

Ez a megállapítás az osztrákoknak közel sem okozott akkora traumát, mivel ők már 1867-ben "megszabadultak” az addig is sok fejfájást okozó soknemzetiségű keleti tartománytól, Magyarországtól. Sokkal nagyobb fájdalma volt Ausztriának a Lajtán inneni (Cis-Leithanien) birodalom, országrész, fejlett ipari központjának, Csehországnak az elvesztése.

Habár a világháborúnak 1918. 11. 11-én 11 órakor volt hivatalosan vége, pontosabban ez a fegyvernyugvás, az általános tűzszünet mindenki által elfogadott időpontja, dátuma, az azt követő béketárgyalások, ill. békeszerződések megkötése, aláírása 1920 nyaráig elhúzódott, mivel valamennyi vesztes felett külön döntöttek más-más helyen. Trianon-ban a magyar, St. Germain-ban az osztrák, Neuilly-sur-Seine-ben a bolgár és Sevres-ben az oszmán birodalommal íratták alá a békediktátumot, mely szerint a(z első) világháború kirobbantásáért Németország és szövetségesei az egyedüli felelősök, ezért területvesztésre és a győzteseknek jóvátétel megfizetésére kötelezték őket.

Az első békekötést, pontosabban ultimátumot a németekkel íratták alá 1919. június 28-án. Előzőleg a győztesek szerződéstervezetére a németek - a hagyományoknak megfelelően - ellenjavaslatot nyújtottak be, de azt a szövetségesek elutasították. Németország valamennyi gyarmata elvesztésén túl területéből 70 ezer négyzetkilométert „engedett át” szomszédjainak, a legnagyobbat (Nyugat-Poroszországot) az újonnan alakult Lengyelországnak. Katonaságát 100.000 főben határozták meg. Katonai harci repülőgépek, páncélosok és nehéztüzérség tartását, birtoklását megtiltották. Németországnak el kellett ismernie, hogy egyedül felelős a világháború kirobbantásáért, és ezért jóvátételt kell fizetnie.

1919. szeptember 10-én a Saint Germain –en –Laye-i kastélyban írta alá Ausztria a versailles-i békeszerződést. Az osztrák delegáció már májusban a helyszínre érkezett, de a megbeszéléseken nem vehettek részt. Az ott elhangzottakról csak írásban értesítették az osztrák küldöttséget, közölve velük, hogy Németországgal együtt az Osztrák-Magyar Monarchia egyedül felelős a háború kirobbantásáért. Ausztria a hadkötelezettség megtiltása mellett 30 ezer fős hadsereget tarthatott meg, miközben valamennyi fegyvergyárát és raktárát meg kellett semmisítenie. Nem egyesülhetett Németországgal, és nem használhatta a „Deutschösterreich” (Német-Ausztria) elnevezést, csak az Österreich (Ausztria) nevet.

Ausztria után kezdődtek a béketárgyalások Magyarországgal. Gyakorlatilag az osztrákokkal elfogadtatott és megkötött szerződés birtokában kész tények elé állították a magyar küldöttséget, és ugyancsak tárgyalás és meghallgatás nélkül, ultimátumszerűen íratták alá a békediktátumot 1920. június 4-én.

A Magyarországot sújtó néhány előírás: legfeljebb 35 ezer fős önkéntes hadsereg, nem gyárthat vagy vásárolhat tankokat, repülőket, páncélosokat, hadihajókat; később megállapítandó jóvátétel fizetése 30 éven át – zálogul a magyar állam minden vagyonát és bevételét a Jóvátételi Bizottság ellenőrzése alá kell helyezni. Stratégiai okokból csak egyvágányú vasúti hálózat volt megengedett. A kétvágányú szakaszokat fel kellett szedni. Különben ennek a rendelkezésnek a maradványa még mindig tapasztalható pl. a Balaton mentén.

A Magyar Királyság 325 ezer km²-es területe 93 ezer km²-re, lakossága 20,9 millióról 7,6 millióra csökkent. A királyság 10 legnagyobb városa közül öt az országhatáron kívülre került, valamint Fiume (Rijeka) elcsatolásával nemcsak tengeri kikötőjét, de tengeri kapcsolatát is elvesztette. A természeti nyersanyag források jó része is a határon túlra került.

Az elcsatolt területekre került 13.3 millió egykori magyar állampolgárból csak 3,2 millió vallotta magát magyarnak, ami azt is jelenti, hogy Nagy-Magyarország eredeti lakosságának kb. fele eleve nem volt magyar (nemzetiségű). A szerződés kimondta, hogy az államhatáron kívül maradottaknak egy évük van eldönteni hovatartozásukat, mivel az egy esztendő leteltével elvesztik magyar állampolgárságukat.

A francia alapkoncepció, miszerint Európa hosszú távú békéjének egyedüli záloga Németországtól, ill. a német nyelvterülettől keletre élő népek saját államalapítása, a XX. század elejei nacionalista mozgalmak idején logikusnak tűnt. Ezt a nemes gondolatot, a népek önállóságát és függetlenségét szorgalmazó USA, és annak elnöke, Wilson, is támogatta. Persze a francia elképzelést elsősorban a németellenesség, az 1871-es vereség megtorlása vezérelte, annak reményében, hogy az újonnan alakult (elsősorban szláv) államok „lekötik és sakkban tartják” a haderejétől és hadi potenciájától amúgy is megfosztott Német Birodalmat.

Hogy a franciák mindettől függetlenül megbocsáthatatlan, felelőtlen és bűnös hibát követtek el, azt a 20 évvel később elindított II. világháború (és annak következménye) igazolja. Hiszen az is Versailles miatt volt! - a kérdés csak az: melyik Versailles miatt? 1871 vagy 1919/20. Persze, ha jobban belegondolunk, akkor az 1947-es "Párizsi Békeszerződés" is Versailles-ban köttetett, tehát valójában egy újabb versailles-i szerződés volt, ami Magyarország szempontjából az 1920-as döntés és határok megerősítését jelentette.

Ennek ellenére, 90 esztendő elteltével, a hazai közhiedelemben még mindig erősen él az az önsajnálat, miszerint „mindenki minket bánt”, „mi vagyunk, akik a legtöbbet szenvedtük” (és szenvedünk), és akiktől „a legtöbbet vették el”, sőt egyenesen „elrabolták”. Jó volna, ha e bús-borongós hangulatkeltők és követőik körbenéznének Európában, például az I. világháború békediktátumait sokkal jobban megszenvedett többi vesztes portékáján. Vajon ők hol tartanak manapság az önsajnálatban?

Nem láttam még Osztrák-Magyar Monarchiát ábrázoló matricás osztrák autót. Sem külföldön, sem országon belül. Sőt, az ottani nacionalistáktól sem hallottam, hogy a híres gyógyüdülőhelyet Karlsbad-ot (Karlovy Vary) vagy Marienbad-ot (Marianske Lazne) követelnék vissza, esetleg kétfejű fekete sasos sárga zászlókkal vonulnának fel. A legnagyobb fájdalmukat képező, Olaszországnak adományozott, Dél-Tirol esetében pedig megállapodtak (az örök ellenség?) olaszokkal, hogy az ott élők, önrendelkezési alapon, szabadon használhatják mindkét ország (olasz, osztrák) nyelvét, a telefonkönyvek kétnyelvűek, a szerződéseket (legyen a ház, autó stb. vásárlás, eladás vagy bérlés) akár német, akár olasz nyelven is meg lehet írni és kötni, azt (fordítás nélkül!) mindkét országban (sőt Németországban is!) elismerik. Ha pedig valakinek nem tetszik a dél-tiroli bíróság (elsőfokú) döntése, akkor maga határozza meg, hogy másodfokú jogorvoslatra Bécshez vagy Rómához fordul.

Az 1919-es versailles-i szerződés miatt „fellázadt” Németországot 1945-ben duplán sújtották a második világháború kirobbantása miatt (is). Területét tovább csonkították, az egykori Kelet-Poroszországnak még a neve is eltűnt a köztudatból és a térképekről egyaránt. Fővárosát napjainkban csak Kalinyingrád néven ismeri a világ, ha egyáltalán tudják e szovjet-orosz város történelmi múltját. Szilézia is inkább csak a történelemkönyvekből ismert. Arról pedig a magyar közvélemény szinte semmit sem tud, hogy a II. világháborút követően 12 millió német (Heimatvertriebene) hagyta el szülőföldjét annyi holmival, amennyit magával tudod vinni, és ahova soha többé nem térhetett vissza! A németek esetében nem csak az országhatárokat tolták arrébb a nemzetközi egyezmények, hanem a lakosságot is távozásra kényszerítették! A mai Németországnak még sincs konfliktusa szomszédjaival. Németország 1914 előtti határait jelző matricás autókat sem látni. Az egykori német (birodalmi) területekről elűzöttekről, mint (politikailag) önhibáztató történelmi tényről, emlékezik meg az állam. Az emléknapot azonban csak az elűzöttek és leszármazottjai tartják meg, arról a parlamentben (Bundestag) nem emlékeznek meg, pláne felállással, himnuszénekléssel nem. A német népet jobban érdekli a mindennapok problémája és a jövő, amiért érdemes élni, és amire a sikerek láttán csak büszkék lehetnek.

Ha összehasonlítom az I. világháború három nagy vesztesét, a németeket, az osztrákokat és a magyarokat, akkor szomorúan kell megállapítanom, hogy hazánk meg sem közelíti a másik két megcsonkított, megnyomorított vesztes napjainkra elért társadalmi, gazdasági és politikai teljesítményét.
.
.
Kapcsolódó anyagok

Elhallgatott történelem 1939-1941 / II. ... (Saturday, September 05, 2009)

Trianon cseh-szlovák szemmel ....(Tuesday, November 25, 2008)

1938 ......................... (Friday, September 26, 2008)

A lengyel Trianon .................. (Thursday, March 23, 2006)

.

Labels:

6 Comments:

Blogger Nefelejcs said...

Nagyon jó írás. Nagyobb körben kellene ismerni, legalább a következtetéseit.

(Egy pici megjegyzés: az elején olyan érzésem van, mintha Ön elhinné, hogy a NATO-nak érdeke a béke. Míg a közepén-végén "leleplezi" a béketerveket.

A NATO-t sem tartom jobbnak legalábbis én. Nem tudom, hogy igazam van-e - érdekelne a véleménye.

7:49 AM  
Blogger rás said...

Igazán nagyívű, sokféle összefüggést és részletet megmutató esszé, amelynek a mondanivalójával tökéletesen egyetértek. Vannak persze részletkérdések, amelyben eltér a nézetünk - pl. szerintem nem Magyarország és szomszédai potenciális ellenségeskedése, illetve ezen országok "fékentartása" miatt kellettünk a NATO-nak, hanem elsősorban a délszláv térség miatt -, de ez most nem túl lényeges. Néhány apróbb dolgot azonban helyesbítenék:
1./ Nem volt olyan felosztás, hogy a Monarchia közös külügyminisztere mindig magyar legyen: 1914-ben például Leopold Berchtold töltötte be a tisztséget.
2./ Trianon nem helység (mint Neuilly vagy Saint-Germain), hanem két palota a versailles-i kastély parkjában.
3./ Tisza miért ellenezte a háborút: egyrészt valóban amiatt, amit írtál, nem akarta, hogy nőjön a szlávok aránya a Monarchiában; Szerbia aligha került volna Magyarországhoz, nőtt volna viszont az esélye a trialista átalakításnak, vagyis hogy a Monarchia szláv területeiből egy harmadik egyenjogú (rész)államot hozzanak létre. Tisza emellett félt, hogy háború esetén a románok betörnének Erdélybe, ezért el akarta érni, hogy a hadüzenet előtt biztosítsák Románia semlegességi kötelezettségvállalását. Ez is hozzájárult a Szarajevó és a hadüzenet közti egyhónapos huzavonához.

10:59 AM  
Blogger Pocakos said...

Kedves Nefelejcs,

a NATO megalakulásakor védelmi szervezetnek indult. Első főtitkárának híres mondása: „az oroszokat tartsd távol, az amerikaiakat tartsd bent, a németeket pedig tartsd kordában” ("to keep the Russians out, the Americans in, and the Germans down"). Mint katonai szövetség, ha bármelyik tagot megtámadnák, akkor a többiek a segítségére sietnek. Ez egyértelműen a békét szolgálta – a hidegháború idején. Helyzete és szerepe a dél-szláv háború alatt megváltozott, hiszen a védelmi szervezet fennállása óta először „kitámadott”: bombázott Boszniában, majd Szerbiában. Egyúttal rámutatott arra is, hogy az EU-nak nincs katonai ereje, hiszen a bombázásokat az amerikai légierő végezte. Egy európai, helyi (balkáni) konfliktust az európaiak (EU) képtelenek voltak (egyedül) megoldani. Úgy tűnik, hogy a kölcsönösség elve alapján akkor adott amerikai segélynyújtást viszonozzák mostanában az európaiak Afganisztánban, a terrorizmus elleni harc címén.

11:09 AM  
Blogger Pocakos said...

rás: köszi az értékes kiegészítéseket. Az 1. pontban teljesen igazad van. Javítottam. Köszi!
2. ponthoz csak annyit: a köznyelv csak „versailles-i szerződés”-ként emlegeti bárhol, bármely helyszínen is írták alá diktátumot. Ezt akartam jelezni. A pontosítást köszönöm. Ugyancsak a 3. pontot, észrevételt!

NATO tagság
1990-91. január. Kalasnyikov-ügy. Vajon a pénzéhség vagy az irredentizmus volt a háttérben?
1991. június 26. Horvátország kikiáltja függetlenségét.
1991. július 1. megszűnik a Varsói Szerződés (és augusztusban sorra válnak függetlenné a SZU tagállamai)
1992. január 15. az Európai Közösség mind a 12 országa elismeri Horvátországot.
1995. nov. 25. az első amerikai egységek megérkeznek Taszárra. Miután a boszniai háború és békefenntartás érdekében kell egy közeli támaszpont. Az amerikaiak nem, mint NATO, hanem mint US támaszpontot veszik birtokukba. Nem is lehet másként, hiszen nem vagyunk NATO tagok.
1997. július 8. a NATO három országot hív meg tagjai közé: Lengyelország, Csehország és Magyarország. A hírrel kapcsolatban megjegyzik, hogy ezzel elvetették az eredeti francia javaslatát, hogy öt országot vegyenek fel: Szlovénia és Románia tagságát. Ezt Clinton utasította el.
[url] http://edition.cnn.com/WORLD/9707/08/nato/index.html [/url]
(szerintem) a franciák logikája részben az lehetett, hogy a NATO országoknak határosnak kell lenni egymással (a segélynyújtás miatt) ezért (Olaszországon keresztül) Szlovénia, Magyarország és Románia amolyan déli védelmi egységet, tömböt jelentene. Clinton viszont ragaszkodott a hármas létszámhoz. Talán tartott Moszkvától, ha túl gyorsan bővít? Viszont Magyarország mindenképpen stratégiai és geopolitikai jelentősséggel bír(t).
A meghíváskor (1997 nyara) még nem lehetett tudni, hogy lesz koszovói háború. A Kárpát-medence biztonsága és békéje viszont fontos volt.
Megjegyzem a VSZ megszűnése után volt olyan elképzelés, hogy Ausztriához hasonlóan semlegesek legyünk (ahogy azt 56-ban Nagy Imréék is kinyilvánították). Ezt követően terjed el az a hülyeség, hogy „az EU-ba (akkor még EK-ba) a NATO-n keresztül vezet az út”.

11:29 AM  
Blogger Nefelejcs said...

Olvastam, és köszönöm.

6:38 PM  
Blogger Attila- said...

Ami a matricákat illeti, szerintem egy ilyen nívós munka végén nagyon övön aluli hangulatkeltés.

A scientológusokat juttatja eszembe, akik sok igazság hangoztatásába csempészik bele a saját hazugságaikat.

Sem a németeknek, sem az osztrákoknak nem volt 1000 éves, gyakorlatilag változatlan határokkal rendelkező birodalmuk.
Ne felejtsük el, hogy alig 25 évvel Trianon előtt ünnepelte az ország a Milleneumot, és ez az egész generáció tudatába beleivódott, és az elvesztett területek sokkal valósabb fájdalmat okoztak, mint mondjuk az osztrákoknak Csehország.

A Nagy Magyarország matricák ma elsősorban a magyarság összetartozásának a jelképei, és annak, hogy majd' 2 millió magyar sorsa még mindig nincs rendezve.

Egyébként ajánlom mindenki figyelmébe a Pozitív Visszacsatolás Stratégiáját.

http://pozitivvisszacsatolas.blogspot.com/

A Pozitív Visszacsatolás Stratégiáját elsősorban azok figyelmébe ajánlom, akiknek meggyőződése, hogy van valós és számunkra kedvező alternatívája a trianoni/párizsi paktumnak és hogy ez az alternatíva kölcsönösen előnyös lehet nekünk magyarorknak és a környező népeknek is. Továbbá, hogy következetes érveléssel és határozott fellépéssel lehet nyomást gyakorolni a magyar és nemzetközi politikai döntéshozó testületekre.

9:29 AM  

Post a Comment

<< Home