Elhallgatott történelem 1939-1941 /II.

I. - II. - III. - IV. - V. - VI.

.

Hogy a „Molotov-Ribbentrop paktum” mennyire a német császári és az orosz cári birodalom szellemében született, annak fényes példája, hogy az új náci-szovjet államhatár Brest-Litovsk városán haladt keresztül. Ott, ahol 21 évvel korábban (1918 márciusában) az alig féléves Szovjet-Oroszország kénytelen volt területeiről lemondani a központi hatalmak javára, hogy a szétzüllesztett cári katonaságból megszervezhesse a Vörös Hadsereget, és meg tudja vívni hatalmi harcát a fehérek elleni polgárháborúban. Sztálin a paktummal gyakorlatilag elégtételt vett azért, amit Trockij és Lenin kénytelen volt egykor taktikai és stratégiai okokból feladni, és ami a történelembe, mint a „Brest-Litovsk-i béke” vonult be. Ebben a városban tartották 1939. szeptember 23-én a jól dokumentált közös katonai parádét, melyen a szovjet parancsnok német kollegájával közölte: „London bevétele után szívesen látja Moszkvában”. Ez a megjegyzés is alátámasztja a sztálini elképzelést és reményt, miszerint a nácik a (nyugati) „imperialisták” ellen fognak vonulni. Az elkövetkező közel két év is ezt bizonyította: a nácik Nyugat-Európát próbálták meghódítani, a szovjet, pedig az egykori cári Oroszország határait, területeit igyekezett visszaszerezni, hol háborúval (Finnország), hol meg a Szovjetunióba való „önkéntes” jelentkezés ürügyén (Baltikum). 1940 nyarán Sztálin dísztáviratban gratulált Hitlernek Párizs (mint az „imperializmus” egyik fellegvárának) bevételéhez. Rá egy hétre a szovjet csapatok bevonultak az Oroszországtól 1918-ban függetlenné vált, majd Romániával egyesült Besszarábiába (Moldova), mondván a Versailles-i szerződés most már nincs érvényben. A szovjettől ilyenkor megszokott üldöztetések (kulákok, ellenzékiek, egykori – odamenekült - fehérgárdisták stb. letartóztatása) alól csak a besszarábiai németek (közel 100.000 ember) mentesültek, akik a Német Birodalom védelmét élvezve 1940 novemberéig áttelepülhettek Németországba.

Mint látható, a Szovjetunió 1939. szeptemberében nem azzal a céllal és szándékkal „érkezett” Lengyelországba, hogy bölcs stratégiai előrelátással területet nyerjen a majd két év múlva ellene forduló és támadó náci hadigépezettel szemben. Ez már csak azért sem igaz, mert ha Sztálint valóban, és kizárólag a térnyerés vezérelte, akkor miért kellett legyilkolni mintegy 20.000 lengyel hadifoglyot? (Katyn). Arról nem is beszélve, hogy a háború után (1945), miért nem adta vissza a lengyeleknek ezt a területet? Miért nem vonult ki a „stratégiai előrelátással” megszállt(?) kelet-lengyelországi területekről? Az is elgondolkodtató, hogy vajon a Szovjetunió miért tarthatta meg a „Molotov-Ribbentrop paktum”-ban megállapodott területeket? Eszerint az azóta százszor, ezerszer is elátkozott szerződés szelleme még ma is kézen foghatóan él?

A Lengyelország elleni hitleri támadásban 50.000 fős kontingenssel részt vett a náci segítséggel alig hat hónapja alakult Szlovák állam is. Ugyanakkor (az angolbarát, főcserkész) Teleki Pál pacifista beállítottságának köszönhetően visszautasította Berlin kérését, hogy a német csapatok Magyarországon keresztül (is) támadhassák a lengyeleket. Tette ezt annak ellenére, hogy a Versailles-i békeszerződés (Trianon) következtében elcsatolt területek egy része a hitleri Németország segítsége és közbenjárása nélkül nem kerülhetett volna vissza Magyarországhoz. Sőt, nemcsak megtagadta a Lengyelország elleni hadviselést, de még a megtámadott ország segítségére is sietett. 1939. szeptember 18-án megnyitotta az időközben (1939. márc. 18.) létrejött közös lengyel-magyar határt a nácik és szovjetek elől menekülők előtt, azokat befogadta. Az 1939. szeptember 17-i szovjet orvtámadást követően Rydz-Śmigły lengyel hadseregtábornok felszólította egységeit, hogy ne bocsátkozzanak harcba a szovjettel, hanem fegyverzetükkel együtt menjenek Magyarországra és Romániába. A lengyel kormány is Románián keresztül érkezett először Párizsba, majd tovább Londonba, ahonnan mint legitim államvezetés irányította, vagy inkább képviselte a lengyel népet. A Magyarországra érkezők elhelyezésében, befogadásában vezető szerepet játszott az 1989-es rendszerváltás első miniszterelnökének édesapja id. Antall József.


A „Molotov-Ribbentrop paktum” megkötése (1939. augusztus 23.) és a Szovjetunió elleni náci orvtámadás (1941. június 22.) közötti közel két esztendőben (Teleki kormányzása idején – 1939. február 16 – 1941. április 3.) Magyarország a béke szigete volt Európa közepén. Ez a béke a Szovjetunióval szimpatizálók felé is éreztette hatását, melynek látható jelei voltak. Például, az 1935 óta életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt kommunista pártvezér Rákosi Mátyás kiengedése a börtönből, ill. Szovjetunióba távozásának engedélyezése, amiért cserében Moszkva visszaadott 56 darab 1848-as honvédzászlót, amiket a cári csapatok vittek magukkal a világosi fegyverletétel után. Az enyhülés jele volt 1940-ben a BNV-n önálló pavilonnal először bemutatkozó Szovjetunió. Ekkor tájt szerveződött újjá a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) is, melynek taglétszáma jelentősen megnőtt a visszacsatolt területek kommunistáival (Felvidék, Dél-Szlovákia 1.000 fő, Észak-Erdély 800 fő). Mindebben valószínűleg jelentős szerepet játszott Lengyelország és vele együtt a lengyel-magyar határ eltűnése a térképről, amit ugyanakkor – a történelemben először – felváltott a szovjet-magyar határ.


A szovjet-német megnemtámadási szerződés, közismert nevén a „Molotov-Ribbentrop paktum”, egész Európában jól érzékelhető enyhülést hozott a két totalitárius diktatúra ideológiájában is, mely mögött a közös „anti-imperializmus” állt. Párizs náci/német megszállásakor a francia kommunista párt lapja a L’Humanite azzal fordult olvasóihoz, hogy „barátként fogadják az imperialisták ellen küzdő nácikat”. Georges Marchais, a későbbi főtitkár, önként jelentkezett náci németországi munkára. A müncheni Messerschmitt-gyárban dolgozott, majd 1943-ban visszatért Franciaországba, ahol csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz. A kommunista pártba csak 1947-ben lépett be. (Később, amikor náci németországi munkáját firtatták, azt állította, hogy kényszer alatt tette). ....... (folyt.)

.

Tovább....... III.

<----- vissza I.

.