Szezont a fazonnal

A hétvégi „megújult” Népszabadságban olvastam „Az igazság pillanatai” című eszmefuttatást. A szerző, bizonyos Hámor Szilvia, arra a végkövetkeztetésre jut, hogy ha nem születik elég gyerek, azaz csökken a lakosság, pontosabban „elöregszik”, akkor nem lesz, aki eltartsa az idős nemzedéket. Bevallom, meglepett a cikkben foglaltak logikája, levezetése, hivatkozásai. Már az indítás is „vicces”, hiszen (feltehetően) amerikai példát hoz fel, ráadásul annak is sajátos formáját, a „munkahelyi nyugdíjalap”-ot, azaz a vállalati nyugdíjat, amit az USA-ban csak (401)k –nak neveznek, és semmi köze az állami (öregkori Old-age) nyugdíjhoz. De még az önkéntes magánnyugdíjhoz sem! Ezenkívül állandóan visszatérő szófordulat a cikkben a „jóléti állam”, ami abszolút nem jellemző a tengerentúlra! Az csak a ”kommunista” Nyugat-Európában dívott, amíg Tony Blair meg nem hirdette a „harmadik út” nevű modernizáló (szocdem) elméletét és mozgalmát, melyben felismerte a jóléti állam kudarcát, a hatalmas adók miatti „fejlődésképtelenséget” (lásd Ingmar Bergman esete), és meghirdette az átállást a jóléti társadalom irányába.

Ezen észrevételemet meg is írtam a cikkhez „komment” formájában, amire válaszként egy castricum nicknevű - feltehetőleg „Hámor fan” - azonnal leszúrt. A hozzászóló nickneve alapján valami hollandiai gyorstalpalón részt vett hazánkfiára gyanakszom, akinek - akárcsak a szerzőnek - nincs sok (személyes) ismerete és tapasztalata a nyugati nyugdíj-rendszerekről. Időközben – hála az Internet-nek! – rájöttem, hogy a cikk szerzője a hazai nyugdíjpénztárak „szaktekintély”-e. Ennek ismeretében még inkább elkeserítő a cikk, ill. annak felépítése, tárgyi és fogalmi tévedései. A cikk indításának gondolatmenetéhez a legmegdöbbentőbb azonban az utolsó bekezdés:

„……Mi lesz, ha nem születik elég gyerek? - vetette fel valaki Adenauernak, amikor bevezették a mai nyugdíjrendszert Németországban. A nagy kancellár nem is értette a kérdést, mondván: az emberek mindig fognak gyereket szülni... Nos, úgy tűnik, ebben tévedett. Ennek pedig konzekvenciái vannak: vagy tovább dolgozunk, és több gyereket nevelünk, vagy búcsút mondunk az igényeinkkel lépést tartó nyugdíjnak......."


Marosánné, Hámor Szilvia egy tengerentúli (amerikai) „vállalati nyugdíj” példával indít, és egy (nyugat-)európai „állami nyugdíj” példával zár, ami 1957-ből, az akkori (nyugatnémet) „baby-boom” idejéből származik. Igazán ez a logikai bukfenc késztetett írásra, hiszen a vállalati nyugdíjnak semmi köze a születések számához! A jelenlegi német nyugdíj-rendszer tavalyi „reformja” – a korhatár 67 évre való kitolása – és az azzal kapcsolatos viták, pedig meg sincsenek említve a cikkben! Pedig ez az utolsó bekezdés szinte szó szerinti fordítás abból a helyi (német) vitából. Ezért „Az igazság pillanatai” című írás egy abszolút rosszul szerkesztett, követhetetlen, logikátlan „szakértői” vélemény, hiszen nem derül ki belőle, hogy a hazai viszonyokra kívánja felhívni a figyelmet, vagy egy világjelenségre.

.