Elhallgatott történelem 1939-1941 / V.

I. - II. - III. - IV. - V. - VI.

A nemzeti szocializmus előretörése a Komintern-t is irányváltásra kényszerítette. Sztálin hamar felismerte a hitlerizmusban rejlő veszélyt, ezért szorgalmazta a Népfront mozgalom beindítását. Ennek hátterében továbbra is Moszkva fixa ideája állt, miszerint a kommunista mozgalom legnagyobb és elsőszámú ellensége: a kapitalistákkal (és imperialistákkal) lepaktáló szociáldemokrácia, a szociáldemokraták.

A Moszkvából irányított Komintern külföldi hívei, követői körében bizonyos zavart okozott a népfront mozgalom. Különösen a német kommunisták körében fokozódott az igény a szocdemekkel való összefogásra a nácik ellen. A Sztálin kedvenc, hithű internacionalista, Komintern bizottsági tag, Ernst Thälmann is felismerte, hogy a szocdemekkel való – akárcsak taktikai – összefogással, meg lehetne állítani Hitler és pártja előretörését, mi több esetleges hatalomra kerülését 1932-ben. Thälmann ezzel maga ellen haragította az ellenmondást nem tűrő, és a szocdemeket zsigerből gyűlölő szovjet Vezért. Valószínűleg emiatt nem lett a Molotov-Ribbentrop paktum része az 1933 óta bírósági tárgyalás és ítélet nélkül elkülönített (izolált) őrizetben tartott Ernst Thälmann kiengedése a Szovjetunióba. A hitleri Németország tanulva a berlini parlament épületének (Reichstag) felgyújtásakor (1933) kreált - ugyancsak Komintern tag – bolgár Dimitrov kirakatperéből, nem kívánt még egy hasonló kudarcot, ezért halogatta Thälmann (nyilvános) perbefogását. Amire viszont Ernst Thälmann letartóztatása első pillanatától számított, gondolván végre ő is „beolvashat és lejárathatja” a náci rendszert. Hat évvel később, 1939-ben a két (náci és szovjet) „anti-imperialista” európai diktatúra és vezetőik ezt már nem akarták.

Thälmann szabadon bocsátását, és a Szovjetunióba kiengedését családja is többször kérte (épp a Komintern-en keresztül) Moszkvától, sőt személyesen Sztálintól. Az 1945 után napvilágot látott dokumentumok alapján ezek a kérvények nem jutottak el a generalisszimuszhoz, mert az azokat közvetítő (ugyancsak Komintern tag) Walter Ulbricht megakadályozta. Walter Ulbricht számlájára írják annak a listának az összeállítását is, amely alapján - a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében - visszaküldték a nácik elől 1933 óta a Szovjetunióba menekült német kommunisták egy részét.

Talán érdemes megjegyezni, hogy Hitler hatalomra jutását (1933) követően a baloldali érzelműek nagyszámban menekültek a Saar-vidékre. Ez a terület a Versailles-i békeszerződés szerint és óta francia fennhatóság alatt állt, viszont továbbra is Németország része volt. A versailles-i szerződést csak 15 év után lehetett felülvizsgáltatni. Ezzel a lehetőséggel élt is Hitler, aki 1935-ben a Népszövetségtől népszavazást kért a Saar-vidék hovatartozásáról. Az engedélyt megkapta, és az ott élő németek nagytöbbsége inkább választotta a nemzeti szocialista Németországot, mint a további francia fennhatóságot. Ettől kezdve jelentősen megnőtt a Szovjetunióba érkező német kommunisták száma. 1939 őszétől ez azonban megszűnt, sőt egy részüknek (szovjet) kényszer alatt vissza kellett térnie szülőföldjére, ahol többségükre koncentrációs tábor, ill. a biztos halál várt.


Ausztria hozzácsatolása (Anschluss) a náci Birodalomhoz, valamint a „Kelet Svájcának” indult, szociáldemokrata, benes-i Csehszlovákia felszámolása már előre vetítette az európai újrend kialakításának rémét, amihez a Molotov-Ribbentrop paktum nagyban hozzájárult. Igaz, mindkét diktatúra és eszme a kapitalizmus megszűntetésére szövetkezett, csak más módon. A „békés egymás mellett élést” – szerencsére - valójában egyik sem gondolta. Mindegyik világuralomra tört (lásd Lenin és a Harmadik Internacionálé/Komintern életben tartója: Sztálin kontra Hitler és az ezeréves Harmadik Birodalom), ezért egyik irányzat sem volt szimpatikus a demokratikus államoknak és népeiknek. Mindkét diktatúrát egyformán veszélyesnek tartotta a Nyugat (a nyugati demokráciák).

Lásd Lengyel Menyhért híres filmvígjátéka a Nyinocska. Lengyel írta a Csodálatos mandarint is, kiválóan ismerte mindkét rendszert (náci-szovjet). A Nyinocskát 1939 novemberében mutatták be Amerikában, majd nagy siker lett Európában. Viszont a SZU-ban betiltották. A filmben van egy jelenet. Nyinocskát (Greta Garbo), a szovjet komiszárt három elvtársa várja Párizsban a pályaudvaron. Nem ismerik, csak találgatják, hogy ki lehet az érkezők közül. Egy (Trockij-Lenin típusú) kecskeszakállas tagra gyanakszanak, csak akkor jönnek rá tévedésükre, amikor a tag karlendítésére feltűnik a horogkeresztes karszalag………. A filmet 1939 nyarán forgatták Hollywood-ban, tehát még Lengyelország közös megtámadása előtt.

Ugyancsak 1938 szeptemberében – szinte a müncheni egyezmény megkötésével egy időben alakult meg Párizsban a Negyedik Internacionálé, a száműzetésben is aktívan tevékenykedő, a Szovjetuniót, de különösen Sztálint bíráló Trockij vezetésével. Trockij és követői elsősorban a Kominternt támadták, mivel szerintük az segítette Hitlert hatalomra a népfront mozgalommal. A Szocialista Munkáspártnak is nevezett Negyedik Internacionálé hívei szerint a népfront mozgalom nem erősítette a bolsevik eszméket, hanem a reformisták és pacifisták megjelenésével, csak gyengítette a nácikkal szembeni ellenállást, mi több „utat nyitott a fasizmus győzelméhez”. Úgy tűnik, ezt már Sztálin nem tudta elviselni. A Molotov-Ribbentrop paktum megkötése után ügynököket küldött az időközben Mexikóba letelepült Trockij után. 1940. május 24-én KGB ügynökök merényletet kíséreltek meg ellene. 1940. június 23-án Hitler „városnézésre” indult a kapitulált francia fővárosban. Két hónap múlva, augusztus 20-án, Trockijt egy jégcsákánnyal halálosan fejbe vágta egy NKDV ügynök. Másnap, 1940. augusztus 21-én, belehalt sérülésébe. 60 éves volt. Az európai trockista szervezeteket, szervezkedéseket a nácik számolták fel. ....... (folyt.)

Tovább ........ VI.

.

<-----vissza IV.

.