Elhallgatott történelem 1939 - 1941 / I.

I. - II. - III. - IV. - V. - VI.

.

Hetven évvel ezelőtt ezekben a napokban kezdődött el az a legalább 50 millió emberéletet követelő hat évig tartó öldöklés, amit a történelem a második világháborúnak nevez, és aminek kirobbantásának időpontját sommásan szeptember elsejével jelölik a történelemkönyvek világszerte. Ugyanis ezen a napon támadta meg a náci Németország keleti szomszédját, Lengyelországot. Arról már kevesebb szó esik, pláne megemlékezés formájában Magyarországon, hogy két héttel később a Szovjetunió nyugatról támadta hátba a nácikkal szemben hősiesen védekező lengyeleket. A szovjet területhódításokról, annak okáról és következményeiről a hazai történetírás nemigen tesz említést.

Nemrég, a Molotov-Ribbentrop Paktum aláírásának 70. évfordulója (augusztus 23.) kapcsán megjelent néhány megemlékezés a hazai médiában, de azok még mindig azt a kommunista, „antifasiszta” szemléletet képviselik, miszerint a mérhetetlen hitleri gonoszságot és észjárást felismerve, Moszkva bölcs előrelátással taktikai és stratégiai okokból, amolyan idő- és térnyerési céllal kötött megnemtámadási szerződést Berlinnel. A napjainkra megváltozott történelemszemléletet jelzi, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) határozatot fogadott el arról, hogy a „Molotov-Ribbentrop paktum” aláírásának dátuma (augusztus 23.) legyen a sztálinizmus és a nácizmus áldozatainak összeurópai emléknapja. Az idén júliusban elfogadott EBESZ határozat ellen Oroszország erélyesen tiltakozott, mivel nézete szerint ezzel lényegében 56 ország Németországot és a SZU-t egyformán felelősnek kiáltja ki a második világháború megkezdéséért.

Egy biztos, a két diktatúra vészesen hasonlított egymásra. Mindkettő egypártrendszer volt. Mindkettő üldözte a rendszerelleneseket. Ellenzéket nem ismertek, csak ellenséget, akiket viszont kegyetlenül üldöztek, gyakran a halálba is. Propagandájuk, irányelvük azonos volt: csak az a jó és igaz, amit a párt mond, és csak az boldogul, aki elfogadja a fennálló rendet, rendszert. Származási alapon üldözte állampolgárait. Zsidó vagy "burzsuj", "nemzet- vagy osztályidegen". A megfélemlítésre és a besúgó rendszerre épült mindkét diktatúra. A hasonlóságok, mi több az azonosságok szinte megszámlálhatatlanok. Übermensch vs. szocialista (kommunista) embertípus. Vagy, hogy aktuális legyek, Rudolf Hess híres (hírhedt) mondása:

"...Die Partei ist Hitler! Hitler aber ist Deutschland wie Deutschland Hitler ist!..."
(A Párt Hitler! Hitler azonban Németország, mint ahogy Németország (maga) Hitler!)
Ugye milyen ismerősen hangzik? (a háború utáni korosztályoknak)

Vajon, ezt a két vészesen hasonló felépítésű totalitárius diktatúrát mi késztette ennek a (megnemtámadási) szerződésnek a megkötésére?


Valószínűleg Hitler-től származik a megnemtámadási szerződés ötlete. Lengyelország megtámadásához jó ürügyet adott az úgynevezett danzig-i korridor, mely a versailles-i békeszerződés alapján kijáratot biztosított Lengyelország számára a Balti-tengerhez. Ez a Németország és Kelet-Poroszország közé ékelődött 30-90 km széles földsáv (Korridor) állandó feszültségforrás volt a lengyel-német kapcsolatban, már a weimari köztársaság idején is. Hitler hatalomra jutása után, 1934-ben, megkötött német-lengyel megnemtámadási szerződés valamit enyhített a két ország bizalmatlanságát. A Csehszlovákiát megsemmisítő müncheni egyezmény megkötése után (1938) ismét előtérbe került egy másik versailles-i sérelem: a danzig-i-kérdés. Látva az európai nagyhatalmak tehetetlenségét a náci követelésekkel szemben, Hitler újabb ötlettel állt elő: 1939. március 21-én bejelentette igényét Danzig Szabad Városra, és követelte a kikötővárost Lengyelországgal összekötő, egyben Németországot Kelet-Poroszországtól elválasztó Korridor (lengyel folyosó) területen-kívüliségét. Terve és követelése erőszakos megvalósításában azonban benne volt a kétfrontos háború kockázata. Ez, pedig már az első világháború idején is a Német Császárság totális vereségéhez vezetett. Hogy ezt elkerülje, bizonyosságot kellett szereznie a Szovjetunió „semlegesítésére”.

Kevés szó esik arról a gazdasági szerződésről, amit négy nappal a híres-hírhedt megnemtámadási szerződés előtt 1939. augusztus 19-én írt alá ugyancsak Moszkvában Molotov szovjet és Ribbentrop német külügyminiszter. Ebben a két fél megállapodott, hogy a Szovjetunió élelmiszert (pl. búza) és nyersanyagot (pl. kőolaj) küld Németországnak, Németország, pedig cserében gépeket (fegyvereket) és műszaki berendezéseket szállít a Szovjetuniónak. Ennek különösen a háború kitörése után (szeptember 3.) lett nagy jelentősége, amikor a britek blokád alá vették Németországot.

Hitler annak ellenére, hogy beszédeiben állandóan a „judeo-bolsevizmus” elleni harcot hangoztatta (sohasem beszélt „kommunizmus”-ról vagy kommunistákról!) ideológiai szövetségest fedezett fel Sztálinban az „imperialisták” (értsd nyugati nagyhatalmak) elleni harcban. Ahhoz, hogy háborút indítson az iparilag fejlett Nyugat-Európa ellen, keleti határait biztonságban kellett tudnia. Ebben segítségére volt a Versailles-i békeszerződés (németeknek St. Germain, magyaroknak Trianon) előtti területi egység visszaállításának álma. Először az 1914. előtti császári Németország, majd az ezeréves Harmadik Birodalom megalapítása vezette a náci vezért. A „területrendezés”-ben Sztálin is készséges partnernek bizonyult, hiszen a cári Oroszország is nagy területeket veszített az első világháború alatt, ill. azt követően. Gondoljunk csak az 1918-ban alakult új államokra: Lengyelország (nagy része), Finnország, a Baltikum (Észtország, Lettország, Litvánia), Besszarábia (Moldova) – mind az orosz birodalom része volt a világháború kitörése előtt, 1914-ben. Ha megnézzük Európa térképét közvetlenül a Szovjetunió elleni 1941. júniusi náci támadás előtt, akkor világosan látható, hogy a Molotov-Ribbentrop Paktum gyakorlatilag visszaállította az 1917-es német-szovjet különbéke előtti frontvonalat, a német, ill. orosz birodalmi határokat.

A kommunista földi (munkás) paradicsomot ígérő Sztálinnak is kapóra jött Hitler „anti-imperializmusa”. Borítékolni lehetett, hogy a náci vezér provokálásait, pofátlanságait az „imperialisták” sokáig nem fogják tűrni. A polgári (parlamentáris) demokráciák előbb-utóbb fegyveres konfliktusba fognak keveredni Hitlerrel. Ezek a nyugat-európai háborúk, pedig a kommunista mozgalmak malmára hajtja a vizet, azok megerősödését eredményezi majd. Ez a (sztálini) szovjet gondolatmenet és taktika kristálytisztán követhető az 1939-es paktum titkos záradéka és annak megvalósítása mentén. A nyár folyamán az „imperialisták” (Nagy-Britannia és Franciaország) biztosították Varsót, ha támadás érné, akkor két héten (14 nap) belül (katonai) segítségére sietnek. A nácik szeptember elsején megindították támadásukat Lengyelország ellen. Szeptember 3-án Nagy-Britannia (értelemszerűen a Brit Nemzetközösség) és Franciaország hadi állapotban tekintette magát náci Németországgal szemben. Eltelt a beígért két hét és a brit, francia csapatok nem érkeztek meg Lengyelországba, sőt Németország nyugati határain sem tettek semmilyen ellenlépést a német erők lekötésére. Sztálin látva az „imperialisták” szószegését, szeptember 17-én (pont két héttel a nyugati nagyhatalmak hadüzenetét követően) megindította csapatait (kb. félmillió ember) Kelet-Lengyelország „nácik előli megmentésére”. A hivatalos szovjet propagandának azonban ellentmond, az a tény, hogy egyes német csapatok elérve a Paktumban meghatározott, és rögzített határokat, megálltak és bevárták a szovjeteket, majd közös katonai parádéval ünnepelték a lengyelek feletti győzelmet. .... (folyt.)

Brest-Litovsk, 1939. szeptember 23.

.

Tovább ....... II.