Elhallgatott történelem 1939-1941 / IV.

I. - II. - III. - IV. - V. - VI.

.

Trockij a „permanent forradalom” híve volt, azaz nézete szerint, egyszerre több országban kell sikerre vinni a világot megváltó bolsevista forradalmat, mely meghozza a proletárdiktatúrát, majd az osztálynélküli társadalmat. Sztálin nézete szerint, viszont először egy országban kell megvalósítani a szocializmust, az osztálynélküli társadalomhoz, a kommunizmushoz vezető út első állomását. Sztálin és megközelítési elve győzött. Trockijt előbb a központi bizottságból, aztán a pártból zárták ki, majd 1929-ben családjával együtt kiutasították a Szovjetunióból. Otthonmaradt követői megbánást tanúsítottak és elismerték, hogy hibáztak, amikor Trockij-nek hittek. Ennek ellenére, néhány év múlva, a „nagy tisztogatás” idején (1936), valamennyijüket bíróság elé állították, majd kirakat-perekben halálra ítélték és kivégezték. Trockij közben külföldről azzal vádolta Sztálint, hogy antidemokratikus bürokráciájával a Szovjetunióból egy degenerált munkásállamot csinált, amit vagy egy munkás demokráciát létrehozó politikai forradalom fog megdönteni, vagy pedig az ország egy kapitalista osztállyá fog degenerálódni.

Az 1936-os „nagy tisztogatás” rávilágított a (sztálini) szovjetrendszer egy sajátosságára. A perbe fogott, és bűnösnek kikiáltott pártvezetők, pártkatonák családtagjait, rokonságát is megbüntették, mi több részben kiirtották, de legalábbis munkatáborba, kényszermunkára ítélték, száműzték. Gyermekeiket, kiskorú családtagjaikat pedig „átnevelési céllal” elszakították a családtól, új nevet, személyiséget adtak nekik, hogy „szocialista”, „kommunista” (gondolkodású, párthű) embert faragjanak belőlük, azaz „hasznos tagjai legyenek a társadalomnak”. Ezt a módszert békeidőben még a nácik sem alkalmazták ellenfeleikkel, ellenségeikkel szemben. A hitleri Németország (1933-39) az egyént próbálta „kivonni” megszokott környezetéből, a cinikus, úgynevezett „védőőrizet” (Schutzhaft) alkalmazásával, és tartotta internáló, majd később koncentrációs táborokban. Egész családok likvidálása (1939-45) elsősorban zsidókra, cigányokra korlátozódott, azaz faji és nem politikai alapon történt.

Trockij és Sztálin eltérő felfogása a kommunizmus megvalósításáról az 1915-ös zimmerwaldi konferencia utáni időkre vezethető vissza, amikor Lenin a Harmadik Internacionálé (a Komintern) megalakítását kezdeményezte. A zimmerwaldi konferencián a bolsevikok szakítottak a szociáldemokratákkal, mivel bebizonyosodott, hogy azok háború esetén saját, nemzeti kormányukat támogatják. A Lenin vezette bolsevikok, pedig azért hívták életre a Harmadik Internacionálét, hogy a „nemzetköziség elvén” minden eszközzel, akár fegyveres erővel is, azon munkálkodjanak, hogy megdöntsék a nemzetközi burzsoáziát, és létrehozzanak egy nemzetközi szovjet köztársaságot, melynek későbbi célja az állam teljes megszüntetése.

Ezzel a világ kommunistáit, bolsevikjait próbálták összefogni. A Komintern központja Moszkvában volt, tagjait, pedig világszerte hivatalosan több mint félmillióra becsülték. A brit titkosszolgálat már a 20-as években jelezte azt a potenciális veszélyt a nyugati, elsősorban brit társadalomra, amit a Szovjet-Oroszország által támogatott mozgalom „alvóügynökei” és megszámlálhatatlan szimpatizánsai jelentenek a kapitalista államokra, rendszerekre.

Az 1929-es világválság azonban egy új erőt hozott a felszínre, a nemzeti szocializmust, mely Németországban lett népszerű elsősorban a munkásság körében. Az addigra már a jól szervezett náci párt tagjainak, az újonnan belépőknek, munkahelyet és ezzel megélhetést biztosított. Hitler és követői elhitették és elhitték, hogy a kapitalizmus valamiféle „zsidó” találmány, és amíg a bolsevikok a nemzetközi burzsoáziában látták minden bajok eredetét, addig a nácik ezt a feltevést egy népcsoportra szűkítették le: a mindenből hasznot húzó „zsidóságra”. Az első világháború óta Európa szerte felerősödött antiszemitizmus jó táptalajt biztosított a hitleri mozgalomnak.

A nácik sokat merítettek az ugyancsak szocialista gyökerekből indult olasz fasizmusból. Az egykor marxista-szocialista Mussolini, az A’vanti főszerkesztője, és az irredentizmus híve, a frontról hazatérve döbbent rá, hogy a szocializmus halott, és egy osztályharc nélküli nemzeti társadalmat kívánt létrehozni. Mussolini „katonás”, erős Olaszországot álmodott meg, melynek már 1922-ben miniszterelnöke volt. Itt jegyezendő meg, hogy az irredentizmus olasz eredetű szó, fogalom a „terre irredente” az „osztatlan, (egynyelvű) terület” jelentésből fakad, mely talán mindent megmagyaráz arra nézve, hogy a Trianon utáni magyar vezetés (egy része) miért favorizálta az olasz-magyar barátságot, a fasiszta eszmét. Hitler sok elemet „ellopott” Mussolini-től, ami miatt az olasz vezér neheztelt is, ha Hitlert fasisztának titulálták. Viszont a szovjet vezette és irányított Komintern-nek kapóra jött, hogy a nemzeti szocializmus elnevezést a fasisztával keverjék, mi több helyettesítsék, majd terjesszék el a világban. Így a Sztálin-féle szocializmust építő Szovjetuniót – minden áthallás nélkül! - könnyebb lett megkülönböztetni a nemzeti-szocializmustól. Érdemes megfigyelni az olaszországi 1945 utáni emléktáblákat, a deportálások, zsidóüldözések áldozatairól való megemlékezések szövegeiben a bűnelkövetők, a tettesek (szinte) mindenhol a németek, a nácik és nem a fasiszták!

A nemzeti szocializmus előretörése a Komintern-t is irányváltásra kényszerítette. Sztálin hamar felismerte a hitlerizmusban rejlő veszélyt, ezért szorgalmazta a Népfront mozgalom beindítását. Ennek hátterében továbbra is Moszkva fixa ideája állt, miszerint a kommunista mozgalom legnagyobb és elsőszámú ellensége: a kapitalistákkal (és imperialistákkal) lepaktáló szociáldemokraták. ........(folyt.)

.

.

Tovább...... V.

.

<---- vissza III.

.