Tuesday, February 17, 2009

Tiszta szívvel

Figyelve a hazai médiát, azon belül is a mértéktartásra törekvő írásokat, úgy érzem, szemléletváltásra lenne szükség ezzel a „cigánykérdéssel” kapcsolatban. Mintha mára már valahogy eljutott volna az „értelmiség” arra a pontra, hogy merje nevén nevezni a gyereket, és legalább magát a problémát őszintén tárja fel. Ebben a témában figyelemre méltó a Népszabadságban megjelent két cikk: Hell István (A 'cigánybűnözésről') és Kóczián Péter (Cigányok ideje) írása. Mindkettő jól indít, bemutatja a fennálló helyzetet, de a végére elfáradnak, talán, mert Magyarországon senki sem tudja a „gyógyírt”, a kivezető utat. Ezért aztán sokkal hatásosabb lett volna, ha mindkét írás végén a (magán)vélemény, a javaslatok elmaradtak volna, mert így Hell cikke mintha „eszdéeszes”, Kócziáné pedig „rasszista” felhangot kapott volna.

Jó lenne végre tisztázni, hogy mi is a rasszizmus, ki a rasszista? No, meg miben különbözik a rasszizmus az antiszemitizmustól. Hell István remekül magyarázza el, mutatja be a „....minden eddiginél súlyosabb internetnikai konfliktusokat létrehozó nácizmus-t...." (lásd Népszabadság 20004. február 14.) Ez, pedig magában hordozza a hazai gondolkodás pontatlan, félrevezető általánosítását: a „cigánykérdést” azonosítja a „zsidókérdéssel”, ill. annak szörnyűséges végkifejletével: a Holocaust-tal. Vegyük már észre: az antiszemitizmus alapja teljesen más, mint a cigányellenességé!
Ha szabad leegyszerűsítenem, és plasztikusan bemutatnom: a „zsidóellenesség” valójában nem „faji alapon” létezik évszázadok, ha nem évezredek óta, hanem az alapvető emberi gyarlóságon: az irigységen. Az antiszemitizmus csak a XX. században tudományos szintre emelt genetika segítségével egészült ki a faji alappal, a „származáskutatással”. A „minden zsidó gazdag”, „a zsidók erőszakosak, nem végeznek fizikai munkát, viszont megkaparintják a legjobban fizető állásokat”, stb. sztereotip általánosítások sokkal régebbiek, mint a fajelmélet. A nácizmus (akárcsak a hungarizmus) részben marxi alapokon nyugszik, legalábbis ami a Kommunista Kiáltvány kiindulópontját, alapelvét illeti, miszerint:
„….Minden eddigi társadalom története osztályharcok története. (…….) egyszóval: elnyomó és elnyomott folytonos ellentétben álltak egymással, szakadatlan, hol palástolt, hol nyílt harcot vívtak, olyan harcot, amely mindenkor az egész társadalom forradalmi átalakulásával vagy a harcban álló osztályok közös pusztulásával végződött……”.

Hitler és követői gyakorlatilag ezt az a gondolatot egyszerűsítették le: kijelentve, hogy az elnyomók - az állítólagos kiválasztott nép - a „zsidók”, míg az elnyomottak mindenki más, azaz a „nem zsidók” (gój-ok).

Ennek ismeretében teljesen hamis a jelenlegi „cigánykérdés”-t” a „zsidókérdés”-sel azonosítani, de még csak összehasonlítani is. Pedig a baloldali megnyilatkozások ezt sugallják. Vajon, hány cigánygyűlölő irigyli a cigányság helyzetét, és alig várja, hogy elűzzék őket (lakhelyükről, ill. az országból), esetleg megsemmisítsék őket azért, hogy elfoglalják munkahelyeiket, lakásaikat? Ezen, tessék elgondolkozni!

Kóczián Péter remek meglátással összegzi a magyar média (közbeszéd?) hozzáállását ehhez az egyre komolyabb (és veszélyesebb) társadalmi problémához. Javaslatai azonban egyenesen „rasszisták”, mi több a szegregációt szentesítik, mint például: „….közöljük minden alkalommal azt is, ha fehér bőrű ember a gyanúsított….” (lásd Népszbadság 2004. február 14.)

Hihetetlen fogalmi zavarok uralkodnak a fejekben, és ez alól a magyar értelmiség sem kivétel. Hell István írásában valamiféle „zsidó-cigány” párhuzam észlelhető, amely főleg az egykori üldöztetésekben érintettek gondolattársításából fakad, és a „soha többé nácizmust” jelszavát hirdeti. Kóczián Péter, pedig bőrszínre bontja le, ill. osztja fel az országot, és azt javasolja, hogy ezentúl (csak) „nem cigány” vagy „fehérbőrű” szóval, jelzővel titulálja a hazai média (és közbeszéd) a „nem roma etnikumokat”. Mintha Magyarországon csak kétféle etnikum létezne: a roma és a „magyar”. Ha Kóczián valóban így gondolja, amit különben kétlek, akkor ez a „fekete-fehér” szemléletű javaslat igencsak rasszista. Gondoljunk csak bele, ezentúl ilyen híreket hallhatnánk, olvashatnánk: Az elkövető „nem roma”, vagy a körözött személy a „nem roma”.

Mindezektől függetlenül. Tapasztalatom szerint a hazai közvélemény abszolút nem toleráns az „etnikumokkal” szemben. Sohasem volt! Akár etnikumnak, akár nemzetiségnek vagy kisebbségnek nevezzük a „célcsoportot”. Mindig volt valami divatos trend, amiről, ha hivatalosan nem is beszéltek, de a lakosságot foglalkoztatta, mert a közbeszéd tárgya volt. Például, amikor tilos volt a „valutázás”, a Váci utcában tömegesen ácsorogtak és szólították le a sétálókat az arab „pénzváltók”, miközben az arra járőröző rendőrök szemet hunytak efelett. Akkoriban az a (rém)hír járta, hogy annyira fél az araboktól (az arab terroristáktól) a magyar (állam- és párt)vezetés, hogy nem mer ellenük fellépni. Később a kínaiak kerültek a szóbeszéd középpontjába. A suttogó propaganda szerint azért olyan olcsók a kínai éttermek, ételek, mert kutya- és macskahúsból készülnek, ill. senki sem tudja, hogy valójában mit eszünk. Az ellenszenvet valamelyest enyhíti a kispénzűek és nyugdíjasok által kedvelt kínai ruházati üzletek (és piacok), ahol nem annyira a minőség, mint a megfizethető hasznosság a mérvadó. Viszont hallottam olyan megjegyzést is: „Ezek sohasem halnak meg? Láttál már kínai temetőt Magyarországon?”.

A rasszizmus velünk él, különösen a nemzetiségek, a kisebbségek igényeinek semmibe vételében, még ha erről a média nem is számol be. A megkülönböztetés legszembetűnőbb példája a kábel-tévék műsor-csomagjai. Valamikor voltak benne görög, kínai, spanyol, olasz tévé-csatornák is, ma már ezeket a legdrágább csomagokból is száműzték. Pedig jelentős „vevőkör” (kínai, görög, arab stb.) él Magyarországon, különösen Budapesten. A kisebbségek is megérdemelnék, ha az anyanyelvüknek megfelelő tévé-csatornákat is tartalmaznának ezek a „csomagok”. Németországban például egyénileg bővíthető (nyelvi) csomagok kaphatók, kicsit többet kell fizetni (havi néhány euró), de (szinte) bármilyen nyelvű tv-állomással bővíthető a „csomag”, ill. a kínálat. Ezt a lehetőséget Magyarországon miért nem kínálják? Legalább a hivatalosan elismert és bejegyzett 13 kisebbség nyelvén, vagy mindössze a környező országok tv-csatornái közül valamelyiket illene kábel-tévén (is) elérhetővé tenni.

Ami a nyomort illeti. Való igaz, hogy a nyomor a bűnözés melegágya. De vajon bűnözőnek kell lenni annak, aki nyomorog? Érdekes, a hajléktalanok között alig van bűnöző, pedig elfogadható, nyomós okuk, indokuk, magyarázatuk lehetne, hogy az éhség, az embertelen körülmények késztetik, mi több kényszerítik őket az áruházi, élelmiszerüzleti lopásra, utcai („közterületi”) rablásra stb. Mégsem jellemző ez a bűncselekmény típus rájuk. Többségük koldulásból és „kukázás”-ból teremti elő a túléléshez szükséges javakat, alapfeltételeket. Az abszolút nyomorban élőt nem az „ingyenélés”, a (gyors) meggazdagodás iránti vágy, hanem az éhség kergeti, kényszeríti - végső elkeseredésében - a bűn elkövetésére, ahogy a proletárköltő is írja: Tiszta szívvel betörök, ha kell embert is ölök.

A „cigánykérdés”, és annak jelenlegi (erőszakos) „vadhajtása” nem egyszerűen az „éhező tömegek lázadása”, hanem egy sokkal mélyebb, és régebbi előítéletekkel teli (össz)társadalmi probléma megoldatlansága. Ellentétben az irigységen alapuló kétezer éves antiszemita gyűlölettel, a cigánysággal szembeni több évszázados ellenszenv a lenézésen, a megvetésen alapszik. Európa szerte „nevelő céllal” a cigányokkal, cigányasszonnyal ijesztgették a kisgyerekeket. A „magas” kultúrában (lásd Verdi: Trubadúr vagy Strauss: Cigánybáró) is negatív szerep jutott e népcsoport osztályrésze. A Horthy-rendszerben talán a muzsikus cigány (lásd az akkor készült filmek) keltett bizonyos szimpátiát, „megbecsülés”-t e kisebbség iránt. A „szocializmus” is átmentette az effajta szemléletet. Szinte nem volt olyan magyarországi kocsma, „vendéglátó egység”, ahol ne lett volna (cigány) élőzene, (amit később a beatzene szorított ki). A honvédségnél, rendőrségnél ugyancsak voltak cigányok, de a többség az építkezéseken, mint segédmunkás dolgozott. Már a 80-as évek elején olvastam (Ferge) tanulmányokat, amelyek felhívták a figyelmet a jövő nagy problémájára: a computer terjedése, a magasan kvalifikált munkaerő eljövendő igénye legjobban a segéd- és betanított munkásokat, azaz a tanulatlan cigányok tömegeit fogja sújtani. A rendszerváltás még rátett egy lapáttal, amikor „átszerveződött” a gazdaság, megszűntek a munkásszállók, elmaradt az „élőzene”, eltűntek a fegyveres testületeknél addig betöltött (alacsonyabb) posztok. A megjósolt leszakadás pillanatok alatt bekövetkezett, és nem volt egyetlenegy „illetékes” sem, aki, ami ezzel az óriási problémával (hivatalból, államilag) foglakozott volna. Ma sincs.

Szerintem „felülről irányított, központi” programokkal ezt (ma már) nem lehet megoldani. Pláne „öt perc alatt” nem. A rendőrség átszervezése, a lakosság biztonságérzésének helyreállítása, csak felszínes, tüneti kezelés. Szemléletváltásra van szükség, amit már gyerekkorban kell elkezdeni…… De! Vajon rasszista v. előítéletes az a szülő, aki bemegy a suliba és közli a tanárral, tanítóval, hogy a gyerekét NE ültessék cigány mellé? Aztán ezt az alapállást már a politika és a média „szépíti” és magyarázza, hogy a „magyar” gyerekek előmenetelét akadályozzák az „elmaradott”, „visszahúzó”, „rossz példával szolgáló” romagyerekek, és milyen disznóság, hogy a szülők másik iskolába viszik a kölyküket…….. Sajnos itt tartunk. Pedig meggyőződésem, hogy minden gyerek 5-6 éves korban (agyilag, értelmileg, szellemileg) egyforma, sőt később is. Érdekes megfigyelés: egy ismerősöm, akinek cukorbajos férje a megvakulás szélén állt, valamiért bement a tanácshoz (én még mindig így hívom). Ott a várakozás alatt szóba elegyedett egy cigányasszonnyal, aki elmagyarázta („felvilágosította”), hogy mit kell tenni ilyen esetben, melyik ablaknál kell (lehet) igényelni valami kis pénzt. Ismerősöm magától soha sem jött volna rá, eszébe nem jutott volna ez a lehetőség. Ebből én arra következtettem, következtetek: nem igaz, hogy a cigányság „szellemileg elmaradott”. Mindenkinek megvan a magához való esze. (csak kérdés, hogy mire használja – akár önként, akár kényszerűségből).

A helyzet felettébb bonyolult, de nem látom a szerveződést, a változtatásra való törekvést. Legalábbis, ami a médián keresztül eljut hozzám. A katolikus egyház Dél-Amerikában (és a Fülöp-szigeteken) nemcsak misszionárius, „hittérítő” munkát végez, hanem segíti az elmaradott vidékeken élőket. Pl. kibutzokat, kibutz jellegű szerveződéseket hoznak létre. Ilyen jellegű munkát, hozzáállást nem tapasztalok Mo.-on, vagy nem tudok róla. Helyette csak az ördögi körre emlékeztető híradásokat: a fiatalkorú csirke- vagy alma tolvajt börtönbe dugják, javító-nevelő céllal, de vajon valóban „jobb belátásra tér” a bent eltöltött idő alatt? Biztos, hogy „csupa jó példát lát odabent, és az (új) életre készítik fel”?

A rendőrök többsége (aki járőrözik, bűnt felderít) cigányellenes. Ezen sem csodálkozom, hiszen ők azok, akik nap, mint nap szembesülnek a „problémával”. Egy előítéletekkel teli országban, mint Magyarország, nem csak a kisebbség (kényszer?) integrálására van szükség, hanem a többség szemléletváltására is!

.


1 Comments:

Blogger Istvan said...

A véleményemet már megírtam a nolblogon.

11:50 AM  

Post a Comment

<< Home