Jobb euró nélkül (?)
Felettébb érdekes gondolatokat vett fel a Bloomberg publicistája Matthew Lynn. Bevallom, írásait kedvelem, mert más szemmel nézi, látja a dolgokat, mint az európaiak. A Global Business News-ban megjelent Lynn cikk címe: „Ideje Kelet-Európát megszabadítani az euró-tól”
„Senki sem állíthatja, hogy az euró nagy siker” – kezdi írását, majd kifejti, hogy a jó öreg kontinens a közös pénz bevezetése óta recesszió közeli állapotban van, amiből nem tud kilábolni. A munkanélküliség ugyanolyan magas maradt, mint azelőtt volt. A tagországok gazdaságai nem akaródznak összeállni, egymással konvergálni. Nincs sok jele annak, hogy a tagállamok közti kereskedelem növekedett volna.
Mindezek ellenére a pénzügyi unió támogatói egy dologgal tudják magukat vigasztalni: függetlenül az euró hatásától, ők a közös pénz kiterjesztését szorgalmazzák. Mind a tíz új tagot belépésükkor kötelezték a közös pénzhez való csatlakozásra (is). Úgy volt, hogy Észtország, Litvánia és Szlovénia – nyolc hónappal a belépés után, - már most, idén januárban csatlakozik az euróhoz.
Mára azonban úgy tűnik ez csak álom marad. Mégpedig azért, mert a kelet-európai országok rájöttek: az euró (gyors) bevezetése nem használ nekik, mert lelassítja a gazdasági növekedést. Azt a növekedést, amely pont elősegíti a lemaradás ledolgozását, azaz a felzárkózást a gazdag Nyugat-Európához. És teljesen igazuk van.
Az észt kormány nagyon udvariasan közölte, hogy ami az egészet illeti, nem hiszi, hogy jövőre már képes lenne a célt elérni, talán 2008-ra. Az inflációt nevezték meg a halasztás okának, annak ellenére, hogy az idén 4,1 % és jövőre 3 %-ot jósolnak. Ugyan az észt infláció nem tűnik magasnak, a kormány még sem meri megkockáztatni az egykulcsos adó (flat tax) megváltoztatását, ami az idén több mint 11 %-os gazdasági növekedést eredményezett, miközben a munkanélküliség 2,5 %. Valószínűleg az átlag észtnek nem tűnik valami csábítónak mondjuk az eurót használó Portugália, ahol a gazdasági növekedés nem éri el az 1 %-ot, és a munkanélküliség több mint 8 %.
A lengyeleknél hatalomra került jobboldali vezetés is az euró bevezetésének késleltetését tekintette (és tekinti) politikájának egyik főpontjának. A magyar választások előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is tett egy olyan kijelentést, hogy egyetlenegy autópálya kilométert sem áldoz fel a költségvetés érdekében, amit az euró bevezetése megkövetelne. A cseheknél, pedig a nemzeti bank alelnöke, Miroslav Singer jelentette ki, hogy nem látja, országának mi jó származna, ha bevezetnék az eurót. Ez a kijelentés nem meglepő egy olyan országban, ahol a lakosságnak mindössze 31 % akarja a közös pénz bevezetését.
A kelet-európai országok eredményei nagyon jók, ha a gazdasági növekedési adatokat nézzük. A legjobban teljesítő észtektől (11 %), a leggyengébb lengyelekig (4.2%). Az egyetlen Írország kivételével ezek a növekedési számok magasan verik az euró-övezet valamennyi tagjának eredményeit.
Ebből, pedig az következik, hogy az euró-tagság kritériumai totálisan rosszak a fejlődő országok részére, különösen a „költségvetési hiánynak nem szabad meghaladnia a hazai össztermelés (GDP) 3 %-át.” Ez a kritérium tökéletes egy nagy és fejlett gazdaságnak, ahol a kormány azért vesz fel hitelt, hogy abból finanszírozza a csőd szélén álló jóléti rendszert. De ez abszolút nem jó a fejlődő országoknak, ahol utakat kell építeni, hogy az új gyárakból kikerülő termékeket el lehessen juttatni rendeltetési helyükre. Biztos, hogy nem a legjobb, ha a kormány infrastruktúrafejlesztésre vesz fel hitelt, de a 11 %-os növekedéshez erre szükség van!
Hasonlóképpen az euró bevezetése alacsony inflációt ír elő, és ez a nemzeti kamatok és árfolyamok feladását jelenti a központi bank (EKB = ECB) javára. Miközben nem lehet pl. a 4 %-os infláció „veszélyes” egy olyan ország számára, ahol a növekedés több mint 10 %. Miért áldozzon fel egy ország néhány százalékot a növekedéséből, csakhogy az inflációt csökkentse, amikor az árak emelkedése összefügg a lendületes gazdasági növekedéssel?
Úgy tűnik a kelet-európai országok maguktól jöttek rá, hogy saját kezükbe tudják venni az irányítást, tartani tudják a hiányzó célokat és határozatlan időre elhalasztani az euró-zónához való csatlakozást. A svédekhez hasonlóan népszavazással próbálhatják elódázni az EU-ba történt belépéskor kötött szerződés ezen kötelezettségét. Vagy újra tárgyalhatják a (belépési) szerződést.
Az egykulcsos adó, a minimális szabályozás a kis országoknál úgy látszik jól működik. Jobban, mintha áttérnének egy másik rendszerre: a centralizált pénzügyi unióra.
„Senki sem állíthatja, hogy az euró nagy siker” – kezdi írását, majd kifejti, hogy a jó öreg kontinens a közös pénz bevezetése óta recesszió közeli állapotban van, amiből nem tud kilábolni. A munkanélküliség ugyanolyan magas maradt, mint azelőtt volt. A tagországok gazdaságai nem akaródznak összeállni, egymással konvergálni. Nincs sok jele annak, hogy a tagállamok közti kereskedelem növekedett volna.
Mindezek ellenére a pénzügyi unió támogatói egy dologgal tudják magukat vigasztalni: függetlenül az euró hatásától, ők a közös pénz kiterjesztését szorgalmazzák. Mind a tíz új tagot belépésükkor kötelezték a közös pénzhez való csatlakozásra (is). Úgy volt, hogy Észtország, Litvánia és Szlovénia – nyolc hónappal a belépés után, - már most, idén januárban csatlakozik az euróhoz.
Mára azonban úgy tűnik ez csak álom marad. Mégpedig azért, mert a kelet-európai országok rájöttek: az euró (gyors) bevezetése nem használ nekik, mert lelassítja a gazdasági növekedést. Azt a növekedést, amely pont elősegíti a lemaradás ledolgozását, azaz a felzárkózást a gazdag Nyugat-Európához. És teljesen igazuk van.
Az észt kormány nagyon udvariasan közölte, hogy ami az egészet illeti, nem hiszi, hogy jövőre már képes lenne a célt elérni, talán 2008-ra. Az inflációt nevezték meg a halasztás okának, annak ellenére, hogy az idén 4,1 % és jövőre 3 %-ot jósolnak. Ugyan az észt infláció nem tűnik magasnak, a kormány még sem meri megkockáztatni az egykulcsos adó (flat tax) megváltoztatását, ami az idén több mint 11 %-os gazdasági növekedést eredményezett, miközben a munkanélküliség 2,5 %. Valószínűleg az átlag észtnek nem tűnik valami csábítónak mondjuk az eurót használó Portugália, ahol a gazdasági növekedés nem éri el az 1 %-ot, és a munkanélküliség több mint 8 %.
A lengyeleknél hatalomra került jobboldali vezetés is az euró bevezetésének késleltetését tekintette (és tekinti) politikájának egyik főpontjának. A magyar választások előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is tett egy olyan kijelentést, hogy egyetlenegy autópálya kilométert sem áldoz fel a költségvetés érdekében, amit az euró bevezetése megkövetelne. A cseheknél, pedig a nemzeti bank alelnöke, Miroslav Singer jelentette ki, hogy nem látja, országának mi jó származna, ha bevezetnék az eurót. Ez a kijelentés nem meglepő egy olyan országban, ahol a lakosságnak mindössze 31 % akarja a közös pénz bevezetését.
A kelet-európai országok eredményei nagyon jók, ha a gazdasági növekedési adatokat nézzük. A legjobban teljesítő észtektől (11 %), a leggyengébb lengyelekig (4.2%). Az egyetlen Írország kivételével ezek a növekedési számok magasan verik az euró-övezet valamennyi tagjának eredményeit.
Ebből, pedig az következik, hogy az euró-tagság kritériumai totálisan rosszak a fejlődő országok részére, különösen a „költségvetési hiánynak nem szabad meghaladnia a hazai össztermelés (GDP) 3 %-át.” Ez a kritérium tökéletes egy nagy és fejlett gazdaságnak, ahol a kormány azért vesz fel hitelt, hogy abból finanszírozza a csőd szélén álló jóléti rendszert. De ez abszolút nem jó a fejlődő országoknak, ahol utakat kell építeni, hogy az új gyárakból kikerülő termékeket el lehessen juttatni rendeltetési helyükre. Biztos, hogy nem a legjobb, ha a kormány infrastruktúrafejlesztésre vesz fel hitelt, de a 11 %-os növekedéshez erre szükség van!
Hasonlóképpen az euró bevezetése alacsony inflációt ír elő, és ez a nemzeti kamatok és árfolyamok feladását jelenti a központi bank (EKB = ECB) javára. Miközben nem lehet pl. a 4 %-os infláció „veszélyes” egy olyan ország számára, ahol a növekedés több mint 10 %. Miért áldozzon fel egy ország néhány százalékot a növekedéséből, csakhogy az inflációt csökkentse, amikor az árak emelkedése összefügg a lendületes gazdasági növekedéssel?
Úgy tűnik a kelet-európai országok maguktól jöttek rá, hogy saját kezükbe tudják venni az irányítást, tartani tudják a hiányzó célokat és határozatlan időre elhalasztani az euró-zónához való csatlakozást. A svédekhez hasonlóan népszavazással próbálhatják elódázni az EU-ba történt belépéskor kötött szerződés ezen kötelezettségét. Vagy újra tárgyalhatják a (belépési) szerződést.
Az egykulcsos adó, a minimális szabályozás a kis országoknál úgy látszik jól működik. Jobban, mintha áttérnének egy másik rendszerre: a centralizált pénzügyi unióra.
.
posted by Pocakos at 1:14 AM
0 Comments:
Post a Comment
<< Home