Az MDF és elnöke

Felettébb érdekes, tanulságos és szórakoztató a mai magyar politikai élet a hivatalos média (újság, rádió, tv) és a „civil” média (internetes fórumok, blogok) tükrében. Két héttel ezelőtt csak a „még futottak” kategóriában emlegették – szakértők is! – az MDF-et, mint a parlamentáris politika színpadáról kiszoruló, eltűnő pártot. Hasonlóan vélekedtek a másik (egykori) rendszerváltó pártról, az ugyancsak zsugorodásnak indult SZDSZ-ről. Az igazi (kampány) harc – vagy Dávid Ibolya szavaival – „küzdelem” a két nagypárt (Fidesz, MSZP) között zajlott. Gyurcsány és Orbán országjárásán, vidéki fellépésein kívül a média sem igazán számolt be a két kiesésre álló kispárt kampányáról. Minden szempár a két nagy riválisra, a jobb- és baloldal „vezér”-ére figyelt. Jól jellemzi a választás előtti helyzetet és hangulatot az index.hu pártelnököket, „vezéreket” bemutató gyűjteménye. A bemutatkozás első soraiból az MDF esélytelensége olvasható ki, Dávid Ibolya személye és múltja viszont jól mutatja azt az útkeresést és ellenállást, amit az Orbán Viktor vezette Fidesz-szel szemben tanúsított, különösen a 2002-es bukás után.

Az MDF és benne Dávid Ibolya szerepéről pont egy évvel ezelőtt (2005.04.22) írt publicisztikát az ÉS-ben Seres László. Az elemző kórképnek is beillő (kissé hosszú) írás megállapításai ma is érvényesek. Seres a kétpártrendszerre készülés lázában amolyan búcsúztatásának szánta sorait, amelynek végén fel is teszi a kérdést: Véletlen-e az, hogy nem népszerű az MDF? Ami azt bizonyítja, hogy gyakorlatilag semmi sem változott az elmúlt egy esztendőben. Már ami a Fidesz és az MDF, ill. Orbán Viktor és Dávid Ibolya viszonyát illeti.

Egy dolgot szeretnék felemlíteni: az elnök-asszony miniszterségét a Fidesz-kormányban. Bennem nagyon megmaradt, és mély nyomokat hagyott, amikor Dávid (MDF) felülbírálta a köztársasági elnök (Göncz, SZDSZ) által jóváhagyott kegyelmi kérvényt. Hogy tettében mi vezette, nem tudni. És az sem, hogy önszántából tette vagy sem. Mindenesetre ügyesen érvelt, amikor azt hangoztatta, hogy ha ellenjegyez, azzal „felülbírálja a bíróság jogerős ítéletét". Ezzel persze a köztársasági elnök jogkörét és a kegyelem intézmény rendszerét bírálta felül. Még szerencse, hogy nem halálos ítéletről volt szó!

Dávid Ibolyának később is volt néhány megmagyarázhatatlan cselekedete a magyar politikai életben, amelyeket „kommunikációs hibák”-ra vezethetők vissza. De erről később. Előbb ismerkedjünk meg egy 1999. szeptember közepén készült interjúval, mely angolul jelent meg.

Az alig másfél éve hivatalban lévő miniszter asszony már akkor felhívta magára a figyelmet, mint a rendszerváltás utáni kormányok első és egyetlen női, és a Fidesz-kormány egyetlen MDF-es tagja. Egy beszédében meg is említette, hogy amíg a 80-as években (a pártállami időkben) a parlamentnek több mint 80 női képviselője volt, addig 90-es évek végén az új demokratikus Országgyűlésben a női képviselők száma még negyvenet sem éri el, (mindösszesen 10 %). Az interjúból kiderül, hogy az igazságügyi miniszter asszony a törvények módosításán, átdolgozásán, megreformálásán ügyködik, hogy – az akkor még – 2002. január elsejei EU-s csatlakozásra az ország törvényei „kompatibilis”-ek legyenek.

Ebben a nagy igyekezetben került sor a drog-törvény szigorítására is, amit a szabad világ sem nézett valami jó szemmel. Hiszen akkoriban szabályos mozgalom indult a nyugati demokráciákban a büntetés helyett a drogosok kezelése érdekében. Dávid Ibolya, ezzel szemben azzal érvelt, hogy az utóbbi időben (Horn-kormány alatt) hozott szabályok illuzórikusak voltak, mert azok a terjesztőket büntette, miközben a fogyasztók felett szemet hunyt. A miniszter asszony szerint meg kell adni a lehetőséget, hogy a (már) drogfüggők inkább a kezelést választhassák, mint a büntetést. Egy nem függő személynek miért adjunk lehetőséget, hogy a kezelést válassza? Ezzel a (választási) lehetőséggel a nem függő nem élhet, mivel az nem beteg. Annak van joga a választásra, aki beteg.

Két alkalommal hiányolta a magyar társadalom , de inkább a média Dávid Ibolyát a közéletből: a 2004. december 5-i népszavazáskor, és a 2006-os választási kampány indulásakor. Állítólag mindkét alkalommal Ausztráliában volt, és mindkét alkalommal elfelejtette előre bejelenteni utazását a nagyközönségnek, mire fel nemcsak a bulvárlapok címoldalán terjedt futótűzként a „Hová tűnt Dávid Ibolya?” kérdés. Ha az MDF vagy maga az elnök asszony időben, utazása előtt, bejelenti a belpolitikai ügyektől való távolmaradását, akkor nem kerülhetett volna olyan kínos helyzetben, mint legutóbb idén februárban. Ráadásul az MTV Híradója még rátett egy lapáttal, amikor a Magyar Hírlapra hivatkozva közölte:

"........MDF-es pártelnöknek nem ez az első kampánybeli eltűnése: 2004 decemberében, a kettős állampolgársági népszavazás előtt utazott el ugyanilyen hirtelen Ausztráliába - az akkori magyarázat szerint hivatalos útra - írja a Magyar Hírlap....."

Nos, a Magyar Hírlap sejtelmes, sokat sejtető, de rosszindulatú (fülbetett) bogarát, mármint a „hirtelen” elutazást meg a „hivatalos magyarázat”-ot könnyen lehet cáfolni, ill. megerősíteni, hiszen az ausztrál parlament honlapján ma is ott szerepel Dávid Ibolya neve, akit 2004. december 02.-ra vártak Canberrá-ba. Az eseménynaptár szerint Dávid, mint az Országgyűlés alelnöke látogatta meg az ausztrál szövetségi parlamentet. Az oldal tüzetes tanulmányozásából kiderül, hogy a következő magyar vendég Hajdú András külügyi államtitkár volt/lesz 2005. június 16-án. (ő Zentai kiadatási ügyében járt Ausztráliában)

Hogy az országgyűlés alelnökének hivatalos ausztráliai útjával miért nem foglalkozott a magyar média, talán a kettős állampolgársági népszavazás körüli felhevült hangulatnak tudható be. Ez egyben azt is mutatja, hogy mennyire „elbulvárosodott” a hazai hírközlés, és hogyan lehet azt a későbbiekben – másfél év múlva – a pártelnök asszony ellen fordítani. (lásd MTV + MH).

A második út sokkal izgalmasabbra sikerült, ha egyáltalán megtörtént, mert a hozzám eljutott, ill. a net-en elérhető infók egyáltalán nem egyértelműek és nem meggyőzőek. Az akkori magyarországi hírek, nyilatkozatok, újságok alapján a „beilleszkedési problémákkal” küzdő fiát látogatta meg, aki „sportdiplomáciát” tanul. A cikkek, híresztelések ellentmondásairól már február elején beszámoltam.

Nem lett jobb, tisztább a helyzet Dávid Ibolya hazaérkezése után sem. Továbbra is rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt az elnök asszony magánútjával kapcsolatban, amikre ugyancsak felhívtam a figyelmet.

Ez a sok kérdőjelet maga után hagyó magánutazás aztán most a választások finisében újból előjött, méghozzá durva és alaptalan rágalmazások formájában. A képtelen, hazug és aljas sms-ek valóban felháborítóak, az internetes fórumokról nem is beszélve. Csodálom is az elnök asszonyt, hogy ilyen jól bírja a „gyűrődést”, aminek részben saját maga az okozója. Hiszen, ha január végi elutazása előtt – akár pártja, akár ő maga – bejelenti, hogy „szabadságra megy”, a többség nem kezdett volna találgatásokba. Bennem, pedig egyre jobban kezd elhatalmasodni az a gondolat, hogy Dávid Ibolya nem is volt Ausztráliában.

Lehet, hogy meglepő állításom, de a rendelkezésemre álló információkból nem derül ki egyértelműen ennek a második ausztrál útnak a létrejötte. Mindinkább az a gyanúm, az MDF központjában találták ki – nagy hirtelen – a megroppant egészségi (ideg?) állapotú elnök asszony védelmében. Aztán már nem volt visszaút. Mire is alapozom gyanúmat.

1. Dávid Ibolya már egyszer összeesett a Parlamentben

2. Hock Zoltán elnökhelyettes február elsején nem úgy nyilatkozott, mint aki tisztában van egy ausztráliai utazással.

„…..családi ügyben utazott el külföldre mintegy hete, és napokon belül hazatér…”
„……Dávid Ibolya fia külföldön tanul, ahol beilleszkedési gondjai voltak, ezért látogatta meg édesanyja…..”
„…..hangsúlyozva, hogy a pártelnök nem tervezte ezt az utazást…”

Ez a „hivatalos” nyilatkozat több ponton sem felel meg a valóságnak. Kezdjük ott, hogy ilyen rövid idő alatt (Hock szerint másfél hét, beleszámítva a kétszer 24 órás repülőutat, plusz a 8-10 órás időkülönbség miatti átállást is) nem sokat tehetett gyermekéért. Tovább is maradt az elnök asszony, hiszen a nyilatkozattól számított két hét után, csak február 14-én tért haza. De ez a kisebbik baj.

Sokkal inkább megkérdőjelezhető, hogy a nem tervezett utazáshoz honnan és hogyan szerzett – ilyen hirtelen ausztrál vízumot? OK, OK. Diplomata útlevele van, és mint közéleti személyiség valószínűleg gyorsított eljárásban szerezte be az úti okmányokat. Igen ám, de „hirtelen” vele ment a férje és a lánya is! Tehát az egész családnak diplomata útlevele van? A repülőjegyet mikor vették meg „oly hirtelen”? - mely ilyen esetben kb. félmillió forint fejenként (oda-vissza), és általában meg kell mondani a visszaút időpontját. A nyíltvégű (open end) repülőjegyek még drágábbak szoktak lenni. Tudom, ha a gyerekről van szó, a pénz nem számít. Mégis. Különben is Hock nyilatkozatában nem szerepel a család, mármint a férj és a lány, csak az aggódó édesanya.

3. Az Ausztráliában töltött időről nincs infó, kivéve az előbb jelzett Hock nyilatkozat, mely szerint

„……a pártelnök jelen van az MDF életében, részt vesz a döntésekben, és folyamatosan tartják a kapcsolatot…..”

Ez pedig azt sejteti, hogy esetleg az elnök asszony közelebb volt a székházhoz, ill. Magyarországhoz. Arról nem is beszélve, hogy eszerint teljesen képben volt a Tisztelet Társaságával való egyezkedést illetően, hiszen hazaérkezése másnapján már alá is írta a választási együttműködést.

4. Kicsit furcsa, nem életszerű, hogy az egyedül töltött karácsony okozta traumát több mint egy hónap multán egy anyai simogatás orvosolni tudja. Egyáltalán, hol volt Dávid Ibolya és családja karácsonykor? Akkoriban miért nem jött rá egy hirtelen utazás? A telefonban síró fia vigasztalására. Ha pedig már akkor elhatározta, hogy meglátogatja, akkor bizony jó előre megtervezett útról van szó!

.

.

Ezek csak (rosszindulatú) gondolatok részemről, amelyekből arra következtetek, hogy itt mégsem a fiúval volt baj. Sőt, azt is el tudom képzelni, hogy a család valahol Dél-Kelet-Ázsiában találkozott. Ausztráliából igen olcsó volt az idei nyáron az előző évi tsunami miatt a thaiföldi utazás.

Élénk fantáziámat csak Dávid Ibolya tudná megcáfolni, de nem olyan külügyi nyilatkozattal, hogy a „canberra-i magyar nagykövetséget nem keresték meg az ausztrál hatóságok”, ergo a Miklós fiúnak kutya baja. – elmúlt a fejfájása.

A félretájékoztatott, és ma már szinte senkinek és semmiben nem hívő magyar lakosságot csakis az nyugtatná meg Dávid Ibolya igazáról, ha az elnök asszony bemutatná útlevelét, benne az ausztrál hatóságok pecséteivel, valamit közzé tenné fiának néhány e-mail-ét, amelyben családját vagy barátait értesíti, hogy „jön az anyám”, „itt az anyám” vagy „most mentek el, és milyen jó volt együtt”.

Érdekes, eddig még senki sem jelentkezett ifj. Barbalics Miklós ismeretségi, ill. baráti köréből, hogy tisztázza a fiatalembert, ill. édesanyját, és ezzel védelmébe vegye az MDF elnökét, Dávid Ibolyát, akire ez most igencsak ráférne.