Együttérzés

Rengeteg gondolat kavarog bennem, miközben olvasom az Interneten megjelent sorokat Szabó Istvánról, a világon – talán egyetlen élő és - elismert magyar filmrendezőről. Az ÉS-ben megjelent írás szerint „ügynök” volt. A Népszabadságban megjelent saját vallomása szerint „büszkén és dalolva” tette, és vállalja. Az MTV esti műsorában már – kissé megtörve – elismerte, hogy „saját magát mentette”.

Nem szeretek összeesküvés-elméleteket gyártani. Sokkal inkább szeretek összefüggéseket keresni az események, történések között az „ok és okozat” örökérvényű törvénye alapján. Megpróbálom kissé távolabbról nézni a „Szabó story”-t.

Van egy tehetséges és sikeres magyar filmrendező. Amennyire pályáját követtem, (szinte) mindig az emberi kapcsolatok álltak művei középpontjában, méghozzá a XX. század (kis)embere, akinek meg kell küzdenie a „korral”, amiben él(t). Ilyen volt az Apa, az Álmodozások kora és a Tűzoltó utca 25, amit még Magyarországon láttam. Aztán valami mintha történt volna, és mintha mellőzték volna hazájában. Majd a 80-as évek elején megjelentek az osztrák-német koprodukciók (Mephisto, Riedl ezredes, Hanussen), melyek aztán meghozták számára a világhírnevet: az Oscar-díjat.

A világhír és a siker azonban hazájában nem tette igazán ünnepelt filmrendezővé. Abban az időben több tv-filmet készített, mint játékfilmet. A rendszerváltás után meg mintha csakis külföldi produkciókban öregbítette volna a magyar filmesek jó hírét. (A napfény íze, Szembesítés, Csodálatos Júlia). Az idei, mostani Filmszemlére készítette el „színmagyar” filmjét a Rokonok-at.

Aztán a Filmszemle előtt néhány nappal jött a nagy „leleplezés”: az egyetlen (élő és hazáját képviselő) Oscar-díjas magyar filmrendező közel ötven évvel ezelőtt együttműködött az akkori pártállam hatóságaival.

A hír számomra nem volt „sokkoló”, de még meglepő sem. Sokkal inkább a közlés módja és időzítése. Hiszen a „kutató”, „leleplező” Gervai András, vajon miért nem lépett kapcsolatba a „vádlottal”? Miért nem kérdezett rá, hogy „Pista (vagy Szabó úr) ez igaz? És ha igaz, akkor nem lenne jó rendezni ez az ügyet? - mert én bizony nyilvánosságra hozom!” Feltételezhetjük, hogy csupán a véletlenek összejátszásáról van szó? Az ÉS-nél - a szerkesztőségben - senki sem vette észre, hogy a cikk a Filmszemle előtt fog megjelenni? Hol volt például Báron Gyuri barátom? Hogyan történhetett meg egy olyan lapnál, ahol igen sok egyeztetés kell ahhoz, hogy bármi is megjelenhessen? Sőt, szerkesztőségi előszó, magyarázat is kisérte az írás megjelentetését.

Az esemény láthatólag nagyon megviselte Szabó Istvánt. Nagyon meg tudom érteni és együttérzek vele, mert ismerem a „művészlelkeket”, - épp az ő műveiből, mint a Mephisto, a Hanussen vagy a Csodálatos Júlia. Szeretik a rivaldafényt, az életüket teszik fel a sikerért. És akkor jön egy „kutató” igazságmondó és lerombol mindent. A szenzációéhes sajtó, pedig világgá kürtöli: az Oscar-díjas magyar filmrendező informátor volt a kommunista időkben.

Hogy az időzítés nem véletlen, arra talán Varnus Xaver életrajzi részlete világít rá, amikor saját bőrén tapasztalva a hazai „művészvilágot” így jellemezte:

"......Természetesen örültem magyarországi sikereimnek, de volt ennek árnyoldala is. Itthon kellett megtanulnom azt, amitől a nagyvilág oly sokáig megkímélt: a művész legnagyobb földi jutalma a kollégák irigysége. Több muzsikustársam, kit addig barátomnak neveztem, a siker láttán nem érintkezett vélem többé. ....."

A legszomorúbb, hogy olyanok próbálnak pálcát törni egy életmű felett, akik nemhogy nem ismerik azt a kort, amikor a "beszervezés" történt, de még nem is éltek akkor! Az „ötvenhatosok”, elsősorban azok, akik nem menekültek el, elkerülték a megtorlást, de átélték azokat az éveket, biztos megértik a Szabó-story-t. Ők nem is szólalnak meg, vagy ha igen, akkor a világhírű rendező védelmében.

Egy dologról ne feledkezzünk meg! Szabó István story-ja nem azonos és nem hasonlítható a 70-es évek „Vári” és „Krakus” féle beszervezéseihez, de még a D-209-eshez sem!