Saturday, April 01, 2006

Vihar előtt

Közeledik a nagy nap. A döntés pillanata. Érzésem szerint az MSZP nyer, vagy ha úgy tetszik, a Fidesz veszít. És ez utóbbi a helyesebb megfogalmazás, mert sajnálattal kell megállapítanom: nincs (nyugati értelemben vett) jobboldal Magyarországon. A Kádár-korszak szülöttjei és neveltjei, egy kollégiumi csapat végig szélhámoskodta az elmúlt 16 évet. Valójában a KISZ alternatívájaként indultak, és a szamizdatosok (későbbi SZDSZ) árnyékában váltak ismertté. Az igazi áttörést Nagy Imre és társai újra temetésén, 1989. június 16-án, Orbán Viktornak a magyar ifjúság nevében elmondott beszéde hozta meg. 1990-ben, mint ellenzéki párt került a parlamentbe. Majd a harmadik köztársaság miniszterelnöke, aki a Horthy-korszakot gyerekfejjel a „tűz közelében” élte át, hamar felismerte, hogy az új jobboldalnak szüksége van „szűz” fiatalokra, akik a diktatúrában születtek, nevelkedtek, de nem kötelezték el magukat látványosan a hatalommal.

1993 sorsdöntő év volt Magyarország történelmében, az igazi fordulat éve. Akkor dőlt el sok minden. Sarkosítva, Antall megvette Orbánt (egy székházzal). Miközben átalakult a Fidesz. Megszűnt a 35 éves korhatár és többen – alapítók is – átigazoltak az SZDSZ-hez. Ugyanebben az évben MDF-ből kivált Csurka és megalakult a MIÉP, Antall József halálával, pedig szétesett a jobboldal. 1994-re az ország kiábrándult a kapitalizmusból, (gyár eladások és bezárások, munkanélküliség, kiszámíthatatlan jövő, infláció stb.) és visszasírta a szocializmust, (biztos munkahely, kiszámítható jövő négy-öt év múlva autó, szövetkezeti lakás stb.) és az MSZP abszolút többséget szerzett a választáson. Nem volt szüksége még az SZDSZ-re sem a kormányzáshoz. Egy pillanatig meg volt a "restaurácíó” veszélye, de – szerencsére – akkor már nem volt Szovjetunió. Így jó alap adódott a kádereknek a bizonyításra: ők sem akarják vissza a diktatúrát.

A jobboldalon keletkezett vákuumot ügyesen ismerte fel és használta ki Orbán és pártja, mely 1995-ben felvette a Fidesz – Magyar Polgári Párt nevet, és a következő választásokra – 1998 – a jobboldal összefogó ereje lett, anélkül, hogy a párt vezetősége és támogatói (többsége) valaha is éltek volna (békeidőben) jobboldali kormányzás alatt. Furcsa helyzet alakult ki. Amíg a nyugati demokráciákban a jobboldal a „munkadó-vállalkozóbarát” (tőkés, kapitalista) és a baloldal a „munkavállaló-barát” (bérből élők), addig Magyarországon a baloldal lett „munkaadó-vállalkozóbarát” (a befektetések támogatásával) és az ellenzékben lévő jobboldal a „munkavállaló-barát” (a Bokros-csomag érvágásai miatt). A Fideszt a közhangulat is segítette, mert nagyon sokan bennük látták az „érintetlen” fiatalságot, azt a korosztályt, amelynek tagjai nem igazán kötődnek a pártállam nomenklatúrájához. Hogy a korhatár eltörlésével nem egy „kompromittált” taggal gyarapodott a párt, a tömegeket nem érdekelte, bennük még a Nagy Imre újra temetésén szónokolt ifjonc emléke élt.

Ennek ellenére 1998-ban (is) az MSZP nyerte a pártok versenyét, de a Torgyán vezette kisgazdákkal a Fidesznek sikerült megszereznie a kormányzáshoz szükséges többséget. A fiatal demokratákhoz fűződő nagy remények idővel szertefoszlottak, és az egykori kollégista haverok – úgy, ahogy azt a kádári időkben tapasztalták - a joghézagokat kihasználva kialakították saját nomenklatúrájukat, miközben a jobboldal jelszava mögé bújva magánvagyonuk gyarapításába kezdtek. 2002-es választás azonban bebizonyította, hogy ez a garnitúra sincs ínyére a többségnek. Pedig addigra már valóságos pop-sztárrá nőtte ki magát rajongói táborában Orbán Viktor. Jó futballistaként, a vereségbe beletörődni képtelen Orbán már akkor elhatározta, hogy a következő rangadóra (2006) alaposan felkészül.

A felkészülés a vereség után azonnal megkezdődött. Méghozzá kommunista (fasiszta) mintára (ám legális) sejtek szervezése, amiket (polgári) köröknek neveztek el és valamiféle („nemzeti”) ellenállásra buzdított a törvényes kormány és hívei (azaz a többség) ellen. Ez volt az a pont, amikor rádöbbentem: ez nem a demokratikus, nyugati értelemben vett parlamentáris (konzervatív) jobboldal. Ez a radikális szélsőségek metódusa. Ilyen lépésre egyetlenegy nyugati jobboldali párt vagy vezetője sem szánta el magát a Szabadvilágban ! Gondoljunk csak Churchill, Thatcher vagy Kohl választási vereségére, hogy csak Nyugat-Európát – és közismert nagyjait - említsem.

A Fidesz elfordulása a nyugati értelemben vett jobboldaltól a mostani választási kampányban kezdett igazán csak megmutatkozni, amikor az ígéretek egyre jobban kezdtek hasonlítani a központi tervgazdálkodás idejéről ismert dogmákra. Például az állami „garanciák”. Csak a diktatúrákban garantálhatja és garantálja az árakat egy kormány, a Szabadvilágban ez elképzelhetetlen. Ugyanígy a munkahely vagy bármi más, ami a kereslet-kínálat függvénye. Már ezek az orbáni gondolatok, ötletek megkérdőjelezik a Fidesz valódi, nyugati értelemben vett jobboldaliságát.

Szerintem a Fidesz nagyon melléfogott ezzel a kampánnyal, pedig logikája, logikai felépítése igen egyszerűnek tűnt. Még tavaly nyáron csináltak egy „roadshow”-t, nemzeti konzultáció néven, ahol begyűjtötték az emberek kívánságlistáját. Majd azt kiértékelve, elindult az országos kampány, ahol az emberek azt hallhatták vissza, amit szerettek volna: olcsó gázárak, súlyadó eltörlése, ingyen autópályák, mindenkinek munkalehetőség stb. stb. Csak arra nem gondoltak, hogy azért az ötödik-hatodik ígéretnél már elgondolkodik az ember: „Hékás, ehhez a sok minden jóhoz az anyagi hátteret honnan fogjuk, fogjátok előteremteni?” Ez persze csak a dolog praktikus oldala, hiszen az igazi jobboldali („vállalkozóbarát”) eszme teljesen hiányzik mögüle. A főváros és az ország kiplakatirozása, - hogy milyen rosszul élünk - ugyancsak a rosszemlékű szélsőbal uralmára, a Tanácsköztársaságra emlékeztet, - igaz ellenkező előjellel, akkor a fővárost vörösbe bújtató diktatúra próbálta elhitetni, hogy „milyen jó nekünk”. Az effajta „lelki terror” a nyugati demokráciák parlamentáris jobboldalától idegen, és megint csak azt bizonyítja, hogy a Fidesz nem a jobboldal képviselője. Hogyan is lehetne, amikor vezetői csakis szélsőbalos elemeket és módszereket ismernek. Abba születtek bele.

Az alaphelyzet a másik oldalon sem jobb, már ami a „gyökereket” illeti. Negyven év diktatúra padlóra küldte a parlamentáris baloldalt. Nem véletlen, sőt természetes, hogy az 1990-es szabadválasztásokon sehol sem voltak. A jobboldal vezéregyéniségévé kifejlődött Antall József emberi és reálpolitikusi nagysága megmentette az országot a vérfürdőtől, de legalábbis a leszámolástól. Ugyanakkor az „átállás nehézségei” (a szovjet piac és a tsz-ek felszámolása, a kárpótlási jegy bevezetése, az ügynök törvény és a gazdasági reformok elodázása), valamint Antall váratlan halála (ismét) a pártállami klientúra felé fordította a népet. Szerencsére addigra a Szovjetunió szétesett, megszűnt, csapatai rég elhagyták hazánkat, így a bukott rendszer örököseinek alkalom nyílt a bizonyításra: demokratikus viszonyok között is képesek a hazáért és a nemzetért dolgozni. A Bokros-csomaggal megpróbálták rendbe tenni az ország gazdaságát, csakhogy túl későre időzítették, annak eredményét, „beérését”, már nem ünnepelhették.

A baloldal útkeresése még most is tart. Azzal, hogy az MSZMP-ből MSZP lett a párt arculata nem sokat változott, viszont bebizonyították, hogy demokratikus körülmények között is „életképesek”, vezetésre alkalmasak. Szocialistáknak nevezték magukat, majd névváltoztatás nélkül Gyurcsány hatalomrajutása után szociáldemokratáknak kezdték magukat nevezni. Ez azért érdekes, mert ugyanakkor nem tartják magukat a kommunista diktatúra által szétvert magyar szociáldemokrácia örököseinek. A hagyományos „német vonal”-tól is eltávolodtak, és – nem tudni miért – a brit felé orientálódnak. Persze ez sem baj, ha az ország és a nemzet javát szolgálja.
Eddigi teljesítményük alapján jobban képviselik a nyugati értelemben vett parlamentáris baloldalt, mint napjainkban a Fidesz a jobboldalt. Az MSZP sokkal karakteresebben elhatárolódik a szélsőbal és a szélsőjobbtól, mint ahogy azt Orbánék teszik, és – talán – ez is hozzájárul, hogy a Fidesz nyugati értelemben vett parlamentáris jobboldalisága megkérdőjelezhető.

A kampány ideje alatt az MSZP sokkal fegyelmezettebbnek mutatkozott. Eltűntek a belviszályok. Egységesnek tűnik a párt. Ügyes taktikának bizonyult, hogy pártügyekben Gyurcsányon kívül senki sem nyilatkozik. A „sameszok” kizárólag a Fideszes „kihívásokra”, „vádakra” reagálnak. Semmi nyoma a belső ellentéteknek (öregek-fiatalok, város-vidék, ortodoxok-reformerek stb.). A Fidesz oldalán viszont a „sameszok” mint szabadjára engedett vérebek ugatnak mindenre és mindenkire. Orbánnak pedig a magyarázkodás marad. Ez viszont ugyancsak sokat ront a párt megítélésén. Érdekes megfigyelni, hogy a plakátokról lemaradt a Magyar Polgár Szövetség név, elnevezés, pedig a párt (teljes) neve: Fidesz – MPSZ. Valószínűleg féltek, hogy megtévesztő lehet, és az MPSZ könnyen összekeverhető az MSZP-vel. A polgári körök is nagyon csendben vannak, pedig Orbán, bukása után (2002 május 7-én) a Dísz-téri beszédében azt mondta: “Tudnunk kell egymásról, ha a sors úgy hozza, hogy mozdulnunk kell, egyszerre mozdulhassunk” Vagy ne kiabáljam el?

A két vezéregyéniség megítélésében Orbánnak jelentős előnye van, hiszen négy évet már „lehúzott”, míg Gyurcsány csak most kezd „beleszagolni” ebben a műfajba.

Talán első és legsúlyosabb hibája az Orbán kormánynak a jugoszláv háborúban vállalt szerepe volt. Hiszen senki sem kényszerítette a magyar vezetést a részvételre. A NATO nem Varsói Szerződés! Ezt illett volna tudnia Orbánnak is, és távol tartani magát és kormányát a magyarlakta települések bombázásától. Emlékezzük csak Görögországra, az is NATO-tag, még sem vett részt benne, mert görögkeletiek, pravoszlávok nem lőnek egymásra! Ők tudtak nemet mondani. Orbán viszont nem. Valószínűleg berezelt, hogy mi lesz, ha nem nyal az amerikai főnöknek, úgy, ahogy a Kádár-korszakban szokás volt a szovjet felé, és, ahogy ezt akkoriban megtanulta. Azt se feledjük el, hogy Jörg Haider pártjának kormányba kerülése miatt Ausztriát diplomáciai bojkott alá vette az EU. Az akkor még EU- tagjelölt Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, elsőként hívta meg és fogadta Schüssel kancellárt. Csak néhány dolog, amire a külföld is odafigyelt.

Gyurcsány rövid idejű kormányzása alatt talán a legnagyobb „hőstettet” tavaly évvégén követte el, amikor egy milliárd euró pluszt szerzett Magyarország számára az EU költségvetés vitájában. Persze a külföld akkor is odafigyelt, amikor „leterroristázta” a szaudi futballistákat, vagy nemrégiben, mikor táncos video-klippje megjelent a világhálón.

Az előttünk álló választás legnagyobb veszteseinek a két rendszerváltó párt (MDF, SZDSZ) mutatkozik, ha nem kerülnek be a parlamentbe. Szomorú lenne, ha a diktatúrából a demokráciába átvezető két egykori erő eltűnne az idő és a történelem politikai süllyesztőjében. Nagy veszteség lenne, mert akkor itt állunk egy szocialista párttal, mely magáról azt terjeszti, hogy szociáldemokrata, és egy postkommunista allűrökkel manipuláló nemzeti színű tömörüléssel, amely azt állítja magáról, hogy jobboldali.

.

7 Comments:

Anonymous Zsoltson said...

Nem dícsérni jöttem... de ez (is)jó írás :-)

A "nyugati demokráciáig", a szerepek kikristályosodásáig, az oldalak átrendeződéséig sok van még hátra MO-n. Ez szerintem teljesen normális, itt sem egyik napról a másikra alakult ki a külső szemlélő számára "úriemberhez méltónak" tűnő politikai kultúra. Itt hátulról verik beléd, és nem azonnal, hanem majd akkor, amikor a legkedvesebb neked. :-)

Vigasztaljon az, hogy szerencsénk van. Azért, hogy nem a rabszolgatartó társadalomba születtünk bele... Most menetelhetnénk Szpartakusz zászlaja alatt, amelyen a saját vérünkkel mázolt betükkel ez állna: Éljen a feudalizmus, az emberiség világos jövője!
:-)

Érdekes az is, ahogy a kommunizus elől menekülő kelet-európai értelmiségi az első évek után fokozatosan levetkőzte a szélsőjobboldalinak számító viselkedését, és észrevétlenül átsorolt a középre, hogy végül (kissé szégyenkezve) a baloldalon kössön ki. Ott, ahol a "se ismerőse se rokona nem vagyok én senkinek" a közös tényező.

10:06 AM  
Blogger Pocakos said...

Kedves zsoltson, ez a Spartacus hasonlatod mindennél többet ér! Köszönöm! :-)

12:08 PM  
Blogger Samburu Chief said...

Hello there! Nagyon tetszik az anyagod! A “Képzavar vagy szélhámosság?” postot találtam meg elöször, úgy követtem a szállat. Remélem mindenben igazad lessz! Azért csak remélem, mert én még csak “tanuló magyar” vagyok.

Nekem ez egy nagyon vegyes érzelmü választás. A hatvanasok végén még le akartak csukni politikai okokból, így túl az óperencián éltem életem nagy részét. A munkáltatóm visszahozott 92-ben mert beszéltem a nyelvet. Azután megválasztották a Gyuszi Bácsit és én megint leléptem. Amig tovább nem vitt a cég addig a kocsiban soha nem ment fél alá a benzin: az még elég Bécsig… 2004-ben lebetegedtem és “bona fide” állampolgárkén hazatértem (már az EU-ba ). A Gyuszi Bácsi még mindig ott van ahol korábban. De “ez a párt” már ne igazán “az a párt” és én (a volt republikánus!) MSZPre fogok szavazni. Nem mert feltétlen imádom a pártot, de három komoly okból.

1: A Gyurcsány értelmes és van egy Európa barát programja ami szerintem az egyetlen reális jövő az országnak. Mellesleg úgy egyben egy “jó fej”. Persze a válsztás után egy ideig nem lesz rózsás a világ (függetlenül attól, hogy ki kerül hatalomra), mert a gazdaságon dolgozni kell.

2: Rettegek a FIDESZ nacionalizmusától, ami egy anakronizmus szintet ért el mostanra és attól, hogy újra államositanak mindent.

3: Félek, hogy a vallás eluralkodik a politikán, ha a Polgári Párt és a csatlósai meg lennének választva. Nem szretném, ha a gyermekeim hátrányban lennének ha nem járnak “lelkigyakorlatra” és misére vagy uram bocsáss esetleg nem házasodnak elég hamar… Miután életem nagy részét szekuláris és szabad országokban éltem, ezek nagyon érzékeny pontok. És egyebként sem szeretem, ha valaki helyettem akar gondolkozni. Ez különösen fontos szempont lett mióta Mikola és Semlyén színre léptek.

“Isten áldd meg a Magyart” és így tovább…

4:38 PM  
Anonymous patrik said...

Üdv,
nagyon érdekesnek találom a blogodat, szerintem megtestesíti a blog eredeti ideáját, ami az azonnali, szabad információáramlást jelenti. Ebből a szempontból kimondottan fontos, amit pl. "Lady DI"-ről a másik blogban írtál!
Ez akkor is igaz, ha egyéb téren sokszor nagyon nem értek egyet Veled. Kezdjük a szemléletmóddal. Nem róhatom föl, hogy "nyugati" módon gondolkodsz, hiszen predesztinál a környezet (és egyáltalán, távol áll tőlem bármit "felróni"). Ez érvényes "samburu chief" nevű kedves olvasódra is. Alapvetően eltér a véleményünk a fejlődésmodell és a nyugati demokrácia megítélése tekintetében is.
Mostohaországból írok Neked és innen nézve kicsit másképp fest az elmúlt 16 évünk. Elsőként említem a nyomasztó népesedési helyzetet, ami az 1958-cal kezdődő három évtized alatt az MSZP elődpártja súlyosbított ennyire. Évente annyira fogyunk, mintha egy-egy Tokaj mértű kisváros elnéptelenedne! Ez a Kádár-rendszer valódi öröksége: az említett harminc év alatt 6 millió magzatot gyilkoltak meg! Ezen a folyamaton csak dobott a "Bokros-csomag", ami után következő hetekben (!) 80 ezer abortuszt végeztek el! Érdemben persze nem változott a trend a más színű kormányzatok alatt, ez tény, amiben egyetértünk.
Az okok terén már bizonnyal megint eltér a véleményünk. Én ugyanis a problémák gyökerét az állampárti nomenklatúra töretlen továbbélésében (és kormányzásában) látom. Függetlenül az éppen regnáló a kormányzat színétől, a mélyben nem történt rendszerváltás. Például a minisztériumok döntés-előkészítő és végrehajtó apparátusa szintjén, vagy a médiában. Maszatolás történt és látványos akciók, igen. Mai napig egy komprádor elit irányítása alatt állunk és ebben a helyzetben igen keveset oszt vagy szoroz Orbán Viktor személye. Ausztráliából tűnhet üdvözlendőnek a lezajlott privatizáció, de itt valójában olyan rablás történt, melynek során elherdálták és kijátszották a korábbi állami vagyont a "jópofa" Gyurcsány és tettestársai. Értsd pontosan: nem az a bajom, hogy egyesek megvagyonosodtak, hanem az, hogy ennek során óriási mértékű vagyonvesztés történt. Modellezve: 100 Mrd Ft értékű vagyonból kb. 10 Mrd Ft értékben privatizáltak, pl. külföldi szerzett tulajdont; 10 Mrd Ft az elvtársak kezére jutott ilyen-olyan módon; a fennmaradó 80 Mrd Ft értékű vagyon pedig elveszett! (ez modell, az értékeken lehet vitatkozni, de a célom az arányok bemutatása volt) Ilyen árat kellett fizetni a "sikeres" privatizációért. Ráadásul a neoliberális "az állam mindig rossz tulajdonos" elv értelmében stratégiai iparágakat adtak el - külföldi állami tulajdonú vállalatoknak (tudom, hogy ez nem ugyanolyan állami vállalat, de a híres elv azért sérül, nem?). Gyakorlatilag a híres "Nyugat" gyarmati sorba taszított és kifosztott bennünket (nomenklaturás segédlettel), ill. fosztogat mind a mai napig (netto befizetők vagyunk az Unióban!).
Ezért, kérlek értsétek meg, hogy itthon nem lehet a nyugati fogalmak mentén mérni a dolgokat. A "szélsőséges" cimkézés, médiamanipuláció. Itthon a jobboldali "szélsőségesek" képviselik valójában a szociális piacgazdaságot, míg a mainstream politika teljes egészében neoliberális, legfeljebb árnyalatnyi különbségekkel. De ezek az árnyalatok nagyon fontosak tudnak lenni a mindennapokban. Ezt kell értékelni a Fidesznél, ti. a Fidesz kormányzat utolsó éve (2002) sokkal jobb közérzetben és gazdasági helyzetben találta az országot, mint a mostani.
És mindez még mindig kevés a bevezetőben említett lassú összeomlás még csak megállítására is, nemhogy visszafordítására. Kérlek ne jőjjetek azzal, hogy a bevándorlás a megoldás; figyeljetek inkább Párizsra, de úgy hallom Ausztráliában sem problémamentes ügy... Mert lehet, hogy az egész nyugat demográfiai válságban van, de messzire Magyarországon a legrosszabb a helyzet és a mostani politikai álelit csak ront rajta. És gyerekek nélkül a jövő is reménytelen.
Zoránt idézve: "...soha ne higyjetek a szemeteknek!"

palladdin26@hotmail.com

1:06 PM  
Blogger Pocakos said...

Kedves patrik,

már akkor tudtam, hogy egy “bús magyar”-ral állok szembe, amikor azt olvasom, hogy “....Mostohaországból írok....”. Népesedési adataiddal nem tudok vitatkozni, csak azzal, hogy ez NEM valamiféle “Kádár örökség”. Korodat nem ismerem, de a 70-es évek elején volt egy lakás- és népesség program, amikor ha vállaltad, hogy hat éven belül lesz gyereked, akkor előre odaadták a pénzt a lakásra. Egy gyerek 30.000.- Ft, két gyerek 60.000-Ft, azaz “vissza-nem fizetendő” támogatás. Az abortusz ellen pedig sokkal korábban, a Rákosi-korszakban léptek fel úgy, ahogy Te most szeretnéd. Ratkó Annának hívták azt az egészségügyi minisztert, akiről “Ratkó-törvény”-nek nevezték el az abortusz tilalmi törvényt. Jelszavuk az volt: a szülés "a leánynak dicsőség, asszonynak kötelesség". Az akkor (1953 körül) született gyereket “Ratkó-gyerek”-nek, a korszakot pedig Ratkó korszaknak nevezték, nevezik. Iszonyatos sok gyerek született, és annnak a korosztálynak egész életén át küzdeni kellett (egymás ellen) – főleg a beiskolázás területén. De hamarosan a nyugdíj korhatár elérésével igencsak meg fog növekedni a “Ratkó nyugdíjasok” száma. Erről egyik párt sem beszél!

Örülök, hogy tetszik a blogom! - és a "nézetkülönbség" ellenére is olvasod. Ez megtiszteltetés. Köszönöm.

9:40 PM  
Anonymous patrik said...

Ugyan nem fair a fönti szövegemből arra következtetned, hogy én a "Ratkó-korszakot" kívánom vissza, de a "bús magyar" címke ellen nem tiltakozom, mert amit (vélhetően) jelent azt vállalom. Ilyen "bús magyarok" szerencsére még vannak néhányan és talán némileg ellensúlyozzák a "gyomorországot". Ilyen "bús magyarok" írták a Hitel folyóirat februári számát, remélem összekapják a weboldalukat -> hitelfolyoirat.hu , hogy Te is elolvashasd, megéri.
A "gyerektámogatás" ma is létezik, 2 gyerek után az összeg 2 millió forint fölött van. Van családi pótlék meg még sok minden más, amit "támogatásnak" címeznek, holott a családok terhei sokkal nagyobbak, gyakorlatilag csak visszajuttatnak nekik morzsákat az elvonásból, amit -az adórendszeren keresztül is- beszedtek tőlük. Kelet-Európában már ötven éve megvalósult a két keresős modell. A nagyapám a '30-as években fűtő volt a MÁV-nál, de a keresetéből eltartotta a családját! Ma itthon nem lehet egy keresetből eltartani a családot, pedig ez tudomásom szerint a nyugati világban még meglehetősen gyakori. Ez önmagában megmutatja, hogy Kelet-Európát nem lehet nyugati mércével mérni. Sokkal közelebb állunk a valósághoz, ha fejlődő és egykori gyarmat országokkal hasonlítjuk össze.
Egyébként szeretek az enyémmel nem mindenben megegyező véleményeket olvasgatni, a keletkezett feszültség hasznosítható, főleg, ha az a bizonyos vélemény megalapozottnak tűnik.

10:38 AM  
Blogger Pocakos said...

Már megbocsáss, ezzel indítottál (1:06 PM):
"......Ez a Kádár-rendszer valódi öröksége: az említett harminc év alatt 6 millió magzatot gyilkoltak meg! Ezen a folyamaton csak dobott a "Bokros-csomag", ami után következő hetekben (!) 80 ezer abortuszt végeztek el! ....."
és ezzel fejezted be:
"....Mert lehet, hogy az egész nyugat demográfiai válságban van, de messzire Magyarországon a legrosszabb a helyzet és a mostani politikai álelit csak ront rajta. És gyerekek nélkül a jövő is reménytelen...."
Ez mi, ha nem a Ratkó-korszak visszakívánása?

Ami a "kétkeresős" modellt illeti. A nyugati világban is ma már egy keresetből igen szűkösen lehet megélni (a családnak). Jó azért, ha van egy kis "mellékes". A nők, feleségek (sőt gyerekek is!), legtöbbször néhány órás (part time) elfoglaltságot végeznek, amiből mondjuk a kaját, vagy a részletfizetést fedezik. Ettől függetlenül: nagyon nehéz a kapitalizmusra való átállás! (vagy visszaállás) Ezt nem vitatom.

10:43 PM  

Post a Comment

<< Home