A nép szava

Olvasom, hogy “szociáldemokrata napilap” lett a Népszava. Ha jól tudom, szakszervezeti lapnak indult Táncsics Mihály szellemiségét követve Pest-Buda egyesülésének évében 1873-ban. Külföldi Viktor, a Magyarországi Munkáspárt egykori titikára, 1877-ben indította el az akkor még hetilapot, melynek első számának alcíme: "határozott szabadelvű politikai újság" volt. Majd a Magyarországi Szociáldemokrata Párt jelentős szerepet kapott a lap finanszírozásában, irányvonalának alakításában, és 1880-tól a párt lapja lett. 1905-től napilap. A klasszikus időkre jellemző, például a kísérletező Thália színház felkarolása. A Népszava 1906 januárjában erről így számolt be:

“……..a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek szívesen vették fel a kapcsolatot a Tháliával: “Németországi elvtársaink […] maguk alapítottak színházi részvénytársaságot, amelynek igazgatásába, tehát a színház műsorának összeállításába, a munkások megbízóinak döntő beleszólásuk van. Nálunk azonban ilyen tervről egyelőre le kell mondani. […] Ehelyett érintkezésbe léptünk a Thália Társasággal, amelynek képviselői kijelentették, hogy a munkások számára az előadandó darabok megválogatásánál kikérik tanácsunkat.

A budapesti munkásságra, amely annyiszor adta jelét annak, hogy minden igazi kultúráért nemcsak lelkesedni, de áldozni is tud, az a feladat hárul, hogy ezt a vállalkozásunkat, amelynél a nyerészkedés teljesen ki van zárva, mindenképpen támogassa.” Az 1906-os munkáselőadás-sorozat közönségszervezéséről nincs sok adatunk. A Népszava szerint a Thália hatszáz jegy átvételét kérte a Szociáldemokrata Párttól, amelyet az a szakszervezeteknek adott tovább, illetve a Népszava könyvesboltjában árult. A szakszervezeti tagok kedvezményesen vásárolhattak jegyet.

Az 1908-as előadássorozatot még szervezettebb keretek között játszották. A társaság úgy érkezett vissza Budapestre, hogy Bánóczi {546.} előzőleg megegyezett a Szakszervezeti Tanáccsal, hogy a Tháliának heti két-három alkalommal a Népszínpadon tartott munkáselőadásaira a szakszervezetek és a Népszava vállalja a közönségszervezést. A Thália e hónapokból fennmaradt pénztárkönyvének tanúsága szerint a kárpitosok, az ácsok, a cipészek, a nyomdászok, a könyvkötők, a grafikusok, a pincérek, a szabók, a vas- és fémmunkások, a szobafestők, a kereskedelmi, illetve magánalkalmazottak, a cipőfelsőrész-készítők, a mészárosok, a bőröndösök, a famunkások és a villanyszerelők szakszervezetei vásároltak belépőjegyet……” (Forrás)

A “szocdem vonal” eltűnt a két (szocdem és kommunista) párt erőszakos egyesítése után 1948 nyarán, de a lap szakszervezeti jellege mindvégig fennmaradt. Legalábbis a rendszerváltás éveiig. Aztán csak azt lehetett hallani (olvasni), hogy jelentősen csökken a példányszám. Majd több tulajdonosváltást követően (egyidőben a "Fenyő birodalom" része), legutóbb egy MSZP közeli cég vette meg. A magát szocdemnek tartó miniszterelnök ugyan megjelent a lap 130. születésnapján, de a szociáldemokráciáról szóló cikkeit, véleményeit, elképzeléseit inkább a Népszabadságban lehetett olvasni.

Közben meglepődve tapasztaltam, hogy az ország két legkisebb példányszámban megjelenő és eladott országos napilapjának (Népszava és Magyar Hírlap) főszerkesztői, rovatvezetői egy magán-televízióban hakniznak. Nyugati eszemmel addig is furcsállottam, hogy a Népszabadság egyik (fő)publicistája egy reggeli tv-műsort vezet. Számomra elképzelhetetlen, hogy a brit The Times, a német Süddeutsche Zeitung vagy az amerikai New York Times főszerkesztője, publicistája (például kedvencem, William Safire), valamelyik magántévében vezessen (másodállásban?) műsort.

Aztán, most olvasom a meglehetősen fanyalgó, “cikiző”(?) cikkeket, beszámolókat a megújuló Népszaváról: szocdem napilap, de nem pártlap. Nem is lehet, hiszen elég mókás így is, hogy a semmiből hirtelen előhozzák az 1948-ra szétvert, majd “bedarált” SZDP “utódpártját”, amiből jelenleg testvérek között is legalább három van, de egyik sem számottevő a parlamenti választások szempontjából. Valahogy, valami nem tetszik nekem. Amolyan PR fogást, vagy inkább kampányfogást(?) érzek mögötte. Nem pedig, a táncsicsi gondolatokat és örökséget, a szakszervezetek, a munkásság harcos lapját a “nép szavá”-t, melynek felvilágosító, tanító és kulturális küldetése volt és van. Bizonyos disszonáns felhangot érzek ki Gyurcsány Ferenc szavaiból – ha pontosan idézték –

“….“Az Isten óvjon meg attól a sajtótól, mely a baloldaliságot úgy értelmezi, hogy igaza van a pártelnöknek és a miniszterelnöknek” – teszi hozzá. A kormányfő végül levonja a konklúziót: “szüksége van a magyar baloldalnak a Népszavára”, egy “erős, kritikai hangra”. ….”

Az “Isten óvás”-ból mintha az csengene ki, hogy ez bizony pártlap, az “erős, kritikai hangra” való szükségesség, pedig ugyancsak távol áll felfogásomtól: a pártatlan, tárgyilagos tájékoztatástól, ami - szerintem, - nagyon hiányzik a magyar sajtóból. No meg az alapos (jelzők nélküli) elemző cikkek a hétvégi számokból, azaz az igazi “felvilágosító” munka a munkásság részére.

Tényleg, valami is változni fog? (csak zárójelben jegyzem meg, volt néhány próbálkozásom a lapnál, de rendre elutasítottak. Legutóbb leépítésre hivatkozott egyik kedves kollegám és barátom). Mit jelent a tiszteletbeli főszerkesztő, mint pozíció? Vajon a nagyrabecsült és tisztelt Fejtő Ferenc (akinek eddig a Magyar Hírlapban volt rovata "Széljegyzetek Párizsból" címen) neve fel kerül-e az első oldalra, az alcímbe? Vagy csak az impresszumban jegyzik majd becses személyét? Mennyire lesz/van beleszólása "Feri bá"-nak a lap szerkesztésébe? Mert nyugati szemlélete biztos sokat segíthetne, hogy a Népszava visszaszerezze 1945 előtti reputációját a magyar médiában és a munkásság körében.

Nem lenne rossz, ha jövő hónapban megismételhetnék a 100 évvel ezelőtti (1906. január 16.-i) beszámolót

“….A budapesti munkásságra, amely annyiszor adta jelét annak, hogy minden igazi kultúráért nemcsak lelkesedni, de áldozni is tud, az a feladat hárul, hogy ezt a vállalkozásunkat, amelynél a nyerészkedés teljesen ki van zárva, mindenképpen támogassa.” Az 2006-os munkáselőadás-sorozat közönségszervezéséről nincs sok adatunk. A Népszava szerint a Thália hatszáz jegy átvételét kérte a Szociáldemokrata Párttól, amelyet az a szakszervezeteknek adott tovább, illetve a Népszava könyvesboltjában árult. A szakszervezeti tagok kedvezményesen vásárolhattak jegyet…..”

.

.

.