Merre tart Magyarország? .....
A Bajor Újságíró Szövetség (BJV) előadássorozatban foglalkozik Magyarországgal, a tavaly január elseje óta érvényben lévő – és azóta is belföldön és külföldön egyaránt sokat vitatott - (új) médiatörvénnyel. Az elsődleges cél e törvény hatásainak megismerése. Ez persze meglehetősen nehéz, pláne elfogulatlanul és politikamentesen, különösen a hazai és az európai demokratikus értékrendek és gondolkodásbeli különbségek miatt. Kezdjük ott, hogy a BJV (mint afféle szakszervezet) egy szakmát, egy hivatást és annak művelőit fogja össze és képviseli. A Bajor Újságíró Szövetség valamennyi bajor, ill. Bajoroszágban élő és dolgozó újságíró érdekvédelmi és érdekképviselete. Pártállástól függetlenül! Tagjai között épp úgy megtaláljuk a magát mérsékelt baloldalinak („gemäßigt links“) nevező legnagyobb példányszámú bajor napilap a Süddeutsche Zeitung (SZ), mint a magát konzervatív-nak, és a CSU-hoz közelinek tekintő Münchner Merkur (MM) sajtómunkásait. Ez eleve szokatlan, mitöbb felfoghatatlan lehet magyar szemmel és ésszel, hiszen kishazánkban legalább három, ha nem több újságíró szövetség van politikai, szakági, valamint vallási alapon! A hazai viszonyokra jellemző, hogy a “bulvár” fogalom valami rosszat, valami (lenéző) “cikit” jelent, és ezáltal Magyarországon rendesen keverik a bulvárt a gusztustalan, intim hálószoba titkokkal, pletykákkal, no meg a (kitalált és szándékos) rágalmakkal.
Ezzel szemben a bulvár, mint neve (“utcai”) is mutatja, arra való, hogy mindenről röviden és közérthetően értesítsen, tájékoztasson. Az utcán (bulvár), villamoson, metrón olvasva tudja meg az “utca embere”, hogy mi történt körülötte és a nagyvilágban, amíg ő például dolgozott. Aztán hazaérve vagy a televizióból (hang és kép), vagy a “komoly” napi és hetilapokból ismeri meg a részleteket. Ezért a bulvárlapok általában délután vagy kora este jelennek meg. A Süddeutsche Zeintung bulvár változata az Abendzeitung (AZ), a Münchner Merkur-é pedig a Tageszeitung (tz). Az effajta felosztás sem ismert Magyarországon. Sőt, úgy tűnik a Münchenben hosszú ideje élő magyarok sem gondoltak még ezekbe a dolgokba bele. Ez nekik természetes. Épp úgy, minthogy az sem tűnt fel a pódiumbeszélgetés hallgatóságának, hogy Bajorország szinte 1945 óta “fekete”, azaz a CSU nyeri sorra a választásokat. (Negyven éven át abszolút többséggel!) Ennek ellenére az ország parlamenti demokráciája, azaz a bajor demokrácia példamutató. A Magyarországon (egykor) oly sokat szidott Franz Josef Strauss alatt az ország hatalmasat fejlődött, a háború előtti agrár (Bajor)ország, mára egy környezetbarát, iparilag, technológiailag és gazdaságilag fejlett országgá vált, ahol napjainkban négy mezőgazdasági gazdálkodó lát el 100 városi lakost. Hála Strauss-nak és a CSU-nak. Itt érdemes megjegyezni, hogy Németországon belül nem kedvelik a bajorokat (és az itteni "fekete" vezetést), ez az “ellenszenv” azonban valójában inkább féltékenység, irigység, mert az NSZK leggazdagabb tartománya: Bajorország.
Sajnos, mintha erről az előző (február 24.) beszélgetésről már ismerős arcok megfeledkeztek volna. Egyértelműen Orbánnak és a jelenlegi hazai vezetésnek drukkoltak, figyelmen kivül hagyva nemcsak a két ország közti hasonlóságot: a jobboldali és katolikus többséget, hanem a különbséget is! Például a bajor alkotmányt népszavazással fogadták el (1946-ban), és Strauss miniszterelnöksége alatt (1978-1988) az alkotmány vagy pl. a médiatörvény megváltoztatás nélkül is sikeres fejlesztéseket tudott végrehajtani. A bajor társadalmi és jogi berendezkedés fényévre van a magyarországi (orbáni) “reformoktól”, a “fülkeforradalom” eredményeitől. Mint jeleztem, Bajorországban csak egy újságíró szövetség van, és a sajtószabadságot biztosító (és felügyelő) Médiatanács tagjai a társadalom széles rétegét képviselik, nem pedig egy pártból kerülnek ki, akiknek vezetőjét a miniszterelnök nevezi ki, ráadásul 9 évre, azaz választási ciklusokon átívelő időre.
A pódiumbeszélgetések alapötlete jó (volt). A BJV, mint az újságírók mellett kiálló szervezet, az elsőre (február 24.) olyan vendégeket hívott meg Magyarországról, akiknek sérelmeik vannak, így első kézből tudhattuk meg problémáikat. Az már a szervezők hibája volt, hogy nem a problémák okait próbálták boncolgatni, hanem német (bajor) részről olyan újságírókat hívtak meg, akik az egyéni sérelmeket még inkább felnagyították, sőt általánosították. A hallgatóság többsége félrevezetten, és túlfűtötten érkezett az összejövetelre. Többségük úgy gondolta: “.. ránk, müncheni magyarokra hárul a feladat, hogy a várható hazugság-áradatnak ellentmondjunk....” A budapesti vendégek azonban erre rácáfoltak, hiszen elsősorban egyéni bajaikat panaszolták el, és félelmüknek adtak hangot, a jövőt, különösen a saját jövőjüket illetően. A két német újságíró eddigi munkássága vitt az estbe aktuálpolitikát, (no meg egy adag ideológiát), amire a magyar származású hallgatóság ugrott. Ettől a pillanattól kezdve gyakorlatilag elsősorban Michael Frank a Süddeutsche Zeitung (volt) bécsi tudósítója került a középpontba, és vele együtt a Magyarországról szóló tudósítások. Az alapötlet, a magyar médiatörvény, és annak (káros) hatásának kitárgyalása abszolút háttérbe szorult.
Most, a második pódiumbeszélgetésen (március 01.), is hasonló történt. Az várható volt, hogy a budapesti hivatalos vendéget a szovjet tipusú diktatúra elől 30-40 éve elmenekült müncheni magyarok támogatásukról fogják biztosítani. Az, azonban szokatlan volt, hogy ezen idős emberek közül többen magukról megfeledkezve bekiabálással, felugrálással, fújolással próbálták kifejezni véleményüket a magyar kormányt bíráló európai parlamenti képviselőkkel szemben. A hangulat néha olyan forró volt, hogy az Orbán Viktort képviselő budapesti vendégnek kellett a túlkoros hallgatóságot csitítania. De ne vágjunk a dolgok elibe!
A Bajor Újságíró Szövetség elnöke, Dr. Wolfgang Stöckel, volt a meghívó és egyben a levezető elnök, aki bemutatta a pódiumbeszélgetés résztvevőit:
Dr. Henning Arp, az Európai Bizottság müncheni képviselője
Helga Trüpel (Bündnis90/Die Grünen) a Zöldek EP képviselője
Birgit Sippel, (SPD) a szociáldemokraták EP képviselője
Eberhard Sinner, (CSU) a bajor parlament tagja
és
Prőhle Gergely, a Külügyminisztériumban az EU kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, volt berlini és berni nagykövet
A pódiumbeszélgetés címe: Merre tart Magyarország? (Wohin steuert Ungarn? - “steuert” “kormányozni”-t (is) jelent) – amiről a meghívó szerint a meghívottak fognak beszélgetni.
Nos, valódi beszélgetés, társalgás nem alakult ki. Kissé úgy éreztem magam, mint egy parlamentben, ahol az előírásoknak megfelelően mindenki pártja álláspontjának megfelelően elmondja a mondókáját, de közvetlen beszélgetés, érdemi vita nem alakul ki. Most is így volt, azzal a különbséggel, hogy a hallgatóság egyértelműen és jól láthatóan a magyar félnek “drukkolt”. Ennek többször is jelét adta, amit az összejövetel végén a távozó németek/bajorok az “emocionális” (lobbanékony) szóval jellemeztek.
Először Henning Arp úr ismertette az EU álláspontját Magyarországgal kapcsolatban. Szakszerű és tényszerű beszámolóját mindenki tudomásul vette. Sőt, a hallgatóság soraiból néhány még meg is tapsolták. Majd a zöldek és a szociáldemokraták európa parlamenti képviselője következett, az ő véleményüket már a hallgatóság érezhető nem tetszése kísérte.
A szociáldemokrata Sippel asszony (SPD) az európai értékekről beszélt és arról, hogy a demokrácia alapja az ellenzék és a vélemény-sokféleség. Szerinte a kétharmados többség csak formaság, hiszen az csak a választási rendszer sajátosságából fakad, ezért az ellenzékről nem szabad megfeledkezni, és ugyanúgy kell tekinteni, mint teljes jogú (vita)partnert. Ennek hiánya viszont rossz példa (Modell) lenne a többi, elsősorban volt kelet-európai országok, tagállamok felé.
A zöldpárti Trüpel asszony a nemzeti identitás kérdését feszegette. Emlékeztetett arra, hogy Orbán az EU-t a Szovjetunióhoz hasonlította és többször is tett utalást a Moszkva vs. Brüsszel viszonyra, ill. párhuzamra. Trüpel beszélt a magyar értelmiség jeles képviselői elleni hadjáratról, név szerint említve Heller Ágnest, Dalos Györgyöt és Konrád Györgyöt. Valamint, hogy több vlághírű művész lemondta (vagy megtagadta) magyarországi fellépését. Felrótta az antiszemitizmus terjedését. És, hogy néhány hónap alatt rohammunkában több mint 300 törvényt fogadott el az Orbán-féle parlament.
Még mielőtt a következő hozzászóló, a CSU-s Eberhard Sinne, véleményét kifejtette volna, a jelenlévő müncheni magyarok tapssal köszöntötték. A bajor néppárt (CSU) tartományi parlamenti képviselője a két nép hagyományosan jó és régi kapcsolatát említette, aminek ápolásában ő is kivette és kiveszi részét, mire szavait a hallgatóság nagy tetszéssel megtapsolta. Majd a nemzeti identitás fontosságát hangsúlyozta, ugyanakkor sajnálta, hogy az Európai Parlamentben a brit és a cseh konzervatívok nem követik a Merkel vezette politikai irányt.
Ezután kapott szót Prőhle Gergely, aki megköszönte a meghívást és a lehetőséget, hogy kifejthesse a magyar kormány álláspontját, amit meg is tett. Azaz megismételte a közismert budapesti nézetet, miszerint lehet bírálni a médiatörvényt, de még eddig senkit sem büntettek meg, ergo nincs cenzúra. Szerinte ezt támasztotta alá a múlt héten (február 24.) ugyancsak itt a müncheni Presse Club-ban rendezett pódiumbeszélgetés is, amelyen három magyar (erősen) baloldali, kormánykritikus budapesti vendég vett részt. A bajor kezdeményezést üdvözölte, és nagyon helyeselte az Orbán kormány képviselője, ugyanakkor sajnálattal állapította meg, hogy a Münchenben tartozkodó Dalos Györgyöt a rendezők nem hívták meg. Az EU kapcsolatokért felelős helyettes-államtitkár (érdekes, a német nyelvű meghívón nem szerepel, hogy “helyettes”, ahogy az a Külügyminisztérium honlapján olvasható) ezután tételesen megpróbált válaszolni az elhangzottakra, elsősorban Sippel és Trüpel asszony Európai Parlamenti képviselők vádjaira. Itt jegyzem meg, hogy mindkét képviselőasszony “északi”, azaz nem bajorországi! Ez megint a szervezés hibájának tudható be, hogy nem találtak két bajor EP képviselőt.
Prőhle válaszai és érvei teljesen megegyeztek a jól ismert hazai hivatalos magyarázatokkal: mindenki kifejtheti véleményét, Heller, Dalos, Konrád azt ír és mondhat, amit akar. A hazai média rendszeresen és rendesen bírálja a kormányt, és a a külföldi sajtó valóságos össztűzet zúdított az utóbbi időben Magyarországra. Az előző baloldali kormányok hibáit és megörökölt adósságait nehéz ledolgozni. Majd kijelentette, hogy nincs antiszemitizmus, csak néhány idióta. Meghogy máshol is vannak hasonló problémák és bajok, mint Magyarországon, de azokat a nemzetközi média nem bírálja olyan vehemensen, mint a magyart. “Hol voltak a nyugati újságírók 2006-ban, amikor a rendőrség verte az ártatlan tüntetőket?”- kérdezte a képviselők felé fordulva a külügyi államtitkár. Ekkor a levezető elnök, Dr. Stöckel, közbeszólt, hogy Prőhle kicsit elkalandozik, és jobb lenne, ha a jelenlegi helyzetről, pontosabban a pódiumbeszélgetés témájáról, a médiatörvényről beszélne. Erre a közönség nagy részét kitevő müncheni magyarok igencsak felmordultak. Mire a budapesti vendégnek kellett őket lecsítítania.
Dr. Stöckel ekkor Prőhléhez fordulva elmondta, hogy Bajorországban is van Médiatanács, méghozzá 47 tagú, akik közül csak 12 pártpolitikus a parlamenti mandátumi arányok elosztásának megfelelően, és közülük csak egyetlenegy a mindenkori bajor kormány tagja, a többi tag a társadalom különféle rétegeit képviselik, egyházi személyek, színészek, újságírók, gazdálkodó parasztok, kereskedők stb. A magyar (Orbán-féle) Médiahatóság tagjait viszont csak egy párt adja. Hogyan működhet ez (jól)? Prőhle arckifejezéséből látható volt, hogy erre nem tudott mit mondani. Majd azzal vágta ki magát, hogy a magyar megoldás is megfelelő, hiszen a végeredmény ugyanaz, sőt, akit Magyarországon megbüntet(né)nek, annak a (média)törvény szerint joga van bírósághoz fordulnia.
A kormány pedig jól teszi a dolgát, ennek ékes bizonyítéka az idén január 21.-i kormány melletti hatalmas szimpátia tüntetés. Ezt már a két európai parlamenti képviselő asszony felé fordulva mondta, akik tovább feszegették a már megszokott orbáni érveket és válaszokat. A szociáldemokrata Sippel asszony (SPD) ugyanis megjegyezte, hogy Orbán Viktor külföldön mást mond, mint otthon, meghogy állandóan 2006-ra hivatkozik, ez pedig figyelemelterelés a jelenlegi helyzetről. Majd arról is szólt, hogy a magyarokra jellemző a másra mutogatás. Hiszen nincs olyan kérdés vagy vitapont, amire a hazai vezetés ne hivatkozna külföldi példákra. Ezzel különben egyetértek, mert valóban gyerekes az a kormányzati kommunikációs és érvelési taktika, hogy más országok rossz vagy rosszabb eredményeihez hasonlítják a hazai teljesítményt. Ez különben engem a szovjetrendszer idejére emlékeztet, amikor gazdasági eredményeinket sohasem hasonlítottuk, a jobbhoz, az USA-hoz vagy a fejlett Nyugathoz, Csak a szociális statisztikai eredményekkel dicsekedtünk (nálunk nincsenek munkanélküliek, nálunk vannak vállalati üdülők, nálunk sokkal alacsonyabbak a bűnözési és gyilkossági mutatók stb.). Most is ez a tendencia, no meg az akkoriban divatos “párttitkári duma”: “Tudjuk, hogy vannak (még) hibák, de nézzük az eredményeket.” Ezt a szellemiséget éreztem ki Prőhle Gergely magyarázataiból. Igen, a problémákról nem beszélt, csak nagyon diplomatikusan jelezte, hogy természetesen vannak, tudnak róla, viszont, amit a kormány tesz és csinál, az mind jó, helyes és helytálló. Ennek kézzelfogható jelképe a kormány melletti hatalmas tüntetés idén január 21-én, ahol EU-s zászlókat lengettek a magyar és “csikos” zászlók társaságában. No, ez nem igaz.
Ezen a január 21.-i megmozduláson egyetlenegy EU zászlót nem lehetett látni! Ami ugyancsak alátámasztja a hatalmas, impozáns, fáklyás felvonulás nacionalista jellegét, hiszen valójában nem a kormány melletti tüntetésnek indult a megmozdulás, hanem éppen EU elleninek, amit Orbán és csapata rövid idő alatt igen ügyesen a saját javára tudott fordítani. Ezt a maszlagot – sajnos - a megjelent müncheni magyarok is bevették. Pedig tudniuk kellene, hogy a szervezők egyértelműen a nemzeti (nacionalista) érzelmekre igyekeztek hatni és azt meglovagolni (no meg sunyi módon azt kihasználni), amit egész más megfontolásból a kormány melletti politikai erődemonstációnak kívántak beállítani. Eredetileg amolyan visszavágásnak szánták a három héttel korábbi (január 2.) kormány-ellenes tüntetésre, mondván hadd lássa az ország-világ(sajtó), hogy nemcsak szavakban létezik a parlamenti választás eredménye, hanem a kétharmados többség az utcán is képes megjelenni a kormány mellett.
Az EU-s zászlók különben valóban (nagyon) hiányoztak, hiszen egy héttel korábban (január 14.) egy parlamenti párt vezetői égették el nyilvánosan az EU zászlaját (amihez egy 56-os forradalmár adta az öngyűjtót). Ennek a látványos Jobbik-os megmozdulásnak képei, videófelvételei ugyancsak bejárták a világsajtót, de a Presse Club-ban most március elsején megjelent müncheni magyarok ez ellen nem tiltakoztak. Viszont egyikük felmutatott egy német újságcikket, amin a kormány melletti tüntetés egyik jellegzetes képe volt látható. Csak arról feledkezett meg a túlbuzgó magyar (származású), hogy a képen látható hatalmas plakáton a “Nem leszünk gyarmat” felírat olvasható. Ergo, egyértelmű bizonyíték arra, hogy a látványos és impozáns kormány melletti tüntetés, amire az államtitkár is oly büszkén hivatkozott, gyakorlatilag EU ellenes megmozdulás volt. Sőt, nacionalista (és irredenta), hiszen határon túliak is jöttek, valamint a székely himnuszt is elénekelték (1:10-től). Miközben Prőhle Münchenben 93.000 négyzetkilométeren élő magyarságról beszélt. Ez valahogy senkinek sem tűnt fel a Presse Club-ban megjelentek közül. De máshol sem.
A budapesti kormány hivatalos álláspontját, azaz Prőhle államtitkár szavait – a szólásszabadság jegyében - lehet bírálni, de ennek – esetünkben - semmi értelme, hiszen így is eltértünk a rendezvény eredeti szándékától és céljától: a magyarországi sajtó, média helyzetének megvitatásától. Sajnos ez a második pódiumbeszélgetés is egyre jobban ideológia síkra terelte a kiinduló, vitatindító témát. Gyakorlatilag szakmai (újságírói) vita nem alakult ki. Nem sikerült például összehasonlítani a bajor és a magyar média működését, a felettébb sok hasonlóságot mutató két ország közti különbségeket, a bajorok társadalmi, jogi és politikai sikerének titkát. A strauss-i szellem diadalát, amely összehasonlíthatatlan az orbáni államvezetéssel. Sajnos, ez sehogy sem jelentkezett és jelent meg az eddigi előadásokban, és mintha erről megfeledkeztek volna a több évtizede itt élő magyarjaink is. Szívesen hallgatnék meg egy olyan pódiumbeszélgetést, amelynek címe: Hová tart Magyarország, és hol tart Bajorország?
Előzmény
Aki nem lép egyszerre ....... .......Saturday, February 25, 2012
(az első, február 24.-i pódiumbeszélgetés)
Egy "elfogott levél" margójára ........Friday, January 27, 2012
(a kormány melletti január 21.-i látványos tüntetésről)
Kapcsolódó anyagok
Médiatörvény - À la carte (?) .............Wednesday, January 26, 2011
A média a demokrácia lakmusz-papírja .....Tuesday, December 28, 2010
Ezzel szemben a bulvár, mint neve (“utcai”) is mutatja, arra való, hogy mindenről röviden és közérthetően értesítsen, tájékoztasson. Az utcán (bulvár), villamoson, metrón olvasva tudja meg az “utca embere”, hogy mi történt körülötte és a nagyvilágban, amíg ő például dolgozott. Aztán hazaérve vagy a televizióból (hang és kép), vagy a “komoly” napi és hetilapokból ismeri meg a részleteket. Ezért a bulvárlapok általában délután vagy kora este jelennek meg. A Süddeutsche Zeintung bulvár változata az Abendzeitung (AZ), a Münchner Merkur-é pedig a Tageszeitung (tz). Az effajta felosztás sem ismert Magyarországon. Sőt, úgy tűnik a Münchenben hosszú ideje élő magyarok sem gondoltak még ezekbe a dolgokba bele. Ez nekik természetes. Épp úgy, minthogy az sem tűnt fel a pódiumbeszélgetés hallgatóságának, hogy Bajorország szinte 1945 óta “fekete”, azaz a CSU nyeri sorra a választásokat. (Negyven éven át abszolút többséggel!) Ennek ellenére az ország parlamenti demokráciája, azaz a bajor demokrácia példamutató. A Magyarországon (egykor) oly sokat szidott Franz Josef Strauss alatt az ország hatalmasat fejlődött, a háború előtti agrár (Bajor)ország, mára egy környezetbarát, iparilag, technológiailag és gazdaságilag fejlett országgá vált, ahol napjainkban négy mezőgazdasági gazdálkodó lát el 100 városi lakost. Hála Strauss-nak és a CSU-nak. Itt érdemes megjegyezni, hogy Németországon belül nem kedvelik a bajorokat (és az itteni "fekete" vezetést), ez az “ellenszenv” azonban valójában inkább féltékenység, irigység, mert az NSZK leggazdagabb tartománya: Bajorország.
Sajnos, mintha erről az előző (február 24.) beszélgetésről már ismerős arcok megfeledkeztek volna. Egyértelműen Orbánnak és a jelenlegi hazai vezetésnek drukkoltak, figyelmen kivül hagyva nemcsak a két ország közti hasonlóságot: a jobboldali és katolikus többséget, hanem a különbséget is! Például a bajor alkotmányt népszavazással fogadták el (1946-ban), és Strauss miniszterelnöksége alatt (1978-1988) az alkotmány vagy pl. a médiatörvény megváltoztatás nélkül is sikeres fejlesztéseket tudott végrehajtani. A bajor társadalmi és jogi berendezkedés fényévre van a magyarországi (orbáni) “reformoktól”, a “fülkeforradalom” eredményeitől. Mint jeleztem, Bajorországban csak egy újságíró szövetség van, és a sajtószabadságot biztosító (és felügyelő) Médiatanács tagjai a társadalom széles rétegét képviselik, nem pedig egy pártból kerülnek ki, akiknek vezetőjét a miniszterelnök nevezi ki, ráadásul 9 évre, azaz választási ciklusokon átívelő időre.
A pódiumbeszélgetések alapötlete jó (volt). A BJV, mint az újságírók mellett kiálló szervezet, az elsőre (február 24.) olyan vendégeket hívott meg Magyarországról, akiknek sérelmeik vannak, így első kézből tudhattuk meg problémáikat. Az már a szervezők hibája volt, hogy nem a problémák okait próbálták boncolgatni, hanem német (bajor) részről olyan újságírókat hívtak meg, akik az egyéni sérelmeket még inkább felnagyították, sőt általánosították. A hallgatóság többsége félrevezetten, és túlfűtötten érkezett az összejövetelre. Többségük úgy gondolta: “.. ránk, müncheni magyarokra hárul a feladat, hogy a várható hazugság-áradatnak ellentmondjunk....” A budapesti vendégek azonban erre rácáfoltak, hiszen elsősorban egyéni bajaikat panaszolták el, és félelmüknek adtak hangot, a jövőt, különösen a saját jövőjüket illetően. A két német újságíró eddigi munkássága vitt az estbe aktuálpolitikát, (no meg egy adag ideológiát), amire a magyar származású hallgatóság ugrott. Ettől a pillanattól kezdve gyakorlatilag elsősorban Michael Frank a Süddeutsche Zeitung (volt) bécsi tudósítója került a középpontba, és vele együtt a Magyarországról szóló tudósítások. Az alapötlet, a magyar médiatörvény, és annak (káros) hatásának kitárgyalása abszolút háttérbe szorult.
Most, a második pódiumbeszélgetésen (március 01.), is hasonló történt. Az várható volt, hogy a budapesti hivatalos vendéget a szovjet tipusú diktatúra elől 30-40 éve elmenekült müncheni magyarok támogatásukról fogják biztosítani. Az, azonban szokatlan volt, hogy ezen idős emberek közül többen magukról megfeledkezve bekiabálással, felugrálással, fújolással próbálták kifejezni véleményüket a magyar kormányt bíráló európai parlamenti képviselőkkel szemben. A hangulat néha olyan forró volt, hogy az Orbán Viktort képviselő budapesti vendégnek kellett a túlkoros hallgatóságot csitítania. De ne vágjunk a dolgok elibe!
A Bajor Újságíró Szövetség elnöke, Dr. Wolfgang Stöckel, volt a meghívó és egyben a levezető elnök, aki bemutatta a pódiumbeszélgetés résztvevőit:
Dr. Henning Arp, az Európai Bizottság müncheni képviselője
Helga Trüpel (Bündnis90/Die Grünen) a Zöldek EP képviselője
Birgit Sippel, (SPD) a szociáldemokraták EP képviselője
Eberhard Sinner, (CSU) a bajor parlament tagja
és
Prőhle Gergely, a Külügyminisztériumban az EU kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, volt berlini és berni nagykövet
A pódiumbeszélgetés címe: Merre tart Magyarország? (Wohin steuert Ungarn? - “steuert” “kormányozni”-t (is) jelent) – amiről a meghívó szerint a meghívottak fognak beszélgetni.
Nos, valódi beszélgetés, társalgás nem alakult ki. Kissé úgy éreztem magam, mint egy parlamentben, ahol az előírásoknak megfelelően mindenki pártja álláspontjának megfelelően elmondja a mondókáját, de közvetlen beszélgetés, érdemi vita nem alakul ki. Most is így volt, azzal a különbséggel, hogy a hallgatóság egyértelműen és jól láthatóan a magyar félnek “drukkolt”. Ennek többször is jelét adta, amit az összejövetel végén a távozó németek/bajorok az “emocionális” (lobbanékony) szóval jellemeztek.
Először Henning Arp úr ismertette az EU álláspontját Magyarországgal kapcsolatban. Szakszerű és tényszerű beszámolóját mindenki tudomásul vette. Sőt, a hallgatóság soraiból néhány még meg is tapsolták. Majd a zöldek és a szociáldemokraták európa parlamenti képviselője következett, az ő véleményüket már a hallgatóság érezhető nem tetszése kísérte.
A szociáldemokrata Sippel asszony (SPD) az európai értékekről beszélt és arról, hogy a demokrácia alapja az ellenzék és a vélemény-sokféleség. Szerinte a kétharmados többség csak formaság, hiszen az csak a választási rendszer sajátosságából fakad, ezért az ellenzékről nem szabad megfeledkezni, és ugyanúgy kell tekinteni, mint teljes jogú (vita)partnert. Ennek hiánya viszont rossz példa (Modell) lenne a többi, elsősorban volt kelet-európai országok, tagállamok felé.
A zöldpárti Trüpel asszony a nemzeti identitás kérdését feszegette. Emlékeztetett arra, hogy Orbán az EU-t a Szovjetunióhoz hasonlította és többször is tett utalást a Moszkva vs. Brüsszel viszonyra, ill. párhuzamra. Trüpel beszélt a magyar értelmiség jeles képviselői elleni hadjáratról, név szerint említve Heller Ágnest, Dalos Györgyöt és Konrád Györgyöt. Valamint, hogy több vlághírű művész lemondta (vagy megtagadta) magyarországi fellépését. Felrótta az antiszemitizmus terjedését. És, hogy néhány hónap alatt rohammunkában több mint 300 törvényt fogadott el az Orbán-féle parlament.
Még mielőtt a következő hozzászóló, a CSU-s Eberhard Sinne, véleményét kifejtette volna, a jelenlévő müncheni magyarok tapssal köszöntötték. A bajor néppárt (CSU) tartományi parlamenti képviselője a két nép hagyományosan jó és régi kapcsolatát említette, aminek ápolásában ő is kivette és kiveszi részét, mire szavait a hallgatóság nagy tetszéssel megtapsolta. Majd a nemzeti identitás fontosságát hangsúlyozta, ugyanakkor sajnálta, hogy az Európai Parlamentben a brit és a cseh konzervatívok nem követik a Merkel vezette politikai irányt.
Ezután kapott szót Prőhle Gergely, aki megköszönte a meghívást és a lehetőséget, hogy kifejthesse a magyar kormány álláspontját, amit meg is tett. Azaz megismételte a közismert budapesti nézetet, miszerint lehet bírálni a médiatörvényt, de még eddig senkit sem büntettek meg, ergo nincs cenzúra. Szerinte ezt támasztotta alá a múlt héten (február 24.) ugyancsak itt a müncheni Presse Club-ban rendezett pódiumbeszélgetés is, amelyen három magyar (erősen) baloldali, kormánykritikus budapesti vendég vett részt. A bajor kezdeményezést üdvözölte, és nagyon helyeselte az Orbán kormány képviselője, ugyanakkor sajnálattal állapította meg, hogy a Münchenben tartozkodó Dalos Györgyöt a rendezők nem hívták meg. Az EU kapcsolatokért felelős helyettes-államtitkár (érdekes, a német nyelvű meghívón nem szerepel, hogy “helyettes”, ahogy az a Külügyminisztérium honlapján olvasható) ezután tételesen megpróbált válaszolni az elhangzottakra, elsősorban Sippel és Trüpel asszony Európai Parlamenti képviselők vádjaira. Itt jegyzem meg, hogy mindkét képviselőasszony “északi”, azaz nem bajorországi! Ez megint a szervezés hibájának tudható be, hogy nem találtak két bajor EP képviselőt.
Prőhle válaszai és érvei teljesen megegyeztek a jól ismert hazai hivatalos magyarázatokkal: mindenki kifejtheti véleményét, Heller, Dalos, Konrád azt ír és mondhat, amit akar. A hazai média rendszeresen és rendesen bírálja a kormányt, és a a külföldi sajtó valóságos össztűzet zúdított az utóbbi időben Magyarországra. Az előző baloldali kormányok hibáit és megörökölt adósságait nehéz ledolgozni. Majd kijelentette, hogy nincs antiszemitizmus, csak néhány idióta. Meghogy máshol is vannak hasonló problémák és bajok, mint Magyarországon, de azokat a nemzetközi média nem bírálja olyan vehemensen, mint a magyart. “Hol voltak a nyugati újságírók 2006-ban, amikor a rendőrség verte az ártatlan tüntetőket?”- kérdezte a képviselők felé fordulva a külügyi államtitkár. Ekkor a levezető elnök, Dr. Stöckel, közbeszólt, hogy Prőhle kicsit elkalandozik, és jobb lenne, ha a jelenlegi helyzetről, pontosabban a pódiumbeszélgetés témájáról, a médiatörvényről beszélne. Erre a közönség nagy részét kitevő müncheni magyarok igencsak felmordultak. Mire a budapesti vendégnek kellett őket lecsítítania.
Dr. Stöckel ekkor Prőhléhez fordulva elmondta, hogy Bajorországban is van Médiatanács, méghozzá 47 tagú, akik közül csak 12 pártpolitikus a parlamenti mandátumi arányok elosztásának megfelelően, és közülük csak egyetlenegy a mindenkori bajor kormány tagja, a többi tag a társadalom különféle rétegeit képviselik, egyházi személyek, színészek, újságírók, gazdálkodó parasztok, kereskedők stb. A magyar (Orbán-féle) Médiahatóság tagjait viszont csak egy párt adja. Hogyan működhet ez (jól)? Prőhle arckifejezéséből látható volt, hogy erre nem tudott mit mondani. Majd azzal vágta ki magát, hogy a magyar megoldás is megfelelő, hiszen a végeredmény ugyanaz, sőt, akit Magyarországon megbüntet(né)nek, annak a (média)törvény szerint joga van bírósághoz fordulnia.
A kormány pedig jól teszi a dolgát, ennek ékes bizonyítéka az idén január 21.-i kormány melletti hatalmas szimpátia tüntetés. Ezt már a két európai parlamenti képviselő asszony felé fordulva mondta, akik tovább feszegették a már megszokott orbáni érveket és válaszokat. A szociáldemokrata Sippel asszony (SPD) ugyanis megjegyezte, hogy Orbán Viktor külföldön mást mond, mint otthon, meghogy állandóan 2006-ra hivatkozik, ez pedig figyelemelterelés a jelenlegi helyzetről. Majd arról is szólt, hogy a magyarokra jellemző a másra mutogatás. Hiszen nincs olyan kérdés vagy vitapont, amire a hazai vezetés ne hivatkozna külföldi példákra. Ezzel különben egyetértek, mert valóban gyerekes az a kormányzati kommunikációs és érvelési taktika, hogy más országok rossz vagy rosszabb eredményeihez hasonlítják a hazai teljesítményt. Ez különben engem a szovjetrendszer idejére emlékeztet, amikor gazdasági eredményeinket sohasem hasonlítottuk, a jobbhoz, az USA-hoz vagy a fejlett Nyugathoz, Csak a szociális statisztikai eredményekkel dicsekedtünk (nálunk nincsenek munkanélküliek, nálunk vannak vállalati üdülők, nálunk sokkal alacsonyabbak a bűnözési és gyilkossági mutatók stb.). Most is ez a tendencia, no meg az akkoriban divatos “párttitkári duma”: “Tudjuk, hogy vannak (még) hibák, de nézzük az eredményeket.” Ezt a szellemiséget éreztem ki Prőhle Gergely magyarázataiból. Igen, a problémákról nem beszélt, csak nagyon diplomatikusan jelezte, hogy természetesen vannak, tudnak róla, viszont, amit a kormány tesz és csinál, az mind jó, helyes és helytálló. Ennek kézzelfogható jelképe a kormány melletti hatalmas tüntetés idén január 21-én, ahol EU-s zászlókat lengettek a magyar és “csikos” zászlók társaságában. No, ez nem igaz.
Ezen a január 21.-i megmozduláson egyetlenegy EU zászlót nem lehetett látni! Ami ugyancsak alátámasztja a hatalmas, impozáns, fáklyás felvonulás nacionalista jellegét, hiszen valójában nem a kormány melletti tüntetésnek indult a megmozdulás, hanem éppen EU elleninek, amit Orbán és csapata rövid idő alatt igen ügyesen a saját javára tudott fordítani. Ezt a maszlagot – sajnos - a megjelent müncheni magyarok is bevették. Pedig tudniuk kellene, hogy a szervezők egyértelműen a nemzeti (nacionalista) érzelmekre igyekeztek hatni és azt meglovagolni (no meg sunyi módon azt kihasználni), amit egész más megfontolásból a kormány melletti politikai erődemonstációnak kívántak beállítani. Eredetileg amolyan visszavágásnak szánták a három héttel korábbi (január 2.) kormány-ellenes tüntetésre, mondván hadd lássa az ország-világ(sajtó), hogy nemcsak szavakban létezik a parlamenti választás eredménye, hanem a kétharmados többség az utcán is képes megjelenni a kormány mellett.
Az EU-s zászlók különben valóban (nagyon) hiányoztak, hiszen egy héttel korábban (január 14.) egy parlamenti párt vezetői égették el nyilvánosan az EU zászlaját (amihez egy 56-os forradalmár adta az öngyűjtót). Ennek a látványos Jobbik-os megmozdulásnak képei, videófelvételei ugyancsak bejárták a világsajtót, de a Presse Club-ban most március elsején megjelent müncheni magyarok ez ellen nem tiltakoztak. Viszont egyikük felmutatott egy német újságcikket, amin a kormány melletti tüntetés egyik jellegzetes képe volt látható. Csak arról feledkezett meg a túlbuzgó magyar (származású), hogy a képen látható hatalmas plakáton a “Nem leszünk gyarmat” felírat olvasható. Ergo, egyértelmű bizonyíték arra, hogy a látványos és impozáns kormány melletti tüntetés, amire az államtitkár is oly büszkén hivatkozott, gyakorlatilag EU ellenes megmozdulás volt. Sőt, nacionalista (és irredenta), hiszen határon túliak is jöttek, valamint a székely himnuszt is elénekelték (1:10-től). Miközben Prőhle Münchenben 93.000 négyzetkilométeren élő magyarságról beszélt. Ez valahogy senkinek sem tűnt fel a Presse Club-ban megjelentek közül. De máshol sem.
A budapesti kormány hivatalos álláspontját, azaz Prőhle államtitkár szavait – a szólásszabadság jegyében - lehet bírálni, de ennek – esetünkben - semmi értelme, hiszen így is eltértünk a rendezvény eredeti szándékától és céljától: a magyarországi sajtó, média helyzetének megvitatásától. Sajnos ez a második pódiumbeszélgetés is egyre jobban ideológia síkra terelte a kiinduló, vitatindító témát. Gyakorlatilag szakmai (újságírói) vita nem alakult ki. Nem sikerült például összehasonlítani a bajor és a magyar média működését, a felettébb sok hasonlóságot mutató két ország közti különbségeket, a bajorok társadalmi, jogi és politikai sikerének titkát. A strauss-i szellem diadalát, amely összehasonlíthatatlan az orbáni államvezetéssel. Sajnos, ez sehogy sem jelentkezett és jelent meg az eddigi előadásokban, és mintha erről megfeledkeztek volna a több évtizede itt élő magyarjaink is. Szívesen hallgatnék meg egy olyan pódiumbeszélgetést, amelynek címe: Hová tart Magyarország, és hol tart Bajorország?
Előzmény
Aki nem lép egyszerre ....... .......Saturday, February 25, 2012
(az első, február 24.-i pódiumbeszélgetés)
Egy "elfogott levél" margójára ........Friday, January 27, 2012
(a kormány melletti január 21.-i látványos tüntetésről)
Kapcsolódó anyagok
Médiatörvény - À la carte (?) .............Wednesday, January 26, 2011
A média a demokrácia lakmusz-papírja .....Tuesday, December 28, 2010
posted by Pocakos at 11:36 PM
0 Comments:
Post a Comment
<< Home