Hol van Kéthly? Hol van Carnegie? Hol a józan ész?
Hol vannak a szocdemek? És, hol van a Monarchia szelleme? Abból is a Magyar Királyság liberális szelleme? Azé a királyságé, mely a teljesítményt, a tudást tartotta szem előtt. Hová tűnt az, az Aranykor (1867-1914/18), amire a hihetetlen fejlődés, gyarapodás volt a jellemző, és aminek gyakorlatilag a rossz nemzetiségi politika és a szociális elégedetlenség vetett véget. Amibe aztán rendesen besegített a háború elvesztése és a győztes hatalmak diktátuma (Trianon). A szovjet típusú kommünt (1919) követő trianoni sokk (1920) pedig hamar elfelejtette a lakossággal, hogy egy király nélküli királyságban él, amely politikailag képtelen visszatérni, ill. visszahozni a boldog békeidőket, az első világháborút megelőző Aranykort. De nemcsak a Horthy-korszak, az időtartamában hasonló Kádár-korszak sem volt képes visszahozni, azt a demokratikus, liberális gondolkodásmódot, ami a Monarchiára oly jellemző volt.
Mindez a napokban felröppent hír kapcsán jutott az eszembe, miszerint vannak, akik úgy vélik, az 1904-ben létrehozott Fővárosi Könyvtárat 1911-től haláláig (1918. szeptember 29.) irányító igazgatója, Szabó Ervin, nem méltó arra, hogy az intézmény a nevét viselje. Indoklásként „szélsőbalos kommunista ideológus”-nak titulálják egyesek, köztük olyan „történész”, aki szerint: "....... ha Szabó nem halt volna meg egy hónappal az őszirózsás forradalom előtt, „egészen bizonyos”, hogy az 1919-es Tanácsköztársaságban népbiztos vált volna belőle ........."
Ez komoly, elfogadható érv? Egy történésztől? A Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány kuratóriumi elnökétől, aki nem a tényekre alapozza állítását, „kutatásait”, hanem a „mi lett volna” álom- és mesevilág szórakoztató elmélkedéseire, társasjátékaira. Igaz, az alapítvány neve sem a történelemkutatásra utal, hanem a történetkutatásra, amik ugye kitalált vagy elképzelt történetek is lehetnek. Baráti összejövetelek időtöltésére, társasjátékának kiválóan alkalmas, mondhatni: ideális. Komolyan venni, azonban nem lehet.
Érdekes, hogy a közkönyvtárak magyarországi megszervezőjével, Szabó Ervinnel, szinte egy időben élt és munkálkodott a tengerentúlon egy dúsgazdag ember, akiről – úgy tűnik – ez a hazai nemzeti gittegylet még nem hallott.
A közkönyvtár (public library) ötlete ugyanis amerikai, méghozzá egy skót származású amerikaié, egy bizonyos Andrew Carnegie-é, akiről koncerttermet neveztek el nemcsak New York-ban (Carnegie Hall), de szülővárosában a skóciai Dunfermline-ben is, és – érdekes módon - a brit Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány (ha van ilyen) mégsem követeli, hogy Nagy-Britanniában a róla elnevezett intézmények (elsősorban közkönyvtárak és egyetemek) nevét meg kell változtatni, mert Mr. Carnegie köztársaságpárti volt, a szó legszorosabb értelmében. Olyannyira, hogy könyvet írt „Győzedelmes demokrácia” (Triumphant Democracy) címmel, amelyben választott hazáját, Amerikát (USA), a demokrácia fellegvárának tartotta, szemben a brit alkotmányos monarchiával. Különösen a királyi családdal szemben volt ellenséges. Ugyanakkor az amerikai külpolitikát is keményen bírálta. Lévén Rockefeller után a világ második leggazdagabb embere, 1898-ban 20 millió dollárt ajánlott fel a Fülöp-szigetieknek, hogy vásárolják vissza hazájuk függetlenségét, mivel ennyit fizetett az Egyesült Államok a csendes-óceáni szigetországért Spanyolországnak a spanyol-amerikai háború befejezésekor. Carnegie ugyanis ellenezte hazája (USA) imperialista törekvéseit. Hasonló okokból ellenezte Kuba bekebelezését, sőt több konzervatív társával létrehozott egy antiimperialista ligát, melynek többek között Mark Twain is tagja volt.
De, ez még nem minden! Carnegie támogatta a tudományt, különösen a népművelést. Ingyenes közkönyvtárak alapításával tette nevét világhírűvé (a róla elnevezett new yorki koncertterem mellett). Több mint 3000 közkönyvtár viseli nevét világszerte, legtöbbje az Egyesült Államokban, miközben az első alapkőletétele szülővárosában a skóciai Dunfermline-ban volt 1883-ban. Carnegie az angol nyelv ápolását tűzte ki céljául, és ehhez elengedhetetlen volt a közkönyvtárak létesítése.
Ugyanezt a feladatot tűzte ki maga elé a kontinentális Európában, annak is a keleti felén, egy magyar szociológus, azzal a különbséggel, hogy ő ehhez a támogatást nem „felülről”, a hazai Aranykor valamelyik gazdag mecénásától várta, hanem „alulról”, a kétkezi munkából élőket összefogó ugyancsak köztársaságpárti, szakszervezeti mozgalomtól, a Szociáldemokrata Párttól. Nemcsak Szabó Ervin, de a főváros szerencséje is volt, hogy akkoriban (1906-1918) Budapestnek egy felettébb aktív, liberális polgármestere volt, Bárczy István személyében. Nevéhez fűződik a fővárosi gáz-, és elektromos művek, valamint a villamosvasút köztulajdonba vétele („államosítása”), ebbe a koncepcióba jól beleillett Szabó Ervin elképzelése, a budapesti közkönyvtárak megszervezése. Bárczy polgármestersége alatt számos iskola, lakás, szociális és kulturális intézmény épült. Emléktáblák még ma is hirdetik munkásságát, szervezőkészségét, pl. a Zeneakadémia, vagy a Dózsa György út – Lehel út sarki iskola, illetve a mellette lévő hatalmas bérház. Neve, mint miniszterelnök is felmerült, a harmadik Wekerle-kormány lemondásakor (1918. október 30.).
Mindezek ismeretében, és a jelenlegi magyar viszonyok figyelembevételével, talán a legmegdöbbentőbb a magukat szociáldemokratáknak nevező baloldali csoportosulások hallgatása Szabó Ervin ügyében. Különösen meglepett a Kéthly Anna társaság hallgatása, mi több elhatárolódása a párt egykori oszlopos tagjától, a Népszava állandó munkatársától, az évenként kiadott Népszava Naptár szerkesztőjétől. Amikor a társaság vezetőjét e-mail-ben megkeresetem, azzal utasított el, hogy „…..A "baloldal" elszúrta. Ennek megisszák a levét olyan tisztességes és kulturált baloldaliak is, mint Szabó Ervin volt…..” Annus néni, ahogy ismertem, biztos felemelné a szavát egykori harcostársa mellett. Épp úgy, ahogy nem hagyta volna szó nélkül József Attila nevétől megfosztani a szegedi tudományegyetemet sem. Megjegyzem, az is az Orbán-kormány idején történt, 2000-ben, amikor egy ügyes húzással egyesítették a szegedi egyetemet a hódmezővásárhelyi felsőoktatási intézményekkel. Úgy látszik, ma már nincs szükség ilyen trükközésre.
Még egy dolog, amiről mélyen hallgat a hazai média, de ami a levegőben van: Szabó Ervin származása. Ugyanis Schlesinger Sámuel Ármin néven látta meg a napvilágot egy ma már nem létező felvidéki faluban, Szlanicán. A Tiso-féle Szlovákia 1941-ben vízduzzasztót tervezett az Árva-folyóra, ami 1950-re készült el, melynek következtében a falu eltűnt, nemcsak a térképről. Szabó még tizenéves korában változtatott nevet, magyarosított és tért át a református vallásra. Később azonban egyik valláshoz (judaizmus, kálvinista, protestáns) tartozónak sem tartotta magát. Valószínűleg ez is közrejátszik a magát finoman „konzervatív”-nak nevező néhány napja alakult társaság, ill. annak vezetői javaslatában..
A Szabó Ervin ügyről ugyanaz a jereváni rádiós vicc jut az eszembe, ami öt évvel ezelőtt, a Teleki szobor-ügy kapcsán, vitájakor.
Betelefonáló: Igaz-e, hogy Shakespeare buzi volt?
Válasz: Igaz, de nem arról híres.
Mindez a napokban felröppent hír kapcsán jutott az eszembe, miszerint vannak, akik úgy vélik, az 1904-ben létrehozott Fővárosi Könyvtárat 1911-től haláláig (1918. szeptember 29.) irányító igazgatója, Szabó Ervin, nem méltó arra, hogy az intézmény a nevét viselje. Indoklásként „szélsőbalos kommunista ideológus”-nak titulálják egyesek, köztük olyan „történész”, aki szerint: "....... ha Szabó nem halt volna meg egy hónappal az őszirózsás forradalom előtt, „egészen bizonyos”, hogy az 1919-es Tanácsköztársaságban népbiztos vált volna belőle ........."
Ez komoly, elfogadható érv? Egy történésztől? A Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány kuratóriumi elnökétől, aki nem a tényekre alapozza állítását, „kutatásait”, hanem a „mi lett volna” álom- és mesevilág szórakoztató elmélkedéseire, társasjátékaira. Igaz, az alapítvány neve sem a történelemkutatásra utal, hanem a történetkutatásra, amik ugye kitalált vagy elképzelt történetek is lehetnek. Baráti összejövetelek időtöltésére, társasjátékának kiválóan alkalmas, mondhatni: ideális. Komolyan venni, azonban nem lehet.
Érdekes, hogy a közkönyvtárak magyarországi megszervezőjével, Szabó Ervinnel, szinte egy időben élt és munkálkodott a tengerentúlon egy dúsgazdag ember, akiről – úgy tűnik – ez a hazai nemzeti gittegylet még nem hallott.
A közkönyvtár (public library) ötlete ugyanis amerikai, méghozzá egy skót származású amerikaié, egy bizonyos Andrew Carnegie-é, akiről koncerttermet neveztek el nemcsak New York-ban (Carnegie Hall), de szülővárosában a skóciai Dunfermline-ben is, és – érdekes módon - a brit Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány (ha van ilyen) mégsem követeli, hogy Nagy-Britanniában a róla elnevezett intézmények (elsősorban közkönyvtárak és egyetemek) nevét meg kell változtatni, mert Mr. Carnegie köztársaságpárti volt, a szó legszorosabb értelmében. Olyannyira, hogy könyvet írt „Győzedelmes demokrácia” (Triumphant Democracy) címmel, amelyben választott hazáját, Amerikát (USA), a demokrácia fellegvárának tartotta, szemben a brit alkotmányos monarchiával. Különösen a királyi családdal szemben volt ellenséges. Ugyanakkor az amerikai külpolitikát is keményen bírálta. Lévén Rockefeller után a világ második leggazdagabb embere, 1898-ban 20 millió dollárt ajánlott fel a Fülöp-szigetieknek, hogy vásárolják vissza hazájuk függetlenségét, mivel ennyit fizetett az Egyesült Államok a csendes-óceáni szigetországért Spanyolországnak a spanyol-amerikai háború befejezésekor. Carnegie ugyanis ellenezte hazája (USA) imperialista törekvéseit. Hasonló okokból ellenezte Kuba bekebelezését, sőt több konzervatív társával létrehozott egy antiimperialista ligát, melynek többek között Mark Twain is tagja volt.
De, ez még nem minden! Carnegie támogatta a tudományt, különösen a népművelést. Ingyenes közkönyvtárak alapításával tette nevét világhírűvé (a róla elnevezett new yorki koncertterem mellett). Több mint 3000 közkönyvtár viseli nevét világszerte, legtöbbje az Egyesült Államokban, miközben az első alapkőletétele szülővárosában a skóciai Dunfermline-ban volt 1883-ban. Carnegie az angol nyelv ápolását tűzte ki céljául, és ehhez elengedhetetlen volt a közkönyvtárak létesítése.
Ugyanezt a feladatot tűzte ki maga elé a kontinentális Európában, annak is a keleti felén, egy magyar szociológus, azzal a különbséggel, hogy ő ehhez a támogatást nem „felülről”, a hazai Aranykor valamelyik gazdag mecénásától várta, hanem „alulról”, a kétkezi munkából élőket összefogó ugyancsak köztársaságpárti, szakszervezeti mozgalomtól, a Szociáldemokrata Párttól. Nemcsak Szabó Ervin, de a főváros szerencséje is volt, hogy akkoriban (1906-1918) Budapestnek egy felettébb aktív, liberális polgármestere volt, Bárczy István személyében. Nevéhez fűződik a fővárosi gáz-, és elektromos művek, valamint a villamosvasút köztulajdonba vétele („államosítása”), ebbe a koncepcióba jól beleillett Szabó Ervin elképzelése, a budapesti közkönyvtárak megszervezése. Bárczy polgármestersége alatt számos iskola, lakás, szociális és kulturális intézmény épült. Emléktáblák még ma is hirdetik munkásságát, szervezőkészségét, pl. a Zeneakadémia, vagy a Dózsa György út – Lehel út sarki iskola, illetve a mellette lévő hatalmas bérház. Neve, mint miniszterelnök is felmerült, a harmadik Wekerle-kormány lemondásakor (1918. október 30.).
Mindezek ismeretében, és a jelenlegi magyar viszonyok figyelembevételével, talán a legmegdöbbentőbb a magukat szociáldemokratáknak nevező baloldali csoportosulások hallgatása Szabó Ervin ügyében. Különösen meglepett a Kéthly Anna társaság hallgatása, mi több elhatárolódása a párt egykori oszlopos tagjától, a Népszava állandó munkatársától, az évenként kiadott Népszava Naptár szerkesztőjétől. Amikor a társaság vezetőjét e-mail-ben megkeresetem, azzal utasított el, hogy „…..A "baloldal" elszúrta. Ennek megisszák a levét olyan tisztességes és kulturált baloldaliak is, mint Szabó Ervin volt…..” Annus néni, ahogy ismertem, biztos felemelné a szavát egykori harcostársa mellett. Épp úgy, ahogy nem hagyta volna szó nélkül József Attila nevétől megfosztani a szegedi tudományegyetemet sem. Megjegyzem, az is az Orbán-kormány idején történt, 2000-ben, amikor egy ügyes húzással egyesítették a szegedi egyetemet a hódmezővásárhelyi felsőoktatási intézményekkel. Úgy látszik, ma már nincs szükség ilyen trükközésre.
Még egy dolog, amiről mélyen hallgat a hazai média, de ami a levegőben van: Szabó Ervin származása. Ugyanis Schlesinger Sámuel Ármin néven látta meg a napvilágot egy ma már nem létező felvidéki faluban, Szlanicán. A Tiso-féle Szlovákia 1941-ben vízduzzasztót tervezett az Árva-folyóra, ami 1950-re készült el, melynek következtében a falu eltűnt, nemcsak a térképről. Szabó még tizenéves korában változtatott nevet, magyarosított és tért át a református vallásra. Később azonban egyik valláshoz (judaizmus, kálvinista, protestáns) tartozónak sem tartotta magát. Valószínűleg ez is közrejátszik a magát finoman „konzervatív”-nak nevező néhány napja alakult társaság, ill. annak vezetői javaslatában..
A Szabó Ervin ügyről ugyanaz a jereváni rádiós vicc jut az eszembe, ami öt évvel ezelőtt, a Teleki szobor-ügy kapcsán, vitájakor.
Betelefonáló: Igaz-e, hogy Shakespeare buzi volt?
Válasz: Igaz, de nem arról híres.
.
posted by Pocakos at 8:19 PM
3 Comments:
A Facebook-ra kaptam László Ágnes alábbi megjegyzését. Sorai fontos kiegészítése fentebbi gondolataimnak:
Szabó Ervin anarchista-szindikalista volt. Ez az elmélet Marx helyett Bakunyint követte. Utóbbi elutasította a proletárdiktatúra szükségességét, helyette a munkásosztály emancipációját tűzte célul a szakszervezetek erősödésével. Így Szabó a polgári demokrácia baloldalát képviselte, ami kétségtelenül akkoriban a legtisztességesebb álláspont volt.
Szabó Ervin társadalom-és könyvtártudós modernizálta a 19. szd. végi amerikai Dewey-féle könyvtári tájékoztatási rendszert. Egyetemes Tizedes Osztályozás (ETO-szakkatalógus) néven ma is ez minden magyar könyvtár működésének forrása.
Rövidített változat (kattints rá!)
Ennél többet magyar szakember könyvtártudományért még nem tett.
Nagyon érdekes, informatív írás, és tényleg sok újat tudtam meg belőle - Carnegie-ről csak a Hall meg esetleg az Alapítvány ugrott volna be. Teljesen igazad van a (praktikusan jelenleg nem létező) magyar baloldal hallgatásával kapcsolatban, bár biztató a széleskörű egyéni felháborodás és tiltakozás.
Ami viszont a záró viccet illeti, én Csajkovszkijjal ismerem, és a válasz úgy hangzik, hogy "Igen, de nem ezért szeretjük."
Csak hogy a lényeghez szóljak hozzá. Mivel a jereváni rádióról van szó, természetesen a kérdés Aram Hacsaturjánról szól, a válasz pedig "Igen, de mi nem ezért tiszteljük."
Amúgy meg részemről hálás vagyok ezeknek a szélsőjobbereknek. Fogalmam nem volt eddig, hogy miért Szabó Ervin a könyvtár és miért Carnegie a Hall.
Post a Comment
<< Home