Vissza a jövőbe ?

Olvasom Szalai Erzsébet (hosszú) eszmefuttatását, és azon gondolkoztam, hogy írjak hozzá megjegyzést (itt, a blogomban). Közben kutakodtam a net-en, és (áttételesen) erre leltem. Mondhatnám, "nincs új a nap alatt" ;-))) Részlet a 60-as éveket bemutató tanulmányból, ami a Beszélőben jelent meg 2003 végén. (és az Internet megőrízte!)

(...)

Sajtóhadjárat, s ami mögötte van

Az Onódy-ügy kirobbanásával felpörgött a már korábban elindított korrupcióellenes sajtóhadjárat, amely kettős haszonnal járt. Egyrészt figyelmeztették a gazdasági vezetőket, másrészt a deklasszált osztályellenségen is lehetett ütni egyet, amire szerfelett alkalmasnak mutatkozott Onódy, valamint Járay József nemzetközi hírű operaénekes y-ra végződő neve (azt nagyvonalúan figyelmen kívül hagyták, hogy Onódy szegény munkáscsaládból származott). Járayt deviza-bűncselekmények elkövetéséért 1964. december közepén elsőfokon 4,5 év börtönbüntetésre, valamint húszezer forint vagyonelkobzásra ítélték, mivel a vád szerint három év alatt kilenc nyugati gépkocsi törvényeket megkerülő behozatalával és eladásával „500 ezer forintot meghaladó öszszegben súlyosan megsértette a devizagazdálkodás érdekét”, és kétszázezer forint „jogtalan haszonhoz jutott”.

Erre a sajtókampányra a Hruscsov eltávolítása utáni hangulatban éppen megvolt a hajlam. A Politikai Bizottság 1964. november 14-i zárt ülésén fogadta el a Korom Mihály által készített, az „egyes belső ellenséges csoportok tevékenységéről” szóló írásos előterjesztés azon határozati javaslatát, miszerint „a Politikai Bizottság helyesli a jobb- és baloldali ellenséges személyeknél és csoportoknál tapasztalható élénkülés visszaszorítása érdekében nem széles körű adminisztratív intézkedések foganatosítását a Magyar Népköztársaság törvényeibe ütköző cselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt”. A kétirányúnak szánt elrettentés a „baloldali szektáns-dogmatikus elemeket” kevésbé sújtotta, mint a „másik oldalt”, a Legfelsőbb Bíróság például 1964 decemberében ítélte jogerősen tízévi szabadságvesztésre dr. Matheovits Ferenc volt demokrata néppárti képviselőt „a kapitalista társadalmi rend visszaállítása céljából szőtt államellenes összeesküvés” vádjával.

Ez idő tájt öles és harsány címek adták tudtul az újságokban, kik és hogyan veszik semmibe a szocialista törvényességet: Súlyos visszaélések a Veszprém Megyei Húsipari Vállalatnál, mázsaszám lopták a húst; Sikkasztó főellenőrt ítélt el a bíróság; Maszek vállalkozás a tsz leple alatt; Súlyos visszaélések két kulturális intézményben; Holt lelkek a bérelszámolásban; és így tovább. Példákat könnyen lehetett találni. A Belügyminisztérium év végi jelentése szerint csak annak következtében, hogy az 1962-es gyenge takarmánytermés miatt csökkent az állatállomány, s ezáltal nehézségek adódtak a húsellátásban, 1964-ben „14 esetben fordult elő nagy kárt okozó, bűnszövetségben elkövetett bűncselekmény”.

A kampányban szerkesztőségi kommentárjainak durva hangnemével különösen kirítt a Magyar Nemzet, a Népfront lapja. Ez nyilván tudatos választás volt, amely azt sugallta, hogy a társadalmi tulajdon megkárosítása mindenkit egyformán sújt, ezért együttesen kell fellépni ellene – népfrontosan. A Magyar Nemzet Onódy és Járay személyét (ez utóbbiról szólva nem mulasztották el megemlíteni, hogy havi tízezer forintos jövedelme volt) összekapcsolva közölte nagy szerkesztőségi cikkét Úri muri címmel: „Járay és Onódy egy bukott életforma jelképe lett. Egy társadalmilag már megsemmisült, egyes személyekben azonban még létező, a múltból öröklött, a kapitalista világból a mi világunkba átszüremlett «morál», azaz erkölcstelenség szimbólumává váltak. (…) Szakhmáry öngyilkos golyója a dzsentri pusztulását jelképezi, a Járay- és az Onódy-ügy a kispolgár bukását. (…) Járay fékezhetetlen anyagi mohóságában, pénzvágyában és autólázban égve, kivételezett helyzetével visszaélve, különleges «nyugati» autók vágyától elvakított bűntársaival együtt egyre vakmerőbben követte el bűncselekményeit. (…) S az úri-muris Onódy, akinek életcélja társaival együtt csak az úri-muri volt, a közköltségen berendezett nagypolgári lakás – minden kispolgár álma –, az ingyenes pezsgős dáridók, aki köztulajdonnal rendeztette be pesti lakását és gödi villarészét, ingyenélőként fogyasztotta a pezsgőt és a vörösbort... (…) A regénybeli Szakhmáry Zoltán s az életbeli Járay vagy Onódy között a sok hasonlóság ellenére van azonban különbség is, mégpedig a múlt korszak, a dzsentri javára. Az legalább csak maga felett gyújtja fel a házat, és önmagát lövi agyon, de a mai bűnöző kispolgár talaját vesztett, szédületében patkányjáratokkal szeretné megfúrni társadalmunk alapjait. (…) Ilyen rendkívüli országos nyugtalanság és felháborodás ritkán jelentkezett nyilvánosságra került bűnügyek nyomán. (…) Egészséges felháborodás ez, amely csak attól csillapul, ha a leleplezett ügyek bírói tárgyalásán elhangzik a megérdemelt ítélet. Ez történt a Járay-ügyben, s ez fog történni az Onódy-ügyben is. (…) Az úri-murik társadalma és kora lejárt.”

Az ilyen és ehhez hasonló cikkek propagandisztikus hangnemét az elkerülhetetlen gazdasági megszorításokról való figyelemelterelés is gerjesztette. A magyar népgazdaság ugyanis meglehetősen komoly válsággal küszködött. 1964-ben a nemzeti jövedelem növekedése öt százalékkal, mintegy tizenötmilliárd forinttal elmaradt a tervezettől, miközben az előirányzott felhasználás nagysága változatlan maradt. Emiatt – javarészt rövidlejáratú – nyugati hiteleket kellett felvenni nyolcvanmillió dollár (egymilliárd devizaforint) értékben, ami kétszázmillió dollárra (2,5 milliárd dft) növelte az 1961–63 között kialakult százhúszmillió dolláros tőkés adósságállományt. 1964-ben a „nem szocialista viszonylatban” nyolcmillió dollárral (százmillió dft-tal) romlott a külkereskedelmi áruforgalom egyenlege. Ugyanekkor a szocialista országokkal szemben 1961-ben mutatkozó negyvenmillió rubel (529 millió dft) aktív egyenleg 1964 végére hetvenhatmillió rubel (egymilliárd dft) passzívummá változott. A hazai felhalmozás négy év alatt 35-36 százalékkal emelkedett, aminek aránytalanul nagy részét képezte a forgóalapok növekedése, azaz a raktárakban feltornyosult, minőségi kifogás vagy egyéb okok miatt értékesíthetetlen árukészlet. A lakosság összes jövedelme 1964-ben szintén meghaladta a tervezettet, emiatt kiegészítő forrásokat kellett igénybe venni a vásárlóerő árualapjának fedezetéhez.

A fentiekből kifolyólag halaszthatatlanná vált a „népgazdaság devizahelyzetének javítása”, alapvető követelményként jelentkezett a nemzeti jövedelem „bevételi és kiadási” oldala közötti aránytalanság csökkentése, s mindezekkel összefüggésben mérsékelni kellett a fizetési mérleg egyensúlyának hiányát. Ennek érdekében a Központi Bizottság 1964. decemberi ülésén megszavazott 1965-ös népgazdasági terv messzemenően takarékos gazdálkodást és optimális esetben az addig elért színvonal megtartását tűzte ki fő célként. Központi takarékossági rendszabályokat, szigorú létszám- és bérgazdálkodást szavaztak meg, beleegyeztek a reáljövedelmek gyakorlatilag szinten tartásába, három-hatszázalékos „adminisztrációs” leépítésbe az államigazgatásban, a vállalatoknál és minisztériumoknál, s döntést hoztak a „vásárlóerő és árualap közötti összhang biztosításáról”, valamint a helyi forrásokból megvalósuló beruházások és felújítások korlátozásáról.

Mindezeknek megfelelően különféle kedvezményeket vontak meg a költségvetési szerveknél, a korábbi évek száz-százhúszezres mutatójával szemben a munkaerő-növekedést ötvenezer főben maximálták, a fizetéseket legfeljebb egy százalékkal emelték, normarendezést hajtottak végre (több munkáért ugyanannyi vagy megesett, hogy kevesebb fizetés járt), megszigorították a prémium-kifizetéseket. 1965. január 3-tól jelentősen emelték a szuperbenzin, a rum- és pálinkaféleségek, az „újonnan forgalomba hozott divat- és luxuscikkek” árát és a telefondíjakat, majd hamarosan sor került a másodállásból és mellékfoglalkozásból származó jövedelmek megadóztatására, a kisiparosok és a szabadfoglalkozásúak adójának, valamint a bor- és szeszjövedék forgalmi adójának növelésére. Ugyancsak drágultak „a magyar állampolgárok külföldi utazásával kapcsolatos illetékek”.

Egyidejűleg kampány indult a munkafegyelem megszilárdítására, a munkaszervezés hatékonyabbá tételére, a termelékenység fokozására, a termelési költségek csökkentésére és a termékek minőségének javítására, illetve a termelés mennyiségi növelésének „egyoldalú hajszolása” ellen.

Rá kellett tehát mutatni azokra a vezető beosztású vagy közéleti személyekre, akik gátlástalanul és érdemtelenül, kispolgári beidegződésüktől hajtva csak a saját anyagi javaikat gyarapítják, és önös boldogulásukat hajszolják a közösség rovására.

(...)

teljes cikk: Az Onódy-ügy (Beszélő - kattints rá!)


Mindez csak az "elszámoltatás" (meg a "csontvázak") miatt jutott az eszembe............