Being Julia
Julia Gillard
Ausztrália miniszterelnöke és egyben az ausztrál Munkáspárt új elnöke
élettársával, Tim Mathieson-nal
(New leader of the Labor party and Prime Minister of Australia Julia Gillard with partner Tim Mathieson at Government House. Photo: Lannon Harley - Brisbane Times)
Júlia múlt csütörtök (június 24.) óta fogalom Ausztráliában, és az ötödik kontinensen a “legek birodalmába” emelte e név tulajdonosát. Az erre szakosodott újságírók pillanatok alatt összeállították, hogy Júlia miben is (leg)első. Természetesen, amiről a nagyvilág is beszámolt: Julia Ausztrália (leg)első női miniszterelnöke. Neme és személye miatt aztán jön a többi elsőség: az első Ausztrálián kivül született női miniszterelnök, az első hajadon, az első gyermektelen miniszterelnök. Sőt, még azt is megemlítik, hogy az első, aki sohasem volt férjnél. Élettársát az ausztrál sajtó csak “partner”-ként említi, aki különben fodrász.
A bulvársajtó azt is vélni tudja, hogy Julia (Eileen) Gillard szülei a nagy-britanniai Wales-ből orvosi tanácsra vándoroltak ki Ausztráliába. A kis Julia ugyanis hörgi tűdőgyulladásban szenvedett és levegőváltozást, a szigetországnál kellemesebb, melegebb, szárazabb éghajlatot ajánlott a háziorvos. A szülők (John és Moira) 1966-ban úgy döntöttek, hogy két kislányukkal, az akkor 8 éves Alison-nal és a beteg, 5 éves Julia-val, kivándorolnak Ausztráliába. Adelaide-ben telepedtek le. Az eredetileg bányász apa kitanulta a betegápolást, a mama pedig az Üdv Hadseregnél helyezkedett el. Júlia 21 éves korában hagyta el Adelaide-et és ment Melbourne-be egyetemre, ahol bekapcsolódott az egyetemi diákéletbe, diákmozgalmakba (AUS = Australian Union of Students) . A University of Melbourne jogi karán végzett, majd egy - ugyancsak melbourne-i - ügyvédi irodában dolgozott, ahol iparjogra szakosodott, és 29 éves korára az iroda első női üzlettársa lett.
Még a 70-es évek végén egy adelaide-i barátnője munkáspárti papája révén ismerkedett meg a politikával, amelyben Melbourne-ben vált egyre aktívabbá, oly annyira, hogy napjainkra az ország miniszterelnöke lett.
A helyi bulvár nem fogy ki az elmúlt héten történtek részleteinek ismertetéséből. Például, megválasztásakor a fővárosban, Canberra-ban, nem volt pezsgőbontás, Julia csak átment az államfőt (II. Erzsébet királynő) képviselő főkormányzóhoz, és ott aláírta a kinevezéséről és az eskűtételről szóló iratokat, majd visszament dolgozni. Ma már olyan hírek járnak, hogy Ms. Gillard azonnal, már most augusztusra (az ausztrál) télre előrehozott választásokat akar kiírni, még mielőtt népszerűsége alább hagyna. Megjegyzem, a világsajtót figyelve, Julia kinevezése és beiktatása óta, mintha alább hagyott volna a “lelkesedés”. A gazdasági hírügynökségek szinte meg sem említik a nevét, sokkal inkább az előző kormányfőről, Kevin Rudd-ről írnak, akit valójában az ausztrál bányaipar kényszerített lemondásra. Ha úgy vesszük, “ügyes húzás” volt Kevin részéről, nem megvárni a párton belüli leszavazást, hanem azonnal átengedni a helyet addigi helyettesének: Julia Gillard-nak. Ezzel sok kényelmetlenségtől szabadult meg nemcsak a Munkáspárt, de a lakosság, az ország is. Emlékezünk még a tavalyi két hetes “miniszterelnököt keresünk”, nagy népi cirkuszra kishazánkban? Nos, ettől szabadult meg Ausztrália. Méghozzá egy remek figyelemeltereléssel: az első női miniszterelnök kinevezésével.
Arról már kevesebb szó esik, hogy a történtek valójában nemcsak Kevin Rudd, de a Munkáspárt kudarca is. Ráadásul a Juliának tulajdonított sok “első” mellé már nem sorolható Rudd bukása, mint aki nem töltötte ki első három évét. Hiszen előtte már egyszer előfordult egy hasonló eset, amikor a királynő helyi képviselője, Ausztrália főkormányzója (Sir John Kerr), 1975-ben menesztette az akkori, ugyancsak munkáspárti, Whitlam kormányt. A mostani eset azért más. Hiszen a párt és vezetői előtt világos volt, hogy az egykor oly népszerű Kevin Rudd nem tudja véghez vinni elképzelését, a bányaipar súlyos megadóztatását. Ezen már nem segített Rudd nagy érdeme sem, Ausztrália távoltartása a világválság hatalmas hullámaitól, amit – egyesek szerint – kiváló kínai nyelvtudásának köszönhetett az ország, mivel személye sokat segített a Kínával való kereskedelmi kapcsolatok alakulásában. Sőt, már három évvel ezelőtti megválasztásában is.
A világsajtóban ugyancsak kevés szó esik Julia politikai múltjáról, pedig ezt már az előző választásokon is felhozta az ellenzék. Szemére vetették, hogy 1983-ban, mint diákaktivista, titkára volt a (szélső)baloldali Szocialista Fórumnak (Socialist Forum). Ez a radikális diákszervezet gyakorlatilag az Ausztrál Kommunista Pártból átigazoltakból és szélsőséges baloldali munkáspártiakból állt, akik azon voltak, hogy szüntessék meg az ausztrál-új-zélandi-amerikai katonai szövetséget (ANZUS), zárják be az ország védelmét egyedül biztosító amerikai támaszpontokat, szuperadót vessenek ki a gazdagokra, és legyen Melbourne testvérvárosa Leningrád. Ez utóbbi 1989-ben megvalósult, és Melborune, mint első ausztrál város, felvette a testvérvárosi kapcsolatot Leningráddal, amely 1991 óta ismét cári oroszországi nevét, St. Petersburg-ot visel. És fordítva: Leningrad volt az első (és egyetlen) szovjet város, amely testvérvárosi kapcsolatot létesített egy ausztrál várossal.
Gillard eleinte megpróbálta elbagatelizálni aktivítását, mondván, csak admiszitratív munkát végzett, iktatott, és mindezt csak diákos, fiatalos lelkesedésből tette, aminek legalább 25 éve. Ellenfelei azonban kiderítették, hogy akkori tevékenysége több volt, mint írógéppel a taglista összeállítása. Kemény baloldali múltja országon belül köztudott. Vannak, akik Vörös Júliá-nak hívják, mások szerint az sem véletlen, hogy haját milyen színűre festi. Az igazság azonban az, hogy Julia Gillard gyakorlatilag teljesen ismeretlen az ország lakossága előtt. Múltját – úgy, ahogy – ismerik, jelenét a gyengébb nemhez való tartozása tette ismertté, jövőjét pedig majd az esedékes választás fogja eldönteni. Hiszen országos választás, azaz a lakosság megkérdezése nélkül (hirtelen, “'vészhelyzetben”) nevezték ki miniszterelnöknek. A nagy megmérettetés még hátra van. Néhány hónap és mindenre fény derül.
Még a 70-es évek végén egy adelaide-i barátnője munkáspárti papája révén ismerkedett meg a politikával, amelyben Melbourne-ben vált egyre aktívabbá, oly annyira, hogy napjainkra az ország miniszterelnöke lett.
A helyi bulvár nem fogy ki az elmúlt héten történtek részleteinek ismertetéséből. Például, megválasztásakor a fővárosban, Canberra-ban, nem volt pezsgőbontás, Julia csak átment az államfőt (II. Erzsébet királynő) képviselő főkormányzóhoz, és ott aláírta a kinevezéséről és az eskűtételről szóló iratokat, majd visszament dolgozni. Ma már olyan hírek járnak, hogy Ms. Gillard azonnal, már most augusztusra (az ausztrál) télre előrehozott választásokat akar kiírni, még mielőtt népszerűsége alább hagyna. Megjegyzem, a világsajtót figyelve, Julia kinevezése és beiktatása óta, mintha alább hagyott volna a “lelkesedés”. A gazdasági hírügynökségek szinte meg sem említik a nevét, sokkal inkább az előző kormányfőről, Kevin Rudd-ről írnak, akit valójában az ausztrál bányaipar kényszerített lemondásra. Ha úgy vesszük, “ügyes húzás” volt Kevin részéről, nem megvárni a párton belüli leszavazást, hanem azonnal átengedni a helyet addigi helyettesének: Julia Gillard-nak. Ezzel sok kényelmetlenségtől szabadult meg nemcsak a Munkáspárt, de a lakosság, az ország is. Emlékezünk még a tavalyi két hetes “miniszterelnököt keresünk”, nagy népi cirkuszra kishazánkban? Nos, ettől szabadult meg Ausztrália. Méghozzá egy remek figyelemeltereléssel: az első női miniszterelnök kinevezésével.
Arról már kevesebb szó esik, hogy a történtek valójában nemcsak Kevin Rudd, de a Munkáspárt kudarca is. Ráadásul a Juliának tulajdonított sok “első” mellé már nem sorolható Rudd bukása, mint aki nem töltötte ki első három évét. Hiszen előtte már egyszer előfordult egy hasonló eset, amikor a királynő helyi képviselője, Ausztrália főkormányzója (Sir John Kerr), 1975-ben menesztette az akkori, ugyancsak munkáspárti, Whitlam kormányt. A mostani eset azért más. Hiszen a párt és vezetői előtt világos volt, hogy az egykor oly népszerű Kevin Rudd nem tudja véghez vinni elképzelését, a bányaipar súlyos megadóztatását. Ezen már nem segített Rudd nagy érdeme sem, Ausztrália távoltartása a világválság hatalmas hullámaitól, amit – egyesek szerint – kiváló kínai nyelvtudásának köszönhetett az ország, mivel személye sokat segített a Kínával való kereskedelmi kapcsolatok alakulásában. Sőt, már három évvel ezelőtti megválasztásában is.
A világsajtóban ugyancsak kevés szó esik Julia politikai múltjáról, pedig ezt már az előző választásokon is felhozta az ellenzék. Szemére vetették, hogy 1983-ban, mint diákaktivista, titkára volt a (szélső)baloldali Szocialista Fórumnak (Socialist Forum). Ez a radikális diákszervezet gyakorlatilag az Ausztrál Kommunista Pártból átigazoltakból és szélsőséges baloldali munkáspártiakból állt, akik azon voltak, hogy szüntessék meg az ausztrál-új-zélandi-amerikai katonai szövetséget (ANZUS), zárják be az ország védelmét egyedül biztosító amerikai támaszpontokat, szuperadót vessenek ki a gazdagokra, és legyen Melbourne testvérvárosa Leningrád. Ez utóbbi 1989-ben megvalósult, és Melborune, mint első ausztrál város, felvette a testvérvárosi kapcsolatot Leningráddal, amely 1991 óta ismét cári oroszországi nevét, St. Petersburg-ot visel. És fordítva: Leningrad volt az első (és egyetlen) szovjet város, amely testvérvárosi kapcsolatot létesített egy ausztrál várossal.
Gillard eleinte megpróbálta elbagatelizálni aktivítását, mondván, csak admiszitratív munkát végzett, iktatott, és mindezt csak diákos, fiatalos lelkesedésből tette, aminek legalább 25 éve. Ellenfelei azonban kiderítették, hogy akkori tevékenysége több volt, mint írógéppel a taglista összeállítása. Kemény baloldali múltja országon belül köztudott. Vannak, akik Vörös Júliá-nak hívják, mások szerint az sem véletlen, hogy haját milyen színűre festi. Az igazság azonban az, hogy Julia Gillard gyakorlatilag teljesen ismeretlen az ország lakossága előtt. Múltját – úgy, ahogy – ismerik, jelenét a gyengébb nemhez való tartozása tette ismertté, jövőjét pedig majd az esedékes választás fogja eldönteni. Hiszen országos választás, azaz a lakosság megkérdezése nélkül (hirtelen, “'vészhelyzetben”) nevezték ki miniszterelnöknek. A nagy megmérettetés még hátra van. Néhány hónap és mindenre fény derül.
posted by Pocakos at 2:56 PM
0 Comments:
Post a Comment
<< Home