A Thyssen dinasztia, avagy ami az MTI jelentéséből kimaradt
Tegnapelőtt (25.03.09) a Budapest Szalon vendége volt a budapesti Rátkai Klubban David Litchfield, aki nagy visszhangot kiváltó könyvet írt a német iparmágnás és műgyűjtő Thyssen-családról. A család magyar és náci kapcsolatai eddig is ismertek voltak, de nem annyira részletesen, ahogy azt David Litchfieldnek sikerült borozgatás közben a család iparbáró Bornemisza ágának alapítójának (Heinrich Freiherr Thyssen-Bornemisza de Kászon et Impérfalva) fiától, „Heini”-től megtudnia.
Az internetes lexikon, a wikipedia szerint „Heini” egy meglehetősen érdekes figura (volt).
Hans Henrik (Hans Heinrich "Heini") Ágost Gábor Tasso Freiherr Thyssen-Bornemisza de Kászon et Impérfalva néven született Hollandiában 1921. április 2-án. 1950 óta svájci állampolgár, melyért cserében le kellett mondania a „bárói” címről. Adózási szempontból monaco-i állandó lakos, bejelentett angliai lakhellyel, de ideje nagy részét Spanyolországban töltötte. 2002. április 26-án halt meg. Édesapja, Heinrich (1875-1947), alapította a báró Thyssen-Bornemisza (osztrák-)magyar nemesi családnevet miután 1905-ben elhagyta Németországot és megérkezett Budapestre. Itt elvette a királyi kamarás lányát: kászoni Bornemisza Margitot. Mivel Margit apjának nem volt fiúgyermeke, ezért Ferenc József császártól engedélyt kért saját veje “örökbefogadásá”-ra, hogy ezzel a kászoni Bornemisza nemesi név továbbra is fennmaradjon. A kérést 1907-ben a császár jóváhagyta, és ettől kezdve a magyar állampolgársága mellett a máig vitatott bárói címet is használhatta az idősebb Heinrich Thyssen-Bornemissza, aki feleségével együtt a Tanácsköztársaság idejéig Rohoncon élt. Ekkor Hollandiába mentek, ahol 1921-ben megszületett fiúk: „Heini”. Báró Thyssen-Bornemisza 1932-ben – tehát még a náci hatalomátvétel előtt – Svájcban telepedett le, ahol műgyűjtőként szerzett magának nevet. 1947-ben - a svájci Luganoban - bekövetkezett haláláig megtartotta magyar állampolgárságát.
A család történetét elmesélő „Heini” a krónikás Litchfield-nek szinte csak mellékesen említette nővérét, a Rohoncon született Margitot (1911-1989), aki 1933-ban ment férjhez a 2003-ban boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László (1870-1931) fiához, gróf Batthyány Ivánhoz (1910-1985). „Heini”, nővérével kapcsolatban megjegyezte, hogy apjuk (Heinrich) a Burgenlandban lévő birtokait lánya (Margit) nevére íratta és tisztességes anyagi támogatást biztosított számára. Amikor Litchfield felajánlotta, hogy elmegy és megnézi ezt a(z egykori) családi birtokot, „Heini” azzal próbálta lebeszélni, hogy ott nem talál semmit, mivel az oroszok (szovjetek) földig rombolták a rohonci kastélyt. Az újságíróból lett krónikás, 16 év kutató- és gyűjtőmunkával a háta mögött, mégis csak úgy döntött, hogy ellátogat a helyszínre, ahol kiderült: a kastély úrnője, Margit, a szovjetek megérkezése előtt két nappal egy amolyan búcsúpartit adott a helyi náci és SS vezetőknek, mely tömeggyilkosságba torkollt. Ugyanis a részeg társaság passzióból halomra lőtte a kastély (boros)pincéjében elszállásolt munkaképtelen, beteg magyar munkaszolgálatosokat.
Erről a szörnyűségről a brit Independent napilapban megjelent könyvismertetés számolt be, ami nem csak a könyvre, de a rohonci mészárlásra is felhívta a világ figyelmét.
A szerdai író-olvasó találkozó résztvevői szemlátomást a könyv ezen részét próbálták a beszélgetés középpontjába helyezni, ahogy ezt az MTI is tette. Pedig elég fonák helyzet alakult ki, hiszen David Litchfield remekműve magyarul még nem jelent meg, így a hallgatóság magához a könyvhöz, a Thyssen család történetéhez sokat nem tudott hozzászólni, rákérdezni. Ezt szóvá is tettem a szerzőnek, megkérdezve, hogy a 16 évig íródott több mint 600 oldalas családtörténetben mekkora részt szentelt a magyar vonatkozású témáknak, különös tekintettel a rohonci mészárlásra? A válasz: összesen négy oldal foglalkozik a rohonci tömeggyilkossággal.
A találkozó végén bemutatkoztam a szerzőnek és feleségének, aki – legnagyobb csodálkozásomra – rákérdezett: Ön írja a „Gondolatok” című blogot? Ettől a pillanattól mindketten, pardon mindhárman, megnyíltunk egymás előtt. Érdeklődéssel vártam véleményét arról a tényről, hogy egy olyan könyvről beszélgettünk, amit hallgatósága nem ismer, hiszen még nincs lefordítva magyarra, és a beszélgetés központjába gyakorlatilag a 600 oldalas családtörténet mindössze négy oldalas epizódja került. David ezt nem találta annyira különlegesnek, mert szerinte az eddigi (angol, német, spanyol stb.) író-olvasó találkozókon sem a könyv olvasói dominálnak a megjelentek között. Ezzel szemben, sehol sem találkozott olyan közönséggel, mint épp a magyarok, akik annyira ismernék a könyv egy bizonyos részének történetét. Ami viszont valóban zavaró volt számára: a jelenlévők mintha valamiféle állásfoglalást szerettek volna tőle kicsikarni a rohonci mészárlással kapcsolatban. David Litchfield nem a magyar munkaszolgálatosok tragikus sorsát kutatta és dolgozta fel, hanem egy híres német iparmágnás és műgyűjtő család történetét írta meg, feldolgozva benne a családtagok egyéni sorsát, pozitív és negatív tetteikkel együtt, valamint azok hatását a társadalomra és az emberiségre.
Részemről, csak elismeréssel tudok szólni a Budapest Szalon kezdeményezéséről, hogy párbeszédre, kötetlen beszélgetésekre próbálja serkenteni a hazai értelmiséget. Külön köszönet illeti Kertész Évát a szervezéséért, mert – talán tudta nélkül – ez a beszélgetés túlmutatott az író-olvasó találkozók megszokott formáján, hiszen a náci múlttal is rendelkező Thyssen dinasztiáról szóló könyv szerzőjének magyarországi látogatását egy Holocaust túlélő fia (Barna Sándor) szponzorálta.
Az internetes lexikon, a wikipedia szerint „Heini” egy meglehetősen érdekes figura (volt).
Hans Henrik (Hans Heinrich "Heini") Ágost Gábor Tasso Freiherr Thyssen-Bornemisza de Kászon et Impérfalva néven született Hollandiában 1921. április 2-án. 1950 óta svájci állampolgár, melyért cserében le kellett mondania a „bárói” címről. Adózási szempontból monaco-i állandó lakos, bejelentett angliai lakhellyel, de ideje nagy részét Spanyolországban töltötte. 2002. április 26-án halt meg. Édesapja, Heinrich (1875-1947), alapította a báró Thyssen-Bornemisza (osztrák-)magyar nemesi családnevet miután 1905-ben elhagyta Németországot és megérkezett Budapestre. Itt elvette a királyi kamarás lányát: kászoni Bornemisza Margitot. Mivel Margit apjának nem volt fiúgyermeke, ezért Ferenc József császártól engedélyt kért saját veje “örökbefogadásá”-ra, hogy ezzel a kászoni Bornemisza nemesi név továbbra is fennmaradjon. A kérést 1907-ben a császár jóváhagyta, és ettől kezdve a magyar állampolgársága mellett a máig vitatott bárói címet is használhatta az idősebb Heinrich Thyssen-Bornemissza, aki feleségével együtt a Tanácsköztársaság idejéig Rohoncon élt. Ekkor Hollandiába mentek, ahol 1921-ben megszületett fiúk: „Heini”. Báró Thyssen-Bornemisza 1932-ben – tehát még a náci hatalomátvétel előtt – Svájcban telepedett le, ahol műgyűjtőként szerzett magának nevet. 1947-ben - a svájci Luganoban - bekövetkezett haláláig megtartotta magyar állampolgárságát.
A család történetét elmesélő „Heini” a krónikás Litchfield-nek szinte csak mellékesen említette nővérét, a Rohoncon született Margitot (1911-1989), aki 1933-ban ment férjhez a 2003-ban boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László (1870-1931) fiához, gróf Batthyány Ivánhoz (1910-1985). „Heini”, nővérével kapcsolatban megjegyezte, hogy apjuk (Heinrich) a Burgenlandban lévő birtokait lánya (Margit) nevére íratta és tisztességes anyagi támogatást biztosított számára. Amikor Litchfield felajánlotta, hogy elmegy és megnézi ezt a(z egykori) családi birtokot, „Heini” azzal próbálta lebeszélni, hogy ott nem talál semmit, mivel az oroszok (szovjetek) földig rombolták a rohonci kastélyt. Az újságíróból lett krónikás, 16 év kutató- és gyűjtőmunkával a háta mögött, mégis csak úgy döntött, hogy ellátogat a helyszínre, ahol kiderült: a kastély úrnője, Margit, a szovjetek megérkezése előtt két nappal egy amolyan búcsúpartit adott a helyi náci és SS vezetőknek, mely tömeggyilkosságba torkollt. Ugyanis a részeg társaság passzióból halomra lőtte a kastély (boros)pincéjében elszállásolt munkaképtelen, beteg magyar munkaszolgálatosokat.
Erről a szörnyűségről a brit Independent napilapban megjelent könyvismertetés számolt be, ami nem csak a könyvre, de a rohonci mészárlásra is felhívta a világ figyelmét.
A szerdai író-olvasó találkozó résztvevői szemlátomást a könyv ezen részét próbálták a beszélgetés középpontjába helyezni, ahogy ezt az MTI is tette. Pedig elég fonák helyzet alakult ki, hiszen David Litchfield remekműve magyarul még nem jelent meg, így a hallgatóság magához a könyvhöz, a Thyssen család történetéhez sokat nem tudott hozzászólni, rákérdezni. Ezt szóvá is tettem a szerzőnek, megkérdezve, hogy a 16 évig íródott több mint 600 oldalas családtörténetben mekkora részt szentelt a magyar vonatkozású témáknak, különös tekintettel a rohonci mészárlásra? A válasz: összesen négy oldal foglalkozik a rohonci tömeggyilkossággal.
A találkozó végén bemutatkoztam a szerzőnek és feleségének, aki – legnagyobb csodálkozásomra – rákérdezett: Ön írja a „Gondolatok” című blogot? Ettől a pillanattól mindketten, pardon mindhárman, megnyíltunk egymás előtt. Érdeklődéssel vártam véleményét arról a tényről, hogy egy olyan könyvről beszélgettünk, amit hallgatósága nem ismer, hiszen még nincs lefordítva magyarra, és a beszélgetés központjába gyakorlatilag a 600 oldalas családtörténet mindössze négy oldalas epizódja került. David ezt nem találta annyira különlegesnek, mert szerinte az eddigi (angol, német, spanyol stb.) író-olvasó találkozókon sem a könyv olvasói dominálnak a megjelentek között. Ezzel szemben, sehol sem találkozott olyan közönséggel, mint épp a magyarok, akik annyira ismernék a könyv egy bizonyos részének történetét. Ami viszont valóban zavaró volt számára: a jelenlévők mintha valamiféle állásfoglalást szerettek volna tőle kicsikarni a rohonci mészárlással kapcsolatban. David Litchfield nem a magyar munkaszolgálatosok tragikus sorsát kutatta és dolgozta fel, hanem egy híres német iparmágnás és műgyűjtő család történetét írta meg, feldolgozva benne a családtagok egyéni sorsát, pozitív és negatív tetteikkel együtt, valamint azok hatását a társadalomra és az emberiségre.
Részemről, csak elismeréssel tudok szólni a Budapest Szalon kezdeményezéséről, hogy párbeszédre, kötetlen beszélgetésekre próbálja serkenteni a hazai értelmiséget. Külön köszönet illeti Kertész Évát a szervezéséért, mert – talán tudta nélkül – ez a beszélgetés túlmutatott az író-olvasó találkozók megszokott formáján, hiszen a náci múlttal is rendelkező Thyssen dinasztiáról szóló könyv szerzőjének magyarországi látogatását egy Holocaust túlélő fia (Barna Sándor) szponzorálta.
.
Kapcsolódó anyagok, előzmények
Tuesday, December 16, 2008
Rechnitz - színpadon a rohonci mészárlás (Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónő műve)
Rechnitz - színpadon a rohonci mészárlás (Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónő műve)
.
Labels: Batthyány Margit Thyssen, Rohonc
posted by Pocakos at 9:38 AM
2 Comments:
Nem tudom, kire gondolt a szerzo az utolso bekezdesben, ha Barna Symbol Sandorra, akkor teved, mert o a haboru utan szuletett, azaz mar nem volt mit tulelnie. Esetleg a szulei? A poszt egyebkent tetszett.
kardigan: köszi! Javítottam.
Post a Comment
<< Home