Lári-fári

Visszagondolva az elmúlt négy év történéseire, abszolút nem meglepő a mostani „kenyértörés”. Szinte logikus következménye az eltelt időnek, a két párt civakodásának. Habár nem gondoltam volna, hogy Kóka valaha is Gyurcsány ellen fordul, hiszen neki köszönheti egész politikai karrierjét. Gyurcsány csinált az orvosból lett számítástechnikai, informatikai milliomosból (tán milliárdosból) gazdasági minisztert. Mondván, ha a szabadpiacon ilyen sikeres volt, akkor a közigazgatásban is az lesz. A független, pártonkívüli Kóka János csak a parlamenti választások előtt (2006. januárban) lépett be az SZDSZ-be, majd választókerületében alulmaradt kihívóival szemben. Végül a párt országos listájáról került be a parlamentbe. Akkoriban úgy tűnt, Kóka csak azért lépett be a kisebbik koalíciós pártba, mert ez a tárca már 2002-ben, a koalíciós tárgyalások eredményeként az SZDSZ-hez került, és ezen nem akartak változtatni.

Amennyiben ez nem így volt, hanem úgy, ahogy az Kóka honlapján az önéletrajzában olvasható („……2004 októberében az SZDSZ támogatásával gazdasági és közlekedési miniszterré neveztek ki…..”), akkor ez azt jelenti, hogy a (Medgyessy) miniszterelnökbuktató kötélhúzásban kulcsszerepet játszó SZDSZ-es párttag (Csillag István) helyére egy pártonkivülit támogatott volna a kisebbik koalíciós párt? Vagy tán, követni akarták az MSZP-t, ahol (Medgyessy személyében) ugyancsak egy pártonkívülit jelöltek miniszterelnöknek? Mindenesetre nem mindennapi Kóka János pártpolitikai karrierje: 2004 októberében pártonkívüli miniszter, majd a közelgő választások kedvéért 2006 januárjától párttag, egy évre rá, 2007 március 31-től pedig már pártelnök. Vajon tavaly ilyenkor az SZDSZ miért választott egy nagy tapasztalatokkal rendelkező politikussal (Fodor) szemben, egy választói körzetében (egyszer már) bukott „mezei párttagot”, elnöknek? (Ezt a kérdést már 2007. áprilisában is feltettem)

A hazai véleményformálók a négy évvel ezelőtti történések (Medgyessy bukása) megismétlődését próbálják sugallni, abszolút tévesen. Hiszen, akkor a miniszterelnök (Medgyessy) nagyvonalúan (és elhamarkodottan, vagy meggondolatlanul) személyét és posztját tette kockára egy minisztere távozása fejében. Valószínűleg Gyurcsány tanult ebből, és élve kormányfői jogával, menesztette kormánya egyik tagját, az egyik tárca vezetőjét.

Hasonlóság persze van a két eset között. Akkor is túl voltak egy vereségen (EU választás), most is (népszavazás). Akkor is gazdasági problémák (a közszféra 50 %-os béremelése, no meg az autópálya építés körüli „visszásságok”) váltották ki a feszültséget, most is (közszféra leépítése, elbocsátások, no meg az egészségügy átalakítása körüli „visszásságok”). Mindkét alkalommal olyan minisztérium, tárca került a figyelem középpontjába, amely SZDSZ irányítás alatt volt. Vajon Gyurcsány a 2006-os választási győzelmet követően miért nem osztott új lapokat? Miért nem tárgyalt a szaktárcák újrafelosztásáról a kisebbik koalíciós partnerrel? Különös tekintettel a(z EU-nak is!) beígért nagy reformokra, változásokra, amikért elsősorban ezek a tárcák felelősek. Hogyan lehet reformokat eredményesen úgy végrehajtani, hogy az azokért felelős tárcák nincsenek a „reformer” kezében, felügyelete alatt? Érthetetlen. Arra sem gondolt eddig senki, hogy igazából ez a tárcafelosztás az oka annak a közhiedelemnek, hogy „egy alig több mint 5 %-os „küszöbpárt” tartja sakkban, zsarolja a kormányzó tömegpártot”?

Ha pedig elfogadjuk a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár (Horn Gábor, SZDSZ) múlt heti (március 28) állítását, miszerint az MSZP ötlete volt a vizitdíj, a kórházi napidíj, sőt a tandíj is, akkor felvetődik a kérdés: a kisebbik kormányzó párt miért ragaszkodott mindvégig a 2002-ben kialkudott tárcákhoz?

Felettébb érdekes az ellenzék reakciója. „Gyurcsány mindent és mindenkit feláldoz” felkiáltással hirtelen sajnálni kezdték a miniszter asszony távozását. Pedig a népszavazás kiírásával az ellenzék eleve az eü. miniszter távozására, sőt, mi több a kormány bukására heccelte a lakosságot. Igaz, ez nem volt nehéz, hiszen senki sem akar fizetni, még egy villamosjegy árát sem, olyanért, ami eddig „ingyenes” volt.

Erre mondják, hogy „kilóg a lóláb”, azaz továbbra sem a nemzeti érdek, az (EU által is megkövetelt) államreform támogatása az ellenzék fő célja, hanem a gáncsoskodás, az ellenségeskedés, a személyes bosszú. Szomorú, nagyon szomorú. Pedig, az Európai Néppártban a transz-atlanti kapcsolatokért felelős alelnök (Orbán Viktor) igazán tudhatná, hogy az amerikai hitelválság orvoslására a Bush kormányzat által most bevezetett változást, gazdasági segélycsomagot egy szakértői csoport, csapat dolgozta ki, és azt a demokrata ellenzék is megszavazta. Igaz, a demokraták többet, szélesebb szociális támogatást akartak, de a recesszió elkerülése érdekében, azaz a nemzeti érdekeket szem előtt tartva az elnöki javaslat mellett tették le a voksukat.

.