Hatvan év dióhéjban

Az ENSZ közgyülés 181-es határozata (1947. november 29.) alapján Nyugat-Palesztina területén két (arab és zsidó) állam megalakitásáról döntött.

Ennek előzménye: az a terület, amit Palesztinának hívunk és a 20-as évektől brit mandátum volt, magában foglalja: a mai Izrael, Jordánia, Cisz-Jordánia (arab neve: West Bank (a Jordán folyó nyugati partja), zsidó neve: (a bibliai) Judea és Samaria) és a Gaza-övezet területét. 1946-ban a Jordán-folyótól keletre, Palesztina egész területének kb. háromnegyedén, Traszjordánia néven létrehívtak egy arab államot. 1947-ben Nagy-Britannia kivonult Palesztinából és a terület további sorsát az ENSZ kezébe adta. A térség arab országai ellenezték a zsidó állam megalakulását Nyugat-Palesztinában, és szentháborút (jihad) hirdettek arra az esetre, ha a 181-es ENSZ határozatnak megfelelően a brit mandátum területén (legkésöbb 1948 október elsejéig) létrejön Izrael állam is. Egyúttal felhívták a (nyugat-)Palesztina területén élö arabokat házaik elhagyására, azzal az igérettel, hogy a gyors és biztos győzelem után a hazatérők nem csak saját otthonaikat kapják vissza, hanem a zsidókét is.

A zsidó állam kikiáltásának másnapján (l948. május 15.) öt arab ország indított megsemmisitő célú háborút Izrael ellen. Számitásuk azonban nem jött be. Az újszülött állam megállította a támadást, és (nagyjából) a tűzszünetkor fennállt frontvonal lett Izrael államhatára. Tehát, a napjainkban (megszállt) "palesztin területek"-nek nevezett Gázai övezet 1948 óta Egyiptomhoz tartozott, Cisz-Jordánia pedig már korábban is Transzjordániához tartozott. Kelet-Jeruzsálem ugyancsak jordán kézen maradt. (Transzjordániát 1950 óta nevezik Jordániának). A nyugat-palesztinai keresztény arabok nem hagyták el otthonaikat. Az arab országok felszólítására szülőföldjüket elhagyó muszlim arabokat (kb. 630 ezer) azonban valójában nem fogadta be egyetlen testvéri ország sem. Inkább hagyták öket a határmenti menekült táborokban tengödni - ENSZ segélyen. Az Egyiptomhoz tartozott Gázai övezet lakói például nem kaptak egyiptomi állampolgárságot, Kairóba is csak külön engedéllyel utazhattak.

1967-ig a "palesztin", mint nép, ismeretlen fogalom volt. Csak, amikor Izrael a hatnapos (preventív)háborúban elfoglalta Jordánia, Egyiptom és Szíria bizonyos területét, és az addig menekültként kezelt, becsapott, szerencsétlen arab lakosság - akaratán kivül(!) - valóban izraeli fennhatóság alá került, kezdett a világsajtóban egyre gyakrabban feltűnni az 1964-ben alapitott Palesztin Felszabaditási Szervezet (PFSZ) neve. Nem tudni, a magyar fordítás készakarva, politikai okokból vagy csak egyszerű pontatlanságból nevezte így a PLO-t (Palestine Liberation Organization), azaz a Palesztina Felszabaditás Szervezet-et, mert ez óriási különbség! – és más dimenziókat sejtet, ha az egész brit mandátumi Palesztinára gondolunk!

Ettöl függetlenül, a PFSZ vezetője, Arafat, ügyesen használta ki a világpolitikai helyzetet, a hidegháborút, és a Szovjetunió, valamint satellite államainak "önzetlen" segitségét (a "szabadságharcosok" egy részét Magyarországon képezték ki), hogy terrorista cselekményekkel próbálja megoldani a palesztinai arabok egyrészének nyomorúságos és tarthatatlan helyzetét. Az elkövetkező közel húsz év alatt a szomszédos arab államok (Egyiptom, Jordánia, Sziria, Libanon) valósággal elűzték a PFSZ millitánsait, mivel tevékenységüket nem nézték jószemmel, amikhez az izraeli megtorló akciók is hozzájárultak. Különösen Jordániában voltak véres összecsapások (1970), ahol a PFSZ még a hatalomátvételt is megkisérelte. Arafat és hívei végül Tuniszban kötöttek ki. 1988-ban Arafat kikiáltotta a palesztiniaiak függetlenségét, Jordánia pedig lemondott Cisz-Jordániáról (West Bank). Az elsö Öböl-háborút követően 100.000 palesztiniai menekült települt át Kuwaitból Jordániába. Arafat és hivei csak a titkos oslo-i béketárgyalásokat követően térhettek vissza a még mindig izraeli fennhatóság alatt álló egykori jordán és egyiptomi területekre, amelyekről az Izraellel kötött különbékékben mondott le Kairó és Amman.

Mivel a Palesztin Hatóság nem tud (vagy nem akar) úrrá lenni a helyzeten, és megakadályozni az öngyilkos-bombamerényleteket, az izraeli-arab konfliktus képtelen nyugvópontra jutni. Pedig a (nyugat-)palesztinai araboknak joguk van az önrendelkezéshez, az államalapításhoz, úgy ahogy azt az 1947-ben elfogadott 181-es ENSZ határozat kimondja, de ennek előfeltétele a terrorcselekmények beszűntetése és Izrael állam elismerése.

.

.

.

.
Aktualizálás, fejlemény

Az utóbbi idők történéseinek (jobb) megértéséhez érdemes közelebbről szemügyre venni a Palesztin Hatóság és a Hamas történetét:

A gázai valóság (Monday, January 05, 2009)

.