Viktor Münchenben

Bevallom, nem tudtam, hogy a bajor (tartományi) miniszterelnök Horst Seehofer vendége lesz a magyar miniszterelnök. Én csak arról értesültem, hogy csütörtök kora délután Orbán Viktor előadást tart „Magyarország 25 évvel a határnyitás után – 25 év demokrácia és szabadság Európában” címmel. A rendezvény színhelye a Hanns Seidel Stiftung (alapítvány) székháza, a szervező pedig a (CSU közeli) Bajor-Magyar Fórum (Bayerisch-Ungarisches Forum), melyet a Magyar Köztársaság müncheni főkonzulátusa is támogat. A fórumnak bárki tagja lehet évi 40 euró tagsági díj fejében. Az elnök asszony (Elisabeth Schosser) valóban sokat tesz a színvonalas rendezvények szervezéséért. A rossznyelvek szerint, sok müncheni magyar a rendezvényeket követő fogadások miatt látogatja az összejöveteleket, ahol „magyaros kajákat” (pl. pogácsa, töltött káposzta, gulyásleves, stb., valamint finom, minőségi borok) szolgálnak fel (ingyen!). Az Orbán előadás közönsége többségében magyar volt. Azok közül is az ”orbánpártiak”.

 

Ez érthető, hiszen a jelenlegi kormány ellenzői (elvből) nem jönnek el, és nem hallgatják meg a miniszterelnököt. Ez is jól mutatja azt a mély ellentétet, megosztottságot, ami a hazai társadalomra jellemző, és kihatással van a külföldön élőkre is. Rengeteg ismerős arc volt, mind 56-os vagy azutáni disszidensek, akiknek emlékezetében elevenen él a „kommunizmus”, és az akkoriban elszenvedett sérelmek, amik az ország elhagyására késztették. Ezt, a mai (1989 után született) generáció nem igazán érti. Pedig ezekből a sérelmekből táplálkozik a mai „baloldal-ellenesség”, mely Orbánban látja a megváltót, a (Gyurcsány-ellenes) „jobboldal” megtestesítőjét. Furcsa egy társaság. Ha Magyarországról van szó, elfelejtik azt a közeget, amiben élnek, a (nyugat-)németországi demokráciát, ahol a politikai paletta elég színes, és a politikai kultúra elég magas ahhoz, hogy baráti vagy ívó-társaság ne kapjon össze, ne tépjék egymás haját (még szimbolikusan sem!). Valószínűleg ezzel Orbán is tisztában volt, ezért tűnt olyan felszabadultnak, nyíltnak, (időnként) humorosnak.

 

Valóban nagyon jó előadást tartott, és a kérdésekre is (látszólag) őszintén válaszolt. A rendezvény végén váltottam néhány szót Paul Hefty-vel, a FAZ (Frankfurter Allgemeine) nyugalmazott újságírójával, a „magyar ügyek” szakértőjével. Megjegyezte: „Ezt a beszédet kellene terjeszteni, nem a tusnádfürdőit.” A bajor fővárostól mintegy 400 km-re lévő Frankfurt am Main-ban élő Hefty elárulta, Orbán előadása miatt jött Münchenbe.

 

Az utca egy szakaszát, ahol a Hanns Seidel Stiftung székháza van, a rendőrség lezárta az autóforgalom elől. 16:15-re hirdették a kezdést. A volt bajor miniszterelnök, Edmund Stoiber ott állt a bejárati ajtóban és várta Orbán érkezését. Többször elmentem mellette (pl. a ruhatár miatt). Biztonsági embereket, testőröket nem láttam a közelében. Igaz, volt rá példa, hogy az U-Bahn-on együtt utaztam egy másik volt bajor politikussal, a CSU pártelnök és bajor kormánytag, Erwin Huberrel. Aktatáskával szállt be a Parlament közeli megállóban. Ezzel csak jelezni szeretném a bajor „közállapotokat”.

 

Az előadóterem dugig tele volt, mint már említettem sok ismerős arc. A házigazda, Elisabeth Schosser, türelemre intette a megjelenteket, mivel Orbán és Stoiber négyszemközti beszélgetésre vonult vissza. Majd a közönség (többen felállva) tapssal üdvözölte a magyar miniszterelnököt. A pódium felé haladva először Stoiber majd Orbán nyakába ugrott, ölelkezett az első sorban ülő Leslie Mandoki.

 

Hogy pletykáljak. Mándokit, mint zenészt, nem tartják sokra (müncheni) magyar zenésztársai. Karrierjét nem zenei (dobos) tehetségének, hanem kiváló menedzseri képességének és politikai aktivitásának köszönheti. 1989 előtt, (a "beat-korszakban"), a tehetséges magyar zenészeknek nem kellett a zöldhatáron át menekülniük, őket az Interkoncert küldte külföldre (hogy keményvalutát hozzanak az országnak). Persze sokan voltak közülük, akik később nem tértek haza. Mándoki azonban eleve Jugoszlávián át szökött, amit kollegái úgy értékelnek, hogy otthon sem lett volna belőle sztár. Valószínűleg ezzel ő is tisztában volt, mert mint (egykori) menekült alapozta meg politikai karrierjét. Ettől függetlenül, remek menedzser.

 

Miközben Mándoki Orbánnal ölelkezett a miniszterelnök testőrei elfoglalták helyüket a pódium közelében (ketten az ablakok előtt), valamint a be-, ill. kijáratok mellett. Én naiv, még a legelején azt hittem, nem jutott nekik ülőhely, csak később kapcsoltam. El is csodálkoztam: vajon ennyire fél? Baráti körben, ahova amúgy is szívesen jön, mert „értenek bennünket”. Először Edmund Stoiber beszélt. Köszöntötte a jelenlévőket és helyből „letegezte”, és per "Viktor"-nak nevezte a magyar miniszterelnököt. Ez német nyelvterületen baromi szokatlan, ott, ahol egy szobában dolgozó kollegák mindvégig magázódnak. A „Sie” (Ön, Maga) a németben sokkal erősebb, mint a magyarban. Viszont a barátság mélységét nagyon jól kifejezte. Stoiber emlékeztetett, hogy a bajor kormány tagjaként 1989-ben, mint építésügyi miniszter épp Budapesten tárgyalt az akkori kommunista kollegájával, és nem gondolta, hogy ilyen történelmi pillanat részese lett. Beszélt a közös múltról is, ami I. Istvánig vezethető vissza, akinek bajor hercegnő (Gizella) volt a felesége. Majd átadta a szót Orbán Viktornak. A közönség egy része hatalmas tapssal, felállva üdvözölte a magyar miniszterelnököt.

 

Orbán beszéde remek volt. Ügyesen adta elő az elmúlt 25 esztendő hazai és nemzetközi történéseit, persze a saját szemszögéből, amiben minden tök logikusnak tűnt. Pl. arról beszélt, hogy nem Görögország, hanem Magyarország volt az első, ahol a gazdasági világválság éreztette hatását. 2008-ban az IMF és az EU mentette meg kishazánkat, amiért örök hála. Aztán 2010-ben, amikor a Fidesz került hatalomra elkezdték átszervezni a régi, még „kommunista” időből származó államrendszert.

 

Arról persze nem szólt, hogy az IMF hitelt még Gyurcsány járta ki, mikor egy nap alatt körbe repdeste az EU fővárosait (Berlin, Párizs, London, Róma), hogy engedélyt kapjon a nemzetközi „mumus”-tól (IMF) pénzt felvenni. Végül az EU belegyezett, amivel egy időben jelentették be, hogy az euró-zóna országainak ez továbbra sem engedélyezett. Majd Bajnai ügyesen teljesítette az IMF diktátumait. Ez oly jól sikerült, hogy a görög miniszterelnök is eljött Magyarországra a „Bajnai csoda” tanulmányozására. Bocs, a kis kitérőért, de talán érzékelhető, hogy az orbáni beszéd nagyszerűsége mitől és mennyire volt elragadó, mind a magyar, mind a bajor (német) hallgatóság számára.

 

Hasonlóan nagy elismerés (ováció) fogadta Orbán bejelentését, hogy a „bajorok eladtak egy bankot, mi meg vettünk egy bankot.” Csak arról nem szólt a miniszterelnök, hogy ez a bank (MKB) eddig baromi veszteséges volt, és épp a magyar (extra)bankadó miatt hatalmas terhet jelent a bajor állam számára, és amitől nem tudnak megszabadulni, mert senki sem akarta megvenni, Csak tavaly 400 millió euró vesztesége volt az MKB-nak. A magyar állam 50 millió euróért vette vissza ezt a csődtömeget termelő pénzintézetet. Erről mélyen hallgat a populista miniszterelnök, helyette azzal dicsekedett, hogy még eggyel több magyar tulajdonú (állami) bank van, amihez a jónép önfeledten (és tudatlanul) tapsolt. Ügyesen (és hihetően) magyarázta el a média helyzetét is Magyarországon. Azzal kezdte, hogy az újságolvasás és a sorok közötti olvasás hagyománya a „kommunista” időkre nyúlik vissza. Akkoriban hátulról, a sporthíreknél kezdtük az újságolvasást, és mentünk előre. Bármit írt az újság, azt nem hittük el, pontosabban annak az ellenkezőjét gondoltuk. Ez a gondolkodás ma is velünk él. A nyugati újságírók ezt nem értik, sőt azt sem, hogy például mást jelent a „liberális” Magyarországon, és mást Nyugaton. Ettől a „rosszul” értelmezéstől vannak a bajok. Ide sorolta tusnádfürdői beszédének félreértelmezést is. Orbán szerint ő soha nem állította, hogy Oroszország követendő példa, és hogy a Nyugatnak utánoznia kellene a felemelkedő keleti országokat, mint ahogy azt sem, hogy "a Nyugatnak vége". Arra kívánt rámutatni, hogy az európai gazdaság teljesítménye és részaránya a világgazdaságban csökken, míg a nem demokratikus berendezkedésű államok teljesítménye növekedik, és ennek a ténynek a kimondása "elemi előfeltétele annak, hogy meg tudjuk változtatni ezt a tendenciát"

 

Nagy taps fogadta azt a bejelentését is, hogy ellenzi a bevándorlás minden fajtáját. A politikai menekülteket természetesen be kell fogadni, de a gazdasági menekülteket, NEM! Azokat vissza kell küldeni és kormányaiknak pénzt küldeni, hogy a problémát helyben oldják meg. Azt is mondta, hogy nincs olyan alantas munka, amit magyar ne végezhetne el.

 

Vívmánynak nevezte a hároméves kortól kötelező óvodát. Ez egyértelmű utalás volt a cigányságra, hogy a gyerekeket ki kell ragadni abból a családi környezetből, ahol csak azt látják, hogy a szülők nem járnak el dolgozni.

 

Remek beszéd volt. Arról szólt, amit a (magyar) hallgatóság hallani akart, és amiről a bajor (német) résztvevők úgy érezték első kézből, magától a miniszterelnöktől szerezték információikat. A közönség soraiból, egy kivétellel, csak magyar nyelvű hozzászólás volt, amikre Orbán részletesen válaszolt. Válaszai meggyőzőnek és őszintének tűntek. Olyannyira, hogy Stoiber volt miniszterelnökhöz fordulva a pulpitusról leszólva azt mondta: „Edmund, ez a mai összejövetel pont olyan, mint egy (otthoni) lakossági fórum”

 

Egyetlen kínos(?) kérdés volt. Egy 30 éve Münchenben élő tanítónő említette, hogy a katolikus misszióban hétvégi oktatást szerveznek kisgyerekeknek, akiknek száma az utóbbi időben igencsak megnőtt. Mint tudjuk, legalább félmillió képzett magyar hagyta el az országot, és úgy néz ki, hogy a már itt született gyerekek nem fognak hazamenni…

Orbán teljesen megértően kijelentette: Nem tudom a megoldást. Nem tudom a helyes választ. Majd a jövő dönti el…

 

Nos, ez az őszinte válasz igen szimpatikusnak tűnt. Igaz, arról nem szólt sem a kérdésfeltevő, sem a választ adó miniszterelnök, hogy miért ment el ennyi ember??!!!

 

Münchenben hallgatva a magyar miniszterelnököt, az embernek az a benyomása, hogy kishazánkban minden rendben van. Vajon az otthon élők is így látják, így érzik?