Szegény Wallenberg, szegény Magyarország

 

A facebookon értesültem a Terror Háza igazgató asszonyának, Schmidt Máriának bécsi szerepléséről. Méghozzá néhány „bal-liberás“ (?) megjegyzése alapján, akik Ara-Kovács Attila egyik mondatát terjesztették nagy helyeslés közepette. A mondat így hangzik:

 

„....Bizony, a rasszizmus az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz.....“

 

Lassan, de összeállt a kép. Schmidt Mária, történész, a Terror Háza igazgatója, Orbán Viktor tanácsadója, részt vett és előadást tartott Bécsben Raoul Wallenberg 100. születésnapja tiszteletére tartott tudományos konferencián. Amiről a hazai média nem igazán számolt be. Legalábbis én nem olvastam róla addig, amíg a facebookon meg nem jelent a fentebb említett magánvélemény (blogbejegyzés) egyetlen mondata. Ezt követően elolvastam Ara-Kovács blogbejegyzését, amiből megtudtam, hogy ő is egy bécsi folyóirat (Wina) helyszíni tudosításából vette az információit.

 

Kissé elcsodálkoztam. Vajon más média nem számolt be erről az eseményről? Ha igen, akkor miért pont ettől a kis példányszámú (alternatív) „városi magazin“-tól (Stadtmagazin) kell ídézni? Ha pedig, csak ez a folyóirat számolt be a bécsi Wallenberg konferenciáról, akkor az is (egy picit) „gyanús“. Hiszen hol vannak, voltak a nagy hírügynökségek, a tekintélyes és vezető osztrák és nemzetközi lapok? Kis kutakodás a net-en, és máris kiderül, hogy ez a tudományos konferencia tavaly, 2012. november 14-én volt Bécsben. A bécsi Wina cikke viszont idén, 2013. január 17-én jelent meg. A köztes időben, két hónap alatt, senkinek sem jutott az eszébe a történész Schmidt Máriát szembesíteni előadásával? Fura.

 

Megjegyzem, a Wina cikkéhez is csak idén februárban szóltak hozzá – ketten. Azaz, - feltételezem – a Magyar Narancs és Ara-Kovács Attila blogbejegyzése nyomán, hatására. Érdekes, Ara-Kovács sem vette észre, hogy egy két hónappal korábbi eseményről ír, különben blogbejegyzésében nem ezt írta volna:

„......Egyébként közel egy időben azzal, hogy Bécsben Schmidt kifejtette véleményét az amerikai ügynök Wallenbergről és az általa megmentett „kettős identitású” zsidókról, Navracsics Tibor miniszter Washingtonban, a Kongresszus épületében megkoszorúzta Raoul Wallenberg szobrát......“

 

Nos, a washingtoni koszorúzás idén, 2013. január 28-án, hétfőn volt, a Schmidt féle előadás pedig, 2012. november 14-én. Különben a bécsi konferencia időpontja a budapesti Holokauszt Központ honlapján is megtalálható Viszont ugyanitt (utólag) az eseményről semmilyen beszámolót nem találtam. Megint csak fura. Ugyanakkor az osztrák szervezők a konferencián részt vevő és felszólalt, előadást tartottak listája alá képeket is feltettek az eseményről. Mindezek után és ismeretében találtam rá Schmidt Mária (német nyelvű) előadására, a történészasszony honlapján.

 

Hát. Valóban kilóg a bécsi konferencia címe és témája sorából a történészasszony értekezése. „Wallenberg nyomában“ (Auf den Spuren Wallenbergs) volt a témaadó cím. Schmidt Mária előadásában pedig csak érintőlegesen van szó Wallenbergről. Gyakorlatilag néhány mondat, és – uram bocsáss! - közhely. Ezt egy középiskolás tanuló is tudja, ismeri Magyarországon. Wallenberg bátor volt, zsidókat mentett, stb. Az előadás nagy része, amolyan Karinthy-s: „magyarázom a bizonyítványom“. És valóban, van egy olyan olvasata, hogy a történelmi előzményeket próbálja bemutatni, ecsetelni, azzal a kicsengéssel, hogy mindenért a nácik (és a nyilasok) a felelősek.

 

Az egész úgy van beállítva, - és Wallenbergre kihegyezve -, hogy a náci megszállás (1944. márc. 19.) után kezdődtek el a deportálások, a zsidó lakosság összeszedése, bevagonírozása és halálba küldése. Erről zsidó szervezeteken keresztül tudomást szerzett az amerikai vezetés és mentési feladattal Budapestre küldték Wallenberget. Valóban hézagos és (könnyen) félreérthető, félremagyarázható Schmidt koncepciója. Márcsak azért is, mert a jelenlévők, - gondolom – épp elsőkézből, azaz magyar szempontból lettek volna kiváncsiak Wallenberg tevékenységére, annak legapróbb részleteire. Elvégre, Budapesten „játszódott“ a svéd fiatalember mentési akciója. Erről sajnos, semmit nem lehet az előadásában hallani, a szövegben olvasni. Sőt, inkább az életmentő tevékenységének kisebbítése érződik ki. Olyan dokumentumokat (terveket, tervezeteket, elképzeléseket, stb.)  mutat be Schmidt Mária, amikből nem lett semmi. Pl. máshol, külföldön, szövetséges fennhatóság alatti területeken élő magyarok között keresték a feladatra megfelelő embert, mielőtt Wallenberg mellett döntöttek volna.

 

Vagy például egy cionista vezető (Komoly Otto) 1943. július 2-án az akkori magyar kir. belügyminiszternek címzett leveléből ídéz. Naná, hogy egy miniszternek írt hivatalos levélben megválogatjai a szavait egy amúgyis jogfosztott ember. Arról nem is beszélve, hogy mindez 1943 nyarán íródott, azaz a doni áttörés után, ahol a magyar értelmiség legjobbjai pusztultak el. Nem az ellenségtől (Vörös Hadsereg) hanem a saját bajtársaiktól, a magyar hadvezetéstől, azok kegyetlenkedésétől. Csak az ismertebbek: Rejtő Jenő, Petschauer Attila. Valahogy ez kimaradt a történészasszony gondolatmenetéből. Különben az egész munkaszolgálat sem került bele az előadásba, pedig az igazán magyar „találmány“, hiszen a nácik nem vittek ki a frontra megbízhatatlan elemeket. Sőt, a hitleri hadseregnek nem is voltak ilyen fegyvertelen büntető („zsidó“) alakulatai!

 

Rengeteg kifogást lehetne még sorolni az előadás tárgyában, de nem érdemes, hiszen ezek nem Wallenbergről szólnak! Épp ezért itt érzi, érezheti az ember, a hallgató és olvasó, hogy az értekezéssel valami nincs rendben. Nem arról szól, ami a tárgykör, a konferencia címe: „Wallenberg nyomában“. Valóban, mintha aktuálpolitikai megrendelésre készült volna. Erre tett rá egy lapáttal a Wina tudósítója, aki láthatóan (szuper)érzékenyen reagált az elhangzottakra, különösen a jelenlegi magyar politikai helyzet fényében. Csodálom, hogy Schmidt Mária bement ebbe az utcába. Hiszen tudnia kellene, hogy Bécsben nagyon jól ismerik a magyarországi viszonyokat, pláne a történelmi (közös) múltat. A Monarchia felbomlását, az Ausztriát is súlyosan éríntő versailles-i szerződéseket, azok körülményeit. A „vörös“ Bécs történetét, mely befogadta (majd tovább engedte Moszkvába) a 1919-es kommün tagjait, résztvevőit. Ugyancsak a Magyar Királyság (Horthy) volt az, mely fegyveres csatába bocsátkozott a törvényes magyar király (IV. Károly) ellen, akire még, mint haditengerész esküdött fel a későbbi kormányzó. Ezért Schmidt Mária előadásán biztos jót mosolyogtak a vendéglátók, miközben nem ért(h)ették mindennek miköze van Wallenberghez, és a svéd diplomata magyarországi tevékenységéhez?

 

Számomra a legnagyobb tanulság: amíg a bécsi („zsidó“) folyóírat és szerzője ellen semmilyen lépést nem szándékozik tenni a történészasszony, addig a magyar birálókat(?) (Ara-Kovács, Andrassew), mintha megfenyegette volna, akik aztán, mintha visszakoztak volna, hiszen elismerték, hogy „hibáztak“. Nem voltak ott az előadáson (mint a Wina tudósítója), „másodkézből“ szerezték infóikat, stb., ezért elhamarkodottan ítélkeztek. A történet ezen része számomra sokkal „izgalmasabb“. Hiszen a történészasszony írt, mondott valamit, amin lehet vitatkozni, egyetérteni vagy ellenkezni. Viszont a hazai média és újságírás helyzetére mindenképpen jellemző: az információk hiánya, a zsigeri reakciók (természetesen pártos alapon), majd a kijelentések magyarázata........... 

Ezért is ragadtam billentyűzetet.