Képzelt találkozás Bajnaival

Az a megtiszteltetés ért, hogy én vezethetem a beszélgetést Bajnai Gordonnal.

Kérem, hogy mindenki, akinek van kérdése hozzá, küldje el nekem andrassewivan@gmail.com címre.

 

 

Ezt az üzenetet, felhívást olvastam a facebookon. Mivel nem tudok ott lenni, (meg nem is biztos, hogy elmennék), gondoltam lejegyzem, mit is kérdeznék az egykori magyar miniszterelnöktől.

 

Miniszterelnök úr!

Ha már a magyar szokásjog szerint, ez a megszólítás jár Önnek, minden jelző nélkül, amely arra utalna, hogy Ön már nincs hivatalban (2009. ápr. 14. - 2010. május 29.), engedje meg, hogy polgári nevén szólítsam

 

 

Tisztelt Bajnai úr,

 

meglehetősen furcsa módon, körülmények között lett miniszterelnök. A szocialista kormány képtelen volt kezelni a hirtelen jött gazdasági világválságot, no meg a belpolitikai helyzetet. Gyurcsány Ferenc (MSZP) miniszterlenök lemondott. Majd a nyugati demokráciákban szokatlan kéthetes “miniszterelnököt keresünk” népijáték következett Magyarországon. A potenciális jelöltek sorra visszamondták a felkérést, végül Ön elfogadta, azzal a kikötéssel, hogy csak a következő választásig vállalja. Mi motíválta? Mi és hogyan zajlott a háttérben? Készült rá? Várta, hogy már (végre) “sorra kerüljön”. Vagy spontán döntött úgy, hogy a “hazáért, a népért, a pártért” elvállalom. Habár nem is párttag, pontosabban pártonkivüli. Különben kormánya tagjainak is több mint a fele pártonkivüli volt.

 

Kormányzása alatt az ország sikeresen elkerülte az államcsődöt. A kormányprogram bevált. Talán az egyik legnagyobb elismerés, hogy a görög miniszterelnök is meglátogatta Budapesten, a “magyar csoda” tanulmányozására. Akkoriban (2010. febr.) a New York Times is hosszú, elismerő cikkben ismertette a magyar helyzetet. Gazdasági téren kiváló eredményt ért el, olyannyira, hogy még a “nyócévet” állandóan felemlegető, és napjainkban az autóbuszokon Önt lejárató kampányt folytató Fidesz elnöke, - igaz áttételesen, és az Ön nevének említése nélkül – de külföldön elismerően, mi több, dicsekvően nyilatkozott a “magyarok teljesítményéről”, ahogy az ország elkerülte az államcsődöt. ("A külföldnek kalapot kellene emelnie..." - FAZ, 2010.nov.10.)

 

Viszont nem bizonyult jó taktikusnak, hiszen hivatali idejében “lepleződtek le” a szocialista-liberális koalíció korrupciós machinációi. (pl. BKV végkielégítési és kifizetési ügyei, a cég vezetőinek és Hagyó Miklós letartóztatása, a Hunvald-ügy, a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a jegybankelnök (állítólagos) offshore ügyei, a Honvédelmi Minisztérium több vezetőjének, plusz a ZMKE rektorának korrupciós ügyei, Zugschlag per, stb.) El is gondolkoztam akkoriban, nem értettem: ezeket az ügyeket miért pont most, egy választás előtt kell előhozni. Szép, és nemes dolog a híbákra rámutatni, főleg a gazdaság fejlődését akadályozó ügyekre. Az őszinteség, a hibák feltárása ugyancsak tiszteletet érdemel, főleg a lakosság tájékoztatása szempontjából. De ez könnyen visszájára fordulhat, és az ellendrukkerek malmára hajthatja a vízet. Ahogy be is igazolódott: a hibák feltárása a “fülkeforradalmárokat” segítette hatalomba.

 

Mi változott azóta? Mi motíválja, hogy újra “aktivízálja” magát? A baloldal szétesett. Annak vezető pártja nemcsak összezsugorodott, de “osztódott” is. Az Ön miniszterelnöki elődje, akivel manapság szeretik azonosítani, ill. összemosni, ismét aktív, és ez nem biztos, hogy a baloldal javára szolgál. Én személy szerint csalódtam benne, épp olyan szélhámosnak tartom, mint riválisát Orbán Viktort. Ameddig Orbán azt állítja magáról, hogy ő “jobboldali”, addig Gyurcsány azt állította magáról (és pártjáról!), hogy szociáldemokrata. Köztudott, hogy az Orbán által képviselt jobboldal, nem azonos Adenauer, Thatcher, Reagan, Merkel vagy Cameron jobboldaliságával. Gyurcsány sem azonos Brandt, Palme, vagy éppen Tony Blair baloldaliságával. Sőt, ma már nem is tartja magát szocdemnek! Hiszen lepaktált a két rendszerváltó párttal, ill. azok egykori tagjaival, szószólóival (MDF, SZDSZ). Ezért, szerintem ma Magyarországon – sajnos - nincs (nyugati értelemben vett) baloldal. Nincs komoly baloldali erő. Nincsenek a hozzátartozó és nélkülözhetetlen támogatók, mindenekelőtt a szakszervezetek. Nincs munkásság és nincs parasztság.

 

Bajnai úr, mit szeretne csinálni? Orbán megbuktatása nem lehet a cél. Az csak a kezdet, valami újnak, másnak a kezdete. Sajnos nem látok igazi alternatívát az egész magyar politikai palettán, amire az ember azt mondhatná: igen, ez kell, ez lenne jó! Őszintén, nagyon unom, hogy az ellenzék megelégszik Orbán és pártja szidásával. Az ellenzéki média (különösen az internet világában) mástól sem zeng, mint az Orbán-kormány hibáinak kivetítésétől, felnagyításától. Azt hiszik ettől nőni fog a szavazó táboruk, és az elégedetlenek távozásra kényszerítik majd a jelenlegi kurzust. Szerintem ez hiú remény. Két fontos dologról megfeledkeznek. Az egyik: az ellenzékhez tartozik a Jobbik is (közel annyi szavazóval, mint az MSZP), tehát a szavazásra jogosultak csak kb. 30%-a tekinthető “baloldali” választónak. A másik: Orbán erős ütőkártyája a nacionalizmus: az “aki magyar velünk tart” mentalitás. Sajnos a nép, az istenadta nép nem tanult a múltjából, a történelméből. Orbán viszont baromi jól ismeri a magyar lelket, és állati ügyesen használja ki (saját hatalmi érdekében).

 

Végül, egy kérdés.

Kormányzása idején ez volt az ars poetica-ja:

”Nem gondolom magam politikusnak. Politikus az, aki hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy a közhatalmat megszerezze és megtartsa. Én soha nem akartam sem megszerezni, sem megtartani a hatalmat. Nem vagyok párttag. A válságkezelésből fakadó sajátos attitűddel viseltem átmenetileg az ország egyik legfőbb politikai tisztségét."

 

Az ország lakói, különösen a focista Orbán hívei, felé pedig volt egy másik kijelentése is:
“Kapus vagyok, nem fogok cselezni, nem török csatár szerepre. Védeni fogok.”

 

Ma is így gondolja?

 

Köszönöm, hogy meghallgatott.